Kelet-Magyarország, 1973. június (33. évfolyam, 126-151. szám)

1973-06-10 / 134. szám

Wf%. fiíníus Yö. R35LET-M AGYÄROßSZAG - VÁSÁRNAK MELLÉKES?------------- " . m l———— . — , Könyvhéti örömeink és gondjaink Képzőművészeink vázlatkönyvéből: A balsai Tisza-part. (Krutilla József rajza) Interjúk a munkásegységről (Kossuth Könyvkiadó. 1973) SOKSZOR ELMONDJUK, LEÍRJUK, hogy a könyv örök. A rádió, a televízió korá­ban is megtartja különleges szerepét. Nem túlzás a jó baráthoz hasonlítani, aki hozzáse­gít az élet mélyebb megismeréséhez, olykor erkölcsi erőt is kölcsönöz olvasójának. Száz­szorosán igaz: tanít, nevel, szórakoztat. Arról már kevesebbet beszélünk, ponto­sabban nem mindig a gyökerekig hatolva; mennyi energia szükséges ahhoz, hogy a könyv egy jottányit se veszítsen szerepéből, ne csök­kenjen a változó-fejlődő világban sem az ol­vasás iránti igény, a könyv népszerűsége. Pe­dig nem kevés ez az energia. Tevékeny társa­dalmi könyvterjesztők, hivatásos és tisztelet- díjas könyvtárosok, népművelők százai mun­kálkodnak megyénkben is a könyvek megsze­rettetésén. Minden évben ismétlődő könyvheti örö­meink közé tartozik annak számbavétele: új­ra tettünk egv lépést, az egykor nem olvasó megye fokozatosan olvasó megyévé válik. Sza- bolcs-Szatmár az egy lakosra jutó kötetek számában elérte az országos átlagot. Az olva­sok tábora is szépen gyaraDszik. Külön öröm, hogy helyreállt a rendszeres könyvtári élet az árvíz sújtotta részen, ame­lyet az ország különböző városaiból, megyéi­ből kapóit támogat ásnak is köszönhetünk. A több, mint 30 ezer szabolcsi tanyai la­kos többsége sem kényszerül nélkülözni az ol­vasnivalót. „Guruló könyvtárak”, vándorau- tók viszik és hozzák a könyvet a tanyavilág­ban. A 80—100 lakosú tanyabokrokban, külte­rületi részeken letéti könyvtár várja a könyv­re szomjazó embereket. Elmozdult a holtpontról a lassan 800 ezer lakost számláló megyeszékhely elkeserítsen rossz könyvtárügye is. Igaz, még csak ala­pozzák és jó 2, 2 és fél év múlva vehetik bir­tokukba a könyvtárosok, az olvasók az új me­gyei könyvtárat, de ezt az adósságot lassan leírhatja Nyíregyháza. Méltó hajléka lesz a könyveknek. Nem kis öröm az is, hogy éppen a nyíregyházi városi könyvheti megnyitón je­lentette be a városi tanács elnökhelyettese: re­mény van rá, az évek óta tervezett hírlappl- vasó termet néhány hónap múlva átadják a kö­zönségnek, VAN MINEK ÖRÜLNÜNK, van mit szám­ba venni a könyv ünnepén. De-saját magunkat csapnánk be, ha nem szólnápk a gondokról. Elég sok még á megyében az elhanyagolt, szükségépületben lévő könyvtár. Kevés a helyben olvasási lehetőség. Nemrég a kisvárdai járásban megnézték a községi könyvtárak ál­lapotát, felszereltségét, könyv- és folyóirat­ellátottságát. A bíztató fejlődés mellett meg­állapították, hogy egy sor községben lehetetlen körülmények között dolgoznak a könyvtárak. A községek egy része a több évvel ezelőtti fejlesztési, állománygyarapítási összegeket for­dítja csak a könyvtárak fenntartására. Kevés a polc, néhol pedig alig, vagy egyátalán nem járatnak folyóiratokat. Hozzátehetjük, nem csak a kisvárdai já­rásban találkozhatunk hasonló problémákkal. Nem magyarázható, éppen ezért nem is elfo­gadható indokkal, csökkennek a helyi tanácsok könyvtárfejlesztésre fordítható támogatásai. Néhol az esetlegesség, a rendszertelenség, vagy a könyvek iránti egyéni szimpátia szabja meg, mennyit költenek könyvekre. A polchiány is lépten-nvomon akadályozója a könyvállomány gyarapodásának. Nincs mindig. összhang a könyvállomány fejlesztése és az azok kiszol­gálásához, elhelyezéséhez nélkülözhetetlen be­rendezési. felszerelési tárgyak vásárlása kö­zött.Néhol fillérekért anyag is lenne, szakem­ber is vállalná a munkát.De még nem terjedt e! a társadalmi munkának ez a fajtája, amely a könyvtárakat egy sor helyen valósággal új­Nyelvi sarok A NÉVUTÓKRÓL A „Nyelvi sarok”-ban többször írtam már arról, hogy a cselekvés körülményeinek a ki­fejezésére a rágós határozók helyett mennyire elterjedtek a beszédben a névutós formák. Azt gondolják az emberek, ha hosszasabban, ter­jengősebben fejezik ki gondolataikat, fonto­sabb és tartalmasabb lesz a beszédük. A ré­gen kialakult névutókat igen sokszor helytele­nül használjál',:, s egy sor $zót pedig névutói szerepben használnak. Ma ezekről azt tanít­juk, úton vannak afelé, hogy névutóvá válja­nak Szinte valarrfennyi hosszú, testes szó. Régebben az okhatározót a miatt, a cél­határozót a regeit névutóval fejezték ki. Pl.: „Betegsége miatt nem mehetett el az előadás­ra”, „A kérdés tisztázása végett hazautazott”. Újabban a rágós formák és a miatt he­lyett egyre jobban terjed a folytán, nyomán, következtében, kifolyólag, kifolyóan használa­ta. A miatt névutóval a cselekvésnek ún. in­dító és kényszerítő oKat szoktak kifejezni, te­hát azokat az okokat, amelyek a cselekvést el­indítják, és amelyeknek elkerülhetetlen kö­vetkezménye a cselekvés. A „Haj, de bűneink miatt Gyűlt harag kebledben” idézetben a ha­ragra gyúlás elindítói, kiváltói a nemzet bűnei. A „Betegsége miatt a fim nem jött el” mon­datban a betegség elkerülhetetlen következ­ménye az. hogy a fiú nem jött el, tehát a be­tegsége miatt kényszerítő oka a fiú el nem jö­vetelének. A folytén, nyomén, következtében, jávarázsolná. Érdemes lenne elkezdeni, meg­becsülést szerezni ennek a társadalmi mun­kálkodásnak is. Tartalmi kérdések is szóba kerülnek ezek­ben a napokban: mit olvasnak az olvasók, kik olvasnak, elégedettek lehetünk-e a munkások olvasás iránti igényeivel, érdeklődésével, az ol- vosói utánpótlásneveléssel... Sokkal bonyolul­tabbak a problémák, mint sem igennel, vagy nemmel lehetne válaszolni a kérdésekre. Leegyszerűsítve azt mondhatnánk: az emberek azt olvasnak, amit a könyvtárakban találnak, vagy amit a kezükbe adnak. így van találkozási pont a könyvtárak tényleges állapota, az állomány összetétele, a könyvek hozzáférhetősége és az olvasóvá nevelés kö­zött. Mindezt persze nem lenne helyes ezzel magyarázni. A könyvtárosok a megmondhatói, hány és hány olvasó érdeklődését sikerül az értékesebb, eszmei és művészi, a világnézeti fejlődést és gondolkodást szolgáló művekkel elősegíteni. Jó pedagógiai érzékkel, emberis­merettel orientálni, befolyásolni az olvasást. Azt is mondhatnánk: minden a könyvtároso­kon múlik. Azon, könyvkölcsönzőnek tartja-e magát, Vagy népművelőnek... A MEGYÉBEN A KÖNYVEK többségét a tiszteletdíjas, vagy társadalmi munkában a könyvtárosi tisztséget ellátók továbbítják az olvasókhoz. Ezen a továbbításon múlik talán a legtöbb. De azon is, hogyan javul a könyvtáro- sok megbecsülése, erkölcsi és ahol szükséges anyagi elismerésük. Ismerünk olyan tisztelet- díjas könyvtárost, aki a meghatározott köl­csönzési idő többszörösét tölti a könyvek, az olvasók között. Nagyon kell becsülni őket, mert múlhatatlan értékű munkát végeznek. Ök a könyvek örökletűságének névtelen mun­kásai, akik állandóan azon gyötrődnek, kere­sik a módját: a néhol maroknyi állandó olva­sótábort hogyan lehetne nagyobbítani. Hogy az olvasók zöme ne 1—2 könyvet kölcsönözzön egy év alatt... A gondok egy része nem új, s még azt sem mondhatjuk, holnap már régi lesz. Még sokat kell dolgozni azért, hogy a középkorú la­kosságnak legalább a fele, belátható időn be­lül olvosóvá váljék. Kiemelt feladata minden népművelőnek, de gazdasági vezetőnek is, a munkásműveltség gyarapítása. Ezek egyik leg­hatékonyabb módja és eszköze a könyv, a szak- és a szépirodalom egyaránt. A munkások olvasóvá nevelését viszont nem lehet leszűkíteni az üzemi . könyvtárakra, könyvklubokra. Valamennyi kulturális intézmé­nyünk rendelkezik számos lehetőséggel, hogy felkeltsék a munkások érdeklődését, differenci­áltan közelítsenek hozzájuk. / Az olvasói utánpótlás nevelésekor általá­ban az iskolákra, az iskolai könyvtárakra gon­dolunk. Jóllehet az iskola rengeteget tehet az olvasási igény ébren tartásáért, az ifjú olvasók neveléséért, itt is hiba lenne mindent az isko­lai életre, az iskolai könyvtárakra hárítani. Ha ezt nem egészítik ki más hatások, éppúgy, mint más nevelési szituációknál, ez is döcce- nőkkel, buktatókkal járhat. ÖRÖMEINK ÉS GONDJAINK egy részé­nek számbavétele összességében optimizmusra jogosíthat fel mindnyájunkat. Jó úton járunk a megyében, hogy a négy éve meghirdetett olvasó népért mozgalom célkitűzései megvaló­suljanak, s a szabolcsi nép olvasó néppé, vál­jék Külön megtiszteltetés, hogy június 13-án és 14-én Nyíregyházán tartják az olvasó né­pért mozgalom aktivistáinak országos tanács­kozását, amely újabb tapasztalatokkal segíti majd megyénkben is, hogy a könyv a lakosság mind nagyobb, mind szélesebb rétegeinek „mindennapi kenyerévé” váljék. Páll Géza kifolyólag és kifolyóan névutókkal ún. követ­keztető okot fejezünk ki. Az okot ezek úgy je­lölik meg, mint amit a cselekvés okozatként követ. Pl.: „Elhatározásunk következtében a társas' unk élete meg 'Hozott”, „Beavatkozá­sa folytán elvetették a ;avaslatpt”. Ezekkel a névutókkal teljesen ? _ ms értékű a -ra, -re rágós alak. Pl.: „Kihat mainkra a társasá­gunk élete megváltozni ", „Beavatkozására el­vetették a javaslatot”. Nyelvhelyességi szem­pontból nem kifogásolható á folytán, a nyo­mán és a következtében, az igényes beszéd azonban a -ra, -re rágós alakot jobban szereti. A kifolyólag és a kifolyóan alakokat kerülni kell! PL: A kár. amely abból kifolyólag kelet­kezett, hogy a ház leégett, helyesen így hang­zik: A kár, amely azért, keletkezett.., , A célhatározó ősi, magyaros végett névutója egyre jobban kivész a beszédből, helyette és a rágós formák rovására egyre jobban terjednek a céljából, a kedvéért és az érdekében név­utók. PL: „Ellenőrzés céljából érkezett” (he­lyesen; Ellenőrzésre...), vagy ,A dolog elinté­zése érdekében Pestre utazott” (helyesen: A dolog elintézésére..). Nyelvhelyességi szem­pontból e szók használata sem kifogásolható, de túlzott használatukat, elterjedésüket már csak stiláris okokból se engedjük meg. Gyakran keverik össze a miatt és a végett használatát. Egyik nyelvművelő könyvünk em­líti meg, milyen komikus helyzetet teremtett jó 20 évvel ezelőtt egy pesti középületben a következő, több helyen is elhelyezett felirat: „Dugulás végett csak a Honvéd utcai oldalon levő W. C.-k használhatók”. Beszélt nyelvünk ma körülményeskedő. terpeszkedő. Ebben szerepe van a felsorolt névutószerű szók elterjedésének is. Kerüljük el, ne hagyjuk elhatalt .asodni ezeket! Bachát László Huszonöt év telt el azóta, hogy a Magyar Kommunista Párt és a Szociáldemokrata Párt egyesítő kongresszusa a munkásosztály szerve­zeti egységéért folyó több évtizedes küzdelem utolsó aktusaként befejeződött. A' marxista történetírás az esemény jelentőségét nemcsak az ünnepi évfordulók és megemlékezések al­kalmával méltatta, hanem a „hétköznapokon” is nagy figyelmet fordított az 1947—1940-ban bekövetkezett korszakváltás e döntő mozzana­tának, s a népi demokratikus forradalomról, illetve átalakulásról szóló feldolgozásokban viszonylag részletesen tárta fel e folyamat lé­nyeges állomásait. Az egyesülés 25. évfoYdulójára most meg­jelent „Interjúk a munkásegységről” (1945 — 1948) című gyűjtemény (Kossuth Könyvkiadó, 1973. — az interjúkat Sánta Ilona készítette) —, amely jellegét és tartalmát tekintve is új­szerű kezdeményezés — a magyarországi mun- kásegységfrant és egyesülés történetéhez érté­kes adalékokat szolgáltat. A közel 19 ív terje­delmű könyvben közrebocsátott 20 interjú szereplő személyei az egyesülést megelőző években, évtizedekben a munkásmozgalom különböző területén és szintjén tevékenyked­tek és vettek részt a politikai küzdelmekben. A szakszervezeti mozgalomról Apró Antal és Kisházi Ödön, a kommunista párt politikájá­ról és a két párt együttműködéséről az akkor főtitkárhelyettesi beosztásban tevékenykedő Kádár János, a Szociáldemokrata Pártról' az élvonalban küzdő Marosán György, Schiffer Pál, dr. Szalai Sándor, az ifjúsági mozgalom­ról Hollós Ervin mondja el élményeit. Az üze­mi életről a csepeli veteránok egy csoportja, Csicsics Sándor, Katona Antal és Somogyi An­tal beszélnek. Értéke a kötetnek, hogy a mun­kásmozgalom fő kérdését, az egységet, nem kizárólagosan a munkásosztály problémája­ként tárgyalja, hanem mint a népi demokra­tikus átalakulás egészének döntő mozzanatát, megmutatja a Kisgazda- és a Nemzeti Pa­rasztpárt vezetőinek ezzel kapcsolatos állás­pontját és nézeteit is Bognár József kisgazda- párti és Nánási László nemzeti parasztpárti politikus nyilatkozataiban. Az interjút adók felszabadulás utáni tévé-, kenysége szerteágazó és «szintben különböző volt, ami lehetővé teszi, hogy átfogó képet kapjunk a korszakról, a két párt tevékenysé­géről, a pártok egymáshoz vgló viszonyáról, az együttműködés történelmi sikereiről és ne­hézségeiről, azokról a fő tendenciákról ás í<- lyamatokról, amelyek meghatározták a fejlő­dés menetét, a vezetők és a tömegek paagatar- tását az osztályharcban. A kötet egészében érinti a munkásmozgalom és a két párt szer­vezeti-ideológiai-politikai tevékenységének szinte minden alapvető kérdését. Bepillantást nyújt a konkrét események sorába épp^núgy, mint á' gyakran háttérben lejátszódott össze­csapásokba, személyes kapcsolatokba. Az interjúk tartalmát a korszak esemé­nyeit ismerő történész lényegre tapintó kérdé­sei alapozzák meg, amelyekhez többé-kevésbf mindig igazodnak a válaszok is. Az interjúk ezért szerencsés ötvözetei a történelemnek és a visszaemlékezésekre leginkább jellemző szubjektív látásmódból eredő véleményeknek, benyomásoknak, a száraz adatokat színessé varázsoló hangulati elemeknek. Az átgondolt szerkesztés és tematikai csoportosítás követ­keztében, a műfaji sajátosságok miatt egyéb­ként nehezen kezelhető interjúk a munkásegy­ségért folytatott harc élőképeivé válnak. Meg­ismerjük az egyesülés történelmi előzményeit — visszanyúlva a háborút megelőző időszakok­ba — éppenúgy, mint az 1945—1948 közötti évek harcait, az 1948 júniusában lezajlott kongresszus leglényegesebb összetevőit, majd a későbbi években végbement fejlődés esemé­nyeit egészen napjainkig. A stílusában és szemléletükben bizonyos vonatkozásokban egymástól eltérő, izgalmasan olvasmányos interjúkat lapozgatva, Ismét egy­értelműen bebizonyosodik, hogy a magyar munkásmozgalom is — a nemzetközi folya­matokkal összhangban — a 30-as évek köze­gétől rálépett a munkásosztály politikai és szervezeti egységéhez vezető útra, elsősorban akkor, amikor a kommunisták és szociálde­mokraták, a tagok és a vezetők, a közös ellen­ség, \a fasizmus elleni harcban egymásra ta­láltak. A Kommunista Internacionálé VII. kongresszusától tudatos népfrontpolilikát kö­vető kommunisták — mint ahogyan arról Ká- . dár János elvtárs nyilatkozik — egyetértő har­costársakra találtak a szociáldemokrata veze­tőségekben is azok személyében, akik felis­merték a kommunistaellenes politika tartha­tatlanságát és fokozatosan elvileg is szembe­kerültek a reformizmussal és az opportuniz­mussal. Az őszinte hangvételű írások még Inkább tükrözik, hogy a folyamat nem lehetett — ép­pen a, társadalmi sajátosságok miatt — sem gyors, sem ellentmondásoktól mentes; egészé­ben véve azonban mégis felfelé ívelő, egyre erősödő és terebélyesedő folyamat játszódott le. Ezt olyan kiemelkedő események és állo­mások jelzik, mint a háború alajrt lezajlott kö­zös megmozdulások és akciók, az illegalitás­ban kibontakozó közös ellenállási mozgalom, majd az akcióegység csúcspontjaként az 1944. október 10-én, Szakasits Árpád és Kállai Gyu­la által aláírt egységmegállapodás a két mun­káspárt akkori és háború utáni együttműkö­déséről. A felszabadulás természetesen. nemcsak a nemzet, hanem ezen belül a munkásmozgalom életében' is gyökeres fordulatot eredményezett. A munkáspártok számára rendkívül kedvező politikai-társadalmi feltételek teremtődtek; a munkásosztály, pártjainak képviselőin kérész­iül. részesévé vált a hatalomnak. A harmincas évektől kezdve megalapozott együttműködést az új viszonyok között, a történelmi követel­ményeknek megfelelően, . magasabb szinten kellett folytatni. A felszabadulás utáni évek­ben 'a két, több százezer tagot számláló párt kapcsolata rendkívüli mértékben kiterjedt. A munkásegységfront a népi demokratikus1 forradalom és átalakulás hajtóerejévé, társa­dalmi bázisává vált. A kötet ehhez is sok ú.iat ad. Nemcsak azzal, hogy az események eddig ismeretlen összefüggéseire és tényeire fényt derít — például az 1944. október 10-i egység- megállapodás előkészítésének és aláírásának körülményeiről Schiffer Pál érdekes részlete­ket közöl —», hanem azzal is, hogy az eddig közismert mozzanatokat, más oldalról, más as­pektusból is megvilágítja, újabb összetevőkre irányítva a szakemberek és a szemtanú fi­gyelmét. S mégha ezekkel az új adatokkal, il­letve értékelésekkel a történészek, a korabeli írásos anyagok ismeretében esetenként nem is mindenben érfenek egyet, tagadhatatlan, hogy az interjúk a kor szellemét, atmoszféráját, a kiélezett osztályharcban szövődő hivatalos és baráti kapcsolatokat, politikai és pártküzdel­mek konkrét (körülményeit plasztikusan idézik fel és hozzák történelmi közelségbe. Az interjúk elismerő, s ha kell — a kom­munista mozgalommal szemben is — őszin­tén kritikus hangvétele — különösen az 1948- at, követő időszakok jelenségeire vonatkozóan — megkönnyíti az események reális és marxis­ta értékelését. Az 1948-as szervezeti egyesü­léssel meghatványozódott a magyar munkás­osztály ereje, ami a személyi kultusz okozta torzulások miatt teljességében nem bontakoz­hatott ki. A tanulságokat levonva, az MSZMP megvalósította a munkásosztály forradalmi erőinek összeforrását, a harci egységet, a 'marxista—leninista ideológia alapján. A húsz interjú közrebocsátása 25 évvel az egyesülés után ennek a beteljesedésnek szép bizonyítéka, S. % »: ém*

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents