Kelet-Magyarország, 1973. április (33. évfolyam, 77-100. szám)

1973-04-01 / 77. szám

1W*. áprtEte í. KFLKT-MAGVARORSZÄG — VASÄWWAW Wwt.V ffTTT.ET 9. ÓIM Öntevékenység a művelődésben Amatőrfilmesek Szabolcsban Amióta a hetedik művészet — a film — elfoglalta helyét a művészetek sorában, min­dig voltak, s újabban egyre többen vannak, akik szórakozásból, s egy idő után rendsze résén és másfajta céllal kamerát vesznek a kezükbe. Ismert, hogy jó néhány történelmi dokumentum amatőrfilmesek szemfülességt révén maradt az utókorra. Ezeknek a fontos eredményeknek a megörökítése természete­sen a hivatásos film- és tévéoperatőrök fel­adata, s az amatőrfilmes mozgalom valami másra vállalkozik. Mi ez a más? Magyarázat helyett néz­zünk szét inkább a megyében, milyen ama­tőrfilmes élet alakult ki Szabolcs-Sza talár­ban, s elsősorban Nyíregyházán, a megyei művelődési központ klubjában? Több-keve­sebb sikerrel máshol is alakultak csoportok, például Vásárosnaményban, Kisvárdán, Fehér- gyarmaton, Mátészalkán, Tiszalökön, Raka- mazon. Általában mindenhol a kezdeteknél tartanak. Vásárosnaményban a néhány érdeklődő még nem jutott el odáig hogy közös munkával nagyobb fórum előtt jelentkezne. Kisvárdáról az elmúlt őszi területi szemlére érkezett ugyan néhány film, azonban azok is inkább egyéni vállalkozások voltak, a klubszerű együttes munkát csak a hosszabb ideje mű­ködő nyíregyházi szakkörben tudták olyan szinten kialakítani, amellyel már országos hír­név is jár. Ezt a klubot az elmúlt évi munka értékelése után a szerzett pontszámokkal és a színvonalas teljesítménnyel az ország leg­jobb három vidéki klubja között tartják számon. Jelenleg 21 beiratkozott klubtag találko­zik rendszeresen a hetenként egyszeri fog­lalkozásokon. Havi 20 forint tagdíjat fizetnek. Nagyrészt saját felszerelésekkel dolgoznak, a nagyobb értékű és ritkábban használt esz­KÉPZŐMŰVÉSZEINK VÁZLATKÖNY­VÉBŐL: NŐI FEJ. (KISS ATTILA RAJZA) közöket a művelődési központ felszerelésé­ből veszik kölcsön. A „házigazda” az utóbbi időben — főleg az országosan elismert sike­rek óta —- jó mecénása a szakkörnek, egy­részt felszerelések vásárlásával, fórumok, tanfolyamok szervezésével, másrészt annak a ’ iahetőségnek a megteremtésével, hogy a klub­tagok országos, vagy területi bemutatókon .kitekinthetnek” más megyék, városok csoport­jainak munkájára, eredményeire. A klubta­gok a legkülönbözőbb munkaterületeken dol­goznak. Van köztük szakmunkástanuló, gyógy­szerész, hőtechnikai műszerész, munkaügyi előadó, sőt olyan klubtagok is. akik Moszk­vában, illetve Budapesten tanulnak, de szak­köri tagok maradtak, s továbbra is nyíregy­házi színekben versenyeznek. Érthető tehát, ha témaválasztásban is tükröződik ez a sok­színűség. Általában mindenki azzal kezdi, hogy egy utazást, egy-egy családi eseményt örökít meg, de azt mondják, ez még nem film, s egyéni alkat kérdése, ki mikor jut el nagyobb jelentőségű, nagyközönségnek is ér­dekes témák művészi feldolgozásáig. Műfaji­lag is változatos az amatőrfilmesek munká­ja; a nagy precizitással készült animációs (rajz és báb) filmtől a híradó- és dokumen- tumfilmeken át a portréig. Készültek filmek egy-egy kihaló mesterségről — például cirok- seprű-készítőről — munkafolyamatokról — például a kisvárdai filmek vasöntőkről, szén­égetőkről — s néhány olyan útirajzfilm is, ami nem személyes szórakoztatásra készült, hanem igényes, ismeretterjesztő módon. A filmre is vonatkozik a művész—mű— közönség hármas egysége. Csak akkor él a :nű, ha közönség elé kerül. A megyében mindaddig kevesen tudtak ezekről a csopor­tokról, amíg az első bemutatkozásokra sor nem került. Újabban egyre több Ilyen be­mutatkozást tartanak a nyíregyháziak, első­sorban ifjúsági klubokban. Ezeknek a fil­meknek a népművelési igénye főleg ilyen­kor tisztázódik; hogyan sikerül a közönség ér. deklődését és vitakedvét felkelteni, olyan filmekkel, amelyek már nem csak hobbyból készültek, valami többet is tartalmaznak, s a legkülönbözőbb érdeklődésű emberekhez pró­bálnak közeledni. Ezeken a találkozásokon túl óriási a klub ösztönző szerepe az egyéniség formálására, az önképzésre és a közösségi szellemre. A kis klubon belül még kisebb csoportok társulnak a feladat szerint váltakozva egy-egy produk­ció sikeréért, jó néhány újítás és hasznos bár- kácsmunka született, s talán mindez együtt a titka annak, hogy éveken át együtt maradt, közösen dolgozik egy csoport. Egy film si­kere általában egy ember sikere, de legtöbb­ször több ember munkája, s így a siker is közös. , Az elmúlt évben 22 házibemutatót tar­tottak, a kelet-magyarországi területi szemlén 10 filmmel Indultak; 2 film első díjat kapott, 4 film dicséretet és tárgyjutalmat. Három fil­met küldtek el három országos fesztiválra, az eredmény: egy tárgyjutalom, egy helyezés és egy első díj. Idén Békéscsabán tartják az 1912 óta ké­szült filmek országos versenyét április ti—-3 között. Az előzsürizést ezekben a napokban rendezik, s a nyíregyházi klubból 14 szakkö­ri tag utazik a fesztiválra elküldött nyolc film bemutatójára. b. e. YÄLSÄGBAN VAN-E A NÉPMŰVELÉS? Sokszor elhangzott a kérdés, főként az or­szágos népművelési konferencia időszakában, de azóta is. Többen vitatták és megkérdője­lezik a népművelés létjogosultságát. A televí­ziót, a folyóiratokat és könyveket hozzák fel érvként. Esküsznek rá, hogy a művelődési házak, klubok, szakkörök, különféle isme­retterjesztő rendezvények kora lejárt. Sze­rintük, ezen nem is kell siránkozni, egy ter­mészetes fejlődésről van szó. Az élet azonban naponta bizonyítja, hogy e népművelés csendes kimúlását jósolgatők- nak nincs igazuk. A televízió, a rádió, a film­színházak — a gépesített kulturálódás — nemhogy kiszorítja a népművelést, a szemé­lyes természetű ismeretszerzést, hanem meg- pezsdítette, új utak keresésére serkentette. Abban viszont sok igazság van, hogy a régi értelemben vett népművelés kora lejárt. Az a fajta népművelésé, amikor a népművelő volt az ismeretnyújtás kulcsfigurája, alakí­tója, a közönség, a hallgatóság pedig passzív, a ..befogadó”. A párt művelődési politikájá­ban is hangsúlyt kapott az a követelmény, hogy a közművelődés aktívabb formáit szük­séges továbbfejleszteni. Jobban támaszkodva a művelődésben részt vevők cselekvő, aktív szereplésére. Ez azonban az első lépéseknél tart művelődési intézményeinkben, nem min­denütt változott meg a szemlélet, amely nem csak utat enged, de' igényli is a művelődés­ben részt vevők aktivitását. Néhol a technikai ismeretszerzésre szű­kítik le a sokkal átfogóbb, nem csupán a kézügyességre, technikai készségek és képes­ségek fejlesztésére vonatkozó követelményt. Barkács- és technikai szakkörök, „Csináld magad”, s egyéb formák kerülnek szóba, ■mikor az aktív művelődés iránt érdeklő­dünk. Elvétve akadnak olyan példák is, mint ■ megyeszékhelyen meghonosodott biológiai kísérleti délutánok, amelyek a szemléltetésben rejlő lehetőségekre épülnek. A részvevők úgy érzik, cselekvői a kísérleteknek, a bonyolult biológiai folyamatokat ilyen formában köny- nyebben megértik, élményekben is gazda­godnak. A megye művelődési intézményeiben még túlsúlyban vannak a passzív befogadásra épülő formák. Kevés a valóban aktivitást kí­vánó közművelődési lehetőség. Az ismeret- terjesztő előadásoknak is alig több mint a fele jár együtt a szemléltetéssel, amely ön­magában még nem is jelenti a részvevők ak­tivitását, csupán az élményszerűbb, többol­dalú ismeretszerzést. Túlsúlyban van az „előadó beszél”, „a hallgatóság hallgat” for­ma. Kevés a vitafórum, a kerekasztal, az an­kétszerű véleménycsere. S mindez nem min­dig azért, mert nincs lehetőség, mód — vagy pénz —, hanem a népművelők felfogása íf közbeszól. LENNE BŐVEN TENNIVALÓ, csak a tévé különböző műsorait említsük. Vannak *n velődésí házak, klubok, ahol egy-egy je levLősebb, vagy éppen különféle értelmezés re. vitára okot adó műsort jól felkészült elő­adóval utólag megvitatnak. Közízlésformálás ez a javából, segít felismerni az egyes műso­rokban rejlő értékeket, vagy az éppen fel­bukkanó ellentmondásokat. A vásárosnamé- nyi és a fehérgyarmati járás több községé­ben tévénézést ajánló heti „naptárt” külde­nek a klubtagoknak, a művelődési házat lá­togató törzsközönségnek, amelyben felhívják a figyelmet a kiemelkedőbb tévéfilmekre, s egyéb műsorokra, egyben meghívják az ér­deklődőket a szűkebb körű vitatkozásra is. Másutt a megjelenő új könyvek sorából ad­nak ajánló bibliográfiát, egyben irodalmi vi­tára is invitálják azokat, akiket az olvasási élményük mélyebb véleménycserére serkent. A cselekvőbb közművelődés új formái a kü­lönféle kirándulások is, a megye irodalmi em­lékhelyeinek megtekintése, rendhagyó iroda­lomórák a szakmunkásképző iskolákban, a középiskolák egy részénél, ahol írókkal, iroda­lomtörténészekkel találkoznak az olvasók. De nemcsak meghallgatják előadásukat, kérdez­nek, vitatkoznak, véleményt is cserélnek. A nemrég megtartott agitációs, propa­ganda és művelődési országos tanácskozáson is jelentőségéhez mérten foglalkoztak a kor­szerűbb közművelődés Iránt támasztott köve­telményekkel. Hangsúlyozták, tévedés volna azt hinni, hogy a népművelés pusztán azt je­lenti, hogy az adott intézmény „hat a nép­re.” Ennek mindig párosulnia kell azzal a tö­rekvéssel, hogy a nép kulturális aktivitása, öntevékenysége is tényezője legyen a köl- csönkapcsolatoknak. „Az öntevékenység fon­tos formája az amatőrmozgalom, amely „az emberek közösségi igényének is egyik fontos kifejezője, hordozója.” EZEK AZ ÖNTEVÉKENY FORMÄK nap­jainkban élik megújulásukat. A színjátszó együttes, az irodalmi színpad, az énekkar, a tánccsoport tartalmas, önművelődő társas kö­zösséggé válhat, ha nem téveszti célját, s nem akar a hivatásos együttesek helyére lépni, s nem néhány ember megkésett szereplési vá­gyának kielégítője. A követelmények azon­ban itt is nőnek és folyton nőnek. Elsősor­ban az igényesebb, értékes eszmeiségű műso­rok kiválasztása, a hozzáértő szakember irá­nyító munkája nem mindig maradéktalanul sikerül. Nyesegetni szükséges a csupán for­mai korszerűségre való törekvést, a hivatá­sos együttesek erőszakolt utánzását, az ama­tőr együttes erejét meghaladó vállalkozásokat Igen,sok útja yan az aktivitásra épülő művelődésnek, amely természetesen nem szoríthatja ki a kevesebb aktivitást igénylő önművelődést. Az elmélyült olvasó, zenehall­gató, festményben gyönyörködő ember sem pusztán befogadója az élménynek, hanem egyben szelektálója is. Ebben is vannak ak­iív folyamatok. Ezek és a társas népműve­lési alkalmak, rendezvények együttesen ala­kítják a gondolkodást, az ízlést, az életvitelt, mélyítik a tartalmas élet elemeit P. G. ban éppen cigányzene szól, ő pedig ebben a műfajban nem eléggé jártas. A bisztró udvarára belép egy kopott kis öregasszony, sovány, nagyon öreg. Letelep­szik a szőlőlugas előtti fatönkre, botra fű­zött színes kalárist árulgat. Halk hangon ké­ri az előtte járókat, vegyenek kalárist. Le­hajtja a fejét, nem néz föl; akkor sem, ha valaki kér, majd kétforintost pottyant a te­nyerébe. Van