Kelet-Magyarország, 1973. június (33. évfolyam, 126-151. szám)
1973-06-24 / 146. szám
' I Vasárnapi melléklet Angyal Sándor: Lakás - munkásoknak Pénztárzárás előtt öt perccel, a sietségtől kifulladva érkezett a fiatal család a takarékpénztár igazgató- helyettesének ajtajához. A család szó szerint értendő: hozták pólyában a hathetes kisfiút is, mondván, legyen ő is tanúja a nem mindennapi eseménynek, amikor leszámolják a pénzt — a lakásra. A kérdésre — honnan van annyi pénzük — a fiatal apa azzal válaszolt: annyi nincs, ami van, azt is keservesen rakták félre az albérleti dij fizetése mellett —, de segített a vállalat, merthogy ő munkásállományú, fizikai dolgozó, aztán „elhit- . ék” a második gyermeket is neki, az is könnyítést jelentett. Háromezer azért mégis hiányzott, azért ugrott ki a vidéki nagybácsihoz, kölcsönkérni, útközben dugulás volt a motorban. De itt vannak, és most már fizetnek, nemsokára költözhetnek. Néhány nap múlva a közúti építő vállalat igazgatóra és jogásza „bábáskodott” egyik kiváló munkásuk lakásügye mellett ugyancsak az OTP-nél. Úgy kívánja a munkaszervezés, hogy a fiatal lakatost behozzák a központba a Szatmárban lévő munkahelyről, de ő csalt úgy jön, ha lakást kap. „Lesz lakás!” — válaszolták a vezetők és addig csűrték-csavarták a dolgot, amíg egy háromszobás lakásért a Jósa városban saját zsebből csak 27 ezer forintot kellett kifizetnie az Ifjúmunkásnak. Hozhatja az édesanyját Is, mert .lyen tágas lakásban neki is jut hely. Sorolhatnánk hosszan a hasonló példákat, melyekből az derül ki, hogy az utóbbi hetekben, hónapokban lényegesen könnyebben tudnak lakáshoz jutni a kétkezi munkások. Ha némi túlzás is van a szavakban, de ideilfik, amit a napokban egyik üzemünkben hallottam: „Lakásügyben most főnyeremény, ha valaki munkás.” Az elmúlt évek során a kiosztott lakásom jelentős részét a munkások kapták, mégis jólesik az előbb idézett mondat. Bármennyire is viszonylag alacsony összeggel lehet nálunk lakáshoz jutni, való igaz, hogy a munkás- qsaládoknál még ez a viszonylag kis'kezdő, beugró pénz is jelentős megterhelést okoz. Arról pedig nagyon sok fizikai munkás családjában álmodni sem mertek akár ogy-két éve is, hogv mihamar tetszetős, OTP-lakásba költözhetnek — annak olyan elérhetetlenül magas volt az ára, a’részlete. Sokszor elmondtuk már, hogy több szempontból jelentős eseménye volt belpolitikai életünknek a Központi Bizottság múlt év novemberi ülése és az, ott rögzített állásfog)alás. Az a reális kép, amely az állásfoglalásból ■•annak idején elénk tárult, nemcsak az eredményeinket mutatta meg. hanem rávilágított feszültségeinkre is. Ezejj között fedezhettük fel azt. hogy szükség van a munkások élet- és munkakörülményeinek'mielőbbi javítására. a keresetek növelésére, a közvetett juttatások — közöttük például a lakásprobléma megoldása — fokozására. Ennek nyomán születtek azok a rendeletek, amelyek végül is központi keretből vastagították a munkások borítékjait, amelyek nyomán most lényegesen kedvezőbb feltételek mellett juthatnak tisztességes otthonhoz azok, akik vagy szűkös albérletből, vagy maguk tákolta, kis alacsony épületekből költözhetnek a tágas, fürdőszobás, balkonon lakásokba Nyíregyházán. Kisvárdán és más városainkban. 1 A munkások lakásgondjának megoldása természetesen nem megy máról holnapra. Azt sem mondhatjuk, hogy a legutóbbi központi intézkedések minden akadályt. elhárítanak a gyorsabb megoldás útjából. A közelebbi kollektíva, a gyár segítsége nélkül csak lehetőség és nem valóság a mostani enyhítés, hiszen köztudott, hogy a munkás terhei akkor csökkennek érezhetően, ha a vállalatok is jelentős áldozatot vállalnak. Amikor ezt kutattuk több vállalatunknál, kiderült, bizony nem dobálóznak a tíz- és százezer forintokkal, mert vagy kevés volt a nyereség, amiből ilyen célra tartalékolni lehetett volna, vagy {íz egyéni érdek meghiúsította a kollektív segítségadást. (Magyarán szólva: több helyütt úgy döntöttek, inkább kiosztják az utolsó fillérig a részesedést, intézze mindenki magának a lakásgondját.) Mégis gyarapodnak a munkásügyfelek a takarékpénztár lakáscsoportjánál. Ez pedig azt jelzi, hogy mind több munkahelyen gondolnak a nehéz helyzetben lévőkre, s arra, hogy holnap is nap lesz, sőt holnap még nagyobb feladatok jönnek, amelyek elvégzéséhez jó szakemberekre, erős törzsgárdára lesz szükség. Nagyon is megéri tehát a mai „befektetés”, amit a vállalati lakás- építési akciókra fordítanak —r az holnap, vagy holnapután többszörösen megtérül. Könnyű volna csak azt mondani: adjanak több pénzt a vállalatok munkásaik lakásgondjainak enyhítésére. Csak, hogy a dolog nem ilyen egyszerű. Azokat a segítségre szánt forintokat elő is kell teremteni, méghozzá kemény munkával, gazdaságos termeléssel. Amikor a Központi Bizottság emlékezetes állásfoglalása a munkások nagyobb megbecsülését sürgette, erről sem feledkezett meg. Ahhoz, hogy többet tudjunk adni, fegyelmezettebben, eredményesebben is kell gazdálkodni. Valójában ugyanannak a dolognak a két oldaláról van szó. Többet termelni, és nagyobb eredményt felmutatni csak ütőképes munkásgárdával lehet — ilyen kollektívát pedig csak úgy lehet kovácsolni, ha annak tagjai mindenkor érzik a megbecsülést, a gondoskodást is. Persze nemcsak a lakáshoz juttatásban lehet a munkások segítségére sietni: számtalan más módja is van ennek. Például az, ha lehetővé tesszük tanulásukat, továbbképzésüket: ha felkaroljuk a fizikai dolgozók tehetséges gyermekeit; ha nem csupán karácsony előtt jut eszünkbe a több gyermekét egyedül nevelő munkásasz- szony gondja; ha nem csupán néhány látványos kirándulást szervezünk az ifjúmunkásoknak, amit gyöngybetűkkel beírhatnak a brigádnaplóba, stb. —, hanem az eseménytelennek tűnő hétköznapokon sem feledkezünk meg a munkahely egyik alapvető funkciójáról: ez a munkások második otthona, érezzék is úgy magukat, ahogy egy kellemes otthonban lehet. Nyíregyházi képeslap: az épüli? északi városnegyed. (Elek Emil felvétele) Anatofíl Potyomkovsxktjt Zsák foltjával Csengett a telefon, rávettem a kagylót. — ön az? — kerdezte egy ismeretlen hang. — Igen, én vagyok. — A „Zsák foltját”, című dráma írója? — Igen — feleltem' némi csodálkozással hangomban. — Gratulálok! — ordította a hang. — Párját ritkító, rendkívüli alkotás! Tisztelettel hajlok meg előtte! — De honnan ismeri fin az én drámámat? — kérdeztem rá. — Itt valami hiba lehet, mert még csak a saját kéziratos példányom készült el. — Hát ez az. Nagyszerű! — örvendezett a hang. — Ez a kézirat itt van a kezemben. A „Kókusz” étterem környékén találtam rá az egyik szemétgyűjtőben. Valami ostoba fráter biztosan olvasatlanul dobta bele. Hebégtem. habogtam, majd magamhoz térve megkérdeztem: — Hot találkozhatnánk! —j Remegő kézzel nyúltam egy idegcsillapitó tabletta után. — Nem is tudom, hogy hogyan hálálhatnám meg * szívességét!? A kagyló néhány másodpercre teljesen megsüketült, a vonal túlsó végéről senki nem adott életjelt. Végül a hang közölte: — Ahol önnek a legalkalmasabb. ötezer. — Miféle ötezer? Nem értem! — Hogy-hogy miféle ötezer? ötezer hazai valutában és megkapja a megírt darab elvesztett kéziratát. A váratlan fordulattól majd földbe gyökerezett a lábam, de azért azonnal kapcsoltam: nak csak jóindulattal nevezhető fantáziátlan irományért? Azt kell feltételeznem, hogy ön viccel!? — A dráma nagyszerű, korszakalkotó — vetette ellen a hang. — Az első felvonás még csak elmenne, de a másodikban már nincs semmi fantázia. A harmadik meg egyenesen csapnivaló. Kétezer. — ön nagyon tévedi A második felvonás igen magával ragadó. Tele helyzet- komikummal. Az állomási jelenet meg egyszerűen telitalálat. Négy és fél ezer. — Kettő — feleltem. — Kettő és egy kopejkával sem több. Az állomási jelenet egyáltalán nem tipikus. Látott már valahol az életben hozzá hasonló embereket? — Igen, láttam. V ata», mennyien élő figurák! — Ez csak így tűnik. — R égi néző vagyok már a szakmában! Nekem aztán hihet. Csalhatalan a véleményem — mondta meggyőzően a hang. — A harmadik felvonásban vannak olyan megható jelenetek, hogy alig tudtam visszatartani a köny- nyeimet. Formailag tökéletes egységet alkot. Négyezer. Ba az utolsó szavam. — Emlékszik a mondásna Ami nem megy, nem keÜ erőltetni! — Sn nem « erőltetem, | — Akkor kettő és fSL 1 — Három és fél. Ennyit már a bolondnak is megér. — A bolondnak igen, de nem nekem. Három. — Rendben — egyezett bele a hang. — Eg önnel! Csalódottan tettem le 4 kagylót. A darab — úgy tűnik — mégsem nyerte meg egészen a tetszését! Fordította: Sigér fanéi
