Kelet-Magyarország, 1974. január (34. évfolyam, 1-25. szám)

1974-01-24 / 19. szám

' mmwssmmgzm' rw Beszélik, hogy. Nyakunkon a f&rsang Megfigyeltem, hogy némelyik ember farsang táján, sőt már azt megelőzően is szemmelláthatólag megváltozik. Gond­terheltebben jár-kel, hosszadalmas telefonokat bonyolít le ré­szint barátokkal és ismerősökkel, részint pedig a varrónőkkel, szabókkal, minden idegszálával a bálra, rosszabb esetben a bálokra összpontosít. Amennyire meg tudom ítélni, az utóbbi néhány évben mind több a bál-mániákus, furcsállom is, hogy az új jelenségekre egyébként érzékeny szociográfusok ebben a témakörben még egyetlen oknyomozó felmérést sem végeztek. Másfelől észrevettem, hogy határozottan növekszik a bá­lázás ellenzőinek tábora is. így aztán nemcsak a szmoking, a nagyestélyi és a báli belépő lett sikk, hanem a szmokingosok, r.agyestélyisek és báli belépősök fitymálása is. Előbb azonban egy ellenkező példa: Kedvenc lépcsőházamban, ahonnan la­kásom ajtaja nyílik, az egyik este megszólított a második szomszéd, idős hölgy, aki eddig éppen csak fogadta a köszöné­semet. Most viszont megkérdezte, hogy ott leszek-e az újság­író bálon. Nemleges választ adtam, mire némi habozás után arra kért, hogy ez esetben kérjek a nevemre meghívót, ame­lyet ő majd átvesz tőlem. Megvallom, kissé zavarba jöttem, mert úgy tudtam, hogy a néni, idős férjével együtt szerény nyugdíjból él, ugyan miért vágyik éppen az újságíró bálra. Magától is megindokolta: úgy tudja, hogy ott csupa ismert ember szokott megjelenni és ő szeretné őket közelről, szemé­lyesen is látni. Valamit morogtam, hogy majd megpróbálok meghívót szerezni, azzal elköszöntem. Nem sokkal később, máshol és mástól viszont határozot­tan gúnyos hanghordozásban kaptam a kérdést, miszerint re­mélhetőleg van annyi eszem, hogy nem megyek el arra a flan­cos újságíró bálra. És — tette hozzá az illető — különben is véget kellene vetni ennek az egész farsangi cirkusznak, s visszatérni az ötvenes évek egészséges üzemi báljaihoz. Azo­kon bezzeg nem volt szmoking meg nagyestélyi, ellenben vi­rult a kollektív szellem, az igazgató és a munkáslány együtt ropta a táncot, nem úgy mint mostanában az Intercontinentál vagy a Gellért különtermeiben. Őszintén szólva nem tudom, hogy kiknek adjak igazat, a farsang pártolóinak vagy az ellenzőinek? Mert ha meggondo­lom, hát semmi kivetnivalót sem találok abban, hogy az év leghidegebb szakában táncolni és iszogatni gyűlnek össze az emberek, az ilyesmitől csakugyan ki lehet melegedni. Továb­bá önmagában attól, hogy egy-egy alkalomra kiöltöznek a báli vendégek, egymást múlják fölül eleganciában, százforintoso­kat húznak a prímás vonójába, még nem tér vissza a régi dzsentri-világ, azért a szocializmus tovább épülhet, ha törté­netesen nem is a fényes báltermekben. Más kérdés, hogy magam is jó érzésekkel emlékszem visz- sza azokra a régi üzemi bálokra, amelyeken csakugyan nem pompáztunk kihívó öltözékben, a férfiak jobbára típusöltöny­ben, a hölgyek — mennyire megsértődtek volna, ha akkori­ban valaki hölgynek szólítja őket! — leginkább szürke szok­nyában, piros pulóverben, lapossarkú cipőben járták a diva­tos társastáncot, vagyis zakatoltak és énekelték hozzá, hogy hegyek között, völgyek között zakatol a vonat, meg hogy ke­rek a káposzta, csipkés a levele. Lehet, hogy azért is olyan kedves emlékek ezek, mert vagy húsz évvel fiatalabbak vol­tunk? Mégsem illik visszasírni a múltat, sem az ötvenes éveket, sem az ötven esztendővel