Kelet-Magyarország, 1973. július (33. évfolyam, 152-177. szám)
1973-07-21 / 169. szám
Í973. Julius 5T> 18. »fäaf A Kitüntetés Földi Károly, a VAGÉP Vállalat óra- és ékszerjavító műhelyének vezetője 60. születésnapján, eredményes munkájáért miniszteri „Kiváló dolgozó” kitüntetésben részesült. FOGADÓÓRA. Dr. P. Szabó ala, a Szabolcs-Szat- már Megyei Tanács elnökhelyettese július 23-án, hétfőn 8—10 óráig fogadóórát tart hivatali helyiségében. CSALÁDI NÉVADÓ. Július 21-én, szombaton két családi névadót rendeznek a Nyíregyházi Városi Tanács házasságkötő termében. Éliás István- Tibort és Kiss Balázs Fülöpöt a családtagokon és a munkatársakon kivül az ifjú zenebarátok és a 12-es számú általános iskola kamarakórusa köszönti. SZÖVETKEZETI LAKÁSOK. A Fehérgyarmati Nagyközségi Tanács és a MÉSZÖV lakásszövetkezeti osztálya 132 szövetkezeti lakás építésére kötött szerződést. A tanács a Május 14 téren építteti fel a lakásokat. A tervek szerint az első családi otthonokat 1974. őszén adják át. A 300. TÁRSADALMI ESKÜVŐ. Július 21-én, szombaton ismét csúcsforgalom lesz a Nyíregyházi Városi Tanács házasságkötő termében. Tizenhét fiatal pár mondja ki az igent, közülük tizennégynek társadalmi esküvőt rendeznek. Ezzel 300- ra emelkedik az idén megkötött társadalmi esküvők száma. LAKATOSOK VERSENYE. Július 28-án, a nyíregyházi gumigyárban rendezik meg a fiatal lakatos szakmunkások megyei versenyét. A döntőn, a résztvevők szakmai és politikai kérdésekre válaszolnak, majd gyakorlati tudásukat mérii< össze. SIKERES VIZSGA. Július 20-án, pénteken a Baktaló- rántházi Mezőgazdasági Szakmunkásképző Intézet tanulóinak tartott gyakorlati vizsgát mezőgazdasági vontatóvezetésből a Nyíregyházi Autó- közlekedési Tanintézet. A vizsgán mind a 26 tanuló megfelelt. TTZ NAP KONSTANCÄ- BAN. Július 18-án. szerdán érkezett haza a Nyíregyháza MEZŐGÉP Vállalat 35 dolgozója a román tengerpartról. A munkások a 10 napos üdülést a jó társadalmi munkájukért kapták. TÁRSADALMI MUNKA az Óvodának, a Naevkáilói Vegyesipari Szövetkezet „Ánrilis 4” szocialista bri- gádia társadalmi munkában udvari látékokat készített a nagvkállói 3-as számú óvodának. A játékokat július 23-án. hétfőn délután adják át a kicsinyeknek A Magyar Szocialista Munkáspárt Szabolcs-Szatmár megyei Bizottság és a megyei tanács napilapja Főszerkesztő: Ordas Nándor Szerkesztőség: 4401 Nyíregyháza. Zrínyi Hona u. S. Telefon: 16-70 16-71, 30-0S. Telexszám: megyében 344. megyén kívül 73 344. ttiadja: a Szabolcs megyei Lapkiadí Vállalat. Zrínyi nona a, 3. Tel.: 30-00. Felelős kiadó: Mádi Lajos Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely postahivatalnál, s kézbesítőknél, a posta hírlapüzletekben ás a Posta Központi Hírlap Irodánál (KHI Budapest. V. kerület. József nádor tér 1. sz.) közvetlenül vagy postautalványon. valamint átutalással a KHI 215—96 162 oénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj: egy hónapra 20 forint. Indexszám; 25 059. SC&d rat oka* nem örzünk meg és nem adunk vissza NYÍRSÉGI nyomda Dózsa György u. 8. Felelős vezető: Holéczi István NAP HÍREI Nagy Irén orsók és fonalak között — a nagyhalászi zsákgyárban. (Hammel József felvétele) A lottó e heti nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a Győrött megtartott 29. heti lottósorsoláson a következő számokat húzták ki: 21, 30, 34, 42, 62 VEZETÉKES VIZ TAR- PÁN. Jó ütemben halad Tar- pán a vízhálózat építése. A kutak fúrásával már elkészültek, sőt megtartották a csőhálózat nyomáspróbáját is. ELŐKÉSZÍTŐ JAVÍTÓVIZSGÁRA. A nyíregyházi Móricz Zsigmond Művelődési Ház szervezésében 15 gimnázium és szakközépiskola 250 diákja készül javítóvizsgára július 30-tól augusztus 25-ig. Az elmúlt évi tapasztalatok szerint az előadásokon részt vevő diákok 75 százaléka megfelel a javítóvizsga követelményeinek. VILLAMOSÍT ÄS A DEB- RŐ-BOKORBAN. A Tiszántúli Áramszolgáltató Vállalat megkezdte a Nyírtelekhez tartozó Debrő-bokor villamosítását. A vállalat saját pénzéből 700 ezer forintért 1 kilométer nagyfeszültségű, 2 kilométer kisfeszültségű vezetéket és egy transzformátort épít. Jó ÜTEMBEN HALAD Nyíregyháza közvilágításának rekonstrukciója. A TI- TÄSZ Vállalat most kezdte meg a Széchenyi utca világításának átépítését is. Az oszlopokon két-két ezer vat- tos izzót helyeznek el. VÉRADÓNAP NAGYHALÁSZBAN. Július 19-én térítésmentes véradónapot tartottak a Nagyhalászi Kender-, Juta- és Zsákgyárban. A dolgozók közül 150-en adtak életet mentő vért EGYMILLIÓ GÉPEKRE. A mándoki Uj Élet Termelőszövetkezet az idén egymillió forintot költött erő- és munkagépek vásárlására. FÉLMILLIÓ BAROMFI. A Nyíregyházi Általános Fogyasztási és Értékesítési Szövetkezet az Idén naposcsibéből 381 ezer, naposkacsából 44 ezer, libából pedig 15 ezer 700 darabot juttatott tagjainak. A SZABOLCS—VOLÁN TÁNCEGYÜTTES LENGYELORSZÁGBAN. Az elmúlt évekhez hasonlóan augusztus 11 és 17 között Lengyelországban vendégszerepel a nyíregyházi Szabolcs— Volán táncegyüttes. Látogatásul: viszonzásaként a kiel- cei lengyel tánccsoport nyíregyházi vendégszereplésére augusztus 18-tói kerül sor, a két együttes közös fellépése 19-én és 20-án lesz. ÚTFELÚJÍTÁS KISVAR- DÁN. A Nyíregyházi Tanácsi Építőioari Vállalat 3 millió forintért útfelújítási munkát végez Kisvárdán. KÖZSEGFEJLESZTÉS. Vá- városnamény—Jándon az idén 700 ezer forintért bővítik az általános iskolát. A közságíejlesztési alapból ezen kívül 70 ezer forintot egy utca villamosítására költöttek. A HÉT KÖNYVEI. Pelle Józsefnél Jó ételek — jó ötletek (Minerva) — Krist, Thomas: Mérés- és irányítástechnikai táblázatok és képletek (Műszaki Kiadó) — A magyar sport évkönyve, 1972. Olimpiai kiadás (Sport Kiadó) — Garat Gábor: Elférünk a földön (Szépirodalmi Kiadó) — Szabó Pál: Nyugtalan élet (Szépirodalmi Kiadó) — Péter József: Zenei nevelés az általános iskolában (Tan- könyvkiadó) — Tanári kézikönyv az Iskolatelevízió adásaihoz (Tankönyvkiadó) — Nagy Katalin: Igazságos, becsületes, bátor. Tizennégy éves tanulók erkölcsi ítélete (Tankönyvkiadó). Közlekedési balesetek A Mező Imre út és a Sárkány utca kereszteződésében Józsa István 21 éves budakeszi gépkocsivezető, tehergépkocsival nem adta meg az elsőbbséget és elütötte Csizmadia Jözsefné 26 éves budapesti lakost, akit a mentők súlyos sérüléssel szállítottak kórházba. A gázoló Józsa ellen eljárás indult. ★ Tóth Lajos 22 éves gépkocsivezető, derecskéi lakos tehergépkocsival nem tartotta be a követési távolságot, emiatt a VIII. kerületi Mező Imre út és Szántó Kovács János utca kereszteződésében egy személygépkocsinak ütközött. A személygépkocsi vezetőjét, Horváth László 29 éves budapesti művezető súlyos sérüléssel szállították a mentők kórházba. Tóth Lajos ellen eljárás indult. Külföldre utazó turisták figyelmébe Hazánk állampolgárainak jelentős része szabadságát — saját gépkocsijának, motorkerékpárjának igénybevételével — külföldi országokban tölti. Ezzel kapcsolatosan nem szabad megfeledkezni arról, hogy a külföldre szóló Casco-biztosítás nem nyújt teljes védelmet kár esetén. Áz egyre szaporodó autófosztogatások komoly károkat okoznak a turistáknak. Az autótulajdonos és a vele utazók részére, a magukkal vitt ruha- és útipoggyászban — elveszésből, személyt, vagy járművét ért balesetből és elemi csapásból keletkezett — káro^ megtérítésére a külföldre szóló utasbaleset-biz- tosítás nyújt fedezetet E biztosítás alapján: a) baleseti állandó teljes (100 százalékos) rokkantság esetén személyenként 100 000 Ft (16. életévet be nem töltött személynél 50 000 Ft)*, b) baleseti állandó részleges rokkantság esetén személyenként a 100 000, illetve A biztosítás dija: 7 napi időtartamra 8—14 napi időtartamra 15—30 napi időtartamra 31—90 napi időtartamra A biztosítás az esedékes díj megfizetésével határozott időtartamra (fenti időtartamokra) jön létre. 50 000 Ft összegből a rokkantság fokának megfelelő rész; c) balesett halál esetén személyenként 50 000 Ft, 16 évet be nem töltött személynél 10 000 Ft; d) baleseti eredetű Igazolt múlékony munkaképtelenség (táppénzes, vagy betegállomány esetén) napi 50,— Ft térítés — de legfeljebb 100 napra — illeti meg a kárt szenvedetteket A szerződő biztosított és a társbiztosítottak magukkal vitt ruha- és útipoggyászának elveszése — (e meghatározás alatt a lopásból eredő elveszés is értendő) — a személy, vagy a járművet ért balesetből, továbbá elemi csapásból eredő sérülése, megsemmisülése esetén az igazolt tényleges kár térül meg, de legfeljebb azonban személygépkocsiknál együttesen 10 000 Ft-ig, motorkerékpárnál együttesen 5000 Ft-ig terjedő összegben. szgk-nál 40,— Ft 60,— Ft 80,— Ft 120,— Ft motork.-ná l 10,— Ft 15,— Ft 20,— Ft 30,— Ft A biztosítás érvényes a szerződő által meghatározott nap 0 órájától, a díjjal kiegyenlített utolsó nap 24 órájáig. Kár esetén a biztosítási összeg felvételére a biztosított, halál esetére való szolgáltatás felvételére — beleértve az esetleges ruha-, illetve poggyászkárt is — a biztosított örököse jogosult. A kifizetés minden esetben Magyarországon és Ft pénznemben történik. A baleset-, a ruha-, illetve poggyászkárt az illetékes közlekedési rendőrség, stb. szervnél azonnal be kell jelenteni és jegyzőkönyvet kell felvétetni, melynek az esemény körülményeit, a károsodás tényét (dologi kárnál értékét is) tartalmaznia kell. Hatósági eljárás esetén ennek eredményét tartalmazó, határozatot (végzés) is be kell szerezni. A baleset, illetve károsodás megtörténtét a visszaérkezés után legkésőbb 3 napon belül az Állami Biztosítónak a biztosított állandó lakhelye szerint illetékes fiókjánál be kell jelenteni, a jegyzőkönyvet és egyéb igazolásokat be kell adni, és egyidejűleg a biztosítási eseményre vonatkozó szükséges felvilágosítást is meg kell adni. A biztosításból eredő igények az esedékességtől számított két év elteltével elévülnek. E biztosítás az IBUSZ-, Autóklub- és Idegenforgalmi Hivatalnál köthető. P R O G R A M 1373« július 219 szombat DANIEL NAPJA A Nap kél: 4 óra 08 perckor, nyugszik: 19 óra 32 perckor. A Hold kél: 21 óra 41 perckor, nyugszik: 10 óra 37 perckor. Nyolcvan évvel ezelőtt, 1893. július 21-én született, és 1947-ben 54 éves korában halt meg Hans Fallada német regényíró, a XX. századi polgári realista irodalom egyik művészi képviselője. Pályafutását újságíróként kezdte. 1932-ben megjelent Mi lesz veled, emberke? című regényével világhírnevet szerzett. E regény az 1920-as évek végén, az expresszionizmus pátoszával szemben jelentkező Neue Sachlichkeit (új tárgyiasság) elnevezéssel jelzett stílusforma egyik reprezentatív alkotása volt. A weimari köztársaság utolsó éveinek nyomasztó világa hozta létre ezt a regényt is. Fallada olyan hőst választott, aki távoltartja magát a kor közösségi mozgalmaitól; csak maga és családja számára próbálja a puszta létet biztosítani. Könyve a kisemberek, a kispolgárok életének sok jellemző vonását, epizódját rajzolja meg lebilincselő pontossággal, mélységes szeretettel. E mű bizonyos értelemben a városi, elsősorban a berlini népélet valóságos képeskönyve. Ismertebb művei még: Farkas a farkasok között (1937), Halálodra magad maradsz (1947). Brockout és a Skaldowie együttes új nagylemezét. — 21.33: Népdalok, néptáncok. — 22715: Ritmus és melódia. Nyíregybázi rádió —*— 18,0*0—19,00: A hétvége krónikája. — Tánczene hallgatóink kívánságára. Televízió — 9,00: A NATO. A tv politikai tanfolyamának adása a honvéd-. ség számára. — 9.15: Téka (ism„.) — 9,45: Majakovszkij: Gőzfürdő.. Tévészatíra (ism.) — 10,55:, NŐ —- három szerepben. 9. „Rendhagyó vetélkedő” (ism.) — 11,05: Ra-, dar (ism.) — 11,35: Japánban jártunk. Riportfilm a magyar '••fife röplabda-válogatott útjáról (ism.) — 15,38: A 2000. év felé. II. Megsemmisülés vagy remény. Leiir gyel dokumentumfilm. — T6,10T Képes krónika. — 16,50: Papp iák nos közérzete. Dokumentuma: film. — 17,25: Hírek. — 17,36: Kis szeszéllyel... — 17,55: Reklámmil- sor. 18,00: Magyarország—Nagy- Britannia úszóverseny. Közvetítés a Margitszigetről. — 19,00: Ä Lengyel Népköztársaság nemzeti ünnepén. — 19,20: Cicavízió... — 19,30: Tv- híradó. — 20,00: A Televízió Kabarészínháza — ül. (színes!) — 21,25: Kozincev-soro- zat. Hamlet. Magyarul beszélő szovjet film I—II. rész. Közben: 22,40: Tv-híradó — 2. kiadás. 25-30 fok Bratislava! tv Várható időjárás ma estig: felhőátvonulások, kevesebb helyen előforduló záporral, zivatarral. Mérsékelt, a nappali órákban többfelé élénk délnyugati szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 25—30 fok között. Kossuth rádió 8,20: Lányok, asszonyok. — 8,40: Giuseppe Taddei énekek — 9,00: ' Közgazdaság — egyszerűen. Láng János írása. — 9,10: Nóták. — 10,05: A lengyel kultúra hete: Rádiószínház. Egy nő a hajón. Zofia Posmysz rádiójátéka. — 10,59: Zenekari muzsika. — 12,20: Magyarán szólva... Szópárbaj. (Budapest— Nyíregyháza). — 12,45: Melódiakoktél. — 13,56: Hivatkozók. Jegyzet. — 14,06: Hajdú Mihály: Négy daL — 14,16: Petőfi-kalendárium. — 14,25: Uj Zenei Újság. — 15,05: Kis magyar néprajz. — 15,10: Csak fiataloknak! Komjáthy György táncze- neműsora. — 16,00: 168 óra ... — 17,05: Jelentés a Magyarország—Nagy-Britannia úszóviadalról. — 17,10: A 168 óra... című műsor folytatása. — 17,35: Derűre is derű . . . Kebelbarátok. Ion Luca Caragiale elbeszélése rádióra alkalmazva. -* 18,00-.:- Jan Kiepura és Lotte Lehmann énekel. — 18,26: A Helügyminisztérium Duna Művészegyüttesének népi zenekara játszik, Mészáros Tivadar vezetésével, Kürthy Éva énekel. — 19,30: Ma este utazunk: Útirány — Erdély. — 20,30: Nagy siker volt! Ránki Dezső zongoraestje a Zeneakadémia nagytermében. — 20,50: Egy igazgató nyugdíj előtt. — 22,20: A b?at kedvelőinek : A Banco del Mutuo Soc- corso-együttes műsorából. (Ism.) — 23,05: Zenekari muzsika. — 0,10: Melódiakoktél. Petőfi rádió 8,30: Iránytű. Katonák műsora. — 9,30: -A tűzvarázsló. Dokumentumfilm. — 10,00: Dalok. — 10,30: Arthur Becker. NDK- film. — 12,00: Tv-híradó. — 12,55: Nemzetközi kerékpárverseny. — 18,00: MATES. — 18^45: A Szövetségi Bűnügyi Központ nyomoz. — 19,00: Tv-híradó. — 19,45: Kulturális híradó. — 20,00: Az örök ifjúság elixirje. Esztrádműsor. — 21,10: Tv-híradó. — 21,15: Mona Lisa mosolya. Tv-játék. — 23,05: Musical- maraton. Zenés film. — 23,35: Sporteredmények. s 2. MŰSOR: -------14,00: Csehszlovákia—NSZK Davis Kupa. — 18,40: Esti mese. — 18,50: Tv-híradó. — 19,00: Gondolkoznak az állatok? Szovjet film. — 19,30: A csősz felesége. Tv-játék. — 20,55: Körhinta a képtárban. — 21,10: Zakopane ’72. Nemzetközi néprajza fesztivál. — 21.25: Tv-híradó. Román tv 14,09; Tenisz: Románia—TTjZéland. Davis Kupa. — 18,30: Tv-híradó. — 19,00: Visszatekintés 52 hétre. — 19,50: Manííix. Folytatásos film. — 21,00: Lás- gyei televízió estje. Moziműsor KRÜDY MOZI: AZ ANDROMÉDA TOR® Amerikai fűm E. k.: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor. KERTMOZI: SZELÍD MOTOROSOK Amerikai film Felemelt helyárra!! 8,05: Johann Strauss műveiből. — 9,03: Zenekari muzsika. — 9.45: Válaszolunk hallgatóinknak! — 10,05: Szombat délelőtt. — 12,03: „Jelképek erdején át...” asm.) — 12,13: A titkos házasság. Részletek Cimarosa operájából. — 13,03: A prágai madrigálénekesek Lassus-felvé- teleiből. — 13,18: Kitágult törzsasztal. A siker és az élmény; — 14,00: Napraforgó. A Gyermekrádió órája. — 15.00: Orvosi tanácsok: A gyermek fejlődéséről. (Ism.) — 15,05: Weiner: Pastorale — fantázia és fuga. — 15,27: Környezetvédelem. — 16,05—17,25: A hét műsorából: Az élő népdal. Tar 3. (Ism.) Egy rádiós naplójából. (Ism.) Lemezmúzeum. Szigeti József hegedül, zongorán kísér: Bartók Béla. (Ism.) — 17,25: Hol járt, mit csinált? Dr. Káldor Antal orvossal beszélget Bangla Desh-i útjáról Gazdy Dénes. — 17,40: Indulók. — 18.10: Jelentés az országos atlétikai bajnokságról és a Magyarország —Nagy-Britannia úszóviadalról. — 18,20: A lengyel kultúra hete: Az Ifjúsági Rádiószínpad bemutatója: Kereszteslovágok. Henryk Slenkiewlcz regénye rádióra alkalmazva, in. (befejező rész.) — 19,30: Mozart: Kis éji zene. — 19,50: Jó estét, gyerekek! — 20,15: Uj könyvek. (Ism.) — 20,18: A rádió Dalszínháza: Hét pofon. Musical hét részben. Aszlányl Károly regénye rádióra alkalmazva. VTI. rész. — 20,53: A lengyel kultúra hete: Bemutatjuk a E. k.: este 8 órák«*, PÉNZT ARNYITAS: DÉLUTÁN 6 órakor. BÉKE MOZI: NAPOLYT LATOT ES— Magyar film E. k.: 4, 6 és 8 órakor. GORKIJ MOZI: A BŰNTÉNY MAJDNEM SIKERÜLT Olasz—francia főm E. k.: 4, 6 és 8 órákon MÓRICZ ZSIGMOND MOZfs BOTRÁNY AZ OPERÁBAN ~ Amerikai film E. k.: fél 6 és f® 8 órakor.. KISVARDAI MOZI: ANDREJ RUBLJOV (Dupla helyárral!) MÁTÉSZALKAI MOZI; ES ÜDVÖZLÖM A FECSKÉKET NYÍRBÁTORI MOZI: ES AZ ISTEN MEGTEREMTS A KÁVÉHÁZI ÉNEKESNŐT Piaci árak Az újburgonya 4, a fejes káposzta kilója 2, a kelkáposzta 3,60, a főzőhagyma 3—4, a karalábé 4, a zöldpaprika enni való 16—24, a hegyes, csípős paprika 12—15 forint, az uborka 60 fillér és 1,80 között, a paradicsom kilója 2,50—5 forint, a karfiol 4,50, a főzőtök 60 fillér, a zöldbab 6 forint, a sárgarépa 1,10, a gyökér 2 forint, a vegyes zöldség 2, a vöröskáposzta 2,60, a fokhagyma 24 forint. A málna kilója 11—23 forint, az őszibarack 3,50—11 forint, a kajszibarack 8—10 forint, a körte 3 forint, alma 2,80—4,50 forint, a sárgadinnye 6,50, a görögdinnye 8 forintos áron kapható. Az élő csirke kilója 30 forint. A tojás darabja 1—1,50. kétszáz vagon alma* a Nyírbogáti ÁFÉSZ 240 vagon almára kötött szerződést a község lakosaival. Termelési előlegként 1 millió forintot fizettek ki.