aki anélkül pottyantja a pénzt, hogy elfogadná a kalárist. Az öregasszony kétségbeesetten nyújtja utána, de mindig el­késik, elmennek tőle, kifordulnak a kapun. Sóhajt, lehajtja a fejét, ilyenkor nem szól egy ideig. Csontos ujjaival rendezgeti a bo­ton a spárgára fűzött műanyag szemcséket. Szomorkodik. Olyan szomorú, mint a nyár­utó, az idény vége. Ahogy ott ül a göcsörtös tüskön, olyan, mintha máris maga az cfz telepedett volna ide. Az egyre rövidülő na­pokat, a korai esték hűvösét idézi. Alábbhagy körülötte a zajongás, kissé sietősebb lesz a vendégek serege, nagyobb ív­ben kerülik őt ki, sűrűbb lesz odakint az aj­tók csapkodása, a motorok gyújtása. Külö­nös módon a gyerekek Időznének körülötte leginkább, de elráncigálják őket a tapintatos felnőttek. A hosszú hajú, farmernadrágos fiú­kat — egy kézilabdacsapat tagjait — azon­ban senki sem ráneigálja, ők körbeállják. De­rékig meztelenek, hatalmas nyakláncokat vi­selnek, szíjöveik szegekkel, rézdíszekkel ki­verve. ' Az öregasszony figyeli a mozgást, ráncos arca ijedt, csontos üregeikben riadtan rep- desnek a szemei. Mozdulatai tétovák, kapko- lók. De aztán megnyugszik, mosolyog, kör- behordozza tekintetét a nagydarab fiúkon. \zok némán állnak körülötte, fagylaltot esz­lek. Szinte elveszlik a kicsiny öreg az iz- nos, barna testek gyűrűjében. Hirtelen szétválik a gyűrű, a fiúk egy inynak nyitnak utat. Szép fekete, fiatal Ián;’ reszkedik le a fatönkre, szorosan az öreg asszony mellé. Apró szoknyácskát visel, bar- •va térde hozzáért az öregasszony fakó, bo­téig érő szoknyájához. A lény kétoldalt hátralöki hosszú haját két tenyerébe fogja az öregasszony pici ar cát, jobbról-balról megcsókolja, aztán magé hoz öleli. Egymás mellett a két arc. egymás hoz szorítva: a fehér, ráncos és a piros-bar­na, sima. Szépek. Mind a ketten nagyon szépek. — Édes nénike! — mondja a lány és új­ra megcsókolja az öregasszonyt. — Kislánykám... Ki vagy te? — suttog­ja az öregasszony, és levesz egy kalárist a botról, gondosan, szépen a lány nyakába akasztja. — Köszönöm. Az öregasszony mosolyog. Integet a lány itán, aki már a kapuban jár, egyik kezével nellére szorítja a kalárist. Visszafordul, ő is int. Odakint beszáll egy autóba. A fiú, aki az autóból nézte végig a jelenetet, cigarettá­ra gyújt, elindítja a kocsit. Az öregasszony és a kézilabdás fiúk néz­nek utánuk, ahogy megfordulnak a parkoló­téren, rákanyarodnak a műútra, és elragad­ja őket a szüntelen áradó autók sora... Körben augusztus pompázó kertje: fény­kor, virágkor — a nyár aranykora. Koronás körtefák, almafák bíborban. Kincsesház levél­fala, lombtornya. Szanaszét drágakő: rejtőző darázs, dió, elszórva bársonyka, petunia, mályva szirma. És amott a Balaton. A sima tó fölött az alkonyat aranyhídja függ, átível a bakonyi gerincekre. Elérkezik az aranyhíd omlása, elsüllyed­nek a pillérei, fényteste a tóba merül. Hegy mögé hajlik a Nap, izzó gömbje szemláto­mást alább száll. A naplemente pillanatában mindenki megáll. Már csak egyetlen visszatartott léleg­zet és eltűnik a Nap a hegy mögött. Aztán ki-ki megy tovább. — Apa, lement a Nap! — kiáltja egy kisfiú. — Igen. Lám. tanúi voltunk, hogy mo­zog a Föld! — figyelmezteti kisfiát a papa es odamutat, ahol az imént még látható volt a Nap. Ök is elindulnak együtt. Az apa össze- :sippentett két ujját a magasba emeli, mint­ha a kisfiának egy pontot tűzne ki a riln- denségben. Nyilvánvaló, hogy az előbbi jelen­séget illetően bővebb magyarázatba kezd. Odébb, már a fasorban újra megállna'' az apa egy fadarabbal az út porába rajzol. ’ía- •ikákat kanyarít: a Földet és a Napo* A .gyerek leguggol, figyelmes arccal a rajz fölé hajol... Sobor Antal: Képeslap naplementével A műúton kemény hátú, színes bogarak, autók másznak végeláthatatlan sorban. A délutáni fényben finom por száll, kék füst­fátyol, Zümmögő zaj szűrődik. Hűvös erdei ösvény kanyarog le a parti sorra. Odalent a sétány olajos porában zöld- ezüst testű vízisikló. Kemény, merev a tes­te: az emberek körülállták. Aztán megmoz­dul, fürgén átsiklik a lábak között, a bok­rok közé Iramodik. A lányok sikoltva sza­naszét szaladnak. A fák között törpe vízmű, körötte beke­rített, frissen füvesített kert, a kaputól kes­keny út kavicsos szalagja visz a gépház aj­tajáig. A hengeres tartályra vaslépcső vezet föl, körben korlátos kerengő, mint a minia- turák karcsú várbástyáin. A kicsiny gépház nyitott ajtajában kék overallos, szakállas fiú szőlőt eszik, elnézegeti a sétányon jövő-menő lányokat. A kerítés előtt a magas fák hű­vösében az Ismert színész sportkocsija. A für- dőnadrágos színész éppen behajol a kocsiba, valamit babrál az ülés alatt. Lila bánion für­dőnadrágot visel. A jövő-menők meg-megáll- tiak, hó! a színészt nézik a sportkocsival, hol t szakállas fiút a törpe vízmű gépházának ajtajában. A fiú visszanéz rájuk, mosolyog, a színész nem. Elszántan, töprenkedve javít valami alkatrészt; Izzad is bele, fényes a teste. Fiatal lány közelít a sétányon. Fapapucs­ban lépdel, szép járású teremtés, kissé lom­hán elnyújtja a lépést. A bőre barna, kék bi­kinit visel Szőke haja minden lépésre hul­lámot vet, a hátát, vállát verdesi. Az óriás' szemüvege is kék. mögötte a szeme is kék. / bámészkodók most már őt is nézik, a sétán Váratlan harmadik csodáját. A fiú a gépház ajtajából a lányra me fed. leteszi a szőlőfürtöt a földre. Lassan elő re;ön a kerítéshez, néz! a lányt, mosolyog rá bólogat neki, becézi, bűvölj a tekintetével. A lány meg csak egykedvűen lépdel, mintha aem is miatta tetté volna le a szakállas gé­pész a szőlőt, nem is őérte indult volna, nem neki játszana, nem az ő tekintetét akarná olyan nagyon elkapni. A szakállas a kerítés­nek döntött bicikli csengőjével csenget is neki. Amikor a lány egyvonalba ér a kerítés­re támaszkodó fiúval, mégiscsak vet rá egy pillantást. El is mosolyodik. Éppenhogy mo­solyog. Halvány kis mosoly játszik az ar­cán, a száján, a kék üveg mögött a szemében. De már fordítja Is a fejét, elmegy. Már el is ment. A nádas szegélyezte úton jár, a fiú meg csak nézi, nézi, ameddig láthatja. Aztán sóhajt. — Tetszenek látni, kérem! — szól ki han­gosan a drótkerítés mögül; az egyik kezét a mellére szorítja, a másikat kitárva a lány után mutat. — Ez így megy minden áldott nap. ö az én drágalátos palotám, jőillatú piros ró­zsám, gyönyerő szép kis violám... Térdet, fejet neki hajték, kin ő csak elmosolyodék... Mindenki a furcsa fiúra mered. A színész kibújt a sportkocsiból, föl­egyenesedik , elismerően bólint. Tapsol a fiú­nak. — Brávő, Béla! Brávó! A fiú már megint mosolyog, meghajol előbb a színésznek, aztán az ácsorgóknak, és elindul vissza a törpe vízmű kulisszái közé... A bisztró körül is sokadalom, itt is esik csoda; az imént egy kislány leejtette a fagy­laltját, keservesen megsiratja. A kövér anyu­kája elverte: majd hangosan összeveszik a ;ovány apukával, mert csak bámészkodik mitikus helyzetekben sem képes figyelni, a saladjával törődni. Egy esti horgászásra ké :zülő idős férfi az iránt érdeklődik, kaphat aa-e halászlékonzervet; ezen mindenki ha kotázlk. De már újabb nevetni való akad: eg •mér külsejű, szemüveges férfi a sütemények űzött válogatva Rigó Jancsi helyett Danke Pistát kér, s amikor röhej támad és a bóbitás kisasszony figyelmezteti tévedésére, bocsána­tot kér, hivatkozik rá, hogy a táskarádiók-

Next

/
Thumbnails
Contents