Kelet-Magyarország, 1973. november (33. évfolyam, 256-280. szám)
1973-11-27 / 277. szám
X*v (ÍVFOI TAM 277. SZÄM ÄRA 80 FILLER 1973. NOVEMBER 27, KEDD LAPUNK TARTALMÁBÓL* Zárszámadások elölt <3 ,ldaO A piros a ntn hasára (3 i4al) kapcsolatok és ház "t* <r 'al) A vasárnap sporttá (6—7 old ’) Önzetlenül Segíteni másokon. Ez a két szó fejezi ki legtalálób- bar azokat a felajánlásokat, amelyeket megyénk KISZ fiataljai az elmúlt években tettek. A napokban lezajlott városi, járási küldött- értekezleteken sokan szóltak erről így, vagy más megfő gaimazásban. Mondták társadalmi munkának, mond ták önkéntes munkavállalásnak, vagy a legközismertebb nevén: kommunista szombatnak. Szombatnak, amikor a ledolgozott öt nap után szabadon pihenhetnének, hiszen megyénk valamennyi üzemében bevezették már a kéthetenkénti — sok helyen a hetenkénti - szabad szombatot, és kommunistának, mert elődjeiknek tekintik a Szortyirovocsnája nevű fűtőház kommunistáit, akik 1919. május 10-én, egy szombati napon a moszkva—kazáni vasútvonal építésénél dolgoztak önkéntesen, ellenszolgáltatás nélkül és azp- kat a szovjet kommunistákat, akik a szovjethatalom eiső éveiben tovább folytatták e nemes hagyományt. A szocialista munkaverseny első megnyilvánulásai voltak ezek és értékben ki sem fejezhető összeggel járultak hozzá a polgárháború éveiben a szovjet gazdaság fejlődéséhez. E szép hagyományt követik napjainkban a fiatalok, s az idősebbek egyaránt. A gumigyárban például tavaly 13 és fél ezer órát dolgoztak a kommunista szombatokon és a közel 150 ezer forint munkabér nagy részét a vietnamiak megsegítésére ajánlották fel, a gyárnak pedig 1 millió forint termelési értéket adtak. Ebben az évben is 8500 ó«3 munka áll már mögöttük és a 82 ezer forint bér jelentős részét a balkányi tanyai kollégium építéséhez küldték el. Hasonló felajánlások születtek a MEZŐGÉP Vállalat gyáregységeiben. Az ottani dolgozók 207 ezer forintot kerestek és a pénzt az „Ezer személyes szakmunkásképző iskolát Vietnamnak" akció számlájára fizették be. Lehetne még tucatszám sorolni a példákat. Néhol — sajnos - ezek a szombatok eltávolodnak a nemes céltól Megtörténik olykor, hogy egy egy vállalat a hétköznapot elmaradásait, a korábbi szervezetlenség nyomait akarja „eltüntetni’. Szerencsére nem gyakoriak ezek a példák, de előfordulnak. s ezért szólni kell róluk. Szólni, hogy az önzei Senség, a segíteni akarás, a leikesedés továbbra is — vagy méginkább - a szocialista ember formálásának tiszta forrása legyen. Balogh józsei L I. Brezsnyev Indiában Az SZKP főtitkára ma megkezdi tárgyalásait Indira Gandhival Leonyid Brezsnyev, uz SZKP KB főtitkára, a üvjetunió Legfelsőbb Tanácsa elnökségének tagja tfőn reggel hivatalos baráti látogatásra Űj Delhibe rkezett. Az indiai főváros ünnepi iszbe öltözve fogadta a hiatalos baráti látogatásra érkezett Leonyid Brezsnyevet, az SZKP KB főtitkárát, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa elnökséginek tagját. A Falam repülőteret, Uj-Delhi utcáit és taréit a két állam nemzeti lobogója és üdvözlő feliratok díszítik. A szovjet vendéget a repülőtéren Indira Gandhi indiai miniszterelnök és más magas rangú vezetők fogadták. A főváros lakosságának százezrei meleg fogadtatásban részesítették a vendégeket. Repülőtéri beszédében Indira Gandhi rámutatott, hogy állandóan erősödik és mélyül az indiai—szovjet barátság és méltatta a két ország szerződésének fontos szerepét a kapcsolatok megszilárdításában. Leonyid Brezsnyev válasz- beszédében kijelentette: „a világ népei napjainkban olyan konkret tetteket várnak az állami és politikai vezetőktől, gmelyek elősegítik a békés egymás melleit élést. Úgy vélem, nem tévedek, amikor azt állítom, hogy küszöbön álló tárgyalásaink megfelelnek majd ennek a várakozásnak”. Az SZKP KB főtitkára hangsúlyozta, hogy a két r.