Kelet-Magyarország, 1973. szeptember (33. évfolyam, 204-229. szám)

1973-09-30 / 229. szám

1973. gzepfemfó 30. KELET-MAGYÁRÖRSZÁG — VASÁRNAPI MELLÉKLÍf? $. oldal A munkásművelődésről Számok csapdájában Lehet-e számokkal szólni az ember lát­hatatlan érijéről? Szellemi-lelki gyarapodásá­ról? Lényegeset mondani, aligha. A számok csupán tájékoztatnak, a művelődés „felszini” történéseit összegezik, — jóllehet a kulturális magvetés mélyréteg! művelés. Üzemi könyvtárak, művelődési házak, egves városi és megyei intézmények gyakran adathalmazt zúdítanak a munkásművelődés iránt érdeklődők nyakába: ennyi embertanul, olvas, rendezvényekre jár, múzeumot látogat stb. De a rendezvények, előadások csak „holt szavak ' ha nem munkálnak tovább a szemé­lyiségekben. Aki statisztikával kilózza a népművelési munkát, könnyen a számok csapdájába kerül. A minőséget — mennyiséggel mérni? 1. Azt hiszem. a számok egyeduralma a „mérhetetlen mérésében" logikusan követke­zik abból a népművelői szemléletből, amit ú tv nevezünk rendisvényközpontúság. A népművelő rendezvényt szervez, és számok­kal igazolja sikerét, mert felettesei is „konk­rétumokban" (számokban) kérik munkája eredményessé jét. Pedig a művelődésben az egyetlen konkrétum az alkotó befogadás — ami szinte mérhetetlen —, mert itt a magve­tés értelme csak a termésben mérhető. A népművelő embereket formál, követke­zésképpen az embereket kell legjobban is­mernie. íme egy munkásnő véleménye: „Job­ban kéne érintkeznie a munkásokkal, megis­merni életüket, időtöltésüket, hogy mit sze- renének látni, hallani, mi a kívánságuk..., így lehetne jobban megismerni azokat az em­bereket, akiknek műsorokat szerveznek*'. Jo­Gyurkovics Tibor: NYÁRUTÓ A kertben fürdőruha szárad, lejár a nyár. ahogy a nap, megperdülnek a napraforgók az elveszített ég alatt. Zuhan a föld. minden vasárnap egy végtelen gödörbe hull, szőlőkarók, fekete kardok merednek ki a iöld aló1.. « az almafa. az alma fája nyári karácsony díszeit őrzi. azután egyesapásra gyümölcsöt, ágat elveszít. a nagysúlyú, verődő gerlék vörös lába a földhöz ér, aztán ijedten fölrepülnek, nagy testük csattog, mint a szíj, A nvirfák közt olyan sötét van, mintha éjszaka volna még, a nádas mélyén önmagába, befelé hullik a vidék. A víz végül kirajzolódik, ez is elmúlik, ez a nap, olyan a hálnál, mint a vércse, mikor az áldlozatra csap. Kiskííoi táj.­Beregszászra utazott a vásárosnaményi vegyes kórus ­gos kérdés, de egyáltalán képes-e erre egy- egy üzemi művelődési intézmény, ahol né­hány népművelőnek több ezres, vagy tízezres munkástömeget kell gyámolítania? ... Ezt is tudják a munkások: „...az a pár ember, aki itt is, meg a... klubban is van, örül, ha él­het, nemhogy kijárjanak közénk". így igaz, a népművelők is emberek, családjuk, magán­életük van. Bár nemes missziót teljesítenek, nem aszkéta misszionáriusok. Közművelődésünknek szembe kell néznie a tényekkel: míg ilyen anyagi és személyi feltételekkel dolgozik, aligha töltheti be azt a küldetését, amit a szocialista társadalom el­vár. 2. A rendezvény-központúság idegen az alko­tó művelődéstől. Egy szerelő említette: ,, . . . hakni társaság jött ide Én úgy éreztem, mi a csudának ülök most it*? Azért kapim-e ezt nívót, a műsort, mivel nem becsülnek többre, vagy azért kapom, mert azok a művé­szek nem képesek többre?’’ Nos, a kölcsönös nem-ismerés ilyen nép­művelést szülhet. De ugyanilyen elidegenítő az is, ha a közönség műveltségét messze meg­haladó műsort hoznak. A művelődésben tehát elengedhetetlen az emberismeret és a fokozatosság az ismeret- nyújtásban. Másként a felfedezés, ráismerés öröme helyett — a „magas ez nekünk” elked- vetlenedést eredménye?!. A munkásművelődés nem valamiféle kul- turaszolgáltatás, sokkal inkább tevékeny mű­velődés, önművelés. S ha ezt az alapelvet el­fogadjuk, akkor teremtsük meg ennek öröm­szerző voltát. A fáradozásnak, az önművelés­nek és az egyéni érdeklődésnek kézenfogva kell járnia, hogy a személyiség-gyarapítás élményét nyújtsa. „Énekkarra járok. 1961-ben jöttem ide akkori munkatársaim rábeszélésé­re. Szeretem, szívesen csinálom... az esz­tendők során az életszeretetet úgy kifejlesz­tette bennem, hogy ha valamikor abba is hagynám, igen nagy űrt jelentene számom­ra" — vallja egy 48 éves munkás. íme az önművelés, az amatőrködés belső, emberi szépsége, az önmagát kereső, önma­gára találása. Ezért tartom teljesen idegen­nek az önműveléstől, azt az „igazoltatást”, amelyet szocialista brigádoktól kérnek az ér­tékeléskor. Mert mit nyújt a „bizonyítvány”? Legjobb esetben a jelenlét igazolását, rosz- szabb esetben az „ügyeskedés" jelesét. Egy ifjúsági klubvezető szerint ,,... megvannak azok az éveleii vállalások. Egész évben hall­gatnak róla, és csak akkor év végén, érté­keléskor megy a fűhöz-fához kapkodás, fut­nak ide-oda, beszerezni a papírokat, s aláírja nekik mindenki ... De mögötte nincs munka”. 3. Művelődésről, önművelődésről nem lehet mozijegyekkel, aláírásokkal, pecsétekkel el­számolni, — ez az ember benső ügye, szelle­mi-lelkiismereti dolga. S bizonyára megvan­nak az ehhez méltó emberi „mérőeszközök”, akár egy-egy klubfoglalkozás, akár egy-egy vetélkedő beszélgetés formájában. (balogh) Szombaton Beregszászra utazott a vásá- ,'osnaményi művelődési ház vegyes kórusa. A kulturális küldöttség vezetője Splsák András, a vásárosnaményi járási pártbizottság első tit­kára. A kulturális küldöttség szombaton és Az Alföld című Debrecenben megjelenő irodalmi folyóirat kővetkező, októberi száma Szabolcs-szatmári tájszámként megyénkben élő irodalmárok műveit közli. Czine Mihály „Magyarország dagasztó tekenője’ című beve­zetőjével. A szabolcs-szatmári számban Mester At­tila, Nagy István, Ószabó István. Rntkó Jó. zsef. Szigeti Györgv és Szöllősi Zoltán versei, valamint műfordításai. Szőllősi Zoltán és. Bory Zsolt szépprózája és Antal Miklós oró. zafortíííása jelenik meg. \ 'anulmányok szer. zői között Katona Béla. Margócsy József. Pali vasárnap részt vesz, a kórus pedig fellép a beregszászi kétnapos internacionalista feszti­vál rendezvényein, s ezzel viszonozza a bereg­szásziak ez év augusztus 20-i vásárosnaményi látogatását. György, Kulcsár Szabó Ernő, Muraküzy Ago. ta. Hársfalvi Péter Kovoknay Gyula, Németh Péter. Fazekas Árpád. Takács Péter. Bodor Sándor és Madaras Évi nevével találkozha­tunk. s helvc-t kap. 't a válogatásban egy Krúdy novella is. A megyében élő képzőművészek közül Nyeste József. Pál Gyula, Horváth -János, Be. recz András. Margittav Jenő. Bugya István, Szabó Tibor, Horváth Vince. Király Zoltán, Z. Szalay Pál és Kerülő Ferenc illusztrációi egészítik ki az összeállítást. Szabolcs-szatmári táj számként jelenik meg az októberi Alföld Szállóii László: Hatan egy ládán Amikor már a Szamoshát legeldugottabb részeiben is kéklett a szilva a dzsungel-gyü­mölcsösök öregfáin. a Bászna-dombja felől pedig tarlói'bikából fúidogált a szél és az ap- rómagot iáró cséplőgépek morgására a ken­dertörd plk'i’matosságok, s tilolók tucatjai fe­leseltek a déli melegben, majd utána suly­kok hangit* visszhangozta a folyó partja, egyre lobb lett a kedvünk is. Hiába voltunk testben fáradtak —. mert hol volt akkor a mi világunkban a követel­hető szabad szombat —. egvre több este eresz­tettük el fülünk mellett az atyai tanácsokat: — Mire való ez az állandó csavargás? Nem -evg a szombat, meg a vasárnap, hisz dolog­idő van még! (Anyánk ha közben pártunkat fogta.) Jó . . . én nem bánom, de aki éjszaka legénv. az nappal is legyen az! Mégis űgv pattantunk fel olykor a kov«-- ha küszöbéről, va«v a tornácot szegő téglák­ról. melvet sturcként emlegettünk, mintha 0ti cPrn lettünk volna. Aztán gverünk a tisz­tálkodással! Felül derékig, mert a vacsorá­hoz csak kezet öblítettünk, alul ameddig a patvos-oSrn engedte, aztán gyorsan az öltözés. Éld e kissé kinőtt Ünneplő nadrággal, melvre tálé1 tan a kapkodó nevet ragasztottuk, lá- bunkra szonda került, de zokni nélkül és ko­nyákig feltúrt insünk fölé pedig laibit kava- rítottunk. S miután kalapunkat úgy megiga­zítottuk a , nvárikonvha Ngvoiszokkal oottvo- zött és a főzés gőzeitől félig megvakult tük­rének látóterében, hogv abban az sem talalt volna hibát, aki szaladt, neki vágtunk az es­tének. Csak az estének. Mert szintén hol volt még akkor a kultúrház gondolata, az ifjúsá­gi klubok és parkok álma. egyáltalán olyan valami, melv kizárólag csal' értünk lett vol­na” Pedig mi is szerettünk szórakozni, kelle­mes és fe'eitt’etetlen órákat eltölteni, közben kinézni, megválasztani, hogy kivel lehet majd megkezdeni az életet, s végig menni annak útjain. Ezért ha nem volt pontos értesülésünk •felől, hogy melyik falurészen és kinél lesz ekkor este dörzsölő nem mindennapi módon tájékozódtunk. Mert az erdő Vadja sem szi­matolt, vagy hallgatott bele jobban a levegő­be, mint mi. Hogy merről hoz' felénk nyál- csurrantó kalácsszagot a fuvallat, s a tető­kön átcsapó dalfoszlányokat, mivel ezek vol­tak legbiztosabb jelei a szöszdörzsölőr.ek. És hogy örültünk, amikor a hangok után indulva, már tisztán kivehettük a szöveti ré­szét is a nótának, mely a valahol költött dallamra rákeresett helyi változat volt! — Ez a kislány most kezd nekem tetsze­ni, de szeretnék vele szivet cserélni, meg­mondanám vigyázzon a szívére, a szívére, mert el találom lopni, el is fogom tőle lop­ni... cserébe ... S ha az udvar közepére terített nonvván történt a szösz megmunkálása, amelynek az volt a lényege hogy a kimosott és megszárí­tott szösz a folytonosan forgatott taposással veszítse el az érdét és a benne maradt poz- doria pedig, apróra törjön, lehetőleg az ár­nyékból közelítettük meg a szorgoskodókat. (A ponyva széleit különben rudakkal nyom­tatták le, a közepére helyezett létrát pedig mo­sószékek tartották derékmagasságban és víz­szintesen, s ennek támaszkodtak karjukkal munkájuk közben a lányok.) Onnan vettük szemügyre, hogy van e kö­zöttük meglehetős. Viszont, ha a tornácon voltak és derékig érő kerí*és is volt az oszlopok között, fölötte pedig szőlőlugas húzódott — hogy nem szeret­tük az ilyen helv.eket! — akkor a hézagokon keresztül tájékozódtunk. Csak mi, a szabadok, akikre méltán lehetett alkalmazni a máskü­lönben lányok közmondását; „az én szemem olyan kerek, ahánvat lát annyit szeret”, mert azokra, akiknek kifogott iuk volt. már más szokástörvény vonatkozott. Azok vagy együtt jöttek és a fiú mindjárt úgy helvezkedett el a lány közelében, hogv hozzá se férhessen más, vagy ha későbben érkezett, habozás nélkül kereste meg. Tiszteletben is tartottuk állapotukat, mert nem sértődtünk meg, ha nem vettek részt hancúrozásainkban. Aztán, ha már a szezonban voltunk, melv azt jelentette, hogy egy estére több dörzsölő is jutott, mgekezdődött a vándorlás. Utcáról utcára falurészről falurészre, ahol csak , nóta zendült és szoknya libbent a lámpák fényé­ben. Hátha — mondtuk volt egymás között — akad valami a horog végére. Ez a dörzsölőt tartó háziak magatartásá­ra is vonatkozott, mert nem mindenütt volt ám kellő a szabadság! Volt olyan hely. hogv a daloláson kívül pisszenni sem lehetett. Vil­lával őrizték a kert csemegéit — mert hiába volt odahaza elég. a másé jobban esett — zárva vo’tak az ablakok, nehogy eltűnjön az asztalra készített kalács, mert voH rá o-lda, hogv kiemelték az ablakon és né-'mlhették az üres tálakat a vacsorához tódulok. És ott maradtunk, ahol jobban tetszett. Azonban előnvbe részesítettük az olvat, ahol zenére volt kilété«!. Ha ott volt már a p’tera. vMamei’dk fiú hóna alatt, vegv mire az utolsó darab dörzsolnivalót is k*sdták a kamrából, megielentpk a cigányok. Rendsze­rint csak három tagja a bandának — a prí­más, kontrás. bőgős — ak'ket a gavalléros- kodni akaró udvarló rendelt oda. Csak abban az esetben a háziak, ha sok volt a szösz és ezzel is akarták honm-álni a lányok munká­iét. (Mert nem kis dolog volt — mégha játé­kosan is — a napi munkát, még három-négy órával megnyúltam ü Rúgtuk aztán a ház földjét! Ha szélesebb volt a tornác és a tapogatósabbra volt ked­vünk — így neveztük a foxot meg a többit — végig csoszogtunk kövein, vagy ha annyira neki szilaiodtunk, az udvar közepén vertük fel a port. Az udvar volt inkább a kedvel­tebb helv. mert ha sikerült tánc közben va­lamilyen árnyékba keveredni, dehogy mulasz­tottuk el az előlegkérés*’ Arra a csóksorozat­ra gondoltunk, melyben a tánc miatt nem le­hetett részünk. De arra is volt oélda, hogv elkalandozott a kezünk* és a csattanás után behúzott nyakkal, olyan ártatlan arcot vágva keveredtünk a világosságra, s adtuk át he­lyünket a merészebbeknek, mintha a gonosz­ság kötelét soha nem rántottuk volna meg. Ha ez nem volt, lett társasjáték. — Tetszik a szomszéd? — Tetszik. — Hadd lássam — bizonyságoltatott azon­nal a bíró, aki tisztének megfelelően, kezé­ben hatalma jelvényével, az összesodort ken­dővel. sorba kérdezte a párban ülő fiatalo­kat és azok csókkal válaszoltak. Ha kicsi volt a szoba ketten is ültek egy széken, vagy hatan egy ládán. Ha nemet intett akár a fiú, akár a lány — mert visszafelé a kérdés a lányoknak is elhangzott, így a választás joga adva volt — újabb kérdés következett: — Kitől tetszik? — Boó Jóskától. — Adod Jóska? — Nem . . . Hányat neki akkor — kérdezte a föWVha vnnrÓ? 0hí0r biutólag kacsintva, toleg ha volt az orrában valami a fiú iránvá­ban, hogy itt az alkalom és mindent bele* — Csak két langyosat. Vagy öt papriká­TizenötSégh hZ b°rS0S’ h°gy em,e<?esse meg. hanaz b ? Vr-gOSt aZ ®Sbeburgóját neki 1 angzottaií a kívánságok és fokozódott a fi­folvtatós^i kTtkeZÍk' .(Mert lehete't annak toiytatasa máskor es máshol is.) Volt aki adta illetve megcserélték part­nereiket es ment a játék tovább. De számta- ian akadt, hogy azért se! Azért se annak a ganehazinak — konokoskodott magában — és maba volt már piros a tenyere a szeme meg szikrakat hányt az ütések nyomában, nem engedett, a huszonegyből. A kútbaestem játék már változatosabb volt. Kútba estem — kezdte a házilány hát* tál az ajtónak állva. — Kiért? — Ónozó Pistáért. — Na, Pista — köpött a tenyerébe a bíró! Es ha Pista nem ugrott azonnal, vagy kelletlenül ballagott az ajtó felé. ahol csók­kal kellett a kútbafullástól megmenteni a leányzót, hogy majd kívánsága szerint vele is ezt tegyék, lecsapott a kendő. De a lányok is kaptak hasonló esetben — ezeknek a de- rekatáját szerette csépelni a bíró — és minél jobbam vonakodtak, annál többet. A süldő lá­nyok és fiúk pedig szégyenlős huzakodásuk­kal, mert némelyiket karjánál fogva kellett az ajtóhoz rángatni, sorozatot érdemeltek ki. Holott közben bíztatták őket, hagyják magu­kat. hamarabb szabdulnak. meg hogy löb- benfsen oda neki. mit, vacakol annyit! És amikor a bíró is megkapta a masa csók­adagját. s az ajtónál maradva mindenkiért beleesett abba a jelképes kútba, vége szakadt játéknak. Ezután következett a neheze. Akadt e valaki, akiért érdemes kerülőt tenni, vagy négy-öt utcát elhagyni az ellen­kező irányban, vagv csak az utcabeli lánvok botorkáltak előttünk hazafelé a kövesút fél­homályában? Egymásba karolva és a leghét­köznapibb dolgokról olyan hangosan cseveg­ve, hogy a tizedik ház ellen, már az ottho­niak is hallhatták: Jövünk, érkezünk, nem csapódtunk el.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents