Kelet-Magyarország, 1973. május (33. évfolyam, 101-125. szám)
1973-05-27 / 122. szám
1973. május 27. KELET-MAGYARORSZÄG VASÁRNAPI MELLÉKLET %. o«fä! Könyvheti kézfogások Döntenem kell, ma már halaszthatatlanul döntenem kell, mert sürget az idő. Nyomja a lelkem két megválaszolatlan levél, amelyek szinte betű szerint is egyeznek, pedig az egyik ott íródott, „ahonnan messze kell utazni, míg az ember hegyet láthat”, a másikat pedig onnan röpítette a posta, ahol az Alpok lába elé borul a vidék. Egyik táj sem a szülőföldem, de mégis, mind a két levél, mintha hazahívna. Tisztelettel meghívjuk — írják —, a könyvhét alkalmából rendezett író-olvasó találkozóra, a községünk kultúrházába ... Tudom, nem én vagyok az egyetlen, aki a napokban ilyen örömteli gonddal viaskodik Szokás lett, országos szokás, szinte győri” >rü új népszokás, hogy az írók időnként- a! 'álmánként személyesen is találkoznak az olvasókkal. Mi haszna ezeknek a találkozásoknak? Van valami gyakorlati haszna, vagy pedig cse azárt történik, hogy emelje a könyvit U- Pompáját? Nem én kérdezem ezt, hali egyszer egy döbbenetesen éles eszű csatit szövetkezeti kocsis kérdezte, persze, esek amolyan szónokian, szinte önmagától. Es a kérdés egyik oldalára őmaga megfeleli: én jól tudom — mondta —, hogy nekünk egy egy ilyen találkozóból mi a , hasznunk. Én jómagam például úgy tekintek a versre, a novellára, a regényre, mint valami csodára A csodákat pedig nem szeretem. Én, kérem. érteni akarok mindent, amivel szembetalálom magam. Mondok talán egy példát. Van egy városban lakó kisunokám. akinek el kellett magyaráznom, hogy miként születik a kenyér. Hogy a búzát elültetik a földbe, az ott a nedvességtől megdaead, csírát hajt, a ki* sápadt csira áttöri a talajt, aztán a napié- ben úgy megizmosodik, mint a parkban a fű. azután szárba szökken, kalászt terem magot terem, beérik, learatjuk, megőröljük és a lisztből végül is kenyeret süt a pék. Mi pedig azt szeretnénk tudni, miként kerül az a picike kis versmagocska a költő leikébe, s milyen folyamatokon megy át a gondolat, míg megszületik a költemény. És olyan dolgokat is tudni szeretnénk, hogy az elbeszélésből. vagy a regényből mennyi a valóság és mennyi a költés. És kíváncsiak vagyunk arra iß, miként látják az írók a mi életünket. Ha Kulturális életünk egyik leggyakrabban vitatott kérdése a képzőművészethez kapcsolódik. Lehet-e merev határokat húzni „professzionista” és amatőr képzőművészet közé vagy a határok összemosódhatnak, mint pél dául a költészetben? Képzőművésznek te kinthetjük-e azt a tanárt, munkást, orvost 6tb. aki szabad idejében művészi értékű ké pékét fest, szobrokat farag, s akinek nem e- a hivatása? \ nyíregyházi Móricz Zsigmond Színhá: emeleti termében jelenleg négy olyan kiállít' közös tárlata látható, akik éppen a vitató! kategóriába tartoznak. Mint a május 19- megoyitón Rztkó József József Attila-díja' költő megnyitó beszédében is elhangzott, ?. képek értékének mérésére csak a művész színvonal, s nem az iskolái végzettség szolgál. Koroknál Gyula tárlatvezetőjéből is ez a hang csendült ki, aki az „amatőrök” képzőművészeti munkájára egy hasonlattal utalt: „Azért dolgoznak, amiért a madár énekel.” A képek többsége korábban zsűrizett annag, néhány alkotást erre a kiállításra Reggeltől egészen mostanáig zuhogott. Az eperfák ágai könnyeznek, s tócsa, tócsa mindenütt; mintha belőlük párologna föl ez a hideg, nyúlós este. Még mozdulni is alig lehet: hiába húzom a gumicsizmámat; két marokra fogja a vizes föld. Igen. minden úgy van, ahogy anyámék mondták. Megjöttek az esők, és ameddig csak látni, mindenütt sár, sár, sár ... Menni, ilyenkor menni? Reggelenként kúttól kútig széthord bennünket a terepjáró. 6 így estefelé, mikor hazaérünk, hova is indulhatnék el. A falu szép időben autóval is jó fél óra, s annak a telepfélének, ahol fel tört a gáz, nincs egyebe egy ócska bódénál Egy savanyú fröccsért elbotorkálni oda? Egy langyos, savanyú fröccsért? De hát még csak öt óra. Egy fél nap. amíg ki lehet nyúlni a piszkos vaságyon. Fölnézek: egy kövér csepp hull az arcomba. Föltépem a csizmámat, s bemegyek az öreg tanvába, ahol lassacskán már három hete lakunk. Vándorélet. egyszer itt, máskor ott — kellett ez nekem! , v Ki az, aki a pipáját piszkálgatja ott, a petrf jmlámpánál? Skerlec. a bicskás gépész" Na. ráadásul még z is! Csak aztán nehogy nekem is föl kelljen futnom a fára rnir annak az embernek Zalában . . . A legfőbb lesz lefeküdni, hátha ebben a pocsék időben hamarabb visz el naposabb vi {lékekre az -álom. ■A fene, de éhes vagvok! Persze, már hé' óra is elmúlt. Otthon ilyenkor már javában va -soráznak. Szalonnáé rántotta hagymával rajta szép dísznek a pirospaprika De hát a csomag, amit anyám küldött . .. Nincs már abból semmi • semmi, csak tán valami zacs kó. Tényleg, az a barna zacskó! választ kapunk ezekre a kérdésekre, jobban megértjük, jobban szeretjük, és még inkább tiszteljük az alkotást. Hát nekünk ezért kedvesek ezek a találkozások. De az irodalomnak mi a haszna belőle? Akkor is elmondtam, most is elmondom: én felfrissülök tőlük. Különösen, ha falusi olvasókkal találkozom, ha velük beszélgetek, ha velük fogok kezet, úgy érzem magamat utána, mintha a tarisznyámat újra töltötték volna hamuba sült pogácsával. Szeretem a nekem szegzett kérdéseket, még az angyalian naiv kérdéseket is szeretem; jó érzés tudni, hogy az ember munkájának szemmel is látható értelme van. És olykor még művekhez is segítettek ezek a meghitt találkozások. Itt- ott olyan történeteket hallottam, amelyek szinte sóhajtva könyörögtek a tollért. Riportok, tárcák, karcoltok születtek így. Sőt. , versek is. Ott, Csátalján, a felejthetetlen Csátalján, a találkozó után, búcsúzásként büszkén mutogatták a szépen gondozott határt. Hintóra ültettek, s mert tudták honnan indultam el egykor, kezembe tették a gyeplőt, és engedték, hogy kedvem szerint nyargaltassam a szövetkezet szilaj lovait. Vers született ebből: Vlíg hajtottunk, a bakra ültetett, — No, lássam — mondta —, lássam, birsz-e még a lóval, lássam, ott az ostor is. De jól vigyázz, hogy fel ne dűljek ám, mert billenős a hintó, kiskomám. ÍCátyús az út, a kormos traktorok 'eltépték itt a macskaköveket, Yádrösre ásták, mint mi a mezőt ;avasszal, krumpliültetés előtt. És dörögtek a robbanó paták, a feltúrt úton kátyút, pocsolyát kerültem, s minden elkerülhetőt, mint madarak a lángoló tetőt. Hosszan tűnődtem minden szó előtt, mit el sem mondtam. Csak bennem, belül sűrűsödtek a valló mondatok, kívánságok, óhajok, vágyak; „Kinek kezébe gyeplőt tettetek, akik vezetnek, úgy vezessenek, mint én, bár tudtam, láttam, jól megyek, de kívántam a biccentéseket.” Simon Lajos . ...................... ■ ...................... zsűriztek. Szinte valamennyinek közös vonása a valóságkeresés, az emberközeli ember keresése és kifejezése. Bugya István tanár úgynevezett' „spaknival felrakott” képei főleg Ti- /.adobról készültek. Különösen kitűnik egyik épe „Város” címmel, bezárt utcájával, egymásra szorosan épített házaival. Nyeste József, a SZÁÉV rekl tmgrafikusa egy teljesen más világot képvisel víziószerű, a szürrealizmusba hajló képeivel. Szembetűnő a kék különböző variációinak használata az álomszerű témáknál. A- nagykállói Szabó Tibor ajztudásával vív ki egy másfajta Irányzatán elismerést. Képei között néhány jól sikerült portré kelti fel a figyelmet, érdekes i Bar.tók-portréja. A negyedik kiállító, dr. Vischan Elek orvos képei tükrözik leginkább i fárasztó napok utáni szabad időben készült 'épek „idegnyugtató” hatását. Ezt leginkább a „Meseerdő” című festményében éri el. A június 20-ig nyitva tartó kiállításon, amelyek főleg olaj-, rajz- és akvarelltechni- kával készültek, 44 kép látható. (6e) Előkotrom, tarhonya van benne. Szép, i:ga szemű tarhonya, háromtojásos. Nagyot nyelek, s a kis szemek megpuhulva, kikerekedve ugrálnak előttem; a fényes ében hasábra szelt sárgarépák. Először is valami edény kell. Tornyai, az egyik fúrómester néha főz, az ő polcán kell lenni egy lábasnak. Na, ez már megvan. Tornyai az eresz alatt kotyvasztja a vacsoráit; a két kormos derekú téglarakás is ott emeli a vállát. Rozsét lehet tördelni a kerítésből — már csak főzni kell.« No. de hogyan is készül a tarhonyaleves? Előbb a víz forr, s abba teszi bele a tésztát édesanya, vagy mindjárt együtt, az egészet? Kérdezzem meg ettől a Zalából szalasztott bicskástól? Ha tudná, akkor se mondaná meg... — Előbb pirítani kell! Tényleg, pirítani. Tehát zsír. valahonnan ell egy kis zsír.. . — Szalonnát tegyen bele: azzal jobb! leg egy kis hagymát is az aljára. Szalonnát végül is a részeges Gál polcán űálok, s szerencsére eg.y félbevágott hagyma ■ ott szaglik mellette. No, innen már tudom. Előbb. ahogy myám szokta, szép kis darabkákat szabni a szalonnából, majd rászelni a hagymát is. Aztán a zsírt kisütni, a tarhonyát megpirítani. Pleidell János művei a Benczúr-teremben ‘„Mindig a valóságból indulok ki, de mondanivalómat átköltöm. Festményeim az oldódás, vagy a konstrukció felé tolódnak el” — mondja mintegy ars poeticául .önmagáról. S a Benczúr-terem méltó környezetében felsorakozott művek valóban igazolták Pleidell eme öntörvényű kötődését a látványhoz, mégpedig — alig néhány kivétellel — a plain airben, a levegő és napfény áradásában megragadó közvetlenséggel „elkapott” látványhoz. Műterme hol Itália szabad ege, hol a Balaton örökké változó, festőileg soha ki nem meríthető káprázata, de megihlették hajdani népszokások, a mohácsi busójárások, betlehemesek, műemlékké nemesedett tájak, sőt a Nyírség panorámája is — amelyekből hetet Is láthatunk e tárlaton. Itteni témaköre: vízimalmok, templomok, antik motívumok példái, hegyre épült olasz városka látképe —, mely egyik mesterét, Aba Novákot is idézi —, az óriás halat cipelő olaszok, az Antigoné zöldes-fehéres hátteréből komoran elénk sötétlő tragédia szereplői, aztán a tákosi templom és a turistvándi vízimalom. Kubisztikus formákba öltözteti a Balaton fényeit, mértani alakzatokba tömöríti a felhőket, a fákat. Közlései egyértelműek, a foltok, vonalak elosztásának rendje világos, áttekinthető. Mellőzi a részleteket, hajlik a dekoratív, ritmikus értelmezésre, anélkül, hogy a részleteket háttérbe szorítaná. Jó példa erre a korábban megismert, itt nem szereplő mohácsi busójárás tarka kaleidoszkópjának festői jegyzetelése, azonkívül figurális ábrázolásai, melyek nemcsak a színek áradását, hanem tartalmi mozzanatokat is megörökítenek. A maszkok, jelmezek kelléktárával Pleidellnél is találkozunk, például, a Zene és tánc című művén, vagy a Betlehemesek premier planba helyezett alakjaival: Aba Novak szellemi öröksége így nemcsak a kubu- 6okból, a hegyekre kapaszkodó' házak mér- taniasságából, széles ívű panorámáiból elemezhetők ki, hanem ] az arcok, maszkok jelzéseiből, jelképes megvillanásaiból is. Pleidell mindig vonzódott az akvarell tömörítő, gyors és így e technika természetéből adódó közvetlen módszeréhez, s ez valamennyi olajképén nyomon kisérhető. A Benczúr-teremben minden festménye olajjal készült, de terpentinnel erősen hígítva, már- már gouache-szerűen. „A szegénység éveiben hosszú időn át albérletben laktam, műteremről nem is álmodhattam, s csak akvarellez- gettem. A felszabadulás után, amikor rendeződni kezdett a művészek helyzete is. áttértem az olajfestésre, de az akvarellben való gondolkodás erősen kísértett.” Pleidell János Hontfüzesgyarmaton született 1915-ben. „Művészeti tanulmányait Prágában kezdte, 1938-ban Párizsban folytatta, s 1942-ben Budapesten fejezte be. Ettől az időtől részt vett minden jelentősebb hazai tárlaton — olvashatjuk a parányi formátumú, névjegyborítékban elküldött, gazdagon illusztrált katalógusában. Ebben szerepel önmagáról készített karikatúrája is. melyből sajátos módon elősugárzik ember- és tájsze- retete, valami magasabb értelemben vett humánum, melyet ott érzünk a Tákosi templom népmeséi motívumaiban, a turistvándi holtág bensőséges, szordinós hallgatásában, az arcokon, mozdulatokban elömlő derűben, a lélek küzdelmeit is optimistán közlő ecsetkezelésben. Pleidell János nyíregyházi bemutatkozása jelentős eseménye Szabolcs- Szatmár megyének, s az a tény, hogy a Nyírségről is volt közölnivalója, újabb értéket jelent e tájegység művészeti életében. Dr. Tóth Ervin De hát ez a gally nemigen gyullad. Már alig van néhány szál gyufám és még mindig csak kis ködök röpködnek a lábas alatt. — Petróleumos papírral próbálja; a; majd segít! Skerlec áll ott a tanyaajtóban, furcsa, vékony ujjai közt egy gondosan összehajtogatott csomagolópapír. A tűz szapora csapkodásától a szalonna hamarosan sercegni kezd, majd lassacskán a hagyma is sárgul, fonnyadozik. Egy nagyobbacska ágért nyúlok, hogy megkavarjam. — Ezzel — mondja a másik, és felém nyújtja a maga faragta fakanalát. — Jó, azzal! A hagymaszeletkék hamarosan összezsugorodva remegnek; lassacskán következhet a tarhonya. Teszek a tűzre. Ahogy felcsap a láng. most valahogy nem tűnnek olyan durvának Skerlec ráncai. Várok egy ideig, aztán újra a ráncokra nézek, és azt mondom: — Kavargatná? Amaz nem szól. de a hagymás zsírba hulló szemeket pontos mozdulatokkal kezd: :gazgatni. Amikor a tarhonya megbámult, kihozom a kannát, s míg a vizet csurgatom, újra oda- szólok a férfinak: ÚJ KÖNYVEK Interjúk a munkásegységről 25 évvel ezelőtt, 1948 júniusában egyesült Magyarországon a két munkáspárt, * Magyar Kommunista Párt és a Szociáldemokrata Párt. Ebből az alkalomból a Kossuth Könyvkiadó nagyon értékes dokumentumot adott ki. A kötetben 19 visszaemlékezést találunk, köztük Kádár Jánosét, az MSZMP Központi Bizottságának első titkáráét. A visSzae-mlékezők olyanok, akik nemcsak tanúi, hanem cselekvő részesei is voltak az eseményeknek, akik akkoriban különböző szinteken vezető pozíciókat töltöttek be. A megkérdezettek különböző aspektusokból, különböző élmények, tapasztalatok alapján válaszolnak az újságíró kérdéseire, de a fontos az, hogy a válaszok tekintet nélkül arra, hogy a megszólalók melyik párthoz tartoztak, milyen beosztásban voltak, egyöntetűen valljanak: az egyesülés a magyar munkásosztály történelmi jelentőségű vívmánya. Az interjúkat Sánta Ilona készítette. A szabadság vándorai Komját Irén és Pécsi Anna „Ä szabadság vándorai” című munkájukban a magyar antifasiszták franciaországi tevékenységéről számolnak be és ezt eredeti dokumentumokkal, képekkel illusztrálják. Mint írják, Franciaországban a 20-as években jelentek meg tömegesen magyarok: gazdasági emigránsok és politikai menekültek. A franciaországi magyarságnak nagyobb része gazdasági okból, a munkanélküliség és a nyomor elől menekült a nagy és virágzó jíyugat-eurőpai országba, de a politikai emigráció befolyása alatt kezdettől fogva a Horthy-rendszerrel szemben álló, demokratikus, részben antifasiszta érzületű tömeget alkotott a vándorlóknak ez a része is. Ennek a beállítottságnak az ápolásához és megszilárdításához hozzájárult a fehérterror elől elmenekült magyar kommunistáknak, a szocialistáknak és általában a francia dolgozóknak az üldözött magyarok! iráht megnyilvánult szolidaritása is. Már a 20-as évek első felében kifejlődött a magyar és francia munkásoknak az a politikai barátsága, amely két évtizeddel később a hősies ellenállásban az internacionalista szolidaritás legmagasabb fokára emelkedett. A szerzők: Komját Irén és Pécsi Anna a franciaországi emigráció két nemzedékét képviselik, azt a két generációt, amely a történelmi harcban találkozott és forrt össze. Érdekes, hogy személyesen csak itthon, a fel- szabadulás után találkoztak, de felfedezték, összetartozásuk közös gyökereit, a franciaországi ellenállásban. Könyvükben továbbadják élményeiket arról az időszakról, amelynek izgalmas harcaiban a kommunisták soraiban vettek részt. A kötet a Kossuth Könyvkiadó gondozásában jelent meg. Aranysörényű fellegek Aranysörényű fellegek címmel antológiát adott közre a Zrínyi Katonai Kiadó. Kiváló költők és írók jutottak el a néphadsereg világába is. Értő szemmel és érző szívvel figyelték a haza és haladás fegyveres védelmét hitvalló és erre odaadóan készülő embert — idősebbeket és fiatalokat egyaránt, akik a fegyelmezett szolgálat, a katonai életforma zárt rendjében élnek és dolgoznak. Az Aranysörényű fellegek már egy sorozat harmadik része. Ugyancsak antológia jelent meg 19S8-ban Vallomás a katonáról, éa 1971-ben a Sátrak melege című kötetben. Most is kiváló költők és írók jelentkeznek, többi között: Fekete Gyula, Dobozy Imre, Gáli István, Szakonyi Károly, Fábián Zoltán, Galambos Lajos, Gerencsér Miklós. T————————————————— — Egy kis rozsét is ... legyen szíves,,. Skerlec leguggol. Még inkább elereszti a ráncait; a törődött arcot most mintha rács helyett háló borítaná. Amikor beviszem a kannát, a részeges Gál polcáról két tányért veszek le. Egy papírdarabbal kitörlöm, majd odaigazítom őket a foltos asztalra. Ahogy a leves gőzt vet, a lábast a törülközőmmel derékon kapom, s odacsúsztatom a két tányér közé. — Tessék — mondem Skerlecnek, aki most megint a tanyaajtót támasztja. — Tessék, vegyen! Szó nélkül eszünk. Az utolsó kanál után felállók, elöblítem a tányérokat. Aztán visz- szaülök az asztalhoz. Skerlec odanyújtja a ci- garettás dobozát. Amikor egyforma tüzes mindkét parázs, megkérdezem: — Honnan érti ennyire a módját? Csendesen válaszol: — Két évig főztem az asszonyra. Beteg volt, nekem kellett helytállni. — És az a bicskázás... amit mesélnek magáról? Egy pillanatra megmered, de lassan elengedi magát megint. — Igaz. Az asszony meggyógyult, aztán odébbállt egy technikussal. Azt kergettem föl a fára Mikor a többiek úgy fél kilenc tájban párás szemekkel megjönnek a telep bódéjától, csodálkozva nézik, ahogy az asztalnál előrehajolva, csendesen beszélgetünk. A következő estéken aztán még Inkább megütközve figyelik, amint összetanult, ügyes mozdulatokkal együtt főzzük meg • vacsoránkat Amatőrök vagy képzőművészek ? Kiállítás a nyíregyházi színházban Akáci László: \ 9 Tarhonyaleves
