Kelet-Magyarország, 1973. július (33. évfolyam, 152-177. szám)

1973-07-24 / 171. szám

1973. jfcfitis «. Szolgáltatás, ösztönzés, technika, szervezettség HUMORISTÁK ÖRÖK TEMÄJA, bosszú­ságok kiapadhatatlan forrása, ez a szolgál­tatás. Vagy mégsem? Inkább mindennapja­ink egy olyan részlete, amelyet hol feketé­nek, hol fehérnek mutatnak a változó igé­nyek? Ez is, az is. j Szolgáltatás a közlekedés, a vezetéken érkező ivóvíz, az egészségügyi ellátás, de ugyanúgy a hajnyírás, a cipötalpalás, a tele­víziókészülék hibáinak megszüntetése, a gépkocsijavítás, s még a rádióadás is szol­gáltatás. .. 1969-ben átfogó határozatot foga­dott el a Minisztertanács a szolgáltatásfej­lesztésről. A téma fontosságát bizonyítja, hogy 1971 májusában, s most legutóbb má­jus 24-i ülésén is napirendre tűzte a Minisz­tertanács, már a végrehajtást számonkérve. Az 1038/1969. sz. kormányhatározat ugyanis fontos változások kiindulópontja lett. Mit mutat a hosszú távra szóló program menet közben készített leltára? Az ösztön­zés jegyében mentesítették a szolgáltató egy­ségeket az eszközlekötési járulék s a fejlesz­tési adó fizetése alól, bérpreferenciákat nyújtottak számukra. Az állam — a negye­dik ötéves tervben — 1,5 milliárd forintot kitevő központi szolgáltatásfejlesztési alapot hozott létre — eddig ebből 960 milliót hasz­náltak fel —, a szövetkezeti ipar saját erő­ből ugyanez idő alatt 225 millió forintot költ a terület korszerűsítésére, mindehhez még 400 milliós hitel is járul... SOK ÁRUCIKKNÉL növekedett a ga­ranciális idő. Megszervezték az átalánydíjas javítást. Erőteljes hálózatfejlesztés ment vég­be — egyebek között a GELKA-nál —, a Könnyűipari Minisztérium 13 szakma 80 te­vékenységi körénél engedélyezte szakképzett­séget nem igénylő iparigazolványok kiadását. Bekapcsolódtak a lakossági szolgáltatásokba a mezőgazdasági termelőszövetkezetek, munká­juk értéke egyetlen év alatt 200 millió forint­tal emelkedett, tevékenységük idén további 18 százalékkal bővül. Évi átlagban 25 száza­lékkal nőtt a gépkocsiszerviz-hálózat kapaci­tása. .. Nem szegényes leltár. A gondoké sem az. Tavaly 7,5 milliárd. Ennyit fizettünk Ipari, kereskedelmi áruszállítási szolgáltatá­sokért 1972-ben. Az 1969-es kormányhatáro­zat óta gyorsan fejlődött a gépkocsik, a ház­tartási gépek és híradástechnikai cikkek ja­vítása, a textiltisztítás, a lakossági áruszállí­tás, a kereskedelmi szolgáltatás (kölcsönzés, házhoz szállítás stb.l. A kívánatosnál lassúbb volt a haladás a lakáskarbantartásnál, a ha­gyományos szolgáltatásoknál. Gondokat okoz, hogy bár 1971-ben valamelyest módosítottak a szabályozókon, a szövetkezeti ipar még mindig szívesebben foglalkozik árutermelés­sel. mint a lakossági javításokkal. Feszültsé­gekkel jár a forgóalapok mérsékeltsége — az alkatrészek sűrűn azért hiányoznak —, nem sikerült bővíteni az otthoni javítás, az­az a barkácsmozgalom feltételeit. _ A SZOLGÁLTATÁSOK az életszínvonal szerves alkotóelemei. Hiába a gyors menet az egyik úton, ha a másikon .csigatempót dik­tálnak a kátyúk. A hasonlatnál maradva: hiába a gépkocsiállomány növekedése, s vele a szervizkapacitás bővülése, ha az egyébként szükséges javítások többszörösét kell elvé­gezni a rossz utak miatt. Tehát amit szol­gáltatások alatt, értünk, nem függetleníthető a gazdaság egyéb területeitől. Gyakran ügy tűnik, azért nem jön a víz­vezeték-szerelő, a makacskodó rádiókészülék helyrehozója, azért késik a mosatás, a tüze­lőszállítás, a gázpalackcsere, mert itt sincs, meg ott sincs elegendő ember. Tény, hogy a fejlett országokban az összes foglalkoztatot­taknak több, mint a fele — a szó teljes ér­telmében vett — szolgáltatást végez. A szol­gáltatások fogyasztása, igénybevétele — ha­zánkban is — gyorsabban növekszik, mint a nemzeti jövedelem, mert új igények terem­tődnek. Meszelni minden asszony tudott falun, a festés, tapétázás már szakismeretet követel, ahogy a padlóbeeresztést fölváltó parkett­csiszolás, lakkozás szintén. Előtérbe kerül­nek az eszközigényes szolgáltatások, hiszen a hajvágáshoz alig néhány készség kell, a tv- készülék, a centrifuga javításához annál több műszer. E bonyolult, folytonosan vál­tozó helyzet magyarázza, hogy a szolgáltatá­sok fejlesztését elsősorban nem a több em­ber oldja meg. Hanem a tovább tökéletesí­tett ösztönzési rendszer, a technikai korsze­rűsítés, s főként: a szervezettség. SOKFÉLE ÚTJA MÓDJA LEHET, s kell, hogy legyen a szolgáltatásfejlesztésnek. Köz­ponti segítség, hogy az állam tavaly az úgy­nevezett tömeges szolgáltatásokhoz, például a cipőjavításhoz, 129 millió forint árkiegé­szítést adott, s nyújtja azt az idén is, s így biztosítja a többi között a textiltisztítás fix árainak betartását. Központi segítség az 500 millió forint összegű fejlesztési támogatás, s helyi serkentés a községi, városi hozzájáru­lás fizetése alóli mentesség, amit a tanács szavazhat meg. Ahogy a helyiségbiztosítás­ban, árellenőrzésben, sok más dologban ugyancsak aktív támogatást nyújthatnak a tanácsok. A lakosság részére végzett — úgyneve­zett vásárolt — szolgáltatásokat az ország­ban több, mint 86 000 felvevőhely bonyolít­ja le. Igaz, ebből mintegy 70 000 magániparo­sé. Azaz velük is számolni kell, tervekben éppúgy, hunt az ésszerű segítség megadásá­ban. Idén várhatóan hét százalékkal növek­szik a szolgáltatóhálózat teljesítménye, s bár az igényektől jó néhány területen még- min­dig elmarad, egésze távolodik attól az álla­pottól, hogy már nem mellékes, de még nem lényeges szerepet játsszon. Ma egyre világo­sabb a felismerés — s ami fő, tettek sora szintén bizonyítja ezt —, hogy a szolgáltatá­sok szerepe bármely nézőpontból megítélve is, lényeges. Mészáros Ottó Nők a munkapad mellett A közelmúltban telepí­tették Nyíregyházára Bu­dapestről a Taurus Gumi­ipari Vállalat kerékpárkö- peny-üzemét. Az új üzem a gyári fiatalok KlSZ-véd- nöksége alatt dolgozik. Képünkön: Kovács Mária és névrokona, Kovács Má­ria a kerékpár-gumiköpe­nyek szerelését végzi. (Elek Emil felvétele) Nem lehet egállítani Papp István kombajnos ismét győzni akar Amikor az égbolt nagy nyá­ri. kék óceánján hetvenszeres erővel tüzelni kezd a nap és a búzakalászokró] eltéríti a harmatot — Papp István fel­ül a gépre, a sárgás • -ive érett, csendesre szelidüi. bú­zatengerek zúgó hajójára, a kormányzószerkezetek mö­gé, ahoí kicsi a hely, csak a kapitány fér el ott, és gázt ad. Ezután, ha csak el nem romlik az idő, vagy a gép — estig nem lehet megállítani. Tavaly is jött egy hivatali ember valahonnan és kérte Papp Istvánt: álljon meg, szálljon le, mert beszélgetni szeretne vele. — Azt nem lehet kérém — felelte Papp István. — Majd este, vagy kora reggel. Most kitűnő az idő, aratni kell. A hivatali ember mondta, hogy kicsoda ő és honnan jött, de Papp István hajtha­tatlan maradt. Ha győzni akar az ember... — Már megbocsásson az elvtárs — mondta —, de én most az atyaúristen kérésére se szállók le. Ott az elnö­künk, a főagronómusuTik, be­széljen velük. Megmondanak ők mindent. — És tovább nem diskurált. Gázt adott és tekintetét a kalászterelő für­gén forgó léceire szegezve hajtott. Nem hőkölt a hőség­től se soha. Erős, vastag tes­tére rátapadt a vékony ing, mert nem csak ő izzadt, ha­nem a gép is, csak a búzaka­lászok zizegtek szárazon és — szám láthatatlanul — dőlt millió szál milliókat követve rá a vágóasztalra, s onnan vitte a hordószerkezet be a gépbe, be a dobba. S hátul egyenletesen ömlött kíi a gépből a szalma, a tankba meg gyűlt a mag. Egy pasz­tán kétszer is kellett üríteni, ám azt menet közben, mert Papp István olyankor se áll meg. Ebédelni se. Inni is csak ritkán, egyszer, vagy kétszer egy nap. Azt mondja: minek az? Minél többet iszik az ember, annál jobban izzad és azután annál jobban kívánja a folyadékot. Pedig a cola és a szódavíz ott van a kútban, vödörben, vízben, leeresztve a mélybe, hogy meg ne mele­gedjen. De Papp Istvánnak ez se kell, — Nem szeretem a colát — mondja. — Nagyon édes. Nem aratónak való az, ösz- szeragad tőle a szám. Égy jó pohár hideg kútvíz. Nincs annál jobb. Az idén Becsei Miklós cimborájával együtt — két kombájnnal — két és fél nap alatt 2000 mázsa őszi árpát takarítottak be 62 hektár területről. Tavaly Papp Ist­ván 20 nap alatt egymaga, váltótárs nélkül 375 holdról 7250 mázsa terményt takarí­tott be. Papp István ezzel a teljesítménnyel SZK—4-es kombájnnal tavaly három járásban, a Szatmár-beregi Termelőszövetkezetek Terü­leti Szövetségének győztese lett. — Erős és sűrű volt a ver­seny — mondta Papp. — Most is az. Általában csak mázsákon múlik a helyezés. Hajtani kell, ha győzni akar az ember. , — Most jó időben' jött — mondta nekem kora reggel a barabási Béke Tsz-ben, amikor megtudta, hogy új­ságíró vagyok. — Egy-két óra múlva nem állnék szóba ma­gával se. Mert ha én egyszer elindulok... Ezt már tudtam róla. Azt is tudtam, hogy tavaly a szovjet kombájnok .vezetői közt ő volt a legjobb, ő nyer­te a versenyt, a háromszáz­nál is népesebb mezőnyben. — És az idén? Most is be­neveztek? — kérdeztem. Most nehezebb lesz — Meghiszem azt! — vá­laszolt. — Én is, meg Becsei Miklós is. Kettőnk közül az egyiknek meg kell nyerni a versenyt. Bár most nehezebb lesz, mert három kombáj­nunk van. Tavaly csak kettő volt. így kevesebb terület jut egy kombájnra. De ha itthon betakarítunk, megyünk és segítünk másoknak. Papp István most 47 éves. Három gyermeke van. A Bodrogközben, Cigándon szü­letett, ahol az édesapja ura­dalmi cseléd volt. ö is az uradalomban kezdte a mun­káséletet. Inas lett. Gépész- lakatos szakmát tanult. 1950-től 1963-ig állami gazda­ságban dolgozott. Előbb Ho- dászon, majd Nyírmadan. Balázs András, a barabási tsz elnöke ott ismerte meg, és mert kellett a tsz-nek egy jó gépészeti szakember, hát úgy szépen szerivel-szóval sike­rült Papp Istvánt megszerez­ni. Azóta Barabáson él, dol­gozik. s lakik családjával együtt. —• Mióta komba jnos? — kérdeztem, mert arra gon­doltam, hogy bizonyára ré­gen, tálán 10—20 éve is. De meglepődtem, amikor vála­szolt. — Három évvel ezelőtt arattam először kombájnnal. Azelőtt soha. Én addig csak javítottam a kombájnokat. Aztán a történet. 1970-ben rossz nyár, nehéz aratás volt. Törték-szakadtak a kombájnok. Egy összetört kombájnt Papp István meg­javított és szólt a vezetőnek, hogy üljön rá. mehet. De a vezető azt mondta: ő nem megy. Neki elege volt a kom­bájnolásból. Már akkor is szédül, ha csak ránéz egy kombájnra. Mit leheteti tenni? Másik kombájnos nem volt. Papp István ráült a gépre,és ment. S talán az ta érdekes — dgondolkozta'ó —, hogy az ő keze alatt töb­bé sohasem tört össze * kombájn. — 1971-ben már természe­tes volt. hogy nyáron aratni fogok — mondta most. — De a versenybe akkor még nem mertem benevezni. Csak ta­valy. És meg is nyerte'». — Van annak módszere, hogy ! egy kombájnos meg­nyerjen egy ilyen fontos es nehéz versenyt? — kérdez­tem. A fiiok: jó gép — Van — válaszolt Papp István. — Jól fel kell készül­ni a betakarításra, jó gépek­kel kell kiállni a munkába. Azután meg dolgozni, men­ni, hajtani, megállás nélkül. Kibírja az ember azt a né­hány hetet. — Más módszer nincs? — Mondom, ez a lényeg, a munka. Azon belül az ösz- szetartás, a menetrend jó szervezése és az idő maximá­lás kihasználása. — Mennyit keresnek? — Tavaly 12 000 forintot kaptam a betakarításért. Vagyis 1 forint és 60 fillér jár mázsánként. De hogy őszinte legyek, nem ezért, vagy nem csak ezért dolgozom minden erőmmel... — Hanem?... — Hanem, mert úgy érzem, hogy kötelességem a legjobb tudásom és munkabírásom szerint dolgozni. Párttag va­gyok, sőt. pártvezetőségi tag. Tagja vagyok a tsz vezetősé­gének is. A műhelyben is én vagyok a vezető. Hát ennyi bizalomért, megbecsülésért többet kell adni az átlagos­nál... Még nem száradt fel a har­mat, amikor kimentünk a Határira. Ott volt a három kombájn és a három vezető: Papp István. Becsei Miklós és Kiss Sándor. Kiss az idén arat először. És ott volt Ka­tona Sándor is. a szalmabálá- zó gép kezelője. Tavaly a kiváló kombájnosok mellett ő nyerte meg a szalmabálázá- si versenyt a tsz-szövetség te­rületén. De azt mondja, ez a kombájnosokon is múlott. Mert jó kombájnosok mellett könnyű a szalmabálázó hely­zete. Dolgozni kell. hajtani és jó bálákat csinálni. De ha nem hajt a kombájnos, ha nincs elegendő szalma — ho­gyan győzzön a versenyben a bálázó? — No, ne félj csak — mondták a kombájnosok. — Egy óra múlva megindulunk, s csak győzzed majd azt a bálázást-s Senki kedvéért A barabási határban ak­kor 322 hektáron állt még a búza és 30 hektáron a zab. Hektáronként 30—32 nvázsá­Az elégedett — Azóta ismerem én, hogy mi egy munkás megbecsülé­se, amióta itt vagyok — be­szél Mészár András. — Szin­te vágyom be, a szolgálatba. Megfoghatatlan érzés, mi hajt egy embert, hogy újra a gépe mellé álljon. Az a tu­dat, hogy ennek a gépnek, berendezésnek ő az ura; a kellemes viszontlátás érzete, a munkatársat- baráti meg­becsülése: a munkának az öröme, tudni, hogy amit tesz, az másoknak hasznára válik. Mind-mind egy rész, de az egész még ettől is több. Vi­szont elég valamelyik össze­tevőnek a hiánya ahhoz, hogy lohadjon a munkakedve, a munkahely börtönnek lássék, ahol le kell tölteni az élet egvharmadát. Mészár András fűtő Fé- nyeslitkén. a Barátság II. kő- olajvezeték szivattyúállomá­sán. Mév egy éve sincs, hogy itt dole (Tzik. előtte 15 évig egv mási'; masinának, a gőz­mozdonynak volt a „szerel­mese” — Nem mennék én vissza a 0 Litkei munkások vasúthoz, ha térden állva kö­nyörögnének sem. Megbán­tottak engem. Fájó seb a személyi sére­lem, nem is szakítjuk fel most. Még hóna­pok múlva is szenvedéllyel beszél megbántottságáról, de ugyanolyan szenvedéllyel szól arról is, hogy mennyire sze­rette a gépet, mennyire, igye­kezett rendben tartani, vi­gyázni a menetrendre, a biz­tonságra. Most automata be­rendezésekkel ellátott olajka­zánokat kezel. Ilyenkor, nyá­ron meg jóformán alig van munkája. Másfél óra alatt fel­melegít annyi vizet, ami a fürdőbe kell aznapra. A könnyebb munka vezet­te volna az állásváltoztatás­ban? —*Nem vagyok én vándor­madár — bizonygatja. — Negyvenedik éves vagyok, de ez a harmadik munkahelyem. — És úgy dolgozik, hogy példának állítjuk a többiek elé — formálja a véleményt róla a szivattyúállomás egyik vezetője, Orosi Antal. — Be­csülettel elvégez mindent, amit rábízunk. Azért, mert a fűtőnek nyá­ron kevés a dolga, más mun­kahelyeken segít. Volt szi­vattyúkezelő, tartálykezelő. Egyik helyen sem megerőlte- tető a munka, inkább a fi­gyelem, az állandó készenlét a fontos. — De én nem szeretek egy helyben ülni — mondja. — Mindig találok magamnak valami munkát. A kazánok­nál is ilyenkor lehet utána­húzni a csavarokat, tömíteni, hogy télen megint kibírjon egy idényt baj nélkül. A panaszkodó — A víz miatt ilyen a ha­jam — tréfálkozik Fiumei Károly vörös hajára mutatva. Aztán komolyra fordítja a szót: 2 — Nem értem, hogyan en­gedhetik Kisvárdán, hogy olyan víz jöjjön a csapból. Amikor a gyereket fürdeti a feleségem, egy gézzel, vattá­val megrakott zacskót tesz a csap alá, hogy legalább fel­fogja a nagyja koszt. Hát nincs senki, aki ezt ellen­őrizné? Aztán újabb panasztéma következik. Az üzemi koszt. — Tíz forintot kap a litkei vendéglő azért, amit nekünk adnak. De hogy lehet olyan egyszerű ételt is, mint a bab­gulyás elrontani? — Miért nem intézkedik? — Én? — Hát ki más Itt a szak­szervezeti m ú hely b i zottsá g titkára? Neki kell a dolgozók érdekeit védeni. — Igaz. De hiába szólunk, két napig jó a koszt, utána kezdődik elölről minden. Fiumei Károly új ember Szabolcsban, i Két éve jószeri­vel Kisvárdának, Fénvéslit- kének még a hírét sem hai­lotta. A Kőolajvezeték Válla­lat az állás mellé — elekt- rikus, ő kezeli, irányítja a szivattyúállomás automata berendezéseit — szépen be­rendezett szolgálati lakást is adott. Karácsony előtt, ami­kor költöztek, boldogan Vet­ték birtokba a lakást, ismer­kedtek a várossal. Ekkor az ellátásra sem volt panasz. — De sajnálom a falusia­kat. A \mi környékünkön (Esztergom mellől költöztek ide) minden kis faluban volt húzüzlet. zöldségbolt. Itt mi­ért nincs? Panaszkodik, de nem a megkeseredett emberek hangján. Inkább az elége­dettség mellett, az olyan em­ber szemével, aki a munka­helyen. az életben az előrébb jutást, a többet igényli önma­gától és környezetétől. Hiszen munkahelyén becsülik, jutal­mazzák. társai szeretik. A csa­lád is szépen boldogul. Igaz, feleségének gond, hogy mun­kába álljon, mert Kisvárdán kevés az olyan hely, ahol csak délelőtt dolgozhatna — a gyerek miatt. Lányi Bolond ra becsülték a termést. Úgy délelőtt 9 óra lehetett, amikor már igazán hétágra sütött a nap és 32 fokos hőséget mu­tatott a hőmérő. Percegett- zizegett-sistergett, szinte mu­zsikált a búza. Hallani lehe­tett, hogy szárad. Papp Ist­ván, a kombájnolás tavalyi győztese kopaszodó fejére húzta kifakult — valaha sö­tétkék, de mar szürke — jam- bósapkáját és felült a gépre, a kormányzószerkezetek mögé. Végigtekintett a zizegő búzatengeren és rátaposott a gázpedálra. — No — mondta az elnök —, most már senki kedvéért se szállna le a gépről. De nékem indulás előtt még mondott valamit. Arra kért, írjam meg az újságban, hogy hajtson minden kom­bájnos teljes gőzzel, ha azt akarják, hogy legyőzzék Papp Istvánt, azt a kis kövér bara­bási embert. Soppdrei tmcsat

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents