Kelet-Magyarország, 1973. november (33. évfolyam, 256-280. szám)

1973-11-25 / 276. szám

f vm. WKTiv\WSWWJWF' I o»rf Szabolcs-Szatmárban sajátos feladatok várnak ránk Beszélgetés dr. Magyar János megyei íőorvossal a népesedéspolitikai határozat megvalósításáról Mióta a párt Központi Bi­zottsága határozatot hozott a népesedéspolitikai feladatok­ról, s megjelentek a határozat szellemében született állami intézkedések, a közvélemény érdeklődése is mindjobban növekszik. Egyre többen ismerik fel, nem egy határozatról van szó, a sok közül, nem egy időleges minisztertanácsi, kormány- intézkedésről, hanem az or­szág, a társadalom jövőjét a maga teljességében befolyáso­ló, nagy távlati folyamat el­indításáról. Néhány alapvető kérdésről beszélgettünk dr. Magyar Já­nossal, a megyei tanács egész­ségügyi osztályának vezető­jével. Első kérdésünk ehhez kapcsolódik: Mi tette szükségessé az átfogó jellegű, távla­tilag megvalósuló népe­sedéspolitikai határoza­tot? — Az ország népességének negatív alakulása, több éves, sőt több évtizedes helyzete tette indokolttá a népesedés­politikai határozat megalko­tását és az ennek szellemében hozott és ezután sorrakerülő intézkedéseket. A múlt és a jelen születési arányait, ada­tait vizsgálva kiderül, hogy az országban hosszú idő óta csökkent, legjobb esetben azonos szintű az élveszületé- sek száma. Ez azzal a követ­kezménnyel jár, hogy távla­taiban nincs biztosítva a tár­sadalom népességének után­pótlása, eltolódnak az ará­nyok, csökken a keresőképe­sek száma. Leegyszerűsítve a problémát: kevesebben lépnek a munkakepeskorúak, a termelő, dolgozó korosz­tályok helyére, mint ameny- nyien kiöregednek. — A nemzet, a társadalom szempontjából kiemelkedő jelentőségű probléma indo­kolja, hogy mindenre kiterje­dő és folyamatosan megvaló­suló program készüljön a népesedés egészséges tenden­ciáinak erősítése, a holnapért érzett felelősség jegyében. Ha csupán a jelenlegi népes­ség fenntartását akarjuk biztosítani — ami nem ele­gendő — számításba véve a gyermekhalandóság arányát is, az egy családra jutó 1,88- röl 2,16-ra kellene növelni a gyermekek számát. Ilyen ér­tékkel legutóbb 1958-ban ta­lálkoztunk. Azóta a népesség csökkenése állandóan ki­mutatható. Közismertek a korábban hozptt intézkedé­sek — a gyermekgondozási se­gély bevezetése, a terhességi, gyermekágyi szabadság meg­hosszabbítása, a családi pót­lékban részesülők körének bővítése, a családi pótlék emelése egyes kategóriákban, stb., amelyek a szülési kedvet jól befolyásolták. Bebizonyo­sodott azonban: társadalmi méretű programmal lehetsé­ges csak nagyobb eredményt elérni. Az időszakonként ta­pasztalt pozitív tendenciák nem váltak állandóvá, a szü­letések száma évek óta stag­nál. — Hazánk, társadalmunk fejlődése megkívánja a na­gyobb népszaporulatot, a csa­ládonként ideálisnak tartható három gyermeket. Tisztában vagyunk vele, hogy a feltéte­lek . megteremtése jelentős anyagi áldozatokat kíván az országtól, több lakást, bölcső­dét. óvodát, szülőotthont, a gyermekek felneveléséhez nyújtott nagyobb anyagi esz­közöket. Mint Kádár János a K. kongresszuson elmondta: i,Mi, materialisták jól tudjuk, hogy csak sóhajból megélni, gyermeket nevelni nagyon nehéz.” S azt is hozzátette Ká­dár elvtárs: változtatni kell egy eléggé elterjedt — bár nem uralkodó — szemlélet­módon is. „Ha ki-ki lelkiis­merete szerint latolgatja, hogy tévét vesz-e inkább, vagy If öcsit, mintsem, hogy gyere­kek legyenek, az ő dolga. Itt