Kelet-Magyarország, 1973. november (33. évfolyam, 256-280. szám)

1973-11-17 / 269. szám

79T3. hovemfe' ÍT tCPT vr M A ÖV A ROR «S7 A. Ö 3. oldal MINISZTÉRIUMI ÉRTEKELÉS UTÁN Mezőgazdaságunk és fe'adatai Találkozások a lakissá^sal « • Ügyintézés a rajai tanácson SZABOLCS-SZATMÄR MEZŐGAZDASÁGI MEGYE. Ez a megállapítás már több­ször leírt, számokkal bizonyí­tott valóság annak ellenére, hogy az ipar is egyre na­gyobb részt vállal a terme­lésben, mind többen vannak, akiket a szolgáltató ágazatok foglalkoztatnak. Viszont a megye 486 ezer hektár mező­gazdaságilag művelt területe mégis a kereső lakosság 45 százalékának adja a kenye­ret. S a megye néhány ter­mék tekintetében az országos ellátás meghatározója: innen kerül ki a burgonyatermés közel negyede, a téli alma és a dohánytermés majdnem fele. Bonyolult, ellentmondáso­kat rejtő képet ad a szabol­csi mezőgazdaság. A jól me­nő, tagjaiknak rendszeresen magas jövedelmet biztosító közös gazdaságok mellett éppen csak vegetáló szakszö­vetkezetekkel, egyéni gazda­ságokkal is találkozunk. A gazdálkodást nehezíti, hogy a szövetkezetek mintegy két­harmada megkülönböztetett állami támogatásra szorul, a kedvezőtlen termőhelyi adottságú szövetkezetek kö­zé tartozik. Bár a fejlődés szinte minden területen meg­állapítható, mégis az említett ellentmondásosság révén igen nehéz feladat elé állít­ja mind a gazdálkodó egy­ségeket, mind az irányító szerveket a megye mezőgaz­daságának fejlesztése, ahogy azt a közelmúltban végzett minisztériumi értékelés és a megyei tanács végrehajtó bi­zottságának ülése is megálla­pította. VAN NÉHÁNY TERÜLET, aminek a jelentősége a táv­latokban is meghatározója lehet a megye mezőgazdasá­gának. Az állattenyésztésben például a szakosított telepek léte, jó vagy rossz eredmé­nyei tsz-ek és állami gazda­ságok sorsát határozza meg. Bár napjainkban is a ház-, táji gazdaságokban több a szarvasmarha és a sertés, mint a nagyüzemekben, még­is — ezeknek a fenntartása mellett — a szakosított tele­peké a jövő. Ezeknél viszont — különö­sen a pénzügyi nehézségeket tekintve — már nem egyön­tetű a kép. Általános ta­pasztalat, hogy az építkezé­sek elhúzódtak, a beruházási költségek növekedtek, ezért sok esetben éppen a benépe­sítésre nem jutott már kel­lő fedezet. A megyében 27 telepnél kell különböző pénz­ügyi intézkedéseket hozni, hogy a telepek működése za­vartalan legyen. Ma már az is kiderült, hogy nem min­den gazdaság készült fel alaposan a szakosított tele­pek építésére. Van, ahol nincs elég szakember, másutt túlértékelték a tenyésztési le­hetőségeket és adottságokat, a gazdaság teherbíró képes­ségét. (Olyan gazdaság is akadt, ahol egyszerre három szakosított telepet építettek.) Másrészt a telepek gazdasá­gos működéséhez a háttért nem biztosították: ott, ahol nincs meg a takarmánybázis, nehezen lehet nyereséges az állattenyésztés. MINDEZEK ELLENÉRE a szakosított telepek építése hasznos volt. Ahhoz, hogy Szabolcs-Szatmár lépést tartson a korszerű mezőgaz­dasággal, hogy megteremtsük a későbbi fejlesztés alapjait szükség volt a szakosított te­lepekre. A nagyüzemi mód­szer, az iparszerű gazdálko­dás egyébként is egyre job­ban tért hódít a mezőgazda­ságban. ehhez pedig az állat- tenyésztésben csak ezen az úton lehet eljutni. Ugyancsak az iparszerű termelés adja az alapot a növénytermesztésben a zárt rendszerek létrehozásához. Itt tulajdonképpen még