ezelőttiket. Azt hiszem, botorság volna elvárni bármelyik igazgatótól, hogy előkeresse azt a régi típusöltönyt és végigtáncoltassa a munkáslányokat. Ma­napság nem ettől lesz jó igazgató valaki, inkább attól, ha far­sangkor és máskor is hozzáértően és emberségesen irányítja a gyárat, ismeri, számontartja és orvosolja munkásai gondját- baját. De azt sem tartanám helyesnek, ha megrendeznék kü­lön a szocialista igazgatók bálját — tényleg, ilyen még nincs, csak nehogy valakinek ötletet adjak —, amelyen zártkörű rongyrázás folyna és ahova sikk volna meghívót szerezni. Különben, ha véletlenül kíváncsiak a magánvéleményem­re, hát szerintem nem az a mi legfőbb gondunk, hogy rendez­nek-e autósbált a Gellértben és miképpen lehet arra meghí­vót szerezni. Akinek kedve és pénze van hozzá, az mulasson és költse. Akinek pedig nincs, az nyugodtan maradjon otthon, vagy menjen moziba, színházba. Szeretném hinni, hogy ná­lunk nem az számít, ki melyik bálon jelenik meg és hogy far­sangkor milyen jelmezt visel. A magam részéről már a végén tartok a farsangnak, amely köztudomásúlag vízkereszttel kezdődik, vígalommal folytatódik és böjttel fejeződik be. A fizetésemet ugyanis még december végén megkaptam és a legfrissebb kalkuláció szerint a maradékból legfeljebb böjti ételekre futja. 0 Árkus József Egy lakógyűlés krónikája A tatarozás „tatarozása Az esemény: lakógyű­lés. Színhely: Nyíregyhá* za Széchenyi út 1. — is­mertebb nevén „A Nyír­víz” 28 család otthona. Lakóbizottságot válasz­tottak, ez volt a fő cél, De ennek a gyűlésnek különös fontosságát ad* ta még a nyolc hónapja tartó tatarozás. Ezért hívták meg az Ingatlan- kezelő és Szolgáltató Vál­lalat, s a két kivitelező: a TAÉV és a demecseri építőipari szövetkezet képviselőit. (A TAÉV nem tett eleget a meghí­vásnak.) Nyíregyháza egyik legré­gebbi és nyugodtan hozzáte­hetjük. egyik legszebb épüle­téről van szó. Ráfér a fel­újítás. ezt senki nem vitat­ja. De azzal sem érdemes vi­tába szállni, amit a lakók mondtak el erről a tataro­zásról —. mert tények. — Mint a tatárjárás, úgy csapott le ránk ez a tataro­zás, egyik napról a másikra. Senki nem beszélte meg ve­lünk hogy mikor kezdődik, mit csinálnak, és meddig tart. Előtte többen kifestet­tük a lakást, ha tudjuk, hogy ez lesz, utána hagytuk vol­na. Nem lett volna kötelessé­ge az ingatlankezelőnek tá­jékoztatni bennünket? (Idézet a városi tanács 5/ 1973. (XII. 28.) számú rende­letéből : „A lakóbizottságot az épület felújítása előtt az In­gatlankezelő Vállalat a ter­vezett munkákról köteles tá­jékoztatni.”) — Nem volt egy ember a mesterek között, akivel nor­málisan szót lehetett érteni. Ha naponta két órát dolgoz­tak. sokat mondok. De úgy látszik, ez a két óra is elég volt arra, hogy egy perc nyugtunk se legyen. Parket­táztak vizes parkettával most. hogy kiszáradt, ujjnyi rések vannak. Nem volt elég szeg. így csak minden ötödi­ket verték le. Vízvezetéket szereltek, szétverték az ép csempéket is. rosszul tették vissza a csapokat. Az új ro- lettákat felhúzni nem lehet. Szebb mint a régi csak ép­pen használatra nem jó. — Ha szólt nekik az em­ber, úgy visszavágtak, hogy a lélegzetünk elállt. A zsú- rokról nem is beszélve, amit a lakásokban tartottak, és úgy leitták magukat, hogy egész nap nem voltak mun­kaképesek. — Szemünk előtt pazarol­ták a mi vagyonúnkat az állam vagyonát, miért nem figyel rájuk senki? Igaz egyszer jöttek ellenőrizni, dr az a két ember sem tudott mást tenni, csak három órán keresztül káromkodni. ök sem