Kelet-Magyarország, 1973. augusztus (33. évfolyam, 178-203. szám)
1973-08-08 / 184. szám
A NAP HÍREI PROG BAM KÉSZÜLŐDÉS A KÜLDÖTTGYŰLÉSRE. Augusztus 9-én ülést tart a nyírbo- gáti Rákóczi Termelőszövetkezet vezetősége. A megbeszélésen az augusztus 18-án tartandó küldöttgyűlés előkészítése szerepel. TÖBB HELY A BÖLCSÖDÉBEN. A fehérgyarmati bölcsődében a központi fűtés szerelése mellett a közeljövőben hozzákezdenek egy újabb foglalkoztatóhelyiség építéséhez is. A felépítés után a bölcsőde 40 helyett 80 gyermek elhelyezésére lesz alkalmas. ÉPÍTIK A HIDAT. A Vasgyár úti új híd építésénél befejezéshez közeledik a cölöpök leverése, és a napokban elkezdik az alváz szerelését. A városi tanács beruházásából a hídra és az út szélesítésére 4,8 millió forintot költenek. EZER UJ LAKÁS. Nyíregyházán a munkáslakásépítési akció [sereién belül 82 lakás, Záhonyban 32 lakás építéséi-e kötöttek szerződést az idén a vállalatok az OTP- vel. Előkészítés alatt áll a szerződés megkötése Nyíregyházán 600, Záhonyban 300 lakásra. TÖBB, MINT TAVALY. A gégényi Ady Endre Termelő- szövetkezetben 'augusztus fián fejezték be az aratást. A termésátlag holdanként 18 mázsa lett, ez a mennyiség a tavalyitól átlagosan két mázsával több. A MŰVELT NÉP Könyv- terjesztő Vállalat könyvesboltjai az ünnepi könyvhét idején 339 804 forint értékű könyvet adlak el. Legnagyobb mennyiségben az ideiglenesen felállított könyvsátrakban vásároltak az emberek, de jelentős értékben forgalmaztak könyvet a boltokban, a bizományosoknál és a jutalékos terjesztőknél is. SZAKMUNKÁSJELÖLTEK. A Kelet-magyarországi Faipari Vállalat az idei tanévben először képez ipari tanulókat. Szeptembertől huszonnyolc szakmunkás jelöltjük ismerkedik majd a faiparral. UT1CÉL JUGOSZLÁVIA. Kedvez a jó idő a kirándulni indulóknak, megnőtt a forgalom az IBUSZ Utazási Irodában. Vasárnap, augusztus 5-én a nyíregyházi baromfikeltető vállalat 42 dolgozója indult több mint egyhetes jugoszláviai üdülésre. ■w KÖZGYŰLÉS. Augusztus 11)-én tartja közgyűlését a nagydobosi Petőfi Termelő- szövetkezet. A szövetkezeti tagság értékeli az első fél év munkáját, majd határoz az alapszabály-módosításról. A Magyar Szocialista Munkáspárt Szabolcs-Szatmár megye) Bizottsága és a megyei tanács lapja. Főszerkesztő: Ordas Nándor Szerkesztőség: Nyíregyházat Zrínyi Hona a. 3—5. Telefon: 16—70. 16—71. 30—OS, Telexszám: megyében 9M. megyén kívül 73 344. Postacím: 4401. Nyíregyháza, Pf.! 47. Kiadja« a Szabolcs megyei ■Lapkiadó Vállalat. Nyíregyháza Zrínyi Hona u. 3—5 Tel.: 30—00 Postacím: 4401 Nyíregyháza, Pf.: 25 Felelős kiadó: Mádi Lajos Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely postahivatalnál, a kézbesítőknél, a posta hírlapüzleteikben és 8 Posta Központi Hírlap Irodánál (KHI Budapest. V. József nádor tér 1.) közvetlenül vagy postautalványon. valamint átutalással a KHI 215—96 162 pénzforgalmi lelzőszámra Előfizetés! díj: egy hónapra 20 forint indexszám: 25 059. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza. MÉZESKALÁCS. Sárospatakon Veres Sándorné mézes- kalácsos műhelyéből sok szép .mézesbaba. tükrösszív kerül ki, amelyek nemcsak a vásárokon fogynak, hanem az ott járó turisták emlékként veszik. (MTI fotó — Kunkovács László) A TERMELŐSZÖVETKEZETEK Országos Tanácsa a közeljövőben összegzi a szövetkezeti tagok panaszügyeinek intézését és a döntőbizottságok működésével kapcsolatos tapasztalatokat. A Tisza menti Tsz-ek Területi Szövetsége kérdőíveket küldött a gáírdSságóknak. A beküldött válaszokat a szövetségben rendszerezik, majd to- vábbküldik a TOT-hoz. SZEPTEMBERBEN ÁTADJÁK. A fehérgyarmati bölcsődében augusztus 6-án kezdtek hozzá a központi fűtés bevezetéséhez. A munka, amelynek költsége 226 ezer forint, szeptemberre befejeződik. KÖNYVÜ JDONSÁGOK: A Szabolcs megyei könyvesboltokba érkeztek: Kalevala (Európa) — Kanizsai—Koplik—Udvari: A cukorrépatermesztés technológiája (Mezőgazdasági) — Liptai: A Magyar Tanácsköztársaság (Kossuth) — Mikszáth Kálmán: Az eladó birtok (Szépirodalmi) — Moore: Túl hangos vagyok (Zenemű Kiadó) — Tanári segédkönyv az Iskolatelevízió műsoraihoz. — Kémia a középiskolák számára. Szerzők: Pálfalviné 'és Szabóné (Tankönyvkiadó) — Vallomások a Nyugatról (Irodalmi múzeum) — Müller: Részeg józanok (Szépirodalmi). KÖLCSÖN FIATALOKNAK. Tizenöt új házhelyet ralakítanak ki Dögén, a Kossuth út, déli részén. A községi termelőszövetkezet építeni szándékozó fiatal tagjai részére kamatment.es kölcsönt biztosit. Eddig 18 fiatalnak 220 ezer forintot fizetett ki. A külföld humora Két férfi ül egy kávéház teraszán. Egyszer csak belép egy csodálatosan szép szőke nő. — Nézd, ezt a nőt — sóhajt fel az egyik férfi —, ha feleségül ve- hetném én lennék a világ legboldogabb embere: — Nem lennél egyedül öregem, a hölgynek ugyanis én vagyok a férje. IFJÚSÁGI TALÁLKOZÓ. Pusztaújfalu és Ricsika tanya fiataljai találkoznak augusztus 12-én az iskola melletti erdőben. A találkozót a KISZ kisvárdai járási bizottsága és a tanyai ifjúsági klub vezetői rendezik. A programban sport- és VIT-vetél- kedő szerepel. Az egész napos találkozót bállal felezik be. Pót máj Merész orvosi beavatkozást hajtottak végre a minap a vilniusi klinikán. A litván főváros kórházában egy heveny májgyulladásban szenvedő fiatal nő vérében annyi mérgező anyag halmozódott fel, hogy szervezete már-már felmondta a szolgálatot. Szinte minden percben várható volt, hogy az agysejtek károsodást szenvednek. A belgyógyászok már lemondtak a beteg életéről, amikor a sebészek merész elhatározással a fiatal nő szervezetét egy órára egy sertés májával kötötték össze. Az állat mája megtisztította az asszony vérét, és végül a beteg mája is működésbe lépett. A fiatal nő azóta gyógyultan távozott a vilniusi klinikáról. KÖRÚT KERÉKPÁRON. Jól sikerült a diákok és ipari tanulók „ Ismerd meg megyédet“ kerékpártúrája. Vásárosnaményig vona- ton mentek, onnan járták be Bereget és Szatmár irodalmi, néprajzi nevezetességeit, egyebek közt Tiszacsécsét és Túristvándit. A MŰVELŐDÉSÜGYI MINISZTÉRIUM MÓDOSÍTOTTA a dolgozók gimnáziumának tantervét. Az alapvető cél a tananyag csökkentése ebben az iskolatípusban is. Az utasítás szerint szeptember 1-től az esti és levelező tagozaton egyaránt, valamennyi évfolyamon egyidejűén az újonnan kiadott, már csökkentett ütemterv alapján kell feldolgozni a tananyagot. A beszámolókon és a vizsgákon csak az ütemtervekben meg jelölt' törzsanyagot szabad megkövetelni. A SZAKMUNKÁSKÉPZŐ INTÉZETEKBEN TANULÓK műveltségének gyarapítását szolgálja a művelődésügyi miniszter új utasítása. A szakmunkásképző iskolák úgynevezett. „B” tagozatát elvégző dolgozók számára korábban kétéves szakközépiskolai képzést szerveztek, mely név keretében az 1973— 74-es tanévtől kezdődően már az új tantervet kell alkalmazni. A dolgozók kétéves