Kelet-Magyarország, 1973. július (33. évfolyam, 152-177. szám)

1973-07-29 / 176. szám

- ^ Beetr-Mce?TXRoss»ra - mzimrvf tm. jw»» m Csontos Gábors HOLUBÁR Könyvtári ellátás Amiről a számok beszélnek Alig érkeztek meg az üdülőbe, elborult fiz ég. Ki sem pakoltak a bőröndjükből, csak bámulták búskomoran a levelük visszáját mutogató fákat. A vihar két és fél óráig tartott, majd este újrakezdte. Annyi víz le­esett, hogy az már bentről nézve is sok volt. Fanyalogva ettek, majd felmentek a szobá­jukba. — Ma fel sem vettük a gumicipőt — mondta csüggedten Kovács I. — Nagyon kell az eső — vigasztalta Ko­vács II. Elválhatatlan barátok voltak, és miután győzelemre vitték üzemük pingpongcsapatát, minden nyár elején egyhetes jutalombeuta­lót kaptak a Balaton mellé. Az a bizonyos első nagy győzelem öt évvel ezelőtt volt. Az­óta így június elején együtt verték a labdát, 8 együtt lesték a szomszédos üdülő kertjét, ahol eddig minden évben akadt valami re­mek kis csaj, akivel elszórakozhattak. Főleg cseh lányok, mivel a testvérüzemből Ide jöt­tek nyaralni a szalagon dolgozó lányok Brú­nóból vagy honnan, a magyar gyár dblgozói pfedig az ő nyaralójukba Terencsényteplicre... Hanem most még a lányokban sem remény­kedhettek. Másnap azért kisütött a nap, bár a Ba­laton fölött tejfehér pára úszott, amiből még a délelőtt folyamán totyakos kis felhők let­tek. A Balaton zöld vizét ekkor már jól lát­hatták, viszont az ég lett megint szürke. — Medárd van — jegyezte meg Kovács I. miközben gumicipőjét szárogatta egy ronggyal. — Egyszerűen nem lehet kimenni fiz udvarra, mert vizes minden. — Még nincs Medárd, s különben sem hiszek benne — Vigasztalta elsősorban ma­gát Kovács II. Alkonyaikor azért egy félórácskát ping­pongoztak két eső között, azzal sem törőd­ve. hogy a vörös salak tocsogósra ázott a pingpongasztal körül, mert a műanyag tető alá bevert, a vihar. Másnap reggelre viszont megjöttek a csehek. Két Skoda is állt az utcán, amikor a boltba indultak Mackó sajtot venni. A sajt nem hizlal, viszont jó kondiedző. — Két cseh kocsi — állapította meg Ko­vács II. — Lesz még több is, ahogy én őket is­merem — bólogatott a másik Kovács. Meg­vették, majd megették a sajtot, elbámultak a Balaton felé, ahol most is volt bőven tejfe­hér köd, viszont egyszerre csak elkezdett emelkedni, és változatosság okáért egyből el is tűnt. Valószínűleg megsemmisült. — Odanézz, a köd smafu! — lelkesedett Kovács I., Kovács II. ellenben nem felelt, hanem tátott szájjal a szomszéd üdülő felé bámult. Látta már Kovács I. is, hogy minő­ségi változásról van szó. Akkorát nyelt, hogy jó ideig fent maradt az ádámcsutkája. Ami­kor végre megszólalt, másra nem is telt: — Egy cseh bige! A látvány megrázta őket, s lelkűk fene­kéig hatolt. Kovács II.' tért először magához, ami érthető, mivel ő fedezte fel a lányt: Meg­markolta az ütőjét. | — Hátha hajlandó pinpongozni — mondta. — Hátha — eredt a nyomába Kovács H. E utánatette még — Nagy magyar nemzetkö­zi gesztikula. — Öööö, eee, — kezdte Kovács I. a nem­zetközi magyar nyelv nemes szókincsét, be­vetve, majd egyéb magánhctfigzók után víz­szintesen előre tartotta az ütőjét és jól ta­goltan befejezte a mondatot: — Pingpong? — Ühüm — bólintott egészen normálisan fi lány és mosolygott. Ettől a mosolytól előre elvesztették három meccsüket együttesen és külön-külön. Kovács II. megelőzte Kovács I-et, ami azt jelenti, hogy előbb lépett az asztal felvégén lévő tócsába. Természetesen a tócsa nélküli végen állt a lány. A játék meglehetősen változatos volt. A kis labda hol a háló alá szorult, hol a lány mögötti pocsolyákba toccsant bele. Kovács I. hasznossá tette magát, beállt, a lány mögé labdaszedőnek és még örült is, mert csodál­hatta a lábát. A lány nagyokat nevetett, amitől Ko­vács II. kétszer is melléütött a labdának, de lehet, hogy volt azért benne némi szándé­kosság is. Az ugrabugráló két férfi aztán mér inkább nevetésre ingerelte a lányt, és egy necces szerva után elnézést kérve szét­tárta a két karját. Ettől a fehér pulóver ak'í' megrezzentek kemény keblei. A Ková­csok ettől egyetemlegesen csuklani kezdtek. Nag-sokára Kovács I. mégis meg tudott szó­lalni. Félhangon vetette oda Kovács I-nek: — Én teljesen kész vagyok. — Én is. De nem vindikálhatsz jogokat. — Én szemben látom. / — Én pedig hátulról. Helyzetem mégsem nevezhető hátrányosnak. Perverz kutya vagy. — S nyomatékül egv leütéssel próbálkozott Kovács II. A labda egészen a két üdülőt elválasztó kerítésig szállt, sőt átgurult a kis drótajtó alatt. — Nem megyek érte — makacsolta meg magát Kovács í. A lány, aki eddig élénk figyelemmel hallgatta szavaikat, most ismét felnevetett, és a tócsákat és nedves fűcsomókat ügyesen kikerülve ugrándozott a labdáért. — Látod, neki kell érte menni! — fújt dühösen Kovács II. — Legalább oldalról is látom, sőt most meg szemből — vigyorgott győztesen Ko­vács I. — Egyem a lelked, te kis... — Ezt természetesen a lány felé fordulva mondta, így aztán hiába keresgélte a szavakat, sem­mit sem talált. — Nana! — szólalt meg ekkor a lány is. Meg persze nevetett. Nana! — ismételte zordonan Kovács II. — Nehogy valami marhaságot mondj, mert ha nem is ért magyarul, megérzi, hogy disznólkodsz. — Bár már érezné! — sóhajtott az előbb­revaló Kovács. — Csigavér! — intette a másik. Ekkor a helyzet gyökeresen megválto­zott, amitől nem csak a két Kovács, hanem a lány is lelombozódott. Egy atlétatermetű férfi tűnt lel az üdülő ajtajában, megállt a lépcső tetején, ahogy a lány az előbb, így majdnem hogy magasabbnak tűnt, mint ma­ga az üdülő. — Magasságos ég! — sóhajtott Kovács I, amihez a másik csak kontrázni tudott. — Jön Holubár — sziszegte a lány — jó lesz vigyázni! — Maga tud magyarul? — döbbentek meg egyidőben a Kovácsok. — Én tudok. Azt hittem, maguk nem tudnak. Eleinte. — Aztán szépen kifigyelte a szövegűnk — méltatlankodott Kovács II, és átadta Ko­vács I-nek az ütőt. Az" nem éppen lelkese­dett, hogy éppen most... sietve tisztázni igyekezett: — Kije magának ez a Holubár? — Vőlegényem. — Kettő kitelne belőle — nyűglődött Kovács IX és úgy tett. mintha semmi köze nem lenne az egész pingpongügyhöz. A vőlegény, ez a Holubár, eközben le­közlekedett a lépcsőn, nagyokat szívott széles mellébe a nedvdús levegőből, csak úgy_ ug­rándoztak mellén, vállán és karjain az izom- kötegek. Igazán elképesztő volt! Kovács II. mint valami véletlenül erre lézengő idegen csak úgy magának megje­gyezte : — Ha Toldi lennék is, százszor meggon­dolnám. De hát én nem vagyok Toldi...! — Azzal alávaló módon az óriás elé lépett és fölényes nyelvtudását csillogtatva megkér­dezte: — Spacíren, spacíren? — Hűm, hőm! — bólintott zordonan Ho­lubár, majd balját Kovács II. vállára he­helyezte, amitől az majdnem benyomódott a földbe. A lány az előbbinél valamivel halvá­nyabban felnevetett, és visszakézből olyat nyesett a labdán, hogy Kovács I. teljesen paff lett és hülyén bámult a fű közé bújt fehér gömb után. A játék képe ettől kezdve teljesen meg­változott. A lány kipirult képpel nyírta, nyeste, kiflizte a labdát, Kovács I., aki pe­dig Kovács II-t is több ízben 3:l-re verte, de a 2:0 se volt ritka, most úgy ugrált, akár valami kerge bakkecske és egy valamireva­ló ütése nem volt. Kovács I. a másik vállát nyújtotta