Kelet-Magyarország, 1973. november (33. évfolyam, 256-280. szám)
1973-11-25 / 276. szám
T WH nWmfox X " KEEf-VXS¥A*ÖRS2Ä« = VMAHtfm HKElSSBf Tunyogmatolcs ’73 november munkásportré. (krutilla József tusrajza) Emberség „Tanyák: tutajok — elpárolgott alóluk a teurer; Rejtelmek, remények kristályüledéke, ragyog a táj” (Szöllősi Zoltán: Csontkorall) — Harmadik éve élünk itt, a harmadik tanévet kezdtük szeptemberben. Pestről jöt- tünk. Abapuszta Balkány nagyközséghez tartozó tanya, attól mintegy öt kilométerre fekszik. A tanyák közül a legrangosabbnak szá. mit. Hat tanyáról járnak ide iskolába, boltba, szórakozni. A Szöllősi házaspár a régi iskola- épületben lakik. — Feleségem pesti, én itt születtem a közelben. Nádas tanyán. Az általánost itt ■jártam, középiskolába már Kecskeméten. A küzdelmet, rmit a tanyai gyereknek kellett vívni a városi középiskolában, soha nem fe_ lejtem el... Mindketten tanítanák és tanulnak. A térj a nyíregyházi tanárképzőn levelező hallgató felesége a budapesti bölcsészkaron. Három éve jár föl az egyetemre vizsgázni, s ott líjra meg újra hallja az itt is százszor elhangzott kérdést: „Mit kerestek ti a tanyán?” — Ha tagadjuk a sokaknak nagyon tetsző „küldetés”-verziót, értetlenül néznek ránk. „Hát akkor...?” Nem misszionáriusnak jöttünk. — Felvetődött a lehetőség: tanyai tanítás szőkébb hazámban, Szabolcsban. A gyermekkor emlékei ködös, szinte .misztikus” képet alkottak bennem a tanyáról és népéről. Tudtam, ezt a „mítoszt” szét kell foszlatni. a tanya valóság, az ott élő emberek gondjai nagyon is élők. Nagyon sok szempontból felfrissülés volt idekerülni. A jó kapcsolat kialakításával nem volt baj — sokan emlékeznek a családomra, rokonaim élnek itt, nem ■idegenek közé jöttünk. — Én, pesti létemre, nem érzem merő- ben idegennek a tanyát. Ismerkedem és is. merkedni akarok az itt élőkkel... Ha azt mondanám, hogy rettentően hiányzik a főváros, hazudnék. Múzeumok, színházak, „kulturális élet”: szerintem több a sznobizmus, mint az őszinteség abban, aki ezt falun-ta- nyán jajveszékelve siratja. Ha valaki nagyon akarja, innen is nyomon követheti az eseményeket... De elégedett sem vagyok — akinek ez elég, amit itt talál, annak az igényei nem a mi igényeink... Nem a ma igényei! „A távoli szikrák nem gyújtják jel a tetőt, a kazlat — A döngő létrán tolvaj babona lépdel” — Verseim középpontjában a tanya és emberei állnak. Gondjuk az országban százezrek gondja. Évszázados helyükről kellene itt elmdzdítani a dolgokat, a tudatot. A szükség az. ami leggyorsabban képes erre... S a szükség igényt feltételez. Az itt élők beidegződése viszont még eleven: ami új, szokatlan, jónak látszó, az nem lehet veszélytelen — valamit elvesznek tőlük, valaki pórul jár. hat... — Jó iskola a tanyai iskola — nekünk Tudjuk, hogy az iskola fennmaradása itt csakis társadalmi szerepe folytán lehetséges — az itt élők szerint: fölösleges, de kikerülhet »ren Az ötödikeseket egészen felháborított? a kérdés: mennyi Magyarország lakosság? Ök nem városi gyerekek, érveltek, minek ezt tudniuk. A legnagyobb szám, amit mondtak, ezer volt. „Ránkszól a világ — tanulj! de mi elálmodozunk És tehénkénk antennás jeje, ősi álarc, még járomból néz ránk” és tehetség — Nem akarunk végleg letelepedni itt, előbb-utóbb elmegyünk. De sokszor érzem: teljes értékű úgy lehetnék, ha felváltva élhetnék tanyán és városban... „Helyzetemet, helytállásomat a valóságban leginkább verssel tudom kifejezni... Azért írok verset, amiért cselekszem — vagy cse. lekednék.” — írta Szöllősi Zoltán egy évvel ezelőtti bemutatkozásakor a Kortánsban. Ez volt első jelentős szereplése — jelentkezése éve viszont 1969. Azóta jelennek meg versei országos lapokban, folyóiratokban. — Itt, a megyében, „nem tudnák rólam”. Az Alföld októberi, szabói os-szatmári számában volt első „hazai” bemutatkozásom. Verseimen kívül néhány rövid karcolatomat is közölték Nem „elhanyagoltnak” érzem magam — csupán... hiányzik a reagálás. Tudom, hogy a megyében nem én vagyok az egyetlen fiatal költő. Nem csak bennünket nem ismernek, mi sem ismerjük egymást... ★ Szöllősi Zoltán világa képek végtelen sora. Képeit a táj, amit mondani szándékozik velük, azt a tájban élő ember sugallja. Az. hogy tízévi távoliét után visszajött gyermekkora színhelyére, sokatmondó: nem érezte egésznek az életét. „Nem nosztalgiából jöttem vissza” — elhisszük neki, mert verseit olvasva megfogalmazódik bennünk is a gondolat, amit ő így mond: .„..a művészet és a társadalmi cselekvés morálja azonos.” Sor- sában-küzdelmébeh Váci Mihály-i vonások bujkálnak: „Bn itt vergődtem ezen a tájon — / nékifeszültem, tágítani szűk határait.” — írja Váci, s vallomása ott lüktet a fiatal tanyai tanár verseiben. Szöllősi Zoltánnak megjelenés előtt áll első kötete, a Csontkorall. A címadó vers, ez év áprilisában megjelent a Kortársban — megerősítve az alkotója bemutatkozásakor írottakat: „Nem kész költő Szöllősi Zoltán (6 maga sem tartja magát annak), de minden emberségéből és tehetségéből adódó lehetősége megvan a költővé éréshez.” Zelk Zoltán: Micsoda út Esőtől csörgő arccal--------— de előbb még a dallamtalan napszak, a láthatár nélküli délután. Esőtől csörgő arccal------------de előbb még a vakolatig mocskos falak az árulkodó napsütésben, a pöffeszkedő plakátoszlopok, s a járdaszéli fák szinte már nem földi türelme. Esőtől csörgő arccal ------------de előbb még a gazdátlan falka, a kerekek, a fékek vonítása — a szurokszagú, földúlt sivatag. Micsoda út a céltalan sittek közt a tűzfalak mögé zárt tartományba, az erdőt álmodó bokrok közé, hogy elérjem a percet, mely enyém, hogy megállva a csönd dombtetején esőtől csörgő arccal, szájamban is esővel, számban a gyermekkor ízével — — micsoda út a mindennapi percért! „Ml vagyunk az Erdőhát kapuja” — mondják az itt élők. Amikor kaput mondanak. nem egyszerűen egy táj bejáratára gondolnak. Az utcákon percenként rohanó autók szinte egymásbafonódó sárkányvonala egy olyan világba fut, kígyózik, melyhez ha így, közvetve is, de jó tartozni. Odasiet minden, ahol még^ a földben bújó kő is kincset rejt. ahol költőket szültek, ahová asszonyszerezni indult egykor a feltarisznyázott legény, oda, ahol a Tűr ég Szenke mentén mese termett minden bokorban, és amerre szeg nélkül ácsolt színek és faragott temetői kopjafák bizonygatták. hogy az életben éppúgy mint a halálban a közeli hegyekből lecsavargott nép derűs mívessége, tarka képzeletvilága valami különöst varázsolt. E kipillantgatás a saját világból talán valamiféle menekvés? Igen is. meg nem is. A táj, ahol a falu elterül, szép. A Holt-Számos ölelgeti a házak bokrait, vízimadár szel- desi a levegőt, jó talaj termi a búzát, tengerit, almát, szilvát. Hősük és legendásan nevezetes emberük nekik is van, figyelmezteti erre őket naponta Zalka Máté szülőháza, kis, hőka arannyal futtatott szobra. A környezet-! bői, melyben élnek, okuk futni nincsen. És ha mégis van valami, ami menekvésre készteti az itt élőt, az talán a múlt, és annak mába átnyúló számtalan gyarló emléke. Azon itt már nem sókat gondolkodnak, hogy 1300 körül pör és vita dúlt föld. ember, jog és tulajdon fölött. Ez túl messze esik a mai emlékezettől. De ha a ma életveszélyesen összeszűkülő Holt-Szamos-híd közepén megáll az ember, úgy szétterpesztve a lábat a vasszerkezeten, mint óriás hasán feszülő öv csatját, fel és le tekintgetve, akkor már köze. lebbi múlt árnya homályosít. Az egykori cse. lédfalu Tunyog és a jómódú Matolcs határpontja ez, két község, két világ, két gazdasát i képlet képzeletbeli piros választóvonala. Ívtizedekig — hogy ne mondjuk a mese szavával — oly régen, hogy arra már a legöregebb sem emlékezik, két falu volt itt, egymással farkasszemet néző település. Tunyo- gon a földesúr cselédalázatra szoktatott, Ma- tolcson minden mellett gazdák nemzedéke szerzett, birtokot, és ezzel több jogot, rangot. És az állóvízen keresztül egymást nap mint nap látók között a holt folyó medre mind mélyebb lett, s elnyelt rokonszenvet. becsülést. A mai öregekben még él mindez, bár haloványabban, mint régen. A középkorúak a derékhad, inkább csak hírből ismeri az ellentétet, őket már — tunyogiakat és matol- csiakat — a házasság, a sógorság és komaság szövevényes szálai fűzik össze. A legkisebbek már ■ beleszülettek Tunyogmatolcsba, s aligha akad. aki etimologizálja, miért is nevezik így faluját. Nem könnyű ennek ellenére a helyset ma sem. Sokan nem felejtették még el hogy 1950-ben, minden különösebb előkészítés nélkül fönfről mondták ki a két falu frigyét. Nem is bizonyult tartásnak. Majd 61-ben egy új nekirugaszkodás már véglegesen tető alá hozta az egységes közigazgatást. De hogy a különállás példásan demonstráltassék, a ,két falu” két tez-t alakított, gondosan ügyelve arra, hogy a különbség kitessék. A négy és fél ezer holdon így két gazdaság működött, mondhatjuk úgy, egyformán gyengén. Hol a rossz vezetés, hol a saját zsebre termelés fékezte a kollektív boldogulást, és bár a határ, a föld sok jót kínált, ez a tsz-mérlegeikből aligha derült ki. Dolgoztak itt harmadosban, dézsmálták a tengeriszárat erőt öltek háztájiba, taktikáztak, aminek az lett az eredménye, hogy míg a falu lakói szépen meggazdagodtak, a szövetkezet még egy jó évben sem osztott többet 17—18 ezer fo. rintnál. Aztán lassan valami mozdulni kezdett. Ahogy a tsz-ek tagsága egymást méregette. kezdte azt is látni a józanabbja, fctisz- ködés ez így külön-külön. De ekkor a háttérből felbukkantak a régin, a múlton, a hajdani kettősségen rágódók, és harsány hangon a közeledés ellen kezdtek agitálni. Jó szatmári szilvával megerősített torokkal hol szitkot hol hamis érvet duruzsolták, kiabáltak, jártak házról házra. Boda István-• Tépett takaró Kőre a szél. A füvekre dől az arany. A délutáni tájon omlik az inda füstje. Meddig? a múltam habja a számig elér. A fájdalmat az ember rejti és letagadja. Ingünk sója kiszáradt, mint a bőr meg a test. De a dac. de a kín égeti mo6t is a számat. Rajtam is mind ez a régi rettenet és menedék. Árnyékot ont a világ, őszben a nő meg a férfi. Szép fejükön csoda hő az idő meg a lélek ezüstje. Pólyálj be szívig, állig hűség, te tépett takarói A Szabadság Hajnala és az Uj Élet fa#í sága számára mind világosabb lett: közeleg az egyesülés időpontja. Vagyis Tunyog és Matolcs után most újra napirendre került a té. ma: szűnjön meg hát végre az a kísértő nyűg, amely oly nyomasztóan úszott át a múltból, fékezte a mát, és semmi jót nem ígér a jö. vöre sem. Igaztalanok lennénk, ha nem írnánk ie azt is: az itt élőknek nem volt köny- nyü 23 év alatt intfnár harmadszor elszánni magukat arra. hogy egy kissé kibújjanak saját bőrükből, hogy eltemessenek valós és vélt sérelmeket, átvészeljenek sokkokat. Sosem voltak különösen forradalmiak, az új, a prog. resszió ide mindig ökrösszekéren érkezett, így annak ellenére, hogy autók ezrei szelik át a falut, gondolkodásukon mély nyomot hagyott az a tény, hogy Szabolcstól az egész vú tágon a legtávolabbra Szatmár esett. Két nagy település, Mátészalka és Fehér- gyarmat között fekszik Tunyogmatolcs. Átmenő hely, két pólus szívóterében lévő falu. mely mindig kiesett a nagy eseményekből," kirekedt a különleges fejlesztésekből. és még a 70-es árvíz után is csak ígéretekből kapott többet, mint más. Egy kicsit a maguk erejére hagyva, néhány vezető lelkes, már-már fanatikus elszántságától függően iramodtak neki életük formálásának. Alig néhány éve, hogy a járás pártvezetése gondos szemmel, és se. gítő kétzel, okos politikával igazítja helyre a kedélyeket, az embereket, a szándékokat. És erre talán mindennél nagyobb szükség van. Az élet bizonyította: legyen bármilyen jó a szándék, a helyi politikai erő nem elég ahhoz, hogy lefolytassa a 70-es évek végének azt a nagy pőrét, ahol végérvényesen ítélnek századok ügyében. És a rendtevés, melynek végső akkordjai most játszódnak a 3200 billentyűs hangszeren, sok jót ígér. Mindenekelőtt azt. hogy egyse, ges akarat teremtődik egy cél érdekében. Hisz’ lei vitatná, hogy a mezőgazdaságból él. ni akarók jól akarnak élni a földből? Felrajzolódik az a jövő, mégpedig közeli, amikor az 1006 tsz-tag. (ebből 650 a munkabíró) erejét korszerű gepek kímélik, és már igazi nagyüzem keretében tervezik növénytermesztésüket, állattenyésztésüket. Az iskola, hagyóknak szakmát, gépet kínál a helyi gazdaság, megfogja az elmenőt, és csökkenti azok népes! táborát, akik foglalkozásként csupán az sm-et tudják ma bejegyezni. Miközben gyümölcsöskertjeiket nézik, kacéran egy gyű. mölcsfeldolgpzóra gondolnak, ahol lányaik találhatnak munkát, és a mai lúdtenyészet nem távoli képe farmot sejttet. (Hej, Ludas Matyi, aki errefelé fenekelte Döbrögi uramat; sose gondolta vön, hogy itt a Szamos mentén libái milyen karriert futhatnak be!) Mindez nem képzelgés. Tunyogmatolcson a ma valósága éppúgy elemzett, mint amilyen gondosan tervezett a jövő. A tanács munka- erőmérlege pontosan jelzi a 400 eljárót, és előrevetíti, hogy pár év múlva még több ember készül majd útra. De itt már nem a véletlenre bízzák, ki merre indul hamubasült pogácsájával. Gondos pályairányítással készítik a fiatalokat, hogy a közeli Szalka és Gyarmat iparának lehessenek munkásai. Külön rubrikában szerepelnek a lányok — külön gondossággal! — kiknek inkább a faluban teremhető lehetőségeket kutatják, készítik. Az iskolában céltudatosan tartják ébren a falu, a táj szeretetét, hisz’ rájöttek arra, hogy csak a megbecsült szülőföld készteti erőfeszítésre az embert. Mindennapos gonddal törődnek azokkal, aki'k az árvíz után költöz. tek az új telepre, hogy a ma még kopár, ku- koricaíuldre tekintgető házak patkóivét ne- csak korszerűséggel, de melegséggel is megtöltsék. Ellentmondások? A rózsására) öreg magyar, aki éppúgy surcban jár mint fiatalabb társai, így beszél az egyesülésről: „Akárki kardot, úgyis meglesz.” A bisztróban részegen kódorog asztaltól asztalig egy bajuszos, aki viszont éppen „kardol” ellene. Tucatjával ülnek a holt víz partján horgaikkal, csendben, a hét végén pihenő parasztok, de ugyanakkor csattan a nagy pofon, amit a kmb csak néz. Húsz év óta dolgozó cigányt övez - köztisztelet, de ember legyen, aki bátorságot vesz magának ahhoz, hogy este a telepre merészkedjék. Az iskolában minden negyedik gyerek cigány, óvodájukban 20-an készülnek arra. hogy ledolgozzák hátrányukat. A falu lakóihoz tízmillió forint folyik be egy év alatt állatértékesítésből, de a tss egymilliót ráfizet a zöldségtermesztésre. Háromezer sertés és 800 marha hízik, él a háztájiban. miközben csak fillért élére rakva hoz össze a közös egy szakosított telepet. A szövetkezet a tagtól veszi két forintért a tengeriszár kévéjét, de senki nem tudja, honnan van a tagnak eladó, meg a saját jószágnak: való is. amikor a szárat elvben beszántottak a földbe. Társadalmi munkára nem kaphatók; de ugyancsak kikövetelik, ami érdekükben áll. A falu értelmisége minden kötelességét példásan teljesíti — ameddig fizetnek érte. A tantestületben minden vezető funkció — párt, szakszervezet, úttörő, igazgatás — szigorúan a férfiak kezében van, jóllehet a tanerők 75 százaléka nő.- Ha lassan is. de Tunyogmatolcson eíkeai dődött valami. A gazdasági élet területén is, és a mai helyzet pontos felmérése révén is. Hogy gondok vannak, az tény, de talán úgy is mondhatjuk: jó gondok ezek. Jók, mert megoldhatók. És szerencse hogy a megoldás igényét ők fogalmazzák. A kerék kimozdult a kötött föld sarából; Nem ökör húzza. Immár az értelem irányítja; Borget Laj«| Tarnavölgyi György ' ______________________________ ft 4M
