Kelet-Magyarország, 1973. december (33. évfolyam, 281-305. szám)
1973-12-12 / 290. szám
Népesedéspolitika Napjaink Vita • • Összetett E gészen más ügyben jöttünk ösz- sze, mint ahol végül is kikötöttünk. Tulajdonképpen beszélgetni mentünk a nagyvállalathoz a politikáról, az emberekről. Már nem is tudom, hogy került sor ezek után arra. hogy vitázni kezdtünk az engedély nélküli építkezésekről. A lényeg, hogy egyikük megkérdezett, mondanám el, he- lyeslem-e, hogy a városi tanács az utóbbi hónapokban 2600 nyíregyházi lakosnak küldte ki a büntetést azért, mert engedély nélkül épített lakást, melléképületet, vagy mást. Azt mondtam, hogy természetesen igen. Egyrészt azért, mert a bírságolást nem a nyíregyházi tanácson találták ki, hanem egy kormányhatározat szabta feladatul az építésügyi hatóságoknak^ Az építésügyi miniszter ezek után , hozta meg a rendeletét, amelyet Nyíregyházán is végre kell hajtani. És ha nem lenne ilyen nagy probléma ez az ügy, akkor is tenni kellett volna már valamit, mert hiszen jól néznénk ki, ha az állampolgár fogná magát és ott és azt építene ahol és amit ő akar. ■ Az egyik beszélgető partner erre igen dühös lett. Elmondta, hogy/az ő nagybátyja a Manda-bokorban épített egy gyönyörű családi házat és ezért 16 ezer forintra büntették. Pedig, mint mondta, a fejlesztésre ki. jelölt település határától mindössze 300 méterre áll a ház. Nem is a büntetés a fontos ebben az esetben, — mondta — hiszen az engedély nélkül építkezők a mellényzsebükből ki tudják fizetni a büntetés összegét. De miiért van erre szükség, hogy azt, aki épített, megbüntessék. Ahelyett hogy a városi illetékesek örülnének neki, hogy nem jön be Nyíregyházára, nem kér telket, vagy a ta- nácstól állami, illetve szövetkezeti lakást. Parázs lett a hangulat. A kollégái kezdték magyarázni, hogy Nyíregyházából soha nem lesz igazi város, ha mindenkit ott engednek építeni, ahol ő azt elképzeli. Ök magyarázták el azt is, hogy az embereknek — bárhol ■ is élnek t — ma már szükségük van a korszerű élet .legelemibb feltételéire, a villanyra, a vízre es a többire. Példákat is említettek ezzel kapcsolatban. Azt, hogy valaki ÍÖ évvel ezelőtt elkezdett építeni olyan helyre,,,ahol korábban építési tilalom tiltotta azt... Elkészült egy ház, * aztán öt, aztán húsz. Az emberek küldöttségben mentek a városi ' tanácshoz, majd a terület képviselőjéhez azzal, hogy miért nincs nekik joguk a villanyhoz. A villany bevezetése körülbelül egymillió forintjába került a tanácsnak. Azután kérték az utat. a járdát. Azután megkérdezték, hogy miért nincs ott normális közlekedés? Tovább már ne is feszegessük az ügyet. Ebből is világosan kitűnik, hogy az engedély nélküli építkezésekből milyen nagy kára származhat egy városnak. Akik ott voltak, meggyőzték á nagybácsi érdekében felszólaló társukat. Ügy tudom, hogy ;közel sem ilyen egyszerű meggyőzni azokat a százakat, akik mostanában büntetést kaptak a rendelkezések megszegéséért. A városi illetékes szervek sokat foglalkoznak manapság ezzel a kérdéssel. A legkülönbözpbb intézmények dolgozói fordulnak ugyanis levélben, telefonon, vagy személyesen hozzájuk, s nem éppen tisztelettudó, udvarias hangnemben kifogásolják, — no nem a rendelkezést, hanem — azt, hogy velük miért nem tehetnek kivételt, A rendelkezés szerintük ugyanis szükséges, sőt nagyon, is haszno.s dolog. De az ő esetük az egy egészen más eset! Az csak akkor tartozik szankció alá, ha azt valamilyen illetékes rosszindulatúan bírálja el. Váhnak természetesen kivételek azok között is, akik benne vannak a/ 2600 nevet tartalmazó névsorban. Érj sem venném egy kalap alá azokat, akik egy fejlesztésre évtizedek múltán Sem jelölt családi házas városrészben kialakítottak maguknak egy konyhát, vagy toldtak a régihez egy kis szobát a most házasodó gyerekük részére. Ennek természetesen közel sem olyan a súlya, mint annak az esetnek, amikor egy tíz éven belül kijelölt nagy közintézmény helyére raknak le egy családi házat. Azzal, a nem is mindig titkos szándékkal, hogy az állam építkezni akar. akkor majd lakást ad és az elbontott lakásért szépen fizet. Túl a dolog morális oldalán —, hogy a törvény végrehajtására tett intézkedéseket éppen az kifogásolja, akinek védeni kellene — van egy olyan tanulságuk is ezeknek az ügyeknek, hogy az állam pénze az állampolgár pénze. A város pénze: a városlakók pénze. Következésképpen, na mi kifizetünk milliókat terven felül és :5ak azért, mert akadnak, akik nem tartják be a törvényeket. akkor azt saját zsebükből fizetjük ki. Akkor is abból, ha azt közvetlenül nem érzékeljük. Vagyis, ha egy-egy intézkedést coliunk ác szidunk, akkor próbáljunk főiem°'kedni a saját kis egyéni érdekünkön. Közelítsünk a csoport, illetve a társadalmi érdekhez, amely újra csak visszahat és egyéni érdekünket sérti, vagy szolgálja. K. J. a 971-BEN 3012 GYERMEK SZÜLETETT-*• Nyíregyházán. Az elmúlt évben már 3090. Idén, december 10-ig 2970. De mint a város anyakönyvi hivatalában örömmel mondták: idén túlteljesítjük a tavalyi számokat. Igaz, a Nyíregyházán bejegyzettek között nem mind nyíregyházi, hiszen a kórházban született gyermekeket is a városban anyakönyvezik. Az elmúlt évi megyei statisztikai évkönyv tanúsága szerint 1394 nyíregyházi gyermek született 1972-ben. Sok ez, vagy kevés? Több mint az országos, de kevesebb, mint amennyi a kívánatos lenne ahhoz, hogy a népesség száma ne csökkenjen, illetve ne stagnáljon. A párt és a kormány népesedéspolitikával kapcsolatos határozatait ebben az évben kezdték el aprópénzre váltani az illetékesek. Mondani sem kell talán, hogy milyen nagy fontosságú, ugyanakkor sok irányú intézkedést követel ez az ügy. Különösen akkor, ha tudjuk, hogy a házasságoknál száz közül 37- ben nincs gyermek. Ma a megyében egy szülésre egy művi vetélés jut. Nyíregyházán a kép még döbbenetesebb. A koraszülések száma is állandóan emelkedik. Orvosok mondták el, hogy egyes értelmiségi körökben már-már szégyen a harmadik gyerek. És bizony nem kevés anyának kell megküzdenie egy roppant káros, és már-már társadalmi méretűvé váló előítélettel. Nem egyszer elhangzik egy felelőtlen, rosszindulatú mondat. Amely szerint „Ez a nő meg van hülyülve, miért kell ennek a harmadik gyermek?” Volt asszony, aki arról panaszkodott, hogy a szakrendelésen is megszólták, amiért tíz év különbséggel vállalta a harmadikat. És a gyermekáldás elé néző anya munkatársai körében is nem egyszer ki van téve a cinikus megjegyzéseknek, az élcelődéseknek, a gúnynak. P edig a népesedés kérdése a magyar szocialista társadalom egy nagypn fontos kérdése. Arról ■ van szó, hogy ha a mai 40 évesek nyugdíjba mennek, nem lesz majd 20 év múlva, aki a nyugdíjra valót megkeresse számukra. Mert ugyan kitől várhatjuk, hogy eltartsa a társadalmat, ha nem attól a gyerektől, aki most születik? Hazánkban ma minden hatodik ember nyugdíjas. Óriási szám ez és óriási teher is ugyanakkor. Ha a helyzet nem változik, bizony ma még nem láthatjuk be a következményeket. Nyíregyházán ezekben a hetekben és hónapokban jut el a párt népesságpolitikai határozata és a kormány ezekkel kapcsolatos számos intézkedése az emberekhez. A legfontosabb, hogy megismertessük ezt á határozatot s hogy juttassuk el azokhoz, akiket illet. Mert az állami feladatok — a szülési és gyermekgondozási segélyek, a családi pótlékok megemelése stb. stb. — a tennivalóknak csak az egyik oldalát, bár fontos részét jelentik. A másik része cseppet sem jár kevesebb munkával. Meg kell változtatni a szemléletet, s meg kell teremteni a gyermekáldás növekedéséhez szükséges feltételeket. A várospolitikai intézkedési terv már erre is gondolt, amikor a lakások építését,^ az intézményhálózatot, a társadalmi akciókat ezzel, összhangban vizsgálja.. (Ide tartozik, hogy a több gyerekhez nagyobb alapterületű lakások kellenek, több bölcsődei és még több óvodai helyre is szükség van.) It van nálunk a másik nagy problémakör. Tudunk olyan gazdasági vezetőkről, akik probléma sokszor fittyet hánynak arra, ha az egészség- ügyi szervek jelzik, hogy veszélyeztetett terhességről van szó. Persze jó példák is vannak. Ilyenek például: a kismama mlszakok a konzervgyárban és a cipőgyárban. Dg ezek sincsenek mindenütt. El lehetne képzelni — hiszen főként szervezési intézkedéseken múlik — hogy a városban létesüljenek három műszakos, vagy hetes bölcsődék is. Meg kellene oldani, hogy az óvodákat nyaranként ne zárják be egy hónapra, mert a dolgozó mama egyszerűen képtelen addig mit csinálnia gyermekével. oZÜLNI KELL ARRÓL HOGY TÖBB helyen már eddig is próbálkoztak a városban anyák iskolájával. De vajon elég-e ez? Ha csak nőket, vagy a gyereket váró kismamákat világosítjuk fel a családi élet különböző kérdéseiről. Nem lenne szentségtörés, ha itt-ott (és minél több helyen) megszerveznénk az apák iskoláját is. Akikkel például megértetnénk a családi munkamegosztás szükségességét. Vagyis azt, hogy a terheket nem lehet a huszadik század harmadik harmadában az egyébként Is dolgozó nőre hárítani. Nyíregyházán készül egy film, amelynek a tanárképző főiskola és a konzervgyár lesz a színhelye, s amelynek a címe: „A jövő asszonya”. Nagyon kell ez a film, minthogy nagyon kell mindenfajta felvilágosító tevékenység ahhoz, hogy a rég elavult társadalmi konvenciókat leküzdjük. Ha valamikor, akkor most nagy szükség van az általános iskoláktól a főiskolákig a biológiai, a szexuális felvilágosításra. Japánban már az ötödik osztályban megkezdik ezt. . Nálunk évszázadok óta nem tudtuk áttörni ezt a közeget. Ha valamikor kellettek, akkor most mindenütt kellenek — munkahelyen és művelődési házakban — a „Helga”-féle filmek. Fel kell kérni az orvosokat, elsősorban a szülész orvosokat, de a körzeti! orvosokat is az ilyen előadások megtartására. Ki kell törni az álszenteskedés és álszemérem korlátái közül. Sokan szóvá teszik manapság, hogy a gyermekáldásnak egy olyan gátja is van, amely kizárólag szubjektív természetű. A nők egy része — szerencsére kisebbik része — az^rt nem szül gyermekeket, mert akkor nem telik bútorcserére, bundára, divatos csizmára. Van aki attól fél, hogy elmarad a szakmájában, hiszen a szülés, a gyermekkel való törődés nem teszi lehetővé, hogy lépést tartson a munkahelyén dolgozó férfiakkal. Az első esetben kézenfekvő a válasz, a másodiknál már nehezebb. De itt is világossá kell, hogy váljon: a gyermek, illetve gyermekek nélkül nincs értelmes emberi élet. A KÉRDÉS TEHÁT NAGYON IS a mindennapok kérdése lett, pedig valamikor a pesti kabarékban volt csupán divatos: „Kicsi, vagy kocsi?”. A választ az élet adja meg. Az elsőrendű a gyerek. De ehhez természetesen állami segítségen túl. nagyon sok támogatást kell adnunk a gyermeket vál_ laló családoknak, kismamáknak. Intézményekben is a második és harmadik műszak megkönnyítésében is. Annyira bonyolult ez a problémakör, hogy aligha maradhat ki belőle például az élelmiszeripar, a kereskedelem, a szolgáltatás. És ha ezekért a jövőben jóval többet tesznek a város illetékes szervei még akkor is marad bőségesen tennivaló. Kopka János SzOletés után a nyíregyházi kórházban A körzet Ilyenkor, az év végi ünnepek közeledték vei vesszük csak észre igazán, milyen nagy szerep hárul Nyíregyházára, a megyeszékhelyre, a városra. Többször leírtuk már ezerl a helyen is, hogy a város nem csak a benne élőket szervezi társadalommá, hanem egyik alapvető funkciója a vonzáskörzetében élőkről történő gondoskodás is. Mi köze ennek a definíciónak a karácsony előtti tolongásokhoz? Nagyon is sok köze van. hozzá! Mert ilyenkor, karácsonytájt tűnik igazán szemünkbe, hogy Nyíregyházán, jóllehet 80 ezer ember él. és ezzel az ország nyolcadik legnépesebb városa, — de a valóságban ennél jóval több ember számít o városra. Ezekben a napokban még jobban megtelnek a vidékről beérkező vonatok, még nagyobb a tolongás az autóbusz-járatokon, s a szezonvégi kiárusításokkal is vetekszik az ilyenkor tapasztalható sorállás a különböző szaküzletekben. Aztán megszokott látváity: hatalmas csomagokkal indulnak haza a közeli és a távolabbi vidéki lakók, viszik a téliholmit, az ajándékokat, sőt igen sokszor az élelmiszereket is. Valljuk meg, hogy a tözs- gyökeres városlakó bosszankodik is emiatt eleget, mert úgy érzi, hogy „elvásárolják előle” a jobb és az olcsóbb árukat, s ő — mert napközben dolgozik — már csak a maradékban válogathat. Egyszerűbbre lefordítva: ezt is jelenti a város vonzáskörzete. Tegyünk felelőssé ezért valakiket? Kérjük számon a kereskedelem, a közlekedés legilletékesebbjeit a tolongásért, az olykor-olykor már „letarolt” polcokért? Ez így túlságosan egyoldalú és igaztalan volna. Ezúttal is arról van szó. amiről már többször szólt a krónika: a városiasooás nem csupán magyarországi, hanem világjelenség. Az ember óvakodik a kijelentéssel, hogy ebbe a világjelenségbe egyetlen, szóval behelyezze Szabolcs-Szatmárt is. Ha valahol, akkor itt aztán igazán az urbanizáció első lépéseinél tartunk. Jóllehet, jubileumokra készül Nyíregyháza, s a megünneplendő évek száma sem kevés már, de mégis fiatal város ez a település. Fiatal az összes ellentmondásával együtt. Valaki mondta nemrég: olyan, mint a tinédzser, vagy a kamasz, aki ha feltesz egy sapkát, az jól áll neki, de alul rövid a nadrágszára. Aztán a kelleténél is »lejjebb lóg” a keze... Ha behelyettesítjük ebbe a — valljuk meg — erőltetett példába a város kereskedelmi hálózatát, a közlekedési áteresztő képességét, akkor nyomban élénkbe tűnik a sok probléma forrása. Mert vannak országos mércével is minősíthető és jól ellátott ABC-áruházak; szaporodnak a szaküzletek; a statisztika kimutatja, miként emelkedik évről évre a kiskereskedelmi forgalom élelmiszerekből, közszükségleti cikkekből, — de ez még mindig kevés! Kevés, mert nem csupán 80 ezer embert kell a növekvő készletekből kielégítenie, hanem a vonzáskörzetében élőket ias. S ez a körzet nem csupán a közvetlen szomszédságot jelenti, hanem a távolabbi falvakat is. Amíg „egyvárosos” megye volt Szabolcs-Szatmár, nagyon sokan megszokták, hogy „jobb holmiért” Nyíregyházára kell menni. Azóta három új városunk van, a területfejlesztés eredményeként nagyközségek és közös községek alakultak, ahol lényegesen jobb már az áruellátás, a szolgáltatás, mint volt korábban, — de a hagyomány még él. Valójában a székhelyváros ilyen vonzó hatását teljesen megszüntetni nem is lehet. A konfliktust már most az adja: érdemes-e olyan, az évközi igényeket messze felülmúló kereskedelmi hálózatot építeni, amely — mint tudjuk, nagy anyagi áldozattal jár? Nem érdemes, és erre nincs is lehetőségünk. A Nyíregyházán most végbemenő fejlesztés — például a Nyírfa, vagy a Kelet Áruház építése — sokat lendít majd a gondok aggasztásán. Ez azonban nem zárja ki annak a valószínűségét, hogy szezonban ezután is lesz torlódás, fennakadás. Jó viszont, ha az illetékes kereskedelmi vállalatok vezetői sem tévesztik szem elől a városnak azt az alapvető feladatát, hogy gondoskodni szükséges a vonzáskörzetben élők ellátásáról is. Szabolcsban egyébként is sajátos a helyzet: amikor még tartott a küzdelem Mátészalka várossá nyilvánításáért, kimutatták az illetékesek, hogy ez a település legalább olyan vonzáskörzettel rendelkezik, mint Pécs, sőt, a lakosság számát tekintve még túl is haladta azt. Ha ilyen szempontból vizsgálnánk meg Nyíregyházát, akkor jócskán előbbre rukkolna a rangsorban nyolcadik helyéről. (Tovább bonyolítja a problémát, hogy a szorosan vett Nyíregyházán is ma még a lakosság 17 százaléka él külterületen. Emellett rohamléptekkel épülnek az új lakónegyedek, ahol bizony nem mindig követi az infrastruktúra a modern lakások átadását. E lakónegyedek terhe is a belvárosra nehezedik.) Ám nemcsak árucikkek tekintetében érvényesül a vonzás, hanem szellemi téren is kimutatható. Nyíregyháza, mint 1971 óta felsőfokú központ politikai, államigazgatási, ellátási, szolgáltatási, egészségügyi, művelődési és szellemi központ is. Ezek további igényeket támasztanak a várossal szemben, amely valójában most kezdi felvenni urbánus arcát. Gondjaink nem szűnnek máról holnapra, de ha nemcsak a városközpont elismerésre méltó szépítését tekintjük feladatunknak. hanem a mellékutcákra és a távolabbi részekre, sőt a vonzáskörzetre is odafigyelünk, akkor még inkább város lesz a város. A. S,