gondolták, hogy mi van. ígéretek Az ingatlankezelő képvise­lője: — Egyik nap eljövünk, minden lakást megvizsgá­lunk. és kijavítjuk a hibákat. (— Csak ne úgy mint múltkor — szól az egyik la­kó —, hogy csak mondja, mondja az ember, de felét Kik jelentkezhetnek a Nyíregyházi Mezőgazdasági Főiskolára ? A Nyíregyházi Mezőgazda- sági Főiskola eddig több mint ezer felsőfokú végzettségű szakembert képezett ki a mezőgazdaság számára. Je­lenleg az ország minden vi­dékéről tanulnak itt hallga­tók, mert egy szakon és egy ágazaton — áruforgalmi szak, repülőgépvezetői ágazata ~ csak Nyíregyházán van ki­képzés. Kökéndy Iván, tanul­mányi osztály vezetője tájé­koztatása szerint a főiskolán lsét karon végzik az oktatást. A kertészeti karon gyümölcs­termelési, áruforgalmi és üzemszervezési szak, a me­zőgazdasági gépészeti karon gép javítási, mezőgazdasági repülőgépvezetői ágazat van. Az 1974—75-ös tanévre 155 érettségizett fiatalt vesznek fel. A kertészeti karra nyolc­vanat — 20-at gyümölcster­melési, ugyanennyit árufor­galmi és negyven fiatalt üzemszervezési szakra. A me­zőgazdasági gépészeti karon hetvenöt fiatal számára nyí­lik továbbtanulási lehetőség, ötvenen a gépjavító szakon, huszonötén a repülőgépve­zetői ágazaton kezdhetik meg a tanulást a sikeres felvételi vizsgát követően. Külön felhívták a főiskola vezetői a figyelmet az üzem- szervezési szakra, amelynek elvégzése után a fiatal agrár- szakem' i -ek különböző me­zőgazdasági vállalatoknál, tsz-eknél stb. üzemgazdászi, üzemvezetői munkakört tölt­hetnek be. sem jegyzi meg. A konyhám ajtaján kitehetem a kezem, akkora rés van rajta. Leg­alább nyolcszor följegyezték csak éppen nem csináltak semmit.) — Elismerem, hogy a ko­rábbinál nagyobb szervezett­ség szükséges. Ezért a kö­vetkező munkákra progra­mozót állítunk be, aki tartja a kapcsolatot a lakók és a mesterek között. (Másik lakó: — Elnézést kérek, de ez az ember fog­ja beszerezni az anyagokat is? Mert úgy kezdtek hozzá a munkához, hogy alapvető anyagok hiányoztak, tőlünk kértek kalapácsot a meste­rek. Elvitték a létránkat a házból, amikor kértük, hogy hozzák vissza, csak annyit mondtak, menjünk ki a te­lepre és válogassuk ki!) — Ügy tervezzük, hogy ebben az évben megjavítjuk a liftet, megoldjuk a fűtés problémát és ezzel együtt ,% villanyszerelési munkát i6. Tervek nélkül A demecseri építőipari szö­vetkezet képviselője: — Elnézést a sok vádért, és az az igazság, hogy most hirtelen át sem tudom fogni. Kérem, mi úgy vállaltuk a munkát, hogy semmilyen terv nem volt (!?) Kértünk e”" átfogó hibajegyzéket az ingatlankezelőtől, de azt is csak hiányosan és későn kap­tuk meg. Nem mindenben van igazuk a lakóknak, mert karácsony előtt és a két ün­nep között volt úgy. hogy nem engedték be a munkáso­kat. (Egy lakó: — Csodálkozik? Miért éppen akkor jött meg a munkakedvük? Mi is akar­tunk néhány nyugodt napot) — Megígérem, hogy a leg­rövidebb időn belül kijavít­juk a hibákat, és úgy me­gyünk el innen, hogy nem lesz panasz. Felelősség Jól hangzottak ezek az ígé­retek. csak már kevesen hisznek benne. Vissza-vissza tért egy kérdés az est folya­mán: Miért nem gondoltak erre előbb, a tatarozás meg­kezdése <áőtt? Tervek, anyag szakember-gárda és szerve­zettség nélkül, hogy vállal­hatta a felelősséget a vállal­kozó és a kivitelező? Ha előbb meggondolják, most nem kellene tatarozni a tata­rozást. mert az is pénz, nem is kicsi. És ezt a luxust senki nem engedheti meg magá­nak! Az anyagokon kívül van egy másik vesz+oség