Kelet-Magyarország, 1973. július (33. évfolyam, 152-177. szám)

1973-07-19 / 167. szám

Ä73. július 19. SÍT ^T-M AGTARORSZÁtS Miről tudnak a munkások ? $ «Wal A VSZM kisvárdai gyárának építkezései Igen jól haladnak. Az újabb munkacsap* nokban megkezdték a gépek beszerelését. (Hammel József felvétele) ■ » Otvenmázsás búza a Jenei-tagban MÁSODRENDŰ LETT az ember? Az automatizált gép­sor, az önvezérlő, számítógép­irányította technika — első látásra ez kézenfekvő — mel­lőzhetővé sí lányit ja a hozzá­értést, devalválja a képessé­get, háttérbe szorítja a sze­mélyiség szerepét és kiktatja a termelési folyamatból a — nevezzük így — „kezelősze­mélyzet” közérzetét, hangu­latát. A gép kezelője a munkás. Mindez tehát értelemszerűen, a munkásokra vonatkozna. Abbán az esetben persze, ha igaz lenne. A valóság' ugyanis ennek pontosan az ellenkezője. A szakértők vi­lágszerte egyetértenek ab­ban, hogy amíg az első tech­nikai forradalom mindenek­előtt a termelőerők technikai oldalát . helyezte előtérbe (elég Itt példaként csak a gőzgép, yagy a mechanikus szövőszék szerepkörére utal­ni), addig korunk tudomá­nyos-technikai forradalmá­nak első számú tényezője az ember. Nem kerülheti el figyelmü­ket, hogy az iparilag fejlett kapitalista országok vezetés- szervezés tudományában mind jobban teret hódít az úgynevezett emberi tényezők vizsgálata, tehát a vállalati, üzemi közérzet, a hozzáértés, és a közreműködés összefüg­géseinek elemzése. Aligha bel hozzátenni, hogy ez ter­mészetesen korántsem a ka­pitalizmus jótékonysági haj­lamai miatt vált ennyire ál­talánossá: sokkal inkább azért, mert rájöttek, hogy az emberi tényezők végső soron a profit növelésének ténye­zői. Érdemes bepillantanunk például az NSZK-ban megje­lenő Arbeit und Leistung cí­mű szaklap egyik cikkébe, amely ezt a sokatmondó cí­met viseli: „Az üzemi javas­lattétel előmozdításának ój módszerei.” A cikk közli: „Ipar- és üzemszociológusok kimutatták, hogy az üzem nemcsak emberek és dolgok célszerű egymáshoz rendelé­se, hanem az együttélés és együttműködés társadalmi képlete is... A munkában ke­reszteződnék a vállalkozó gazdasági céljai és a dolgozó emberek szükségletei, s e bo­nyolult motivációs szerkezet­ben az üzem teljesítményi és társadalmi rendje között konfliktusok keletkeznek”. Ha ezt az emelkedetten tu­dományos körülírást a mon­dandó lényegére egyszerűsít­jük, valójában ama önvallo­mással állunk szemben, amely nem titkolja, hogy a lényegi ellentmondás, a „tel­jesítményi és a társadalmi rend konfliktusát” a dolgozók közreműködésének erősítésé­vel, a személyi tényezők vizs­gálatával próbálják feloldani. INNEN MAR egyetlen lo­gikai lépés vezet hazai viszo­nyaink feltérképezéséhez: ná­lunk nem kell a teljesítmény és a társadalmi rend konflik­tusát ilyen eszközökkel fel­oldani, s ezért nyílik törté­nelmileg páratlan lehetőség az üzem úgynevezett szemé­lyi tényezőinek megfelelő ér­tékelésére. Ha arra utalunk, hogy a gazdaságirányítás mai rendszerében az üzemek dol­gozói voltaképpen tulajdono­sok és vállalkozók egy sze­mélyben, hiszen, társadalmi tulajdonban vannak a terme­lőeszközök, s a vállalat — mint a csoportérdekek hordo­zója, kifejezője — a sző tel­jes értelmében vállalkozó is, nos, így ez a törté­nelmi lehetőség még egyér­telműbben lép elénk. Ám a lehetőség és a gya­korlati valóság még koránt­sem azonos: az üzemi de­mokrácia, a vállalat közü­gyeiben való széles körű köz­reműködés mai általános ál­lapota még jócskán ró ránk feladatokat. Ismeretes, hogy éppen a közelmúltban tár­gyalta a Minisztertanács a munkaügyi miniszter élőter­jesztését az üzemi demokrá­cia további fejlődésének elő­segítéséről. „A kormány — amint a kiadott közlemény rámutatott — szükségesnek tartja, hogy a vállalatok ve­zetői rendszeresen tanácskoz­zanak a dolgozókkal, vála­szoljanak javaslataikra és biztosítsák tájékozódásukat a termeTeSi és gazdálkodási kérdésekben.” Az üzemi demokráciában rejlő nagy lehetőségek, sőt, azt sem túlzás állítanunk: az érdekeltséggel alátámasztott vállalkozói közreműködésből feltárható tartalékok alapve­tő feltétele természetesen az .az információáramlás, amelyre az iménti kormány- közlemény is utal. Magyarán tehát, akkor lehet tartalmi közreműködést, javaslatokat várni a dolgozóktól, ha azok ismerik munkahelyük körül­ményeit, gazdálkodási-társa­dalmi viszonyait. S aligha­nem éppen itt található leg­gyakrabban az a hiba, amely az üzemi demokrácia széle­sebb kibontakozását akadá­lyozza. TANULSÁGKÉNT hadd utaljunk egy újszerű és tár­sadalmilag módfelett figye­lemre méltó üzemszociológiai vizsgálat megállapítására. Az 1971-ben készített elemzés (dr. Mód Aladárné — Kozák Gyula: „A Dunai Vasmű munkásai”), egyebek között erre: a munkások üzemi is­meretszintjére is választ ke­resett. Kitűnt, hogy a gyár- részleg vezetőjét a szak- és betanított munkások 80—90 százaléka névről ismerte, a segédmunkásoknak mintegy a fele azonban még névről sem. A műszaki vezetőt már a szak- és betanított munká­soknak is csupán 30—40j a segédmunkásoknak pedig csak 15 százaléka tudta meg­nevezni. Hasonlóképp tárult fel a gyár szervezetéről kér­dezve is: a munkások 70 szá­zaléka a sajátján kívül csu­pán még egy gyárrészleget tudott megnevezni az üzem hét részlegéből. Kutatták azt is, hogy olyan tények, ame­lyek a termelési értekezlete­ken mindegyre elhangzanak — például az üzemi termelé­si érték — mennyire váltak ismertté. Nos, erre a kérdés­re lényegében egyetlen meg­kérdezett sem tudott kielégí­tően válaszolni, s mindössze 15 százalék körüli volt az el­fogadható felelet arra: mi­lyen fontosabb műszaki fej­lesztést valósítottak meg a kérdezett munkahelyén az utóbbi két évben. Végered­ményben a kutatás azzal zá­rult, hogy az üzemi demok­ráciához közvetlenül kötődő ismeretszintet egészében pon­tozva, a kérdezett szak- és betanított munkásoknak mintegy á 30—40 százaléka került a közepes ismeretek­kel rendelkezők mezőnyébe, a segédmunkások 90 százaléka az ennél alacsonyabb kategó­riába. , HA E TÉNYEK TÜKRÉ­BEN utalunk ismét a Minisz­tertanács határozatára, ak­kor még nyilvánvalóbb, mekkora társadalmi jelentő­ségű a dolgozók informálása, a közügyek ismereteinek ál­landó üzemi terjesztése. Ez : legfontosabb feltétele annak hogy a dolgozók valóban köz­reműködő, a vállalati közéle­tet, gazdálkodást mind ked­vezőbben befolyásoló modor élhessenek az üzemi demok­rácia lehetőségeivel, jogaik­Aratás — Mikor kelt fel ma reg­gel? — Négy órakor. — Hánykor zsírozta le a gépet? — öt órakor. — Hánykor volt kint a földön? — Hét óra előtt már vág­tam a búzát. — Mit reggelizett? — Szalonnát, paradicsom­mal. — Most délután van. Mit ebédelt? — Ugyanazt,.. Ez a beizelgetés Nyíregy­háza központjától három ki­lométerre, a Ságvárl Terme­lőszövetkezet Jenei-tagjá- ban zajlott le a riporter és két izzadságtól sáros arcú kombájnos, Simonies József és Juhász András között. Tu­lajdonképpen ez az első tel­jes aratási napjuk. 34 fok árnyékban Nem szégyellik, hogy sza­lonnát, — van aki tepertőt és uborkát — meg paradicsomot ebédelt. Ezen a napon a hő­mérő árnyékban is harminc­négy fokot mutatott. De a kombájnos napon dolgozik! Nagyon felvilágosultan mondták. hogy hallgassuk meg egy reggel Buga dok­tort a rádióban, mit mond a nyári, kánikulai táplálkozás­ról. (Egyébként a brigádve­zetőjük elmondta, hogy járna nekik a meleg ebéd, de nem kérik.) A másik nagy igazságra a központi irodában bukka­nunk rá, az aratási lázban égő főagronómus, Kodak Ist­ván papírjai fölé hajolva. Szó szerint ezt mondja: — Tizenhat „kgmbájnos” munkanapra" terveztük az aratást. Nem sokkal keve­sebb, mint ezer hektár kalá­szosunk van. Tizenkettedikén kimentünk próbaaratásra. Abbahagytuk, mert jött az eső. Tulajdonképpen ma, ti­zenhetedikén van a második aratási napunk. Ha úgy tet­szik, az első teljes, amikor mind a hat gépünk dolgozik. Július tizenhetedike! És tu­lajdonképpen most kezdenek aratni! (Búzát, mert árpá­juk nincs.) A dolog csattanó­ja akkor következik, amikor paradicsomkapálásból haza­térő nők között újabb hét ki­lométert teszünk meg Felső­simáig és a termelőszövetke­zet vetőmag-büszkeségéhez, a kavkáz-táblákhoz érünk, amely hektáronként ötven (!) mázsát ígér! A kavkáz-lábla mellett Megállunk a híres kavkáz- tábla mellett. Vetőmagszapo­rításra való. Alacsony a szal­mája, búza, sötétbarna, szak­emberek gyönyörűsége, telje­sen gaz nélküli. Azt találom mondani, mi­közben magyar szokás sze­rint morzsolom a hosszú ka­lászokat és rágom a szeme­ket: — De hiszen ez érett. Arat­ni lehetne. Most olyan következik, amilyet még ritkán láttunk. Az üzemvezető Tócsik István, — a szövetkezet majd egy felének ura, beosztottainak jóbarátja —, szintén meg­rágja a szemeket és ezt mondja: — A víztartalma körülbe­lül tizenhét egész három százalékos. (Annyi. Utólag megmérettük, fogadásból.) Ez a jó napocska még két napig szárítja. Akkor vágunk bele. Kincs ez. Nem fogunk sorba állni vele a gabonafelvásár­ló vállalat amúgy is túlterhelt gggafo teái «!§, Abx zenhat kombájnos munkanap punk érvényes. Akkor végez­zük el, amikor kell. Helvenhárom ember bel veit j Bizonyos, hogy nem be­széltek össze a hét kilomé­terrel- odébb talált felsősimái kombájnosok, Kövesdi Gyula és Jank;a Gyula, akiket ép­pen abban találtunk, hogy a nagy SZK—4-es kombájnnal nekimentek egy akácfatuskó- nak. Ebbe beiecsorbu.lt a* óriási gép középső négy fo­ga. Mire kiszálltunk és oda­mentünk, pontosan három perc telt el, és a négy kitört fogat kicsavarták, helyettük berakták az újakat, és az óri­ási mamutgép, a régi ara­tás törvényei szerint hetven- három ember munkáját vég­ző —. már ismét aratott. Uer csinálták persze, hogy a má­sik kombájnospár, Mihalecz András és Nagy János is se­gített, ezen kívül ott adogat­ta a csavarokat, csavarhúzó­kat Melitórisz József, aki — menetközben — pótkocsijába fuvatia a betakarított ter­ményt, és viszi, ahová kell. Kél rövid szó a csobánró! Nem egészen három pere múlva ismét elindult a mamutgép, helvenhárom em­ber, egykori kaszáló, marok­szedő, cséplő, behordó, asz- tagrakó, szalmázó, törekező munkáját vívén hosszú nyalt barna testén, mindössze egy gépésszel a fedélzetén. .. Ezeket a megszállott gépé­szeket még mindig van, aki irigyli a három heti hat-hét­ezer forintos keresetükért. Velük együtt mondjuk: pró­bálja valaki velük tíz-tizen­három évig — ennyi a gé­pészidejük —, azután irigyel­je. Tavaly, az aratási csata után elmentek a debreceni nagyerdőre sört inni, egy hordóból. Idén is el szeretné­nek menni, együtt, ha győz­tek az időjáráson, a „belobo- gósodott” ferde felvonó ke­servein — amit az igazság­hoz híven, nem tud adni az AGROKER — tépni kell mi­atta néha az összecsomóso­dott terményt. De elnöktől kezdve a mun­kavédelmi felelősig mindenki kijelenti, hogy ebben a napi tizennyolc órát igénybe vevő munkában senki sem iszik egy korty szeszes italt sem. „Csobáncból isszák a tisza vizét. Csak így lehet kiérde­melni a nagyerdei közös sö­rözést«, Steasfeggjl Sagg SsiEÉg kaL Tábori András Fej csere M ind több szó esik arról, hogy a fokozódó tudo­mányos-technikai forrada­lom 10 évenként fejcserét igé­nyel. Legutóbb az egyik tű- riporter is erről beszélt, aki láthatóan már fejet cserélt, mert nekifutás nélkül négy össiefügő mondatot precízen tudott közölni. Sőt, a monda­toknak volt alanya és állít­mánya is. Orvos ismerősömet kér­deztem: hol csinálják a fej­cserét? Pontos választ nem tudott adni, valami olyasmit mondott, hogy a Váci utcá­ban a kötődés mellett van egy maszek, de az igen bor­sos áron dolgozik, szinte meg­fizethetetlen. Később az a hír járta, hogy egyre több maszek vé­gez fejcserét, azonban még így, a konkurencia ellenére is, igen sokat kérnek. „Na tessék, itt van megint a nagy lehetőség és képtelen valamelyik állami vállala­tunk ráprofilirozni magát!” — gondoltam. Nem ok nélkül, mert valóban hosszú ideig folyt a huzavona a különböző tárcák között, hogy a köny- nyű-, vagy a nehézipar vé­gezze-e a fejcserét? Míg egy napon az újságokban öles betűkkel ilyen címet olvas­hattam: „Csataszögön meg­éri?” A cikkben pedig az volt, hogy a csataszögi tsz melléküzemági tevékenység­ben, szériában készíti a fej­cserét. Tehát, mint néhány éve a görgőseke-gyártást, a fejcserét is állami vállalat helyett egy kis tsz végzi. Sőt, elsősorban nyugatiaknak dol­goznak, kemény valutáért, igen rentábilisan. Szinte özönlenek a külföldi rendszá­mú, elegáns, hajó nagyságú autók Csataszögre. A hason­ló hazai autókból viszont egy darabot sem lehetett látni, legfeljebb néhány ütött-ko- pott CB-s Trabant, vagy Za- porozsec állt meg a csataszö­gi tsz fejcsere-üzemegysége előtt. Jómagam vonaton utaztam Csataszögre és leültem a vá­rószobában. Néhány perc múlva — pedig nem beszél­tünk össze — a főnököm is megérkezett Ford kocsijával. Kérdő szemmel nézett rám... — Nem lehetett tovább húzni, utasítottak — mondta és hozzátette: — bezzeg a fejesek, azok azt hiszik, hogy nekik nem kell a fejcsere... Tudod, bonyolult ügy ez — tegezett életében először, sorstársi részvéttel. Rám került a sor. Gondol­tam: mégis a főnököm, ezért előzékenyen intettem, nyu­godtan menjen be előttem, de ő nem akarta elfogadni ne­mes gesztusom. — Menjél csak öregem, én sem vagyok különb nálad, engem is anya szült — mond­ta. Bátorságot gyűjtöttem és tegezni kezdtem főnökömet: — Nem, nem — mondtam —, elvégre te vagy a főnö­köm, havi 12 ezerért, szem­ben az én szerény kis gá­zsimmal. No, nem a státusz, de az elemi tisztelet azt dik­tálja, hogy előreengedjelek. Nekem nem szokatlan a vá­rakozás. Villamosnál, közért­ben... Viszont számodra fá­rasztó lenne... — Szó sem lehet róla — je­lentette ki olyan udvarias, előzékeny hangon, amilyet még 'az életben nem tapasz­tatom sois, Bementem, s hamarosan ki is jöttem a cserefejjel. Utánam még bementek mindazok, akikkel együtt utaztam a vonaton Csataszög­re. Miután ők szintén vala­mennyien új fejet kaptak, csengett a telefon. Az üzem­egységvezető felvette a kagy­lót. Szivárványszín telepedett az ábrázatára, s úgy vála- szolgatta: — Igen... Bocsánat... Igen... Értettem!.., Ezután letette a kagylót, és széttárta karját: — Kérem, utasítást kap­tunk, hogy a hazaiak fejcse­réjét be kell fejezni... A magyar rendszámú Vols- wagen, Mercedes, Ford és ha­sonló márkájú kocsik tulaj­donosai kivonultak a váró­szobából és beültek autóik­ba. Mi, kicserélt fejnek pedig elindultunk gyalog a vasút­állomásra. Amikor főnököm kocsijával elhaladt mellettem, lecsavar. ta az ablakot és ifígerült hangon rámkiabált: — Aztán igyekezzen haza, mert ha reggelre nem lesz ké­szen azzal a fontos munkával, akkor a szemem elé ne kerül­jön! % ©2L

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents