Kelet-Magyarország, 1973. április (33. évfolyam, 77-100. szám)
1973-04-15 / 88. szám
». aoA KELET-MAGYARORSZÁC - VASARWAtniftwrU^rrKT T9T3. áprffls ft. Sólyom László: latnáéi Varga Éva: Tehetséges kislány Fönt a Szabadság-hegyen, a Vörös Csillag- •zállóval szemben állt a parkírozó autók között, egy mustárszínű sportkocsinak dőlve. Dús, szőkére festett haját hátradobta, arcát a nap felé fordította. A legvalódibb szarvasbőr kabátja nyitva, alatta a legvalódibb pulóver feszült, a legvalódibb testek egyikén. Férfiszemem megakadt, sőt — mit tagadjam — meg is pihent rajta. De csak éppen hogy, mert ahogy pillái alól észrevett, rámnyitötta a nagy, sárga tekintetét és elmosolyodott. Zavarták körülnézek, hátha nem engem lilét ez a villanás, amely gúnyos, vagy kacér, Vagy... — Csókdióm — Villogtatja rám ekkor egészséges fogsorát. A középső kettő szétálló lapát, de nem csúfítja. — Nem tetszik megismerni ? — Nem tetszem — próbálom visszaadni gúnyos hangsúlyát. — Szül. Kozár Magda — dalolja. — Édesapámmal tetszett együtt járni. — Affek- tálva teszi hozzá: — Suliba. — Ó, persze, persze... — ütök a homlokomra, majd a „letetszikezett” jogán a kezem nyújtom. (Inkább azért, mert az arcom előtt hadonászó ujján a kérkedve mutogatott karikagyűrű apró és a kísérő gyűrű nem égészen apró brilljein megtörő napsugár a szemem szúrkálja). Nem soká tart a kézfogásunk, mert : ♦alami nagyon fohtosat közöl velem, az ujját iá billegteti hozzá — fenyegetőn. Igyekszem értelmes arcot Vágni és bólogatok, pedig hem értem egy hangját sem, mivel a harmadik kocsi kegyetlenül turáztatja motorját. Kitart ez a játék néhány percig (vagy csak .másodpercekig?) pontosan annyi Ideig, amíg emlékezetemben lepereg a film. Tavaly ilyenkor fölkeresett Kozár Pál, bizonyos bolt vezetője, akivel négy elemit és ftégy gimnáziumot együtt „nyomtam le.” Magéval hozta kislányát, akivel kölcsönösen ke- Zitesókolomót köszöntünk egymásnak. Néhány sablonos mondat után „őszintén szólva” kibökte, hogy „magyarán mondva” protekcióért jött hozzám. Próbáltam egyből szabadkozni, de ő hunyorítva legyintett Sóhajtva megadtam magam, hagytam hadd mondja, hiszen amióta újságban kinyomtatják a nevemet, nem lep íneg a mellemnek szegezett legfurcsább kérdés és ké- rés sem. Most is megadással vártam hát, amíg egykori osztálytársam fölsordlta egyetlen gyermeke érdemeit és értékeit, majd rá-' tért a lényegre. — Tudom, neked egy szavadba kerül — ütötte meg végre fülemet az egyhangú zümmögés után a tagolt szónöki fölszólító^ — és ez a szegény gyerek bent van az egyetemen! A szegény gyerek, az atyai érvelést alá- . támasztandó, egyidejűleg a tükör előtt gyakorolt szende mosollyal bűvölt, szemhéja alól. — Hát kérlek, ez nem egészen úgy van, Ugyanis... — kezdem a magyarázkodást, de ámikor látóm, hogy Zárkó (közben eszembe jutott, így hívtuk a suliban) a lányára pislog: „Nyugi, hadd beszéljen!”, fordítok a szövegemen és megkérdezem: — Melyik egyetemre akar jelentkezni? (így könnyebb lesz megértetnem velük, mért épp oda nincs protekcióm). — Azt teljesen rád bízzuk — dobja oldalt a fejét nagy szerényen Kozár Pál, s a kislánya szaporán bólogat, hogy „bizony, bizony, nem vagyok én olyan válogatós, mint »milyennek kinézek.” — Nem értem — tátom el a számat, fis Csakugyan nem értem. — Tetszik tudni — szólal meg most hangosan is a „szegény kislány” — bennem még nem alakult ki pontosan, vagyis... — Vagyis — veszi át a magyarázkodást az apa — magunk között szólva — nevet és kacsintgat és bizalma jeléül közelebb húzza Hozzám a székét. — Ma az érettségi, az semmi. Az ma annyi, mint a mi időnkben a ftégy elemi. — Avval legföljebb beállhatok apuékhoz á pult mögé, vagy leülhetek egy íróasztalhoz penészedni bagóért — jön meg a kislány hangja. — Bocsánat, de valami elképzelése csak van. Ha nem is hivatásérzet, de.... szóval... Ej, no, hiszen m^gse mindegy, hogy valaki ügyvéd lesz, vagy orvos, vagy mérnök! — Tetszik tudni, amikor kicsi voltam, mindig azt mondtam, hogy „kajauznéni aka- jók lenni” — gügyögi Kozár Magda —, de azóta á „kajauznérli” kiment a divatból. Hehehe... — Hihihl! — helyesel neki az apja és kérdezi a tekintetével, hogy mit Szólok ehhez a szellemességhez. — Hát igen — mondom mély meggyőződéssel. — Szóval — szól helyeslésemtől bátorítva Kozár Pál őszinte szóval — a matematika nem a legerősebb oldala, a vért nem bírja, a nyelvekhez nincs kimondott érzéke, de egyébként rendkívül tehetséges, és... és — mint mondtam — nekünk mindegy. Ahova neked jobb a kapcsolatod. Magda tud alkalmazkodni. — Az nagyon fontos, de előbb le kell érettségiznie. Milyen lesz az érettségi bizonyítványa, kedves Magda? — Há-át — kezdte válaszát a kislány — tetszik tudni, ugye... — Tőled megkérdezte valaki a lapnál, Jiogy milyen volt az érettségi bizonyítványod? — segíti lányát az apa. — Felesleges ezen vitatkoznunk! Az érettségi eredménye az első lépés, a felvételi vizsga sikere a második ... — Értem — bólint sokatmondóan volt osztálytársam és föláll. — Pedig nagyon bíztam benned. — Nézd, Pali, döntse el a kislányod, Hogy hova akar menni. Jelentkezzen, tegye le a fölvételit és majd annak az eredményétől függően meglátjuk, mit csinálhatunk. — „Meglátjuk!”, „Mit csinálhatunk?”! — Csalódottan csóválja a fejét Korár Pál. — Akár egy hivatalban lennénk. Bezzeg, ha te eljössz hozzám, nincs az a hiánycikk, amit én huszonnégy órán belül nem teremtek elő neked, vagy akárkinek a régi srácok közül. — Sajnos, barátom, egyetemi helyeket nemhogy én, de maguk a professzorok sem tartanak a pult alatt. — Elhiszem — mondta volt osztálytársam. — Ha te mondod, elhiszem. Az előszobában értem utói őket. Szerencsére zárva volt az ajtó. Amíg illesztgettem, forgattam a kulcsot, megpróbáltam menteni a felújult barátságot. — Az ilyen szép kislány legrosszabb esetben férjhez megy. — Okos ötlet — nevetett rám a kislány nem egészen kislányosan, inkább hárpiához Illő vicsorgással —, méltó égy Újságíróhoz. — Aztán kihúzta magát, és rám fújt nagy önérzettel: — Majd férjhez megyek, ha akad olyan, akit szeretek. Most itt állunk szemben egymással. Szótlanul mosolyog, kicsit gúnyosan, nagyon fölényesen. — Én vártam, hogy jelentkezzen — mondom, hogy mondjak valamit. — Apu azt mondta, ha valaki nem exponálja magát igazán az emberért, akkor úgyis hiába. — Meg sem próbált jelentkezni? — Nem. Még érettségi előtt megkérte a kezem Pubi. — A szálló felé bök az állával. — Tetszik ismerni?-— Ö, hogyne — fnondom tekintetét követve némi meglepetéssel és mielőtt megakadályozhatnám, kiszalad a számon —, ő is velünk járt suliba, eggyel följebb. — Most hallom csak, mit mondtam, sietve javítani szeretnék: .— Fontos, hogy szeressék egymást. — Hát igen __— helyesel szül. Korár Magda. — Én nagyon szeretem őt — és vallomását aláhúzva őszinte érzéssel simogatja a kocsit. Balsa. Krutilla József rajza. BÚCSÚ KIJEVTŐL A postakocsis dala röpköd repülőgép bőgő morajában, a szíjak felcsatolva és szájamban cukor olvadó ízei, a hatalmas téren csöpp pontként látszik már csak Alexander, még integet, de szeme nézését nem érzem én már soha többé. — Az a régi postakocsis gyűrűt küldött vissza annak a lánynak, ahogy az orosz nóta meséli, én pedig most azon tűnődöm, micsoda érzés bujkált ott tört szavaink zavart csetlése közben, milyen erő húzott egymáshoz Kijev napfényes temetőjében, hol örökké égő kandeláber emlékszik hősi halottalkra. Nem adtam éh neki gyűrűt, csak pillantásunk kereste meg egymást, s a Dnyeper folyó zöldes szalagja kötötte át a horizontot. Most pedig indul a szürke madár és itt marad ő, Alexander, Kijev szerető házai őrzik majd későbbi léptei hosszát, nem intek most már vissza, hiszen ujjaink búcsút váltottak régen, emelkedik a gép és a postakocsis legendás jegygyűrűje fel-felvlllan s ott karlkázik fehérkabátos felhők tetején. A nyelvhétre Nevek tudósairól, ünnepkor Lehet, hogy a magyar nyelv ünnepi hetén, amit ezúttal hetedszer rendeznek meg, talán kevés szó esik azokról, akik a vidék élő nyelvével és nyelvtörténetével foglalkoznak. Mindenesetre kevesebb, mint amennyit megérdemelnék. Az utóbbi években az ország legkülönbözőbb tájain dicséretesen divatba jött a nyelvészkedés. Eredmény: szép számú és értékes tanulmány, melyekben szakemberek, pedagógusok és amatőrök ösz- szegezték gyűjtőmunkájuk eredményét. Különösképpen a nyelvészet egyik ága, a névtudomány, azon belül Is a földrajzi nevekkel foglalkozó mutathat fel figyelemre méltó eredményeket. Bármelyik névtudományi gyűjtést közzétevő kiádványt vizsgáljuk, rögtön kiderül: többről van szó, mint egyszerű nyelvészkedésről. Történelmi, társadalmi tapasztalatok, következtetések vonhatók le ezekből a munkákból és létrejöttük minden esetben egy kisebb-nagyobb helyi közösség összefogásának eredménye. A földrajzi nevek gyűjtésével kapcsolatban a legutóbbi névtudományi konferencián hangzott el: „A gyűjtések szervezői csak akkor bízhatnak a sikerben, ha vállalkozásukhoz megnyerték az állami, megyei, járási szervek támogatását és a résztvevők mindig önkéntesen vállalkoznak a munkára. Az eddigi gyűjtések tapasztalatait figyelembe véve elmondhatjuk, hogy mindegyik kicsit hősi vállalkozás volt. De azt hiszem, valameny- nyiünk nevében kijelenthetjük, hogy szívesen vállaljuk az áldozatot, a fáradozást, mert úgy érezzük, nemzeti művelődésünk és az egész magyarság érdekében is történik.” Kedvcsináló példaként a további munkához, hadd idézzünk néhány szaktanulmányból. Angyal Endre, aki — egyebek kö2ött — az utcanévadás esztétikájával foglalkozik, tanulmányában ezt írja: „Az utcanevek változása legtöbbször egy darab kortörténet. Győrben a budapest—bécsi országút egy részét először Vásártérszernek hívták, később Vilmos császár, majd Szent István út lett, aztán Sztálin útnak nevezték. A pécsi Magyar utcából Mária utca lett, 1945 után Mblotov szovjet külügyminiszter nevét viselte, aztán Déry utcának keresztelték el. ÚJ KÖ A. L Pokriskin: Háborús égbolt Néztem az ünnepi díszbe öltözött Vörös teret, a moszkvaiak tömör falát és árra gondoltam: nem felejti-e el a világ, az emberiség, milyen árat kellett fizetni a fasizmus feletti győzelemért? Levonja-e az emberiség ebből a rettenetes háborúból a következtetést? Nem felejtik-e el az emberek, mennyi vér ömlött ezen évek alatt, hány sirhalom népesíti be a földet a Volgától a Spree-ig Európa sok országának harcmezőin? Nem felejtik el!... Nem szabad elfelejteniük! Ezekkel a szavakkal fejezi be visszaemlékezéseit Pokriskin, aki a második világháborúban 156 légiharcban vett részt, az ellenség 59 repülőgépét semmisítette meg, s ö maga sokszor csodával határos módon menekült meg a biztos haláltól. Pokriskintől rettegtek a fasiszta német pilóták és nem ok nélkül. A Szovjetunió háromszoros hőse feleleveníti a Nagy Honvédő Háború történetét, elsősorban a szovjet légierő küzdelmeinek oldaláról. A2 értékes dokumentumkönyv a Zrfnyl Katonai Kiadó gondozásában jelent meg. Kerekes Lajos: Az osztrák tragédia A Kossuth Könyvkiadó a Népszerű történelem sorozatában bocsátotta közre Kerekes Lajos dökumentumkonyvét. Az osztrák tragédiáról, ÉZ 1933—1938 közötti időszakról. Zala megyében dr. ördögh Ferenc nagy- kanizsai tanár vezetésével összegyűjtötték Zala mcjye földrajzi neveit és 15 700 család és 48 ezer személy névadatait Is feldolgozták. Ennek kapcsán a gyűjtő összesen 20 ezer kilométert tett meg, amíg a vezeték-, kereszt-, becéző- és ragadványneveket is sikerült rendszereznie. A megyében 2055-féle vezetéknévvel találkozott, az utónevek közül a férfiaknál a József, a nőknél a Mária volt a leggyakoribb. Kiment a divatból az Ábel, a Donát, a Dömötör és a Blanka, az Izolda is. Érdekes, hogy a László nevet ezen a vidéken csak az utóbbi 20 esztendőben használják, ugyanakkor a Máriának 18-féle becéző változatával találkozott a névgyűjtő. Különösen dicséretes, amikor a névtudománnyal foglalkozó pedagógusok munkájukat tanítványaikkal közösen végzik és így kétszeresen hasznos oktató-nevelő munkát folytatnak. Példaként említsük meg a Békés megyeieket, akik — a többi között — . fok, sár” szavak nyelvtörténeti értelmez." vei foglalkoztak. Az egyik tanuló erről azt írta: „A fok száz évvel ezelőtt a folyó fő medréből kilépő víz, amely kifelé folyik egy másik vízből. A ma itt élők a fok szóra már nem tudtak magyarázatot adni. A sár régen vizenyős, nádas, sokhelyt járhatatlan rétseg. A maiak már nem ismerik a sár ilyen jelentését.” Végül, de nem utolsósorban, hadd emeljük ki példaként az egri dr. Pelle Bélánét, akit éppen nyelvtudomáhyi munkája miatt avattak doktorrá. A megye 200 ezer kataszt- rális holdjáról begyűjtött „névtermést” nem csak írásba foglalta, hanem le is „kottázta”, aráz tanulmányában igyekezett pontosan jelezni a tájnyelvi kiejtést is. Az Akadémia által kiadott tanulmány címe alatt ez olvasható: „Pedagógusok, középiskolai tanulók, más önkéntes munkatársak segítségével gyűjtötte és közzétette...” Ezután következik a száznál több közreműködő névsora, cím és rang megkülönböztetése nélkül, pedig van közöttük tanácselnök, főiskolai tanár, háztartásbeli, igazgató, kisdiák és — a szerző anyósa is. Pálos Miklós NYYEK Még a kortársak számára is sok új részletdokumentum található a könyvben Ausztria bekebelezéséről. Eredeti fényképek egészítik ki az érdekes tanulmányt. A. Sz. Csujanov: Sztálingrádi napló A kötet szerzője a Nagv Honvédő Háború napjaiban a sztálingrádi megyei és városi pártbizottság első titkára volt. A sztálingrádi csata idején a városi védelmi bizottság vezetője lett. Első naptól naplót vezetett és feljegyzéseiből drámai erővel és hitelességgel elevenedik meg a sztálingrádi csata 200 nappala és éjszakája. A napló utolsó sorait idézzük. Városunk történetében új fejezet kezdődik — Sztálingrád újjászületésének története. Tudom, nem lesz könnyű. De ez senkit nem riaszt. Az Elesett hősök terén láttam az első hazatérőket. Két asszony kézikocsit húzott, a kocsin három apró gyerek ült. Kedveseim, mennyire szeretném, hogy mielőbb fedél alá jussatok, hogy egy új, szép házban lakást kapjatok, hogy soha többé ne nélkülözzetek. Higgyétek el, így lesz. Higgyetek benne, ahogy én hiszek. Hiszen ezért jöttetek vissza a romok közé. Dolgozni fogunk. Most már könnyebb. Átéltük a győzelem örömeit és ez új munkára lelkesít, új munkára, hogy boldog legyen szeretett hazánk. A könyv a Gondolat Kiadó gondozásában jelent meg.
