Kelet-Magyarország, 1973. július (33. évfolyam, 152-177. szám)
1973-07-25 / 172. szám
julllis RKST-TöfAGYÄRORgZÄÖ f. «SM Almaszüreti jegyzetek 1. A legértékesebb hónap Az almaszüret idén minden eddiginél korábban kezdődik. (Már egy hete láttunk a Ság- vári Termelőszövetkezetből nagy mennyiségű nyári almát szállítani, 4 forintot kaptak kilójáért!) Ez lehetővé teszi, hogy azt a sokféle munkát, amit a „szüret” szó alatt értünk, tehát a szedést, csomagolást, szállítást, expörtát- adást szintén korábban végezzék el az almatermelők. Az előzetes becslések szerint nem terem átlagában sem, összességében sem any- nyi, mint az elmúlt évben. Viszont, ugyancsak a legmegbízhatóbb szakvélemények szerint, a szabolcsi téli alma minősége egészében jobb a a tavalyinál. Szándékosan nem írtunk exportalmát, mert köztudomású, hogy az exportminőség és az export fogalma nem azonosak. Az elmúlt években többször is előfordult, hogy „belföldi” minőségű almát is értékesítettünk külföldön, azonnali fogyasztásra, háztartási alma címen. Az idei exportminőség mögött azonban nagyobb érték rejlik. Es több munka. A fán meglévő kevesebb, de nagyságra egyenként súlyosabb darabok válogatása, a megfelelő érték megőrzése miatt több fáradtságot, gondosabb válogatást, nehezebb szedést (körszedést!) és ügyesebb csomagolást kíván meg mindazoktól a tízezrektől, akik az alma- szüret munkájában gömye- deznek majd. És nagyobb szervezettséget. Az előkészületek eddig biztatóak. Ami eddig lényegében sohasem történt meg kellő időben, az üzemek felmérték munkaerejüket. Ennek nyomán mindenütt lehetőségük volt arra is, hogy az iskolákkal idejében megkössék a diákok szüreti munkájának szerződését időre — hiszen az érési idő csúcsát csaknem napi pontossággal már most meg tudja állapítani a jó szakember. És ez azért is fontos, mert az iskolák sem szeretik, ha mindjárt a tanév kezdetén, az oktatás megkezdésekor hirtelen, rendkívüli szüreti vakáció kiadására kérik őket gazdasági érdekekből. Ellenben előfordulhat, hogy az iskolaév mindjárt a szüreti vakációval kezdődik. De mindenesetre nagy előny, ha a pedagógusok előre számolhatnak vele, mikor lesz. Ezzel is lehet néhány szeptemberi napot nyerni. És a szeptember az egész szabolcsi almaszüret legértékesebb hónapja. Az alma jelentős része érett, tehát van mit szedni. Igaz, leginkább körszedésre, az érett darabok kiválogatására van szükség szeptemberben, főleg az elején. De ezt a többletmunkát a külkereskedelmi vállalat kifizeti. És nemcsak azért, mert a gondosan válogatott szeptemberi körszedett gyümölcs a legértékesebb, ez bírja legtovább a tárolást, hanem azért is, mert köztudomású, hogy a szállítási apparátus szeptemberben még rejt tartalékot. A súlyos többi mezőgazdasági termék szállítása még nem okoz csúcs- forgalmat a vasúton, az orországuti szállítást sem féke- zi^ annyira az őszi mezőgazdasági munkák. Az exportátadó állomások eddig mindig kihasználatlanok voltak szeptemberben, többet tudtak volna átereszteni, mint amennyi valóban átment raj- tuk. És a legfontosabb: legmegbízhatóbb vevőnket, az értékesítésre több éves szerződést kötő szovjet partnert csak úgy tudjuk kielégíteni, ha nem futunk bele a fagyos időbe, ha a torlódás miatt a szüret vége felé nem romlik el a gyümölcs minősége. Egyszóval minden megnyert szeptemberi nap, amivel októberi, vagy főleg novemberi munkát lehet előre hozni, nyereség a népgazdaságnak, a közlekedésnek — és a termelőüzemnek is. 2. Háztáji csomagolás Érdekes figyelmeztetést kaptunk a legutóbbi szabolcsi almaértekezleten — érdekes módon éppen nem is kereskedelmi szakembertől, hanem egyik kutatóintézetünk felelős vezetőjétől. Hozzászólása mintha azt is jelezte volna, hogy az egész alma- ügyben mennyire összefonódtak az érdekek termelők, kereskedelem, szállítók és még r kutatók között is. Valameny- > nyien abban érdekelteik, hogy a sok embert és nagy gazdasági érdekéket képviselő „almaügy” évről évre sikeresebb legyen, egészen az értékesítésig. Márpedig exportálnunk kell, mert sokkal többet termelünk, mint amennyit el tudunk fogyasztani. Tehát igazodnunk kell vevőink igényéhez, nemcsak fajtákban, minőségben, hanem a szállítás idejében is. A kutató országjárásából hozott egy érdekes, megszívlelendő tapasztalatot. Amikor kitűnt, hogy nálunk Szabolcsban rendszerint a háztáji almával történik torlódás, azt értékesítik utoljára, következésképpen abban legtöbb a romlás és ezt a késést legtöbbször a csomagolás okozza (a termelők almája rázúdul a a válogatótelepekre keverve, „originál” minőségben és azok nem győzik az üzemi alma mellett ezt is, a sok egyéni termelőtől a beszállítás is bonyolultabb), szóval, amikor ez a vitában kibukkant, a kutatóintézeti vezető néhány konkrét dunántúli és Duna—Tisza közi települést említett, ahol a fogyasztási szövetkezetek megszervezték a háztáji alma csomagolását az egyéni termelőknél is. Ahol a termés és a család elég nagy volt, családon belül, ahol szükség volt rá, két-három, vagy még több család társulásával... És- ezeken a helyeken a háztáji alma sem késett el, az egyéni termelők sem vesztették a minőségromláson, mint korábban. Tehát mindenki jól járt. A nagyüzemek válogatótelepei megszabadultak a pluszmunkától. Ahol volt dolgos kéz, a pluszkereset sem jött rosszul. És kevesebb szüreti munka maradt szeptember utánra. Érdemes elgondolkozni a javaslaton. A háztáji almacsomagolás megszervezésére az ÁFÉSZ-ek hivatottak, de kezdeményezhetik magu^ a termelők is. Hiszen a legtöbb helyen egész utcasorok almatermesztők, a közösön át folytatott permetezés is közösséggé szervezte őket, legtöbbjük ért a csomagoláshoz, minősítéshez. De megtanulni sem ördögi mesterség, főleg ha van egy hozzáértő a kis munkacsapatban. És egy ilyen családi brigádnak a teljesítménye — ezt bizonyítják a dunántúli tapasztalatok is —, semmiben sem marad el az üzemi, vagy akár a gépi válogatástól. Hiszen az átvevésnél nagyon gondosan megvizsgálják a minősítést és a csomagolást, eszerint fizetnek. A kis családi csomagolóüzem tehát anyagilag még közvetlenebbül érdekelt a jó munkában, hiszen tudja, hogy munkája nemcsak közvetlen érték, hanem a már megtermelt gyümölcs értékét is őrzi, fo- közza, ha jól végzik. Jó lenne megpróbálni, ahol van kedvük hozzá az egyéni termelőknek. Az egész szüret nem is kevés hányadában érdekelt a háztáji kertek termése. Tavaly Szabolcsban jóval több volt 6 ezer vagonnál a háztáji termése. Gesztelyi Nagy Zoltán Palásti Lászlót Psychomemoria Könnyű influenzám volt, ezért orvosi tanácsra itthon maradtam. Megkértem feleségemet, hogy néhány ügyet intézzen el helyettem. Tudtam, hogy nem áll hadilábon a feledékenységgel, ezért megkértem, írja fel, hogy mit kell elintéznie. — Felesleges. Tegnap kölcsön kaptam egy „Psychomemoria” című könyvet. Ebből megtanultam, hogy gondolattársítás segítségével semmit sem felejt el az ember! — A könyvet sem felejted el visszaadni? — Nem, mert a „Psycho- memoriát” a könyvespolc legfeltűnőbb helyére tettem. Erről eszembe jut, hogy könyvespolcot senki sem ad kölcsön, világos, hogy gondolattársulás folytán eszembe jut: vissza kell adnom, a könyvet — Értem. Hát akkor a Röltexnél végy nadrággombot a flanellnadrágomhoz. Nem felejted el? —■ Ugyan! A nadrágról eszembe jut Kelemenné, aki tegnap nadrágban jelent meg az Intercontinental presszóban. Borzalmasan állt azon a kövér asszonyon a nadrág. Kelemennéről eszembe jut a nadrág és amikor Sasnénak ma elmondom, hogy az egész eszpresszó nevetett Kelemenén, rögtön a gombra gondolok. Kelemenné, Sasné, nadrág, Röltex, gomb.- Nem felejtem el. Hová menjek még el? — Ezt a feljegyzést vidd el a hivatalba Böröndi elvtársnak. Ő írja meg helyettem a sürgős előadói jelentést, és szüksége van az adatokra. De ne felejtsd el, sürgős! — Nem felejtem el. Hiszen mondtam, hogy Sasné- val találkozom! Neki olyan irtó nagy retikülje van, mint egy bőrönd. Erről majd eszembe jut Böröndi elvtárs. Te csak ne félj! Más nincs? — Dehogy nincs! Menj el az óráshoz és vidd el megjavítani az ébresztőórát. — Nem felejtem el. A vekkerről az ébredés jut eszembe, az ébredésről a papucs. A papucsról — ne haragudj — te jutsz eszembe. tehát ébredés, papucs, vekker. Amikor feleségem visszaérkezett, megkérdeztem: — Találkoztál Sasnéval? — Persze. Elmeséltem neki Kelemenné borzalmas Jó ütemben épül a Magyar Optikai Művek mátészalkai gyárának új 5000 négyzet- méter alapterületű munkacsarnoka. (Elek Emil felvétele) „Aki nem próbák nem tanul!66 A niirség;i erdő emberei Körbeülnek a lakókocsi mellett. Akácok árnyékába. Gábor Pál, Ujj István, testvére Ujj László, Koczkánics László, Rutovies Péter, Lukács György, Fekete Miklós, Szűcs Antal, Simon Mihály, Kun András. — És két ló — mondja valaki a névsorolvasás után. Mert a fakitermelő brigádnak ők is tagjai. Nem nevet senki. De magyaráz. — Mi is egymásra vagyunk utalva. De nélkülük nem megyünk semmire. Olcsó munkások. Óránként egy tizes egy ló. Ök hozzák ki a terhet az erdőből. Botladoznak a tuskók között. Lepi őket a légy. Rajtuk is múlik, mit keresünk. Előkerül az ebéd. Az őfe- hértói határban, a Lójárdának nevezett erdőrészen komótosan eszik a brigád. Körbejár a bádogkanna teteje, bokor tövén hűsített víz öblíti a kenyeret. Aki kész könyökére támaszkodik. Lebillen a fej. Pár perc szen- der jól esik. Beszélgetnek. A nyírjákói, petneházi, rohodi, baktai erdőmunkások. Jó negyvenes a brigád. Évek óta vannak együtt. Itt a félszó is egész mondat. — A hét végére készen vagyunk a huszonnyolc hektárral ? — Mennyi ez? — Hétezer köbméter. Bűs-e nyáron az erdő? — Betyár volt ez az akácos. Bebújt a nap, mindig megtalált. Nem volt nyaralás. Megemelem a gépi fűrészt.* Tizenkét és fél kiló. Egy ember egy óráig dolgozik vele, aztán cserél. Jön a másik. A súly, a remegés, a nehéz testhelyzet kimerítő. Fejemre teszem a sisakot. Mert a fadöntő fején sisak nadrágját. A nadrágról eszembe jutott a Röltex. Ott sikerült egy mesés nyloninget vásárolnom. Egészen új szabás és a csipkedísz kereken van rávarrva. Gyönyörű! — És a gomb? — Gomb hálóingen? Hová gondolsz? — Látom, jól működik a psychomemoria. — Előre megnyugtatlak. Voltam a hivatalban is. A Sasné retiküljéről rögtön eszembe jutott a bőrönd és Böröndi. Elmentem és remekül elbeszélgettem a titkárnőjével. — A feljegyzést átadtad? — Látod, ezt az egyet elfelejtettem. Viszont a papucsról nemcsak te jutottál eszembe, hanem az a' barna, aranysarkú cipő is, amelyet a Luxus kirakatában láttam. Gondoltam, nagyon fogsz örülni, hogy a psychomemoria segítségével eszembe jutott. Jobban vagy, édesem? is van. Vasból. Meleg, nehéz. Próbálom megemelni a lehántolt rönköt. Nehéz, csap, mint az ostor vége. Közben bánt a légy, a bogár. Meg a nap. Meg a homokról visszaverődő forróság. Iszpm a langyos vizet. Még jobban izzaszt. — Karuczki elvtárs, mondja, jó lesz ez a tormonázás? — Kísérlet. Meglátjuk. Ha beválik, nem kell a tüsköt kiásni, könnyebb lesz. — És utána a művelés? Ahol tuskó marad, oda hogyan fér majd az új csemete? Megindul a vita. Jó lesz-e az új módszer? Mert az igaz, kinek kell ma a . tuskó? Még a gallyat sem viszik. Mert gázzal tüzelnek már a környéken. Ha pedig a tuskó úgy marad a földben, hogy nem hajt ki, akkor jó is lehet... Csak hát ahol az eke majd átvágja a gyökeret, ott hajtani fog. . . Aztán lesz erdő, ahol a szép sorok között jön a földből az akác. Okosak, az erdőt úgy ismerik mint más a tenyerét És még valami: érdekli is őket. A mostani is, ahol döntenek, de az is, amit majd a jövő tavasszal ültetnek itt. Évtized bölcsessége, gyakorlati tapasztalata árad minden mondatból. Ezek favágók? Fanyűvők? Katona István, műszaki vezető közben csendben magyaráz: — Okos emberek, szakértők. Én fiatal vagyok, tanulok is tőlük. Tudja mi lepett meg engem? Mind érdeklődnek, mind firtatja a jövőt. Tanultam én munkapszichológiát. De mi az, ahhoz, amit itt tápul az ember. Tudnak számolni, érzik a gondot, ismerik a fát, a talajt, a szelet, a tájat. Egykét évtized tette őket olyanná, hogy életük az erdő. A cigarettát gondosan a porba nyomják. Meg is tapossák. Eltemetik. A tűző napon felállnak, megnyúj- tóztatják izmaikat. A barna kötegeket, a deltákat, a bicepszeket. Roppannak az Ízületek. A vállak, térdek. A télen és ősszel víztől-vertek. A nyáron napszikkasztottak. Az ujjpercek melyek havonta 100 mázsákat emelnek, raknak, fűrészelnek, aprítanak. Most szívja őket a megszorult meleg. A depó Sorakoznak a máglyák. Export papírfá. Bányafa. Egy külön megrendelés a mezőtúriaknak. Pillérnek való. Tűzifa. Hántolt és hánto- latlan. Akác és akác. Magyar eukaliptusz. Görbe törzsű nyomorék, szálfa egyenes. Még a tavasszal virágoztak, méhet csaltak, illatoztak, hódítón. Most itt hevernek. Holtan? — Gyönyörű a telepítés, de van valami szép ebben a kitermelésben is. Úgyse hiszi az elvtárs, ha mondom, de mi gondolatban elkísérjük fáinkat végső útjukra. És ott a haszon. Tudjuk, hogy az osztrákok jó papírt csinálnak belőle. Mi még nem. Aztán olvastuk a Népszabadság cikkét arról, hogy milyen új kísérlet van az akáccal. Késő. Mire abból lesz valami, elfogy. Látjuk, hogy mind kevesebb bányafa kell. Mert kevesebb a bánya. Csak gondolkodni kell. Látjuk mi itt az egész világot. Hallgatom Ujj Lászlót, Ru- tovicsot meg a többit. És felteszem nekik a kérdést, (milyen konvencionális!) miért is szeretik az erdőt. — Megszokás. Jó kereset Talán ez a lényeg. Meg még valami. Itt az emo >r szabad. Jár a levegő. Aztán valami, amit úgyse ért meg. Nézem őket. Naponta nyolc kilométert bicikliznek a munkahelyre. Nyolcat haza. A fogatos gyalog jár, hajtja a lovat, neki plusz két-három óra. Itt nem lehet lazsálni. Itt napok alatt kiutálják, aki nem ide való. Itt egyformán kell emelni. Itt egyformán ver az eső, tűz a nap. És szúr a tüske. Hogy van könnyebb hely? Hogy a szabad tér abszolút szabadság? Igazuk van. Van valami, amit nem értek meg. Az őzcsapat, amelyik nem fél tőlük? A fácán, amely ott ül a fűrész közelében. A másik lélegzete, amely egy az övével? Eoyek a természettel Felbúg a fűrész. Már tudom, 12,5 kiló. Emelik a rönköt. Most már tudom, több mázsa. Nem is emelik. Csa- varintják. Nem értem. Fogások. Mozdulatok. Nincs hórukk. Csak szemvillanás. Aztán tovább. Nézik a fát. Centire döntik. Ha kell, 10 centis résbe. Ök már nem fogadnak. Az erős, izmos, reumás, nyűtt negyvenesek tudják, mit és hogyan csinálnak. Nem számolják, de látják, melyik törzsből mi lesz. Szálfa emberek. Erdőnevelte emberek. Egyek a természettel. Vagy ők a természet? Munkások. Intelligensek, mert minden döntéskor az életükről van szó. Matematikusok, akik öt fillérnyi pontossággal számítják ki órabérüket. Munkások, akik az irtás helyére már az újat álmodják. Erdei emberek, akik a homok után a homokon nőtt nyírségi erdő rabjai lettek. Gábor Pali bácsi a grófról beszél, aki itt jártatta valaha lovait. A két Ujj megnyugodott, mert az asszonyok sem vitáznak, ki keres többet. Rutovies, a bölcs, mert a májusi 5000-nyi fizetés után is megmaradt a józansága. Erdei emberek. Favágók. Fanyűvők. Ha úgy tetszik, erdőgazdasági dolgozók. Egyszerűek, formák nélküliek. Akik megosztják az ebéd szalonnáját. Gondjukat. Szívüket. Emberségüket. Nyírségi emberek. Borget bajos
