Kelet-Magyarország, 1973. május (33. évfolyam, 101-125. szám)

1973-05-06 / 104. szám

rare. mSftts 8. ISEW-' = wxufmm mrr**rv* f. qiM 1 A magyar történeti festészet alkotásaiból Az utóbbi esztendőkben több egykori me­zőváros, szabad királyi város kapta vissza hazánkban városi rangját. Tudvalevő, hogy a Magyar Népköztársaság ilyen irányú hatá­rozatai mindenekelőtt az urbanizálódás ma­gyarországi fejlődését jelzik, ám a legtöbb esetben egyúttal nemes történelmi hagyomá­nyokat is megelevenítenek. Nyírbátor gazdag múltjának ápolásáért sokat tett a Báthori István Múzeum, mely lassanként immár két évtizede munkálkodik a váro6 kulturális éle­tének színesebbé tételén, a művelődés régi és új eredményeinek megismertetésén. A mú­zeum igazgatóját méltán érte magas kitün­tetés, amikor Állami díjban részesült, sze­mélyén keresztül az egész magyar múzeum­ügy jelentősége is hangsúlyt kapott. A Magyar Nemzeti Galéria, mint a hazai képzőművészet országos múzeuma nagy je­lentőséget tulajdonít annak a lehetőségnek, hogy a fővárostól távol, Nyírbátorban is mód van számottevő értékek bemutatására, nemzeti kincseink népszerűsítésére, művé­szetünk maradandó eredményeinek ismerte­tésére. Több mint tíz éve szorosnak mondha­tó együttműködés alakult ki a Báthori mú­zeum és a Nemzeti Galéria között, sok szép kiállítást volt alkalmunk közös erővel meg­rendezni, klasszikus mestereink hagyatékából csakúgy, mint a modern törekvések, a prog­resszív tendenciák megnyilatkozásaiból. Magától értetődő, hogy Nyírbátor város­ává tó ünnepéhez a Magyar Nemzeti Galéria is szívesen csatlakozott egy tárlat megrendfe- zésével, mégpedig egy olyan anyaggal, mely stílusosan próbál alkalmazkodni a Város sor­sának nagy fordulatához, kulturális tradíciói­nak. történeti szerepének sajátságaihoz. A festészet egyik jellegzetes ágazatából látható itt egy érdekes válogatás, a történeti piktú- ra mestereinek alkotásaiból. A magyar mű­vészettörténet különös jelensége, hogy az el­múlt száz, százhúsz évben még mindig fi­gyelemre méltó jelentőségű volt a historikus tárgyválasztás; a modern áramlatok szinte kizárólagossá váló műfajai, a tájkép, a csend­élet mellett a régmúlt témái is vissza-vissza­tértek. S nem azért, mint néhány teoretikus hitte, merthogy a honi tehetségek olyany- nyira elmaradottabbak voltak, mint á sze­rencsésebb népek fiai, hanem mindenekelőtt konkrét történeti-társadalmi körülményeink következtében. A bukott forradalmak, e szo­ciális szörnyűségek árnyékában a nemzeti függetlenség kérdése sorsdöntőnek minősült még a művészek munkásságában is, s a Habsburgok ellen, a középkori állapotok meg­bélyegzésére a történelem tanulságai sok megoldást kínáltak. Gondoljunk csak arra, hogy a modem szocialista képzőművészet el­ső feledhetetlen fegyvertényei. Uitz Béla Ge­neral Luddjának, Derkovits Gyula 1514-ének lapjai a múlt allúziójával proletávforradalmi célokért szálltak síkra. Madarász Viktor. Szé­kely Bertalan. Thorma János nem azért fes­tett kompozíciót Teleki Blankáról, Zrínyi ki­rohanásáról, március 15-éről, mert egyébként A SZABOLCSI NAGYKÖZÖNSÉGNEK ritkán adódik alkalom arra, hogy szemtől- szembe kerüljön olyan képzőművészeti alko­tásokkal, melyek kiállva az idő könyörtelen rostáját, ma már az egyetemes emberi kul­túra megbecsült kincsei. Ilyen kincs volt a közelmúltban a mezőgazdasági főiskolán „Kertészet a képzőművészetben” címmel megrendezett kiállítás is. A főiskolának jellegénél fogva kevés kö­ze