Kelet-Magyarország, 1973. augusztus (33. évfolyam, 178-203. szám)

1973-08-03 / 180. szám

Í9T3. augusztus 3. irvT »m.n# * r.v4T?ons^Ár! 7. oTdai Felszállás előtt az AN 2-es ajtaia előtt még egy csoportképre összeáll a nemzetközi brigád FÉLIIMÜ II EM A szocialista országok ejtőernyős-válogatottjainak Nyír­egyházán folyó, világbajnokságra való előkészületi versenyén a versenybíróság tagjai, a szakvezetők és a versenyzők egy­aránt elégedettek az időjárással. Aminek következtében a terveknek megfelelően alakul a versenyszámok lebonyolítása. Csütörtökön, a déli órákban Aradi Andrást, a verseny ve­zetőjét kértük meg, adjon helyzetképet a verseny eddigi ál­lásáról. — Az utóbbi három nap kellemes, napsütéses és főleg szélcsendes idője rendkívül sokat segített — mondta. — S le« he*övé tette, hogy félidőhöz érkezzen el a verseny. Sőt, talán valamivel előbbre is tartunk, mint azt a rajtkor terveztük. Ih módon a részt vevő csapatok csütörtökön délutánra szabad­napot kaphattak. — Hol tartanak eddig? — A két egyéni számban egyaránt végre tudták hajtani a versenyzők az értékeléshez szükséges, kötelező számú ug­rást. A csütörtök délelőtti ugrások után a mezőny tagjai a 700 méteres célbaugró-versenyszámban egyaránt < 6—6 ugrással rendelkeznek — a tervezett tízből. A 2000 méteres egyéni stí- lusugró-számban pedig mindenki három ugrást hajtott már végre a tervezett tizből. — Valamilyen előzetes sorrendet lehetne már alkotni? — Még korai volna Hiszeu^a 700 méteres célba ugrás so­rán 'gén «ok versenyző rendelkezik legjobbnak számító 0-ás up- (sokkal. A mezőnyt majd csak az utolsó négy sorozat „ráz­za” szét. A stílusugrásban pedig szintén az utolsó ugrások alakítják majd véglegessé a mezőnyt. — Hogyan folytatják a versenyt? — Pénteken reggel — a tervek szerint — az 1000 méteres eélbaugró-csapatversenyszámmal szeretnénk kezdeni. A többi számot is folytatjuk azonban, ahogy azt az időjárás kínálja. Kemény van arra, hogy zökkenőmentesen, időben be tudjuk fejezni a versenyt, s várható, hogy a két egyéni számban, pénteken az esti órákban már lehet latolgatni, hogy kik lesz­nek esélyesek a jó helyezésekre. Csütörtökön a déli órákban pihenőt kaptak a nemzetközi ejtőernyősverseny résztvevői. A szabad délutánt arra hasz­nálták fel a csapatok, hogy látogatást tettek a nyíregyházi gyárakban, üzemekben E program során Bulgária válogatott­ja a MÉK Vállalathoz, Csehszlovákia versenyzői a Hajtómű- és Festőberendezése^ Gyárába, Lengyelország ejtőernyősei a TITÁSZ Vállalathoz, a Koreai NDK versenyzői a húsipari vállalathoz, a magyar A válogatott tagjai a KEMÉV-hez, a magyar B válogatott tagjai a Vörös Csillag Tsz-be, az NDK legjobbjai a gumigyárba, a Szovjetunió válogatott ejtőernyő- sai pedig a konzervgyárba Látogattak el, 4 (b. I.) Mészárovles György, a magyar A-válogatott versenyzője hébány pillanattal az 1616. ugrása útin. (Elek Emil felvételei) A magyar A-válogatott tagja, Timár Vince kétezer mé­ter magasból stílusugrást hajtott végre jó eredménnyel. Ez volt a 476. ugrása. Gyarmati Andrea országos csiicsa A Bp. Spartacus három győzelme az orszá o.t úszóbamokrág nyitónapián Csütörtökön a margitszigeti sportuszodában megkezdő­dött az 1973. évi országos úszóbajnokság négynapos versenysorozata, amelyen 29 számban dől el az elsősép sorsa és ezúttal lehet meg­váltani a repülőjegyeket az augusztus 18—19-i Európa Kupára, illetve a szeptemberi világbajnokságra. Az idei bajnokságon 75- ször döntik el az országos el­sőség sorsát, először 1896-ban, az első újkori olimpiai esz­tendőben rendezték meg a versenyeket. Eredmények: 100 m hát, országos bajnok: Cseh László (U. Dózsa, edző­je: Bakó Jenő) 59.7 mp, 2. Verrasztó (KSI) 1:00,6 p, 3. Rudolf Róbert (KSI) 1:00,68 p (ifjúsági csúcs, régi: Ver­rasztó 1:01,13 p). 100 m női gyorsúszás baj­noka: Gyarmati Andrea (Fe­rencváros, edzője: Székely Éva és Sárost Imre) 1:00,3 p. 100 m férfi mellúszás baj­noka: Nagy József (Bp. Spartacus, edzője: Kiss Lász­ló) 1:09,3 p. 200 m gyorsúszás bajnoka: Verrasztó Zoltán (KSI, edző­je: Széchy Tamás) 2:00,1 p. 200 m női gyorsúszás baj­noka: Gyarmati Andrea (FTC, edzője: Székely Éva és Sárosi Imre) 2:12.9 p — or­szágos csúcs (régi: Túróczy 2:14,1 p). 