Kelet-Magyarország, 1973. október (33. évfolyam, 230-255. szám)
1973-10-19 / 245. szám
1973. október »; Őszi ügyelet a MEiöGEP-nél A nyári készenléti szolgálat után — a mezőgazdasági operatív bjzottság kérésére november 30-ig tartó őszi ügyeletet szervezett a betakarítási munkák sikere érdekében a MEZŐGÉP. Az ügyeleti szolgálatot a vállalat valamennyi gyáregységében bevezették és szabadszombatokon és vasárnap is a termelőszövetkezetek rendelkezésére állnak. Hétköznap tél nyolc órától 18 óráig, vasárnap és ünnepnap pedig nyolc, órától 13 óráig lehet személyesen, vagy levélben felkeresni a gépjavítókat. Eddi több. mint félszáz tsz vette igénybe a szolgáltatást. ÁLLAMPOLGÁRI FELELŐSSÉGRE NEVELÉSRŐL tartott előadással kezdte meg őszi ülésszakát a Magyar Pedagógiai Társaság Szabolcs- Szatmár megyei tagozata október 17-én Mátészalkán. A kétnapos program keretében ellátogattak a mátészalkai Esze Tamás Gimnáziumba, megnézték a hodászi cigányóvodát. és a vajai általános iskolai diákottthont A ZÁRTRENDSZERŰ NAPRAFORGÓ TERMESZTÉSRŐL tárgyalt'október 17- : én szerdán a Szatmár-Beregi Termelőszövetkezetek Terii - leti Szövetségénél ‘ tizenegy közös gazdaság és a nádudvari Kukorica Iparinövény Termelési Egyesülés képviselői. A KITE szakemberei ismertetlek a gesztorságuk alatl tpűködő zártrendszerű nap- 1 raforgó termesztés módszerét, gépsorait. Nemzetközi tanácskozás a halláskárosultakról Nemzetközi szakmai tanácskozás kezdődött csütörtökön délelőtt a siketek és nagyothallók országos szövetségének Benczúr utcai székházában. A kétnapos tanácskozáson az Ausztriában. Csehszlovákiában.' Mongóliában és az NDK-ban működő azonos szervezetek képviselői 5» résztveszneb. Hazánkban egymillió nagyothallót tartanak nyilván. A róluk való szociális és szakmai gondoskodással kapcsolatos kérdéseket tárgyalják meg. A cél ugyanis annak biztosítása, hogy a halláskárosultak hasznos, tevékeny tagjai maradjanak a társadalomnak. A nemzetközi tanácskozáson a legújabb típusú hazai .gyárt- iriányú hallókészülékeket is bemutatják. < A Aiugyui. Szocialista Munkáspár . Szaix>'.l.es-Szatmär megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja i< űszerkesztő: Ordas Náncioi Szerkesztősig: Nyíregyháza Zrínyi Ilona u„ 3—3. releion: 16—70. 16—71. 80—j« Telexszám: megyében 344. megyén kívül 73 344. Postacím r 4403 Nyíregyháza Pf.: 47 Kiadja: a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. Tel..* 80—Oi Postacím: 4401 Nyíregyháza, Pt. ■* 33. Felelős kiadó, ivíádi Lajos • Terjeszti a Wi-agyar Posta Előli- zethetó bármely postahivatalitól a kézbesítők.léi. *> posta hírlapüzletekben és- a Posta Központ Hírlap Irodánál (KHI BudP*'Si V . Tózsef nádor tér 1.) közvetlenül'. vagy postautalványon, vala- - mint átutalással o KHI 213—96 16*. " pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési dfi:, egy hónapra 20 forint Indexszám: 25 059 Kéziratokat nem Őrzünk mes és nem adunk \vissza. NYÍRSÉGI NYOMDA Nyíregyháza, Dózsa Gy. uB 5. Felelős vezető- Holéczi István MŰVELŐDÉSI OTTHON TISZABECSNEK. Befejezéshez közeledi]* a 2,7 millió forintos költséggel épülő űj művelődési ház építése Ti- szabecsen, A művelődési házat Szabó Lőrincről nevezik ÖREGEK ÉS FIATALOK találkozóját -endezi meg október 19-én a Göngyölegeik;-« tó Vállalat KISZ-alapszerve- zete az üzemi kultúrteremben. A találkozón a fiatalok Petőfi rádió 8,0*5: Barokk muzsika. — Ezeregy délelőtt. A Gyermekrádió műsora. — 10,00: A zene hullámhosszán. — Közben: Kb. 10,30: Útikalauz, üdülőknek. — 12,00: Simone Boceanegra. Részletek Verdi operájából. — 12,45: Epilógus. Arany János versei. (Ism.) — 13,03: Két Haydnzongoraszonáta. — 13,29: Angol nyelvlecke kezdőknek. 4. lecke. — 14,00: Kettőtől-hatig... A Petőfi Rádió zenedélutánja. — 19,05: Külpolitikai figyelő. (Ism.) — 18,20: A Magyar Népdal Hete. Kodály: Mónár Anna. — 18,30: Színházi tanácskozás Budapesten. Riportműsor. — 18,43: Schubert: Dktett. —19,38: Énekegyüttesek műsorából. — 19,54: Jó estét gyerekek! — 20,25: Uj könyvek. (Ism.) — 20,28: Rádiószínház: A gyermek halála. Jaromir Ptacek hang-játéka. — 21,41: A Sonroni Biológus Napok programjából. MÁTÉSZALKAI MOZI; A GÁTLÁSTALAN SAG LOVAGJA HOTEL SZABOLCS BÄR MŰSORA Minden este 23,9« órái kezdettel (vasárnap szünnap) bemutatjuk az „Éjjeli meredekhely. . ,?i» ű.\ műsorunkat Irta és összeállította: Drichta János. Fellép: KORDA GYÖRGY, ARADSZKY LÁSZLÓ, VA KI-IKREK, KOHLT ÁGNES* ŐSZ WALD ZSUZSA táncosnő. FARKAS ÁGNES. Zenei vezető: Kertész János. s ■ Konferál: Hortobágyi Judit. NAP HÍREI Megszépült a takaréképül t. \ lefő javítása artista- ügyességet igényel. (Hammel József felvétele) ' TAN FOL Y A MSI KÉR. igen nagy érdeklődés nyilvánult meg a Magyar Elektrotechnikai Egyesület és az Állami Energetikai Felügyelet által rendezett villamos fogyasztói berendezések felülvizsgálata címmel meghirdetett tanfolyam iránt a megvében. A jelentkezések lezárása után. ' a ma, október la-én kezdődő tanfolyamon hetvenen kezdik el a tanulást. ALMÁBÓL NYÍREGYHÁZÁN. A KPVDSZ Kulturális Napok keretében. fővárosi "művészek résztvételével rendez almabált a Nyíregyházi Aranyszarvas Étteremben az ÁFÉSZ október 20-án szombaton este. JÁRTAMBAN. KELTEMBEN... Október 19-én. 18 órakor Nyíregyházán, a III. ■ kerületi Korvin Ottó /művelődési házban dr. Egri Kiss Tibor TIT munkatárs tart élménybeszámolót. A Jártamban. keltemben címmel, képekkel illusztrált előadásában európai, illetve hazai turistaútjai élményeit eleveníti fel. ÜZEMI AKADÉMIA. Továbbra is nagv gondot fordítanak a KEMÉV-nél a dolgozók üzemen belüli továbbképzésére.. A jelenlegi oktatási évben : vállalat üzemi akadémiáján — különböző szinten — összesen 013 dolgozó tanul. Vezető- és mérnökképzésen négyen vesznek részt. ÄGYNEMÜV ÄSÄR AJÁNDÉKKAL. Négy helyen — a pátrohai 1-es, a nyírtassi 10-es. a berkeszi 13-as és a gégényi 16-os •számú boltjaiban — rendez őszi ruházati, cipő és ágynemű vásárt október végéig a Pátroha és Vidéke ÁFÉSZ. A boltok ötszáz forint feletti vásárlás esetén ajándékot adnak a vevőknek. NYUGDÍJAST ALÁLKOZÖ. Ma október 19-én, a szakmai kulturális program keretében nyugdíjasainak ünnepélyes találkozóját rendezi meg a Nagyhalász és Vidéke ÁFÉSZ. A találkozó helye a i Nagyhalász Erzsébet presszó. Irodalmi Nobel-díi A svéd királyi akadémia csütörtökön Patrick White 61 éves ausztrál írónak ítélte oda az 1973 évi irodalmi Nobel- díjat. White átért kapta a magas kitüntetést, mert ..etikai és pszichológiai elbeszéléseivel új területet teremtett az irodalomban.” SZESZFOZDÉSEK TÁJÉKOZTATÁSA. A szeszfőzést szabályozó, e hónapban megjelent új rendelet gyakorlati alkalmazásáról tartott előadást Nyíregyházán. az MHSZ székházban dr. Szabó Imre, a Vám- és Pénzügyőrség megyei parancsnokságának vezetője. A tájékoztatón megjelentek a megyei, szeszfőzdével rendelkező 1 vállalatok és szövetkezetek vezetői és az üzemek felelős vezetői. Közérdekű közlemény A Nyíregyháza Városi Tattá® V. B. termelés-ellátás- feiügyeleti osztálya értesíti a lakosságot, hogy a rendelet által biztosított hatáskörében az alábbiakban szabályozza az 1974. január 1-től fizetendő ebadó mértékét: Évi húsz forint az adója a ház-, nyáj- és mezőoraé? céljából tartott, a honvédség és rendőrség állatállományába tartozó, szolgálati célra használt, valamint a különleges célból tartott vakvezető. jelző, vagy figyelő eb után. Ez utóbbiak tartásának szükségességét orvosilag kell igazolni. Ugyancsak húsz forint adót kell fizetni a magyar fajtájú, törzskönyvezett puli, oumj, kuvasz, komondor. sárga magyar vizsia után is. A nem magyar fajtájú, kedvtelésből tartott törzs- könyvezétt eb után évi 150 forintot, a kedvtelésből tartott. nem törzskönyvezett eb után pedig évi 400 forintot kell fizetni. Nyíregyházán kizárólag a tanyai, vagy a családi házas övezetben tartott eb minősül házőrzőnek. KÖNY'/ÚJDONSÁGOK : Rónaszegi M.: A rettenetes Kartal (Móra) — Vargas Diósa M.: Négy óra a Catedral- ban (Európa) — Zrínyi M.: Tábori Kis Tract a (Zrínyi. Miniatűr sorozat) — Békefi E.: Liszt Ferenc származása és családja (Zenemű) — Bü- ky B.: A beszédtanitás pszichológiája (Tankönyv, Pszichológia nevelőknek sorozat). 1973. október 19, péntek NÁNDOR NAPJA A Nap kél: 6 óra 07 perckor, nyugszik: 16 óra 52 perckor. A Hold kél: 23 óra 27 perckor, nyugszik: 13 óra 28 perckor. Húsz évvel ezelőtt. 1953. október1 19-én halt meg — 57 éves korában — Lehotay Árpád színművész. A felvidéki Lőcsén született, 1896 áprilisában. Budapesten gépészmérnöki oklevelet szerzett, de hamar átpártolt a színművészethez. Kaposvári pályakezdése után 1926-ban a Nemzeti Színház szerződtette; 1939-ben a Szimakadémia tanára lett. A felszabadulás után néhány évig a szegedi színházat igazgatta, majd visszatért a fővárosba. s előbb a Belvárosi Színház rendezője és színésze, majda.a Néphadsereg Színházának — a régebbi és a mai Vígszínháznak — a tagja lett. Rendkívül sokoldalú színész volt, kitűnő beszédtechnikával. Eleinte szerelmeseket és ifjú hősöket játszott, majd bonyolultabb jellemszere- peket alakított, klasszikus és modern drámákban egyaránt. A harmincas évek végétől rendszeresen filmezett. Emlékezetes szerepei: Adám (Madách: Az ember tragédiája), Faust (Goethe), Theseus (Shakespeare: Szentivánéji álom), Casio (Shakespeare: Otelló), Cyrano (Rostand: Cyrano de Bergerac) sfb. Szele« itlo Várható időjárás ina estig: időnként kissé felszakadozó felhőzet, már kevesebb helyen eső. A hajnali órákban párásodás, helyenként köd képződés. Mérsékelt. időéiként élénk északnyugati, északi szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet &— 13 fok között. Távolabbi "kilátások kedd reggelig: változékony, szeles, bűvös idő. Megismétlődő záporokkal, a hegyeken havas esővel. LeésU’ísonyabb éjszakai hőmérsékletek eleinte 4. 8. később mínusz 1, plusz 3 fok között. Le*- magasabb nappal: hőmérsékletek S—14 fok között. Nagy mennyiségű (legalább 5 mm) csapadék a'* ország területének, 6*3 százalékán várható. Kossuth rádió — 21,56: A Magyar Népdal Hete. XVI. századi táncok. — 22,16: Operettmuzsika. — 23,15: A XX. szazad zenéjéből. Nyíregyházi rádió 18,0(V—19,00: Észak-tiszántúli krónika. — Ziehrer: Egyveleg. — kulturális és sportprogram-ajánlat. — Lemezbemutató. Televízió 8,40: ITV alapfokú angol nyelvtanfolyam (középisk I—II. oszt.) Parancs érkezik. — 9,55: Magyar irodalom (ált. isk. 5. oszt.) Hetedhét országon is túl. (Messmu- zeum) — 12,10: Német nyelvtanfolyam (középisk. I—II—III—IV. oszt.) Üdvözöljük Lipcsében! — 15.25: Magyar irodalom (ism.) — 17,33: Hírek, —17.40: Természetbarát. A Telesport turisztika: magazinja Bakony I. Veszprém és környéke. — 17.55: Nő — három szerepben ...........Ülő munka ártalmai”. — 18,05: öt perc meteorológia. 18,10: Belépés csak tv-né- zőknek. Közv. az Állami Nyomdából. — 18.40: ..ősszel a földeken”. Dr. Sós Gábor, a Mezőgazr dasági és Élelmezésügyi miniszter első helyettese tájékoztatja nézőinket. — 19.10: Reklámműsor. — 19.15: Esti mese. — 19,30: Tv- híradő. — 20,00: Budapesli művészeti hetek: Irgalom. Tévéfilm. I. rész. (16 éven felülieknek!) — 20.40: Leonard Bernstein a zsikáról. Hangverseny fiatalúrnak. Fiatal előadóművészek. • — 21.30: öveges professzor. Portré- film. — 21,55: Tv-híradó — 2. kiadás. 2. MŰSOR: 20,90: Nataíja Gavrilova zongoraművésznő hangversenye (Szovjetunió). Az Interfórum ’73 műsorából (színes!) — 20,25: Reklámműsor (színes!) — 20,30: Tv- híradó — 1. kiadás (Ism.) —21.00: Könnyűzene a Csehszlovák ,tv műsorából. — 21.35: RendezteZsurzs Éva. Szabó Magda: A Danaida. Tevéfilm (ism.) Bratislava! tv 1-6.45: Hírek. — 16,Mi: Lányok. fiúk magazinja. — 17,45: Kerületeink hangja. — 18,90 Esti mest;. - is.is: A karmesteré a szu. — 19,00: Tv-híradó. — 19,30: Túlélik-e 2CMM>-et? — ae.ffO:. Nősülendő legény. Fekete menyasszony. 3. rész. — 21.15: Tv-híradó, — 31,35: Vidám műÖO fi. 8,:’0: .1 Magyar Népdal Hete. Járdányi Pál: Hajnali tánc. — 8,20: A Rádiói Dalszínhá-a. Li- ti. Hervé operettle. — 10.05: Is- kolarádiő. — 10.30: Édes anyanyelvűnk. (Tsrr., — 10.25: Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola énekkara Mozart-müveket énekel. — 10,49: A legyőzőt-: influenza. — 10.39: JLottóeT'ecln'énytlc. — ti, 49: Kritikusok fó- ruma.. C&,óri Sándor: Pár hiszed sötetbfefí, — 1Í3ÍV Ki nyer ma ~~ Iméntibenv Játék és. muzsika tir. percben. — 12,35: Tánczenei koktél. — 13.20: Kozák Gábor József néni zenekara látszik. Horváth . István cígánvdalokat énekel. — 13.45: Az utazás és az utas. Tomas Tränst:: ömmar svéd költő verséi. — 14.00: Csi- cseri took. (Ism.) — 14.25: • íNyitnikék’v Kisiskolások műsora. (Ism.) — 15,14): Magyarán szólva... — 15.25: Richard Tucker énekel. — 15,47: A Magyár Népdal Hete. Utam a népzenéhez. A mikrofonnál: Molnár Antal. — 16.A világ- gazdaság hírei. — 16.05: Budapesti Művészeti Hetek. Budapesti ballada. Békés István dokumentum játéka. ül. rész. - 16,49: A berlini Október K!?üto műsorából. — 17,05: Külpolitikái f’gyelő. — 17,20: A Magyar Rádió és Televízió szim-Yniku* zenekarának felvételeiből. - 18,4W: Leveleskönyv: Csokonai Vitéz Mihály. —, 19,40: A Magyar Népdal Hete. Százszorszép énekek. — 20,10: Magnósok, figyelem: — 20,56: Wroc- lavtól Moszkváig. Külpolitikai dokumentumműsor. — 21.28: Gyurkovics Mária és Svéd San-* dór énekel. — 22,20: Zenekritikusok hanglemezekről. — 22,90: Meditáció — a munkahelyi demokrácia egyik gyenge pontjáról. — 23,90: Romantikus kórusmuzsika. — 23,15: Nóták. — fl.lO: Julian Bream lanton játszik. Romái) «? hj-.'iVf Angol nyelvoktatás. — 37.15: A volánnál. Autóvezetőknek. — 17,30: Riport a stadionból. — 17,50: Gazdasági szemle. ~ 18,2ö: A legkisebbeknek. — 19,03: Tudományos panoráma. — 19,35: Egy kedves leány. Tv-játékfilm. — 21.(tó: Könnyűzenei együttes. Morimflsof KRtDY MOZI; NINCS IDŐ Magyar . film Ek.: fél 4- háromnegyed 5 &. H óra. »£KI MOZI: A „SATURMrS*> csapeMLjaban i—n. Kétrészes szovjet ftitr. (Dupda helvárral I) Ek.: du. 5 óra GORKIJ MOZI: A NAGY MESEMONDÓ TITKA Csehszlovák film». E. k. 4, 6 és 8 MÓRICZ ZSIGMONDI HELGA Nyugatnémet fKm K1SVARDAI MOZI: MAJD «N MEGMUTATOM NYÍRBÁTORI MOZI: VÁLÁS AMERIKAI MÓDRA A NYÍREGYHÁZI SZÜLETÉSŰ RENDEZŐ, KÓSA FERENC ÜJ. SZÍNES JÁTÉKFILMJÉT OKTOBER 21-IG JÁTSSZA A KRÚDY FILMSZÍNHÁZ. el. ahol a névadó emlékszobáját i£ berendezfe. műsorral szórakoztatják al megjelenteket. 4 P R O G R A M NINCS IDŐ