Kelet-Magyarország, 1974. január (34. évfolyam, 1-25. szám)

1974-01-17 / 13. szám

Í974. Jahu'lr 17.

kWlrf-MAGYÄlönszAo

*5. oíáaí

A községi igazgatás modell je

A TANÁCSRENDSZER FEJLŐDÉSÉT

VIZSGÁLVA megállapítható, hogy az egységes rendszeren belül mindig az a tanácsszint került előtérbe, töltötte be a „döntő láncszem” szerepét, amelyben a leginkább sűrűsödtek a szocialista építés adott időszakának az államszervezet által ellátandó tennivalói.

A tanácsok kialakulása és megszilárdulása éveiben a megyei, a mezőgazdaság szocialista átszervezése idején a járási, napjainkban. az államélet és a szocialista demokratizmus fejlesztése folyamatában pedig a helyi (községi városi) tanácsok tekinthetők a leginkább előtérben álló tanácsi szintnek.

A helyi tanácsok állnak közvetlen kapcsolatban a lakossággal, végső soron azok valósítják meg az állam központi szerveinek jogi formában kifejezett elhatározásait, szereznek érvényt a képviseleti szervek döntéseinek. Náluk csapódnak le az állampolgárok gondjai, ők szervezik a lakosság különböző szükségleteinek kielégítését Egyszóval ott vannak, ahol az élet zajlik. Éppen ezért a helyi igazgatás hatékonyságának növelése, a képviseleti szervek tevékenységének tartalmi gazdagítása egyike az államélet fejlesztésével kapcsolatos alapvető célkitűzéseinknek.

A helyi, különösen a községi igazgatási szervezet munkaterhei a hatáskörök decentralizálása folytán jelentős mértékben növekedtek. Ugyanakkor elmaradt annak tüzetes vizsgálata, hogy a növekvő követelményeknek mennyiben képes eleget tenni a kialakult szervezet, mi a szervezet teljesítőképessége, a létszámnövelésen kívül mivel lehet még a teljesítéshez rendelkezésre álló adottságokat kitágítani. Az igazgatási munka mérésének ismert nehézségeivel magyarázható, hogy a községi tanácsok hivatali szervezetének teljesítményeiről. munka terhének mértékéről, az általuk végzett munka belső arányairól nincs elegendő és megbízható információnk,

TUDUNK A GÖNDÖRRŐL, vannak tapasztalataink. benyomásaink, csak éppen egzakt és tényszerű adatunk van kevés. Általában ismerjük a községi igazgatást de ez nem elég ahhoz, hogy válaszolni tudjunk olyan kérdésekre, mint például: mi az oka annak, hogy az egyik megyében az 1000 lakosra vetített igazgatási létszám pontosan kétszer any- eyi. mint egy másikban, vagy hogy ugyanolyan lakosságszámú és adottságú települések eltérő létszámú igazgatási szervezettel látják él feladataikat; mire és milyen arányban használják fel munkaidejüket a községi igazgatási szervezetben dolgozók; milyen a köz- Bégi igazgatási munka szervezettsége, mely területeken van leginkább „üresjárat”, milyen felesleges vagy formális tennivalók vonják le fiz időt és az energiát az érdemi munkától; Vagy hogyan, milyen viszonyok között élnek a községekben dolgozó köztisztviselők, milyenek á munkahelyi és életkörülményeik?

Hosszan lehetne még sorolni azokat a kérdéseket, amelyek pontos megválaszolása a községi igazgatást érintő különböző intézkedések meghozatalának egyik fontos előfeltétele.

A központi irányító sérveknek, de maguknak a helyi tanácsoknak is egyre sürgetőbb igénye, hogy a munka javítását, tökéletesítését célzó törekvések alapos helyzetfeltáráson megbízható információn alapuljanak.

EBBŐL AZ IGÉNYBŐL FAKAD a Minisztertanács Tanácsi Hivatala által a Tanácsigazgatási Szervezési Intézetnek adott

megbízás, amelynek alapján 60 községre kiterjedt ténymegállapító vizsgálatot végeztünk és kialakítottuk a községi igazgatás optimálisnak ítélt szervezeti és létszámmodelljét.

A felmérést és az azt követő elemzést, feldolgozást az intézet a Közalkalmazottak Szakszervezetével közösen, számos elméleti és gyakorlati szakember bevonásával végezte.

A felméréshez adatszolgáltató és kérdőlapok készültek, amelyeket a kiválasztott községek vb-titkárai az „önfényképezés” módszerével töltöttek ki. Felkérésünkre az illetékes járási hivatali elnökök, illetőleg a megyei szervezési osztályok vezető munkatársai vállalták a kérdőívek, adatszolgáltató lapok ki. töltésében való közreműködést, majd felülbírálták és — indokolt esetben — módosították a kérdőívekre adott válaszokat.

A felmérés egyértelműen igazolta azt az előzetes feltételezést, hogy a községek nagyságrendje és jogállása egymagában nem adhat biztos alapot a tényleges munkaterhek- nek megfelelő létszám és szervezet kialakításához. Egy-egy község igazgatási szervezetének és létszámának meghatározása számos objektív tényező egyidejű figyelembevételét teszi szükségessé. A községi igazgatási mun- katerheket elsődlegesen befolyásoló tényezők: a népességszám; a jogállás (község, nagyközség); a jelleg (ipari, mezőgazdasági, üdülőterületi stb.) és a szerepkör (vonzáskörzet).

MINDEZEKRE FIGYELEMMEL 12 modelltípust képeztünk; ebből hét a nagyközségi öt pedig a községi szervezetekre vonatkozák. Az egyes községtípusokhoz tartozó létszám meghatározásánál a munkaterhek órában kifejezett összegéből indultunk ki. Ezen adatok alapjául a kijelölt kérdőívek szolgáltak, amelyek rögzítették egy-egy ügy (munkafázis) elintézésének időigényét, valamint az igazgatási létszámot kőzettípusonként „-tóiig” határok között keretszerűen adtuk meg. Ennek alapvető indoka, hogy az azonos típusba sorolt községek között sem lehet minden tekintetben egyenlőségjelet tenni, rögzített létszám esetén nincs lehetőség a szubjektív feltételekből adódó igénynövelő vagy -csökkentő tényezők figyelembevételére.

A felmérés adatai összesítve, kimutatható, hogy bár a nagyközségek abszolút értékben nagyobb szervezetet igényelnek, mint a községek, az ezer lakosra vetített igazgatási költség, és létszám — a nagyközségekben a legkevesebb. Más szóval: minél nagyobb az igazgatási egység, általában annál „olcsóbban” lehet azt igazgatni.

AZ EGYES MODELLTÍPUSOKNÁL vizsgáltuk a dolgozók jövedelmi viszonyainak alakulását, életkörülményeiket, az iskolai végzettségükre, politikai és szakmai képzettségükre vonatkozó legfontosabb adatokat, s foglalkoztunk a munkaerő-vándorlás helyzetével is. A vizsgált községek adatai szintén jelzik azokat az indokolatlan aránytalanságokat amelyeket az országos statisztika is visszatükröz.

A kialakított modellek alkalmazhatóságát még tüzetesen meg kell vizsgálni. Kidolgozásuk célja nem az igazgatási szervezetek séma- tizálása volt. hanem az optimális, a feladatokkal arányos szervezet kialakításának segítése.

Dr. Raft Miklós,

a Tanácsigazgatási Szervezési Intézet igazgatója

Régi szép idők

A szoba kicsi. Olyan háromszor hármas. Csend, meleg, és félhomály van benne. Apám, aki már felül van a nyolcvanon, így szereti. Azt mondja, bántja az erős fény. Tulajdonképpen ez az öregek szobája. Legalábbis mi, a család így hívjuk.

Ha hazamegyünk látogatóba, mindig itt találjuk őket. Apám ül egy régi fotelban, neki ez a legkényelmesebb, anyám meg hol a sezlonon. hol pedig az ágy szélén, így szokta meg. No és ő az, aki ma is tesz-vesz egész nap a ház körül, és természetesen ő látja el apámat is. Legalábbis nekünk természetes. Mert mióta az eszemet tudom, ez mindig így volt. Igaz, a pénzt apám kereste meg a nagy családra. de mindenről anyámna1' kellett gondoskodni.

Nagy család. Ma. ahol há rom vagy négy gyerek van már használják ezt a jelzőt. Mi, akik tízen voltunk fiúk a családban és még két

lány, tehát összesen tizen- ketten, abban az időben alig vagy csak keveset mondtuk, hogy nagy család. Húszén a faluban még jópár ilyen volt. S valahogy akkor, gyerek koromban nem is tűnt fel, hogy milyen sokan vagyunk. Legfeljebb este, amikor lefekvéshez készülődtünk. Nagy ég! Ilyenkor alig fértünk el az egyszem szobában. De annyit nevettünk egymás történetein, hogy szinte belefáradtunk.

