Kelet-Magyarország, 1973. november (33. évfolyam, 256-280. szám)

1973-11-25 / 276. szám

Vasárnapi melléklet A látszat Most már nem lehet elkerülni a találkozást. Igaz, ismerősöm. X. azelőtt többször elrohant mellettem, de mióta új kocsiján jár, kint az ablakon keresztül, meg­történik. hogy ,rárn dudál. „Szép a színe”. Valóban szép, a legszebb sárga, de ő sajnálkozik: „óh, csak ez az egyetlen szín volt!” „Látom, rádiót is szereltet­tél bele?” — mondom, s mutatok a kocsi végén majdhogynem a villanydrótig magasodó antennára. Mire ő: „Ez, kérlek, csak egy kegyes csalás egy fikció, rádió nincs, csak antenna van. De tudod, hogy van, adni kell a látszatra...” Hallom, hogy Y-né jó kapcsolatai révén szerzett egy köteg reklám-csomagoló papírt az „Elegáns bolt­ból”. s azóta ebbe a „göngyölegbe” pólyáivá nyújtja át név- és születésnapok alkalmával a — leértékelt boltból vásárolt árukat. .Tudod szivem, így mégis csak másként mutat...” Mondja pincér ismerősöm, 6 tv nélkül is remekül szórakozik némelyik vendégen, Z-ék például „törzs­asztalt” tartanak fenn az első osztályú étteremben, ahova rendszeresen eljárnak — lapcsánkát enni, bor­sodi vízzel leöblítve. „Azt látni kellene, milyen büszke és boldog arccal távoznak, az első osztályú helyről...” Ha valaki most azt hiszi, hogy szorult helyzetében az újságíró visszakanyarodik a lerágott csonthoz, a Nagy Kérdéshez: „Miből?” — gyorsan ki kell ábrándí. tanom. Egyébként is, olvashattuk a héten éppen eb­ben az újságban, hogy meghaladta a kétmilliárd fo­rintot Szabolcs-Szatmár takarékbetétje. Kétmilliárd nem kis összeg, pontosan kétezer millió, amire már oda kell figyelni. Ha az emberek itt, Szabolcsban is ennyit tudnak már félre tenni, miközben — és ez egy­általán nem fikció — mind elegánsaidban öltöznek, gazdagabban és változatosabban táplálkoznak, szép lakásokat építenek, s a megyeszékhelyen már kevés a kocsiknak a parkolóhely, akkor valóban elavult lenne a kérdés, hogy ..mibői”. Nem sikkes ma inár firtatni, hogy kinek mire, miből telik. Ha akad. nak is tisztességtelen haszonlesők, akiknek a kezük mindig csak maguk felé hajlik, a nagytöbbség nem ilyen. 'A többség becsületesen dolgozik, szépen keres, és ennek megfelelően gyarapodik anyagi javakban is. Hanem az említett „látszat”! Epre már illik rákér­dezni, emellett már ellenérzések nélkül nem lehet el­menni. Meg ha csak néhány ember gyengeségéről, fel- iúnni vágyásáról lenne szó. oda se neki. Ilyen embe­rek mindig voltak és mindig lesznek. Szőkébb körben beszélgettek erről a minap külön­böző foglalkozású emberek. Eltérőek voltak .a vélemé­nyek. abban azért csaknem valamennyien egyet értet­tek, hogy ’ez természetes. velejárója változó életünknek, annak, hogy csaknem minden .családnál több pénzt, na­gyobb keresetet tudnak beosztani. Egyikük szerint nem kell éttől, félteni a szocializmus építését, végtére is ez sokkal kellemesebb gond, mint amikor még pult alól lehetett venni a lódenkabátot is. Más vélemény amellett, kardoskodott, hogy az effajta, rivalizálásnak még lendítő ereje is.van: mindenki igyekszik jobban dolgozni, hogy még gazdagabbul éljen. Akadt aki ag­gódott: az ilyen látszat-élet odáig vezet, hogy az em­ber nem élvezője, hanem rabja lesz a tárgyaknak. Talán érdemes elgondolkodni ezen az . utóbbi megjegyzésen.. Igaz. hogy az anyagi javak gyarapo­dása, . a választók bővülése, a mind tetszetősebb es praktikusabb árucikkek megjelenése kitermel az em­berekben egyfajta vérsenytörekvést. Érthető, hogy mindenki szeretne ma kényelmesebben élni.-mint teg­nap, és még szebb — ha úgy tetszik; elegánsabb — otthonba hazatérni a napi feszítő munka után; megr pihenni, esetleg forgó fotelben a tévé elé ülni. Persze ez így túlzásnak tűnik, mért ma még — sajnos ■— az az áltálánösabb. hogy otthon sem. tudunk igazán pi­henni. De az sem „fikció”, hogy egy fórgőíotel meg. vásárlásához nem kell gyárigazgatónak, júlmeno ügy­védnek, vagy éjjel-nappal munkára készen álló or vosnak lenni. Ma már egy becsületesen dolgozó építő­ipari munkás is megengedheti magának, hogy fridzsi- derben hűtse le az üveg sörét olykor-olykor a vacso­rához, vagy 'a vasárnapi ebédhez; hogy modern vona­lú bútort vegyen a vállalati támogatással kapott la­kásába; esetleg ha a felesége és a legnagyobbik gyer­meke is dolgozik, ne csak álmodozzék egy kisfogyasz tású autóról. Mindez így van rendjén; új társadat, műnk nekünk épül. az új városnegyed