is. Kihasználták 28 csalód tü­relmét, jóakaratát hónapo­kon át. Mert elfelejtették, hogy ott. ahol hetekre szét­dobálták a parkettát, hóna­pokra elzárták a vizet, embe­rek élnek, s emberhez mél­tó bánásmódot szeretnének. Es ezt a hibát már nem lehet kijavítani. Kolláth Adrienne Kifogás? Járom » boltokat. Akarok venni stólasálat. A másikban egy kávéfőzőszfirőt. A harma­dikban éppen egy üveget a szemüvegembe. És mily’ fu­ra véletlen: miaienfitt azt mondják: jöjjek a leltár után. Vagy egy másik variáció: lel­tározás volt, majd később lesz. Kérdezgetek másokat — jártak-e így. Hát jártak. Vi­déki áruházban csakúgy, mint megyeszékhelyi boltban. Kezd a dolog gyanús lenni. Tisztelem a leltárt. Jó, kell. Még azért sem harag­szom, ha a számbavétel ide­jére bezárnak egy üzletet. Ez a rendje emberemlékezet óta. Csak egy gyanús, már-már rögeszmévé válik: miért fog­nak mindent erre a szeren­csétlen leltárra? És ha az ember — a fogyasztó — jól belegondol, vajon mi köze a leltárnak az áruhiányhoz? Miért érint engem egy-egy vállalat belügyc. Gyanúm csak nő, hogy itt vagy kifogás, vagy csel rej­lik. Lehetséges, hogy a keres­kedelemnek ilyenkor jó az, ha valami nincs? Hogy hasz­nosabb valamit cl nem adni, mint kínálni. És máris bele­társul ebbe a goiüoiatUörhe egy szó: készletgazdálkodás. Lehet, hogy a múlt év végén ezért nem rendeltek ezt meg azt, hogy az januárban ne le­gyen „készlet”? Lehet, hogy van olyan szabályozó, amely év végén az árubőség ellen dolgozik? Sok, mostanában csalódott fogyasztó nevében várom, hogy a kiskereskedelem ad­jon választ: véletlen volt ez a mostani sorozatos „nincs”? Mert ha nem, akkor valahol baj van. Vagy a szabályozó, vagy a kereskedelem a rossz. Legalábbis a vevőnek. (bürget) Tragédiák, aBkohol miatt Nem is olyan régen olvas­hattuk e lap hasábjain, hogy Kun Ernő 36 éves agronómus ittasan agyonverte feleségét. Sajnos, az eset nem egyedül­álló. Csak az elmúlt év utol­só napjaiban ismét három rendkívül súlyos bűncselek­mény történt megyénkben a család szűkebb körén belül. „MEGÖLTEM. MERT SZE­RETTEM.” Varga Tibor 35 éves zemp- lénagárdi segédmunkás már évek óta rabja az alkoholnak. 1973. novemberében, amikor ittas állapotban feleségét megverte, az aszony otthagy­ta férjét és hazament Nyír­kárászon lakó szüleihez a gyerekekkel. November 25-én egészna­pon át ivott, majd éjszaka ha­zaérve lakására, elhatározta, hogy végez az aszonnyal. Ma­gához vett egy fejszét és még a hajnali órákban Nyírká­rászra utazott. Belopózott az apósa udvarán levő dohány­pajtába és várt a kedvező al­kalomra. Egy üveg pálinkát is magával vitt. Amikor fele­sége megjelent hogy onnan tüzelőt vigyen be. Varga oda­ugrott az asszonyhoz és a fejszével nagy erővel fejbe­vágta, majd további tíz nagy­erejű ütést mért fejére. Az orvosszakértők véleménye szerint valamennyi ütés egyenként is halálos ered­ményre vezetett volna. A fentiek után Varga a fe­lesége holttestét letakarta szalmával és elmenekült. A hozzátartozók csak másnap reggel találták meg Vargáné holttestét, majd néhány nap múlva a bújkáló Vargát is elfogta a rendőrség. Az ügyészi kihallgatása so­rán Varga azt mondta: „Azért öltem meg a felesé­gem, mert nagyon szerettem ’. Három kiskorú gyermek ma­radt szülők nélkül. SZÜLETÉSNAPI ..AJÁN­DÉK” Balogh István 19 éves nyír­egyházi segédmunkás még nem volt ugyan alkoholista, de rendszeres látogatója volt a szórakozóhelyeknek. 1972- ben élettársi viszonyba lépett B. Éva tiszavasvári lakossal. Amikor megtudta, hogy élet­társa teherbe esett, elköltözött tőle. B. Évának 1972. novem­ber 28. napján az együttélés­ből kislánya született. Balogh István az anyakönyvvezető előtt apai elismerő nyilatko­zatot tett, ahhoz is hozzájá­rult, hogy a kislány az ő ne­vét viselje. Ezzel a dolgot elintézettnek tekintette és to­vábbra is csak a szórakozás­nak élt. Az esetnek anyagi következményei is lettek. 1973. októberében Balogh fi­zetéséből munkahelyén meg­kezdték vonni a havi 400 Ft- os gondozási díjat. Ezt Ba­logh annyira a szívére vette, hogy elhatározta, végez a kis­lánnyal, hogy szabaduljon a .terhes” következmények alól. Hoszabb ideig gondolkozott a gyilkosság végrehajtásának mójdján, míg 1973. november 28-án — a kislány egy éves születésnapján — az ötlet megszületett. Az egyik kis­iparostól egy kisüveg sósavat szerzett, majd a délutáni órákban kiment a MÁV ál­lomás restijébe, ahol néhány féldeci pálinkával bátorságot gyűjtött. Taxiba szállt és Ti- szavasváriba vitette magát. Bement a lakásba azzal az ürüggyel, hogy a kislányt meglátogatja, majd kihasz­nálva azt a néhány percet, míg a kislányával egyedül maradt, ölébe vette, jobb ke­zére kesztyűt húzott (micsoda elővigyázatosság1), zsebéből elővette a sósavas üveget és annak tartalmát a kislány szájába öntötte. Kirohant a lakásból és taxiba szállva el­menekült. A szerencsétlen gyermeket azonnal kórházba szállították és hála az orvostudomány­nak, sikerült megmenteni az életnek. De vajon ki fogja-e heverni a gyermek a-.t a meg­rázkódtatást, amit lelkében apja „születésnapi ajándéka” okozott. NEM SZERETTE, HA FI- GYELMEZTETIK Kiss Sándor gyarmati 32 éves, fehér­segédmunkás ugyancsak idült alkoholista. 1973. decemberében Kiss Sán­dor már karácsony előtt né­hány nappal megkezdte aa „ünneplést.” Napokon ke­resztül részeg volt és rögtön dühbe gurult, amikor helyte­len magatartására apósa többször is figyelmeztette. Az idős embert emiatt december 25-én délután is drasztikus szavakkal illette és a figyel­meztetés ellenére is csak el­ment a halászcsárdába ahol a hajnali órákig italozott. Két óra körül hazatérve, apósát is felébresztette. Az idős em­ber most sem tudott mást mondani Kissnek, mint amit már évek óta hajtogatott, hogy így nem lehet élni, hagyja abba az italozást. Kiss Sándor ettől iszonyato­san dühbe gerjedt, elővette zsebkését és az ágy szélén ülő sértettet nyakon szúrta. Az idős ember rövid időn be­lül belehalt sérülésébe. Az egyes cselekmények jo­gi megítélése más és más. Ez nyilvánvalóan ki fog tűn­ni a bíróság ítéletéből is, amikor a gyilkosok felett ítél? kezni fog. Ám — a jogi meg? ítélésen túl — van ezekbe« az ügyekben egy olyan közös vonás, ami mellett nem lehei szó nélkül elmenni. Mindenütt ott bujkál az al­kohol, amely könyörtelen vámszedő. Pedig valamennyien még fiatalok és egyikőjük sem született sem gyilkosnak, sem alkoholistának. Itt éltek kö­zöttünk, szinte mindennap találkoztunk velük, dolgoztai® a munkahelyükön, mint akárki más és mi sem figyel? tünk eléggé oda. Nem vettük! észre hogy itt közöttünk ju­tottak el odáig, amíg a ször­nyű tragédia bekövetkezett. Valamikor ott kezdődőt! tragédiájuk, ahogy sűrű« kezdtek járni az italboltba, egy italboltba, amely bizto­san ma is zsúfolt, és vágni lehet a füstöt. A pénztárosnS talán most is csak a pénzre ügyel, hogy ne legyen hiánya,’ de egyébként unottan és egy? kedvűén veszi el a pénzt, ad? ja át a blokkot és nem nézi kinek adja... dr. Szálát Isfvá® ügyes» r»irr ím. ‘ — *- — — w.

Next

/
Thumbnails
Contents