Kelet-Magyarország, 1973. június (33. évfolyam, 126-151. szám)
1973-06-27 / 148. szám
K§73. JBnYus ?T. íP&LBt-M AGY ABORSZÄ 5 S. oldal Válaszok a Tv-fórum kérdéseire Uíojáfék Nyírcsaholyban gyón is eltérő körülmények között. Ez bonyolulttá teszi az irányítást, megnehezíti az egyébként is szűkös anyagi és szellemi erőforrások megfelelő koncentrálását, a különböző iskolatípusok képzési feladatainak összehangolását és a korszerű iskolahálózat megteremtését. — Az állami oktatás múlt évben lezárult felülvizsgálata ezeket a hiányosságokat felszínre hozta. Az MSZMP Központi Bizottságának határozata a többi között ezért hangsúlyozta, hogy az egész közoktatás tartalmi korszerűsítésével párhuzamosan minden szinten hatékonyabbá kell tenni az irányítást, növelni kell a szervezettséget és javítani az iskolahálózat fejlesztésének összehangolását. Az irányítás szervezetére vonatkozóan a határozat előírta, hogy: főhatósági irányításra tekintet nélkül minden iskolatípus fenntartásának jogát a jövőben a tanácsok gyakorolják. — Ez az intézkedés, ha átmeneti gondokkal jár is, közoktatásunk, s ennek keretében a szakmunkásképzés fejlődését szolgálja. A szakmunkásképzésben a Munkaügyi Minisztérium központi — szakmai ágazati — irányítása változatlan marad. Úgyszintén az iskolaigazgatók önállósága is. Emellett a Munkaügyi Minisztérium minden szükséges támogatást megad a tanácsoknak az új feladatok ellátásához, így remélhető, hogy az iskolák közvetlen irányításának megváltozása nem okoz átmeneti visszaesést a képzésben Hosszabb távon pedig mindenképpen hasznos. KÉRDÉS: 1974-től a kereskedelmi beruházásokra (például általános fogyasztási és értékesítő szövetkezetek) megszüntetik-e a beruházási stoppot? VÁNDOR SÁNDOR, a Belkereskedelmi Minisztérium közgazdasági főosztályának helyettes vezetője: — Jelenleg nincs beruházási stop a belkereskedelemben. A beruházások alapja ma is a vállalatok hitelképessége, fizetési lehetősége, valamint a mindenkori építőipari kapacitás. A szövetkezeteknél a negyedik ötéves terv idejére határozták meg a pénzügyi kereteket. Ezeknek felszabadításával a beruházási piac lehetőségétől függően foglalkoznak. KÉRDÉS: A forgóeszközöket a vállalatoknak saját fejlesztési alapjukból kell finanszírozni. A Magyar Nemzeti Bank június 1-től nem dolgozza fel a hozzá beérkezett anyagokat, így a kereskedelmi vállalatok készpénzfizetését sem, ezért a vállalatoknál növekszik a * forgóeszköz-állomány. Változtatnak-e ezen a jövőben? DR. BÉL IMRE, Belkereskedelmi Minisztérium köz- gazdasági főosztálya: — Valóban, a vállalatoknak kell finanszírozniok saját fejlesztési alapjukból a forgóeszközöket. Ezen a jövőben sem változtatunk. Ami a készpénzbefizetések kifogásolt feldolgozását illeti, az nyilvánvalóan az államigazgatásban június 1-től bevezetett szabad szombattal függ össze. A Magyar Nemzeti Bank csak szombaton nem könyvel: se nem terhel, se nem ír jóvá. Ez némileg növeli az átfutási időket, de jelentősen nem befolyásolja a vállalati gazdálkodást. KÉRDÉS: Az utóbbi időben több jelentős beruházást leállítottak, példa erre a paksi atomerőmű. Az eddig befektetett pénz vajon kárba veszett? DEÁK ANDREA, a Magyar Beruházási Bank főosztályvezetője: — Beruházási tevékenységünknek anyagi-műszaki kapacitásainkkal való összehangolása időnként szigorú központi intézkedéseket kívánt. Emiatt volt már példa, hogy kormányunk a ter- •vezett nagyberuházásaink közül néhánynak az indítását későbbre halasztotta. A már megkezdett beruházások ■ leállítására azonban hosz- szabb időtávra visszatekintve sem került sor. — Más kérdés, hogy kivételesen indokolt esetben a beruházás kivitelezésének megkezdése után rendelte el a kormány a szüneteltetést, természetesen a várható következmények sokoldalú mérlegelése után. A paksi atomerőművet szüneteltető (és nem leállító!) határozatra gazdaságossági okokból került sor. A negyedik ötéves tervidőszakban ugyanis a vártnál több szénhidrogén állt rendelkezésünkre, s így olcsóbb volt olajerőműveket (pl. százhalombattai hőerőmű stb.) építeni. Most időszerűvé vált az atomerőmű építésének. folytatása. A Szovjetunióval érvényben lévő államközi egyezmény alapján — a már elvégzett területelőkészítés folytatásaként — 1973-ban az atomerőmű kivitelezése ismét megindul és az eddigi befektetések mind a megvalósításban, mind a villamos- energia-termelésben megtérülnek. Tehát kárba veszett befektetés nincs. A dráma, a történés színhelye: Nyírcsaholv község a mátészalkai járásban. Az utójáték színhelye is Nyírcsa- holy. A szereplők is nyírcsa- holyiak. Gsakhát, mert múlik az idő, kissé megöregedtek azóta és a gondolkozásuk alapvetően megváltozott. Az 1960 februári nagy tsz- szervezés után a kommunisták úgy határoztak, hogy tovább nem agitálnak. Aki nem érti az idők szavát, aki makacs és maradi — legyen továbbra is egyéni gazda. A községben 33 család maradt kívül a szövetkezeten. Maradéktalanul meghagyták a földjüket is. Akkor még 450 holdnyi földről volt szó. Az évek során néhányan meggondolták magukat, belátták, hogy tévedtek és csatlakoz'- tak a közöshöz, beléptek a tsz-be, ahogyan mondják: még időben. De vagy húsz család maradt. Olyan eset is előfordult, hogy a . szülők egyénileg gazdálkodtak, viszont gyermekeik — föld nélkül — beléptek a tsz-be. Ma is ott dolgoznak és a közgyűlés határozatával értenek egyet. Azzal, hogy nem kellenek újabb tagok a tse-nek, mert van munkaerő bőségesen, hiszen a gépesítést is elvégezték az évek során. . . A földet meg kell művelni De nem ilyen egyszerű ez. Azok, akik kívül maradtak már második éve ostromolják a tsz-elnököt és a többi vezetőt, hogy be akarnak lépni. Nem fiatalok már. Földjük azonban még jócskán van. Öt-tíz hold egynek- egynek, sőt, több is. A tsz azonban — éppen a közgyűlés határozata értelmében — két-három éve már nem vett fel új tagokat. A kívülállók —_ így nevezik őket —- azonban ebbe nem nyugodtak bele. Mentek Kállai Menyhérthez, a járási pártbizottság titkárához, éppen ahhoz az emberhez, aki valaha a lelkét is kitette volna, csak lépjenek be. Mit tehet ilyenkor, egy járási párttitkár? A vezetőség és a közgyűlés határozatát — ha törvényes, — ő se változtathatja meg,. Márpedig minden tsz vezetőségének — korábban közgyűlésének — törvényes joga. hogy felvesz, vagy nem vesz fel valakit a tsz-be. Józsa Endre, a Szatmár-beregi TESZÖV titkára se tudott segíteni. De a nyírcsaholyi egyéni gazdák elmentek magasabb fórumokhoz is. Varga Imre elnököt meg lépten-nyomon ostromolták. Többen beadták felvételi kérelmüket Is. de nem vették fel őket. Végül néhányan azt mondták, hogy elhagyják a földet, ingyen is odaadják a tsz-nek, csak művelje meg. A fsz-nek azonban nem kell. Vásárolni nem akar — ingyen meg nem veheti el. Emiatt néhány egyéni gazda az idén már meg se művelte a földjét. De ezzel a törvénybe ütköztek. A földet meg kell művelni. Mégpedig annak kell gondoskodnia a A Tv-fórumra több kérdés érkezett a televíziónézőktől, amelyeket Nyers Rezső elvtárs a rendelkezésre álló adásidőben nem tudott megválaszolni. A Központi Sajtószolgálat ez alkalommal a Könnyűipari Minisztérium, a Munkaügyi Minisztérium, a Belkereskedelmi Minisztérium és a Magyar Beruházási Bank válaszait közli az alábbi kérdésekre. KÉRDÉS: Milyen meggondolás alapján történt áremelkedés a fodrásziparban? BÉRCI BÉLA, a Könnyűipari Minisztérium árosztályának vezetője: — A fodrászatban, az alapvető szolgáltatások,. mint például a vágás, a borotyá- lás, a dauer (tartós hajhul- lámkészítés) * országszerte maximált árkategóriába tartoznak. Az olyan szolgáltatások, melyek nem alapvető szükségleteket elégítenek ki, például a manikűr, a hajfestés, a kozmetika, szabadárasak. Ezek árának megváltozása a szövetkezetek, a tanácsi vállalatok hatáskörébe tartozik. A maximált árkategóriában szereplő szolgáltatásoknál országszerte a helyi árhatóságoknak lehetőségük van rá, hogy azokon indokolt esetben változtassanak. Egyébként régi gond a szolgáltatások ára, mivel ezeket évtizedekkel ezelőtt állapították meg.' Ma már gyakran előfordul, hogy az árak nehezen fedezik a költségeket.' KÉRDÉS: Mi volt az indítéka a szakmunkásképzés tanácsi irányítása alá helyezésének? Nem okoz-e átmeneti visszaesést a szakmunkásképzésben az irányítás megváltó-látása, mivel a tanácsok' /. ■ résbe ismerili a szakmun kásképzés speciális gondjait? SZAMOS JÓZSEF, a Munkaügyi Minisztérium szakoktatási főosztályának csoportvezetője: « — Az állami oktatás irányításában, de a középfokú, ezen belül a szakközépiskolai és szakmunkásképző iskolai irányításban különösen fontos a kellő összehangoltság. A középfokú szakoktatás közvetlen irányítása jelenleg a legszétaprózot- tabb. Ezeket az iskolákat a tanácsok mellett tizenhárom, ezen belül a szakmunkásképző iskolákat hat főhatóság irányítja. — Azonos szakra, vagy szakmára több tárca közvetlen felügyelete alatt működő intézményekben is képeznek fiatalokat különböző, egymástól gyakran naMikor Kata és Tamás összeházasodtak, jól jött ez a két — már akkor is kopottas — jószág. Irdatlanul nagy mind a kettő: valamikor a múlt század derekán voltak divatosak az ilyenek, lehet hogy még abból az időből származnak. No de akkor örüllek neki, hogy a férfinak valami távoli rokonai rájuk hagyományozták. Mikor tudtak volna ők még fotelt is venni? Két kezdő pedagógus. És akkor' A fiúk most huszonnégy éves A lányuk huszonkettő. Itt egy kislány-, ott egy fiúunoka. A második és a harmadik nemzedék is a két öregfotelben nevelkedett, ott végezte életének első hónap- taiban azt is, ami illik, azt s, ami nem. Azóta kétszer s hozzáfogtak a lakás — mi 1 agad ás, roppant megviselt — bútorainak kicseréléséhez, de először Kistamás házasodott meg váratlanul, egyik napról a másikra. Lakás, bútor:.. Nyisd ki apám- anyám a zsebed. Még a szülők lakásából is odavándoroltak a jobb darabok. Persze, a két öregfotel nem. Sértésnek vette volna a fiatalasszony, ha ilyen szakadozott huzatú, kiálló rugóza- tú ócskaságot betuszkolnak vadonatúj szövetkezeti lakásukba. Aztán Csilla ment férjhez, na és a lányom sem utolsóbb a fiamnál, kezdődött minden elölről. A lakás bútorai ismét elvesztették nélkülözhető társaikat. A két öregfotel maradt. Mikor a második gyermek családja is elköltözött a szülői lakásból (pár évig ott élt egyik is, másik is), a kát bútormatuzsálem unokahancurözta- tóból visszavedlett tévénéző fotellé. Annak jó kényelmes, s ha az ember belehajit pár régi plédet, a kiálló rúgok se nyomják nagyon. No de egyszer csak: Tamás lakása kifizetve. Csilla lakása kifizetve. Tamás bútora rendezve. Csilla bútora le- törlesztve... — Katára, most végre mi is vehetünk becsületesebb berendezést, Elsőnek a fotelek repültek ki, a két nagy, és még két kisebb is, nem kevésbé törzs- gárdatag. Az asszony szólt egy tanítványának: „Ha kell, elvihetitek...” Sokgyermekes család volt, épp akkor kaptak lakást az új 1 negyedben, felfér egyelőre az a pár használt darab is. A megkínáltak — hogy is mondjam: kissé barnábbak az átlagosnál — el is küldték gyerekeik egy részét (ez is seregnyi volt), hogy kisszekeren fuvarozzák el a foteleket. Másnap sűrű bocsánatkérések közt az apjuk hozta vissza az ajándékot: — Már ne haragudjanak, de olyan rossz... Ha rossz, hát rossz. Kitették a lépcsőházba, hátha elviszi valaki. A kutyának se kellett, ttmegmüyelésről, akinek a tulajdona. Sőt, adót is fizetni kell a föld után. Összesen még mindig vagy 180 hold földről van szó. — Mit kezdjünk vele? — kérdezte számtalanszor Varga Imre tsz-elnök. — Darabokban vannak. A gépekkel nem tudunk így dolgozni. Talán, ha mindenki jönne. Ha egyszerre elintézhetnénk a ■ problémát. Legfeljebb erdőt telepítenénk azokba a földekbe... „Magúit a tizedét sem ígérték...“ Nagy felfordulás voltNvir- csaholyban 1960-ban. Most is van. De ez a mostani már egészen más. A minap összegyülekeztek a nyírcsaholyi kívülállók a tanácsházán és üzentek Kállai Menyhértnek, meg Józsa Endrének is. Menjenek azonnal, mert bennük bíznak, hogy segítségükkel rendeződnék a problémák. Azok üzenték ezt, akik 1960- ban nem bíztak a szavaikban, Ígéreteikben. Azt mondja most egy ember: — Ostobák voltunk. Maguk a tizedét se ígérték annak, ami a tsz-ben azóta megvalósult. Egy másik ember: — Restellem magam. Szégyellem kimondani, hogy paraszt vagyok. Nekem egy hold föld tíz évig terem annyit, mint a tsz-nek egy év alatt. Az összejövetelen, amit az egyéniek gyűlésnek neveztek, mindenki nyilatkozott. Elmondták kéréseiket, de egyértelműen kijelentették, hogy nem akarnak tovább kívül maradni. Az egyik férfi felkiáltott: — Adják már azt a papírt, hadd írjam alá és kész! — Most nem. kell aláírni — válaszolta az elnök. — Már nem agitálunk. Most felvételi kérelmet kell beadni és majd határozunk. — Alikor meg ott a föld, vigye a tsz. — Nem kell. — De elnök elvtárs, vegyék már el. — Kell a nyavalyának,.. A függöny legördült Végül mégis megállapodás született. A tsz-elnök a vezetőség és a tagság nevében kijelentette. hogy megnyitják a kapukat, de csak akkor, ha mindenki belép. — Még egyszer nem szeretnénk egyéni gazdákkal foglalkozni. Legyen mindenki tsz-tag és akkor belül, közösen majd megoldjuk a problémákat — mondta az elnök, majd hozzátette: — elvégre humanizmus is van a világon és a mi tsz-ünk eddig még minden tőle telhetőt megtett az emberekért. — De mi lesz a földdel? Addig ki műveli meg? — Akié nincs megművelve, azét felszántjuk és bevetjük valamilyen takarmánynövénnyel. Az idén azonban még mindenki magának takarítja be a termést, ősztől kezdve aztán nincs egyéni, csak közös. Tegyünk most már igazán pontot a mondat végére. Sokan megkönnyebbülten sóhajtottak fel. Es ezzel a nyírcsaholyi dráma utójátéka is befejeződött. Az egyéni gazdálkodás színpadának függönye végleg legördült. Szcndrei József ÉIIEL-NAPPAL ÉPÍTIK # Garzonok az Északiban Elmúlt tíz óra. Az „Északiban” a toronyház homlokzatán neonfény vibrál: CASCO. Szemben a Vasvári Pál utca túlsó oldalán úgy égnek a reflektorok, mintha gyöngyfűzérek lennének. Építkezési terület. Rávilágítanak a téglahalmokra, a ZIL-gépkocsik platójára, az épülő falakra, amelyeken, kőművesek serénykednek. Megkezdődött az éjszakai műszak. Figyelmeztetően szól a toronydaru kürtje. Csendet tör.. Valahol, Valakik bosszankodnak, itt építők dolgoznak. Lakásokat emelnek. Újságolják a környékbeliek, hogy egy-kettőre eltüntették az apró, földbe süllyedt kis házacskákat innen a toronyházakkal szemben. Kisgarzonok. Ez a hivatalos nevük. így mondja Nagy Sándor építésvezető-helyettes. Száznyolcvan épül belőlük, több szekcióban OTP-s lakások. Jövő július 31-re kell átadni valamennyit. — Nem tartunk az átadásoktól, a határidőt tudjuk tartani, csak a gépkiesések í?tve csak a kutyának. A szomszédék Morzsája az egyik öregfotelen rendezte be éjjeli szállását. A lakótársaknak nem tetszett-a dolog. A lépcsőház úgysem valami tágas. „Ugyan, szóljanak már a szemetesnek...” Szóltak. A két kisebb fotelt el is vitte. A másik kettő — mint közölte — túlságosan nagy neki. De egy ötösért vállalkozik az eltüntetésére Elvben meg is egyeztek ebben. De a műveletre csak egy hét múlva kerül sor. Akkor lesz Katáéknak nélkülözhető öt rubeljük. Ugyanis épp aznap volt ott Kistamás egy kis kölcsönért — azt a magnót már muszáj megvenni, kell a nyelvtanuláshoz is. Bállá László idegesítenek — veti közbe Nagy Sándor. Ez a toronydaru okozza nekik a legtöbb bosszúságot. Néha megáll, megmakacsolja magát. Nem a gépészet az oka. Konstrukciós hibák vannak. Küszködnek vele. S ilyenkor „át kell állni kézimunkára”. Az éjszakai műszak hajnal fél négyig dolgozik, aztán érkezik a váltás. Első hetekben a betonozást is éjszaka végezték. Zajjal járt. Nem tudtak aludni a környékbeliek. Elnézést kérnek. Most már úgy osztják be a munkát, hogy este tízig végeznek a „hangos” munkával. — Nem tudtunk, mit tenni. Nem szívesen csináltuk, de hajt bennünket a határidő. És lakásokról van sző, amelyet családok várnak — mondja Nagy Sándor. A tizenegy tagú brigádból heten Kállósemjénbe valók. Van közöttük tiszavasvári, még cigándi is: Sándor József. Kerékpárral jött át a Tiszán Dombrádra, onnan autóbusz hozza idáig. Mondják neki, mit keres itt Szabolcsban. Mosolyog. Bandorra mutat, hogy ő is Borsodba való. Nevetnek. Ha ilyenkor éjszakára itt marad, akkor a Tünde utcai munkásszállón éL Dicséri. — Nem lehet semmi panasz kérem, van ott minden. Paplanos ágy, jó kaja, rádió, tv-készülék, játékok. Nyugodtan kipihenheti az ember magát és úgy mehet haza — magyarázza Sándor József. Kereset? Elégedettek. Az éjszakai műszakra pótlék is iár. Hogy mennyi, még nem tudják. Újra jó a daru. Működik. Munkára emberek”, ígéretükhöz híven az első tatvan kisgarzon lakást, a 3-szekciót ez év november 10-án át szeretnék adni. Esküsznek rá, hogy a géphiba ellenére is meglesznek vele. Pedig május else jól kezdtek az alapozást.