Kelet-Magyarország, 1973. augusztus (33. évfolyam, 178-203. szám)

1973-08-05 / 182. szám

W5. »Bfnszfus 5; RltZf-OTAGYARORSZÄG — VASÁRNAP! MELLÉKEI? »: rim Dr. Romány Pál: A tanyarendszer ma Tizenöt éves voltam, mikor az első olyan könyv került a kezembe, amely a ta­nyavilág helyzetét tárta fel. Ez a harmincas évek végén történt s a számomra nevezetes könyvre is főként azért emlékezem, mert szerzőjével. Simándi Bélával később, már mint ifjabb újságíró pályatársa barátságba kerültem. A kisformátumu kötetből a tanyai hajlékokban borongó félhomály, levegőtlen- ség leírása hatott rám legtovább s egy fe­ledhetetlenül groteszk településnév — Kula- pitye. Már akkor divatos témává lett a tanya­kérdés, számos könyv és tanulmány témája. A harmincas években Erdei Ferenc volt a tanyai élet és a tanyavilág társadalmi prob­lémáinak tudós avatottságú búvára és írás- ba foglalója, akinek Magyar tanyák című alkotása olyan alapvető fontosságú mű, melynek ismerete nélkül e kérdéskomp­lexum áttekintése szinte lehetetlen. Nem előzmények ríélkül való munkába kezdett tehát dr. Kománv Pál, amikor a Kossuth Kiadó ,,Uj falu”-sorozatában „A tanyarendszer ma” címmel közreadta tanul­mányát. Mond-e újat ez a könyv oly sok elődje után? Elsősorban azzal mond újat, hogy szinte hirlapi aktualitású tényeket mond el. Olyan tényeket, melyek a lényeget fejezik ki. Hisz nem kevés hiedelem kozmáit rá tudatunkra a tanyákkal kapcsolatban. Főként, olyan tény, amin már változtatott az idő. A demográfiai részben meghökkenti az olvasót, hogy mi- lyen kevés fiatal családfő él a tanyákon: csak minden huszadik kerül ki a harminc éven aluliak közül s négyszeresük a hatvan esztendőn felüli. .. Bár sokan utaltak már rá, de ismét csak elgondolkoztatja az em­bert, hogy a tanyai lakosságnak milyen te­kintélyes hányada nem a paraszti munkával keresi kenyerét. A Nyírségben például a ta­nyai családoknak nem egészen hatvan szá- zaléka tekinthető teljes egészében mezőgaz­dasági dolgozónak s minden hatodik tanyai család olyan, hogy egyetlen tagjának sem a mezőgazdaság biztosítja a keresetét. És a tanyák állapota, fölszereltsége! A rissz-rossz dűlőutakon az űrhajók korában a bicikliké a közlekedési főszerep — száz tanya közül csaknem kilencvenben találunk kerékpárt, átlagosan kettő jut e járműből egy-egy tanyára... Minden negyedik tanyán motorkerékpárt tartanak. A lovas kocsi pe­dig kiszorul: a tanyák egyhetedén használ­nak csak fogatot... Autó ? Száz tanya közül háromban akad. Azért idézem ezeket az adatokat, hogy némiképp érzékeltessem: Romány a tények­ből s nem a föltevésekből indul ki. Pontos áttekintése van a tanyai termelés eredmé­nyeiről csakúgy, mint a jövedelmekről, az elvándorlásról, a művelődési viszonyokról, az egészségügyi ellátottság mértékéről, a hi­telpolitika tendenciájáról és a tanyák meg­szűnését vagy fennmaradását ösztönző té­nyezőkről. Legendákat eloszlató könyv ez. Szembe néz a ténnyel, hogy évente mindössze egyet­len százalékkal csökken hazánkban a tanyák száma. Nem hallgat arról sem, hogy a ta­nyán élő szövetkezeti parasztcsaládok több mint egyharmadának tízezer forintnál keve­sebb volt a közös gazdaságból eredő évi jö­vedelme. Nem illedelmes könyv ez. A szerző, aki felelős pártmunkásként ismerte meg a mai tanyarendszer állapotát, sok érvényes rende­letről mutatja ki, hogy azok csak gátolják a tanyai gondok felszámolását. Mindezeknél sokkal fontosabb, hogy dr. Romány Pál nem éri be az állapotrajzzal. Munkájának jelentékeny — és súlyában fontosabb — hányada a jövő lehetőségeit fürkészi. A „fürkészi” szó talán nem