Kelet-Magyarország, 1973. június (33. évfolyam, 126-151. szám)
1973-06-24 / 146. szám
f9T5. június 24. SrELET-MAGYAftÖRgZÁÖ 5. oldal Minden negyedik szabolcsi pedagógus üdül, táborozik, kirándul 1 vasát fejlesztéséről, a vasutasok . nnikakirulBéiyeiuek javításáról Interjú Szegedi Mándorral,8 MÁV Debreceni Igazgatóságé vezetőjével Szabolcs-Szatmár megyében több mint tízezer tagja van a Pedagógusok Szakszervezetének. Az elmúlt évben a tagság mintegy 20—22 százaléka vett részt a szervezett üdülésben. Félezer pedagógus kapott helyet a SZOT-üdülők- ben. s több százan a pedagógus-szakszervezet megyei bizottságának saját üdülőjében töltötték a nyár egy részét. Hajdúszoboszlón és Miskolc- Tapolcán. A külföldi utak között Lengyelország, Olaszország és Ausztria szerepel rendszeresen. Az idén is megközelítően félezren üdülnek a SZOT- üdülőkben a megyéből. Jelentősen bővül viszont a saját üdültetésben részesülők száma. Négyszázezer forintos költséggel új épületszárnyat vásárolt a megyei bizottság Hajdúszoboszlón, ahol 420-an tölthetik megérdemelt pihenésüket, Miskolc-Tapolcán 150-en, Fonyódon több mint háromszázan. Megszervezték a csereüdültetést is, a szabadság-hegyi iskola szanatóriumba nyolcvan szabolcsi nevelő kap Közművesítés, lakásépítés — ezek most az első számú feladatok Kisvárdón. A két téma a városfejlesztés egészét felöleli: a víz- és csatornahálózat feltétele a letelepülő iparnak, így az újabb munkaalkalmaknak is, de ezt feltételezik már Kisvárda új, városias lakótelepei is. A városavatás negyedik évében 1974. áprilisában szeretnék átadni a teljes vízvezeték-hálózatot, amelynek próbaüzemelését már az idén, az év végén megkezdik. A 48—50 kilométer hosszú vízvezeték-hálózat harmincöt négyzetkilométeres területet érint'— ennyi a város területe is. A lakásoknak kilencvenöt százalékát, mintegy 3800 lakást lehet bekapcsolni később a vezetékes vízszolgáltatásba, mégpedig úgy, hogy nem kell utakat bontani. A városban egyébként már évek óta nem adnak ki engedélyeket fürdőszoba nélküli ház építésére, fokozatosan korszerűsödik a város lakásállománya. A bekötés azonban még nem napi téma: elsőként az emeletes házak, az utcai közkifolyók, a vállalatok és néhány nagyobb közintézmény. Amikor a mátészalkai járásbíróság Imre Rudolf' 22 éves kocsordi segédmunkást 3 év, K. Rozália 17 éves tu- nyogmatolcsi foglalkozásnélkülit 1 év 6 hónapi szabadságvesztésre ítélte, mindketten megfellebbezték. Imr< úgy számított, hogy a megye' bíróság másként látja majd ügyüket, hiszen ő egy perei r sem ismerte el bűnösségét é csökkentik majd a büntető' Időtartamát. Meg aztán azt v bekalkulálta, hogy azért r néhány százasért, amit „meg szerezték” nem is jár ilye súlyos büntetés. Az egész azzal kezdődött hogY Imre a mátészalkai ál lomáíon kószált céltalanu1 Később azt mondta, hogy a feleségét várta Törökszent- Bliklósról, aztán azt is elbeutalót, míg a balatonföldvári és a mátraszentlászlói központi pedagógusüdülőben hatvanan kapnak helyet. A legjobban rászorulók, a foglalkozási megbetegedések gyógyítására a balatonfüredi, a parádi és a hévízi gyógyüdülőkbe utaznak, azonban az igényeket nem tudják kielégíteni. Külföldi üdülést is szervez évek óta a szabolcsi pedagógusoknak a szakszervezet. A nyáron negyvennégyen Lengyelországban, húszán Jugoszláviában töltik szabadságuk egy részét. Több százra tehető a táborozáson részt vevők száma. A járási szervek öntevékenyen kirándulások, gépkocsitúrák egész sorát szervezik a nyár folyamán. Hozzájárul a pedagógusok nyári mozgásához az is, hogy a szakszervezet és a művelődésügyi szervek közreműködésével az idén 18 pedagógus kap kedvezményes gépkocsikiutalást. A tanácsok is segítik a nevelők üdültetését. Egyes helyeken, főként a nyugdíjasoknak és kiskeresetű technikai dolgozóknak- ingyenes, vagy minimális téritésű üdülőjegyet A kisvárdaiak azonban már megismerkedtek a „városi betegséggel, mert az eddigi vezetéképítések során nem volt ritka a kétszeri útbon- tás. A KEVIÉP szakemberei ütemesén dolgoznak, de a műszaki átadásnál a vezetékek egy része nem állta ki a próbát. Talán éppen ezért gyorsítani kellene a munkát, hogy maradjon idő a gondos próbákra — s a minőségen is javítani szükséges. A közművesítésre régen számítanak Kisvárdán. Évek óta nem adnak ki engedélyeket fürdőszoba nélküli ház építésére, fokozatosan korszerűsödik a város lakásállománya. Elsőként az ipari üzemeket, az új, emeletes épületeket kötik be a víz- és csatornahálózatba, a földszintes lakásokban élők 1974—-75-től kezdve élvezhetik a közművesítés adta előnyöket. A víz- és csatornahálózat építése nem mentes a gondoktól sem. Egyelőre még csak a hivatali szobákban esik szó róla, de már beszélni kell arról: nagyon fontos a határidők megtartása, mert az átadás nem egyszerűen a városavatás évformondta, hogy az asszony nem fog jönni. Ott várt vonatra K. Rozália is, aki Nyíregyházára készült testvérélez. Megismerkedtek, össze- larátkoztak, aztán Imre nondta -a lánynak, hogy ne itazzon sehová, menjen el íozzájuk és legyenek élettárak. A lány beleegyezett a iologba, de azért elutazott, ■lásnap — amikor visszafelé nent — Imre az állomáson zárta és már együtt mentek íaza Imre apjának szálkái házába. Közben jártak ki Ko- csordra is. de a legfőbb időt mátészalkai szórakozóhelyeken töltötték. Január másodikon is ehhez lett volna legnagyobb kedvük, pénzük azonban egy fillér sem volt. A mozi előtt kószáltak és azon töprengadnak, megfizetik az útiköltségüket. Az üdülőjegyek elosztásánál a szakszervezeti bizottságok külön gondot fordítanak a megyében élő 132 nagycsaládos nevelőre, a 300 egyedülállóra. Őket előnyben részesítik. Az új rendtartás értelmében ezután minden szeptember első hétfőjén kezdődik az iskola év. Ez jó hatással lesz a nyár végi üdülésekre is. lehetővé teszi, hogy augusztus utolsó napiaiban is üdülhessenek a pedagógusok. A miniszteri rendeletet, amely szerint július 1-től augusztus 15-ig továbbképzés, értekezlet nem szervezhető, a szak- szervezet megyei bizottságának véleménve szerint a megyében teljes mértékben megvalósul. A megyéből a pedagógusok 24—25 százaléka tölti a nyári szabadság egy részét üdü- lőb»n. vesz részt rövidebb- hosszabb kiránduláson. Minden negyedik szabolcsi pedagógus kimozdul megszokott környezetéből, s. ez országosan a megyék között a jó üdültetési aránynak számít.---------—— dulójára való készülődést jelenti. A Lenin út és a Tompos utca között épülő új lakónegyed .emeletes házai ugyanis csak akkor adhatók át, költözés csak úgy lehetséges, ha működik a víz- és csatornarendszer. Ha a tervezett időre valamelyik nem készülne el.- akkor sok lakásos háztömbök állhatnak kihasználatlanul. A közművesítést Kisvárdán az üzemek megkülönböztetett figyelemmel kísérik, s a tanács is körültekintő gondoskodással segíti az időközben tapasztalt gondok megoldását. Az összehangolt munkát szolgálja az is, hogy a 48 millió forinttal gazdálkodó vízműtársulatot és a 86 millió forinttal gazdálkodó csatornamű társulatot egyesítették, s 1975-ig szóló köz- művesítési program megvalósítását együtt 'végzik. Korábban 33 közkútról szerezhetett vizet a város lakossága, s most hamarosan 120 közkifolyó ad kitűnő minőségű vizet — ez már jelzi, hogy a város közművesítésének újabb szakasza kezdődik. (m. &.) tek, honnan lehetne egy kis pénzt szerezni. Ott álldogált a plakátok előtt egy férfi és Imre rögtön megtalálta a megoldást. Szólt a lánynak, hogy menjen oda hozzá, próbáljon vele megismerkedni, aztán tegyen a férfinek ajánlatot, és közben használja ki az időt: lopja el a férfi pénztárcáját. A számításba azonban hiba csúszott. Először is a férfi nem' dohányzott és hogy erről meggyőzze a lányt: kipakolta a zsebében lévő dolgokat — köztük a pénztárcát is — hogy bebizonvítsa miért nem tud Cigarettát adni. A lány aztán mással próbálkozott. Azt mondta, az a fiú. aki ott álldogál a közelben, a vőlegénye. Pesten építésvezető, de szeretne hazajönni, A vasúti közlekedés fejlesztéséről, a vasutas dolgozók munkakörülményeinek javításáról kértünk tájékoztatást Szegedi Nándortól, a MÁV Debreceni Igazgatóságának vezetőjétől. — Az országgyűlés 1968- öan hagyta jóvá a közlekedéspolitikai koncepciót. Ennek része a gyenge forgalmú, ráfizetéses vasútvonalak megszüntetése. Milyen intézkedések várhatók Szabolcs-Szat- márban? _ — A Kisvárda és Baktaló- rántháza közötti vasútvonal megszüntetéséről a koordinációs bizottság március 31-én , hozott döntést. Jelenleg a közútra való átterelés feltételeinek a megteremtése folyik — jó ütemben — ennek határideje november 30. A vasútvonalon december 31-gyel szűnik meg a forgalom. Az idén vizsgálják meg a Nagy- kálló és Nyíradony közötti vasútvonalat, s a közeljövőben várható döntés a nyírvidéki kisvasút sorsáról, ahol már a vizsgálati anyag elkészült. Mivel itt több intézkedésre van szükség ezért, a tárcán belül és más szervekkel is egyeztetni kell az álláspontokat. — Hogyan halad a körzeti vasútállomások kiépítése, milyen tapasztalatok vannak ezen a téren? v \ — Lényegében befejeződött azoknak az állomásoknak a kijelölése, ahová központosítottuk a teherszállítást. A raktárak, utak építése is javarészt megtörtént, gépek segítik a rakodást. A szállítás nagyobb mérvű felfutására számítottunk, ez elmaradt, ezért lehetőség van. a ’ pénzeszközök bizonyos átcsoportosítására a vasút nagy beruházásaihoz, mint a záhonyi átrakókörzet fejlesztése, a szolnoki -pályaudvar átépítése. Az alapvető feladatunk pedig a körzeti állomásoknál: a Volánnal együtt a szállítási igényeket maximálisan ki kell elégítenünk. — Az utazóközönség igényli a mátészalkai állomás korszerűsítését, a nyíregyházi állomáson pedig az aluljárós megoldás megvalósítását. Ezt korábban tervbe is vették. Mikor kerülhet ezekre sor? — Nyíregyháza állomás rekonstrukciója és az aluljárós, szigetperonos személypályaudvar kiépítése 1980-íg nem várható. Ugyancsak nem szerepel az V. ötéves terv fejlesztési feladatai között a mátészalkai állomás rekonstrukciója és a felvételi épüpróbáljon neki valamilyen munkát szerezni. A férfi elmondta, hogy ennek nem ez a módja, jelentkezzen majd a hivatalos helyen és elindult. A lány nem maradt le mellőle, sőt Imre is hozzájuk csapódott. — Közben a lány egy kis aprópénzt is kért tőle gyógyszerre — és amikor a férfi már újra elköszönt, Imre leütötte. ,A lány sem maradt tétlen, ő is adott 'egyet a kezében lévő szatyorral és a férfi olyan szerencsétlenül esett, hogy a járda szélébe vágta a fejét és elvesztette eszméletét. Ezt az időt használta ki Imre. kivette a pénztárcáját, kiszedte belőle a pénzt, a tárcát visszaadta r lánynak, hogy rakja a férf zsebébe, aztán leléptek. A férfi hamar visszanyer te eszméletét és megpróbál utánuk szaladni. A követés ről azonban gyorsan lemondott. mert a támadók kövekkel kezdték hajigálni. Visszament a kalapjáért, akiét korszerűsítése sem. Kisebb, az alapvető igényeket kielégítő intézkedéseket viszont teszünk., Ilyen Mátészalkán a váróterem bővítése a faház odatelepítésével, vagy Nyíregyházán a keleti országrész legmodernebb utastájékoztató berendezésének üzembe helyezése. — A vasút az utóbbi évtizedekben elmaradt dolgozói élet- és munkakörülményeinek javításában az ipari üzemekhez képest. A közeljövőben milyen konkrét intézkedések várhatók? — A vasút műszaki fejlesztése is javulást hozott ebben az irányban. A korszerű, nagy teljesítményű villamos és Diesel-rwozdonyok üzembe állítása, a kiszolgálás javítása is ezt célozza. Ezen kívül jövőre Nyíregyházán a vontatási kocsiszolgálat részére öltöző-mosdó építését tervezzük, Mátészalkán pedig, szintén 1974- ben valamennyi szolgálati ágnak építünk egy közös öltöző-mosdót. — A megye vasúti gondjairól beszélve külön kell szólni a záhonyi átrakókörzetről. Az utóbbi években itt jelentős fejlődés tapasztalható, de még további fejlesztésre van szükség. Mi várható > a közeljövőben? — A fejlesztés III. ütemét 1975-ig befejezzük. Ez tartalmazza Eperjeskén az ömlesztett áru átrakó építésének befejezését, Záhonyban központi kazántelep építését. A körzet fejlesztését szolgáló IV. program pedig jóváhagyás alatt van, a , IV. ötéves tervre mintegy 500 millió forintot irányoz elő a forgalmi és átrakási kaoacitás növelésére,' a rakodás gépesítésére. Már jövőre hozzákezdünk ezen a programon' belül a záhonyi központi irányító- épület építéséhez, de ez tartalmazza a Fénveslitke és Záhony közötti második vágány építését, a záhonyi vontatási telep korszerűsítését is. Megkezdjük az információ és az üzemi rápyítás gépesítését számítógépek és adatátviteli berendezések telepítésével. — Hogyan érinti a fejlesztés a körzet va.snta- sainak elet- és munkakörülményeit? — A beruházásnál nem , marad el a szociális célok megvalósítása sem. Tgv újabb 64 lakás Záhonvban. összesen 209, távolabbról be- iáró dolgozónak énítiirrk modern munkásszállást. A zákor nézte meg a pénztárcáját és látta, hogy üres. Néhány perc múlva jelentette a dolgot a rendőrségnek. A tárcában 450 forint körüli összeg volt, de ennyi pénz nem sokáig tartott nekik. Három nap múlva épp úgy kószáltak a városban, pénztele nül és megint azon töpreng tek, honnan lehetne szerezni Beültek a Fényesbe és Imr< mindjárt terepszemlét tar tott. Látott egy férfit, ak már eléggé ittas volt, őt vá 'osztotta áldozatul. A csalétek itt is a lány volt. Athívt; az asztalukhoz, majd táncoln mentek és azt hazudta, hog a fiú a bátyja. Kimentek a: idvarra. s a lány a férfi zse bében lévő 1500 forintot ki vette. Aztán otthagyta, p pénzt pedig odaadta Imrr Rudolfnak. Másnap Pestr< utaztak, ott szórakoztak, ső' Tmre „nagyvonalúan” még 4' ’orintot is adott K. Rozáliá 'oak, .aztán otthagyta és el utazott a feleségéhez. A megyei bíróság dr. Papp Sándor tanácsa a járásbíróság hőnyi oldalrakodóknál. Fé- nyeslitkén az ún. üres rendező pályaudvaron. Eperjes!* átrakón és a záhonyi vontatási telepen megoldjuk úijblj 350 dolgozcT szociális ellátását. Eperjeske átrakón pedig egy 1200 adagot készítő üzemi konyha épül. A fejlesztési program egyébként főleg' a kézi átrakás gépesítésével, a a darabszámos és fedett ömlesztett áruk átrakásának további gépesítésével hivatott a fizikai munka csökkentésére. — Mindemellett ma Záhonyban legnagvobb gondunk az ember. Ugyanis a technika rohamos fejlődésével nem tart lépést az emberek gondolkodása: Meg kell tanítani őket a szociális létesítmények használatára arra, hogy ezek a több milliós építkezések értük vannak, s meg kell értetni velük, hogy a MÁV, az ország még 15— 20 év múlva is számít a munkájukra, tehát a gépeket használva, az egészségre vigyázva dolgozzanak. Ezt a gondolkodásbeli átalakulást segítsék elő a helyi gazdasági és társadalmi vezetők is. — Az ősszel induló MÁV szakközépiskolához a vasút milyen segítséget ad? Az elkövetkező években a fejlesztési alapból 17 millió forintot adunk a záhonyi szakközépiskola építéséhez. A tanulók étkeztetését szintén segítjük, s megoldjuk a diákotthoni elhelyezést is. A gyakorlati oktatás tárgyi és személyi feltételeit ugyancsak a vasút biztosítja. — Június 16-án fejeződött be Debrecenben a magyar—szovjet határ- forgalmi értekezlet a két szomszédos vasútigazga- tóság között. Milyen feladatok várnak a vasutasokra a következő hónapokban a tárgyalásokon rögzített megállapodások szerint? — Értékeltük az év eddig végzett munkáját is, de már a hátralévő, a korábbi éveknél még nagyobb feladatokról beszéltünk. A második fél évben az előzetes terveken felül 400 ezer tonnával több áru érkezik — főleg vasérc és tranzitáru — s 200 ezer tonnával több árut kell a szovjet vasutaknak is továbbítaniuk. Megegyeztünk az operatív munka vitelében, az almaszállítás ütemezésében. A két körzet segíti egymást az átrakási feladatok zavartalan lebonyolításában, — fejezte be nyilatkozatát Szegedi Nándor. Lányi Botond ítéletét megváltoztatta: társtettesként elkövetett rablás és más bűntettekért Imre Rudolfot 4 évi, K. Rozáliát 2 évi szabadságvesztésre ítélte. Imrének szigorított börtönben, K. Rozáliának a fiatalkorúak börtönében kell bün- etését letölteni. Mellékbün- ítésként Imrét 3, K. Rozáliát évre eltiltották a közügyek gyakorlásától. Imre büntetésének kiszabásánál súlyosbító körülményként értékelték, iogy munkakerülői, családjáéi nem gondoskodik, fiatalkorút vont be a bűncselek- nény elkövetésébe, hogy a abolt pénzt elszórakozta, nindkettőjük esetében sú- yosbító körülményként vétók figyelembe, hogy cselek- nényüket előre eltervezték 'S tervszerűen hajtották vég- e, K. Rozáliánál pedig azt, iogy munkaképes és mégsem dolgozik, gyermekének eltartásáról nem gondoskodik. Az ítélet jogerős. ( (baloghj Közműfejlesztési program Kisvárdán r Vezetékes víz minden utcában A tárgyalóteremből Rablásért 4 év