Kelet-Magyarország, 1973. augusztus (33. évfolyam, 178-203. szám)

1973-08-08 / 184. szám

1973. aogusztus 8. KELET-MAGYARORSZAO 9. ««Fd Jó progiammal, jó munkával A g-nlácsi határban Jól mennek a gének A KÖZPONTI BIZOTTSÁG június 27-i ülésén, a terv idei teljesítésének tárgyalá­sakor megállapították, hogy az év első felében a fejlődés arányos és tervszerű volt: az ipar termelése a tervezett ütemben emelkedik, az épí­tőiparé — a tervnek megfe­lelően — mérsékelten nö­vekszik, viszont meggyorsult az építkezések befejezése és a lakások átadásának üteme a korábbinál egyenletesebb. A mezőgazdaság 1973. évi kilátásai kedvezőek — (re­mélhetően az azóta bekövet­kezett esőzések sem mosták el a kedvező kilátásokat) —; a lakosság jövedelme és fo­gyasztása a tavalyinál gyor­sabban növekszik, az áru­alapok a kereslet kielégíté­sét általában biztosítják. A kiemelt programok terv­szerűen valósulnak meg, és általában javult a beruházá­sok előkészítése, megalapo­zottsága. Vagyis a beruházói kedv a korábbinál jobban al­kalmazkodik ma már a rea­litásokhoz, az építőipar tel­jesítőképességéhez, a népgaz­daság teherbírásához. A gazdaság alapvető folya­mataiban tehát a fejlődés a tavalyi kedvező irányban és megtervezett ütemben haladt tovább 1973-ban is. Mindezt tükrözi a külkereskedelem idei eredménye is: változat­lanul, a tavalyihoz hasonló­an gyorsabban növekedett a kivitel, mint amennyire a be­hozatalt szükséges volt nö­velni. Egyértelműen jó ered­mény az is, hogy az első fél évben, akárcsak táValy, egész éven át, a termelés növeke­dését túlnyomórészt a mun­ka termelékenységének ja­vulása hozta. A VÁLLALATOK TÖBB­SÉGÉNÉL szervezettebb, fe­gyelmezettebb, tervszerűbb a munka, korszerűbb módsze­rekkel, eszközökkel bővítik a gazdaságot, a belső tartaléko­kat állítják csatasorba, és egyre tudatosabban szerve­zik az átállást az extenzív fejlődésről az intenzívre. Igaz. a pénzügyminiszter, a legutóbbi országgyűlésen, azért egy-két problémát szó­vá tett a vállalati gazdálko­dást elemezve. Olyan teen­dők elvégzését sürgette, ame­lyek egytöl-egyig jelentősen növelhetik a vállalatok pénz­ügyi eredményét, s ezzel a költségvetési bevételeket gyarapíthatják. Hármat ezek közül említsünk meg külön is. Elsőnek például az ipar­szerkezet átalakításának, korszerűsítésének feladatát. A Központi Bizottság ülé­sén elhangzott értékelés sze­rint a legutóbbi hónapokban valamelyest meggyorsult ez a folyamat. A hatékonyabb, korszerűbb ágazatok, válla­latok súlyának, arányának növelése azonban változatla­nul a leglényegesebb gazda­ságfejlesztési munka. Az is igaz persze, hogy az iparszer­kezet korszerűsítése kevésbé vállalati program, erre a kormányzati szerveknek kell odafigyelni. Az ilyen célú be­ruházások, szinte kivétel nél­kül — nagyságrendjüknél fog­va — csak központi alapból fedezhetők. MÁSIK NAGYON FON­TOS TEENDŐ — pénzügyi eredmény gyarapításához — a gyártmányszerkezet kor­szerűsítése: az elavult áruk helyett — újakat készíteni, s ezekhez átalakítani, megújí­tani a technológiát, a gép­parkot is. Ez már a gyárak dolga. Itt már a vállalatok kezdeményezésének döntő szerep jut. Igaz, hogy a gyártmány- és technológia­korszerűsítés kezdetben na­gyobb kiadással jár — így az eredmény, a fejlesztés idő­szakában — többnyire kisebb, de a jól megválasztott új áru, gép, eljárás — ezek harmó­niája — rövid Idő alatt sok­kal nagyobb eredményt nyújt, mintha egy-egy vállalat a régi gyártmánylistájával ve­getálna tovább. Egyébként, a kedvező változás e területen is megkezdődött a gyárak­ban. Lényegében ezt Bizo­nyítja az, hogy bár a terme­lés jól alakult, az export nőtt, az import csökkent — a vál­lalati nyereségek valamelyest mégis elmaradtak a várako­zástól 1972-ben: megkezdő­dött, felgyorsult a korsze­rűsítés a gyártmányoknál, a . gépparkban — és ez pénzbe kerül. Mindezért kell nagyon fon­tos teendőnek tartani a har­madikat: az önköltségcsök­kentést. A korszerűsítés ki­adásait a költségek csökken­tésével lehet ellensúlyozni. Legelsősorban pedig a se­lejt elkerülésével, a minőség javításával, és tartósításával. FÉL SZÁZALÉK SELEJT - CSÖKKENTÉS egy-egy ága­zatban — milliárdos ered­A Tisza vízszintje egy nap alatt 4—5 méternyit emel­kedett. Úgy jött az árhullám, olyan hirtelen, gyorsan és habosán, hogy estére színig telt a meder. Mert ha a Ti­sza fent, a beregi szakaszon áradni kezd, akkor képes egy óra alatt két métert emelked­ni. Ehhez azonban eső kell, rengeteg eső. Volt eső bőségesen. Leg­alább 100 milliméter három nap alatt. Gulács és Tivadar körzetében — azt mondják — több is. De kedden már jó idő volt és a Tisza is apadni kezdett. legalább 2 métert apadt egy nap alatt. De a föl­deken — a mélyebb táblákon — még sok helyen állt a víz. A gulácsi Uj Élet Termelő- szövetkezet kombájnosai azonban elindultak. — Először a zabot i kell be­hozni, emberek, mert elre­pül — mondta Kiss Sándor tsz-elnök. Móré Béla és Nagy Pál kombájnosok a zabtáblára mentek. Móré az első kom- bájnos. Úgy, mint régen az első kaszás. Mindenki elis­meri, hogy ő ért legjobban a kombájnoláshoz. Igaz, elég régen csinálja. Béla nem fél a víztől... Délre a zab jól megszá­radt, de aluj még sok helyen tocsogott a víz. Mindegy. Móré felállt az ülőkéről, rá­hajolt a kormánykerékre, szinte összenőtt a géppel és nekiindult a vizes résznek. A két üzemegység-vezető, Ná- nássy László és Ficze Sándor csak nézett. — Ott fog maradni a gép — mondta Ficze. — Nem hiszem — szólt Nánássy. — Béla nem' fél a víztől. Megtanulta tavaly, a Dunántúlon. Azt mondja, ott sárból és vízből takarították be a terményt. És a gép ment. ‘ Csúszott, farolt, szinte merült a sár­ban, de nem állt meg egy pillanatra sem. A kerekek térdig érő árkot vágtak a tarlóban. A mély nyomokban összeszaladt a víz. De Móré Béla learatta a zabot a víz­ből is. Társa, Nagy Pál is el­ismerően bólintott. A búza 290 hektár. Na­gyobb felét már a nagy esőzé­sek előtt betakarították. Igen ló a termés. A 35 mázsát bő­ben adta hektáronként. Volt egy 30 hektáros tábla,- amely 47 mázsát fizetett hektáron­ként. — De most jó minden — mondta Kiss György főagro- nómus. — A kukorica, a cu­korrépa, a napraforgó... min­den nagyon szép. Hajlik a föld a termés alatt. Most már minden azon múlik, hogyan, milyen gyorsan, milyen szer­vezetten, mennyire átütő erő­vel tudjuk a nagy termése­ket betakarítani... Bejártuk a határt. A gé­peknek sok helyen tengelyig éi't a sárt. De gyönyörű nö­vényeket láttunk. A cukor­répa 500 mázsát ígér hektá­ronként. A kukorica 50 má­zsát, májusi morzsoltban szá­mítva. A napraforgó is olyan, hogy megadja a 20 mázsát hektáronként. A silókukorica meg legalább az 500 mázsa zöld tömeget. Minden többet •ad és ígér a tervezettnél. A szálas takarmányokat is si­került időben és jó m inőség - ■ ben betakarítani. Csak a bú­za betakarítása. Ez most a legizgalmasabb és a legnehe­zebb munka. A Il-es üzemegységben három kombájn vágta a bú­zát. A vezetők: Siket Sándor, Dobos Bertalan és Kovács Bertalan, A táblát szegélyező árok színig volt vízzel, alig tudtak átugratni. A tarlón két pótkocsi tele búzával. Egyik­kel birkózott a vontató. 55 mázsa búza volt rajta. Több­szöri nekirugaszkodás után, mély nyomot vágva a tarló­ban — végre elindult a ra­komány. Az erőgép kivontat­ta a kövesútra. Azután visz- szatért a másikért. — Máskor, jó időben a két megrakott pótkocsival, a 110 mázsa teherrel is fürgén megy a gép a tarlón — mondta Ficze Sándor üzemegységve­zető. — Most meg előfordul, hogy két traktor huzat ki egy pótkocsit. Kombájn és gólya Bementünk a búzaföldre. A kombájnok éppen távolodtak tőlünk. S mögöttük vagy öt­ven gólya. Közvetlenül a kombájnok nyomában. Siet­tek. szinte szaladtak és sza­porán kapkodtak hosszú cső­reikkel. Dobos Bertalan kom- bájnos fordult elsőként. Meg is állt, mert tele volt a tar­tály, pótkocsi meg sehol, nem tudott üríteni. — No, addig harapok vala­mit — mondta és elővette elemóasiás csomagját. Lehe- veredett a kombájn árnyéká­ba és paprikásszalonnát evett kenyérrel, zöldpaprikával. — Egy óra múlva úgysem lehet ebédelni. Akkorra jól felszá­rad a termény és megyünk. Nem szállunk le a gépről, ha pótkocsi is lesz elegendő. — Lesz — mondta Ficze. •— Tíz percen belül itt lesz mind. A zab aratását már befejezték. — Halljátok — szólt Dobos a társakhoz. — Egyetek tó is valamit, mert egy óra múlva nem ebédelünk. — Bár igazad lenne — vá­laszolt Kovács. Én meg érdeklődtem, Lányok a kastélyban A kastély valamikor Herényi báróé volt. Nagy fák közé, nyugodt csöndes helyre épír tette, mintha a lármás társa­sági élet elől meneküli? vol­na Nagydobosra. Nem tud­hatta, hogy egyszer tágas szo­bái, termei elhagyott gyer­mekek otthonát jelentik majd. Kilenc éve, hogy a kastélyt ifjúsági nevelőotthonnak rendezték be. Olyan állami gondozott lányok élnek itt, akik valamelyik intézetben elvégezték az általános isko­lát, de gyenge eredményeik miatt nem mehettek közép­iskolába. A nagydobosi inté­zet otthon helyett otthonukká vált, s szakmát is itt tanul­hatnak: vagy női szabó vagy szövőnő lesz belőlük. Az előbbiek a három tanulóév alatt a Fehérgyarmati Ruhá­zati Szövetkezet alkalma­zottai. innen kapnak anya­got. s termékeiket a szövetke­zet értékesíti. A szövőnők a Hr •ü Pamutíonó tanulói. A tíz hónap letelte után betaní­tott munkásként Budapest­re kerülnek a nagy gyárak­ba. Mint intézet, a nyíregy­házi 107. számú Mező Imre Szakmunkásképzőhöz tartoz­nak. Nagy előnyük az itt vég­ső lányoknak, hogy gondos­kodnak elhelyezésükről, biz­tos munkahelyről. A nagy­dobosi hatvan férőhelyes intézet mellett van egy kihe­lyezett negyvenszemélyes if­júmunkásotthon Budapesten, ahol hasonló képzés folyik. A 14—18 éves lányok tulaj­donképpen szakmunkástanu­lók. Nyolc órától négyig dol­goznak, jó körülmények kö­zött. A leendő női szabóknak 21 villanyvarrógépjük van, de általában is kielégítő a gépi ellátottság. Természetesen szó sincs ró­la hogy csak munkából áll­na az életük. A nagyon szép, esztétikus környezet, a szín­pompás rózsaerdő a kastély előtt a lányok keze nyomán alakult ki. Sokan vannak, akik nem unszolásra, külön felszólításra, hanem szívesen, örömmel szépítik otthonukat. A hat — egyenként 10—14 személyes — hálót a gyerekek tartják rendben. A régi eme­letes ágyakat lassan kényel­mes. mutatós kis heverőkre cserélik ki. Mindenkinek kü­lön szekrénye van, ami egész­ségügyi szempontból nagyon lényeges. Külön betegszoba is rendelkezésre áll Talán csak a zuhanyozó helyiségen látszik, mennyire régi már ez az épület. Az öreg falak nehezen bírják a nedvessé­get. A lányok szórakozási, spor­tolási lehetőségei adottak. Mo­dem, bőrgarnitúrával beren­dezett klubszobájuk, ötezer kötetes könyvtáruk, több rá­dió- és televíziókészülékük, magnójuk és lemezjátszójuk van. Tizenöt személyre bér­letet váltottak a vásárosna- ményi színház Déryné-elő- adásaira is. Ezeket természe­tesen érdem szerint osztja ki a hat nevelő. Van kézilabda- pályájuk, atlétizálnak, asztali­teniszeznek. Mindez nem elég. Lehet, hogy egy kol­légiumban kiváló, de ez nem kollégium. Nevelőotthon. Ezek a lányok állami gon­dozottak. Van köztük, aki árva, aki soha nem látta szü­leit, s van aki nevelőszülők­nél él. De egy közös. Vagy így, vagy úgy, de elvesztették a szüleiket. Egy nagy csalá­dot alkotnak az otthon lakói így nincs olyan szakadék „a diák” és ,,tanár” között, mint az iskolában. Egy nevelőhöz nyolc-tíz gyerek tartozik, akikkel hetenként az osztály- főnöki órákhoz hasonló, de korántsem olyan merev lég­körű csoportfogalkozásokat tartanak. Itt beszélik meg minden gondjukat, problé­májukat. Nincs olyan rend­szer sem, mint a „kinti” isko­lákban sok helyen: a nevelői szoba be van csukva, a diák ide nem léphet be. Itt bármi­kor megtalálják a tanárokat, nyugodtan bemehetnek hoz­zájuk. Az egyik kislány, aki szep­temberben lesz harmadikos a női szabóknál, nevelőszülők­nél él. Arra a kérdésre, hogy hol érzi magát jobban, így válaszol: „Nem kényszerből, nem azért jöttem ide, mert gimnáziumba nem mehettem volna. Szeretem amit csiná­lok, sőt később tovább is aka­rok tanulni. A nevelőszüleim- nél nagyon jő, mindent meg­kapok. Itt mégis jobban ér­zem magam, aminek azt hi­szem, ez a baráti koitektwa, jó közösség az oka.” Ez a vé­lemény általános volt, hiszen az egyik dolog, amitől legin­kább félnek, a magány. Sokan visszajönnek a ré­giek közül, hiszen az inté­zet gondoskodása a lányok­ról azután sem szűnik meg, mikor „kirepültek a családi fészekből”. A munkahelyi fi­zetés 30 százaléka intézeti hozzájárulás, 40 százalék pe­dig a takarékba kerül. Az így összegyűjtött pénzt 18 éves ko­rukban kapják meg a lá­nyok. A ruházkodásról, éle­lemről. szállásról, egyszóval mindenről az intézet gondos­kodik tizennyolc éves korig akkor is, ha az illető már dol­gozik. Csak a fizetés 30 szá­zalékával gazdálkodnak ön­állóan a lányok. Ahogy a tapasztalatok iga­zolják, a nagydobosi ifjúsági nevelőotthonból kikerülők többnyire megállják helyü­ket. Sokan vannak, akik to­vábbtanulnak, s mint textil­technikusok dolgoznak 3000 forintos fizetésért. Nemrégi­ben levelet kaptak az intézet tanárai. Egy lány írt a sok • közül, aki négy évig étt itt. Nem tudja kivel közölni az örömét, végtelenül boldog, férjhez ment és van egy gyö­nyörű kisbabája. Darabos Atsfeo» hogy a gólyák miért járnak csapatostól a kombájnok után. — Azok? — válaszolt Do­bos. — Azok most több húst esznek egy nap alatt, mint én az egész aratás idején. Hát persze. A gépek meg­zavarják a sűrű búzatáblák nyugalmát. Menekül minden: egér, sikló, gyík, szöcske, bé­ka, még az apró fácán is. A gólyák csak kapkodnak. Könnyű ilyenkor a zsák­mányszerzés. Délre járt az idő, de még mindig tapadt a föld. A Pe- tőfi-tanyára mentünk. Ott van a vasvázas szín, alatta tisztítják, tárolják a búzát. Éjjel-nappal dolgoznak az asszonyok, forgatják is a ter­ményt, mert nedves. Viszont gyönyörűek a szemek. Teltek, nagyok, súlyosak. Jogos Ficze Sándor panasza. A mi­nősítés miatt panaszkodott. Hiába mondom az álvevőnek —Majdnem sírásra fakad­tam a minap — mondta. — Vásárosnaményban, az átve­vő telepen azt mondja az át­vevő, hogy ez nem búza, ez szemét, "ezt át se kellene ven­ni... A lelkem is sajgott, any- nyira bántottak ezek a sza­vak. Mi itt kínlódunk, min­dent elkövetünk, hogy be le­gyen takarítva a termény és szép is ez a búza, csak egy kicsit nedves. Ott meg azt mondják, hogy nem búza, csak szemét... Ezután jön a minősítés. A tisztítatlan bú­zából kimernek egy litert. Azt megmérik. Az adja meg a hektolitersúlyt. Ismétlem, a tisztítatlan búzát mérik, úgy állapítják meg a hektoli­tersúlyt. Ezután a már minő­sített búzát kiválogatják. A szemetet, az apró és tört sze­meket külön. Ez átlagosan 15 százalék szokott lenni. Az­után a nedvességmérés. Vé­gül egy mázsa búza csak 80 kiló, vagyis: annyiért fizet­nek. De a kiválogatott búza minősége, hektolitersú’ya már nem annyi, mint a sze­metesé, hanem jóval több.» De ezt hiába mondom az át­vevőnek. Azt válaszolja, hogy a szabály az szabály, így kell átvenni a búzát. Sze­rintem viszont ez szabályta­lan. így becsapják a tsz-t... A területi fez-szövetségnek kellett volna intézkedni még a betakarítás előtt, hogy min­den átvevő telepen legyen a tsz-eknék egy képviselőjük, akit a tsz-szövétség alkalmaz és állít ki. Vannak nyugdíjas agronómusok, tez-elnökök és mások, aki^ értenek a minő­sítéshez. Más területi tsz-szö- vetségek alkalmaznak is ilyen nyugdíjas szakembere­ket, akik a tsz-t, a tsz érde­kért képviseli az átvételkor. Ha már az idén nem is, jövőre mindenképpen gondoskodni kéR Szatmár-Beregben is az ilyen képviseletről. Nem füstöl a kombájn A már apadó Tisza partján tértünk vissza a búzaföldek­re. Jöttem már a gépek, a szállító járművek és a kom­bájnok is a zabtábláról, mert ott befejezték a munkát. De Ficze Sándor még mindig sopánkodott. — Nem füstöl a kombájnj nem jó még az aratás —■ mondta. — Akkor igazán jó az aratás, ha a kombainos arcán vastag a por és baráz­dát váj benne a veríték... De alig 1—2 óra telt el — már füstölt a kombájn, mert megszáradt a termény és porzott. Aha. Ez már igen. Ezt szeretem — mondta Nánássy László, a másik üzemegység- vezető. — Ilyen idő terme egy hétig, egy szál termény se maradna. Csudára jól men­nek most a gépek. Sseedrei JóaseC ménytöbblet az év végén. A kevesebb selejt — megtaka­rítás: anyagban, időben, energiában, munkaerőben. A legdrágább bélyegző — ebből a szempontból — a MEO II, vagy III. osztályt jelölő stemplije, nem beszélve ar­ról, ha hulladékba kerül az áru. A hatékonyság emelésé­nek legrégebbi eszköze a mi­nőség megtartása, a hibátlan munka. A selejt elkerülése viszont többnyire — nem kí­ván új beruházást, csak fi­gyelmet, gondosságot, hozzá­értést. Június közepén leszállítot­ták a hűtőgépek, lemezját­szók árát, s az árleszállítás folytatására hangzott el Ígé­ret a legutóbbi országgyűlé­sen — más-más árucikkek­nél. Ennek eredményeként — a számítások szerint az év végére — 6—800 milliós megtakarítás keletkezik — a vásárlóknál. Ezért nem lé­nyegtelen, hogy mekkora megtakarítás kerekedhet az év végéig — a termelőknél. Ha ehhez a felismeréshez eljutunk — s mindenki való­ban eljut ehhez a gondolat­hoz a munkapadok mellett és a vállalatok vezetésében is — akkor itt már a gondo­latsort vissza is kanyaríthat- juk legidőszerűbb politikai céljainkhoz. Címszavakban: árstabilitás, lakásprogram, az egészségügy fejlesztése, a nagy családok támogatása, a családi pótlék, a gyermek- gondozási segély, a nyugdí­jak növelése, csakúgy, mint az utak, a közműhálózat és bolthálózat fejlesztése, vagy­is népünk életkörülményei­nek szüntelen javítása — mindez a munkánk közvetlen értelme. Ezért kell az év második felében is két irányban dol­gozni : korszerűsíteni — s er­re nem szabad sajnálni, a lehetőségekhez mérten, a pénzt; s a másik teendő, megtakarítani, s nem szabad engedni, hogy egyetlen forint is feleslegesen elguruljon — a ki nem használt munkaidő­ben az elrontott anyagban, a hanyag munka miatt gyor­san használhatatlanná válc szerkezetben. MEGALAPOZOTT OPTI­MIZMUSSAL állíthatjuk: jó programmal, jó munkával szép eredményekre számít­hat népgazdaságunk a máso­dik fél évben is. Gerencsér Ferenc

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents