Kelet-Magyarország, 1973. április (33. évfolyam, 77-100. szám)

1973-04-01 / 77. szám

Vasárnapi melléklet Milyen közegben? „Annyit beszélünk manapság az üzemi ról. De hol is kezdődik, ez a demokrácia ?** demokrácia­A kérdést az egyik nyíregyházi gyár igazgatója tet­te fei egy hosszúra nyúlt beszélgetésünk alkalmával. S folytatódott a válasz keresése. Hogy elég-e az, ami a legtöbb üzemben gyakorlat: ha valakiket meghívtak egy termelési tanácskozásra, ott lehetett szólni. Az esetek zömében meghallgatták, talán válaszoltak is rá de olyan is volt. hogy elhallgatták a felvetést, a javaslatot. Belenyugodhatunk-e ebbe az állapotba? Nem Az üzem vezetője azzal folytatta, hogy elmondta a saját gyakorlatukat. Amely szerint a demokrácia megjelenési formáit tudatosan kell segíteni. Meg kell teremteni a fó­rumokat, formákat, ahol a munkások elmondhatják sé­relmeiket. mégpedig úgy. hogy biztosak abban, hogy a vezetést érdekli az. a vezetés változtatni akar a dolgok állásán. Ilyenkor — és csakis ebben az esetben — lehel kérni a segítségüket a vállalat, a munkahely problémái megoldásához. Mert érzik, hogy tulajdonosok, hogy megbecsülik >ket, s alapoznak ezekre a véleményekre. Voltam olyan termelési tanácskozáson, ahol a terv­osztály vezetője felállt és felolvasott sok száz adatot amelyet rajta kívül nem értett, nem érthetett meg a helyszínen senki. És itt is kipipálták a „tételt", amely szerint a dolgozókkal ismertették a vállalat helyzetét... Hogy azután nem szóit a témához érdemben senki? Arról a vezetés már nem tehet. Mert úgymond, itt még nem érlek meg az emberek, nem nőttek fel a nagy fel­adatokhoz. Azt hiszem, egyetértenek velem az olvasók abban, hogy ez a vélemény nem más. mint kényelmességből, a demokrácia nem ismeréséből, vagy az attól való féle- .emtől születeti önigazolás Érdemes itt idézni Kádár János elvtársat, aki a mi­nap mondta e! egy országos fórumon a következőket: ..Nekünk az értők serege és tábora kell. Ha választani kellene aközött, hogy valahol jöjjön össze háromszáz. ' ember, akár csak erkölcsi kénysze» alapján is, vagv jöj­jön össze száz ember önként, az értés, a közös akarat alapján, én inkább a száz embert választanám...” Az igazgató, akivé] beszélgettünk, nem hivatkozott •i fenti idézetre.1' de ugyanerről beszélt. Arról például. Hogy bevezették a munkásfórumokat, amelyeken a lég­különbözőbb kérdéseket tették fel az emberek. Voltak közöttük olyanok is. amelyek kényelmetlenek voltak, mívesek1 magánéletéi is Eszegették De a legtöbb nem i’ven volt. hanem okos. előrevivő, még akkor Is. ha az. aki feltette, nem értett a. símulékony diplomácia nyel­téhez. Azt mondjat, nagyon sokat tanult, s hogy mennyire megérte. A legnagyobb eredményt hozta, amit egy ilyen beszélgetés egyáltalán hozhatott: megteremtette a kon­taktust vezető és beosztott között. Emberi párbeszéd volt. Enélkül is lehet dolgozni és vezetni De mennyire más ezzel! A fórumot követő reggel éppen . az köszönt az igazgatónak a legbarátsáeosabhan, aki azelőtt nap ->da nem illő-kérdéseket tett fel neki. Mert az igazgató válaszolt Minden egyes kérdésre. Komo’van. megfontoltan, emberséggel. Ilyen közegben könnyebb a munka. Egészségesebb a levegő, ahogy azt ma divatos kifejezéssel illetik: a munkahelyi légkör. Az említett gyárban onnan indultak ki, hogy meghatározták a célt, a közgazdasági szempon­tokat. De felismerték annak a X. kongresszuson elhang­zott mondatnak a roppant súlyát, amely szerint „...aki gazdasági kérdésekben dönt, mérlegelje a politikai kö­rülményeket..." Az említett vállalatnál három és fél hónapig, be­szélgetések sorozatán alakították ki az éves tervet. Rendkívül hosszú folyamat. Azzal indult, hogy észrevé­teleket, véleményt, javaslatokat kértek az( egyes műhe­lyek, majd üzemek dolgozóitól, mit lehetne javítani. És jöttek a tippek — a gazdasági és politikai vezetőket is meglepte — özönével. Arról, hogyan lehetne egy gépen a dupláját termelni. Arról, hogy tizenegykor már jelent­kezik a munkásnál a fáradtság, egy tízperces uzsonna­szünet után újra megélénkül a munka. Arról, hogy ke­vesebbet kell termelni egyfajta áruból, mert nehéz be­szerezni az alapanyagot. És a többi. Azután jöttek a gyári osztályok. Mindegyik adott véleményt külön-külön. Ami összejött, azt sokszorosítot­ták, s kiosztották. Azzal, hogy vitassák meg azon a szin­ten, ahol a javaslatok születtek. Átgyúrták, s akkor jött az új fórum: a szocialista brigádvezetők, a szakszerve­zeti tanácstagok, a középvezetők. Annyi észrevétel jött — pedig ezt sem várták —, hogy a beszélgetést alig le­hetett berekeszteni. Ezek alapján állították össze a kö­vetkező terwarációt, amelyet megkaptak az osztályve­zetők, a gyári társadalmi szervek, amihez mindenki megtette a maga írásos észrevételét. És mindenki, minden egyes javaslat választ kapott. Köszönik az észrevételt, ez jó, s benne van a tervben, ez jó, de nincs anyagi lehetőség, ez nem reális. Hihető ezek után, hogy egyetlen munkás, középve­zető sem akad a gyárban, aki ne tenne meg mindent azért a tervért, amihez neki köze van, amelyben benne van a véleménye? Érdemes volt a vezetőnek kiállni a placcra? A hangulat, az eredmények — mennyi nagy tarta­lék van valójában az emberben! — mutatják, hogy igen. Hogy annak a vezetőnek van igaza, aki így is megfogalmazta ars poeticáját: „Nagy baj, ha a vezetés arra rendezkedik be, hogy elszámoljon fölfelé. Nekünk arra kell berendezkednünk, hogy először lefelé számol­unk el...” Milyen sokat mond ez a hitvallás. Gondolom, meg­határozó szerepe van abban, hogy egy közegben kibon- -akozhat-e az üzemi demokrácia. Kopka Janos Nyírségi táj: Tamás-bokor. (Hammel József felvétele) Szergef Zvancev: A nagy nyeremény Éppen munkába indultam, amikor feleségem orrom alá lökte a háromszázalékos bé­kekölcsön nyereményjegyzé­két. Egy szempillantás alatt átfutottam a kötvényszámok kavalkádját, s azonnal észre­vettem: egy szem , békeköl­csönömmel kerek száz rubelt nyertem! Útközben beugrottam a ta­karékba, felvettem a nye­reményt. Ahogy odaértem a munkahelyemre, telefonált egyik ismerősöm, s hivat­kozva az ő ismerősére, aki látta a nyereményem átvé­telét — kölcsönkért hetvenöt rubelt. — Neked most annyi pén­zed van, mint a halnak... Én azt mondtam, ez túl­zás, de ismerősöm, fent em­lített ismerőse állítására hi­vatkozva, megsértődött: — Ne sopánkodj, ezer ru­belt vágtál zsebre, abból igazán adhatsz! 1 — Óriási tévedés. nem ezer. hanem csak száz! — kiáltottam dühösen. — Nem érdekes, mindösz- sze 75 rubel kell- Ebédszü­netben beugróm hozzád. És felkeresett. Száz rube­lemből huszonöt maradt, amihez én tíz körömmel ra­gaszkodtam. A fenti szituációnak vala­ki szem- és fültanúja lehe­tett, mert . nyomban rám szállt Másztábov, a tervező. Orrom előtt meglengetett egy névsorokkal teli1 papírt, s megkért: írjam alá és pénzben járuljak hozzá az egyik nyugdíjba vonuló kar­társunk részére indított ajándékakcióhoz. Nyeremé­nyem megmaradt részét Másztábov tetté zsebre, Délután hivatott az igaz­gató. — Nem viselnem el — mondta —. ha mellőzöttnek erezné magát... ön ugyebár, jólelkű, érzelemgazdag em­ber? — Hogyne — bólintottam, valami cseles fogásra gon­dolva. — Nos, meggyőződésem, hogy a múlt havi jutalmat megérdemelten kapta, de ugyebár most, hogy busás nyeremény üti a markát, meg se kottyan magának az a néhány rubelecske? Mert tudja. Milkína, az árukezelő jobban rá van utalva, his? újra ikrei születtek. Amikor mindezek után magamhoz tértem, felhívtam a feleségemet: — Ejnye, ejnye — mond­ta rosszallóan —. amíg én reggeltől estig itt rostokolok, te eliszod a nyereményt... ~ Esküszöm neked, én egy kortyot se... Azt a sze­rencsétlen száz rubelt.. — Ah. szóval már csak száz maradt? És hol van ezenkívül még kétszáz? Be­csületszavamra, ha nekem nem hozod haza azt a há­romszáz rubelt, akkor le is út, fel is út! Uram teremtőm! Honnan a fellegből varázsoljak elő háromszáz rubelt? Azaz csak kétszázhuszonötöt, mert het­venötöt az ismerősöm vitt el és 6 bizonyíthatja a felesé­gem előtt, hogy nála van. Felhívom! — Drága Misám, könyörr gök: telefonálj a feleségem­nek, mondd meg neki. hogy le tartozol nekem 75 rubel­lel. Valamelyik hülye azt mondta neki, hogy három­százat nyertem, s mosteny- nyit kell letenni az asztalra. De hát honnan kerítsek? \ zsebemben mindössze 50 ru­bel van, amit a fizetésemből kispóroltam. — Először is — mondte Misa. — egy fé] órán belül ide adod nekem azt az öt­venest! Értem? Másodszor} beszélek a nejeddel és meg­mondom. hogy a háromszá­zat kölcsönadtad nekem fél évre. Harminc perc múlva Misa nálam volt, eltette az ötve­nest, visszaadott belőle hús* kopejkát, kiadási költségek­re. Három óra múlva magam is otthon voltam. Feleségem kitörő örömmel fogadott: — Felkeresett Misa bará­tod — újságolta. — Azt mondta, kölcsönadtad neki a háromszáz rubelt. hogy befizethessen a fiókszövetke­zetbe... Ismerem én az ilyen szövetkezeteket! Egy szó, mint száz, megmondtam he- ki, hogy ha egy órán belül nem adja vissza azt a há­romszáz rubelt, telefonálok a feleségének... Tessék, itt a pénz! És, el ne felejtsem} bocsánatot kért, amiért ilyen kis címletekben fizetett. Fordította: Baraté RozáHs

Next

/
Thumbnails
Contents