200 m pillangó bajnoka: Hargitav András (KSI. edző­je: Széchy Tamás) 2:08,9 r>. 200 m női vegyes úszás bajnoka: Kaczander A*--* (Bn. Spartacus, edzője: Kiss László) 2:30,4 p. 4x100 m vegyesváltó, baj­nok: Bp. Spartacus (Hámori, Nagy, Csinaer. Szabó S.) Ed­ző: Kiss László) 4:08,4 p. Az országos bajnokság má­sodik versenynapján, pénte­ken hét versenyszámban ren­deznek döntőket. Kispályás labdarúgást I4ISZÖV Kupa-döntő Nyíregyházán Szombaton és vasárnap Nyíregyházán a városi sta­dionban rendezik meg az im­már hagyományossá vált OKISZ—KISZÖV Kupa kis­pályás labdarúgó-bajnokság döntőjét. Korábban öt cso­portban 48 csapat vett részt a selejtezőkön és alakult ki a megyei döntő mezőnye. Az el­múlt évben a megyei \ győztes a Nyíregyházi Vasipari Szö­vetkezet csapata volj. amely végül is az országos döntő­ben az előkelő harmadik he­lyen végzett. A kétnapos küzdelem igen színvonalasnak ígérkezik, hiszen körmérkőzés formá­jában döntik el a csapatok a területi döntőben való rész­vétel jogát. Az öt csoportból az alábbiak vesznek részt a megyei döntő küzdelmeiben: Kisvárdai Vas- és Gépipa­ri Szövetkezet. Fehérgyar­mati Asztalos- és Vasinart Szövetkezet, Ujfehértói Éoí- tő- és Faipari Szövetkezet, Nyíregyházi Vas- és Fém­ipari Szövetkezet és a Raka- mazi Fa- és Fémipari Szö­vetkezet. Az ünnepélyes megnyitóra szombaton reggel 9-kor ke­rül sor. Üzemi bajnokság Nyírbátorban- Százával vonzzák a hivata­lok, üzemek, vállalatok dol­gozóit a július közepén el­kezdődött üzemi labdarúgó­bajnokság mérkőzései Nyír­bátorban. Egy-egy hétfő dél­után — sok esetben — több néző szurkol kedvenceiért, mint a vasárnapi bajnoki mérkőzéseken... (!) A máso­dik forduló után — jobb gól- különbsége révén — a tanács csapata áll az élen az ugyan­csak veretlen MEZŐGÉP együttese előtt. Eredményekül, forduló: Nö­vényolajipari Vállalat—Uj Barázda Tsz 1:1, MEZŐGÉP —Auróra Cipőipari Vállalat 2:1, Tanács—Szakipari Ktsz 4:0 (!) 2. forduló: MEZŐGÉP —Növényolajipari Vállalat 2:1, Tanács—Auróra Cipő­ipari Vállalat 4:1, Szakipari Ktsz—Uj Barázda Tsz 2:0. A bajnoki táblázat állása a má­sodik forduló után a követ­kező: 1. Tanács 9 2 — —­8-1 4 2. MEZŐGÉP 2 2 — — 4-2 4 3. Szakip. Ktsz 2 1 — 1 2-4 2 4. Növényo. V. 2 — 1 1 2-3 1 5. Uj Barázda Tsz 2 — 1 1 1-3 1 6. Auróra Cipőipari 2 • V. 2 2-6 ___ Az elmúlt két vasárnap ját­szották le az ez évi— járási szinten kiírt — Alkotmány Kupa elődöntőjének mérkő­zéseit. A járási II. osztály baj­nokával szemben elért 1:0-ás otthoni győzelme után — nagy meglepetésre — Piricsén is nyerni tudott a járási II. osz­tályú labdarúgó-bajnokság ezüstérmese, az utóbbi időben egyre nagyszerűbb eredmé­nyeket elért Nyírgyulaji Tsz SE csapata. (1:0). A másik ágon a nyírgelseiek — miután 2:l-es hazai verségük után egyszerűen, minden előzetes bejelentés nélkül (!) el sem utaztak a kupavédő Kislétai Tsz SE elleni visszavágó mérkőzésre —, így a megyei IX. osztályú kislétai együttes jutott az augusztus 20-án Nyírbátorban sorra kerülő 1973. évi Alkotmány Kupa döntőjébe, ahol a Nyírgyulaji Tsz SE csapatával játszik a kupa elnyeréséért. Szabó Gyula Lengyel labdarúgók győzelme Kanadában Toronto: Az olimpiai baj­nok lengyel labdarúgó-válo­gatott 18 500 néző előtt Ka­nada válogatottjával ját­szott barátságos mérkőzést. Meglepetésre a hazai együttes jól tartotta rangos ellenfe­lét, az SS. percben vezettek a kanadaiak, a lengyelek bün­tetőből egyenlítettek. Utána már újabb gólokat lőttek a vendégek. Lengyelország—Kanada 3:1 (0:1) Góllövök: Gadocha (55. perc, 11-esből és 88. perc) Georgou (73. perc), illetve Aubert (22. perc.) A lengyelek Los Angeles­ben és Monterreyben Mexi­ko ellen játszanak két barát­ságos mérkőzést. Mexiko együttesében szerepel a 27 éves Enrique Borja, az első számú mexikói labdarúgó is. aki már két világbajnokságos vett részt. A csehszlovák ejtőernyőscsoport legeredményesebb ver­senyzője Skoták Ivó. Nem véletlen, hogy jól szerepeli a nyír­egyházi versenyen, hisz már két világbajnokságon is részt vett. A brüni versenyző szerda délelőtt kétezer méter ma­gasból stílusugrást hajtott végre, amelyben hat gyakorlati elemet kell végrehajtani.

Next

/
Thumbnails
Contents