De szép is volt, ha visz- szaemlékszem! Most mi hárman vagyunk három szobában. Ha beszélni akarunk egymással, nyitogatni kell egyik helyiségből a másikba. Mire megtaláljuk egymást. elfelejtjük, mit akartunk mondani. Emlékszem, milyen örömünk volt amikor egyszer-egyszer sikerült apámat is megnevettetni egy-egy történettel. Mert az öreg nagyon kemény és komoly ember volt. Igaz, kellett is. Különben nagyon

nehéz lett volna annyi fiú között a renciet fenntartani. Hiszen ha nem is komolyan, de néha azért három csoportban is ment a csihi-puhi. Ilyenkor aztán elég volt anyánknak csak annyit mondani, hogy ^ jön apátok, és egyből olyan békés lett a hangulat, hogy világviszonylatban is el lehetne fogadni.

Szóval, szép volt. Különösen a vasárnapi ebédet vártuk nehezen. Ilyenkor ugyanis legtöbbször együtt volt az egész család. Anyám mindig csirkét vágott. Henteshez mi nem jártunk soha. Messze is volt. meg pénz se volt rá. így aztán maradt a csirke. Igaz, legtöbbször csak egy, mert abból se volt sok. Ilyenkor aztán akadt baja szegény anyámnak, mire szétporciózta. Neki szinte sose jutott. Az enyém mindig a zúzája volt. Bevettem a számba, sokáig forgattam, ízlelgettem. míg végül szinte rágás nélkül lenyeltem.

Nálunk most két csirkét szoktunk vágni hét végén. A fiam a máját szereti legjobban. Ha az anyja rátesz a tányérjára egy combot, mondván, hogy valakinek

A hideg időben is zavartalanul építik a Jósaváros távfűtésének fővezetékét a Bethlen Gábor utcán. II. J.

Télen sem tétlenkednek

Traktorosok között Csarodán

A tiszaháti Csarodán Horváth Béla üzemmérnök kísért el az Uj Élet Tsz tanyaközpontjában lévő javítószerelő gépműhelybe. A traktorosok nagyrésze már részt vesz a téli gépjavításban. Tizennyolc erőgépükhöz huszonhét megbízható emberük van.

Meghálálni az ösztöndíjat

A korszerű, tágas csarnokot zajorkán uralja. Kalapácsütések, reszelés surro- gása, fúró zizegése, hegesztés percegése. Szakács Sándor, húszéves mezőgazdasági gépész.

— Szakmunkás tanulásom kezdetekor szerződést kötött velem a téesz. Ösztöndíjat fizetett, persze, hogy. most itt vagyok, a falumban. Ilyenkor, műhelyi munkában megkeresem havi kétezret. De már csaknem két évig ültem vasnyeregben. Ma már nem elég csak a kormányt fogni, érteni kell a géphez is. Kinn a területen pedig megvan a kétezerötszáz—háromezer forintom. Sőt, aratáskor kombájnol- tam már. Azzal kijön egy hónapra számítva négy—ötezer is. Nincs okom panaszra. Tovább tanultam. Megszereztem a gépkocsivezetői jogosítványt. Ne legyen problémája a vezetőségnek, ha

ebben hiánya volna. Remélem, beleülhetek majd még a saját kocsimba is..,

7 íz év a nyeregben

Danes Zoltán harmincnyolc évével talán a legidősebb a jelenlévők között. Ezért is vezetője a traktoros brigádnak, amely múlt évi eredményei alapján a megtisztelő szocialista brigád cím várományosa.

— Éppen jubilálok: tíz

éve vagyok traktoros a téeszben. Gépellátottságunk nem éppen paradicsom, de ami vap, -az jó. Most például egy se került selejtezésre. Ki kell velük használnunk minden alkalmas percet.

— öt éve ülök ugyanazon az MTZ—50-esen. Kitűnőek a szoyjet gépek. Univerzálisak. Erősek, lehet hajtani őket. Nálunk ezek a legjobban beváltak. Persze, ügyelni kell rájuk. Megfelelően gondozni, karban tartani. Bár az én gépem a mostani „öregek” közé tartozik, mégis a legtöbbet keresem vele. Az utóbbi két év átlagában úgy negyvenezer körül. Havi háromezren felül. S a gép még összesen sem töltött a műhelyben javítással húsz órát.

— Most december másodikén szálltam le a gépemről. Ekkor vettem ki egész évi szabadságomat. Munkaidőben nem kérek ilyet. A téesz terve, a falu érdeke —* első. Elég gyakran még vasárnap is menni kell. — Hogy aztán letelt a szabadságom, bejöttem ide a gépemmel együtt. Most egy nagyobb karbantartást kap. Ilyenkor is vele vagyok. Á tél nem jelenthet a traktorosnak pihenést, tétlenséget. A vezetőség, no meg az „idő” gondoskodik róla, hogy legyen munka.