kötelező törvények nincse­nek. De ha ez odáig fajul, hogy megszólják az állapotos gnyáf, mert nem saját jólété­vel törődik, akkor ezzel ne­künk, kommunistáknak szem­be kell szállni...” Hogyan jelentkeznek a népesedéspolitikai gon­dok és feladatok me­gyénkben, ahol közis­merten magas a nép- szaporr.lat? — Szabolcs-Szatmár me­gyében a népesedéspolitikai feladatok sajátos módon je­lentkeznek. A megye az ország népesedésében kiemel­kedő szerepet töltött és lölt be jelenleg is. Visszatekintve az elmúlt háromnegyed évszá­zadra: a megye jelentős há­nyadát adta az ország mun­kaerő-utánpótlásának. A múlt rendszerben a jól ismert társadalmi, gazdasági okok következtében, különösen a 30-as években nagyon sokan elköltöztek a megyéből, és vándoroltak külföldre. A felszabadulást követő évek­ben az alapvetően megválto­zott társadalmi, szociális vi­szonyok sem tudták a mélyen gyökerező folyamatot meg­állítani. Tovább tartott az el­vándorlás, s napjaink egyik ismert jelensége az ingázás, amely a megye Iparosodásá­val fokozatosan csökken. — Örömmel állapíthatjuk meg, hogy Szabolcs-Szatmár már nem nevezhető ..fogyó” megyének, a népszaporula­tunk pozitív. Az elmúlt hét. ven év alatt Szabóics-Szat- már megyében 1 093 632 él- veszületés történt és 603 803 halálozás. A természetes szaporodás 488 829 volt, az ország szaporulatának 11,6 százaléka. Ez több, mint kétszerese a megye lakossá­ga alapján elvárható szapo. rulatnak. A tényleges sza­porulat azonban nem maradt a megye határain belül, 57 százaléka elvándorolt az or. szág más vidékeire. Ez a né­pesség annyi, mint Tolna, Vas, Zala megye népessége... — Szabolos-Szatmárban más jelleget, formát ölt a népesedéspolitikai határo. zat megvalósítása, mint az ország más megyéiben. Az élveszületések arányszáma — mint említettük — mesz- sze felülmúlja az országos átlagot. De ha alaposabban megnézzük a megye népes­ségének alakulását kitűnik: a népesség a megyén belül igen differenciáltan fejlő­dött. Ezt mutatja egyik fel­mérésünk is. A megyében 2324 családban nevelnek há­romnál több gyermeket. Megfigyelhető a nagycsalá­dosok területi elhelyezkedé­se is. amelyben a városiaso­dás is érezteti a hatását. A megye három városában — 72-ben Nyíregyháza. Kisvár- da és Mátészalka tartozott ebbe a kategóriába — a nagycsaládosok 5,1 százaléka él, míg az összlakosság 16,3 százaléka e három város la­kóiból tevődik össze. Látha­tó, hogy a megyén belül is differenciáltan szükséges foglalkozni a népésedéspoli- tikával, árnyaltak a tenniva. lók. Hogyan vesz részt eb­ben az egészségügyi há' lózat? Tapasztalható-e a hozott intézkedés po­zitív hatása? — Mint hangsúlyoztam, össz-társadalmi, politikai és szemléletformáló munkáról van szó, amelyből, úgy ér­zem. kiemelkedő részt vál­lalhatnak az. egészségügyi dolgozók. Elsősorban az egészségügyi felvilágosító, tudatformáló tevékenységfe gondolok. A népesedési po­litika megvalósításához szükséges tárgyi és személyi feltételek állandóan javul­nak. Várható, hogv a külön­féle intézkedések együttes hatására fokozatosan tovább fog növekedni az élveszüie- tések száma. — Ez Szabolcsban hatvá­nyozottan jelentkezik. A szülő nőket például négy-öt nappal szülés után a kór­házak, szülőotthonok kény­telenek hazaengedni. Nem is szólva arról, hogy az úgynevezett veszélyeztetett terhesek száma, amely igen magas a megyében, nőve. kedni fog. Kórházainkban jelenleg terhes patológiai osztályokkal — részlegekkel —-egy kórházunkat kivéve, nem rendelkezünk. • Igen fontos, hogy tovább javítsuk a szülészeti o? tályok. szülő- otthonok, rendelőintézetek műszerezettségét, felszerelt­ségét s mindenütt biztosít­suk az intenzív szülészeti el- járásokat, a modern eszkö­zök igénybevételét. — Mint ismeretes, az Egészségügyi Minisztérium utasítására egyszerűsítették a hormonális hatású fogam­zásgátló szerek kiszolgálá­sát. Az utasítást megelőző hónapban a megyében 8630, októberben — az egyszerű­sítési eljárás bevezetése után — 17 959 nő vette igénybe a szájon keresztül szedhető fogamzásgátló szereket. Ez annál inkább örvendetes, mert eddig legnagyobb rész­ben a művi terhesség meg­szakítását alkalmazták a nem kívánt terhesség meg­szüntetésére. Ez, jól tudjuk, milyen veszélyeket rejt az emberi szervezetre. Ezért tartjuk eredménynek hogy többen alkalmazzák a nem kívánt terhesség megelözé.' sáré az említett szereket. 1970-ben a megyében 10 421 vetélés volt, amelyből a művi vetélések száma 8779, az össz-vetélések 84,2 száza­lékát teszi ki. Ez az elmúlt évben valamennyit csökkent, 83,7 százalékra — az orszá­gos átlag 86,8 volt. — A minisztertanácsi ha. tározat megjelenését követő­en a megyében is hozzálát­tunk az egészségügyi szer­vekre váró tennivalók, új­szerű feladatok elvégzésé­hez. Továbbképzést tartot­tunk a szülészfőorvosok, szakorvosok részére. Folya­matban van a körzeti orvo. sok továbbképzése is. Janu­ár 1-én megkezdik munká­jukat a családtervezési ta­nácsadók. A családtervezési tanácsadást a városokban és azokon a helyeken. ahol kórházi szülészeti osztály, nőgyógyászati szakrendelés, vagy szülőotthon van. ezek főorvosai végzik, míg a falvakban a körzeti orvosok. Egyik legfontosabb felada­taink közé tartozik, hogy a körzeti orvosokat szakmai lag. etikailag jól felkészít- <?ük_ a népesedéspolitika' határozat eredményes vég rehajtására. — Megyénkben több min hatszáz orvos van, köze’ hatezer egészségügyi dolgo zó, akiknek aktív, tudatfor máló tevékenysége hozzája rulhat hogy megyénk sajá­tosságainak megfelelően ott, akkor és annyi gyermek szülessék, amennyit a szülők a legjobb körülmények kö­zött fel tudnak nevelni, s a gyermekáldás ne véletlen eseményként következzék be hanem a szülőik tudatosan vállalják, akarják a gyerme. két. P. G. Nem bánták meg. Érettségivel az esztergapadnál Arcok/ vélemények az ISG-hol Klcsák Sándor érettségizett munkás. Tizenkilenc éves. Nyírcsaholyból jár be Máté­szalkára az ISG-be. A járási székhelyen, az Esze Tamás Gimnázium és Szakközépis­kolában végzett. 1972-ben 3,6-os átlaggal érett. — Egy tized hiányzott a jó minősítéshez — jegyzi meg. — No persze nem ezért let­tem munkás. Igaz, most re- voiveressztergalyos vagyok, de az én szakmám géplakatos. Ezt tanultam az iskolában is. Ide az ISG-be azért jöttem, mert ez volt a bázisüzemünk. Aztán azért is mert édes­apám beteg, így közelebb va­gyok az otthonhoz, tudok se­gíteni. — Miért lett munkás? „Nem akartam, hogy rám keressenek“ — Ez egy kicsit bonyolult — mondja kis szünet után. — Őszintén: kicsit könnyen vettem a tanulást. No igv az­tán nem valami reménytkel- tő a 3,6 annak, aki tovább tanulna. De nem csak ez. Fő­leg az apám. Négy év alatt kétszer volt Kocsordon a kórházban. Négyen vagyunk otthon, két fiú, én vagyok a legidősebb. Segíteni kellett a családom. Az anyagi helyze­tem sem engedte volna, hogy elmenjek. Nem akartam őket olyan helyzetbe hozni, hogy csak rám keressenek. Ezek­ért lettem munkás. — Megbánta-e? —• Nehéz: kérdés. Ha az anyagiakat nézem, nem. — Mennyi a keresete? — A havi átlag 2 ezer 200 forint, teljesítményben. Nem túl sok. de még csak jó egy éve dolgozom. — Egyébként? — Pénteken kérvényt ad­tam be az igazgatónak. Sze­retnék főiskolai előkészítőre járni, s felvételizni a Miskol­ci Műszaki Főiskolán. — Jól érzi itt magát? — JÓL Itt vannak a bará­taim is, akikkel egy osztály­ba jártam, együtt érettségiz­tünk. Legalább öten. Bakos Gvuszi szerszámkészítő, Ke­rekes Sanyj tmk lakatos. Ha- tusi József kondenzszerelö. Magosi Jóska meg a raktár­ban dolgozik. — Hogyan fogadtak, mint érettségizett munkást? — Érezték, nem kívántam, hogy különbséget tegyenek közöttem, mint érettségizett és az ipari iskolát végzettek között. Ne is tegyenek! Ez az elvem. Lehet az érettségizett is trehány. s a másik is szor­galmas. — Segítették? — Általában igen. Főkép­pen a barátok és az ismerő­sök, a falubeliek s akikkel a gyakorlati idő alatt megis­merkedtem, mint Alexa Lász­ló, Majoros András. Nekünk pittlereseknek (esztergályo­sok) legtöbbet segít a beállí- tós. a Németh Jani bácsi. — Milyen érzés munkás­nak lenni? — Ezl, nem tudom kifejez­ni, megfogalmazni. Talán azt mondhatom, jó, hogy van ho­vá tartoznom, hogy befoga­dott egy osztály. És úgy ér­zem, jogosan is, mert igyek­szem munkámat mindig be­csülettel ellátni. Erre a szó­ra meg. hogy munkás, büsz­ke is vagyok. Érettségivel is! Ha kérdezik, miért lettem az érettségivel, mindig így kez­dem a fogalmazást, a választ is. — Ha felvételizik, elvégzi a műszaki főiskolát, vissza jön-e ide? — Miért, ne? Igen, vissza. Ez a szülőföldem, ez a „ha­zám”. „Dolgozni vágytam“ Feketeszemű, feketehajú, copfos lány Katona Ilonka. Csengerben érettségizett 1971-ben. Innen jár be dol­gozni. — Hogyan került a gyár­ba? — Érettségi után Szálkán, az almatárolóban kezdtem. Nem tetszett az a munka. Át­jöttem, innen Pestre küldtek 3 hónapra tanulni, s utána visszajöttem. ’ — Mit szóltak a szülei,' hogy munkás lett? — Nem örültek. Azt akar­ták, hogy tovább tanuljak. Fedezték volna. Lett is volna miből. — És miért nem tanult to­vább? — Dolgozni vágytam, ke­resni, így berendezni az éle­temet. Meg talán azért sem mentem tovább, mert köze­pessel „értem”, s féltem nem vesznek fel. — Mennyit keres itt? — Ezernyolcszáz-kétezer forintot. Betanított szelepsze­relő vagyok, két éve. — Keres annyit, mint a férfiak ugyanebben a szak­mában? — Nem. Van olyan fiú, akinek nincs meg a 2 éves gyakorlata, mi tanítottuk be, mégis jóval többet keres, 3—4 ezret is. Ezt szóvá tettük már KISZ-gyűlésen is. Megígér­ték,' tesznek róla. de még nem történt semmi. — Ez a különbségtétel bosszantja önt? — Egy kicsit. — Miért? — Lényegében ugyanazt, a munkát végzik, mint én meg egy másik lány. Esetleg any­Galombos Szilveszter: Vélemények Zaujról Zauf Lajos már nincs köz­tünk. Nyolc évet kapott tár­sadalmi tulajdon ellen elkö­vetett vétségért. Vajon mi­lyen ember ez a Zauf? Elha­tároztuk, hogy véleményt ké­rünk róla környezetének tagjaitól. A feleség: — Könnyelmű. felelőtlen fráter, aki nem törődött sem velem, sem a gyermekeink­kel. A barátnő: — Lajos gyengéd és figyel­mes volt hozzám. A gyerme­keinket dédelgette és minden jóval ellátta őket. Az anya: — Zsugori volt, minden garast a fogához vert... Event« tizenöt forintot top; tam tőle, de ebből egy tízest mindig visszakért. A pincér: — Derűs, bohém, gáláns vendégünk volt. Száz forint­nál kevesebb borravalót so­hasem adott. Éjfélkor mindig a cigány homlokára ragasz­tott 34 belga frankot. A főnök: — Alázatos volt és tiszte­lettudó. Halk szavú és udva­rias. Mikor a nehéz gyermek­koráról beszélt, esküszöm, néha bőgtem. A beosztott: •*— Zauf Lajos fölényes, go­romba, kötekedő alak volt. Mikor nehéz gyermekkorom­ról meséltem neki, kinevetett át rám főrmtdis JírdekH ét engem, kora!” maga gyermek­A KÖZÉRT-eladó: — Egyszer szórakozottság­ból 10 deka párizsi helyett kilencet mértem. Óriási bot­rányt csapott, ordított, hogy a népet nem lehet becsapni, és közölte: társadalomellenes cselekedetemért • fel fog je­lenteni ... A cinkos: — Erkölcsileg kifogásta­lan, tetőtől talpig igazi úri­ember, aki az eltulajdonított összeget becsületesen meg­felezte velem. íme, néhány válasz, s má­ris tiszta képet kaptunk, nr- rol, milyen ember is ez a Zauf Lg. jót. nyival többet, hogy ládát emelnek, meg csiszoló mun­kát is végeznek. Ez kimon­dottan férfi munka. No jó, ezekért legalább 500-al töb­bet érdemelnek. De egy ezressel, s még többel ? Ez túl nagy aránytalanság. — Tisztelik-e a nőket « brigádban? — Nem mondhatnám. Egyesek elég dúrván, gorom­bán bőséinek. Huszonegy tagból áil a brigád. Hárman vagyunk nők. Enmd férfival nehéz szembe szállni. Egy közülünk most szülési sza­badságon van. Várandós kis­mama. Madarasi Annával el­mentünk meglátogatni. Most azon vitázunk, ki legyen kettőnk köziil a keresztüla- ma. Lehet, hogy mindketten, ha lehet ilyet csinálni. Még nem tudjuk. — Jó érzés munkásnak lenni? — Én szeretek, áll legközelebb az gemhez. Talán ez egyénisé­Nemcsak a pénzért Hanusi József. Tizenkilenc éves, szemüveges fiú. Jármi­ba való. 1972-ben végzett a szálkái Esze Tamásban, mint géplakatos. — Készült erre a szakmá- ra? — Igen. Már 7-8 általános iskolás koromban. Nem az hozott ide, hogy gyengén ta­nultam volna. Itt végeztem az ISG-ben a termelési gya­korlatot is. — így került közelebb a gyárhoz? — Nem mondhatnám. Kaptunk tájékoztatót, az is­kolában, hogyan lehet ide jönni dolgozni. Akkor gon­doltam erre. Előbb más szán­dékom volt. — Készülni kell arra. hogy munkás legyen valaki? — Szerintem igen, érezni is kell, hogy valaki munkás­nak termett-e, vagy másnak. . Eleinte ezt én éreztem is. Most kissé csalódtam. — Miért? — Gondok vannak a bri­gádban, ahol dolgozom. Pe­dig szocialista. Más volt az elképzelésem. Nekem ez az első munkahelyem, s nem mindegy, hogy milyenek egy embernek az első benyomá­sai. Szóval most „zűrök” vannak. j — Milyenek? — Személyi, de főleg er­kölcsiek, az egymáshoz való viszonyban. Feszültség van a fedél- és végszerelők között. Persze hogy a pénz miatt. A fedélszerelők többet kapnak. Ez nem jogtalan, de arányta­lanul többet szerintem. És ez már nem jogos. Ez mindad­dig marad, míg a két „tábor” között nem normalizálódik a helyzet. — Kinek a feladata ren­dezni? — Szerintem a művezetőéi — Tud róla? — Igen. — És miért nem rendezte eddig? z — Erre nem tudok vála­szolni. Talán neki is reáli­sabban kellene megítélni, el­bírálni a munkát. Meglehet én látom rosszul. Nem tu­dom, de azt igen, hogy ez így nincs jól. megbontja a brigád egységét. • — Nem bánta meg, hogy érettségivel munkás lett? — Erre készültem. Szá­momra munkásnak lenni annyit jelent, hogy becsület­tel helytállnak, dolgozzak. Ez megfelel annak, amit én ér­zek. Mert nem csupán a pén­zért, a fizetésért dolgozik az ember. És ha vannak is problémák a brigádban, az egész gyárat nézve, jó itt lenni. Farkas Kálmán

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents