Kelet-Magyarország, 1973. október (33. évfolyam, 230-255. szám)

1973-10-25 / 250. szám

1OT3. október 28. RELET-MAGYARORSZÁCf I. diáé A szolgáltatásfejlesztési alapból Tavasszal kezdődik a Patyolat rekou§tr akció ja Évek óta húzódó gond a megyében, hogy a mosásra, vegytisztításra nincs kellő ka­pacitás, a Nyírségi Patyolat Vállalat saját erőből nem ké­pes olyan fejlesztést végre­hajtani. aminek révén hosz- szti távra is megnyugtatóan elegei; lehet tenni a kívánal­maknak. Elvetélt, nagyralá- tó, de megalapozatlan tervek után végre a jövő év tava­szán indulhat meg a közpon­ti telep teljes rekonstrukció­ja, s vele párhuzamosan a vállalat nagyarányú fejleszté­se. Ehhez nagyon sokat segít a szolgáltatásfejlesztési alap felhasználása, aminek révén a Patyolat a saját erejét és ban kitelt is egybevéve több mint 20 millió forintot, for- dílhat a vállalat fejlesztésére 1975-ig. Három lépcsőben A Patyolat beruházásaiból a, legfontosabb központi tele­pi rekonstrukció három lép­csőben valósul meg. A Sima; úti telep mellett már szanál­tak három lakást, ezeknek a helyén kezdődik meg jövőre az építkezés. Az építő- és szerelő vállalattal megköten­dő szerződés értelmében 1975 nyarára készülnek /el az első ütem munkálataival. Ez az első ütem jelenti egy­ben a mosás. vegytisztítás nagyarányú fejlesztését is. ugvanis mintegy ezer négy­zetméter alapterületen új üzemcsarnokot építenek, aho­vá a technológiai berendezé­sek kerülnek. így — a na­gyobb alanteriileten a jelen­legi üzemben csak 600 négy­zetméteres hely van — lehe­tőség van a technológiai vo­nalak olyan elrendezésére, hogy a mosásra, tisztításra v'í-ö ruhanemű nem találko­zik a már kész tiszta ruhá­val még a szállítási utak ke­resztezésével sem. A csar­nokban új géneket beállíta­nak. ami szintén a gyorsasá­got a lohb munkát segíti elő Az építés. a gép^k vásárlása beszerelése több mint 15 millió forintba kerül. A második ütem az új üzemcsarnok átadása után kezdődhet el. A felszabaduló területen ugyanis javítani tudiák a dolgozók szociális ellátását, nagyobb öltözők, fürdők lesznek, s az egyéb szolgáltatásnak, mint ruhaja vitás, függönyvasalás is itt találnak helyet, de egyes rak­tárakat is a régi épületben helveznek el. Ennek az átala­kításnak és a berendezések vásárlásának költsége mint- egv fi millió forint lesz. A második ütemet még evor sabban szeretnék megvalósí­tani. a tervek szerint 1975 vé­gére. de legkésőbb a köveik 7,ő év első negyedére kíván­ják átadni. Hálózatfejlesztési tervek A központi telep rekonst­rukciójának harmadik üte­mére az V. ötéves terv idő­szakában kerül sor. Ez tartal­mazza egy új kazánház meg­építését, tmk-műhely építé­sét és a teljes vízrendszer át­alakítását. A vállalat a szolgáltatás­fejlesztési alap nyújtotta tá­mogatást a megyében a háló­zat bővítésére használja fel. Ebből épült meg Nyíregyhá­zán az Északi lakónegyedben a mosószalon, de ígv jutott ■ K-nz a fehérgyarmati kisüzem bővítésére, korszerűsítésére is. Uj beruházásokhoz is hoz- ákezd a Patyolat. Többnyire más vállalatokkal együtt a lé­tesítendő szolgáltatóházakban ayitnak felvételi üzletet, vagy hoznak létre kisüzemet. A legnagyobb beruházás q jövő év tavaszán kezdődő kisvár- daí éoítkezés. ahol mintegv 4 millió forintos községgel a szolgáltatóházban egy modem kisüzemet is berendeznek hogy a megye északi részé* innen lí^ák el. Az építkezést már 1975-ben befejezik. TTi üzlet, énül Záhonyban és Vá sárosam én vban is. Ut a tár­suló vállalatoktól fneftf. h(K;v 1975-ben már át tud iák-e ad­ni av üzletet, vagy csúsznak a határidővel. Ugyancsak in fiziefof kao a Pafvv->Tat Máté­szalkán i«? és TSTviVoorvhá belvárosában, a Szabadság té­ren. Hetvenkét óra alatt A vidéki üzleteknél a vál­lalási határidőket a szállítás meggyorsításával is tudják rövidíteni. Ezért két új zárt teherautót vásárolnák, ame­lyeket a jövő év elején kap­nák meg, s amelyekkel biz­tonságosan megoldják a me­gye négy városában és a na­gyobb községekben a 72 órás gyorstisztítást is. Oh.) SZÜRET. Ezekben a napokban a nyíregyházi általános iskolások ezrei segítenek mezőgazdasági üzemeknek, szövet­kezeteknek az őszi betakarítási munkákban. A legjobban a szőlőszüretelésnél tudják hasznosítani a kisdiákok munkáját. Képünk: az Eger- és Gyöngyösvidéke Pincegazdaság Sóstó- hegyi üzemében készült, ahol naponta kétszáz általános is­kolás segíti a szüretet. (Elek Emil felvétele) Naponta 60 ionná olaj Nyírbátorból Magasabb hozamok fogadására készüt gyár Teljes üzemmel folyik a napraforgó feldolgozása a Nö­vényolajipari és Mosószer gyártó Vállalat nyírbátori Növényolajgyárában. A me­leg, száraz időjárás kedve- zeit a napraforgó beérésének és kifogástalan minőségű magot kap szállító partnerei­től a gyár. Az idényt július elején re*> cével kezdték. Augusztus vé- gélg Hajdú, Borsod, Szolnok. Békés, Heves és Szabolcs me­gyékből 801) vagon repcét kap­tak és dolgoztak fel. A repceolaj nagyobbik részét belföldi fogyasztásra, tehát lakossági élátásra gyártják. Kevesebb hányadát nyugat' megrendelőknek szállítják. A napraforgó feldolgozá­sával szeptember hatodikén indultak. Szállítóik között Hajdú, Borsod és Szabolcs ga- i bonafelvásárló és feldolgozó vállalatai, vetőmagtermeltető vállalatai, valamint országos kereskedelmi szervek szere­pelnek. Naponta tizennégy és fél vagon napraforgót dolgoz­nak fel, amiből 58—60 tonna olajat nyernek. A gyárban több mint két ezer vagor napraforgó feldolgozásává' számolnak a szezon, rrv' 0 végéig. Júniusban végzik az évi szokásos karbantartá­sát. A megtermelt olaj jelen­tős részét, mintegy 1200 ton­nát nyugati exportra szállít- *áfe. Látogatásunkkor Svájcba hat vagon napraforgóolajat indítottak útba. A kifogástalan minőségű napraforgó mag szállítást a kedvező időjárás mellett az is segítette, hogy a termelő üzemek is jól készültek fel a mag fogadására és a minőség megőrzésére. Ma már számos termelő üzem rendelkezik jelentős szárító kapacitással és modern tárolóval, mely a minőségtnegőrzés nélkülöz­hetetlen kelléjce. A melléktermékként vissza­maradó napraforgó és a rep­cedarát a mezőgazdaság jól tudja hasznosítani az állatte­nyésztésben. A mezőgazdasá­gi üzemek naponta mintegy 30 tonna darát szállítanak el a gyárból. Nem vész kárba a naghéj sem. A kazánházban «termelésre használják fel.. A zárt termelési rendsze- j ek elterjedésével, mind a epce. mind pedig a napra­forgó termesztés dinamikus fejlődés előtt áll. Az ipar a zártrendszerbe termelő part­nereknek fejlesztési alapot is biztosít. A nyírbátori növényolaj­gyár már most készül a ma­gasabb terméshozamok fo­gadására. 1973-ban belső szervezéssel, beruházás nél­küli műszaki fejlesztéssel 20 százalékkal növelte kapaci­tását. Gondolt a gyár a nap­raforgó mag minőségének a megóvására is. 1100 vagon tá­rolási térrel rendelkezik. Ezen kívül naponta 40 vagon ma­got tudnak leszárítani. A gyárba eddig több mint 1300 vagon napraforgómag érkezett meg, és az átvételnél különösebb kifogást nem kel­lett emelni. Modern művelődési ház épül Vásárosnaményban Sereg központjában, Vásá- roshaményban több mint 20 millió forintos megyei beru­házással egyedi terv alapjáéi készülő egyemeletes. mo­dern, központi fűtése« műve­lődési ház épül a jövő „város- centrumának” kijelölt kiskör­úton, a Rákóczi utcában. A tervdokumentációt — a helyi művelődési szakemberek vé­leményeinek és tanácsainak felhasználásával — Kulcsár Attila nyíregyházi tervező­mérnök készítette. A kivite­lező: a Nyíregyházi ÉPSZER Vállalat. Az elkészülés határ­idője 1974. július 1. Az ú.i művelődési létesít- ménv a mai ember új műve­lődési igényeihez alkalmazko­dik. öt. klubhelyiség. 8—1Ö szakköri sxoba, 142 négyzet- méteres előcsarnok. nagv emeleti „zsibongó”, 160 négy­zetméteres táncterem, négy­száz személy befogadására al­kalmas 345 négyzetméteres színházterem. 123 négyzetmé­teres— az országos szabvány­nak megfelelő — színpad, ki- állítóterem. s több kisebb- nagyobb helyiség kap helyet a művelődési házban. Minta konyhát i« bérén öcs­nek, ahol a főzőszakkör tag­jai ismenkedhelneg majd a sütés-főzés tudományával. Külön gondoskodnak azoknak a gyermekeknek a megőrzé­séről, részükre programok készítéséről, akiknek a szülei a művelődési ház amatőr cso­portjaiban, énekkari, szakkö­ri foglalkozásokon töltik el az este egy részét, és nin-s kire hagyni a gyermekeket. Kul­turált parkot, pihenőhelyet, szabadtéri játékokat is elhe­lyeznek a jövőre —várható­an határidő előtt — elkészülő művelődési ház udvarán. A7. új létesítmény építését 1972 októberében kezdték meg. A modern színpad egyik érdekessége les' a hid­raulikus módszerrel h a tő színfalt ’-e­emelése” o színváitiV'W.Vr *- Már 9 létesítmény ev:hSül­téig több városba é” köz^é*?- be lá!ngr>+n»k e1 n -n^mé^vl k ö zm ű v el ő-d ® s i hogv tamilmánvozzák a mo­dern el ren d ezócM m u v°] őr1 m ház legcélszerűbb kihasz-á- lását. holes! előadók a ru§xi*iz(ikai konlec*euciáii A tanárképző főiskolák orosz nyelvi szakbizottsága és az Orosz Nyelv- és Iro­dalomtanárok Magyarorszá­gi Szekciója október 29-től 30-ig rendezi meg Szegeden a fennállása 100. évforduló­ját ünneplő Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán a fő­iskolai ruszisztikai napokat. A nemzetközi tudományos konferencián a külföldi és a hazai elő aráik között több nyíregyházi főiskolai tanár, oktató is szerepel. A nyelvészeti s^tkció munkájában részt vesz Né­meth Zoltán, a Bessenyei György Tanárképző Főis­kola adjunktusa. Bállá Tí- borné adjunktus. Kicska Agi­tálná tanszékvezető docens és a nyíregyházi tanárképző főiskola szovjet vendégpro­fesszora Kotyelnvikova L. I. kandidátus, docens. Az iro­dalomtörténeti szekció ülé­sén dr. Vécsey Antal nyír­egyházi adjunktus, a Mód­szertani szekció tudományos munkájában Székely r '' ír adjunktus és Gáspár t- vánné tanársegéd vesz :t. Sor kerül a meloo'ikai tudo­mányos diákköri tevékeny­ség megvitatására is. men­nek ülésselnöke október 39- n Kicska Antalné tanszék- vezető docens. Az orosz és szovjet , irodalom oktató tá­lak néhány problémáin cí­mű tárgykör feldolgozást hnn "ait-pak Emilné nyíregyházi innársegéd is részt vesz. A nemzetközi konfe-trn- "ián a résztvevők megvbnt- lák az Orosz nyelv felsőfokú oktatásának időszerű prob­lémáit, előadások hangzanak el az orosz és a szovje iro­dalom és a szlaviszt'ka tárgykoiéből. A nyíregyházi küldöttséget elkíséri Ctirad Kucera kandidátus, a Besse­nyei György Tanárképző F őiskola testvér i nt*mc é r> '4­uek, az Ustinad Lg bem -1 Pedagógiai Főiskola docense is. aki egyhetes látogatásra érkezett városunkba. Állami hitel gépimport — Az állam továbbra is hitelekkel támogatja a szo­cialista országokban gyártott gépek importját — mondot­ták az MTI munkatársának a Magyar Nemzeti Bankban. 1969 óta ösztönzi az állam a. vállalatokat hitelekkel ar­ra, hogy a szocialista orszá­gokból vásárolt mind több gepoel korszerűsítsék a ter­melést. újítsák fel elavult gépparkjukat. E hitelpoliti­ka egyben a hazai termék- struktúra átalakítását. a KGST országok közötti sza­kosítást is elősegíti, mert a vállalatok számára hozzá­férhetővé teszi olyan külföl­di gépek. szállítóeszközök a s/ocialí§la fokozására beszerzését, amelyeknek gyártása nálunk nem e éggé kifizetődő. E hitelek is köz­rejátszottak abban, hogy 1970-ben és 1971-ben erő­teljesen fellendült a szo­cialista gépimport. E tert- ;encía * 972-ben nem folyta­tódott. A gépek behozatala stagnált. A vállalatainknál előnyösen alkalmazható kor­szerű gépek kínálata a szo­cialista országokban meg­nőtt. s az állam hitelekkel nyújt segítséget ahhoz, hogy a vállalatok a vásárlások lehetőségeivel éljenek. Indo­kolt esetben a 30 százalé­kos saját alaptól is részben vagy egészben eltekintenek. mentő tűszúrás Legutóbb a kisvárdai kórház­Megielent lapunkban a rövid hír, hogy Záhonyban százhatvan helyi lakos a na­pokban önkéntes véradáson vett részt. Nem érdemelne különösebb figyelmet a dolog — gondolhatnánk. Hisz min­dennapos már, hogy a dolgo­zok ezrei gyűrik le szorongá­sukat, félelmüket és vérükké’ segítik embertársaikat. Á záhonyi esemény mégis eltér az átlagostól. Annak egyik fontos oka. hogy eddig a könnyen mozgatható, a vasutas „város” többségét képviselő hatezer vasutas dd!- gozót hívták általában vér­adásra. Most a község dolgo­zóit, sütőipari munkásokat szövetkezeti tagokat, pedagó­gusokat, alkalmazottakat vámőröket, határőröket, rend­őröket és ki tudná felsoroló’ valamennyit, akik Záhony- < ban élnek, de nem tagjai a vas-'tesok nagy családjának. Azé ’°gtöbbjüké* mégis kö­tődik különféle rokoni és egyéb szálak a vasúthoz. De-----------------­Életet most nem erről... Bemutattak egy fiatalasz- szonyt, Semegi Jánosnét, aki a húsz éves fiával jött el a MÄV művelődési házban rögtönzött véradásra, hogy a? életmentő tűszúréssal segít­sen a rászorulókon. Nem elő­ször és nem utoljára. Miért? — ’kérdeztük a látszólag ké­zenfekvő választ sugalló kér- íést. .. — A kisebbik fiam egy­szer nagyon beteg lett. Meg­tudtuk, hogy a gyermek vér zékeny. Vérre volt szüksége Felgyógyult. Akkor határoz iám el hogy én is besorolo) a véradók közé. Azóta las san megközelíti a tizenöt­húsz alkalmat, hogy vért ad tam. Olykor kapok levelet is » meggyógyult betegektől, »agy a véradó állomástól. ból kaptam köszönő sorokat egy Fodorné nevű asszonytól. Előfordul, hogy a rendszeres véradáson kívül, baleset Után hívnak bennünket rendsze­res véradókat és mi sietünk, mert nem csak vér, a percek is életet menthetnek ... Semegi Jánosné férjét Is véradóvá „nevelte”. Nemrég egy súlyos balesetet szenve­dett vasutas megmentéséért fogtak össze a záhonyi vér­adók. Sajnos, már késő volt az önzetlen segítség. Ez nem a véradókon múlott, a ször­nyű roncsolódást szenvedet' betegen már nem lehetett se­gíteni. Záhony legszorgalma­sabb véradója. Semeginé két könyvecskéje telt már meg az alkalmankénti véradás dá­tumaival, az adott Yérmeny ­nyiséget rögzítő rublikákkal, amelyek mind egy-egy beteg életét hosszabbították vagy mentették meg. — Legnagyobb öröm hogy Záhonyban is egyre többen vállalják a véradást, amitől állítom sokan azért húzódoz­nak, mert félnek a tűszúrás­tól. Nem a közöny, az ember­társaikkal szembeni ridegség az oka, hanem a nem kellő felvilágosítás, Ebben úgy ér­zem előbbreleptünk, a helyi vöröskereszt ' vezetőségével sok záhonyival beszélgettünk, nem röstelltünk elmenni a háziasszonyokhoz is, hog ■ jöjjenek, az a néhány másod­perces kellemetlen érzés err berek sokaságának Azenvedé- •ét szünteti, meg. ..Civilben” a záhonyi nap­közi otthon élei mezes vezető­iéi nana ritka, hogy raggei hattól este 8-ig munkában találják az ismerősei, a csa­ládja tagjai. Különösen, most, hogy Záhony ú> középisko­lát kapott. Négyszázötven fi­atal kultúrált és kalóriadús élelmezéséről kell gondoskod­nia. Amíg néhány szót vál­tottunk a legtöbbszörösebb záhonyi véradó asszonnyal halkan valaki Semegi János­né fülébe súgta: — Légy szíves nézzél már ki mert, mintha a fiad egv kicsit elsápadt volna. Mér le­adta a 3.2 deciliter vért. utána jött ki rajta a fáradt­áig, már leültették . .. Es az anya elnézést kérve, indult, hogy megnézze az „utánpótlás” hogyan viselke­dik. Néhány szó elég volt, hogy a húsz éves fiatalem­ber magához térjen a kábu- latból. Mert bármennyire is gyógyító az ilyen tűszűrás /ok számára, akik majd a véff ka piák. akik adják, egy 1 kicsit felforrósodnak ... é. G.I / Erre az évre eddig mint­egy 600 millió (forint hitelt engedélyeztek az említett célra. Hitel segítségével vá­sárolt az NDK-ból a do­hányipar cigaretta-gyártó gépeket, az Akadémia Nyomba nyomdagépeket. a tejipar Romániából hűtő­kompresszoros tejtartályo­kat, más vállalatok a Szov­jetunióból, az NDK-ból és Bulgáriából építőipari gé­peket. Rövidesen olyan javaslat kerül a kormány elé, hogy 1974-re is tartsa fenn a kedvezményeket. Számos vállalat kérésére már az idén i biztosították 1974-re a hiteleket. Több textilüze­münk például szőnyegszövő és fonodái gépekre, ügvvl- telszervezési berendezések­re kápott állami hitelt. A lehetőségek még nem mo- rültek ki. a Magyar Nemze­ti Bank továbbra is elfogad olyan hiteikérelnieke' ■’me­lyeket a szocialista orszá­gokban gyártott gépek vá­sárlására kívánnak igenyb* venni a vállalatét

Next

/
Thumbnails
Contents