Kelet-Magyarország, 1973. április (33. évfolyam, 77-100. szám)
1973-04-08 / 82. szám
Vasárnap! melléklet A negyedik város Jövő vasárnap városi tanácstagokat választanak Nyírbátorban, azon az ősi településen, amelyet magánabb rangra tartott méltónak a Népköztársaság Elnöki Tanácsa. Régi vágya teljesül ezzel Nyírbátor lakóinak, akikről közismert, hogj' szeretik, s mindig tenni készek a nagyközségért, amelynek neve mellett már az utóbbi hetekben is mind többször olvashattuk a város megje- ' lölést. A várossá avatás azonban nemcsak Nyírbátor és környéke lakóinak ünnepe lesz. Nagy esemény ez megyénk közéletében is. Közelebb kerül a megvalósításhoz a gondosan kidolgozott településhálózat-fejlesztési program, amely a megye különböző részeinek arányos fejlesztését, az arra legméltóbb települések kiemelt támogatását gyorsítja. A mostani választások után a megye négy városa közel 110 ezer embernek ad otthont, amely egyben azt is jelenti, hogy csaknem minden ötödik szabó!cs-szatmári ember városi rangot élvező településen él. Ha azt is hozzávesszük, hogy 32 nagyközségi tanátís is több hatáskört gyakorol, s ezáltal teremthet a területükön élő több, mint 230 ezer embernek lényegesen kedvezőbb lehetőségeket, jelentős eredményt jelzünk: Szabolcs-Szatmár megyében a lakosság közel 60 százaléka él városokban, nagyközségekben. Mindez persze csak lehetőségeket jelent. Ezekkel élni, gazdálkodni kell. Mert a város — és ez pontosan érvényes Nyírbátorra is — nem attól város, hogy neve mellett ez áll. A legalapvetőbb követelmények is azt igényük a várostól, hogy „többnyire iparral, kereskedelemmel, kulturális és szociális intézményekkel” rendelkezzék. Feltétel még, hogy „valamely tájon belül á lakosság társadalmi, gazdasági életét illetően központi szerepet” töltsön be. A városias jelleg főbb ismertetőjegyei építészeti szempontból is meghatározók: a zárt sorú építkezés, „a portalan utak, a gondozott parkok, a jó közvilágítás”. Az idézetek az Üj Magyar Lexikonból valók, s mellettük még tucatnyi követelmény, példa világítja meg, milyen sok követelménynek kell eleget tenni. Mindezek tudatában is nyugodtan mondhatjuk, hogy új városunk, Nyírbátor jó startot vehet. Történelmi központja köré jó elképzeléssel, következetesen telepítették az ipart. Régi gyára, a növényolajgyár mellett olyan merőben új üzemek segítenek a hírnév további szélesítésében,- mint az Auróra Cipőgyár, amelynek révén nemcsak egy új iparág honosodott meg a városban, hanem új munkaalkalmakat is teremtett. Lehetőséget arra. hogy az itt élő emberek tehetségüket bizonyítsák, hogy kezük munkáját nemcsak a történelemkönyvek őrzik, hanem a ma szép ipari termékei is. A régi vasas szakma új hagyományait alakítják ki a Csepel Motpr- kerékpárgyár nyírbátori üzemében — hogy csak a legújabbakat és legfontosabbakat említsük. A feltételek sorában az eredmények összegezése mellett is ott vannak a tennivalók: tovább ápolni gazdag és értékes kulturális hagyományait, tovább javítani a szociális ellátást, amelyben ugyancsak van tennivaló. A társadalmi élet megélénkülését is jelenti, amelynek első jeleit már évek óta tapasztalhatjuk. Mert a városért nagyon sokat tehetnek az ott lakó emberek. Pontosabban fogalmazva: kell is tenniük, mert a helyi és központi alapokból juttatott pénzzel sok mindent meg lehet oldani, de nem mindent. Egy várost többek között az tehet várossá, hogy lakói szeretik, részt vállalnak mindennapjaiból, ötleteikkel, javaslataikkal, áldozatos tá rsadalmi munkájukkal segítik gondjainak megoldását. Hogy nem külső szemlélőként igénylik a magasabb szintet, a jobb ellátást, a kényelmesebb életet, hanem maguk is tevőleges részt vállalnak belőle. De Nyírbátor lehetőségei nemcsak azért jók a várossá válás kezdeti szakaszában, mert az alapozás során sok munkát elvégeztek. Segíti ezt a sok évre meghatározó folyamatot a megyei tanács, amely ebben az ötéves tervben a városoknak juttat töDbet a különböző támogatásra szánt összegekből. Azért, hogy a következő tervidőszakban már önállóbban alakíthassák sorsukat, s ppen a városok segítsenek a környező települések gondjainak megoldásán. Jó példákat figyelhetett meg a - Nyírbátorért felelősséget érző lokálpatrióta megyénk más fiatal városaiban: Mátészalkán, Kisvárdán, ahol néhány évvel korábban már megküzdöttek a várossá szervezés első gondjaival, s jól tudják, az ünnepi aktus után kell valóra váltani az ígéreteket, megfelelni a várakozásnak. A mások által megtett út tapasztalataiból sokat átvettek Nyírbátorban, miközben a városi címért pályáztak. Kellemes, szép településközpontot alakítottak ki, a vízmű építményei magasodnak a város fölé, a Báthori István Múzeum, a nyírbátori zenei napok évente sok száz érdeklődőt vonzanak nemcsak Szabolcs-Szatmár- ból, hanem az ország más részeiről is. És az sem közömbös, hogy a megyében sok helyen elhangzik: ha valaki jól akar vásárolni, érdemes betekinteni a nyírbátori nagyáruházba is. Ezek is hozzátartoznak ahhoz a pluszhoz, amelyet a városiasodásnak kell adnia, s amelyben most egy fokkal feljebb léphetnek. Az igényeket, követelményeket két szempontból is jól ismerik most Nyírbátorban. Egyrészt határozott céllal indultak a várossá válás útján, másrészt a most véget ért jelölőgyűléseken, amelyeken az első városi tanács leendő tagjaival lezajlott a párbeszéd, pontosan körvonalazhatták mindazokat a feladatokat, amelyeknek alapján négy év programját készítheti el a város tanácsa. Könnyű, de egyben nagyon nehéz feladat megoldása vár a tanács tagjaira. A könnyebbséget az adja, hogy az első két esztendő tennivalóit alaposan meghányták- vetették már korábban, továbbra is a következetes megvalósítást kérhetik számon. Amiért nehéz, az emberi dolog: mint a fiatal családban, ahol igen sokszor hangzik el kívánság. Bár tudják, hogy megvalósul, de sok helyütt mégis most volna jó. Most, azonnal. Ennek ellenére jó érzés a város jövőjére gondolni. Nyírbátort a XV. század óta jegyzik. Legszebb, legígéretesebb napjaira mégis most, 1973 áprilisában kerül sor... Marik Sándor Megyénk leggazdagabb műemlékekkel rendelkező városa Nyírbátor. (Elek Emil felvétele) Valaki elment Egy öreg hiányzik a térről. Hozza tartozott Nyíregyházához. Ilyenkor tavasszal kiült a lócára, magafajta idős emberekkel. Napozott, beszélgetett. Vagy éppen hallgatott. Ha fújt a szél, ha hideg volt, a Csemege presszópultjához ment. Elszopogatott egy duplát. Közben hamiskásan udvarolt a kávéfőző lánykának. Találkoztunk vele a városháza árkádja alatt. Ott álldogálnak ilyenkor már az öregek. Az öreg most már végérvényesen hiányozni fog. Meghalt. Csendesen. Sokkal csendesebben, mint ahogy az élete folyt. Munkás volt, dolgozott, amíg bírt. Proli volt, küzdött, amikor kellett. Volt kitüntetése is nem egy. Nem hivalkodott velük. Csak nagy ritkán tette fel. Öreg korára lecsendesedett. Az élet megengedte neki a pihenést. Nem ül kint az áprilisi napon, nem beszélget. Pedig nagyon szeretett mesélni. Emléke volt bőven. Ha úgy tetszik, történelmi emlékei voltak. A munkanélküliségről. Régi sztrájkokról. Csendőrrazziákról. Szakszervezeti gyűlésekről. Aztán az építésről, a romeltakarításról. Kifogyhatatlanul mesélt. Kommunista volt. Mióta az eszét tudta. Volt, amikor titkolta. De sosem tagadta. Nem szóval bizonygatott. Egy élettel. Amit nagyon szeretett. Különösen már mostanában. Megélte, hogy valóság lett, amiről álmodott. Amiért küzdött. Huncut szemmel méregette a téren átmenő lányokat Jólesően nézte, hogy a téren mind több az autó. Még a benzingőz se bosszantotta. Győztesként ült a téren, ahol egykor munkára várva álldogált. Az öreg most már sosem jön ki a Kossuth térre. Csendben eltemették. Sírjánál ott voltak, akik életében is társként követték. Csendesen búcsúztatták. Csak a kitüntetésekből láthatta a kíváncsi, hogy itt harcost temetnek. Azóta a többiek kijárnak a térre. Mind eddig. Talán kicsit csendesebbek, mint máskor. Róla beszélgetnek. Helye üresen marad,- nap mint nap. Mintha várnák. Mintha nem hinnék, hogy nincs. Az utcán zajlik az élet. Fiatalok jönnek-mennek. Talán észre sem veszik, hogy egy öreg hiányzik a pádról. Hogy egy hiányzik az árkádok alatt állók közül. Egy valaki, aki a maga módján részese volt annak, hogy úgy élünk, ahogy. Az élet gyors. Rohan ember, rohan gép. Hiányzik, ha odanézek a pádra és nem látom. Hiányzik, mert ilyenkor érteni meg} fogynak, ök, az emlékezők. Az egykori harcosok. A régi ellenállók. A mi öregjeink. Az apák, a nagyapák. Egy öreg hiányzik a Kossuth térről. Szikár alakja nem rója az utcákat. Nem isz- sza hosszú dupláját a presz* szópult mellett. Nem mesél. Nem emlékezik. Nem emlékeztet. Szegényebbek lettünk egy harcossal. Emlékmű nem őrzi küzdelmeit, harcait, sikereit, Csák egy volt a mozgalom fogaskerékrendszerében. Aki ismerte, sokáig keresi még, Az öreg munkás helye üres a téren. A fák lassan zöldbe borulnak. A virágok nyílni kezdenek. A pázsit frissen elevenzöld. A természet újjászületik. Melenget a nap. Frissen mázolt minden lóca. Az élet megy tovább, a maga törvényei szerint. A térről hiányzik egy öreg. Bürget Lajos
