Kelet-Magyarország, 1973. augusztus (33. évfolyam, 178-203. szám)
1973-08-30 / 202. szám
Í973. augusztus 30. KELET-MAGYARORSZÄC T. oMal \ hároméves fejlesztési tervéről tárgyalt a Spartacus-Petőfi labdarúgó-szakosztályának elnöksége Szerdán délelőtt Nyíregyházán, ■ a KISZÖV Báthori utcai klubhelyiségében tartotta ülését a Nyíregyházi Spartacus-Petőfi SC labdarúgó-szakosztályának elnöksége. A sportegyesület ügyvezető elnöke, Lengváry József köszöntötte a szakosztály vezetőit, s az egyesület elnökségének néhány határozatáról tájékoztatta őket. Ezt követően a labdarúgó- szakosztály hároméves fejlesztési tervét vitatták meg és hagyták jóvá az értekezlet résztvevői. A fejlesztési tervben a saját erőből történő utánpótlás-nevelés; a szakosztály anyagi bázisának megteremtése; a különféle rendezvények; a megye területén lévő NB-s labdarúgócsapatokkal való kapcsolatok rendezése szerepelt. A tervek szerint három év múlva szeretnék elérni, hogy a sportegyesület labdarúgó- csapata magasabb osztályba lépjen. Ennek személyi, tárgyi, valamint anyagi feltételeiről esett szó a tanácskozáson. A szakosztály-vezetőség ülésén beszámolt a felkészülésről. a bajnokság első két fordulója tapasztalatairól Demény Béla vezető edző. Ezután néhány személyi kérdésről esett szó. így többek között az újonnan igaíolt játékosok szerepeltetéséről, a sérült játékosok állapotáról. Megtudtuk többek között, hogy Biró György és Tóth János a Snortkórházból hazatérve utókezelésre hétfőtől Hajdúszoboszlóra utazik. Berki sérült volt, s jelenleg orvosi javaslatra erős megterhelést! edzéseken vesz részt. Kokas elkezdte az intenzív munkát, de jelenlegi edzettségi állapota nem olyan, hogy az első csapatnál figyelembe tudják venni. Egyiid sok kihagyás után elkezdte az edzéseket, s kezd formába lendülni, a szakvezetés a közeljövőben igényt tart játékára. Sinka sajnálatos családi gondok miatt nem állhat jelenleg a csapat rendelkezésére. A szakosztálv-ártekezle- ten szó esett továbbá az októberben katonai szolgálatukból leszerelő iátékosokról is. Határozat született, hoev a leszerelő Kovács. Hildák, Szóród, Csáki és Szilvást játékára az egyesiig igényt tart, s nem engedi el őket más, egyesületbe játszani. Az értekezlete1"« elhangzottakra a szakosztály elnöke Kékesi Béla válaszolt, zárta le a vitát. j Tömegsport a Csepel Motor nyírbátori üzemében Nem véletlenül vált a nyírbátori járás, illetve a megye egyik legeredményesebben szereplő NB-s együttesévé a Nyírbátori Vasas kézilabdacsapata. Az együttes házatáján, a Csepel Motorkerékpár-gyár nyírbátori gyáregységében' ugyanis hosszú évek óta igen nagy hagyományai vannak a tömegsportnak. A több száz fős tömegeket megmozgató sportrendezvények nemcsak a tehetségeket hozzák felszínre — amelynek jó példáját szolgáltatta a Vasas esete is —, hanem állandó sportolási és versenyzési lehetőséget biztosítanak a közel ezer fős létszámmal üzemelő gyáregység dolgozóinak is. Lecza László művezető, a szakszervezeti bizottság sport- és kultúrfelelőse a sport zászlóvivője a Csepel Motorkerékpár-gyár dolgozói körében. Segítőtársai kö-. zött olyan szakembereket találunk. mint a — rövidesen beinduló — atlétikai háziversenyek szervezője, irányítója, Gacsályi János, vagy a röplabdázó Kovács Lajos és Varga József. A kézilabda területén Nagy László és az NB Il-es Vasas szinte minden játékosa tudása legjavát adja, hogy ez a sportág is a maximumot nyújthassa az üzemi tömegsport eredményes vitelében. Az üzemen belüli sakkélet irányítója az országos MEDOSZ Sakk Kupát két alkalommal is elnyert nyírbátori női válogatott elsőtáblás játékosa, ör- dögh Mária, I. osztályú versenyző. A legnagyobb tömegeket kétségtelenül a szerda délutánonként lebonyolításra kerülő • — épp utolsó felvonásához érkezett — üzemi nagypályás labdarúgó-bai- nokság vonzza, melynek irányító-szervező munkáját Lecza László mellett elsősorban Nagy Barna és Wesselényi József végzi, de valamennyi üzemegység megbízott sportfelelőse nagy szór-' galommal s lelkesedéssel látja el ezirányú teendőit. Eredmények, labdarúgás. 1. forduló: Tmk—Szerszámkészítő 4:0, Alkalmazottak— Motor III—IV. 5:0, Vasszerkezet—Motor I—II. 2:1(!) 2. forduló: Tmk—Alkalmazottak 2:2, Motor I—-II.—Motor III—IV. 3:2, Szerszám- készítő—-Vasszerkezet 2:1(!) 3. forduló: Motor I—II.— Tmk 1:1, Alkalmazottak— Vasszerkezet 4:2. Szerszám- készítő—Motor III—IV. 3:2. 4. forduló: A! k aknázik táj: —Szerszámkészítő 1 :0. Tmk —Motor III—IV. 2:1. A bajnokság állása az utolsó (ötödik) forduló lejátszása előtt a következő: 1. Alkalmazottak 4 3 1 _ 12- 4 7 2. TMK 4 2 2 — 9- 4 6 3. Szerszámkészítő 4 2 — 2 5- 8 4 4. Motor I—11. 3 1 1 1 5- 5 3 5. Vasszerkezet 3 1 — 2 5- 7 2 G. Motor III—IV. 4 — — 4 5-12 — A labdarúgó-bajnokság szerdán ér véget. Ezt követően indulnak be röplabdából. kézilabdából és atlétikából az üzemen belüli háziversenyek. a sakkversenyekre október folyamán kerül majd sor. A Csepel Motor vezetői maximálisan megadják a Vasas sportkörének is a szükséges erkölcsi és anyagi támogatást, de ebben az üzemben a tömegsport is .jnegkapja._&Zj<|t he-; lyet s mindénnek tehétőségé-' vei — dicséretes módon — élnek is a Csepel Motor sportvezetői és sportot kedvelő dolgozói. Szabó Gyula Dr* Max Euwe nyilatkozata Dr. Max Euwe, a Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) elnöke Sao Paulóban nyilatkozatot adott a Szovjetszkij Szport számára. Kifejezte azt a meggyőződését, hogy a világ minden vezető sakk- nagymesterének lehetőséget kell kapnia a világbajnokjelöltek versenyén való részvételre. Ezzel kapcsolatban emlékeztetett arra, hogy a legutóbbi két zónaközi versenyen olyan nagymesterek búcsúztak el a világbajnoki címért folyó küzdelemtől, mint Tál, Szmiszlov, Larsen, Hort és Polugajevszkijnek is csak az utolsó pillanatban sikerült biztosítania, hogy egye lőre ne essen ki. Ezért Euwe a' FIDE le.e- közelebbi kongresszusán ja vasalni fogja, hogy a következő világbajnoki ciklusba a jelöltek versenyének lét számát emeljék fel 16-ra, r eseteg adjanak új elneve zést is a viadalnak. Euwe mind a pár-os mér kőzéseket, mind pedig e körmérkőzéseket alkalmasnak tartja a világbajnoki selejtezők lebonyolítására. A FIDE elnöke támogatja azt az elgondolást, hogy időnként rendezzelek nagyszabású versenyeket kizá- . rólag „idősebb” nagymeste- | rek részvételével. Önköltség Az alábbiakban kívánom közreadni nem egészen tudományos értekezésemet az energiahordozókról és a fociról. Mint hamarosan kiderül, e kettő között szoros összefüggés található. Ismeretes: az utóbbi években sok szó esik Bergengóci- ban arról, hogy a szén rendkívül költséges jószág. Tehát más energiahordozókat kell keresni, amelyek kevésbé drágák. E rövid megállapítás azonban nem ad mindenre magyarázatot. Ugyebár nemrég a bergengócok esküdtek a szénre, mint legfontosabb energiahordozóra. Csakhogy nemrég nem létezett ennyi szénre alapozott, pontosabban a szénbányászatból élő bergengóc futballcsapat. A továbbiakban ezt részletezném. Az ismert, hogy az ember először lejött az eredeti pályáról, a fáról, lábra állt (sajnos bal lábra), később tüzet rákott és így tovább... Aztán forradalmi újítás révén nyereg alatt puhította a húst. majd egy kevésbé forradalmi újítás után gályán puhították a rabszolgákat. Eltekintek a kronológiai felsorolástól, de mint nagy társadalmi munkamegosztást ki kell emelni a futball születését, majd e játékot űzök önálló osztályának létrejöttét. Ezeknek később kialakult saját államuk, vagy, mint a köznyely használja, a focisták — állam az államban. Az aranylábak árfolyama egyre emelkedett. Minthogy sok szénre telepedett futballcsapat található Bergengóci- ában, az aranylábak árfolyamával együtt emelkedett a szén önköltsége. Közismert a leginkább használatos bergengóc alapszabály: „kis pénz, kis foci, nagy pénz, nagy foci!” És volt nagy pénz, csak közben felszaladt a szén önköltsége. Mégpedig annyira, hogy valamit tenni kellett. A hiba természetesen és alapvetően a szénben van, mert ha nem lenne szén, akkor nem települhetett volna rá a sok focicsapat! Ezzel témánk lényegéhez érkeztünk: olyan energiahordozókat kellett keresni, amelyek olcsóbbak a szénnél. A nagy kérdés azonban még nem megoldott, mert a berKÉZILABDA: megyei bajnokságban Raji a Rosszul kezdődött a megyei kézilabda-bajnokság őszi idénye. Már az első fordulóban a, női mezőnyben elmaradt a Nyírbátori MEDOSZ— Vásárosnaményi VM mérkőzés, mivel a hazai együttes nem jelent meg. A mérkőzéssel kapcsolatban később hoznak döntést. A női mezőnyben egyébként egy csapattal kevesebb szerepel az őszi idényben, mivel a Mándoki Gimnázium megszűnt, így egy csapat a sorsolás sorrendjében mindig szabadnapos lesz. A mándoki csapat tavasszal lejátszott' mérkőzéseit a szabályok szerint sértetlenül kell hagyni, míg az őszi mérkőzéseket minden csapat megnyeri, és a két pontot 10:0-val kapják meg. Az első forduló eredményei a következők: Nyíregyházi Spartacus-Petőfi SC—Nyíregyházi UNI- VERSIL 4:3 (2:1), vezette: Kovács Á., Tóth. Rendkívül alacsony színvonalú mérkőzésen az utolsó percben hétméterest hagyott ki az UNI- VERSIL, így a döntetlent sem sikerült elérnie. 'Gólszerzők: Virág 2, Nagy, Porkoláb 1—1, ill: Héri 3. Nyíregyházi Volán SC— Hodászi Tsz 25:4 (11:3), vezette: Szanyi. A bajnokságra törő Volán könnyed játékkal is biztosan nyert. Gólszerzők: Makovi 7, Danes 5, Be- nicsák, Csekei, Szerednvi 3—3, Darkó Rákosi 2—2, ill: Tóth 3, Gajdics 1. A Mándoki Gimnázium- Nyíregyházi Tanárképző mérkőzést korábban előrehozva ieiátszották, melyet a mándoki csapat 6:5-re megnyert. Azonban megszűnése következtében ezt az eredményt törölték, és a két pontot 10:0-ás gólkülönbséggel a Tanárképző II. kapta. A Kisvárdai Bessenyei Gimnázium—Tuzséri HUNGAROFRUCT mérkőzést a kisvárdai csapat kérésére a szövetség elhalasztotta. A felnőtt női bajnokság állása a, következő: Mai sportműsor Tiszavasvári Lombik—Gé- gényi Tsz 29:11 (15:3), vezette: Pápai. A végig nagy fölényben játszó Lombik biztosan nyert. Gólszerzők: Kosa 8, Dobsi. Nyalka 7—7, Kovács 3, Gál 2, Manhercz, Kenyeres 1—1, ill: Láczay 6, Batári, Gál 2—2, Vass M. 1. Magyarország—Románia, női és férfi ifjúsági válogatott atlétikai viadal a nyíregyházi stadionban 16 óra 30 perces kezdettel. A viadal csütörtökön délután folv- tatódik, szintén 16 óra 30 perces kezdettel. Labdarúgó-bajnokságok A megyei II. osztályú felnőtt labdarúgó-bajnokságban a második forduló mérkőzéseit játszották le a csap..-ok az elmúlt hét végén, s máris tegyük hozzá, hogy mindkét csoportban jócskán adódtak váratlan eredmények, meglepetések. Eleve komoly meglepetésnek számít — „még akkor is, ha csak két forduló zajlott még le — hogy mindkét csoport élén újonc együttes áll a táblázat első helyén. A Szabolcs csoportban a kisvárdai járás bajnoka, az Anarcsi Tsz a pillanatnyi listavezető pontvesztés nélkül, s egészen jó gólkülönbséggel. A második fordulóban idegenben féltucat gólt lőtt a Nyíregyházi Volánnak! E csoportban az anarcsiak mellett még három együttes áll pontvesztés nélkül: a Dombrádi Tsz, az Ujfehértói Vörös Meteor és a Nyírtassi MEDOSZ. De az élvonalban van a Demecseri Kinizsi és az Asztalos SE is. A jelek szerint az elmúlt évben is jó teljesítményt nyújtott együttesek igyekeznek idén is jelentős szerepet játszani a helyezésekért folyó küzdelemben. A Szabolcs csoport legutóbbi eredményei a következők: Nyírteleki Tsz—Ujfehértói Vörös Meteor 1:2 (!), Nyíregyházi Volán—Anarcsi Tsz 2:6 (!!), Ajaki Tsz—Dombrádi Tsz 2:3 (!), Kemecsei MEDOSZ—Asztalos SE 2:2, Oé"°nyi Tsz—Nyn’tasst MEDOSZ 2:3 (!). Tiszabereeli Tsz—Sénvői Tsz 3:1, Kótaii Tsz—Demecseri Kinizsi 9:2, Ibrányi Tsz—Székelyi Tsz 2:0. gengóc olaj- és földgázüzemekre is egyre több futballcsapat telepszik. S ez kulcskérdés. Ha így megy tovább, akkor fontolóra kell venni, érdemes-e elkezdeni az egészet?. .. Lehet, hogy borúlátó vagyok. ( Arany )láb jegyzet: Borúlátásom valószínűleg indokolatlan, mert, ha az aranylábak árfolyama emelkedik, s ezzel együtt az energiahordozók termelési költsége — immár az olajé és a földgázé — jön majd helyettük újabb energiahordozó, az atom vagy más, eddig még ismeretlen. Hiszen a fejlődés végtelen. Az energiahordozók jönnek, mennek, de a foci — még a rossz, drága foci is — marad! Vincze György 1. Anarcs 2 2 — — 10- 3 4 2. Dombrád 2 2 — _ 8- 3 4 3. Ujfehértó 2 2 — — 6- 2 4 4. Nyírtass 2 2 — — 8- 5 4 5. Demecser 2 1 1 — 6- 2 3 G. Ászt. SE 2 1 l — 5- 3 3 7. Sényő 2 1 — l 6- 3 2 8. Ibrány 2 l — l 3- 3 2 9. Nyírtelek 2 l — 1 2- 2 2 10. Tiszabercel 2 I — 1 4- 5 2 11. Kótaj 2 — 1 1 3- 7 1 12. Kemecse *2 — 1 1 2- 6 1 13. Székely 2 — — 2 0- 3 — 14. Gégény 2 — — 2 3- 7 — 15. Ny. Volán 2 — — 2 5-11 — 16. Ajak 2 — — 2 2- 8 — A Szatmár csoportban ' a fehérgyarmati járás bajnok- csapataként felkerült újonc, a Tunyogmatolcsi Tsz áll az első helyen, pontvesztés nélkül. A mezőny összes többi résztvevője veszített már pontot. A második forduló legnagyobb meglepetését is a tunyogmatolcsiak szerezték azzal, hogy idegenben mindkét pontot megszerezték a Csengeri MEDOSZ ellen. A csoport további újonc csapatai közül a Beregi Vasas ötvenszázalékos teljesítményt nyújtott eddig, a Márki Tsz és az Ömbölyi Tsz pedig egyaránt egy-egy pontot szerzett. A csoport legutóbbi eredményei: Jékei Tsz—Márki Tsz 3:1, Kislétai Tsz—Ömbölyi Tsz 3:1, Mándoki Tsz—Tornyos- pálcái Tsz 3:3, Csengeri MEDOSZ—Tunyogmatolcsi Tsz 0:1 (!!), Szamossályi Tsz— Beregi Vasas 3:0, Nagyvarsányi Tsz—Nábrádi Tsz 2:2, Porcsalmai Tsz—Hodászi Tsz 1:1, Nyírbogát! Tsz—Kocsor- di Tsz 3:0. 1a T.-matolcs 2 2 — _ 5-1 4 2. T.-pálca 2 1 1 _ 8-5 3 3. Sz.-sályi 2 1 1 _ 3-0 3 4. Nábrád 2 1 1 _ 4-3 3 5. Kocsord 2 1 — 1 5-4 2 6. Nyírbogát 2 1 — 1 4-4 2 7. Kisléta 2 1 — 1 3-3 2 N.-varsány 2 — 2 3-3 2 9. Hodász 2 — 2 _ 2-2 2 10. Beregi V. 2 1 — 1 2-3 2 11. Jéke 2 1 — 1 4-6 2 12. Mándok 2 — 1 1 4-5 1 13. Csenger 2 — 1 1 1-2 1 14. ömböly 2 — 1 1 2-4 1 15. Márk 2 — 1 1 1-3 1 16. Porcsalma 2 — 1 1 5-6 1 Tóth József Kisvárdai járási I. osztályú labdarúgó-bajnokság: Petneháza—Tiszabezdéd 1:1. Záhony II—Mezőladány 4:1, Tuzsér II— Fényeslitke 4 :0. Gyulaháza—K. SE II. 2:3, Dögé—Szabolcsbáka 2:3, Pátroha—Pap félbeszakadt Tiszakanyár—Lövőpetri 2:0. A BAJNOKSÁG ALLASA: 1. Tuzsér II. 4 3 1 _ 12- 4 7 2. Záhony II. 4 3 X 12- 6 6 3. Mezőladány 4 2 1 1 12- 9 5 4. Tiszakanyár 4 2 1 1 7- 7 5 5. K. SE II. 3 2 — 1 8- 5 4 6. Pap 2 2 — — 5- 2 4 7. Gyulaháza 4 1 2 1 9- 8 4 8. Tiszabezdéd 3 — 3 — 3- 3 3 9. Szabolcsb. 4 1 1 2 4- 7 3 10. Petneháza 4 1 1 2 1- 5 3 11. Fényeslitke 4 1 1 2 4-10 3 12. Lövőpetri 4 1 — 3 6- 9 2 13. Dögé 4 — 1 3 8 12 1 14. Pátroha 2 — — 2 0- 4 — Kisvárdai járási n. osztályú labdarúgó-bajnokság: Berkesz— Kékese 2:2, Újkenéz—Eperjeske \ 0:0, Szabolcsveresmart—Laskod 1:2, Benk—Nyírkárász 4:1, Zsurk—Tiszaszentmárton 1:2, Rétközberencs—Tiszamogyorós 4:2. A BAJNOKSÁG ALLASA: 1. Tiszaszentm. 4 4 — _ 14- 1 8 2. Benk 4 3 1 _ 20- 5 7 3. Nyírkárász 4 3 — 1 9- 6 6 4. Kékese 4 9 2 — 5- 4 6 5. Laskod 4 2 — 2 5- 9 4 6. Rétközb. 4 2 — 2 8-12 4 7. Eperjeske 4 1 1 2 12- 6 3 8. Újkenéz 4 1 1 2 4-10 3 9. T.-mogyorós 4 1 — 3 8- 7 2 10. Szaboícsv. 4 1 — 3 2-11 2 11. Zsurk 4 l — 3 3-12 2 12. Berkesz 4 — 1 3 2- 9 1 Kondor Mihályné Megyei női kispályás labdarúgó-bajnokság: Nyíregyházi Papírgyár—Tiszabereeli Tsz • SE 2:0, Nagycserkeszi Tsz SE—Tiszalöki HÖDIKÖT 3:0, Tiszalöki ÁFÉSZ— Nagykálloi BDÁKSz 3:1, Nyírségi Agtoteeh. KI—Nyíregyházi ÉPSZER 1:2, Tiszavasvári Lombik— Rakamazi Spartacus 4:0. 1. Ságvári ifj. í elüt 15 ) 9 4 2 38-17■22 2. UN1VERS1L 15 10 2 3 31-23 ü 3. Nyh. ÉPSZER lfr 10 1 4 61-18 21 4. Papírgyár SC 14 10 1 3 39-18 21 5. Konzervgyár 14 9 1 4 35-28 19 6. V. Okt. Ruhagyár 14 7 1 6 20-41 15 7. AFIT 13 5 3 5 23-21 13 8. Manda-bokor 15 5 2 8 29-31 12 9. Tsz-Építők ' *14 4 4 6 31-35 12 10. Nyh. Cipőgyár 15 4 2 9 32-49 11 11. Patyolat 15 4 2 9 32-49 11 12. Meteor 15 1 — 14 16-39 2 Néma Miklós ÉRTESÍTJÜK szállítóinkat ÉS VÁSÁRLÓINKAT, hogy nyíregyházi nagytelepünk szeptember 1-től kb. szeptember 10-ig leltározást tart. Ezen idő alatt sem áruátvételt, sem árukiadást nem eszközöl a Vállalat telepe, Nyíregyháza. (833) 1. Ny. Volán 11 11 — — 239- 6f 22 2. V.-nam. 10 9 — 1 154- 73 18 3. T.-vasvári 11 9 — 2 178-10G 18 4. Ny. Sp. Pét. 11 7 — 4 118- 84 14 5. Ny. UNIVERSIL 11 4 2 5 99- 82 10 6. Tuzsér 10 4 1 5 102- 97 9 7. Hodászi Tsz 11 4 1 6 83-127 9 8. Kisvárda B. 10 9. Gégényi Tsz 2 2 6 89-132 6 a i — 10 87-164 2 LO. Nyírbátor* 10 Ll. Mándoki Gimn, 1 — 9 45-217 1 10 2 2 6 87-133 — Tanárk. TI. 12 S 1 6 126-128 ll ‘ = egy büntetőpont levonva. Vass Géza 1. Nagy kalló 15 15 — — 66- 4 30 2. Nagycserkesz 15 10 3 2 51-30 23 3. Tiszalök 15 8 4 3 33-22 20 4. Nyh. Papír. 15 9 2 4 24-18 20 5. T.-vasvári 15 7 4 4 35-25 18 6. T.-löki UŰDIKUI 15 7 3 5 22-22 17 7. Nyh. ÉPSZER 15 G 2 7 26-36 14 8. T.-bércéi lő 3 5 7 18-21 11 9. Kállósemjén 14 3 2 9 12-25 8 10. Rak. Sp. 15 2 2 11 9-41 6 11. Nyírségi Agr. K, . I, 15 2 2 11 7-47 6 12. Nyh. Cipőgyár 14 1 3 10 8-20 5 Városi férfi kispályás UNIVER- SIL-csoport: Manda-bokor—Meteor 5:0, Papírgyár I.—Patyolat 6:0, Ságvári iíj. klub—Ny.-házi Cipőgyár 9:0, Konzervgyár—uNl- VÉRSIL 5:2, Nyh. ÉPSZER—Tsz- Építők 7:1.