Kelet-Magyarország, 1973. szeptember (33. évfolyam, 204-229. szám)
1973-09-23 / 223. szám
Vasárnapi melléklet Van valami? ,,A foszt cseva?... Van valami? Ez a valami, ez az újság, ez a riport.” Eeendő, siheder újságíróknak tanítják így az iskolában, mi az. ami az olvasónak is érdekes. Am, mi köze mindehhez az olvasónak, aki csak egyet vár: ha kezébe veszi reggel az újságot, megtudhassa belőle, mi történt a nagyvilágban, az országban az elmúlt huszonnégy órában. Szűkebb pátriájában hol. mi épül. ki karambolozott, merre árulnak használt pi- aninót és mit játszott a kedvenc labdarúgó csapat. Vannak, akik másra is kiváncsiak: az üzemi munkás például arra lesz-e az idén nyereségrészesedés; a város szélen lakó azt szeretné tudni, meddig lesz még sólet ö mellékutca, s a szabadságra induló arra kiváncsi, hol töltheti kellemesen és olcsón a pihenőt. Az olvasó aligha kiváncsi a kulisszatitkokra, arra. hogy mi történik a színfalak mögött. Másképpen: nem biztos hogy kiváncsi a műhelymunkára, amely reggeltől késő éjszakáig zajlik a szerkesztőségi szobákban. Ezúttal mégis essék erről szó. Ez a műhelymunka, ez a „kulisszatitok” szervesen kapcsolódik felgyorsult ritmusú életünkhöz, azokhoz az eseményekhez, amely,ek. ről hosszabb-rövidebb tudósítások, riportok, vagy hí. rek látnak napvilágot. Néhány példa: Szíves szavakkal invitál a nyírbátori városi tanácstitkár arra a városfejlesztési ankétra, amelyet a műszaki hónapok keretében rendeznek abban a klubban. amit jórészt társadalmi munkával hoztak létre a településen élő mérnökök, technikusok és szakmunkások továbbképzése otthonaként... Cseng a telefon és hívják a tudósítót a szatmári egészségügyi napok eseményeire. Kisvárdáról érkezik valaki, aki a szerkesz. fő szívére köti: nagyon szeretné, ha méltatnánk a várszínpad legközelebbi előadását... Nyíregyházán nonstop műsora van a Techiüka Házának: a tudományos egyesületek sorozatban tartják szakmai előadásaikat, amelyek nemcsak a beavatottaknak, hanem az átlagembernek is hasznos információkat nyújtanak, felvázolják a gondokat és körvonalazzák azok megoldásának útját... Most már mondjuk ki: az utóbbi időben láthatóan. érezhetően felpezsdült a kulturális, a műszaki élet Szabolcs.Szatmár megyében. Újfajta eseményekre invitálnak a nyomdai úton készült meghívók. Nem csupán a megyeszékhelyen, hanem vidéki városokban, a nagyközségekben., vagy — mint történt legutóbb Győrietek esetében — a kisebb településeken is olyan rendezvényekre került sor. amelyek nemcsak a ssükebb pátriának, nem csupán a megye lakosságának, hanem olykor az egész országnak is felkeltik a figyelmét. Most, néhány napja a Nyírségi űsz eseményei hívják a vendégeket megyénkbe, s nem csupán a már hires vendéglátó napokra, vagy az első ízben megrendezett gyümölcskarneválra, hanem termékbemutatókra, tudó. mányos ülésekre, országos jelentőségű konferenciákra. Elég. ha csupán egyetlen nap krónikáját idézzük felf 1973. szeptember 18-án, kedden megyei lapunk egyebek között arról tudósított, hogy megkezdődtek. a műszaki hónap eseményei, megnyitották a szatmári egészségügyi napokat, indiai küldöttség járt Kisvárdán. jól sikerült a Nyírségi Ősz nyitánya, s a tanárképző főiskolán ünnepi tanácsüléssel megtartották a tanévnyitót. „Ä foszt csevá... Von valami?” Szabolcs-Szatmár megyében utóbb mind gyakrabban van valami. Sűrűbbek a miniszteri látogatások; gyakrabban avatunk létesítményeket, és a televízió képernyőjén is többször jelennek meg az almáskertek, korszerű, új üzemeink, a 'Világpiacon is keresett tér. mékeink. Már többször leírtuk, hogy a társadalmi, gazdasági változások hatására felélénkült a városiasodás az ország legkeletibb megyéjében. Annak ellenére, hogy még Nyíregyháza is fiatal városnak számít az országban, másik három urbánus településünk is mind többet hallat magáról. Mátészalka: Dalos tavasz; Nyírbátor: Zenei napok: Kisvárda: Kisvárdai napok, a megyeszékhely: Nyíregyházi nyár és a Nyírségi Ősz köz. ponti rendezvényei. Ha akad is jócskán kifogásolni való ezeknek a rendezvényeknek színvonalában, azt azért nyugton elmondhatjuk: évről-évre egységesebb, gazdagabb a program, mindegyik város igyekszik kialakítani a jellegének legiríkább megfelelő eseménykaraktert, amely, lyel nemcsak felzárkózik a magyar városok sorába, hanem újat is tud adni. Ez a megye, ahol nem is olyan régen még a nyár „uborkaszezonnak” számított, egyre inkább az idegen- forgalom fontos területévé válik. Jelzik ezt a Tisza- menti kempingtáborok, a telt szállodai szobák, s az. hogy lassacskán „sorbanállás” van a tanácskozásokra, szimpóziumokra alkalmas termekben. Nem valamiféle önmulogatás ez. sokkal inkább megyei és országos igény. Megyei azért, mert megfeszített munkánk nyomán — mind szebb eredményeink vannak, ezeket szeretnénk megmutatni országnak, világnak. Országos azért, hogy túl a szűkebb hazánk határain is lássák: jól kamatoznak az ide juttatott tíz és százmilliók, a szabolcsiak nemcsak kérni, hanem felmutatni is tudnak. Egyszerre megyei és országos jelentőségűek a kü. lönböző gazdasági, kulturális és művészeti események, mert magukban hordozzák a kölcsönös ismeretszerzés tehetőségét, a tapasztalatcserét, azt, hogy vegyük át egymástól azt, ami jó a másiknál. Senki sem vitatja, hogy másfajta hírek is vannak még Szabolcsból: sok az ingázó, gyakran jelennek meg még fekete betűvel hírek bűncselekményekről; tudósítások tanteremhiányról, vagy arról, hogy az épülő lakásokban sok helyütt még csak bosszúságot okoznak és nem a higiéniai követelményeket elégítik ki a fürdő, szobák, mert nincs vízvezeték. Sok még a gond. s ta- ’án azért is. mert napjában jelentkeznek a gazdagodással együtt járó magasabb igények. Mégis, az a tény, hogy Szabolcs-Szatmár mindin. kább az országos érdeklődés középoontiába kerül: hogv országszerte most kezdik igazán felfedezni ennek a megyének az értékeit, mindennél ékesebben bizonyítja az utóbbi évek pozitív változásait. Angyal Sándor Érdekes kí^érleísorozat fejeződött be a Fővárosi Kertészeti Vállalatnál. Hosszú évek folyamán sikerült olyan növényeket nevelni, amelyek szárazságtűrőek és lombosán is átültethetők. A vállalat által telepített „zöld foltok” az Üllői út és József krt. sarkán. (MTI fotó) Simon Lajos: BŰNEIM Remélem. még nem ettem meg a kenyerem javát, korai lenne megírni emlékirataimat, ez az írás is csak azért készült, hogy könnyítsék a telkemen. Ezek a bú. nők súlyosak, csúfak, már. már égbe kioltanak. Eddigi élelem során két ember ve. retett meg helyettem. miat. tam. Juhász Karesz gyerek, kori cimborámra kerítésből tört botiul vertek vagy hu. szonötöt, Cirinkovics Lajos nyomdai gépszedőnek pedig ököllel vertek az áliára, az orrára, a szeme alá. a füle tövére, a gyomrára meg ki tudja még hová. ki tudja, mennyit. Juhász Karesz miattam történt megvetése tízéves koromban történt, egy fül. lesztő nyári délután. Abban az évben először főztünk gyenge kukoricát, amit igen. igen kedveltem akkoriban. Duhaj örömömben egy jóko. ra csutkát be is röpítettem a gépészek udvarába, fejbe is sújtottam vele az irtózatosan kövér gépésznét. aki ruhákat teregetett éppen. Erre úgy felsikoltott a szegény asszony, hogy én rémülten lapultam a kerítés tövéhez, mert azt hittem, menten összecsődül a környék. De mit tesz a sorsi Gyanútlanul baktatott arra Juhász Ka. rész, a jó cimbora. A gé. pész meg a fia szegény Ka. reszt pillanatokon belül le. kapta a tíz körméről, s a már említett vesszővel pakolni kezdték a dereka alatt. Mire észbe kaptam, Karesz kapott vagy tíz vesszöcsa. pást, s mivel már jócskán benne voltak a dologban, nem láttam értelmét, hogy magamra vállaljam tettem következményét. Hanem del. után loptam két zseb kocka, cukrot, s az egészet, az elsőtől az utolsó szemig a mártír Karesz barátomnak adtam. Cirinkovics Lajos gépsze. dő pedig cirka tíz esztendő múlva veretett meg helyettem. Akkor már nem a gyenge kukoricát, hanem a tintát fogyasztottam, s írtam egy híres búcsújáró faluról egy nem egészen dicsőítő ri. portot. Persze, nem tudtam, hogy ott Cirinkovicsnak rokonsága él, s hogy Cirinko. vies Lajos búcsú napján a rokonságnál tiszteletét teszi. De elment a jámbor, kicsit szórakozni, kicsit poharazni. Poharazgatás közben egy tagbaszakadt legeny megkér, dezte az én druszámtól, hogy mi a foglalkozása. — Nyomdász vagyok — düllesztette ki a mellét Ci. rinkovics. — Nyomdász? — kérdezte zordan a legény. — Akkor maga szerkesztette ki a mi falunkat. — Én... — hebegte Cirin. kovics. De a legény belefoj. tóttá a szót. — Magúknál jelent meg. — De nem én írtam... — Az nekünk mindegy — mondta a legény. — Maga tette bele. Mert hiába írják azt a cikket, ha maga nem teszi bele... S a legény ököllel rontott Cirinkovicsra. Majd a többiek is ököllel rontottak sze. geny Cirinkovicsra. A fél fa. hí ököllel rontott rá. Állító, lag még a távoli rokonok is ütötték. Végül a kertek alatt menekült ki az állomásra, mint olykor a futballbíró. Hát, Cirinkovicsot hogyan rehabilitáltam? A véletlen segítségével. Nem sokkal később írtam egy verset, ami igen.igen tetszett nekem akkoriban. A verset közlés végett odaadtam a szerkesztő, nek, a szerkesztő, bár nem tetszett neki annyira, mint nekem. nyomdába adta, egyenesen Cirinkovics kezébe. Ő pedig, a nyomdai sza. bolyoknak megfelelően a hasáb élére szedte a nevét, az. után pedig kiszedte a verset. Úgy hozta a véletlen, hogy a vers korrigálatlanul tördel, téteti az oldalba, fölötte nem az én nevem volt, hanem Cirinkovicsé. Persze, azonnal nyakoncsiptem a nyomda ördögét, de hirtelen észbe kaptam, hagytam, s nem szóltam róla nekik. Úgy jelent meg a vers, akkori legkedvesebb versem, mintha Cirin. kovics írta volna. Neki aján. dékozlam. mint Juhász Ka. résznek a két zseb kocka, cukrot. De csuda tudja: Cirinkovics egyáltalán nem örült az ajándékomnak.