is pon­tos, hisz megoldásokat kereső gondolataitól idegen az álmodozás. A mindennapok prózai szükségleteivel józanul számoló vezető gya­korlati érzékével mutat rá a mai, holnapi, holnaputáni teendőkre. És hogy ezt miként látja megvalósíthatónak, arra jó példa az a függelék, amely az MSZMP Bács-Kiskun megyei Bizottsága és a megyei tanács együt­tes határozata a megye tanyai lakosságának helyzetéről Is a várható változásokról. A szerző e határozat születésekor e tanyás megye első pártmunkása volt. Könyve e dokumentummal is túllép a hasonló munkák keretein. Nem csak arról beszél, hogy mi a helyzet és mire volna szükség, hanem arról is vall, hogy a szerző miként élt azzal a cselekvési lehetőséggel, amelyre megbízatása kínált alkalmat és rótt rá kommunista köte­lességet. Hol járt Petőfi és Jókai tanúként ? Erő, érzelem, egyszerűség Hatvány Lajos „így élt Petőfi” című gyűj­teményében megemlékezik afról, hogy a nagy költő Jókai Mór társaságában 1846-ban Esz­tergomban járt. Barátjuk, Várady Antal es­küvőjén tanúskodtak. A plébánia korabeli anyakönyve így szól erről: „Anyakönyvi bejegyzés Krisztus Urunk születése után 1846. június 29. házasságra öszveadottak Vezeték és Keresztneve, hitval­lása : ns Várady Antal helvét vallású és Ruffy Ida k. a. R. katolikus. Házasságra öszveadottak. Életneve, szüle­tés- és lakhelye. Köz- és váltójogi ügyvéd Paszadi Szabolcs Vm születés, pesthi lakos. Fajkürthi szülét itteni lakos. Tanúk Vezeték és Keresztneve, életne­me. Petőfi Sándor költő, pesthy lakos és Ás- vay Jókai Móricz, pesthy lakos. Az összeadó egyházi személy. Kölcsönös megegyezésöket a házasságra Lejelentették előttem. Kollár István Plébános előtt a Plébá­nia lakban. Felmentés, elbocsátás. Vőlegény felmentve és elbocsájtva. Menyasszony hir­detve”. Az közismert tehát, hogy a 19. század Irodalmának két nagy alakja tanúskodott az esztergomi esküvőn. A házról azonban, ahol Tersánszky I. fenő: Egy kacajért — De hát az istenért — kérdeztem volt osztálytársamat —, azt meséld el, hogyan kerültél börtönbe!? — Egy kacajért, ha mondom! — S az­zal mesélni kezdte: Tavaly ilyenkor még elegáns bankfiú voltam. Talán kissé züllött... No nem! Azt hiszem, már mélyen benn úszkáltam a disz- nóságban. De soká elhúztam volna még nagybácsim, a kanonok jóvoltából. Tudod, szüleim nincsenek. Ö az egyetlen hozzátar­tozóm. De ö az utolsó esetig mindig kirántott a csávákból, öccse, anyám testvére öngyil­kos lett, holott ő annak idején segíthetett volna rajta. Nos hát ezt az utólagos és ele­ven lelkifurdalást bennem tisztelhette. Ami elbotlasztott, a következő volt. Dél­ben pénzt bíztak rám a bankban. Hosszadal­mason ez nem fog érdekelni téged. Találkoztam valakivel, nos. önagyságá- val. s másnap reggel, hajnalban, hazamenet a pénzből körülbelül egy revolverre valóm maradt. Nevetséges! A revolvert meg is vettem délelőtt. Az elfolyt összeg aránylag nagy volt. s természetesen nagybátyámra gondol­tam előbb. De súlyos könyörgésekkel kap­csolatban. Hát felmentem hozzá. Valami furcsa, ideges hangulatban leltem. — Majd aztán, majd aztán — legyintette le bevezető mosakodásomat és egyszerre ta­pasztalhattam nyugtalansága okát. a lagzi volt, eddig nem tudtak semmit. Or- tutay András, a Komárom megyei Levéltár igazgatója most a levéltárban őrzött Eszter­gom szabad királyi város 1845/46-cs adófel­osztási könyvében talált bejegyzések alap­ján „kinyomozta” hol lakott Ruffy Ida édes­anyja „tekintetes Ruffy Andrásné”. Az akkor 131 számú házként megjelölt épületben a ház lakóinak neve közt utólagos bejegyzésként — feltehetően évközben költöztek oda — ez szerepelt: „még egy özv. asszony, annak van egy tehene. Ruffyné.” Az összeírást 1845 vé­gén készítették. Az 1847 48-as adókivetés szerint is abban a házban laktak. A ház a város akkori úgynevezett máso­dik fertályában állt. Egy, ugyanazt az álla­potot tükröző, 1877-ben készült térkép alap­ján, valamint a házhely nagyságából ponto­san azonosítani lehetett: a mai Kossuth ut­ca 21-es számú házban járt a lakodalomban Petőfi és Jókai. A ház udvari része, ahol a lakók, köztük Ruffyék éltek, feltehetően már akkor is így nézett ki. Ugyanis az 1838-as nagy árvíz után Esztergom házainak ki­lencven százalékát újjáépítették. A 19. szá­zad negyvenes éveinek ódon hangulatát tük­röző házrészt Ortutay András fényképen is megörökítette. A szabó jött be hozzá és új reverendát hozott. Az új kanonoksüveget már észre­vettem az asztalon. Mármost, ami lefolyt, az a furcsa hely­zetnek valóságos tragikomédiája. Képzeld el, hogy bátyám, akit mindig mérsékelten viselt köpenyben láttam, egy­szerre megjelenik vadonatúj reverendában. De ez semmi. Nem is sejtettem, hogy egy ilyen öreg emberben és papban ilyesmi la­kozzék. Valósággal úgy kezdte magát nézegetni az állótükörben, mint egy tánciskolás gim­nazista. Hozzá folyton tőlem is kérdezte: — De jól áll, de nem vet ráncot? No, nem hiúság. De ekkora pénzt kidobni és aztán... Aztán ugyanez a kalappal. Elölről. Is­mételten. Engem pedig gondolj el, zákányosan, az éji muritól, revolverrel a zsebemben és a pénzről való nyugta, nélkül, amivel már rég be kellett volna számolnom a bankban. Egy mozdulat döntött sorsomon. Ha kín- padon vagyok, akkor is elnevettem volna magam. A bácsi, mintegy a szemle végeze­téül, éppen úgy emelte fel félcipőiről a re­verendát, mint a nők esőben a szoknyájukat. Egyszerre, mint a pukkanás ért utói a kacagás. De azt hiszem, nem lett volna olyan sértő, ha valahogy bácsim is észre nem veszi közben gyerekes viselkedését. Már késő volt elköhögnöm a röhejt. Bá­csim pirosabb lett és utána az a vad. csalá­di szemszikra pattant ki simándi kék sze­méből. Hozzá kell tennem, hogy bizalmaskodást sohasem mertem vele. Szemérmesség és bi­zonyos fajta fegyelem, ez is családi voná­sunk. Ami következett, percek válsága volt. Papi Lajos szobrairól Olyan szobrászművész mutatkozott be Nyíregyházán, akinek a pályája, a magatar­tása és a művészete élő egységet alkot. A küzdelem és a kibontakozás ennek az egy­ségnek az alapja. Papi ahhoz a nemzedékhez tartozik, amely az 50-es évek elején kezdte pályáját. Fiatalemberként egyszerre vállalta a művé­szetet, a vezetői és szervezői munkát, s a nevelést. Jelentékeny művelődésügyi szere­pet kapott. Egyidejűleg megalkotta első szobrait. Majd — már kiállító művészként — szakkört szervezett, s vezetett. Hármas kötődés, hármas munka, hármas küzdelem. Maradt végül az alkotás és a nevelés. És tart kerek húsz éve. Papi szobrain nem találunk mértanilag szabályos formákat, elvontan szabályos ren­det. Mindenütt a szerves élet, a mozgás, a működő erők formái, vonalai, kiemelkedései és bemélyedései uralkodnak. Ezeket szoká­sos nyers, rusztikus megmunkálásnak nevez­ni. Jobban tesszük azonban, ha az eleven mozgás, az élő anyag megnyilatkozását lát­juk bennük. Mert ugyan hol van az a még­Nagybácsim már kifelé menet mordulta rám: — Nekem most a püspök úrhoz kell sietnem. Két napig ne is gyere. Akkor eset­leg beszélünk. Mert miről van szó, tudom előre. — De Sándor bácsi, istenemre!... Effélével mehettem a sarkában. Csak­hogy pechemre az ajtóban kanonoktársa sürgetölőzött eléje. Érezted már az efféle tétova szédüle­tét? ... Végem van! Már tudtam. ★ Nagybácsim küldetésbe ment két napra valami országos főpapi parádéra a püspöke helyett. A bankban azt mondtam: — Tegnap nálam maradt a pénz. Fél­tem és nagybácsimnál tettem le. De ő sür­gősen elutazott. Holnaputánig nem tehetek semmit. Az ám! De tettek a bankban. Valami szomorú komikum van, mondom, az egészben. Sejted a sürgönyt nagybácsim­nak, hogy: igaz-e a pénzletét históriája? És válaszát, hogy nem tud róla. Nem érthette meg miről van szó. Ö bi­zonyára ~ legkevésbé hibás, hogy délután egy detektív látogatott meg a lakásomon. Egy negyedórcj múlva rámcsapták egy rendőrségi lyuk ajtóját. Rácsapták pályám­ra. Rá egész életemre. egytehene Ruffyné.” Az összeírást 1845 vé­Igy kerültem a lapokba is, ahonnan ér­tesültél. Voltaképp egy kacajért. Egy nyo­morultul komikus helyzet miatt. No és ta­lán azért is, hogy Sándor bácsi a két nap helyett hatig maradt oda. Úgy mondják, a szerencsétlenség csőstül jár. A többi csendes lecsúszás ... oly külső elem is, amely nem tartalmakat hordozna ? Igaz persze, hogy ennek elemi feltétele az anyagismeret és a mesterségbeli tudás is. Elemi feltétel valóban: a művészetnek kü­szöbe csupán. Annál fontosabb a szobor „testének”, a tömegnek a kialakítása. Papi alkotásai ebben is sajátosak. Tömegüket az egyszerűség és a súlyosság jellemzi. Nem szerteágazók, hanem összefogottak. Nem bo­nyolultak, hanem egyszerűek. Nem elnyúj­tottak, hanem vaskosak, testesek, egyetlen középpont köré épültek. Lehetetlen nem éreznünk ebben a tömegkialakításban an­nak az embernek a keze nyomát, a szelle­mét, aki sokat vállalt, sokfelé kötődött, mindig a sűrűjét járta, és úgy szűrte le ta­pasztalatai t. Ezek á mozzanatok végül a témával folytatott küzdelembe torkollnak: azt akar­va, hogy műveiben nem csupán az anyag szólaljon meg, hanem az ember Í6. Azaz el­sősorban az ember. Ezért szobraiba mennél több és mennél közvetlenebb tematikus tar­talmat igyekezett sűríteni. Nem egyszer megbontva a szükséges egyensúlyt a műal­kotás és az illusztráció közt — az utóbbi ja­vára. Elég megemlíteni például Bocskai, Csont- váry, Kopernikusz, Móricz nevét és Ikarosz legendás alakját: csupa nagy akaratú, mesz- szenéző, hatalmas férfi. Másrészt az ember- fölötti szenvedés, gyötrődés hőseit hadd em­lítsük, köztük Vazult és Dózsát; ők is ott szerepelnek az életmű ihletői közt. És az­tán az öregség, a megtörtség, , a megalázott- ság alakjait. Meg ellentéteiket, azokat, akik csakúgy sugározzák az erőt, a szilárdságot. Papi tehát ilyennek látja és láttatja az em­bert; az elemi érzelmek, szenvedélyek, a megfeszített akarat, a döntő élethelyzetek embere az övé; az érzelem és az erő jegyei uralkodnak Papi legtöbb alkotásán. Újabb kihívás ez. Mert az erő és az ér­zelem nem olyat} könnyen Összeegyeztethető a művész formai eszményével, az egyszerű­séggel. Harmóniájuk csak akkor valósulhat meg, ha az egyszerűség nem mint emberi minőség jelentkezik, hanem mint egy folya­mat végeredménye. Papi java alkotásaiban éppen egy figyelhető meg; az erőnek, az ér­zelemnek és az egyszerűségnek ez a talál­kozása. Indokolt, hogy megemlítsük azokat a szálakat, amelyek ezt a művészi élményt és ezt a mind jelentékenyebbé váló életművet a magyar művészet történelméhez fűzik. El­ső helyen a népművészetet jelölhetjük meg. Vele együtt a magyar szobrászatnak azt az ágát, amely egyszerre táplálkozott a népmű­vészetből és a korszerű realizmusból. Művé­szetünknek központi ága, áramlata ez. Székelyhídi Ágoston BURGONYAVÁLOGATÖK. (KRUTILLA JÓZSEF RAJZA)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents