Kelet-Magyarország, 1973. szeptember (33. évfolyam, 204-229. szám)
1973-09-23 / 223. szám
1W5. szepfémSer 5S. f^LET-MAGYÄRORSZÄlS 5. Oldal Bérlet féláron Kedvezmények fiataloknak a szabadidő eltöltéséhez A szabad idő eltöltéséhez, a kulturált szórakozás érdedében az Országos Ifjúságpolitikai és Oktatási Tanacs a KISZ Központi Bizottsággal és a Művelődésügyi Minisztériummal közösen kidolgozta az ifjúsági kulturális kedvezmények egységes rendsze- rét. Ennek alapján az 1973— 74-es évadban közel 30 millió forintot fordít mintegy 120 ezer fiatal kedvezményes színház és hangverseny látogatására, ifjúsági klubok létesítésére és működési feltételeinek javítására.' A Szabolcs-Szatmár Megyei Tanács és a KISZ megyei bizottság javaslata alapján 1300 kedvezményes színházbérletet 3500 szinházjegyutalvánvt. 350 hangversenybérletet és 1500 hangversenyutalványt osztottak szét a megye valamennyi ifjúsági 'rétege számára. A bérletek kedvezménye 50 százalékos, a jegyutalványok szelvényenként tízforintos értéket képviselnek. Felkészült az évadra a moziüzemi vállalat is. 21 ezer kedvezményes ifjúsági bérle tét osztottak szét a megye moziszervezőinek. A nyolc alkalomra szóló bérlet ára 9 forint és minden alkalommal plusz egy forintba kerül mozilátogatóknak. Üj dolog még, hogy a felsőoktatási intézmények hallgatói és a sorköteles katonák a filmszínházak minden előadására — az esti előadásokra is —, felhasználhatják a bérletet. Valamennyi oktatási intézmény tanulója és hallgatója számára bármelv nyitvatar tási napon díjtalan a múzeumok látogatása. Tárlatok megtekintéséhez a kedvezmény 50 százalék. A múzeumokban — a fenti kedvezményeken túlmenően továbbra is változatlanul érvényes a szombati díjtalan nyitvatartás. Szeptember 25: Kezdődik a rizsaratás megyénkben A kedvezőtlen időjárás ellenére líielégílő ellátást ígér a MÉK őszre, télre Biztonsági tartalék a növekvő igények kieiénílésére Sok fiatal dolgozik a nyírmeggyes! Petőfi Tsz kertészetében. Képünkön: Török Frzsébet és Rózsa Ilona paprikát szed. (Hammel József felvétele) Október 13-20; Szabolcs élelmiszergazdasága a Váci utcában Múltja van megyénkben a rizstermelésnek. 1963-ban 1643 katasztrális holdról 276 vagon rizst takarítottak be. Később 1967-ben 1295 katasztrális holdon termeltek rizst. A 12 mázsás átlagtermés mellett 159 vagon rizst termesztettek. A szabolcsi termésből jó minőségű hántolt rizst lehet előállítani. A rizs megyénkben 16—17 százalékos víztartalommal érik A szem kevésbé törékeny, vízfelvevőképessége pedig igen kedvező. A rizstermesztéshez szükséges jó termalési viszonyok a vízbőség és az árasztási lehetőségek kihasználása indokolják, hogy megyénkben nagyobb területen is lehetne termeszteni e népgazdasági- lag is fontos növényfajtát. Napjainkra a risztermelés visszaesést mutat. Korábbi rizsterüleleink most pihennek. így kevesebb beruházással lehetne azokat újból rizs- termelésre alkalmassá tenni. Ebben az évben mindössze a fehérgyarmati járás öt termelőszövetkezetében termesztenek rizst. A rizstermesztés összterülete 201 hektár. Közös gazdaságainkban a Dubrovszkij fajtát termesztik. Kísérleti jelleggel ebben az évben 7 hektáron termesztettek Ung 9-es fajtát is. A végső termésbecslés szerint 28,1 mázsás átlagtermésre Számítanak, mely közepes termésnek felel meg. így az öt közös gazdaság ötvenhat vagon rizst ad az országnak. A rizs aratása — kedvező időjárás esetén — szeptember 25-én kezdődik. Kétezer vagon napraforgó betakarítása Megkezdődött megyénk egyik igen fontos ipari növényének a napraforgónak a betakarítása. Kedtezett a száraz, napos idő az érésnek. Éjiben a szezonban a tavalyi 1800 vagon helyett 2000 vagon felvásárlásával számolnak a .Gabonafelvásárló és Feldolgozó Vállalat szakemberei. A jelenlegi száraz időjárás mellett is nagy gond az elcsépelt napraforgómag szárítása. A vállalat telepei naponta 50—60 vagon napraforgó szárítását végzik el. Ezenkívül napi 30 vagonos tételben szállítanak napraforgót a nyírbátori növényolajgyárba. Nagymértékben segítik a szárítóst a termelő gazdaságok is. Ök napi 20—30 vagon napraforgót szárítanak. Megyénkben tizenkét és fél ezer hektáron termesztenek ebben az évben napraforgót. A következő évben a Gabonafelvásárló és Feldolgozó Vállalat növelni szeretné a napraforgó termésterületét. Lapunk május 12-i számában adtunk hírt a főváros V. kerülete és Szabolcs-Szatmár megye párt és állami testületéinek szocialista együttműködési megállapodásáról. „Az ötödik kerület és Szabolcs- Szatmár megye közötti kapcsolat fejlesztése a munkásparaszt szövetség további erősítését is szolgálja.” Az együttműködési megállapodás alapján 1973. október 13—20. között a megye élelmiszeripari termékeiből Budapesten bemutatót rendeznek, közölték a megyei tanács mezőgazdsági és élelmezésügyi osztályán. Szabolcs- Szatmárt, a megye élelmiszeriparának fejlődését, a megyébe települt ipari üzemek életét, politikailag dokumentáló kiállítást a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium bemutató terme-_ ben — Váci utca 40. — rendezik. A kiállítás dokumentációs anyagainak az összegyűjtését, az anyagok elrendezését, a megye. üzemei közötti egyeztetési feladatokat a megyei tanács mezőgazdasági és élelmiszerügyi osztálya végzi. Az élelmiszergazdasági bemutatón terv szerint a megyénkből többek között a következő üzemek vesznek részt: Erdő- gazdaság, MÉK Vállalat, konzervgyár, állatforgálrpi és húsipari vállalat, tejipari vállalat, ÁFÉSZ ■ Nyíregyháza termelőszövetkezetek — a nyírtassi konzervvel, a mérk' húsipari termékkel, a panyo- lai sütőipari termékkel, r szatmárcsekéi furnérral, r tarpai pálinkával — dohány fermentáiógvár. Szeszipar' Vállalat' Kisvárda; ' állam' gazdaságok: tangazdaság Nyíregyháza — bor, Pálinka gyümölcs: Nyfrgelse léüzern Burgonyak^ménvítőgvár Dé- mecser — Kisvárda. AlkaloiTarpától Nyírszőlősig Új vízművek a megyében Ebben az évben tovább folytatódott az új vízművek építése Szabolcs-Szatmár községeiben. Az év végéig több vízműnél fejeződik be az építés, kezdődik el a próbaüzem. ami egyben azt is jelenti, hogy a lakosságnak má jó minőségű vizet adnak. Jóval a határidő előtt, 197 - június 30. helyett már nevem bér 7. tiszteletére vállalta megyei víz- és csatornám vállalat; hogy Tarpón meg kezdi az ideiglenes vízellátás' A teljes vízmű építése több mint kétmillió ‘orintba került. Október elején már a folyamatos vízszolgáltató' kezdődik meg Szamosszegen ahol egy napi 980 köbméter vizet szolgáltató vízműtelepet építettek, s egy 100 köbméteres víztorony biztosítja a zavartalan vízellátást. A nyírségi részen a megye egyik legdélibb fekvésű községében. Nyírlugoson folyik a vízmű építése. A munkálatok olyan előrehaladott stádiumban vannak, hogy október közepére az építési fel- idatokat már elvégzik, miközben folyik a gépészeti berendezések szerelése is. A ervek szerint november 7-re íár az üzemszerű működés' ezdődhet el a vízműnek. A megye egyik legrégibi /ízműve a nyírbátori. A negnövekedett fogyasztás kívánta meg, hogy növeljék r vízmű kapacitását. Üj kutakat fúrtak, ezeknek a bekötését október végére végzik el, s így a jövő évi nyári csúcsot is nyugodtan tudják várni a megye legfiatalabb városában. A megyeszékhelyen is tovább folynak a vízbekötések. A tanácsválasztás után a városhoz tartozó Nyírszőlős sem marad ki a vezetékes vízellátásból. Ennek érdekében a nyírszőlősi határban húzódó városi vízvezetékről építenek leágazást. Egy száz köbméteres. víztorony, gépház és nás kapcsolódó létesítmények megépítése után oldódik meg a vezetékes vízellátás. Az építés jelenlegi, második szakaszának munkái több mint tárom millió forintba kerülnek. A kivitelező víz- és csatornamű vállalat szakemberei olyan jól haladnak a munkákkal, hogy az év végi határidő helyett korábban elkészülnek a létesítmények. da Tiszavasvári, Növényolajipari és Mosószergyártó Vállalat, Nyírbátor, Gabonafelvásárló és Feldolgozó Vál- . lalat, AGROKER, HUNGA- ROFRUCT, Nyírkémia Vállalat, sütőipari vállalat, halászati szövetkezet Nyíregyháza. A msgyébe települt gyárak közül a gumigyár, a papírgyár, az Auróra cipőgyár, a villamosszigetelő gyár állítja ki termékeit a bemutatón. A bemutató teremben egy- egy vállalatnak 15—20 négyzetméter terület áll rendelkezésére. Az élelmiszergazdaság termékeit vitrinekben és a szabadban állítják ki. Az üzemek eredményeit tablók grafikák, fotók segítségével mutatják ;be. A bemutató részletes programjának a megbeszélésére c. megyei tanács vb-termébén szeptember 19T.ém gyűltek össze az érdekelt vállalatok vezetői.- Döntöttek a bemutató termékeinek a szállításáról, a kiállítás berendezési munkálatainak ' a rendjéről. Az éleim iszergazdasági bemutatóra á rendező szervek szeretettel várják a budapestieken kívül megyénk, lakosságát is. (sigér) Milyen lesz megyénkben ősszel és télen a zöldség és gyümölcsellátás — kérdeztük Goldstein Sándortól, a Szabolcs-Szatmár megyei MÉK Vállalat főosztályvezetőjétől Bizonyára mindenkit érdekel a válasz, főleg azért, mert a kedvezőtlen időjárás miatt zöldségből és gyümö'csből a vártnál kevesebb termett megyénkben — és az országban is. A válasz lényeee: a felvásárlás megkezdődött, a becslések szerint az őszi és a téli szezonban kielégítő lesz az ellátás megyénk valamennyi településén. A vállalat külön gondot fordít a kiemelt települések: Nyíregyháza, Mátészalka, Kisvárda, Nyírbátor és Záhony ellátására. A megye ellátását szinte teljes mértékben a helyi termelésből tudják biztosítani, más megyékből hozzák forgalomba azokat az árukat (például a hagymát és a fokhagymát), amelyekből kevés termett megyénkben. Valószínű, hogy a fokhagymát — amelyből az idén már egyáltalán nem lesz hiány — a déli megyékből és a Szovjetunióból hozza a raktárakba, illetve a boltokba a MÉK. Erre az idényre 20 százalék úgynevezett „rátartást” szállít raktárakba a vállalat. Ez azt jelenti, hogy amiből tavaly száz vagonnal rendeltek, abból most százhúsz vagon kerül a raktárakba, s onnan a boltokba. A biztonsági tartalékra azért van szükség, mert nőtt a kereslet a zöldség és gyümölcs iránt, másrészt a vállalat az esetleges romlás, vagy fagyás esetén is biztosítani akarja az ellátást. Az elmúlt évekhez hasonlóan az idén is tárolási szerződést köt a vállalat a megyei tanáccsal, amelyben vállalja a megye lakosságának ellátását, a raktárak fel töltését. A közeljövőben mintegy 5—600 vagon őszi és téli áru tárolására kötnek szerződést az illetékesek. A tárolást, il- letve annak előkészítését az idén is dotálja a Belkereskedelmi Minisztérium. A burgonya és a zöldségfélék táró- lásáért kilogrammonként 50 —60 fillért kap a vállalat. Ebből fedezik a tárolás költségeit és ugyancsak a dotációból pótolja a vállalat a megromlott, vagy a megfagyott árut. A tárolásra az előkészületek megtörténlek, jelentős tárolási gondokra nem kell számítani. A vállalat nemcsak a megye ellátására tárol majd árut, a főváros és az ipari városok is kapnak burgonyát és zöldséget a szabolcsi tárolókból. A szabolcsi mezőgazdasági üzemek ugyanis a kedvezőtlen időjárás ellenére többet termeltek, mint amennyi a megye ellátásához szükséges. Az idén a vállalat burgonyából bővíti a választékot a nagy méretű holland fajta burgonyákkal. Az ellátás javulása a MÉK átszervezésének, korszerűsítésének köszönhető és annak, hogy javult a vállalat kapcsolata a termelő üzemekkel. Az idén a vállalat közel kétszáz tsz-szel, illetve ÁFÉSZ- szel kötött termelési, illetve értékesítési szerződést. A szövetkezetek eddig eleget tettek a szerződésben vállalt kötelezettségeiknek. A kormány zöldségprogramja is segíti a termelést és az értékesítést. A fogyasztói árak a tavalyihoz képest csak minimálisan emelkednek. Megyénkben a fogyasztói árszínvonal most is alacsonyabb lesz az országos fogyasztói árszínvonalnál. (n. 1.) A tárgyaíóíeromböt A lány elesett, Radó a másik oldalra fordult és egy ott táncoló lányt is úgy megütött, hogy az beesett a székek közé. A bálnak ezzel vége lett. Radó is pihent három napot, aztán ismét ellátogatott a művelődési házba, ahol a zenekar próbát tartott. Természetesen megint részeg volt és rövid hallgatás után követelni kezdte, hogy játsszák el az ő nótáját. A zenekar erre nem volt' hajlandó, Radó pedig nekiugrott az erősítőnek és megrongálta. A zenekar tagjai ekkor megfogták és kitették, de Radó nem hagyott nekik békét. Először az ajtón, aztán a vészkijáraton dörömbölt, egészen addig, míg a szolgálatot teljesítő két önkéntes rendőr el nem pvitte. A tanácsházára ándultak, út közben még egy önkéntes rendőr csatlakozót’, hozzájuk. Innen áttelefonáltak Kemecsére a rendőrségnek és azt a választ kapták hogy tartsák’ ott Radót, amíg megérkeznek. Egy ideig csend volt a tanácsházán. Radó békésen várta a rendőrségi kocsi megérkezését. De csak egy ideig. Megérkezett ugyanis élettársa, aki rögtön bíztatni kezdte: öljön meg mindenkit, aztán menien haza. Radó félig megfogadta a tanácsot. Felkapott egy széket, de ütni nem sikerült vele, mert az egyik önkéntes rendőr kivette l a kezéből. Radó ekkor kifelé indult. A másik két önkéntes rendőr megpróbálta megakadályozni, de nem sikerült. Mindkettőjüket megütötte és elszaladt. Szaladt egy ideig az úton és azt hitte, hogy követik. Az egyik kerítésnél megállt, kitört egy lécet, hogy majd azzal meghátrálásra kényszeríti üldözőit. Az önkéntes rendőrök helyett azonban más jött: a kerítés gazdája. Rászólt Radóra a léc miatt. Radó pedig benyúlt a kerítésen és kétszer megütötte a tulajdonost, akinek az egyik ütéstől eltört egy ujja. Radó József ügyét a napokban tárgyalta a nyíregyházi járásbíróság dr. Péli-Tóth Sándor tanácsa. Garázdaságért, súlyos testi sértésért és hivatalos személy elleni erőszakért 3 év börtönbüntetésre ítélte, amelyet fegyházban köteles letölteni. Mellékbüntetésként 3 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. A büntetés kiszabásánál súlyosító körülményként értékelték, hogy a bűncselekményt halmazaiban és röviddel szabadulása után követte el és súlyosította cselekményét zül- ’ött, italozó életmódit is. Enyhítő körülményként értékelték, hogy két kiskorú gyerek eltartásáról kell neki gondoskodnia. Az ítélet jogerős. (balogh) A bálnak vége lett... Legutóbbidén április 16-án szabadult "a börtönből a 23 éves Radó József buji alkalmi munkás. Lopásért és garázdaságért ült, de nem először, mert korábban is volt már börtönben1 garázdaságért. A nevelés azonban nem sokat változtatott , rajta, továbbra is kitartott addigi életmódja mellett: nem volt állandó munkahelye. amit alkalmi munkával keresett, azt elitta és ha ivott, nem tartozott a jámbor emberek közé. Június 16-án — szokásához híven — részegen állított be a buji művelődési ház klubjába. A fiatalqk táncoltak, szórakoztak, és Radó is elkezdett táncolni. De egyedül. A közelében lévő lányok megmosolyogták imbolygó tánclépéseit és ez Radónak nem tetszett. Annyira nem. hogy amikor szünet volt és a két lány ki akart menni az udvarra, az ajtóban eléjük állt és egviküket úgy szájon vágta, hogy elindult az orra- vére. Volt néhány fiú is a közelben. de nem mertek beleavatkozni a dologba, mert féltek, hoav ők sem Osszák meg olcsóbban. A tánc ne- 'vedóra múlva folytatódott. r7adó körülnézett a, teremben •s meglátta, hogy akit ő már °gvszer megütött, még m!n- dig ott táncol a többiek között. Odament hozzá és még egy nagy pofont adott neki.