én barátsága nagyjelentőségű Ázsia és az egész világ békéje, biztonsága szempontjából. E barátság további megszilárdítása, elmélyítése, a két ország közti együttműködés bővítése a mostani látogatás legfőbb célkitűzése. A repülőtéri hivatalos fogadás után a gépkocsisor motorosok díszkísóretében az elnöki palotához, a szovjet vendégek szálláshelyéhez hajtatott. Az út mentén felsorakozott indiaiak szívélyes, meleg fogadtatásban részesítették Leonyid Brezsnyevet. Leonyid Brezsnyev, ti SZKP Központi Bizottságának főtitkára hétfőn látogatást tett Ind'ra Gandhi miniszterelnöknél és baráti beszélgetést folytatott vele. Indira Gandhi hétfőn este az elnöki palotában vacsorán látta vendégül Leonyid Brezsnyevet, az SZKP KB főtitkárát. a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa elnökségének tagját. A vacsorán részt vett Andrej Grom'ko külügyminiszter, az SZKP KB PB tagja, Din- muhamed Kunajev, a Kazahsztáni KP KB első titkára, az SZKP KB PB tagja, valamint a Leonyid Brszs- nyev kíséretében lévő több más szovjet hivatalos személyiség. Indiai részről megjelentek miniszterek, az Indiai Nemzeti Kongresszus Pán vezetői, parlamenti képviselők, valamint az indiai főváros társadalmának képviselői. Indira Gandhi és Leonyid Brezsnyev pohárköszöntőt mondott a meleg, baráti lég körű vacsorán. Leonyid Brezsnyev a vacsorán mondott pohárköszöntőjében kijelentette: azért érkezett Indiába, hogy megvitassa a politikai, a gazdasági, a tudományos, a műszaki, a kulturális és egyéb természetű kapcsolatok további kiszélesítésével és elmélyítésével összefüggő intézkedéseket. Hangoztatta, hogy a szovjet— indiai kapcsolatok jelenleg olyan fokon állnak, amely lehetővé teszi a több évre szóló előretekintést, a különböző természetű együttműködés bizonyos fokú előre-tervezésé A főtitkár a szovjet—indiai kapcsolatok szilárd alapjának nevezte a szovjet—indiai barátsági szerződést. Hozzáfűzte: szinte fel sem lehet becsülni, e szerződés hatását a kétoldalú kapcsolatok fejlődésére. A szerződésnek emellett kiemelkedő nemzetközi jelentősége is van: az ázsiai helyzetre gyakorolt kedvező hatása egyre nyilvánvalóbb. Leonyid Brezsnyev kijelentette, hogy a Szovlet-'nio- ban nagyra értékelik India békeszerető és antiimneria lista politikáját, s kellőképpen értékelik azt a szerepet, amelyet Indira Gandhi asz- szony tölt be a haladó szellemű politika kialakításában és vitelében. Az SZKP főtitkára ma megkezdi tárgyalásait Indira Gandhival. sí megyei népfront" elnökség* A Hazafias Népfont megyei elnöksége november 2G-án délelőtt ülést tartott, melyen a december 4-re tervezett megyei bizottsági ülésen napirendre kerülő kérdésekkel foglalkoztak. Az elnökség megvitatta a társadalmi munka fejlesztéséről készített előterjesztést és a népesedésre vonatkozó feladatokat a párthatározat végrehajtásában. A társadalmi munka szervezését továbbra is igen fontos feladatnak tartják a népfront-testületek, melyeket a tanácsokkal együttműködve a jelenleginél korszerűbb módszerekkel végeznek a