van a képzőművészeti kultúrához, hiszen elsődleges célja az, hogy kiváló szakemberek­kel lássa el a mezőgazdaságot, az iskola ve­zetősége mégis minden évben megrendezi a maga rangos képzőművészeti tárlatát. Igaz, csak nagy segítséggel és olyan kapcsolatok megteremtésével érhető el, mint amilyen a Mezőgazdasági Múzeum, a Magyar Nemzeti Galéria és a főiskola között van. A Magyar Nemzeti Galéria színvonalas anyaggal járult hozzá a tematikus kiállítás megrendezéséhez. Jellemző a mezőgazdasági főiskola házi tárlataira, hogy az alkotások mindig valamilyen kapcsolatban vannak a kertészettel, szőlészettel, általában a mezőgaz­dásággal. így történt ez a tavalyi „Szőlő és bor az ex libriseken” című kiállítás eseté­ben is. Az említett tárlat egy-egy darabja a ker­tészettel hozható összefüggésbe. Pompázó vi­rágok, kívánatos gyümölcsök, díszkertek, a tavaszi gyümölcsös hideg lehellete, a nyár meleg zöldje, ez fogadta a látogatót a kiál­lításon. S mindehhez a témához olyan fes­tők adták tehetségüket, mint id. Markó Ká­roly, Benczúr Gyula, Vaszary János, Kmetty János, Rippl-Rónai József, Márffy Ödön, Uitz Béla, Gulácsy Lajos, Csók István. Med- nyánszky László. Derkovits Gyula, Szinyéi Merse Pál, Thorma János, stb. A KÉPZŐMŰVÉSZETI KULTÜRA ter­jesztésében, elmélyítésében nagy szérépük van ezeknek a kiállításoknak. A mezőgazdaság­gal foglalkozó embernek ritkán jut eszébe. nem tudtak volna hangulatos tájakat, nap­sütéses vízpartokat megjeleníteni, hanem mindenekelőtt azért, mert erősebben foglal­koztatta őket a haza üdve, mint a szép sza­vak bűvölete, a formai specialitások mű- helyproblémája, a színek tűzijátékának káp- rázata. Ma már tudjuk, s a kiállításon láthat­juk is,; hogy a mesterségbeli tennivalókat nagyszerűen oldották meg, eszmei mondani­valóiknak megfelelően éltek a művészi kife­jezés eszközeivel. Itt Nyírbátorban a környék tágabb mű­velődéstörténeti horizontjára kitekintve tá­lán nem kell külön is aláhúzni a múlt pél­dázatának fontosságát a jelen teendői, a jö­vő távlatai szempontjából. Az ország köz­véleménye ugyan még nem eléggé tájéko­zott Szabolcs-Szatmár történeti értékei felől, de éppen az e vidéken megélénkülő idegen- forgalom, a meg-meginduló — bár még tá­volról se elegendő — kultúrhistóriai publi­kációk sora hozzájárult ahhoz, hogy társa­dalmi méretekben is tudottá váljék, milyen szellemi bőség tárháza ez az észak-tiszán­túli terület, mennyi patinás műemlék, irodal­mi kegyhely, szabadságharcos esemény, for­radalmi helytállás teszi becsessé szinte min­den talpalatnyi zugát. A közéleti érdeklődés hatásosan neveli a történetiem gondolkodást, s fordítva, elődeink életének a feltárása a ma és a holnap köte­lességei között a közösségért felelősséget vál­laló magatartás tiszteletre méltó voltáról győz meg. A magyar történeti festészet művelői mindig is az aktualitásokra reagáltak műveik­kel, a múlt motívumai időszerű kérdőjelekre visszhangozták az eszmék küzdelmében fel­dúlt lélek viharait, s méltóképpen segítették megtanítani az érzékeny kedélyű magyarokat, miként lehet népben, nemzetben gondolkodni. Nyírbátor igazi otthona, tűzhelye a leg­vonzóbb haladó hagyományoknak. Az itt la­kóknak, az idejövő vendégeknek alkalmat teremt arra, hogy egyetemes igénnyel, nem­zeti hanghordozással essék szó a „városos Magyarország” reményteljes esélyeiről, a köl­tő biztató víziójáról, miként lesz a koldusok népéből boldog, egészséges, a gyermekáldás­ban örömét lelő magyarság. így időszerű az Új város múltat idéző múzeumába messze hangzó intése, őrizzük hát meggyőződéssel századok szépbe szőtt hitét, keressük a jövő útjait. Pogány ö. Gábor, a Nemzeti Galéria főigazgatója ★ At Április 29-élt, Nyírbátor városi rangra emelésének alkalmából rendezett ünnepségsorozat egyik kiemelkedő eseménye volt annak a kiállí­tásnak a megnyitása, amelyet a Magyar Nemzeti Galéria anyagából állítottak Össze a Báthori tst- vin Múzeum számára, „A magyar történelmi fes­tészet alkotásai” címmel. Az ünnepélyes megnyi­tón dr. Pogány Ö. Gábor, a Magyar Nemzeti Ga­léria főigazgatója mondott beszédet. hógy egyéb programjai közé beiktassa egy tárlát megtekintését is. Az iskolavezetés ezen Úgy segít, hogy helybe hozza a lehetőséget. Már szokássá válik, hogy a főiskola dolgozóin, hallgatóin kívül a környező iskolák is szer­vezetten jelennek meg ezeken a kiállításokon. A rendezés tudatosságát és hozzáértését bizonyítja a képek koronkénti csoportosítása. Szinte kis magyar művészettörténet bonta­kozott így ki a főiskola kiállítótermében, ami reprezentatív jellegénél fogva méltó környe­zetet biztosított a képzőművészeti alkotá­soknak. Mint minden kiállítás alkalmával, most is érvényesült a néző válogató képessé­ge. Talán nem is szakértelemmel, nem is tu­datos esztétikai ismeretekkel felvértezett vá­logatás volt ez, csupán a spontán tetszik, ke­vésbé tetszik kategóriák alapján emelhetünk ki egy-egy képet a tárlat anyagából. A MAGYAR TÖRTÉNELMI FESTÉSZET kimagasló alakja, Benczúr Gyula ezúttal a bensőséges családi élet harmóniáját láttatta a nézővel „Kedvenceim” c. képén. A plein air festészet európai viszonylatban is kiemelkedő alakja, Szinyei Merse Pál munkásságának második korszakából láttunk egy nagy ter­mészetszeretettel megfogalmazott képet, a „Labdarózsák”-at. Zöldjeinek megannyi variá­ciója a pompázó parkrészlet üdítő atmosz­férájával fogta meg a látogatót. Az impresszionista Vaszary két kiállított képe közül a „Birskörték” jelentettek na­gyobb látogatói élményt. Thorma János: Ta­vasz c. képe nyugtalan felhőábrázolásával, a hideg szürkék változatos alkalmazásával nyer­te meg a néző tetszését. BÁR SOROLHATNÁNK a remekműve­ket tovább is, a leírás helyett azonban az igazi élményt mégis a képek megtekintése jelentette. Háéónló jó folytatást kívánunk a fő­iskolának. Káré János Bory Zsolt: Lepke Azt hiszem, nem akartam én soha sasnak vagy albatrosznak látszani, de örültem, hogy repülni tudok. Nem is vagyok más: szálldosó rovar. De furcsa is a süvítő rakéták, szárnyatlanul száguldó repülők korában ilyen mulatságosan billegni lepkeszárnyak lemezével! Ne higgyétek, hogy bánkódom ezen. Ha rászálltam egy-egy szelíd virágra, míg óvatosan ringatott a szél, a kis kedves azt hitte, ő a lepke, én meg azt, hogy én vagyok a virág Persze rám is csapott le már a háló, foglyul ejtett szurokszín rémület, verődtem bűnök, kínok dobozában, elmázolódott mind a hímporom. Kiszabadulván meg kellett tanulnom, hogy töredezett szárnnyal is repüljek, s belül hordjam parázsló színeim. Az űrben úszó gépcsodák korában, mikor több tonnás erőműveket taszít tova a kozmikus sebesség, de furcsa is rétek fölött libegni! Ám míg a lég, mely langyos, tiszta volt, meg nem feketül gáztól és koromtól, míg korty vizem hamu nem szennyezi, és míg a fertőzés föl nem kúszik, ahova landolok, a fű hegyéig, addig még hadd csapongjak gondtalan. Mert még az én lepkényi létem is értelmes, szép volt, ha a rám szabott időt és távolságot berepültem. Mert nem kívánkoztam üveg alá, hogy holt szárnyak szivárványos zománcát bámulják folyton: én szállani vágytam, eleget tenni ama küldetésnek, mely rá volt írva már a bábruhámra. S ha egyszer majd leesnek szárnyaim, mondjátok el: nem röpködtem hiába! ÉRDEKESNEK ÍGÉRKEZŐ könyvtártör­téneti dokumentációs munkán dolgozik So­mogyi Jolán, a megyei könyvtár tudományos főmunkatársa. Levéltári, könyvtári és egyéb források alapján dolgozza fel a megye könyv­tártörténetét az ősidőktől napjainkig. Eddig nem állt az érdeklődők rendelkezésére olyan áttekintést nyújtó anyag, amelyből képet al­kothatnánk arról, milyen könyvtárak voltak a megyében. Ezért is látott hozzá a megyei könyvár munkatársa, hogy feltárja az egyre nehezebben hozzáférhető, egészen az 1444-es időkig visszatekintő könyvtártörténeti króni­kát, amely hozzátartozik Szabolcs-Szatmár megye művelődéstörténetéhez. A megye történelmi helyzete természete­sen határt szabott minden időben a művelő­dési, így a könyvtári viszonyok fejlődésének is. Szabolcs és Szatmár gyakran volt „főút", .átjáróház” a háborúk során. Valószínű ezért nem dicsekedhet a megye egyetlen fennmaradt kódex-szel sem, kivéve a nagy- kállói református lelkészi hivatal egyik ré­gi anyakönyvének kötéstáblájában talált XV. századbeli kódexlapot. Ez az első könyvtártör­téneti emlékünk a megyében. Az első adat a legrégibb könyvtárról 1444-ből való, az Ecsedi-láp déli részén lévő kaplonyi egyházi könyvtár 11 kötete alkot­ta a távoli időkbe nyúló mérföldkövet. S mi­vel a művelődés központjai a középkorban az egyházak voltak, megyénkben is a kolosto­rokban őrizték az őskönyveket, bibliákat, éne­keskönyveket, szerzetesi szabályok gyűjte­ményét. A leghíresebb a nyírbátori kolostor volt, melynek könyveiről Báthori István or­szágbíró, a reformáció híve végrendeletében is említést tesz. így rendelkezett a könyvekről az ország­bíró: .......az öreg könyveket metéllyék ki és osszák iskolákba való gyermekeknek, köny­vet bekötni jó lészert ...” A reformáció ide­jén a megyében is fellendült a könyvnyom­tatás, de á betűk világát kevesek ismerhet­ték meg. Csak az írni-olvasni tudó papság, diákság, műveltebb értelmiségiek. Az ellen- reformáció idején Kelemen Didák minorita szerzetes járta a falvakat, s igyekezett könyv­tárak alapításával, könyvnyomtatással is érősíteni az ellenreformációt. Ebben az idő­ben, 1718-ban alapították meg a megye egyik legrégibb egyházi könyvtárát, a nyírbátori minorita rendházban. 100—1500, részint bői- részint pergamenkötésű könyvből állt a gyűjtemény, amelyet a második világháború vihara szórt szét. NEM VOLT EGYSZERŰ vállalkozás az iskolai könyvtárak létrehozása sem, éppen az egyházak közötti viszálykodás és erre a cél­ra rendelkezésre álló kevés pénz miatt. Az egyik legrégibb iskolai könyvtára a Nyíregy­házi Kossuth Lajos Reálgimnáziumnak volt. 1860-ban alapították, jórészt közadakozással. Ezt olvassuk a város polgáraihoz címezett egykori levélben: „tcz. urak és asszonyok ezennel kéretnek a felesleges való magyar, vagy más nyelven írt könyveiket vagy ke­gyesen elajándékozni, vagy ha becsesebbek volnának, sorshúzás alá bocsájtani...” Hogy a gyűjtés eredményesnek bizonyult, arról az 1892-es adat is sokat mond: 500 kötetre rúg a könyvtár állománya, s 1888-ban kettéválaszt­ják tanári és ifjúsági részlegre. Néhány év múlva már tízezren felüli kötettel működik á könyvtár. Hözzájutni azonban — a kívül­állóknak — nehéz. Ezért válik mind sürge­tőbbé olcsó kölcsönzési díjjal, vagy ingyene­KISS ATTILA RAJZA sen látogatható könyvtárak létrehozása, ame­lyek a szegényebbek számára is megnyitják a könyvek kapuit. Szabolcs és Szatmár megyében a létszá­mában nem jelentős, de a művelődés iránt fogékonynak bizonyuló értelmiség az ország­ban legelsőként 1832-ben Nyíregyházán meg« alapította a Magyar Olvasó Társaságot, öt* ven taggal, tagonként 4 pengő forint tag­sági díjat kellett fizetniük. Az első könyv- tárnok — akit a közgyűlés választott — Ta- káts Alajos volt. A Magyar Olvasó Társas-ág — később Úti Kaszinó — elég zajosan kezdte meg a mű­ködését,- ugyanis a politikai lapok cikkei ál­talában vitát váltottak ki, ami zavarta a csendesebb olvasókat. Külön is kellett vá­lasztani az olvasó- és a vitázószobát, de ez a megoldás sem volt hosszú életű. 1848-ban már határozatban is kimondták, „a szállás kiskorúságé nem engedvén meg, hogy külön lehessen az olvasó-, külön a vitázószoba, e kétrendbeli élvezet jövőre is az olvasószobá­ban marad, azon módosítással, hogy a tagolfl nappal lehető csendben olvassanak, este a nappal olvasottak felett vitatkozzanak .. A korabeli könyvtári szankciókról is ké­pet alkothatunk többek között abból a szö­vegből, amelyet így fogalmaztak meg: ..Ha valaki a garasok lefizetéséről, vagy a köny­vek beadásától vonakodnék: az először is inegfosztatik olvasási jogától, míg tartozását le nem rója, s meg fog idéztetni a társaság ügyésze által.” A késedelmesek, akik megfe­ledkeztek a könyveket visszavinni, ott talál­ták a nevüket a falon kifüggesztve ... HOL JUTHATTAK' KÖNYVEKHEZ azok, akiknek egyetlen garas sem jutott az olvasásra, mert a megélhetés gondjaival is alig tudtak megbirkózni. A század elején ala­kultak meg a megyében az első szakszerve­zeti könyvtárak. Az építőmunkások és a nyomdászok 300—300 könyvet tartottak a Bujtos utcai munkásotthonban. Az egyik idős nyomdász, Sztankovjanszki Lajos szerint a legoivasottab „A pápák bűne” cimü mű volt, A nyomdászok vándorkönyvtárat is „készí­tettek.” Nem volt ez más, mint egy dupla­fedelű láda, melyben az indexen lévő, forra­dalmi, marxista témájú könyveket juttatták el a legérdeklődőbb munkásokhoz. Schmidt Mihály volt a legfáradhatatlanabb a köny­vek továbbításában. 1921-ben a nyomdászok megalakították a Gutenberg-olvasókört. A szociáldemokrata pártnak is voltak könyvtá­rai a megyében, a könyvek egy részét kül­földről hozták be, hazatérő amerikások, emigránsok. Megkezdődött 1882-ben a Vallás és Köz- oktatásügyi Minisztérium intenciója nyo­mán a népkönyvtárak szervezése is megyénk­ben. Természetesen nem azzal a céllal, hogy a nép kulturális szomját felébresszék. A cél jó alattvalók, „hűséges hazafiak” nevelése, olyan könyvek olvasásának elősegítése, ame­lyek nem tartalmaznak „felforgató” gondo­latokat. A népkönyvtárakat a nyíregyházi tanyavilágban felhasználták a nem magyar nyelvű, tirpák lakosság elmagyarosítására is. A lakosság nagy többsége azonban nem tudott írni, olvasni. Néhol, mint Pócspetriben a Várkonyi-féle mozgalom hatására olvasó-' köröket szerveztek, felolvasásokat tartottak a Földmívelő című lapból. így jutottak el a be­tűk sokak számára zárt világában rejlő gondolatok azokhoz, akik nem tudtak írni, olvasni... „Kertészet a képzőművészetben” Kiállítás a mezőgazdasági főiskolán Öskönyvek, kódexlapok Megyénk könyvtári krónikájából Páll Géza;

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents