Kelet-Magyarország, 1973. június (33. évfolyam, 126-151. szám)
1973-06-08 / 132. szám
W¥l. jfinhis 8. “** f. oííal ^ $VOM.T7itKdt/ó<. Tuzsérra iátokat C a Ferencváros A tervek szerint vasárnap, június 10-én került volna sor Tuzséron a Tuzséri MEDOSZ —Ferencváros barátságos labdarúgó-mérkőzésre. Az NB III-as labdarúgó-bizottság azonban nem engedélyezte, hogy a szintén vasárnapra kisorsolt Tiszavasvári Lombik-—Tuzséri MEDOSZ bajnoki mérkőzést előrehozva bonyolítsák le. Emiatt egv nappal később, hétfőn, június 11-én rendezik meg Tuzséron a Tuzséri MEDOSZ—Fe- . rencváros barátságos labdarúgó-mérkőzést. Tomiién Lívosii;iraíSí;sk Az elmúlt hét végén Nyíregyházán megrendezett országos ifjúsági atlétikai csa- patbainoki fordulón váratlan vereséget szenvedtek megyénk együttesei. Egyrészt azért, mert több jó képességű atlétánk — Szabó Ildikó, Snhaj Margit, Lázár István, Illés Ottó — sérülés miatt nem indulhatott. De a vereségeket nagyban elősegítette, hogy több megyei válogatott versenyző minden előzetes bejelentés nélkül, indokolatlanul távolmaradt a versenytől. Olyan ponterős atléták, mint az újfehértói Szabó Ágnes és Tóth Ibolya, a nyírbátori Makkal Erzsébet, a kisvárdai Oláh Erzsébet, s a vencsellői Márton György. Több vencsellői versenyző megjelent ugyan, de mégsem állhatták a megyei válogatott rendelkezésére, mert nem hozták magukkal minősítési könyveiket. Mind- ezek sajnálatos tények, s reméljük. hogy a jövőben nem ismétlődnek meg. Sikeres fesfneve!ési bemutató Az iskolák államosításának 25. évfordulója tiszteletére sikeres testnevelési bemutatót tartott a napokban- a Nyíregyházi 2-es számú Általános Iskola. Az iskola udvarán le- zajlott eseményen látványos szabad-, kéziszer-, talaj- és szertorna-gyakorlatokat mutattak be az iskola tanulói. Ez alkalommal első ízben mutatkoztak be az iskola testnevelés tagozatos osztályai is közönség előtt. A kitűnő rendezésben lezajlott testnevelési bemutató sikerét bizonyítja, hogy a különféle gyakorlatokat mintegy 1000 főnyi (!) közönség köszönte meg tapsaival. Salamoni ítélet A nyíregyházi járási II. osztályú labdarúgó-bajnokság Keleti csoportjában — mint erről Egressv Pál tudósítónk beszámolt — változatlanul bizonytalan a bajnoki cím sorsa, bár a zöld gyepen már véget ért a küzdelem. A lejátszott mérkőzések alapján Nyírtét együttese végzett első helyen. De a Ra- moesaháza ellen megnyert találkozójuk 2 pontját a ra- mocsaháziak megóvták és meg is kapták —, s így ők kerültek a táblázat élére. E döntés ellen Nyírtét fellebbezett... A nyíregyházi járási labdarúgó-szövetség elnöksége legutóbb „salamoni ítéletet” hozott. Azaz elrendelte, hogy az annyit vitatott Nyírtét—Ramocsaháza mérkőzést június 10-én, vasárnap újra kell játszani. A találkozóra közös rendezésben Oroson kerül sor. Raji a JT Kupában A nyíregyházi járásban immár évek óta hagyományosan sorra kerülő labdarúgó Játékvezetői Kupa kü zd elem sor o- zat első fordulójának mérkőzéseire vasárnap, június 10- én kerül sor. Ez alkalommal a járási II. osztályú együttesek az alábbi mérkőzéseket játszák le: Rakamazi Soartacus II.—Tiszalöki MEDOSZ II., Tiszanagyfalu—Basha- lom, Kisfástanya—Búj, De- mecseri Tsz—Kálmánháza, Tiszarád—Sóstóhegy, Nyírtura—Tímár. A visszavágó mérkőzésekre június 17-én kerül sor, ellenkező pályaválasztási joggal. A járási I. osztályú együttesek pedig a későbbiekben kapcsolódnak be a JT Kupa-küzdelembe. Országos edzőtábor Nyírp^yházán A Magyar Úttörő Szövetség és a Magyar Sportlövő Szövetség rendezésében országos serdülő légpuskás edzőtáborozás lesz Nyíregyházán az úttörőlányok és -fiúk részére, június 11-től három héten át. Az edzőtáborban az ország különböző tájairól gyűlnek össze a legtehetségesebb lég- puskás leányt 'és fiúverseny- ■iífik, hogy szakemberek felügyelete alatt képezzék tovább képességeiket. Az ősz- szesen mintegy 40 fiatal sportlövő a Váci Mihály tanyai kollégiumban lesz elszállásolva. Gyakorlati foglalkozásokat az MHSZ városi kispuskalőterén tartanak számukra. Érdekességként megemlíthető, hogy az edzőtábor befejeztével a résztvevők túlnyomó többsége egyenesen Dunaújvárosba, a IX. nyári úttörő-olimpia országos döntőjének légpuskás versenyére utazik. Bézi László Sporthír Az ifjúsági labdarúgók UEFA-tornáján négy csoportban befejeződtek a selejtező mérkőzések. A legjobb négy közé Olaszország Anglia, Bulgária és az NDK jutott. Az elődöntők párosítása: Olaszország— AnrJ'a. Bulgária—NDK. A döntőre június 10-én a firenzei Sta- dio Communale-ban kerül sor, 21,30 órakor. A KÖZMŰ ÉS MÉLYÉPÍTŐ VÁLLALAT felvételre keres leninvárosi munkahelyre Ácsokat, kőműveseket és HEGESZTŐKET MINŐSÉGI MUNKÄRA, TOVÁBBÁ KUBIKOSOKAT ÉS SEGÉDMUNKÁSOKAT. Jelentkezni lehet: Leninváros, Gyártelep irodaház. FELVESZÜNK MÉG A MÉLYFÚRÓ ÉS CÖLÖPALAPOZÖ ÉPÍ TÉSVEZETŐSÉGFINKRE SEGÉDMUNKÁSOKAT, BETANÍTOTT MUNKÄRA. Jelentkezni lehet- Budapest, VJI. Wesselényi u. 4. sz. (943) Járási atlétikai ksváfaczfé verseny Nagykállóban Népes mezőnyök részvéte - lével, kellemes időben rendezték meg Nagykállóban a serdülő és ifjúsági korú atléták járási kiválasztó versenyét. Néhány számban, különösen az ifjúságiak mezőnyében kitűnő eredmények születtek. A járási kiválasztó verseny eredményei a következők : LÁNYOK Serdülő B-kategória. 60 m: 1. Berki Anna (Nagykál- ló, 2_es iskola) 8,9, 2. Plajos Ilona 9,5, 3. Nagy Lívia 9,7 mp (mindkettő Nagykálló, 1- es iskola). 100 m: 1. Berki Anna 14,3, 2. Nagy Lívia 15,2 mp. 600 m: 1. Csekk Katalin 1:59, 2. Győző Éva 2:03 p. (mindkettő Nagykálló, 2-es iskola). Távolugrás: 1. Berki Anna 455, 2, Hekmann Piroska 407 (mindkettő Nagykálló, 2_es iskola). 