Kelet-Magyarország, 1973. április (33. évfolyam, 77-100. szám)

1973-04-06 / 80. szám

« »UM Í973. Íprflí* & A VEZETŐKÉPZÉS — SZÜNIDŐBEN. A nyíregy­házi Szamuely Tibor Úttörő- ház a tavaszi iskolai szünet­ben vezetőképző tanfolya­mot rendez az úttörő és kis­dobos tisztségviselőknek. Áp­rilis 9-tól 13-ig hat tanfo­lyamra kerül sor, ahol az úttörő és kisdobos őrsveze­tők és nótat'ák, valamint az úttörő rajtitkárok és tanács- ti titárok vesznek részt. IRÁNY SZOMBATHELY. Április 6-án és 7-én Szom­bathelyen rendezik meg az Ól-szagos Úttörő Fúvószene­kari Fesztivált. Az előzetes verseny során a fesztivál zsűrije a nyíregyházi úttörő fúvószenekart is besorolta a döntőbe. A megyeszékhelyi fúvósok április 5-én utaztak el Szombathelyre, ahonnan 8-án bérnek vissza. MEGNYITÓ: VASÁRNAP. Április 8-án, vasárnap dél­előtt 11 órákor a nyíregyhá­zi Móricz Zsigmond Szín­házban nyitjáik meg a Sza­bolcs- Szatmár megyei gyer- mekkönyvhónapot. A meg­nyitó után a Varázsfuvola'’ című irodalmi műsor bemu­tatójára kerül sor. KERÉKPÁRTÚRA. Április 13-án a vakációzó nyíregyhá­zi úttörők kerékpártúrát szerveznek. A túra célja, hogy megismerjék a déli ipartelepet- A résztvevők az úttörőháznál gyülekeznek. Egyperces interjú Patyolat és határidők Több helyről panaszkod­tak, hogy a gyorstisztításra beadott ruhákat a Patyolat nem készítette ej időre. Vida Alberttól, a vállalat igazgatójától kértünk felvi­lágosítást a panaszokra. — A közelmúlt meleg ta­vaszi napok hozták, hogy igen megnőtt a tisztításra beadott ruhák mennyisége. Nyíregyházán átlagosan na­ponta 200 tételt szoktunk vál­lalni, most viszont nem rit­ka a napi 800 vagy 1200 té­tel sem. A vidéki fiókjainknál szintén hasonló nagyság­rendben nőtt a beadott ru­hák sráma. — Milyen intézkedést tett « vállalat, hogy ennek elle­nére tartani tudja a határ­időket? — Dolgozóink is tudják, hogy idénycsúcsról van szó, ezért vállalják a nagyobb munkát. így a szokásos két műszak helyett három mű­szákban dolgoznak, de még a mostani szombatot, vasár­napot is kihasználták, s a következő szombat-vasárnap is menni fognak a gépek, hogy minél több ruhát ki tudjunk tisztítani. — Meddig tart ez a nagy forgalom? > Már az Idő romlásával is valószínűleg fog csökken­ni a beadott ruhák mennyi­sége, de ettől függetlenül ilyenkor, tavasszal általában húsvétig fart a nagyobb for­galom. A „sima” tisztításra beadott ruhákat is ezután tudjuk hamarabb kiadni. (lányi) A Magyar Szocialista Munkáspárt S?abolcs-Szatmór megyei Bizott­sága és a megyei tanács napilapja Főszerkesztő: Ordas Nándor Szerkesztőség: 4401 Nyíregyháza Zrínyi Hona u. 3. Telefon: 16-70 16-71, 30-03 Telexszám : megyében 344. megyén kívül: 73 344. Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat Zrínyi Ilona u. 3. Tel.: 30-00 Felelős kiadó: Mádi Lajos Terjeszti a Magyar Posta. Előfi­zethető bármely postahivatalnál, a kézbesítőknél a oosta hírlap­üzletekben ás a Posta Központ] Ftírlap irodánál (KHJ Budapest V., kerület. József Nádor tér 1. sz.) közvetlenül vagy postautal­ványon valamint átutalássá! a KHI üt5—96 162 pénzforgalmi lel- aőszámra. Előfizetési díj: egy hónapra 20 forint, indexszám: 29 o&y, Kéziratokat nem őrzünk rrwes és nem adunk vissza NYÍRSÉGI NYOMDA Dózsa György u. *. JSaieíóa vezető; Hoiécai litván Rf-ÜT-MÁGVARORSZAÖ NAP HÍREI i Mintegy 90 hold konyhafcertészete lesz az idén a csegöldi Bajcsy Zsilinszky Tsz-nek. Képen: Goes Lajos, Szatmári István és Deák Béla a melegágyakba veti a paprikát. (Hammel József felvétele) Megjelent a Szovjetunió és a Fáklya új száma TAVASZI MUNKÁK. Jól haladnak a mezőgazdasági munkák a földeken. A raka- mazi Győzelem Termelőszö­vetkezetben már a burgo­nya ültetését is befejezték, 327 holdon. A nyíregyházi járás területén valamennyi közös gazdaság befejezte a tavaszi árpa vetését. IRÓ-OLV ÁSÓ TALÁLKO­ZÓ. Április 9-én a Hazafias Népfront nyíregyházi nők klubjában délután 5 órától író-olvasó találkozóra kerül sor, ahol Aszódi Éva gyér- mekkönyvíró, a Móra Ifjú­sági Könyvkiadó szerkesztő­je találkozik olvasóival. . VflRAPÖNAP NAGY­KÁitÓBAN. Április 1-én térítésmentes véradónapot szervezett a megyei véradó állomás a MEZŐGÉP Válla­lat nagykállói gyáregységé­ben. Az önkéntes véradáson 70 dolgozó adott vért. A FEHÉRGYARMATI KÓRHÁZBAN április 7-én dr. Sánczi Gyula, igazgató­főorvos tart megemlékezést az egészségügyi világnapról. Ezt követően dr. Kovács László, nőgyógyász főorvos filmvetítéssel egybekötött előadáson foglalkozik a szü­lésre történő előkészítés és a terhes nő életmódjáról. UJ OVODA TERVEI, öt- venszemélyes új óvoda épí­tését tervezik Nyírtéten. A mintegy 1 millió 300 ezer forintba kerülő létesítmény költségeihez a helyi Rákóczi termelőszövetkezet félmillió forinttal járul hozzá. A község új óvodája előrelát­hatólag 1974 második felé­ben készül el. A Szovjetunió című képei havi folyóirat ez évi negye­dik számában az INTURISZT elnöke nyilatkozik, hogy mi­lyenek lesznek az idei tu­ristautazások (közös és egyé­ni) a Szovjetunióba. Érdekes képes anyag számol be a szivárványlézerrői és ugyan­csak nagy,- érdekes riport mutatja be az olvasóknak egy moszkvai külváros leg­utolsó tíz évben történt fej­lődését: ■ ■ • • m •** - ■■ca ' Valentyin Berezskov, az USA „Gazdaság, politika, ideológia” című folyóirat szerkesztője a szovjet—ame­rikai kapcsolatok néhány eredményeiről, illetve an­nak távlatairól irt cikket. King, a családtag című ké­pes riport arról a kuriózum­ról számol be, hogy egy ba- kui építész. Lev Barberovés családja otthont adtak egy oroszlánkölyöknek, amely időközben négyesztendős ha­talmas vadállat lett. de vál­tozatlanul ott él a városi la­kásban és az építész házas­párnak, valamint kis gyer­mekeiknek kedves és szelíd barátja. EGÉSZSÉGÜGY! ELŐ­ADÁS — DOLGOZÓKNAK. Az egészségügyi világnap ke­retében április 6-án és 13- án a Nyírbátori Auróra Ci­pőgyárban filmvetítéssel egybekötött egészségügyi előadást tartanak a dolgo­zóknak. Dr. Ladányi Pál fő­orvos a családtervezésről és az anyaság vállalásáról tart előadást A Bolygónk problémái cí­mű rovatban ezúttal „Be­szélgetés a természetvéde­lemről” cím alatt olvasha­tunk az elgondolkoztató té máról. Orvosi tanácsok, levelekre válaszok, divat, humor és a szokásos különös sportme! - léklet egészíti ki a Szovjet­unió idei negyedik számát. A Fáklya áprilisi számá­ban a vezércikk a XXIV. pártkongresszus óta eltelt két esztendő eredményeiről szá­mol be. Vlagjómir Satalov űrhajós, vezérőrnagy a szov­jet, űrrepülés terveiről szá­mol be Kozmosz: ír a hol­napba című írásával. Érde­kes beszámolót találunk egy kis nép, a Mari. Autonóm Szovjet. Szocialista Köztársa­ság életéről, felemelkedésé­ről.. Képes riportban emlékez­nek 1944—-45-re néhányan az ..Akik felszabadították Ma­gyarországot” .című. képes do­kumentumanyagban. A Fáklyában is sok érde­kes információ, kép, vala­mint az orosz nyelvtanfo­lyam egészíti ki a gazdag áprilisi szamot GTE-HÍR. A Gépipari Tu­dományos Egyesület nyíregy­házi szervezete április 6-án 15 órától tartja soron kö­vetkező vezetőségi ülését a mezőgazdasági főiskolán. A vezetőség tagjai megbeszélik a II. negyedév előadási prog­ramját majd tájékoztatót hallgatnak meg a XII. kül­döttközgyűléséről. A TÉVÉBEN LÁTTUKt A bosszúállók újabb kalandjai Szerdán délután jól szó­rakozhattak mindazok, akik kedvelik a kalandfilmeket, vágyódnak a „westernekre”. A bosszúállók újabb kaland­jai ugyanis e film típus eré­nyeit, műfaji sajátosságait telepíti át szovjet környezet­be. a polgárháború korában, amikor a kalandos lelkű ser­dülő ifjaknak, ha hősi tet­tekre vágytak. nem kellett éppenséggel messze menni a veszélyes helyzetekért, iz­galmas feladatokért. A bosszúállók — három kamaszfiú meg egy bakfis — nem kisebb feladatot kap­nak. mint azt. hogy íopódza- nak be az ellenséges város­ba és szerezzenek meg egy fontos tervet a fehérek kém­főnökének páncélszekrényé­ből. A csavargónak álcázott vörös hírszerzők rögvest ne­héz helyzetbe kerülnek, mert összekötőjüket letartóztatja a kémelhárítás. Elég lelemé­nyesek azonban, ahhoz, hogy ennek ellenére kapcsolatot teremtsenek a fehérekkel és vérbeli hírszerzők módjára beférkőzzenek az ellenség bizalmába. A történet naív. pontosan olyan naiv. mint a wester- nek, a kalandfilmek leg­többje Ha játszanának ná­lunk cowboyfilmeket ezt azokhoz hasonlítanám: lát­ványos vágta tások, hatásos verekedések és üldöizések bravúrosan hiteles rögzíté­se. A kalandfilm — kaland- film, ezt tudomásul kell venni. s egyáltalán nem ildomos ilyenkor a hiteles­ség. a lélektan, a más effé­lék jelen vagy távoliétéi fe­szegetni. De leszűrhetünk be­lőle valamit: a téma nemes volta még nem nemesíti meg magát a műfajt. Edmond Keoszajan rende­zése könnyedén komoly. A film játékos anélkül. hogy durván bolondozna. Kedves és ízléses. A rendezés ötle­teknek sincs híjával, noha ezeket az ötleteket, illetve a csattanókat olykor kissé kö­rülményesen készíti elő. Ilyenkor a cselekmény tem­pója is lelassul. Keoszajan jó érzékkel válogatta meg szereplőit. Hatásosan, siker­rel irányítja a teljesen ösz- szehangolt együttest. Kitű­nően játszanak a bosszúál­lókat alakitó kamaszok. a , ■■■.. 1*73. április 6, péntek VILMOS NAPJA A Nap kél: 5 óra 14 perckor, nyugszik: 18 óra 20 perckor. A Hold kél: 8 óra 24 perckor, nyugszik: te óra 41 perckor. Tizenöt évvel ezelőtt, 1958. ápri­lis 6-án halt meg — 58 éves korá­ban — Vitezslav Nezval cseh köl­tő, dráma- és regényíró. Morva falusi tanító fiaként gyer­mekkorát a Cseh-morva hegyvi­dék egyik kis falujában töltötte. A prágai egyetem bölcsészeti ka­rának elvégzése után írói hivatá­sának élt, más foglalkozást csak átmenetileg vállalt. Beutazta egész Nyugat-Európát, és több­ször megfordult a Szovjetunió­ban is. 1924-ben belépett a kom­munista pártba, s tíz évvel később megalakította a oseh írók szürre­alista csoportját. Igen sokoldalú művész volt: több színművet és forgatókönyvet írt, továbbá zenét komponált, festészettel foglalko­zott stb. Már első verse! eredeti és újszerű hangjukkal vonták magukra a fi­gyelmet. Nezvai kezdettől a cseh irodalmi élet egyik vezető egyé­niségévé vált: forradalmi maga­tartásával. Ízlésformáló ereiével hatásosan tudott szembeszállni a cseh kispolgárság tomegízlésével. Költészetét gyermekkori élménvei és emlékei, a családi kör, a falusi figurák és a morva tál színei jel­lemzik. Edison című elbeszélő köl­teményében (1928) az amerikai feltaláló ürügyén egész világnéze­téről tesz vallomást. Költészeté­ben végig nyomon követhető a realista és avantgardista elemek váltakozása. Hűvös idő Várható időjárás ma estig: fel­hői tvonu lások. legfeljebb észak­nyugaton néhány helyen átfutó esöyel. Az élénk, időnként erős északi, északnyugati szél csak las­san mérséklődik. Várható legma­gasabb napnali hőmérséklet lo­ts fok között. Távolabbi kilátások kedd reg­gelig: változékony, többnyire szeles időjárás. féUiöátvonulá- sokkai, időnként esőkkel. Legala­csonyabb éjszakai hőmérséklet 0. plusz 5 fok között. Legmagasabb nappalt hőmérsékletek eleinte li — is. később 8—ja fok között. Jelen­tős mennyiségű flegalább 5 mm) r.sapadék az ország területének W százalékán várható. Kossuth rádió S.íd: Verbunkosok, népdalok. — 9.00- Harmatos rózsa. Móric*. Zsigmond regénye folytatások­ban. XI. rész. — 9.20: Három concerto. — »,54: Iskolarádió. — 10,05: Anna Szoszjnszka: kény és sötétség. — 10.35: Bátettzene operákból. — 10,59. Lottóered­mények. — 11.10: Édes anv*. nyelvunk. (Ism.) — 11.19; Az első 100 év. Budapest — 1892, Boros János és Rapcsányt László d uk umenturpjá téka. In. rész. asm.) — 12,20: Ki nvrr ma — Leninvárosban? Játék és muzsi­ka tíz percben. — 13.35: Tánc­zenei koktél. — 13,20: Boross La­jos népi zenekara Játszik, Ko­vács Apollónia nótákat éneke). — 13.55: Olvasnivaló. Világiro­dalmi kiadványokról beszel Gé­I her István. - 14.10: Éneklő if­júság. - 14.21: A IV. nemzet­közi rádiójáték-fesztivál gyer­mekeknek. A legjobb barát. Ir­ta: Ivó Zorman. — 15,15: Ma­gyar előadóművészek felvételei­ből. — 15,28: Kóruspódium. — 15,45: Aszafjev: Forradalmi tánc a „Párizs lángjai" című balett­ből. .— 15,52: Petőfí-kalendarlum. — 15.fő: Kitüntetett íróinkat kö­szöntjiik. — 17,06: Külpolitikai figyelő. — 17,20: A fonogramtól a sztereolemezig. — 17.40: Él­ni últ-e tavasz? Dr. Bakáts Ti­bor: Urbanizáció és egészség című könyvéről beszélget a szerzővel Egyed László — 17,55: Farkas Ferenc: Tisza partján — kantáta vegyeskarra zenekari kí­sérettel. — 18,03: Az. Ifjúsági Rádiószinpad. bemutatója: Spar­tacus. Raffaelo Giovagnoli tör­ténelmi regénye rádióra alkal­mazva. I. rész. — 19.00: Esti kró­nika. Tudósítás a Láng gép­gyári választási nagygyűlésről. — 20,0«: Az 1973-as San Remó-i dalfesztivál. Vándor Kálmán be­számolója. — 20.53: Házimuzsi­ka. — 22,15 • Közvetítés az asz­talitenisz VB-ről. — 22.30: Ko­zák Gábor József népi zenekara Játszik. Virágos Mihály éneke). — 2?,00: Meditáció. A történelmi meghatározottságról. — 23,10: Ze­nekari muzsika. — 0.10: A Mitch Miller együttes felvételeiből. Petőfi rádió 8.05: Két szimfónia. — 9.05: Ezeregy délelőtt. A Gyermekrá­dió műsora. (Ism.) — 10,00: A zene hullámhosszán. — 10.59: Lottóeredmények. — 11,45: Anna minden. Juhász Gyula versei. (Ism.) — 12.00: Mezők. falvak éneke. — 12,23: Szervánszky Endre: Honvédkantáta. — 12.40: Beszélgessünk zenérőt. Ujfalussv József műsora. (Ism.) — 13.0,3: Beethoven: Dzeptett. — 14,0O: Jó NYITOTT ISKOLA. A Nyíregyházi 110. sz. Ipart Szakmunkásképző Intézet, a tavaszi szünet hasznos eltöl­tésének érdekében „Nyitott iskola” címmel gazdag kul­turális és sportprogramot ál­lított össze tanulóinak. öt napon át — április 6-án, 9- én, 10-én. 11-én és 13-án — a sportversenyek mellett filmvetítésekre kerül sor. Bemutatják a megyei rend­őr-főkapitányság által ren­delkezésükre bocsátott ifjú­sági tájékoztató és nevelő filmjeit te. . . . »tat. A csúcsforgalom magán­ja. — 14,45: A beat kedvelőit nek: A Dce Purple együttes fel­vételeiből. — 15,33: Rivalda­fényben. — 17,00: Ötórai tea. — 18,05: Külpolitikai figyelő. (Ism.-» — 18,20: A szombathelyi cipő­gyár leány kara népdalokat éne­kel. — 18,38: Pedagógusgondok közelről. Dr. Bencédy Józseffel beszélget Osgyáni Csaba. (Ism.) — 18,53: Wagner: A walkür. I. felvonás. — 19,54: Jó estét, gye­rekek! — 20.10: Lincoln utolsó napja. IszJai Zoltán könyvismer­tetése. — 20.25: Uj könyvek. (Ism.) — 20,28: Rádiószíníiár.^ Hajnal a tanyán. Berkesi Andrá; hangjátéka. — 21,31: BenjamJno Gigli olasz dalokat énekel. 21,45: A Wisky-konszern és o „Contergan-gv erekek.” Gellert Endre írása. — 22,00: Zenekari muzsika. — 23.15: János viluz. Részletek Kac.iob Pungráez—Hef tai Jenő daljáték&ból. Nyíregyházi rádió 18,00—10,00: Észak-tiszántúli kró­nika. — Alfons Bemer együttese játszik. — Munkásszálláson. *- Lemezbemutató. — Sport. Televízió 9.10: Az újságíró fia. Orosz nyelvlecke 5. osztályosoknak. 9.S0: Szünidei matiné: l. Félidő 0:1. Lengyel filmsorozat 2. rész: Segíts Paragon (ißm.) ?. Kisfiúk. Szovjet játékfilm. T—IX. 15,38: Ház a sziklák Blatt. Ma,gyár film (ism.) (A íilmet a középiskO' Iák IV. osztályosainak ajánljuk az április 12-i ,,Filmköitészer' c. filmesztétikai adáshoz.) 17,10: Hírek. — 17,15: Séta az ..angolkert­ben” I. rész: Mit számít az intel­ligencia? — 17,55: Allatkertek a nagyvilágban. Angol rövidfilm­sorozat. IV. rész: Tucson. — 18.20: öt perc meteoroiógia. — 18.^3: Falu a Matra alján. Riportfilm. — 18, Ä0: Reklámműsor. — 18,55: Esti mese. — 19,05: Parabola. — 19.30: Tv-híradó. — 90,00: Tudóftf tás a Láng gépgyári választási nagygyűlésről. ~ 20.FW): Ki után megy a nő? Tv-fiim. — 21.49: a tv zenei klubja. Közvetítés a Vö­rösmarty téri művészetek há zából. — 22.30: Tv-híradó — 9. ki­adás. — 22.40: Telesporti Asztali* tenisz VB. Svéd ország—Magyar- ország férfi rsapatmerkőzés. Köz­vetítés Szarajevóból, felvételről Bratislava) tv ÍAJ9: HireSst. — 15.39 Öt perc önmagunknak. — is.ss SK 81* via—Sparta Praha labdarúgó- raérkőzés, A szünetben: Kerüle­teink hangja. — 17,30: Lányok fiúk magazinja. — 18.00: Est mese. — 18,10: Slágeretódió. — 19,00: Tv-híradó. — 19,30: Élet * természetben. — 30,00: Volt egy­szer egy írnok. Tv-vígjéték sorozat. — 39.3S; Vetélkedő­sorozat. — 21.45: Tv-hlEtSÓ- — 33,#S: A vér titka. Cseh fiira. Rónáén tv Tfl.TO: Angol nyeJvofrtattta. 17 .35: A volánnál. Autóvezetők* nek. — 18,20: A legkisebbeknek — 19,95: Trodalmi műsor közve­títése Tasiból. — 19.50: Bolgár játékfilm. — 21,30: Románcest. Mozimfisvr KRÜDY MOZI) 4 MUNKA SOSZT ALT A PA­RADICSOMBA MEGY. Olasz «lm, R. k.: fél 4, háromnegyed és 8 óra. BEKE MOZIt TENGERI FARKAS I—R Román film. (Másfél helyárral!) E. k.: 4 és 7 óra. GORKIJ MOZI) HALAI, A SÁNTÁBBÁ« NDK-ftlm. K. .ír.: 4, 8 és * óra MÓRICZ ZSIGMOND MOZI« LANTOK PÖRAZON Francis—otasz film. E. k.: fél 8 és fél 8 órakor, KIS VÁRD AI MOZI: LAZADAS A BOUNTYS I—a. Amerikai fűm. (Dupla helyérra!) MÁTÉSZALKAI MOZI; NAPRAFORGÓ Olasz—francia film. A HOTEL SZABOLCS BAR MŰSORA (24 órától): BARKOSIOLO. avagy vidám, zenés müsorajánlat minden estere. Irta: BRICHTA JÁ­NOS. A műsorban fellépnpk: BALIKO NŐVÉREK. HOR­VATH VII,MOS, RAKONCZAY ERVIN, NYULASSY BEATRIA BEFEJEZÉSHEZ KÖZE­LEDIK a csengersimai mű­emlék református templom helyreállítása. Az. Országos Műemléki Felügyelőség dol­gozói jelenleg a fáménnve­zet felszereléséhez az áll­ványt készítik. A ritka fa- mennyezetet eredeti formá­jában a budapesti restauráló műhelyben állították helyre, s a jövő héten megkezdőd­het. a feLcsav&rozá&a is. A templom helyreállítása má­jus végéig fejeződik be, - * PROGRAM

Next

/
Thumbnails
Contents