Kelet-Magyarország, 1973. december (33. évfolyam, 281-305. szám)

1973-12-02 / 282. szám

- lrmsrssBäiiW,xm

mxtzmcffrxmBimr ~ rrnrnm wctmxr

A hétköznapok esztétikája

A XVIII. megyei őszi tárlat

RENDKÍVÜL ÉRDEKES ÉS HASZNOS

előadás hangzott el a Tudományos Ismeret- terjesztő Társulat egyik előadói konferenciáján. Az előadás tárgya a mindennapi élet esztétikája, az előadó pedig dr. Hont Ferenc egyetemi tanár, a budapesti Eötvös koránd Tudományegyetem esztétikai tanszékének professzora volt

Az esztétika szó általában úgy él a nagy- közönség tudatában, mint csupán a művészetekkel összefüggő, azokat magyarázó fogalom. Nem is gondolunk arra. hogy a mindennapi élet ezernyi gondjában és lehetőségeiben az esztétikum teszi kulturálttá, elviselhetővé az életet, az egymással való érintkezés formáit Mert nemcsak a művészetek esztétikumáról beszélhetünk, hanem a természet esztétikumáról is, de főként — ami bennünket most közelebbről érint — a társadalmi szépről is. A társadalmi élet, a mindennapi élet esztétikumát eddig meglehetősen elhanyagolták, pedig az a mindennapi társadalmi életben is tükröződik. A művészeti termékek a társadalomban keletkeznek s visszahatnak magára a társadalomra, az emberre, s gazdagítják, szebbé teszik életünket. Miről ismerhetjük fel a társadalmi életben, a mindennapi életben az esztétikumot, s miért nélkülözhetetlen az a társadalomban? Ezekre a kérdésekre próbált választ adni a kiváló előadó.

Az esztétikum jellemzője, hogy minden körülmények között örömet, kellemes érzést, boldog kielégülést nyújt. E nélkül nincs esztétikum, de nincs anyagi javak előfeltétele nélkül sem. A szocialista társadalom ém'tése sem nélkülözheti az esztétikumot. De mi tesz képessé az esztétikum felismerésére? Az ízlés! Egyik legdönőbb feladata az általános nevelésnek. A középoont a szocialista személyiség formálása. Minden pedagógiai tevékenység erre kell, hogy irányuljon. Az ifjúságnál ez könnyebben megy. mint a felnőtteknél. A munkás ifjúság ízlesének, művészeti nevelésének elhanyagolása a »jövendő munkásnemzedék műveltségi színvonalát érinti, azt befolyásolja hátrányosan. Lenin ezt mondta: Ne akarjátok a népet nevelni. Hozzá kell őket segíteni, hogy önmagukat nevelhessék, irányíthassák.

A VILÁG MEGISMERÉSÉHEZ a művészetek is hozzájárulnak a maguk egyedi módján. Miért van szükség a művészet adta megismerésre? Mert amíg a tudomány kívülről közelít a dolgok megismeréséhez, a művészet az emberen keresztül, átélés útján nyújt új, semmi más által nem pótolható ismereteket a világról. A művészet bele éoüj magába az emberbe az ember lelkivilágába s ott cselekvőképes harmóniát hoz létre. Éppen abban van az esztétikum legfontosabb társadalmi jelentősége, hogy cselekvőképes harmóniát teremt bennünk, izgat, ösztökél a jóra. szépre s egyben nyugalmat ad. Az esztétikum az izgalmat és nyugalmat szintetizálja. A privát ember egvénj érdekeit hozza szintézisbe a csoport, a társadalom érdekeivel.

Megállapította az előadó, hogy a művészet a munkából származik, s oda ömlik vissza. Agyag tömböt márványt muhkáva1 lehet szoborrá alakítani. De nemcsak a művészi alkotásokban, hanem a praktikus dolgokban, a mindennapi eszközökben is van esztétikum (pl. evőeszköz, ruházat, bútorok sthj. Szellemi téren a vezetés, az irányítás művészete teremthet irodában, gyárban, munkahelyen jó közösségi kapcsolatot jó munkahelyi légkört. Esztétikum ott van, ahol az égvén nemcsak magára gondol, hanem a többiekre is. Ezért volna fontos nagyobb figyelmet szentelni a mindennapi élet esztétikumára.