jövőben. Szabolcs-Szatmár megyében évente 60—00 millió forintot tesz ki a társadalmi munka értéke, amelyet jobb szervezéssel, egységesebb értelmezéssel, méréssel, értékeléssel, anyagi és erkölcsi ösztönzéssel, a helyi sajátosságokra alapozott versengéssel tovább lehet növelni. Elérhető az évenként 100 millió forintos társadalmi munka is. Külön is foglalkozott az elnökség a városokban, a nagyközségekben, a kisebb községekben differenciáltan végzendő munkával. Megvitatta a népfront megyei elnöksége, milyen feladatok várnak a népfrontbizottságokra a népesedéspolitikai határozat végrehajtásában. A különböző társad"'mi rétegeknek ankétokat, beszélgetések- szerveznek, a téli politik ‘ ismeretterjesztés keretében külön vitatémaként ismertetik a néoes- ségpolitikai kérdéseket. Az elnökség végül határoz- t fogadott el a társadalmi bizottságok átszervezéséről. Ennek alapján a nőbizottságban, a gazdaságpolitikai, a művelődéspolitikai, a kö-sé.g- politikai, a béke és bar'' ’ gl bizottságokban fejtik ki tevékenységüket a népfront társadalmi aktívái. Lengve! par'aiueüll ka'íöííiég érkezeit Budapestre Az országgyűlés meghívására hétfőn hivatalig baráti látogatásra Magyarországra érkezett a szejm küldöttsége. A küldöttség vezetőié Jan Szydlak, a Lengyel Egyesült Munkáspárt Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság tit’cára. A delegáció tagjai: Aleksander Schmidt, a Lengve! Egyesült Paraszt Párt KB tagja, az államtanács tagja, a szejm Hétfőn délután Algírban Összeült az arab csúcsértekezlet Megfigyelők szerint konstruktív a légkör Hétfőn délután — középeurópai idő szerint 17 órakor — megnyílt Algírban az Arab Liga tagországainak csúcsértekezlete. Az előkészítéssel megbízott külügyminiszterek szombat óta dolgoznak az államfők elé terjesztendő ajánlásokon; az iltaluk életre hívott szerkesztő bizottság vasárnap, röviddel éjfél előtt függesztette fel tanácskozásait, hogy ’nétfőn reggel ismét munkához lásson és- elvégez?« a7 utolsó simításokat. Mahmud Riad, az Arab Liga főtitká- -a közölte, hogv a tárgyalások „barátiak, zökkenő mentesek, konstruktívak’’ voltak. Szadat egyiptomi elnök vasárnap este a vendéglátó ország államfőjével Bume- diennel tárgyalt. ' hétfő délutáni megn itón ké* elnök és két uralkodó nem volt jelen Kadhafi líbiai és Ál Bakr iraki elnök már korábban közölte, hogy nem óhajt részt venni a tanácskozáson: Husszein jordánia5 király miniszterelnökét. Tal- hunit küldte el maga helyett; II Hasszán marokkó’ uralkodó pedig csak kedde- érkezik jachtján Algí-ba. A külügyminiszteri érte kéziét ajánlásairól semmiíé le érdemleges hír nem szivárgott ki. Mindazonáltal a hírügynökségek valószínűnek tartják, hogy a csúcs- konferencia az új helyzetben, az új feladatok előtt is hangsúlyozni fogja az arab egység erősítésének szükségességét. politikai és katonai téren egyaránt; fokozott támogatást hivatott nyújtani a béketárgyalásokra készülő arab országoknak — esősorban Egyiptomnak és Szíriának; dönt az „olajfegyver folyamatos f elhasználásán}1 és az embargó á'tal érintettek „szelektiv” kezeléséről; határozni fog arról, mi' tekint . minimálisan” elfogadhatónak a palesztir prob1-'ma rendezésébén (a PFSZ állítólag kész elfogadni Palesztina felosztásának 1947-es tényét, s ami ebből következik: Izrael létét) Egyiptom és Izrael képvi selői közben a Kairót Szuez zel összekötő országút 101-os kilométerkövénél megtartandó újabb találkozójuké készülnek. Noha a nyugat5 hírügynökségek egyre kevésbé látják valószínűnek, hogv a hatpontos egyezmény szellemében megállapodás szüle tife a haderők szétválasztó sáról és elkülönítéséről, mindenek előtt: a-z október 22-’ tűzszüneti vonalak visszaél lításáról. Az a tény, hogy Izrael vasárnap hozzájárult a nemzetközi békekonferencián való részvételéhez, egyes források szerint „új lökést” adhat Gamazi egyiptomi és Jariv izraeli tábornok tárgyalásainak. Egyes jelentésekben változatlanul fellelni annak az indítványnak a „felmelegített” változatát hogy Izrael körülbelül 40 kilométerre vonulna vissza a csatornától és ennek fejében Egyiptom „képletesre” korlátozná jelenlétét a Sinai- félsziget visszahódított körzeteiben. Anisz egyiptomi kormányszóvivő e problémával kapcsolatban úgy nyilatkozott, hogy az ENSZ tűzszüneti határozata egyál talán nem foglalkozik azzal, „mi történjék a keleti parton”. mezőgazdasági és élelmezés- ipari bizottságának elnöke; Ludwik Dr-jzdz. H LEMPKB tagja, a Wroclaw \V-d- sági pártbizottság eiső .titkár® a szejm nemzetvédelmi, bányászati. energetikai é vegyipari bizottságainak tagja; Kazimierz Kuras, Nowa- hutai Lenin Kohászati Üzemek technikusa, a szejm nehéz- és gépipari bízott-ágának elnökhelyettese, a belkereskedelmi bizottsá" tatja; Anna Kochanowska, a Lengyel Demokrata Párt olsztyni bizottsága elnökségének tagja, az olsztyni rádió szerkesztője, a szejm tudományos, műszaki és művészeti bizottságának' tagja. A küldöttséget a Kelet! pályaudvaron Apró Antal, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, az ország- gyűlés elnöke, dr. Pesta László, az országgyűlés jegyzője. a szociális és egészség- ügyi bizottság elnöke. Pólyák János, az országgyűlés jegyzője. Gácsi Miklós, az országgyűlés ipari bizottságának elnöke, Roska István külügyminiszter-helyettes fogadta. Jelen volt a fogadtatásnál Tadeusz Hanuszek. a Lengyel Népköztársaság budapesti . nagykövét« és a nagykövetség több tagja. Az ifjúság helyzeté; di, a munkavédelemről tárgyait a SZOT elnöksége A SZOT elnöksége hétfőn élést tartott, s több közérde- ű kérdésről tárgyalt. Első napirendi pontként a .zabályozórendszer tovább- ájlesztésének kérdéseit vi- atta meg, s kialakította ál- áspontját. További napirendi pont ként az elnökség azt vizsgál ta, hogy a szakszervezetek milyen módon segíthetik még hatékonyabban a fiatalok helyzetének javítását. A? ifjúság helyzetét egyébként rövidesen a Szakszervezetek Országos Tanácsa is részletesen megtárgj alja. Az elnökség az üzemi balesetek alakulásával is foglalkozott. Megállapította hogy a tavaly elkezdődött kedvező tendenciák az idén folytatódtak. Az iparban ez év első háromnegyedében 5 százalékkal kevesebb volt a üzemi baleset és 7 százalék kai kevesebb a halálos üzem baleset, mint tavaly ilyenkor \ mezőgazdaság állami szektorában 3 százalékkal csökkent a balesetek száma. Az egyébként örvendetes fejlődés természetesen viszonyla gos, hiszen a javulással együtt is az iparban több, mi'’1 >0 ezer baleset fordult elő iá- romnegyed év alatt. Az elnökség elfogadta a v.akszervezeti tagkönyvcse- - óról szóló élőt .-jesztést is. A agkönyvcserére 1975. január 1-től kerül sor, s az új tagsági könyv 12 évig lesz érvényes, s a könyvben azt is feltüntetik, hogy tulajdonosa egy évben egyszer oda- és visszautazáskor jogosult a MÁV 50 százalékos kedvezményére. Végül a 'SZOT •u-.ptrséga elfogadta 1974—7' nemzetközi programját.