3. Plajos Ilona (Nagykálló, 1-es iskola) 385 cm. Magasugrás: 1. Hekmann Piroska (Nagykálló. 2-es iskolai 130, 2. Tóth Erzsébet 130, 3. Plajos Ilona 130 cm (mindkettő Nagykálló, 1-es iskola). Súlylökés: 1. Vass Piroska (Nagykálló, 1- es iskola) 7,18, 2. Hekmann Piroska 7,10, 3. Csekk Katalin 6,60 m (mindkettő Nagy- kalló. 2_es iskola). Serdülő A-kategória. 100 m: 1. Baráíh Erzsébet 14,2, 2. Bojtor Ibolya 14,2, (mindkettő Budai Gimnázium). 3. Takács Júlia (Korányi Gimnázium) 14.5 mp. 300 m: 1. Baráth Erzsébet (Budai) 51,5, 2. Takács Júlia (Korányi) 52,0, 3. Plaschi Margit (Budai) 54,0 mp. 600 m: 1. Takács Júlia (Korányi) 2:05, 2. Plaschi Margit 2:07, 3. Szilágyi Györgyi 2:13 p (mindkettő Budai). Távolugrás: 1. Bojtor Ibolya 420. 2. Baráth Erzsébet 402, 3. Hoífman Éva 395 cm (mindhárom Budai). Magasugrás: 1. Baráth Erzsébet (Budai) 130, 2. Takács Júlia (Korányi) 130 cm. Súlylö-- kés: 1. Baráth Erzsébet 8.00, 2. Gzine Mária 7,60. 3. Béri Erzsébet 7,50 m (mindhárom Budai). Diszkosz: 1. Béri Erzsébet 18,20, 2. Bernáth Júlia 15,30, 3. Czine Mária 14,10 m (mindhárom Budai). Gerely: 1. Czine Mária 20,40. 2. Béri Erzsébet 19,70 m (mindkettő Budai). 3. Vincze Zsuzsa (Korányi) 16.80 m. Ifjúságiak, tOO m: 1. Kiss Katalin (Budai) 14,1. 2. Paplógó Katalin (Korányi) - 14,2. 3. Guczi Ágnes (Budai) 14,3 mp. 200 m: 1. Kiss Katalin (Budai) 30,6. 2. Paplógó Katalin (Korányi) 31,0. 3. Drob- nyi Valéria (Korányi) 34,2 mp. 400 m: 1. Paplógó Katalin 1:09 2. Drobnyi Valéria 1:19 (mindkettő Korányi), 3. Papp Mária (Budai) 1:21 p. 800 m: 1. Bakó Mária (Korányi) 3:28, 2. Papp Mária (Budai) 3:30 n. Távolugrás: 1. Kiss Katalin 470. 2, Guczi Ágnes 435 (mindkettő Buliéi). 3. Nyeste Piroska (Korányi) 395 cm. Magasugrás: 1. Paplógó Katalin (Korányi) 143, 2. Kiss Katalin (Budai) 143, 3. Szendrei Ibolya (Korányi) 140 cm. Súlylökés: 1. Kiss Katalin 9,18, 2. Szunyoghy Éva 9,05 (mindkettő Budai), 3. Borsy Katalin (Korányi) 8.00 m. Diszkosz: 1. Borsy Katalin (Korányi) 24.00. 2. Szunyoghy Éva (Budai) 18,20, 3. Rácz Erzsébet (Korányi) 17,70 m. Gerely: 1. Bakó Mária 20,56, 2. Nyeste Piroska 20,00. 3. Borsy Katalin 18,45 m. FIUK Serdülő B-kategória, 100 m: 1. Várnai János 13,9, 2. Márton András 13,9 (mindkettő Nagykálló, 1-es iskola), 3. Asztalos József (Nagykálló. 2-es iskola) 14,0 mp. 1000 m: 1. Czagány László (Nagykálló, 2_es iskola) 3:10 p. Távolugrás: 1. Várnai János 501, 2. Csordás András 501. 3. Kaposi Mihály 453 cm (mindhárom Nagykálló, 1-es iskola). Magasugrás: 1. Várnai János 150, 2. Csordás András 150, 3. Kovács Tibor 140 em (mindhárom Nagykálló. 1-es iskola). Súlylökés: 1. Czagány László (Nagykálló, 2-es iskola) 10,70 m. Serdülő A-kategória, 100 m: 1. Pulinka Mihály 12,8, 2. Szabó József 12,9. 3. Sőrés Sándor 12,9 mp (mindhárom Korányi Gimnázium). 400 m: 1. Kűri tár András 62.0, 2. Szabó József 65,0, 3. Sőrés Sándor 65,3 mp (mindhárom Korányi). 1000 m: 1. Erdész Gábor 4:50, 2. Keszler János 5:09. 3. Pulinka Mihály 5:22 p (mindhárom Korányi). Távolugrás: 1. Pulinka Mihály 506, 2. Sőrés Sándor 504 (mindkettő Korányi), 3. Csontos András (Budai). 481. cm. Magasugrás: 1. Loss László 160, 2. Debreceni Lajos 160 (mindkettő Korányi), 3. Csontos Zoltán (Budai) 155 cm. Súlylökés: 1. Vischián Elek 10,Í5, 2. Pulinka Mihály 9,70 (mindr kettő Korányi), 3. Adorján Zoltán (Budai) 9,21 m. Diszkosz: 1. Pulinka Mihály (Korányi) 27,50. 2. Adorján Zoltán 21,10, 3. Mészáros György 18,80 m (mindkettő Budai). Gerely: 1. Vischián Elek 37,90, 2. Pulinka Mihály 33,60 (mindkettő Korányi), 3. Mészáros György (Budai) 31,40 m. Ifjúságiak, 100 m: 1. Vass László 11,8, 2. Herczku János 12,0. 3. Rátonyi Tamás 12,3 mp (mindhárom Korányi). 200 m: 1. Vass László 23,7, 2. Herczku János 24,0, 3. Rátonyi Tamás 25,1 mp (mindhárom Korányi). 400 m: 1. Vass László 55,8. 2. Szikora Jáno-s 65,0, 3. Magyar L»ászló 67,0 mp (mindhárom Korányi). 800 m: 1. Horváth János 2:22. 2. Moldván Miklós 2:35, 3. Szőlősi György 2:45 mp (mindhárom Korányi). 1000 m: 1. Mérföld! János 4:57 (Budai). 2. Moldván Miklós 5:02. 3. Tóth István 5:15 p (mindkettő Korányi). Távolugrás: 1. Rátonyi Tamás 583, 2. Herczku János 552 (mindkettő Korányi). 3. Szálkai Mihály (Nagy k állói MEDOSZ) 531 cm. Magasugrás: 1. Herczku János (Korányi) 175. 2. Bojtor Tibor (Budai) 175. 3. Rátonyi Tamás (Korányi) 170 cm. Súlylökés: 1. Horváth István (Budai) 11,23. 2. Maleskovics Imre (Korányi) 10,70, 3. Bojtoi; Tibor (Budai) 10,01 m. Diszkosz: 1. Bojtor Tibor 31,50. 2. Horváth István 28,20, 3. Sándor Elek 27,80 m (mindhárom Budai). Gerely: 1. Herczku János (Korányi) 49,90 2. Horváth István 39,86. 3. Bojtor Tibor 35,20 (mindkettő Budai). Tóth Attila Csjeí Siíiififoa* a í35zsfőiícu Csütörtökön még 44 ökölvívó reményekeohatett an— ban, hogy Európa-bajnok.«á^- got nyer. Ezeket a reményeket aztán a délután,- illetve este lezajlott 22 mérkőzés alapján felére csökkentették, kialakult a döntő mezőnya. Közöttük van váilósúly- ban a magyar Csjef Sán- dór is. aki a délutáni program hetedik mérkőzésén óriási csatában 4:1 arányban legyőzte a jugoszláv ökölvívósport új üstökösét, Jelesijevicset, aki másfél évvel ezelőtt tűnt fel, és a Cs.jcf elleni elődöntő volt életének 22. mérkőzése. Cs.j C előtt Juhász László junior Európa-bajnok szerepelt, a szovjet Kamnyev ellen nem sok esélye volt a sikerre. Sokáig bátortalanul is harcolt, csak az utolsó két percben mutatta meg, hogy esetleg másként is alakulhatott volna... Végül is 5:0 arányú pontozásos vereséget szenvedett. Papp László vezető edző Juhász és Csjef mérkőzését így értékelte: — Juhász szovjet ellenfele sokkal erősebb volt, Juhász óvatosan harcolt. A harmadik menetben, amikor már minden mindegy volt, akkor Juhászt „rázavartam” és ebben a küzdelemben jobbnak bizonyult. Felvetődhet a kérdés, miért nem kezdte Juhász előbb ezt a harcmodort. Erre a válaszom, azért, mert kockázaton lett volna a nagyon kémé- nyékét ütő Kamnyev ellen így kezdeni. — Csjef nagyszerűen harcolt, nem volt könnyű dől- ga a villámgyőzelmet aratott jugoszláv ökölvívó ellen. Győzelmét elősegítette, hogy az első két menetben biztos előnyhöz jutott. A pontozók közül a spanyol 59:58 arányban a jugoszlávot ítélte győztesnek, a továbbiak pontozása: norvég: 58:58. finn: 59:59, lengyel: 59:59 és dán: 59:59 — valamennyi Csjef javára. Kosárlabda NB III: Vereséget szenvedtek csg esélyesek Megyénk NB III-as férfi kosárlabdacsapatai közül a Mezőgazdasági Főiskola—Tanárképző Főiskola helyi rangadó két együttese szolgáltatta a forduló legnagyobb meglepetését: vereséget szenvedett az esélyesebb Tanárképző! De szintén meglepetésnek számít, hogy a bajnoki címre törő Sparta- cus-Petőfi is kikapott azNB II-ben szereDlő Miskolci EAFC tartalékcsapatától. Eredmények: Nyíregyházi Mezőgazdasági Főiskola-Nyíregyházi TeHASZNÁLT SZEMÉIVahtó i^T MEGVESZI A DEBRECENI KIRENDELTSÉGE Debrecen, Balmazújvárosi út 3, Nyitva 8-tól 15 óráig, v’ombaton 8-tól 12,30 óráig. vétel * eladás «bizományi értékesítés < nárképző Főiskola 59:44 (20:23). Férfimérkőzés Nyíregyházán. A rangadó előtt joggal tartott egymástól a két együttes. A mérkőzés első félidejében változatos és színvonalas játék után még a Tanárképző szerzett hárompontos előnyt. Szünet után viszont nagyon feljavult a Mező- gazdasági Főiskola játéka, s végeredményben teljesen megérdemelten nyerte meg jelentős különbséggel is a találkozót. Legjobb dobók: Kántor 14, Szerdahelyi, Vá- nyi 12—12, illetve: Cserfalvi 18, Máté 10 ponttal. Sipos Béla Miskolci EAFC II—Nyíregyházi Spartacus-Petőfi SC 52:48 (24:31). Férfimérkőzés Miskolcon. Az első félidőben szervezettebben védekezett a nyíregyházi csapat, s játékosai pontos dobásokkal megérdemelten szereztek előnyt. Szünet után viszont rá sem lehetett ismerni a Sparta- cus-Petőfire, olyan széteső játékot nyújtott. így a nagy lendülettel hajrázó miskolci együttes megérdemelten fordította maga javára a mérkőzés sorsát. Bár ez az eredmény a feljutás szempontjá- ból nem számít be a bajnoki táblázatba, mégis figyelmeztetőül kell szolgáljon a nyíregyházi csapat játékosainak. A Spartacus-Petőfi legjobb dobói: Csorba 12, Szita 11, Knáver 10 ponttal. Ganzler István Általános iskolát végzett fiatalokat ipari tanulónak felveszünk az 1973-74-es tanévre: KŐMŰVES, ÁCS, VILLANYSZERELŐ SZAKMÁBA. Vidékieknek szállást, teljes ellátást biztosítunk. A te nulmányi eredménytől függő ösztöndíjat, az ács és kőműves szakmában társadalmi ösztöndíjat is fize tünk. JELENTKEZNI LEHET: a „PROSPERITÁS" KSZ munkaügyi osztályán Budapest, IX., Viola u, 45, sz. alatt. ' (HV >)