lakásai az arra rászorulóké lesznek, s ma már tsz-parssztok is eljut­hatnak a jugoszláv tengerpartra, Abáziába. Hát akkor mi a baj? A látszatantenna, a látszatajándék! Mindezeknek a legkisebb közük sincs ahhoz az egészséges rivalizálás, hoz. amely egy felől a munka végzése közben, más­részt pedig az abból számlázó, javak megszerzésében tapasztalható. Ezek csak önmagukért való dolgok, s igaz, hogy az ilyen „látszatkövekkel” kirakott úton gyorsan el lehet jutni a tárgyak rabságába. Sajnos, nem nehéz példát találni arra. hogy az ilyen, csak , a tárgyak bűvöletében élő ember miként szákad el a kollektívától, hogyan távolodik a valóságtól, s végű) hogyan kérül önmagával is konfliktusba. Ma valóban „sikk” jól élni, mert'megvan rá a lehetőség. Ha nem is dúskálunk a földi javakban, azért jó politikánk nyomán ma senkinek sem ítéli megszakadnia, hogy ötről a hatra haladjon. Persze, aki csak a „tárgyi” haladást tartja szem előtt, nem veszi észre, hogy . másfajta gyarapodásra is szüksége van, az visszaél a saját lehetőségeivel is. S akik — bár kötelességük volna — elmulasztják az ilyen.1 a saját •ácsuk mögé rohanó emberek figyelmeztetését, azok .tr pin tat osan" mérgezni engedik azt a légkört, amely — Őket ie körülveszi. Angyal Sándor Epizódok Áramszünet hz áruházban ' Páni]c az eladók' között, ho) van a gyertya. Senkit ne engedjetek ki se, be se __” — csattan áz utasítás. Nagy nehezén előkerülnek a gyer­tyák. Vékonyak, pislákolók Még egy ideig tart a szemre­hányás. A bolt személyzete végülis ura lesz a rendkívüli helyzetnek. Mindenki elfog­lalja helyét. A fehéfköpenyas eladók gyertyával a kezükben jár­kálnak a kirakott áruk kö­zött. Örködnek, hisz a vevők egy rés2ie ugyan illedelme­sen, megelőzve a gyanúsítást, kihúzódott szélre, távol az áruktól. De néhányan a gyer­tyafény mellett is folytatták a bevásárlást A pénztárnál nem tudni ki izgult jobban, a jámbor vevő, akit könnyen érhet vád, vagy a pénztáros, aki a pislákoló fénynél alig látja beütni az árakat Nagy meg­könnyebbülés. Még korai. A fizetés után — az ajtónál — újabb ellenőrzés következik Minden ismét kikerül a be­vásárló cekkerből Hátim aki a pénztártól való távo­zás után a zsebből még hoz­zátett az áruhoz, amiért nfem fizetett. Gondosan megnézik a blokkot, minden tételt ösz- szehasonlítanak. kipipálnak. Ismét megtelik a cekker, 6 a boldog vevőt kiengedik. Vég­telenül udvariasan, tapinta­tosan, igaz. Személyi moto­zás nem. volt... Feljön a szerkesztőségbe egy olvasónk és mondja, mondja a panaszt... A la­kás két méter hosszú, 1,60 méteres széles, a falak vize­sek, villany nincs, fűteni nem iahet Ódunak nevezi a la­kást, ahol nem lehet élni. Tudja milyen nehéz az or­szágban, a városban a lakás- helyzet Azzal is tisztában van, hogy az illetékesek em­berséggel, megértéssel igye­keznék- segíteni. Már agyszer kijelölték egy lakást, ézt azonban, feltörték, önkénye­sen valaki beköltözött. És minden maradt a régiben... . Mor.dpkájában nincs indu­lat, siránkozás, vádaskodás. S a, végén derű] hogy'ném is a saját lakásügyéről van szó, hanem az öreg fafaragó- művészéről, aki nagyon fél a téltől, s nagyon rászorul a tá­mogatásra ; Búcsúzáskor jegyzi meg: — Én magamhoz fogad-, nám az öregét, mert nagyon bánt, hogy így él. De én, is szükséglakásban élek Várunk. Már nyólc Vágy Üz perce ál] a busz, sehogyan sem tud rákanyarodni a „rangosabb” útra. Sokan mo- iOgnai. „Ezért késik el az amber a munkából.. " »Az ember igyekszik haza és -kénytelen itt rostokolni ...” Áramlik a kocsisor. Ha jobbról már tiszta, balról biztosan, jön valami; Ha más nem, egy velorex. De annak elsŐbsége van. Sőt. a kerék­párnak is... Valaki megjegyzi: „Kezd már Nyíregyháza is- nagyvá­rossá válni.” Á morgás csi­tul. Az utasok türelmetlensé­gét: kis időre csillapítja va­lami. Nehéz lenne '’kifejezni, nem csak egyszerű büszke­ség, a lakóhely növekvő rangjának szóló elismerés. Aztán . újabb türelmetlen- sági .hullám, apró megjegy- . zések.. „Már mehetne.” „Mi­ért nem hajt már ki?” „Mi­től fél.,.,?” , ' ’ — Aki siet. az menjen; ko­csival — jegyzi-, meg a veze­tő, mii« többen elfojtják- a mérgüket. Mások V , tovább perlekednek. Hátulról • egy utas megunja a 'meddő 'vitát és berekeszti' az c-ssz-népl párbeszédet: — Hát mát az is baj. nogy jól élünk, soli a kocsi? Néma csend. Páll Géza őszi fények Nyíregyháza belvárosában. (Hammel József felvétele)

Next

/
Thumbnails
Contents