szakközépiskolai képzésében — az első és a második évfolyamon egyaránt — heti 15 óra lesz a kötelező elfoglaltság. A szorgalmi idő az eiső osztályban 33, a második osztályban 30 hét. Hetenként 3 napos, esti oktatás keretében szerezhetik meg a szakközépiskolai érettségit ilyen formán a dolgozók. A bizottság előtti vizsga tantárgyai az első osztályban: gazdasági földrajz, matematika, elektrotechnika: a második osztályban: magyar nyelv és irodalom, történelem, üzem- gaadaságtan. NVIRSEGl NYOMDA Nyíregyház. Dózsa Gy. «. S. Felelős vezetői Holéczl István A TÉVÉBEN LÁTTUKi Bizonyítók nélkül Vasárnap este került sor több nagy sikerű tévéprodúk- ció szerzőjének, Galgóczi Erzsébetnek újabb, A szájhős című novellájából épített televíziós játékának bemutatására. A tévéjáték a Tanács- köztársaság napjaiban játszódik. Hőse Sós Jani egy csendes, szorgalmas munkás- fiatal, aki a forradalom előtt nyomdában dolgozott, most a cselekmény idején a Lenin- fiúk székházéban portás. Janinak egyetlen hibája van, hogy szeret irgalmatlan nagyokat mondani. Meséiben ő a Tanácsköztársaság legvakmerőbb vitéze, az ellen- forradalmárok kérlelhetetlen ellenfele. Végül élénk fantáziája sodorja bajba, mert a Tanácsköztársaság bukása után egy soha el nem követett, de elhencegett tettéért vonják felelősségre a fogságba esett igazi Lenin-fiúk- kal együtt. A bírósági eljárás alatt Jani mindent visszavonhatna, de most már tudatosan vállalja „tettét” és a többiekkel együtt megy az akasztófa alá. Galgóczi „témája” tehát egy proletáröntudat születése. S miközben elbeszélését jele- netezi, nem motiválja mélyebben Sós Jani forradalmárrá érésének belső történéseit. A dráma legérdekesebb és aligha tévedünk, ha úgy gondoljuk legfontosabb kérdéscsomója marad megoldatlan. Az, hogy Jani végül miért vállalja a halált? Azért, mert rádöbben, hogy közösséget kell vállalnia? De erre mikor jön rá? Jellemfejlődésének legfontosabb és legérdekesebb szakaszát nem láttuk és Ily módon Jani tette nem lesz több jó szándékú cselekedetnél. A főhőst megszemélyesítő Paudits Béla nagyszerű ala-t kitóművészettel vállalja ata- a forgatókönyv hiányosságát. Az arc futó rebbenései- vel, a szem csillogásával és elborulásával az értelem nyi- ladozásának minden moccanásával rögzíti Sós Jani emberméltósága fejlődésének állomásait. Nagyszerű volt Ruttkai Éva festőművésznője, Darvas Iván valóban félelmetes Prónayja és a villanásnyi szerepében is nagyot alkotó Gobbi Hilda. Mint az utóbbi hetekben jő néhányszor, a „Bizonyíték nélkül” is vizsgafilm volt, a rendező Kabay Barna vizsgafilmje. Színészválasztása, vezetése, képsorainak ritmikája természetes ízlésről és magas fokú tudatosságról adott bizonyságot. A rendezésében kibontakozó életút és „tudatfejlődés” jelentős teljesítménye tévés alkotóműhelyünknek is. O. Sz. Kossuth rádió 8,21: Abel és Eszter. Gárdonyi Géza regénye folytatásokban V. rész. — 8.41: Donizetti: Az. ezred lánya. Kétfelvonásos vigopera. — 10,47: Barokk muzsika. — 11.30: A Szabó család. — 12,20: Ki nyer ma — Keszthelyen? Játék és muzsika tíz percben. — 12.35: Tánczenei koktél. — 13.20: Színes népi muzsika. — 13,50: Válaszolunk hallgatóinknak. — 14.05: Éneklő ifi óság a Balaton mellett. — 14.30:. Nőkről nőknek. :Üj házasságok. — 15,10: Süsü. a sárkány. Miroslav Nastosiievic mesejátéka. — 15,53: Glinka: Keringő az Ivan Szuszanyin című operából. — 15.59: Hallgatóink figyelmébe! — 16,00: A világgazdaság hírei. — 16.05: Atlasz. Világgazdasági figyelő. — 16,15: Kosa György—Weöres Sándor: Kórusszvit Po-C'íiJi verseire. — 16.30: Az élő népdal. — 16.40: ’ Halász Judit énekel, a Körmendi-együttes játszik. — 17.05: Külpolitikai figyelő. — 17.20: Zátony. Részletek Behár György—Dalos László zenés játékából. — 17,30: Na-Couxypan vándora. Zara Doluhanova énekel. — 18.28: Lemezmúzeum. — 19.25: Pászlorének. Sinka István versei. — 19.35: Kapcsoljuk a József Attila Színházat. A Magyar Rádió szórakoztató zenéi hete. ..Magasan röpül a daru . . — Közben: Kb. ,20.25: Természetvédelem az életért. Riport. — Kb. 20,45: A .,Ma° -- san röpül a daru...*' c. műsor közvetítésének folytatása. — Kb. 21,35: Mesterek és tanítványok Riportsorozat. III. rész. — Kb. 21,50: Tánczene. — 22,20: Magnósok, figyelem! — 23.05: Romantikus zene. — 0.10: Furulya- és hárfamu^sika. Petőfi rádió 8.06: Ferencz Éva, Halmos Béla és Sebő Ferenc műsorából. — 8,30: Könnyűzene Jereb Ervin szerzeményeiből. — 9,03: Kíváncsiak klubja. Az Ifjúsági rádió műsora. — 10,00: Zenés műsor üdülőknek. — 12,03: Hidas Frigyes—Gál Zsuzsa: Az emberiségért — kantáta. — 12,14: Vladimir Horowitz Lisztműveket zongorázik. — 12,35: Néhány perc tudomány. — 12,40: Házunk tája. A Falurádió műsora. — 13,03: Zenekari muzsika. — 13,40: Orvosok a mikrofon előtt. — 14,00: Hinni.55: Kaland a tenyéren. — 17.20: Kerületeink hangja. — 17.35: A birodalom démonja. — 18,40: Esti mese. .— 19.00: Tvhíradó. — 19.30: Aratási magazin. — 2-0,00: A kegyetlen perc. Szovjet film. — 21.45: Tv-híradó. — 22.05: Bizalmas levelek.. Román tv 16.30: Német nyelvöktatásS. ~r 17.40: Zeneújdonsagok. — 18.29: A 'legkisebbeknek. — 19.05: Költemények. — 19.35: A John Ford-sorozat. Filmarchivum. —. 21,4-0: Riport a stadoinbói. Moziműsor KRÜDY MOZI-: válás amerikai módra Amerikai film K. k.: fél 4, HAromnaSyed * és 8 órakor. KERTMOZI: 8 VIZSGALAT EGY MINŐÉN GYANÚ FELETT ÁLLÓ POLGAR ÜGYÉBEN Olasz film X. k.: este * órakor. PEN ZTÄRN YITÁS: DÉLUTÁN í órakor. GORKIJ MOZI: KÖRHINTA Magyar film K. k.: 1, 6 és 8 órakoK. KISVAKDAI MOZI: A BETÖRÉS (Felemelt helyárral!) MÁTÉSZALKAI MOZI: WEST SIDE STORY MOPRESSO SZÉLESVÁSZNÚ Augusztus 8-an: Széles változatban DÉL CSILLAGA Francia—angol kalandfilm E. k.: este fél 8-kor NYÉRCEK SZÉPSÉG- VERSENYE. Több mint 70 díjat nyertek a lett pré- mesállat-tenyésztők „neveltjei” az ország fővárosában, Rigában megrendezett szépségversenyen, ahol nyérceket, sarki rókákat, ezüstrókákat mutattak be. Az egyik szovhoz nemesitől által kitenyésztett nagy, borostyánszínű nyérc nyerte él a „Királyi szépség” oklevelet. A lett prémesállattenyésztők ismételten bebizonyították: mesterei a különböző színárnyalatú nyércek tenyésztésének. JÓ IVÓVÍZ AZ ÓVODÁNAK. Nyírvasváriban mintegy negyedmilliós költséggel ebben az évben felújítják az óvodát. Jelenleg a kicsinyek jó ivóvízzel ellátásáért kutat fúrnak. ÜZBEGISZTÁN FEHÉR ARANYA. Taskentben hatalmas gyapottisztító lépett üzembe, amely évente 54 000 tonna nyersgyapotot dolgoz fel. Az üzbég mezőgazdaság az ország legnagyobb gyapottermelője; évente megközelítőleg 4,7 millió tonna fehér aranyat termelnek itt. A köztársaság vezető iparága a gyapottisztítás — több mint száz nagyüzem végzi ezt a tevékenységet. HÉTVÉGI HÁZAK. A mátészalkai vasútállomás és a pályafenntartási főnökség szocialista brigádjai hétvégi házakat építenek társadalmi munkában a Tisza vásáros- . naményi szakaszán. A házakat a napokban már birto- ; kukba vehetik a dcágozobt * offifá! T973. augttszíus $ 1973. augusztus 8, szerda LÁSZLÓ NAPJA A Nap kél: 4 óra 30 perckor, nyugszik: 19 óra 09 perckor. A Hold kél: 15 óra 32 perckor, nyugszik: 23 óra 46 perckor. Tíz évvel ezelőtt, 1963. augusztus 8-án halt meg Balatonföld- váron — 73 éves korában — Jemnitz Sándor zeneszerző es zenekritikus. A budapesti Zeneakadémián kezdte tanulmányait, amelyekéi később Lipcsében folytatott. Évtizedekig a Népszava kritikusa, az egyik legtekintélyesebb magyar zenekritikus volt, aki a budapesti zenei életről több külföldi , zenei lapot is tudósított, Közben maga is foglalkozott zeneszerzéssel, 1927-ben mutatták be három zongoraszonátáját a frankfurti zenei fesztiválon; neve a két világháború között gyakran szerepelt a modern zene nemzetközi ünnepségein. Zenei stílusára Reger kontrapunktikája és Schönberg dodekafoniája hatott a legerősebben, későbbi művein azonban már az új magyar zene, elsősorban Bartók Béla hatása is érződik. Jelentős kultúrpolitikai. zenei munkásságáért 1949-ben a Magyar Népköztársasági Érdemérem arany fokozatával tüntették ki. Zeneszerzői tevékenysége mellett. említést érdemel zeneirodalmi munkássága is (Szenvedélyek Bachtól Bartókig: Mendelssohn ; Beethoven élete leveleiben: Szenvedélyek, színpadán; Chopin, Mozart). Kánikula Várható időjárás ma estig: nyugat felől időnként megnövekvő felhőzet, elsősorban az észak- nyugati megyékben záporok, zivatarok. Többfelé élénk, helyenként erős déli, délnyugati szél. A nagy meleg északnyugaton kissé mérséklődik. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet északnyugaton 21—30 fok között, máshol néhány fokkal 30 fok fele**.denféle — kettőtől ötig. — 17,00: ötórai tea. — 18,05: Külpolitikai figyelő. — 18,20: Húszas stúdió. Ez az export vám mentes. — 19,22: Gáspár Cassá- do gordonkázik. — 19.33: A napló folytatása. Az AJlami 'díjas szocialista brigádokról. Riport —. 19,53« Jó estét, gye rekek! — 20,25: Kis magyar néprajz. — 20,30: Uj könyvek- — 20,33: Rádiószínház (1965). Stranitzky és a nemzeti hős. Friedrich Dürrenmatt rádiójátéka. — 21,39: Haydn: Esz-dúr szimfónia. No. 43. ..Merkur”. — 22,03: Zeng az erdő. Farkar Ferenc daljátékának rádióváltozata. — 23,15: Virágénekek. — 23,30: Barokk operaáriák. Nyíregyházi rádió 18,00—19,0-0: Észak-tiszántúli krónika. — Ciprusi dallamok. * — Fiatalokról fiataloknak. — Beat- vetélkedő. Televízió 9.30: Delta. Tudományos híradó (ism.) — 9,55: Asszony az ajtóban. Magyarul beszélő angol film. (ism.) 10,50: Könnyűzene az In tervi zió műsorából. — 11.15:: Filmkoktél (ism.) — 15,58: Magyarország—Japán főiskolai válogatott női röplabdamérkőzés. Közvetítés a budapesti Sport- csarnokból. — 18.00: Hírek. — 18.05: Reklámműsor. — 18,10: Környezetünk védelméért. I. A biológiai egyensúly. — 18.45: Szó* mi-szó. Zenei szótár. 16. A fantázia. — 19.15: Reklámműsor. — 19.20: Esdi mese. — 19,30: Tv-híradó. — 20.00: Papa. mama, a feleségem meg én. Magyarul beszélő francia film (ism.) — 21.40: Nyitott boríték. — 22.20: Tv-hiradó — 2. kiadás. KÍSÉRLETI (2.) MŰSOR: 20,(W: Hát én immár kH válaszszák? Riportfilm (ism.) — 2ft,35 : Tv-hiradó ■— 1. kiadás (is-m.) — 21,05: WaLiszewsky. Lengyel dokumentumfilm a festő életéről es alkotásairól. — 21.40: Zenés tv~ színház. Suppe: Pajkos diákok. Operett (ism.) Bratislavai tv