közben Holubárnak, az óriás pedig méla derűvel és szótlanul billegtette a fejét, aszerint, hogy a labda merre ment. Néha mély hangon hümmögött vagy elnyújtva hü­getett, amihez Kovács I. mint afféle szőlőka­ró, bokáig süppedve a földbe, szorgalmasan tercel t. Tulajdonképpen senki nem szólt sem­mit. Csak a kis labda pittyegett finoman az asztalon, meg Kovács II. nehézkes lábdobo­gása hallatszott. Amikor a lány feladta a meccslabdát és Kovács II. elhibázta, Holubár boldogan felkacagott. Néhány mackós lépés­sel Kovács I-hez közeledett, megragadta a kezét, megrázta alaposan, félő volt, hogy le­töri, majd azt mondta: — Tűrhető voltál, hapsikám. Máskor is edzhetsz a kislánnyal, elvégre nem vagy tel­jesen analfabéta. Én nem bírok az efféle tö­rékeny szerszámmal bánni. Egyébként Ko­vács vagyok, amolyan kétszer kovács, mivel a szakmám kazánkovács. A másik Kováccsal is kezet fogott, aki Kovács I-hez hasonlóan csak a keresztnevét merte megmondani, ne­hogy csúfolódásnak találja venni ez a két­szer kovács, hogy ők is mind a kétszer Ko­vácsok. — Gyere be, nyuszikám! — ölelte ma­gához menyasszonyát a kétszemélyes kétszer kovács, aztán még visszaszólt a két amatőr pingpongozónak: — Különben a barátaim csak Holubárnak hívnák. Agyő, fiukák! Ezek megnyúlt ábrázattal nézték, hogy hóna alá veszi a csodálatos minilányt, behaj­lított jobb karjára ültetve, vállizmaival tám­lát tartva a lány feje mögé. Jószerint csak a kétlábon járó óriás fotelt látták, meg a lány lóbálódzó két csinos lábát. — Legalább ne hilinkókázna a lábával — juttatta kifejezésre elégedetlenségét Ko­vács I., Kovács II. csupán néma fejbólintás- sal helyest. A statisztikáknak vannak hívei és ellen­ségei. Az előbbiek cáfolatlan érve, hogy sta­tisztikai összefoglalók nélkül ma már nem le­hetséges nyomon követni az élet, a tudomány egyetlen területének alakulását sem, felmér­ni jelenlegi helyzetét. Utóbbiak irtóznak a „számokra váltott élettől”, az elembertelene- dést vélik ebben is felfedezni. Hasznos számtenger az Országos Széché­nyi Könyvtár könyvtártudományi és módszer­tani központjának statisztikai összesítése is, amely 355 település tanácsi könyvtári adatait és 281 település szakszervezeti és tanácsi könyvtári munkáját elemzi a számok tükré­ben, A vizsgáit települések között huszonhét Szabolcs-Szatmár megyei: Nyíregyháza a legnagyobb, Mándok a legkisebb a lakosság lélekszámát tekintve. A hatalmas számtengerből néhány ta­nulságos, figyelmet érdemjő adat olvasható ki, és különösen érdekes következtetések von­hatók le megyénk néhány településével kap­csolatban. Összevetve a két könyvtárhálózat adata­it kitűnik, hogy Szabolcs-Szatmár megyében Mátészalkán olvasnak a legtöbben. Az olva­sóarány 34,7 százalék, ami azt jelenti, hogy a városnak minden harmadik lakosa bei­ratkozott könyvtári olvasó a közművelődési könyvtárban. (Ebben a mátészalkai adatban, csakúgy mint az egész kötet adataiban, ki­zárólag e két könyvtári hálózat adatai talál­hatók, sem az iskolai könyvtárak, sem egyéb, nem közművelődési bibliotékák nem szere­pelnek.) Ez a mátészalkai 34,7 százalékos ol­vasóarány a szakszervezeti hálózati munkát is dicséri, hiszen ebben a városban a szak- szervezeti könyvtárak olvasóaránya 12,4 szá­zalék. összehasonlításként néhány számadat. Országosan 21,8 az olvasóarány, liszalökön 25,6 Balkányban 24,6 Kisvárdán 23,5 Nyír­egyházán 23,1. százalék. A szembetűnően nagy mátészalkai olvasottsági arányt orszá­gosan Veszprém, Szombathely, Szolnok, Du­naújváros, Salgótarján, Százhalombatta^ ha­ladja meg. Ugyan akkor feltűnően kevés az olvasóarány Nagyecseden (8,2) és Oroson (8,4). A statisztikai összesítés az egy lakásra iutó könyvtári ellátásról is képét ad. Az ada- tok szerint Tiszalökön 4,9, Mátészalkán 4,8, Ikes igéknek nevezzük azokat az igéket, amelyek az alanyi ragozásban, a kijelentő mód jelen idejének egyes szám harmadik személyé­ben -ik-re végződnek. Ezeket az igéket^ az^ ala­nyi ragozásban, a jelen idő egyes számában másként ragozzuk, mint az ikteleneket. Az ik- telenek személy ragjai: -k, -sz, az ikeseké pe­dig: -m, -1, -ik. Néz.zünk csak egy-egy példát a kétféle rakozásra. Iktelen ige a vár, tehát a ragozása a kijelentő mód jelen ideje egyes számában: Várók, vársz, vár, a feltételes módú ■ jelenbeh: várnék, várnál, várna, a felszólító módban: várjak, várjál, vagy várj, várjon. Az. ikes alszik megfelelő módú és idejű alak­jai pedig így hangzanak: alszom, alszol, al­szik: aludnám, aludnál, aludnék; aludjam, aludjál, aludjék. Az ikes ragozás eredetileg a szenvedő és a visszaható igék külön ragozása volt az alahyi ragozáson belül. Lassan azonban elvesztette szenvedő-visszáható funkcióját, ma már kép­zőkkel hozzuk létre az. igék szenvedő és visz- száhatö diákját: E fúhkció elvesztésében jelen­tős szerepe volt annak, hogy egy sor ikes igét elkezdtek ikteleriül ragozni, egy sor iktelent pedig ikesen. Például az úszik régen iktelen ige volt, a lép pedig ikes. Nem kell tehát cso­dálkozni Mikszáthnak ezen a címén: „Minde- nik lépik egyet”. Az ikes ragozási rendszer fel­bomlását meggyorsította az is, hogy az iktelén és az ikes ragok elsősorban a jóhangzás ked­véért kölcsönösen behatoltak a másik rago­zási rendszerbe. Az -s, -sz, -z végű iktelen igék az egyes szám második személyben az -sz he­lyett az ikes igék -1 ragját vették fel, az ikes -1 végűek pedig az -i helyett az iktelenek -sz Darabos Zsuzsannái Bátyám piros almája Hiába tornyozta asztalomra akaratos estém üres papírjait — valami szépet kell írnom, mindenkinek jót, eszembe csak az jut: a tanya melletti temetőnél mennyire féltem: öregasszonyok meséi jártak-mentek szívemben; a hold pesti mosolyával nézett rám, vihogó fiúk virtUskodva, mindent értő öreg bátyám rámboritotta ócska bőrkabátját (mint őrá azóta halála a földet) oltalmazón és nagy piros almát dugott reszkető kezembe. Szép volt az alma. Oly szép: beleharapni sem mertem. Baktalórántházán 3,6, Vásárosnaményban 3,SJ Csengerben 3,3, Fehérgyarmaton 3,1, Kisvár- dán 3,0, Nyíregyházán 2,7 kötet jut egy la­kosra. A megyeszékhelyek közül Nyíregyhá­za csak Debrecent előzi meg. A megyénkben vizsgált települések közül 19 nem éri el az országos szintet. Figyelmeztetően kevés kötet jut egy főre Nyírteleken, a huszonhét tele­pülés között a legkevesebb: 1,1. Érdemes tovább böngészni ebben a sta­tisztikai adattárban. Nyíregyházán a tanácsi költségvetési tétel az elmúlt évben 7 forint 60 fillér volt lakosonként. Azaz egy-egy nyír­egyházi lakosra 7 forint 60 fillér könyvbe­szerzést terveztek, ezzel szemben 8 forint 50 fillért költöttek. Ez az országos 3,05 illetve 3,80 forinthoz képest, de különösen a buda­pesti tanácsi könyvtárak 1 forint 80-as ter­vezett és 2,40-es kiegészített könyvbeszerzé­si tételéhez képest nagyon magas. A megyei székhelyek közül csak Szolnok és Zalaeger­szeg múlja felül e tekintetben Nyíregyhá­zát. Megyénkben azonban akad olyan tele­pülés, amely meghaladja, mint például Ti- szalök, Kisvárda, Mátészalka, és Vásárosna- ménv. E négy hely közül például Tiszalökön 11 forint 30 fillér tervezett beszerzési keret­tel szemben 14 forint 90 fillért költöttek la­kosonként könyvbeszerzésre. Mátészalkán pedig 10 forint 76 fillért terveztek és 11 fo­rint 18 fillért költöttek, érdekes ös«wrhason- lftás még, hogy például egyik legnagyobb községünkben, Tiszavasváriban mindössze 1,26 forintot terveztek és 1,30-at költöttek, ugyanakkor a jóval kisebb Rakamázon 2.60 volt a terv, 3,60 a tényleges könyvbeszerzés lakosonként, Mándokon pedig 1,60, illetve 3 forint 50 fillér. A kisebb települések adatai meglehető­sen hullámzóak. Összehasonlítást is tehetünk az ország néhány más hasonló adottságú te­lepülésével, de az adatok ritkán kedveznek Szabolcs-Szatmárnak. Ez az összevetés azon­ban arra is jó, hogy kitűnjék, melyik község miként segíti könyvtárát, ez hogyan mutat­kozik meg olvasottságban, egyéb, a könyv­tári munkát érzékeltető eredményekben. S mivel a könyvtár a közművelődés alfája, nem szükségtelen talán az említett adatokon kí­vül ennek a statisztikai összeállításnak egyéb tanulságait is figyelembe venni a könyvtá­rak jövőbeni támogatásának tervezéséhez. O. Sz. ragozása ragját. így lett a szabályos ússz, nézesz, veszess alakból ásol, nézel, veszel alak, az üld, hajlói, csuklói alakból pedig illesz, hajiasz, csuklasz. Az ikeseknek az iktelenekhez való igazodását a jóhangzás mellett elősegítette az egyszerű­ségre, a félreértések lehetőségének a kiküszö­bölésére való törekvés is. A feltételes módban, a jelen idő egyes számú első személyben az -na helyébe az iktelenek -k ragja került, tehát enném helyett ennéfc-et mondunk. A harma­dik személyben így az eredeti ikes -néj< vég­ződés félreértésre adhat lehetőséget, ezért en­nek a helyébe viszont az iktelen alak végződé­se hatolt be. Ezért az ö ennék helyébe az ő en­ne alak került. Ezek után azt hihetné az ember, az ikes ra­gozás teljesen megszűnőben van. A mindenna­pi beszéd azonban nem ezt mutatja. Egyre több iktelen igét ruházunk fel az egyes szám harmadik személyben az végződéssel, első­sorban a -z végűeket: cigarettázik, zongorázik, utazik, megjelenik, stb. Ez az ikesítési folya­mat azonban csak a harmadik személyre vo­natkozik, mégis lehetőséget ad arra, hogy so­kan túlzott igyekezetükben az első és a máso­dik személyt is ikesen ragozzák. Ez már hely­telen. Helyesen: utazok, zongorázok, cigaret­tátok, megjelenek, stb. Hogyan ragozzuk tehát az ikes igéket, hogy ne vétsünk a nyelvhelyesség szabályai elten ? A teljes feltételes módban és az első sze­mély kivételével a felszólító módban mind a két ragozási forma helyes és jó. A kettő között legföljebb annyi a különbség, hogy az ikes fonna választékosabb, ünnepélyesebb hangu­latú, mint az iktelen. \ felszólító mód első személyében azonban a köznyelv még az ikes alakot fogadja el helyesnek: egyem, igyam, aludjam, stb. A kijelentő módban kevés kivétellel sza­bályosan használja még a köznyelv az ikes ra­gozást. Tehát: eszem, eszel, eszik; alszom, al­szol. alszik. Kivételt képeznek az -1 végűek és néhány más ige, amelyekben a jóhangzás mi­att a második személyben -1 helyett -sz-t ta­lálunk: álmodom, álmodsz, álmodik; lakom, laksz, lakik. Akadnak olyan igék is, hem nagy a számuk, amelyek már az első és a másndik személyben iktelen ragokat vesznek fel: bá­nok. bánsz. bánik: hajlok, hajiasz, hajlik: ug­rok. uqrasz, ugrik. Egy sor igének, főleg az -1 végűekbek az egyes szám harmadik személy­ben az eredeti Ikes vaav iktelen alakja méúett kialakult az Iktelen. illetve az ikes a!ak"4rja Is: haldokol — haldoklik, omol — őreid- >,o­ntnl — bomlik, stb. Ezeket nevezi a iro­dalom változó ikes igéknek. Á két ala' '-’ött használatbeli vagy jelentésbeli különb-- -em állapítható meg, tehát mind a két alak lasz- nálata helyes. Bachát László Nyelvi sarok Az ikes igék

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents