Kelet-Magyarország, 1973. június (33. évfolyam, 126-151. szám)
1973-06-13 / 136. szám
ss W73. jűníus IS. 1 óidat A fórumok ereje HA AZT KÉRDEZNEM valamelyik üzem Igazgatójától: legyen szíves mondja meg, mennyi kalóriaérték lehet abban az ebédben, amelyet az üzemi konyhán főznek? — nem Iji- dom, tudná-e? Illik-e tudni ilyet? SiáPMa- zik-e abból különösebb a munkásnak, ha ezt megkérdezi? Ntym hisíéTri. Őszintén szólva meglepőd tem, amikor egyik üzemünkben megtartott brigadfőrumon az egyik építőmunkás felállt és kérdezte. Nem tudott rá választ adni az igazgató. A munkás 3, kérdését még azzal is megtoldotta, vajon 48 üzemi konyhán főzött ebédek tártál- mi^éíhak-e annyi kalóriát, amennyi egy ilyen ífiehéz fizikai munka elvégzéséhez szükséges. Érdekes, figyelemreméltó, s egyáltalán nem elhanyagolható. Az igazgató megígérte, megkérdezi. Nos, ezt a kis épizódot két dolog miatt említettem. Egyi^ az, hogy ma már, ha mun- kásfómmot tartunk, arra alaposan jel kell készülni, a másik: e brigádfórumon részt vevő „vendége^” egyike felszólalásában «mintha kifogásokká volna, hogy előre készültök erre az eszj^?-cserére. Talán nem kellett volna? De igen. Minden eszmecserére, vitára, tájékoztatóra fel kell készülni. A szocializmus építésének ebben az időszakában, amelyben élünk, úgy tűnik kialakulnak a tömegpolitikai munka modem módszerei, eszközei. Ilyenek a munkás-, ifjúsági, Jrf-, az ifjú technikusok, mérnökök, stb. részére tartott fórumok, amelyeken a legkülönbözőbb kérdések hangzanak el. S bizony — ha ,nem felkészült a vezetés — könnyen zavarba kerülhetnek. KÉTSÉGTELENÜL SZOKATLANOK még ezek a fórumok, a légkörük, az az emberközelség — amelyre mindenképpen szükség van, hiszen ez élteti e fórumokat. Talán ez az oka, hogy néhol „félnek”, „tartanak” e fórumok megtartásától. Pedig semmi ok nincs rá. Nem tartani kell ezektől, hanem igényelni azokat elősegíteni rendezésüket. Nem mondhatja egyetlen párt-, gazdasági, társadalmi vezető sem, hogy ő mindannak az ismeretnek a birtokában van, amely szükséges, elegendő a vezetsghez, a helyi viszonyok közötti helyes politizáláshoz. E fórumok jó eszközei annak, hogy a fjtlü, a tsz, az üzem vezetői megismerjék az egyes emberek gondolkodását, érdeklődését, gondjait. Egyáltalán azt, ami foglalkoztatja az embert. Nem feltétlenül az a jó fórum, ahol minden kérdésre precíz, tiszta Választ adtak a vezetők. Maradnak tisztázatlan kérdések és olyanok is, amelyekre ott pillanatnyilag nem tudnak kielégítő választ adni. Ezt mondják meg. Ezzel nem lesz kisebb a tekintélyük. És azzal sem, ha elmondják egy-egy kérdéssel kapcsolatban a saját véleményüket. Hiázen a cél az, hogy tanuljunk politizálni, orientálni, a párt politikáját helyesen értelmezni és egységesen alkalmazni. Persze, hogy ez nem egyetlen aktus kérdése. És nem is lehet várni, hogy mindenki, azonnal egyetértsen és bólogasson. Azért'van fórum, hogy vitatkozzunk, elmondjuk véleményünket, s érvek alapján győzzük meg a 1 másikat a helyes álláspontról. OTT, AHOL ÉLNEK EZZEL A LEHETŐSÉGGEL, igénylik a vezetők, s a munkások nem tekintik zaklatásnak — ha véleményüket kérik —• sok haszna van. Erről számoltak be gazdasági és pártvezetők, szb-titkárok, KISZ-titkárok, a munkahelyek vezetői. Hasznosítják a fórumon elhangzottakat a nevelő- felvilágosító munkában, nagyobb hatást tudnak gyakorolni egy-egy munkásra, e „testközelség” azzal jár, hogy jobban megismerik az emberek gondolkodását, s ez elengedhetetlen ahhoz, hogy formálják magatartásukat, felfogásukat. Ezek a fórumok egyben az üzemi jó, alkotó légkör, s egyben a demokratizmus érvényesítésének eszközei is. S ha rendszeresen megtartják a munkahelyen dolgozó, különböző beosztásban dolgozók részére, akkor egy olyan kölcsönös információs csatornává fejlődhet, amelyeknek jelentős szerepe lehet minden alkotó erő felhasználására: mind az emberi viszonyok, mind a tágabb termelési viszonyok alakításában és fejlesztésében. F. K. Népi ülnökök HASONLtTH VTATLAN ÉRZÉS: a bírói pulpituson ülni, ítéletet hozni. Szocialista jogrendünk demokratizmusának, a társadalom véleményét messzemenően tisztelő és figyelembe vevő szemléletének egyik bizonysága, hogy azokon a bizonyos bírói emelvényeken — több, mint 20 éve immár — a szakbíró, a jogász mellett helyet foglalnak a társadalmi igazságérzet „nemhivatalos” képviselői, a népi ülnökök is. Négy évre szólott annak a 17 ezer népi ülnöknek a mandátuma, akik most munkájukat befejezik. Négy évvel ezelőtt tették le az esküt, hogy legjobb tudásuk, szocialista lelkiismeretük szerint, az igazság feltétlen tiszteletével és kiderítésével ítélkeznek — gyakorlatilag pontosan azokat a jogokat élvezve, mint a szakbíró. Megbízatásuk lejárt. Június 30-ig az országban mindenütt ülnököket választanak a következő négy évre. Júliusban esküt tesznek ez újonnan megválasztottak, s a bíróságokról elindulnak a munkára hívó cédulák. A NÉPI ÜLNÖKI RENDSZER munkájának számbavétele már korábban, több fórumon megtörtént. Nem kellett különösebb vizs- pá'ódás ahhoz, hogy igazolódjék: akik a megbízólevelet kapták, eleget tettek kötelességüknek, jóh és hathatósan segítették az igazságszolgáltatás bonyolult, nehéz munkáját. Bizonyos finomításokra, változtatásokra azonban szükség volt, mégpedig azért, hogy a bírósági munka jobban alkalmazkodhassék a modern kor követelményeihez, korszerűbbé és gyorsabbá váljék. Milyen változtatásokról van szó? Elsősorban arról, hogy az újabb négyéves ciklusra a korábbinál mintegy négyezerrel kevesebb népi ülnököt adnak az üzemek, vállalatok. Apróbb, jelentéktelenebb ügyekben ugyanis feleslegesnek bizonyult elvonni őket a munkájuktól, hiszien a szakbíró egymaga is megfelelően elbírálhatta ezeket az ügyeket. Jelentősebb bűncselekményeknél és más pereknél viszont változatlanul elengedhetetlen a közreműködésük, munkásságuk, élettapasztalatuk felhasználása. • MEGNÖVEKSZIK az ülnökök szerepe — például a megyei bíróságokon, ahol, mint ismeretes, különlegesen fontos pereknél ötös tanácsok alakulnak, három szakbíró és két népi ülnök részvételével. Nem kevésbé fontos aktivitásuk a családjogi ügyek területén, a fiatalkorúak pereiben és néhány hasonló területen is. A számszerű csökkenés tehát együtt jár azzal, hogy akiket most ülnöknek megválasztanak: azokra még a korábbinál is elmélyültebb, tapasztalataikat kamatoztató munka vár. A népi ülnökök munkája különlegesen 'fontos társadalmi tevékenység. Akik — 13 ezren — majd átveszik megbízólevelüket, tudják és érzik, hogy felelősségük milyen jelentős. Elkövetkező négyéves munkálkodásuk az igazságszolgáltatás munkájának erősítését jelenti. V. M. HOGYAN LETTEK KIVÁLÓAK? Nemes szerénység Barabáson A Béke Tsz útja a les jobbakig Egy kicsit mindenki meglepődött. Egy évvel ezelőtt még feltételezni se merték, hogy a barabási Béke Termelőszövetkezet kilép az ismeretlenségből, vagy még pontosabban: hogy a gyengék közül az erősek, a jók közé ugrik, hogy a hátsó sorokból egyenesen az elsőbe kerül. A tsz vezetői és tagjai még az esztendő elején, a zárszámadáskor se gondolták, hogy az 1972-ben elért eredményekkel méltóak lesznek a Kiváló szövetkezet címre, pedig ők akkor már pontosan ismerték a mérleget. a gazdálkodás eredményeit és alakulását az elóző évekhez viszonyítva is. De nem ismerték még a többi tsz — a vetélytársák — eredményeit. Elképzelhető, tehát a meglepetés és az öröm, amikor megtudták, hogy elérték a kiváló szintet és elnyerték a miniszter megtisztelő és elismerő kitüntetését. Kedvező változások A barabási tsz eddig mindig csendben volt. tagjai bölcs és nemes szerénységgel vették tudomásul nehéz helyzetüket. Rosszak a termőhelyi adottságok, hiszen átlagosan alig több, mint hat aranykoronásak a földek, és Barabáshoz messze van minden, még a jó utak is. így rosszak a közgazdasági viszonyok is. A terület se túl nagy, mindössze 1610 hektár i (alig 3000 kataszteri hold), amelyből csak 1097 hektár a szántó. Igaz — bár nem nagy területen — van almájuk is. jó almás, hiszen 140 mázsát termett hektáronként, tíz mázsával többet a tervezettnél. A bevételek — és a jövedelem — zömét azonban nem az alma adta. hanem — elsősorban — a fő. az alapvető tevékenység : a növénytermesztés. Ez az üzemág egymaga 6 498 000 forint bruttó jövedelmet biztosított. A barabási tsz-ben az elmúlt évben voltak változások. A vezetőség kidolgozta, a tagság megvitatta és elfogadta a garantált, készpénzfizetéses munkadíjazási rendszert. De továbbfejlesztették az anyagi érdekeltséget úgy is, hogy a közgyűlés kimondta: eredményességi javadalmazásban (nyereségrészesedésben) kell részesíteni mindazokat, akik a tervezettnél nagyobb jövedelmet biztosítanak a közösnek. Ez kiterjedt a költségfelhasználásra — az önköltségcsökkentésre is. Az ágazati átlagokon belül személyekre is „lebontották” a nyereséget. Figyelembe vették a tsz-ben töltött éveket, a teljesített munkanapokat és normamennyiséget, de még azt is, hogy az illető mennyire fegyelmezett, mennyire lehet rá számítani. Határozat és demokrácia Az objektív ösztönzők mellett ott voltak a politikai és a szubjektív ösztönzők is. A pártszervezet igazán kitűnően dolgozott. A tsz-ben nem volt olyan fontosabb dolog. ' amit az emberekkel ágazatonként kisgyűléseken és párttaggyűléseken meg ne beszéltek volna. — Mert két fontos dolog van nálunk — mondta képletesen az elnök. — A közgyűlési határozatok és a szövetkezeti demokrácia. Nálunk nemcsak mindent el lehet mondani, hanem módot is teremtünk, hogy az emberek mindig mindent elmondhassanak. E<s mi. vezetők is mindig mindenről tájékoztatjuk őket. A tsz-nek 343 tagja van. Ebből 123 nyugdíjas és járadékos. A nagyobb munkák idején általában 50—60 családtag is dolgozik a közösben. A tsz 1960 januárja óta veszi számba múltját, történetét. Valójában azonban 24 éves, hiszen Barabáson 24 szegényparaszt már 1949-ben tsz-t alakított és az alakítók közül többen ma is dolgoznak a közösben, sőt, az alapítók ma is a legjobbak közé tartoznak. A tsz nem öregszik, hanem folyamatosan fiatalodik. Az idősek nyugdíjba mennek, de helyükre lépnek a legfiatalabbak. A tagok átlagos életkora jelenleg 39 év. Ez a tsz tehát, fiatalnak nevezhető. És nyilvánvaló, hogy ez is hozzájárul a jó eredmények eléréséhez, bár ne feledjük el. hogy a földek csak hat aranykoronásak... A 'barabási tsz ezeken a gyenge minőségű földeken (1097 hektár a szántó) 1972_ ben 18 millió 274 ezer forint bevételt tervezett. És a tény: 21 millió 129 ezer forint volt. A termelési érték 30 százalékkal haladta meg az 1971. évit. Az összes bevételen belül a bruttó jövedelem 11 millió forint volt, 56 százalékkal több mint az előző évben és 38 százalékkal több a tervezettnél. Ebben az eredményben különösen jelentős tényező, hoev a tervezett termelési költségek 16,5 százalékát megtakarították. — Különösen örvendetes — egészítette ki a számokat Bajnai Sándor főkönyvelő —, hogy szövetkezetünkben a fejlődés üteme az alapvető üzemágakban, tehát a növénytermesztésben és az állattenyésztésben sokkal gyorsabb, mint a többi ágazatban. Árbevételünk 76 százaléka az alapvető tevékenységből, a közvetlen mezőgazdasági termelésből, tehát növényekből és állatokból származik. Igen: ez nagyon lényege«!. De az is jó, hogy a barabási tsz vezetői és tagjai igyekeztek — és ezután is igyekszenek — kihasználni minden lehetőséget, nem alapvető — kőbánya, szállítás, építés, kereskedelem, stb. — tevékenységekből is növelni a jövedelmet, a hasznot, a nyereséget, amivel munkát is biztosítanak a tagoknak. Jövedelem 20 ezren leiül Az állattenyésztésről csak annyit, hogy hagyományosan szarvasmarhával és ju- hászattal foglalkoznak. Mindkettő jövedelmező. Mindezek alapján a tsz bruttó jövedelmének fele 1972-ben tiszta nyereség volt. A részesedési alan a tervezett 3,7 százalékkal szemben 7.6 százalékkal gyarapodott. Égy 10, órás munkanapra 86,60 forint kereset jutott, 23 százalékkal több, mint az előző esztendőben. Az egy tagra jutó átlagos évi jövedelem meghaladta a 20 ezer forintot. De a jövedelmet nem osztották ki mind. Azt is kisgyűléseken vitatták meg: mi legyen a pénzzel? A tsz-tagság egyöntetűen határozott: a tiszta nyereség felét tartalékba kell helyezni. Ez az összeg azóta is gyarapodott s jelenleg hárommillió forint biztonsági; tartalékkal rendelkezik a tsz. Érthető ezek után, hogy az idén már nem kértek hiteleket a termeléshez. Saját pénzükből gazdálkodnak. 1972-ben saját erőből kétmillió forintot költöttek beruházásokra, de a közös vagyon összesen 17 százalékkal — négymillió forinttal gyarapodott. Mindezek után megállapít^ hatjuk, hogy a barabási Béke Termelőszövetkezet eddigi szerénysége — hogy csak dolgoztak és nem feltünős- ködtek — igazi nemes szerénység volt. A munkaversenybe is csak 1972-ben mertek benevezni és egyből kiváló címet nyertek. A Szatmár* beregi Termelőszövetkezetek Területi Szövetsége által hirdetett, a csegöl- di Bajcsy-Zsilinszky Termelőszövetkezet által kezdeményezett gazdálkodási versenyben a kis szövetkezetek kategóriájában a barabási Béke Tsz — az ismertetett eredményekkel — III. helyre került, tehát valóban a legjobbak közé zárkózott fel. Szendrei József Lodonoin Tüdev: Kondorkeselyű Lodongin Tüdev (szül. 1936.) a „Kultúra és Irodalom” című lap felelős szerkesztője, a Mongol írók Szövetségének titkára. 1955 óta ír, főleg elbeszéléseket. Allegorikus novellájában azokat a nagy változásokat rajzolja meg, amelyek a forradalom óta Mongóliában végbementek. A fordítás a „Válogatott mongol elbeszélések” című antológiában (Ulánbátor, 1961) közölt szöveg alapján készült. •p gbenyúló szikla tetején •C' hatalmas szárnyait fáradtan leeresztve egy öreg kondorkeselyű ült. Uveggo- lyószerű zavaros szemével dölyfösen és unottan szem- lélgette a szirt körül több száz kilométer szélességben elterülő, ködbevesző terméketlen homokpusztákat. Néha megmozdította fehér fejét: mikor lihegett, nyakán a tollpihék könnyedén meglibbentek. Bár minden délben ezen a sziklán pihent meg. soha nem vette észre senki. Ugyan miért is érdekelte volna az embereket a vén madár? Pedig a sorsa érdekes volt ám nagyon. Könynyű zsákmányra lesve kóborolt egész életében — ezért nevezték papmadárnak is. A kondorkeselyű egy mesz- szi-messzi hófödte hegyen rakott fészkétől naponta több ezer mérföldet repült, hogy itt keressen táplálékot magának, s delente a magas Szikla tetején fújta ki magát. Egy darabig mozdulatlanul ült a rekkenő hőségben, mintha szunyókálna. Majd lassan széttárta szárnyait s néhány óvatos csapást tett: azt méregette, fáradt-e még, azután a ieve- gőbe emelkedett. A szikla fölött körözve egy te magasabbra fúrta magát a kék égbe, majd eltűnt a szemhatárról. De bármilyen magasra is szállt, a zsákmányt nem tévesztette szem elől. „Az ember vízre, a keselyű vérre néz” — tartja egy régi mongol közmondás, ami azt jelenti, hogy az ember a víz láttán, a keselyű pedig a vér láttán örül. Ezért figyelte meredt szemmel a vén madár az Altáj egyik széles lejtőjén bárányokat legeltető s kendőjét himező leány vörös fonalát is. Estefelé ismét a sziklára szállt pihenni. A kopár szirt- tető ugyanúgy fehérlett, mint a kondorkeselyű feje. Vajon ki tudta, hogy már századik esztendeje pihen meg itt naponta? Ám a keselyű sem vett tudomást a világ folyásáról. A magas szikla csúcsáról egykedvűen tekintett le a szétszórtan legelésző birkákra, jószágra és az emberekre. De ahogy múlt az idő, egyre nehezebben talált IS földön táplálékot. Míg ő tompa egyhangúságban töltötte életét, a világ alaposan megváltozott. A vén madár nem tudta, miért háborúskodtak, miért öldösték egymást az emberek, miért hevertek elhullott lovak és barmok a földeken, miért szállt puskaport üst a levegőben. Nem tudta, de hálás volt érte: háborúban mindig készen várta a zsákmány. Igaz, békeidőben is bővíben volt a tápláléknak; járványok arattak ember s állat között. Nem tudta, hogy ilyenkor kosztjáról a tífusz gondoskodik — szilárd meggyőződése volt, hogy a sors neki kedvez. Ráadásul az emberek, akik a föld és a vizek szellemeit imádták, az elhunytak tetemét kidobálták a pusztára a ragadozók zsákmányául. Honnan is tudhatta volna, hogy a babonás hívők szerint szeretteik lelke éppen ezen az úton jut el a paradicsomba? Sok év telt el azóta, hogy a földön tömegével hevertek a holttestek. Évről évre fogyatkozott a zsákmány. Háborúskodás helyett az emberek leigázták, saját akaratuknak rendelték alá a természetet. Közös erővel elfojtották a háborút, amely egy nap alatt több száz bullát szállított a keselyű asztalára. Gátat vetettek a járványoknak is, ismét megfosztva őt a táplálékától. Már az üdvösségükkel , sem törődtek; ahelyett, hogy a lelkűket juttatnák a paradicsomba, arról kezdtek álmodozni. hogy maguk repüljenek a hold és a nap felé. Az öreg kondorkéselyű zsákmányra lesve naphosz- szat körözött a kék égbolton. Mostanában egyre ritkábban pihent meg kedves szikláján. Egy napon a végsőkig,elcsi- gázva elhatározta, hogy leereszkedik a megszokott hely* re. Ám a szikla, melyen egy évszázadon át üldögélt, eltűnt. Gyár állt a helyén. Toronymagas kéményének mély torkából fekete füst gomolygott, vörös szikrák pattantak szerteszét. Mindenütt nagy építkezéseket, kerteket. dübörgő gépeket látott. Mozdony vágtatott, mögötte hosszú sorban futottak a vagonok, a széles szürke úton porfelhőt verve robogtak a gabonával megrakott teherautók. Az öreg keselyű már halálosan kimerült, de éhes pwcm egyre űzte. Körbekörbe keringett, és arra gondolt, hogy olyan magasra kellene repülnie, ahonnan az egész földön, sőt, más bolygókon is észrevehetné a zsákmányt, összeszedte végső erejét- és még magasabbra emélkedett; szemmel már nem is látható kis fekete ponttá zsugorodott. Üveges szemét hirtelen vízcsepp felhőzte be; a madár nem látott többé. S noha körös-körül semmiféle zsákmány nem mutatkozott, az öregségére meghibbant ' keselyű makacsul hitt abban, hogy valamerre kell lennie tápláléknak. Úgy tűnt neki, hogy valahol fenn sok elhullott dög hever. Még gyorsabban repült, szinte mérhetetlen magasba fúrta fel magát. Hirtelen kavargó légörvénybe került. Az erős szél megforgatta, recsegő csontjait ' összeroppantotta, tolláit 'kitépte. A zsákmányra éhes nagy vadász teste egy szemvillanás alatt semmivé vált. Csak néhány szál tollat kergetett a szél a magasban. Mongol eredetiből fordította: Zahemszky László