csak kezdeti lépésekről beszél­hetünk, de már most nyil­vánvalóvá vált, hogy néhány növénynél a rendkívül nagy munkaigényesség miatt vagy a termésátlagok növelése ér­dekében, a korszerű agro­technika alkalmazásához etak ezen az úton lehet el­jutni. Néhány gazdaság már bizonyított, hogy a cukorré­pa, a dohány termesztésében hogyan lehet igen jó nyere­séget elérni. A zárt termelési rendszerek megvalósítása vi­szont — amelyek a zártságot annyiban jelentik, hogy spe­ciális gépsorokkal ellátva a termesztés minden fázisában a gépi munka dominál — nem egyszerű elhatározás kérdése. Megvalósításuk csak átgondolt elemző munka el­végzése után ajánlott, hi­szen — ugyanúgy, mint a szakosított telepeknél — fel kell készülni anyagilag is egy-egy gazdaságnak, a szak­mai irányításnak is többnek kell lennie, mint a hagyo­mányos művelésnél. A korszerű termesztési, te­nyésztési formákra való át­térés korszerű gazdaságot is feltételez. A megyében 1972- ben 209 termelőszövetkezet készített zárszámadást, vi­szont ettől jóval kevesebb az igazán korszerűen dolgozó gazdaságok száma. Bár szin­te mindenütt a termelés nö­vekedéséről beszélhettek, azonban ez a növekedés ép­pen a kedvezőtlen termőhelyi adottságok miatt jelentős többletráfordítást igényelt. Ezzel magyarázható, hogy a bruttó jövedelem egy évvel korábbival azonos szintje el­lenére a szövetkezetek nye­resége közel ötödével csök­kent. Ugyanakkor a „hogyan tovább” kérdést egyre több szövetkezetnél már maga az élet, a külső gazdasági kö­rülmények teszik fel, különö- sen ott. ahol a belső tartalé­kokat javarészt kihasznál- ták. És a megyében még na­gyon sok a kis területen gaz­dálkodó, kevés szellemi és anyagi erővel rendelkező szövetkezetek száma, ahol az optimális üzemnagyság ki­alakítása csak az egyesülé­sekkel, vagy egy-egy műve­lési ágnál több gazdaság ösz- szefogása révén a szakoso­dással lehetséges. A folya­mat megindult, á helyés poli­tikai előkészítés a feltételek megteremtése kell. hogy se­gítse a gazdaságokat. A MEGYE MEZŐGAZDA­SÁGÁNAK távlataiban még több olyan területe van, ahol a közeljövő intézkedé­sei alapozzák meg az itt élők sorsát. A napirendre került — s lassan halaszthatatlan — gyümölcsrekonstrukciót em­líthetjük, amely kihatással van a munkaerőhelyzetre, a jövedelmezőségre egyaránt. A viszonylag elhanyagolt burgonya termesztésnél jó példák igazolják, hogy lehet tenni valamit az ország el­látása érdekében is. A szak- szövetkezetek helyzetének rendezése szintén azt céloz­za, hogy erősödjék a mező- gazdaság. Lányi Botond Novemberben tanácsülés. Decemberben kezdődnek a tanácstagi beszámolók. Lát­ható közelben vannak a fa­lugyűlések is. Ezek után ért­hető, hogy a vajai tanács­házán lázas munka folyik. Helmeczi Miklós elnök. Ma­gyar Jánosné titkár eszme­cserék és konzultációk során készül fel a számadásra. A téma ugyanis rendkívüli fe­lelősséget követel. A napi­renden a közérdekű bejelen­tések intézése szerepel. Százhuszonhat válasz — Minden körzetnek van egy kis könyve — mutatja Magyamé —, ebbe írtuk a bejelentéseket. Nem elég az, ha a lakók látják, mi való­sul meg ezekből. Az illem és a rend is azt kívánja, hogy kínek-kinek írásban is vá­laszoljunk. Hogy lássa: amit mondott, kért vagy javasolt, az hogyan realizálódik, vagy éppen mi az akadálya an­nak, hogy megvalósuljon. — Szégyenkezésre nincs okunk — így az elnök. El­készült a Tulipán utca köve­zése. Sikeresen megoldódott a közvilágításra vonatkozó panasz. Az ÁFÉSZ az igé­nyekhez igazította a cuk­rászda nyitvatartását. Meg­tettük az előkészületeket a vízműtársulás létrehozására. Rendbetettük a múzeum be­járati kapuját. Miután nem sikerült GELKA-szervizt lét­rehozni, két kisiparosnak adtunk működési engedélyt. Már biztos, hogy a jövő év elején megépül az állatvá­góhely. A MÁV-val elvi megegyezésre jutottunk, hogy megnagyobbítják az állomási várótermet. A ro- hocii útelágazásnál elkészült a buszváró. Az állomáson túli részen az utakat rend­behoztuk, és a lakosság a járdákat tette járhatóvá. Lesz tehát mit válaszolni . arról, mit csináltunk. Aminek nem örülnek — Hogy teljes legyen a kép — folytatja Magyamé — hatíd mondjam el azt is, aminek nem örülünk. Kép­telenek vagyunk a VOLÁN; nal közös nevezőre jutni menetrend-ügyben. Két társ­községünk van, Rohod és ör. Érthető íffv nekünk nem mindegy, hogy az ott elől utazási , lehetősége olyan ma­rad, mint most, amit kifogá­soltak, vagy javul. Vagy ve gyük a másik, már-rnái abszurd esetet. A mi közsé­geink SZTK-szakrendelése kettő, de lehet hogy hárem helyen zajlik. Egyrészt Vá- sárosnaményba, másrészt Mátészalkára kell bejárni. Az idegi megbetegedésben szenvedőket viszont se itt, se ott, se Nyíregyházán, se Nagykállóban nem fogadják. Vagy vegyük a Rohodra ve­zető út ügyét. Ameddig Nyírmada határa tart, addig kijavította a KPM. De miu­tán ott a járáshatár, a roho- di rész maradt úgy. ahogy volt. A lakosságot foglalkoz­tató másik kérdés a patika. Adunk helyet, de a gyógy­szertári központ a korábbi Ígéret ellenére sem épít. Kép­zelheti, mit jelent a hidegben sorbanállni a mostani kis patika előtt, ahova öt ember se fér be. Nem panasz ez, hiszen az idén megvalósuló 41 javaslat kicsit ellensúlyozza a gondo­kat. Viszont az emberben önkéntelenül felvetődik: a területi átszervezések, össze­vonások. minden területen, tehát a vállalatok intézmé­nyek területén is átgondol­tan zajlott? Vajon nincs-e némi felelőtlenség amögött, hogy a tanácsokra hárul egy sor olyan kérdés meg­válaszolása, amelyeket a já­rásoknak vagy éppen a me­gyének kellett volna előre intézni? Tízezer ügyfél — Azaz nem ügyfél —iga­zit ki Helmeczi Miklós. Ez rideg szó. Mint ahogy for­málisnak tartjuk' azokat az időpontokat is amelyek az úgynevezett ügyfélfogadást szabályozzák. Baj is lenne, ha a falubeli emberek ügy­féllé válnának, és csak ak­kor váltanánk velük szót, amikor az ügyrend előírja. Talán éppen azért mert ezen túltesszük magunkat, alig van megoldhatatlan ügyünk, talán emiatt fogad­ják el a vajaiak, az őriek, a rohodiak az egyenes igent vagy nemet. Aztán hamarosan kiderül, hogy a tanácsnál „élénk diplomáciai tevékenység” is folyik. Hiszen milyenek az ügyesbajos dolgok? Van, amikor tartási szerződés ese­tében kell közvetíteni a fia­talok és öregek között. Néha már-már békebíró az elnök vagy titkár. Okos tanácsot kell adni, ha valaki hagya- tékolni akar. de türelemmel kell meghallgatni azt is. aki csak a lelkén akar könnyíte­ni. Mert a lakosság ide jön hivatalosan is, de magán­emberként is. De elkapják a vezetőt az utcán, felkeresik lakásán. És a hang nem le­het más itt és más ott. A titkárasszony: — Mi nem rendelgetünk be senkit a társközségekből sem. A ta­nácsháza ne legyen egyszerű hivatal. Hozzánk egy évben tízezer ember tér be. Van, aki egyszerű adóügyben. Má­sok engedélyért és így to­vább. Nem célunk aktává változtatni azokat, akik ben­nünk bíznak, és a számukra mindig fontos kérdésekre itt várják a feleletet. Fő gond: az építésügy Válaszolni pedig sokmin- denre kell. Az a fogalom, hogy a „lakosság ügyei”, szinte az élet teljességét fel­öleli. Ezen belül is ma a legizgalmasabb talán az építésekkel kapcsolatos helyzet. — Van például eff” prob­léma, ami sehogyan Bean tisztázódik — gondolkodik hangosan Helmeczi Miklós. Az állomáson túli terület, vagy a Rákóczi-tanya a táv­lati terv szerint nem fej­lesztésre kijelölt. Márpedig a helyzet az, hogy itt száz év múlva is fognak élni. Szabá­lyos települések ezek. Min­den megvan, ami egy falu­ban szükséges. Mi legyen hát a foghijakkal ? ISsszerű lenne, ha ezek beépülnének. Az ott élőknek erre igényük is van. Ha rajtam állna, ezek beépítése mellett döntenék. Nem a népszerűség, hainem az ésszerűség miatt. A titkárssszonynak is van mondandója: — A másik a 10 éven belül engedély nélkül készített épületek sorsa. Most bírsá­golni kellene. Elsősorban olyanokat, akiket inkább se­gélyezni kellene. Mert mi épült? Egy kis. egyszobás házhoz ahogy a család nőtt, Összeiparkodtak egy másik szobát. Hogy ne egymáson, nyomorogjanak. Vagy felhúz­tak egy nyárikonyhát, hogy a lakást kíméljék. Száz ese­tünk van, amikor a jogsza­bály szerint büntetni kell. De vajon minden esetben jo­gos ez? Higgye el, lelkiisme­reti kérdés ez. A sikerek forrása Amíg Helmeczi Miklóssal és Magvar Jánosáéval be­szélgettem, fel tűnt: mindig többesszámot használtak. És ez a forma a kollektív böl­csességet és akaratot jelez­te. A tanácstagság éppúgy benne foglaltatott, mint a párbeszéd a három falu min­den lakójával. Nem egyéni sikerek, nem égj íni gondok sorakoztak, és nem egyéni megoldásokra törekvésen,, cé­lozták a jövőt. — Ha végigolvassa akar a beszámolókat, vagy éppen a leveleket, határozatokat — mutatott az elnök az irat- csomóra — abból kiderül, magyarul, szabatosan, érthe­tően iigyekszüim közölni mindent Min* élőszóban. Csak így számíthatunk a megértésre. Csak ez vezet- hc oda, hogy a közös cé­lodért megmozdulnak az emberek. Vonatkozik ez a választott testületekre épp­úgy, mint minden ír os em­berre. Ha valamit sikerült elérni, annak ez a forrása. Bärget Lajos ÉPÜL A MÁSODIK VÍZVEZETÉK-HÁLÓZAT, kutakból vezeti a váet a megy eszékhelyre. amely a Nyírtelek határában fúrt Rip van Winkler Winkler Géza, bankhiva­talnok negyven évvel ezelőtt, egy reggelen nem ébredt fel. Albérlő volt és a háziasz- szonya hiába próbálta fel­kelteni: Winkler nem moz­dult. Később az asszony újra. próbálkozott, rázni kezdte a lakóját, de az tovább aludt. Ekkor orvost hivott, aki in­jekcióval próbálkozott, — eredménytelenül. Végül kór­házba vitték, több konzíliu­mot tartottak az orvosok, de Winkler nem ébredt fel. Az esetnek híre ment külföldön is, tudósok érkeztek az alvó­hoz. a világlapok sűrűn kö­zöltek híreket arról, hoc > Winkler már hetek óta al­szik. Közben mesterségesen táplálták, külön szobába fek­tették és a bankhivatalnok orvosi csoda lett. Évek teltek el, kitört a második világháború, ame­lyet Winkler átaludt. Áta- ludta a felszabadulási éveket, a koreai, vietnami és közel keleti háborút is. 1973. októberében ébredt fel. Ágyát orvosok, tudósok vették körül és Wiiikler cso­dálkozva nézett rájuk: — Miért vagyok kórház­ban? — Beteg volt — hangzott a tapintatos válasz. — Hol van a háziasszo­nyom? — hangzott Winkler második kérdése. — Elutazott — válaszolták kitérően, mert nem akarták megmondani, hogy harminc­két évvel ezelőtt meghalt. Az igazgató főorvos érte­kezletet hívott össze, hogy döntsenek Rip van Winkler — így nevezték el maguk között az orvosok — sorsa felől. Elhatározták, hogy mi­helyt testileg rendbe jön, ki­engedik. Winkler két nap alatt ősz- szeszedte magát. Nem mond­ták meg neki, hogy negyven évig aludt. Eleinte merevek voltak a lábai, de csakha­mar rendesen tudott járni a kórház folyosóján. Amikor azután kiengedték a kórház­ból, némi pénzt adtak neki és azt javasolták, ha bármi­re szüksége van, menjen a tanácshoz. Első útja a bank felé vezetett, ahol hosszú ví­vása előtt, dolgozott, de nem találta meg. — Kérem, — kérdezte egy járókelőtől, — nem itt volt a Kereskedelmi és Váltó Bank? — De igen. 1944-ben azon­ban lebombázták, Winkler csodálkozva bá­mult a beszélőre, aki fakép­nél hagyta: „Nincs meg a bank? Ak­kor nincs meg az állásom sem. Miből fogok élni?” — töprengett. A lakásában űj lakót ta­lált. — Kérem, én itt lakom — mondta bátortalanul Wink­ler, de becsapták az ajtót az orra előtt. „Most mit csináljak?" — tűnődött, azután rájött, hogy munka után kell néznie. Fi­atal korában postatisztviselő szeretőit volna lenni, elha­tározta. hogy ezzel a foglal­kozással próbálkozik. Papírt, borítékot vásárolt és egy ká- oéházat keresett, hogy felvé­tett kérvényt írjon a postá­kon, Kéoéháaat aao*be* a#­hol nem talált. Érdeklődésé­re megtudta, hogy Budapes­ten nincs egyetlen kávéház sem. Valaki megszánta: — Várion Szilveszterig, akkor megnyillik a Hungá­ria kávéház. — De én most szerettem volna kérvényt írni egy ká­véházban. — Menjen egy eszpresszó­ba, ott is van asztal, csak na­gyon kicsi. Megírta a kérvényt és el­vitte a postaigazgatóságra. Ott csodálkozva mutattak mz ablakokra ragasztott felira­tokra. Rip van Winkler ámulva olvasta: „Érettségizett fiatalokat jó fizetéssel azonnalra felve­szünk.”’ A jelenkező Winklert nagy Örömmel fogadták. Volt ál­lása. Munka után villamoson akart hazamenni. Jött az el­lenőr és megbüntette, mert jegy nélkül szállt fel. Később is csupa meglepe­tés érte. Meghitt családi élet után vágyódott, házasság­közvetítő irodát keresett, megtudta, hogy ezek mind megszűntek. Azt is tudni szerette volna, hogy tulaj­donképpen mi történt vele, m *st <st mgy változás a vá­rosában, ezért legegyszerűbb­nek vélte, hogy magánde­tektív irodához fordul. Fel­világosították, hogy ilyesmi nem létezik. Egy fiatal lányt megszólított: — Bocsánat, kisasszony, hová tűnt a Nemzeti Szín­ház? A „kisasszony* egy hosz- szúhajú, rongyos nadrágú fi­atalember volt, aki közölte, hogy a Hevesi Sándor té­ren van a Nemzeti. Szédülten támolygott ide- oda a számára ismeretlenné vált Budapesten és Rip van Winkler csak akkor nyugo­dott meg egy kicsit, amikor két mozi előtt ment el. Az egyikben Chaplin filmet ját­szottak. a másikban a Bot­rány az operában című filmbohózatot. Hiszen erre a két filmre emlékezett akkor is, amikor még nem látott furcsa változásokat Buda­pesten. Még jobban meg­nyugtatta a színházi plakát, amely a Csárdáskirálynő előadását hirdette. Minden a régiben? — tűnődött. — De hol vannak akkor a kávéhá- zalt és miért nem kell sem kérvény, sem pedig ajánlóle­vél egy remek, nyugdíjas postatisztviselői álláshoz? Palásti László

Next

/
Thumbnails
Contents