Figyelem, fegyelem, figyelmesség! Minden munkát e három szempont szem előtt tartásával kellene végezni. Kevesebb volna a közlekedési baleset, a zsúfolt autóbuszokon, villamosokon humánusabban, udvariasabban viselkednének az emberek, hiszen a szocialista etikával bíró embernek az a jő, ami a többieknek' a másiknak is jó. Ez a szocialista etika alapja.

Beszélt az előadó a szórakozás esztétikájáról is. Éppen a technikai forradalom következtében a szabad idő egyre több lesz,

egyre növekszik. Most még gond ennek az egyre növő szabad időnek az esztétikus fel- használása. Keresni, kutatni kell az esztétikus szórakozási lehetőségeket. Ilyen pL az öntevékeny művészet. Nem arra hivatott, hogy a hivatásos művészetet kiszorítsa, hanem hogy a művészi tevékenység gyakorlása által közelebb kerüljön, jobban megismerje a valódi művészet szépségét, maga ts átélje az alkotás gyönyörűségét. Mert maga a befogadás is már művészi tevékenység.

HA AZ ESZTÉTIKUMOT mindig szem

előtt tartanánk, megváltozna és kedvező irányban változna meg az emberek egymás iránti magatartása. Az udvarias, külső formákat esztétikus tartalommal töltenék meg. hogy az ne váljon üres, külső mázzá. Néha nemcsak a hang erőssége zavar bennünket, hanem sokkal inkább az oda nem való hang. Minden esztétikus, ami ízléses. ízléstelenné akkor válik valami, ha az arányokat eltévesztik. Még a szerelem sem választható el az esztétikumtól.

Élénk vita követte az érdekes ésértéRes előadást, melynek végső konklúziója az volt, hogy többet kellene foglalkozni ezzel a témával Iskolában és iskolán kívül, mert ez a probléma sokkal szorosabban fűződik a szocialista társadalom építéséhez, mint azt álA Kodály-vonósnégyes nagysikerű koncertet adott a napokban a Tanárképző Főiskolán. Az együttes tagjai: Duska Károly,

Szabó Tamás, Fia« Gábor, Devich János; közreműködők: Lux Erika — zongora, Farkas

J. Ferenc — gordon — mind a fiatalabb korosztályhoz tartozó művészek. Kelet-magyarországi koncertkörútjuk első állomása volt Nyíregyháza, Mátészalkán. Nyírbátorban, Fehérgyarmaton és Kisvárdán adnak ezután hangversenyeket.

A jelenlegi összeállítású vonósnégyes

nagy népszerűségre tett szert fennállása 3 éve alatt. Tavaly a Szovjetunióban, Japánban, Olaszországban, Ausztriában. Nyugat-Német- országban, az NDK-ban és Csehszlovákiában vendégszerepeitek. Magyarországon most adtak másodszor felnőtt közönségnek esti koncertet, egyébként matinékon és különböző ifjúsági hangversenyeken léptek fel.

A koncert műsora: Haydn: g-moll vonósnégyes, Brahms: c-moll vonósnégyes,

Schubert: Pisztrángötös — Duska Károly az együttes vezetője szerint rendhagyó, mivel eddig szinte minden műsorukban szerepel* tek Bartók vagy Kodály művei is.

Haydn művében a természetes, sallang- nélküli muzsikálás példáját adta az együttes.

V

annak igazságok, melyeket sokszor kell ismételni, mégsem elég. Egyik ilyen dolog annak a kérdésnek a feltevése, hogy mikor is lesz a festmény, a manuális munka műalkotás. A sok szép színes festék vonalakban, foltokban rákerül a papírra, vászonra, most a selyemre is. A mód azonban, „ahogyan”, sokféleképpen történhet. Nem is annyira az a fontos, hogy gyorsan, vagy lassan, megfontolva vagy ösztönösen. Lényegesebb az, hogy helyén van, vagy festék marad; erőteljes, vagy bizonytalan; tartják egymást, mintegy fogják egymás kezét, vagy szétesnek. Aztán ha egyszer összeálltak, mondanak-e valamit, némák, vagy közhelyek. És ha tudnak beszélni, mondanivalójuk érdekelheti-e a nézőt, vagy megy egy rápillantás után tovább. Végezetül, hogy mit mondanak, tudok-e beszélgetni velük, gazdagabbá tesznek-e érzelmileg, gondolatilag.

Egy kiállítás alkalmával jó lenne csak az utóbbi dolgokról beszélni. Jó lenne, ha nem csak két, három művész esetében lehetne elmélyedni, eszmélkedni, megállapításokat tenni, összehasonlítani a múlttal.

Mindenesetre van egy-két dolog, amire érdemes felfigyelni. Pál Gyula szerepel a legtöbb képpel. Sokan technokrata szemmel nézve nem lelkesednek képeiért, főleg tematikus hasonlóságuk miatt. Pál képei azonban mindig mások. Most például mintha valami tragikus fátyol vonná be műveit. Eddig még nem festett esti hangulatú képet. Egy másikon . a kerítés mögül úgy leselkedik a ház, mint egy rosszindulatú állat, ablakszemében valami gonoszság világít. Térformái különlegesebbek, szervezettebbek, variációd váratlanabbak. Berecznél — most is a Bzínek varázslója — legérdekesebbnek ígérkezik a

A tételek közül talán a lassú másodikat emelhetnénk ki. mint legszebbet, legbensősé- gesebbet

A Brahms kvartett nagyobb feladatot jelentett E mű olyan hangot- üt meg, melyet Beethoven hasonló jellegű kamaraművei nyomán „patetikus sorshang”-ként szoktunk emlegetni Ez az önmarcangoló, a végső szinte megoldhatatlan filozófiai problémákat feszegető hangvétel, mely a hallgatóknak magyarázatot adhat a mű olyan sarkalatos pontjainak megértéséhez, amilyen pl. a második tétel Románca. E műfajban az ilyen tételeim nem általános. Brahms művében nyilvánvalóan valamiféle menekülést jelent az érzelmességbe, s nem érzekneskedést. Honnan, vagy miből menekülés...? Úgy érzem, hogy az első tétel rettenetes szorításából, szorongásából, sötétségéből, feszültségéből. Az ilyen és ehhez hasonló bonyolult összefüggések miatt e mű befogadása a közönségnek elég nagy nehézséget okozott.

A hangverseny második feleben a közkedvelt Pisztrángötöst csillogóan, hiteles hangon s nagy átéléssel játszották művészvendégeink. Külön is ki kell emelni Lux Erika nagyon érzékeny, mértéktartó zongorajátékát.

Németh Kálmán

népdal illusztrációk sorozatának egyik képei

A szomorúfűz fényben lehajló színes ágaival. Az azonosulás a népdal világának ősi kultűrtalajába való belenövés adja művészetének szellemi hátterét. Horváth János« nak egyetlen képe is elég, hogy magára vonja a figyelmet. Brutális ecsetvonásokkal. lágyan ható színösszeállítással kettős portréja érzelmekben gazdag alkotás. Soltész Albert „Ködös Beszkidek” kis méretében is nagy hatást gyakorol. Drámai feszítettsége valósággal kilép a keretek közül.

A kiállítás nem nagyméretű, pedig húszon felül vannak a kiállítók. Problémát jelentene névszerint akár egy mondat erejéig is kitérni mindenkire. Tóth Ervin a megnyitáskor szépen értékelte munkáikat, mi is ez alkalommal szeretnénk kifejezni tevékenységűik elismerését, szeretnénk nekik biztatást, bátorítást nyújtani Akik a művészeti alapokat nem 3 Képzőművészeti Főiskolán tanulták, akik más munkájúk mellett nehézségek árán jutnak el egy-egy eredményhez, tiszteletet érdemelnek. ök a művészet igazi önzetlen szerelmesek Tehetségüknek kétségtelen jele! vannak képeiken, mégis talán sokszor hiányaik valami a bevezető sorokban említett dolgok közül. Esetleg a művészet iránti kellő alázat. A jó kép sikere azonban sokszor akarat, s hozzáállás kérdése.

Ez utóbbi sorok azonban nemcsak a jelen kiállítókra vonatkoznak, szólnak azokhoa is, kikről három héttel ezelőtt írtunk, kiknek ismervén műveit, azokat itt nem láthattuk.

M

eg lehetünk-« elégedve a kiállítás- sal? Ha a pár igazán jó képet nézzük. feltétlenül. Ha az ígéretekre figyelünk, hasonlóképp. De minden rendben van-e? összefogja-e ez az őszi Tárlat a megye képzőművészet: életét? Tudja-« reprezentálni saját rangját? Ezekre a kérdésekre a válasz negatív. Az alaptagok nagyobb részétől többet vártunk. Kevés volt a nem alaptagoktól a kiforrott munka, s voltak színvonal alatti művek is, de igen hiányos képet adott a tárlat a nem alaptagokról is. A számok bűvölete ellenére se szerepeltek nagyon sokan.

A túlzott derűs optimista megnyilvánulásokat, amelyeket olykor lehet hallani, s melyek úgy hatnak, mint egy felsőbb hatóságnak benyújtott jelentés, nem lehet egészében osztani Mint ahogy a fővárosi bemutatkozásokat is kellő helyére kell tenni. E* sokszor csak ügyesség kérdése, vagy másik részről e?v vállveregetes. A megyei művészi valóságot csak úgy ítéljük meg helyesen, ha közben egyik szemünket állandóan az ország művészetén tartjuk, s az sem baj, ha olykor külföloce is vetünk egy pillantást. A közönséget se becsüljük le, jóval többen értenek azért nálunk a művészethez, mini sokan gondolják.

Koroknay Gyű Is

tálában hiszik és gondolják az emberek.

V.S.

KAMARAKONCERTEK A TANÁRKÉPZŐ FŐISKOLÁN

Gyimesi Ferenc:

Felségek a hóban

A kis vicínálisvonat nagy prüszköléssel igyekezett előrefúrni magát a havas pályán. Zakatolt, dohogott, nyögött a szerelvény elején a mozdony, mégis csak lépésben haladt az emelkedőn. Tömör, fekete füstje, amelyben kavarogva repkedtek a szikrák, néhány méternyire fölszáilt a jajgató gőzzel, azután szétterüli; a késő délutáni égbolt alatt és elenyészett az apró szemű, sűrű havazásban Sikítva fújt. fújt a szél a hegyek felől, hordta a sínekre a havat, temette a kocsikat, a fuldokló kerekeket. Áz ütközőkön, a kampókon, lépcsőkön is percről percre vastagodott a hó, végtelenül szép; de zord és reménytelen volt ez a nagy, fehér ölelés. A befújt ablakok közepén párás foltokat olvasztott a benti meleg és a hóesést néző utasok leheleté. A kerekek már nem is adtak hangot, a lassú gördülés zaja belefulladt a hóba.

Bundába öltözött, kucsmás, hócsizmás fiatal nő lépett ki az egyik fülkéből a folyosón ácsorgó utasok közé. Bőröndjét az ajtó' mellé tette, azután odaállt az egyik üres ablakhoz, kesztyűs kezével tiszta foltot törölt magának az üvegen és kinézett a hófúvásba.

Puha remegéssel döcögött tovább a vonat, s érezni lehetett a mozdony erőlködését. A tempo lépésről lépésre lassult, egyik sürgönvpóznától a másikig már percek teltek el. A kis gép prüszkölése néhány pillanatra kétségbeesetten fölcsapbtt, mintha az utolsó roham következne. Tompa zökkenés követte az elszánt erőlködést. A szétfeszült ütközők fáradtan egymáshoz ütődtek a kocsikon végigremegett a mozdony egyhelyben forgó kerekeinek haldokló csikorgása, azután egy pillanat alatt az is megszűnt és nem hallatszott más, csak a gép kimerült, megadó lihe— Elakadtunk? — állt oda a nő mellé

egy harminc év körüli férfi. Prémgalléros télikabát volt rajta, a lábán félcipő. Jobb arcán egy régi sebhely; valamilyen műtét, vagy baleset nyoma. Megpróbált kilesni a nő mellett, közben megkockáztatta a további beszélgetést: — Pedig már nem lehet messze az állomás.

— Talán két kilométernyire — szólt

vissza barátságosan a nő.

Kint egy kalauz és néhány munkásember törtetett előre a mozdony felé. Közben a kis gép élesen, szaggatottan íüttyögött. kérte a segíséget az állomásból. A szél pedig tovább hordta a havat a sínekre és a vonat oldalára.

A nő fölhajtotta a gallérját, fogta a bőröndjét és elszántan kinyitotta az ajtót.

— Begyalogol? — kérdezte csodálkozva

a férfi.

— Órákig tarthat, míg kiszabadítanak

bennünket — felelte a nő.

— Ha megenedi, magával megyek.

A nő már az alsó lépcsőn állt, s ahogy visszafordult, tekintete megakadt a férfi félcipőjén.

— Az országúton már lesznek nyomok.

mert folyton járnak a vontatók. De addig térdig kellene járnia a hóban.