Aki országos első lett-jjoosoa osocuibu:^ ...........

Sok a fiatal. Sebestyén József így mondja: „Tizennyolc évbe fordultam.” Egyébként már ilyen fiatalon is jelentős hírnév tulajdonosa. Múlt évben a „Szakma kiváló tanulója” országos verseny elsője lett. Szerény szavú, szőke nagy gyerek.

— Hajdúszoboszlón tanultam a növénytermesztő-gépész szakmát. Ide való vagyok, ide jöttem vissza. Mint versenygyőztes, egy hónappal korábban kaptam meg szakmunkásbizonyítva- nyomat. Csupán öt napot pihentem és jelentkeztem munkára a téeszben. Kezdetben traktorosokat helyettesítettem. Saját „emtézém- re” szeptemberben ültem. Nagy kedvem van a szakmámban dolgozni. A gépeké a jövő a mezőgazdaságban is.

— Gondoltam rá, hogy a városba megyek. De azt hiszem végleg letettem róla. Itt nőttem fel. Itt vannak a szüleim, a családunk. Mindenki jó ismerős. Aztán van már pinceklubunk. Szívesen, végeztem a készitésénéi társadalmi munkát. Idén megépül a presszó is. Nem isten hátamögötti már egy ilyen falu. S ami a lényeg: városon sem igen keresnék többet.

A műhelycsarnok adminisztratív technikusa és egyben raktárosa, Kosa Andor is mindössze huszonöt éves.

— Különösen addig lépett előre a gépesítésben a téesz, míg katona voltam. Nem egészen másfél év alatt hét erőgépet vásárolt, S nagyon jól megtaláltuk a megfelelőket a szovjet gyártmányokban. Embereink lelkeseit, megbízhatóak. Az nem ártana, ha gazdagabb volna az alkatrész-készletünk. Erre egyelőre, sajnos nincs nagyobb keretünk. Sokba került a szakosított szarvasmarhatelep megépíttetése. betelepítése... Legjobban egy eszterga hiányzik a műhely részére. Még sikeresebb, eredményesebb lehetne a munkánk.

Asztalos ßalini

ezt is meg kell enni, duzzogva teszi vissza.

— Ne tömjön már anyu mindig, mint egy libát — mondja — nem akarok én elhízni.

Mondom is ilyenkor, micsoda idők! Nálunk ilyesmi nem fordulhatott volna elő. No, persze az régen volt...

Régebben, nagyobb ünnepeken mindig összejött a család. Néha három asztalnál is kártyáztunk. Emlékszem, úgy a hatvanas évek egyik karácsonyán közel 100 liter bor fogyott el. Az ennivalóról nem is beszélve. Ilyenkor aztán anyámmal verebet lehetett volna fogatni, olyan boldog volt. Ma már kevesebbet jövünk ösz- sze. Öregszünk, vagy elké- nyelmesedtünk? Ki tudja. Igaz. jobban is szétszóródtunk. Bár ez éppen nem lenne vagy lehetne akadály, hisz a család közel felének saját kocsija van.

Azt szokták mondani: nagy család, több gond, több baj. Lehet. Bár én ezt nem tapasztaltam. Azt azonban igen, hogy a mi családunknak majdnem a fele úgy építkezett, hogy alig került nekik valamibe. Ugyanis ösz- szejött a rokonság, a nagy

család' és közösen szinte minden munkát elvégeztünk. Ilyenkor éreztük magunkat a legjobban. Legutóbb karácsonykor találkoztunk. Igaz, csak a fele a családnak. A kártyaparti most is megalakult, bár már ez sem egészen a régi volt. Nem apámon múlott, ő még most is képes lett volna reggelig játszani velünk, ha mi kitartottunk volna. Hiába, ő még a régi! Anyám, míg játszottunk, gyakran ki-kiment, ha a kapu nyitását hallotta. Hiába volt tele a ház, várta a többieket, akik nem jöttek el. Aztán az ünnep végén, ha végképp nem jöttek, mentegette őket:

— Biztos valami baj van — mondta. — Az is lehet, hogy betegek ... vagy vendégük volt...

Szóval addig mentegette, míg végül mi, többiek is elhittük neki.

Ilyenkor aztán, ha az ünnep elmúlik, mindig a következőt várják. Karácsony után húsvétot, aztán a többit. Talán akkor majd eljön mindenki, bizakodnak. És együtt lesz a nagy család.

F, Jf-