— Nem számít nem vagyok kényt*.

A szél rögtön rájuk csapott és ízelitőül az arcukba vágott egy csomó szúrós havat. A férfi előre akart menni, de a nő megelőzte.

— Én csizmában vagyok, majd csinálok

nyomot.

— Akkor legalább a bőröndjét hadd vigyem.

A nő odaadta a bőröndöt, azután elindult a vonat mellett Hátrakiabált a süvítő szélben: *

— Vigyázzon, hogy mindig a nyomomba lépjen!

Akkor már többen álltak a mozdony körül. Hárman szénlapátokkal próbálták szabaddá tenni a síneket, a többiek meg azon tanakodtak, hogy hóeke nélkül a!igha lehet kiszabadulni innen. A nő kikerülte őket, azután tovább ment, amerre a síneket sejtette. Valaki azt mondta a hátuk mögött:

— Ennek a fiatalembernek sem szeretnék a zoknijában lenni.

A szél oldalról vágta őket. Csikorogva süppedt alattuk a hordott hó, s ahogyan emelték a lábukat, mintha füstöltek volna a lépéseik. Jó húsz percig tartott, míg elérték a síneket keresztező országutat.

— Innen már könnyebb lesz — fújt nagyot a nő és vidáman beugrott egy széles keréknyomba.

A férfi amennyire tudta, kirázta cipőjéből a havat. Addig a nő háttal fordult a szélnek és egyhelyben toporgott. Innen már egymás mellett mentek tovább a párhuzamos nyomban. A hófúvás nem gyengült, fejüket előre kellett szegniük, hogy az apró szemű hó ne vágódjon a szemükbe. Néhány lépés után megkérdezte a férfi:

— Maga idevalósi?

— Igen — szólt a nő a fölhajtott gallér mögül. — Könyvelő vagyok a szövetkezetben.

— Én is jártam itt talán tizenöt éve. Gyerekkoromban Itt szoktam nyaralni a rokonaimnál.

— Most is hozzájuk megy?

— Oda. Holnap lesz az unokahugom esküvője.

Kiabálva kellett beszélniük, mert a szél elkapta a hangjukat. Ruhájukat már egészen belepte a hó. s a keréknyomokat is kezdte befújni előttük.

Nemsokára elértek a falu alatti réttie*’

Már érősen szürkült az égbolt, s falu felől átpislogott a hóesésen néhány utcai villany- körte. A férfi körülnézett, mintha keresi* valamit, azután megállt egy helyén.

— Valahol itt állt régen egy terebélyes öreg fűzfa...

A nő is megállt, s mindkét kezével • fölhajtott; gallért szorongatta az arcára.

— Két, vagy három éve kifordította egp erős vihar.

— Nagyon kedves emlékem fűződött ho»í zá — mondta továbbindultában a férfi. — Gyerekkoromban sokat játszottunk alatt*: Nagy gyerekcsapat gyűlt itt össze napról napra. Egyszer elhatároztuk, hogy királyt és királynét választunk magunk közüL A király az lett volna, aki legmagasabbra mászik • fűzfára, a királynét pedig maga választhatja ki magának. Pesti gyerek voltam, nem értettem úgy a famászáshoz, mint a többiek; mégis nekivágtam. Nem is jutottam föl annyira, mint a pajtásaim, mégis én tetten* a király. Mégpedig úgy, hogy egy ág leszakadt aiattam és lezuhantam. Esés közbe* egy másik ág jó mélyen fölhasította az arcomat. de nem történt komolyabb bajom. A gyereket ijedten körülállták és bajtársiad ságból, meg hogy megvigasztaljanak, kikiáltottak királyukká.

A szélnek dőlve taposták a havat a fcS* tartó viharban. A férfi leveregette a gallé** ját, úgy beszélt tovább:

— Volt a gyerekek között egy ragyám szép kislány. Amikor látta, hogy vérzik as arcom, gyorsan kibontotta a hajából széle*, fehér szalagját és azt szorongatta a sebemre. Mondanom sem kell, hogy őt választod tam királynénak és azon a nyáron egymá* mellett ültünk minden játék alkalmával a fűzfa alatti trónon.

A nő nem szólt, csák a szeme mosoly» gott a behavazott kucsma és a fölhajtót! gallér között. Visszaemlékezett a bevérezetl fehér szalagra Nem merte hazavinni A*| hazudta, hogy élvesztette a rétest, j