Kelet-Magyarország, 1973. március (33. évfolyam, 50-76. szám)

1973-03-13 / 60. szám

HT§. márdns iS. KELET-MAGYAR0RS2Á« S. elás! Művészeti hetek A szabolcsi szimfonikusok hangversenye Kisvárdán új székházba költözött az OTP és az Állami Biztosító. (Hammel József felvétele) Graham-kenyér Nyíregyházán Újítás a diétásoknak a sütőiparnál. Hitelfáiékoztatás Ki kaphat mezőgazdasági kölcsönt f Gyümölcstermesztők és áUattenyésalők előnyben Sokszor elhangzott mór, hogy a zene nemcsak szóra­koztat, gyönyörködtet, ha­nem épp úgy finomítja az ízlést, formálja a személyi­séget, mint egy jó könyv el­olvasása, egy szép vers meg­hallgatása, vagy egy szép kép megtekintése. Ez min­den értékes zenei megnyil­vánulásra igaz, de legfőkép­pen mégis a zenekari mu­zsika az, ami sokszínű hatá­sával, szinte minden érzést és gondolatot kifejezni ké­pes mondanivalójával, leg­jobban megragadja még a zeneileg kevésbé művelt em­ber lelkét is. Az egyén akár részt vesz, mint aktív mu­zsikus a zenekari munká­ban, akár csak mint passzív befogadó hallgatja — nem vonhatja ki magát annak lelket formáló hatása alól. És még egyet: a zenekar tö­megekhez szól, nem egyes ember intim érzéseit fejezi ki, hanem olyan általános igazságokat tolmácsol, me­lyek mindenkinek szólnak. Ezek a gondolatok jutot­tak eszembe akkor, amikor március 5-én este a színház­ban a szabolcsi szimfoniku­sok zenekari hangversenyét hallgattam. Kit ne döbben­tett volna meg Liszt Halál­táncának előadása, melyben a „Kaszás húzza a talp alá valót a sírgödör felé vezető végső tánchoz”. Lisztet is — mint sok más művészt — mindig érdekelte a Haláltánc középkori eredetű motívuma. A Dies irae hatodik század­ból eredő komor témáját Liszt 26 változatban dolgozza fel e nagyszerű műben, melyben a nagy magyar mester csodá­latos ösztönösséggel vilá­gítja meg a zene jövő fejlő­désének útját, lehetőségeit. A változatok során a téma mindig újabb és újabb szí­nekbe ölözik, ahogy a költő a sír felé táncoló emberiség «karakterisztikus típusaiban a legkülönbözőbb emberi fi­gurákat és jellemeket ábrá­zolja. A zongora ebben a forgatagban néha mint ütő­hangszer kerül előtérbe. A hatalmas vízió csodálatos hangszerelésű effektusok­ban és bravúros zongorajá­tékban döbbenti meg a hall­gatót. Persze ahhoz, hogy megdöbbentse, olyan virtuóz művésznek kell lenni, mint Zempléni Kornél volt, aki a zongoraszólamot tolmácsol­ta. Csak hálásak lehetünk neki azért, hogy a Haláltánc okozta idegfeszültséget egy lírai Liszt-mű ráadásával ol­dotta fel (E-dúr Petrarca- szonetti). Nagyon szép volt. Nagy Ferenc vendégkarmes­ter és a zenekar minden egyes tagja tudásuk legja­Az enyhe tél miatt az át­lagosnál kevesebb sót és sí­kossággátló anyagot hasz­nált fel eddig a közúti igaz­gatóság. Ha a téli ügyeletet egyik nap megszüntetik, le­hetséges, hogy másnap már újra el kell rendelni a me­teorológiai intézet előrejelzé­sei alapján. Számítanak a meglepetésekre, amiben bő­ven volt részük az elmúlt évek márciusaiban. Állandó őrjáratot a me­gyében mintegy 500 kilomé­teres szakaszon tartanak. Enyhébb fagyás esetén, vagy ködlecsapódáskor már sóz­zák a fontosabb útvonala­kat. A többi, 2000 kilomé­teres vonalon síkossággátló anyagokat — salakot, homo­kot — használnak, elsősor­ban éles kanyarokban, híd­feljárókban és a vasúti át­kelők előtt és után. Múlt évben 7—9 millió fo­rintot terveztek a téli szol - gálatra, amiből 2 és fél mil­lió forintot megtakarítottak Az idei felhasználásról mép nem tud pontos adatot kö zölni a közúti igazgatóság — hiszen a téli ügyelet mér tart — de várhatóan a ta yalyi megtakarítás összegéi az idén is elérik. A megma- rodt pénzt utak takart tásá­vát adták a mű méltó meg­szólaltatásához. A hangverseny bevezető száma a Budapesti Liszt Fe­renc Zeneművészeti Főiskola nem régen elhunyt volt fő­igazgatójának, Szabó Fe­rencnek Lírai szvitje volt. A négytételes, vonószenekarra írt mű széles, nagyívelésű dallamával, érdekes, újszerű hangzásával jól hatott a ze­nekar tolmácsolásában. A szünet utáni befejező szám Dvorak: Uj világ szim­fóniája volt, ahogy a köztu­datban ismerik (V. szimfó­nia, E-moll)- Smetana mel­lett Dvorak a cseh nemzeti zenei irányzat legmarkán­sabb képviselője (mint ná­lunk Erkel!). A népzene sze- retete késztette arra, hogy amerikai tartózkodása alatt is szenvedélyesen tanulmá­nyozza az amerikai népze­nét, az indián—néger—angol­szász zenei keveréket. 1892- ben hívták meg a New York-i konzervatórium igaz­gatói állásába, honnan csak 3 év múlva tért haza Prá­gába. Amerikában írta az Uj világ szimfóniát, mely­ben az elnyomottak jajsza­va és a zeneköltő olthatat- lan honvágya szólal meg. Amerikai tartózkodása alatt volt alkalma megismerkedni az indiánok és négerek ke­serves életével, művészeté­vel. Az ottani elnyomottak érzelhhi világában való elmé­lyülés teremtette meg a szim­fónia témáinak egy részét, melyek a szerző korában eg­zotikumként hatottak, noha maga a mű minden érde­kessége mellett is a cseh nemzeti romantika szellemét képviseli. Mint a romantikus művek általában, kihasználják a hangszerek és a zenekar adta lehetőségeket. Éppen ezért előadásuk nem köny- nyű. Nagy és megtisztelő fel­adat volt az újjáalakult szimfonikus zenekarnak ez­zel a két nagy művel (Ha­láltánc, Uj világ szimfónia) bemutatkozni. De a bemutat­kozás sikerült, melyben nem kis érdeme volt a ve­zénylő vendégkarmesternek, Nagy Ferencnek és a zene­kar állandó karmesterének és betanítójának Molnár Lászlónak. Hogy jól felké­szült a zenekar, azt bizo­nyítja a vendégművészekkel való aránylag rövid próba, mely elégnek bizonyult a si­keres előadáshoz. Örülhetünk annak, hogy ilyen zeneka­runk van, mely nemcsak a közönség igényét elégíti ki, de a zeneiskola tanárainak és növendékeinek az igé­nyét is­Vikár Sándor ra, jelzőtáblák tisztítására, kicserélésére, valamint gép­javításokra használják. Ez évben vizsgázott először a Tünde utcai korszerű gépja­vító műhely is. Az ingatlankezelő vállalat­nál április 15-ig tart a szol­gálati ügyelet. Hűvösebb éj­szakákon sózzák az utcákat és egy-egy havas reggelen több, mint 60 úttisztító dol­gozik. A lefagyott rönköket a gépek nem tudják felszed­ni, kézi erőre van szükség- Az idei téli hónapokban a 665 ezer négyzetméteres szi­lárd burkolatú útfelületre 1000 köbméter homokot, sót szórtak ki. Az enyhe időjárás nem éreztette hatását a TÜZÉP Vállalatnál. Tüzelőanyagból hatezer tonnával több fo­gyott el januárban és feb­ruárban, mint a múlt év el­ső két hónapjában. A szén­fajták közül a borsodiból % az Ózd-vldékiből vásárolt legtöbbet — 90—95 száza­lékban — a lakosság, illetve a közületek. A következő évi megrendeléseit már leadta a TÜZÉP Vállalat. Tüzelőből az idei mennyiséget kérték, építőipari anyagokból pedig 7 százalékkal többet rendel­tek, mint most. Az elmúlt hét végén megje­lentek a feliratok a sütőipari szakboltokban, 10 élelmiszer­kiskereskedelmi boltban és a két megyeszékhelyi Csemege­üzletben: Graham-kenyér kapható. Mi történt? Lesz folytatá­sa? Diétásoknak is készítünk külön nekik való kenyeret? Teljesül betegek és orvosok régi kívánsága? Ezekkel a kérdésekkel kerestük fel Molnár Bélát, a Szabolcs me­gyei Sütőipari Vállalat igaz­gatóját és dr. Bartha Lajos főmérnököt. Míg Makár István technoló­gust várjuk, aki a próbasü­tések, az első termékek el­készítése fölött őrködött, elénk teszik kérésünkre a Graham-kenyér kül- és bel­földi történetét. Bizony, néhány hónapja már 200 esztendeje, hogy Graham Silvester orvos, a vegetáriánizmus amerikai út­törője megszületett. Sok egyéb újítása mellett ő fedez­te fel, hogy ha a búzaszem­ben benne hagyjuk megőrlés után Is teljes anyagát, vita- mindúsabb, bizonyos beteg­ségben — például renyhe emésztésben — szenvedő be­tegeknek egyenesen gyógyító hatású élelmiszert készíthe­tünk. Az új cikk lassan meghódí­totta az egész világot. Minde­nütt akadnak olyan emberek, akiknek éppen ez a fajta ke­nyér ízlik, talán azért is, mert ösztönösen megérzik, hogy nekik erre van szüksé­gük. Bár az 1851-ben elhunyt feltaláló eredeti elkészítési módján azóta sokat változtat­tak — nevét tisztelettel meg­őrizték a gyógyult betegek és a gyógyításban segítséget ka­pó orvosok. így maradt Gra­ham-kenyér a neve. És most érkeztünk meg a mához. Utazgatnak az embe­rek, betegek is, orvosok is. Látnak külföldön Graham- kenyeret. Egyre többen kér­dezték, miért nem süti ha­zánkban az ipar? A kereske­delem is megkérdezte. Vála­szul a Gabona Tröszt kutató- intézete és a Sütőipari Kuta­tó Intézet kikísérletezett egy újfajta grahamot, amiről még az is kiderült, hogy meglepően nagy vitamintar­talma van, tehát az egészség- ügyieknek még jobban iga­zuk volt. mint gondolták. A próbasütések jói sikerültek. A közönség érdeklődése még a vártnál is élénkebb volt. A nyíregyházi vállalat az országban az elsők között el­határozta, hogy megcsinálja. Ezt kóstoljuk az Igazgatóval és a főmérnökkel. Színéről rozskenyérnek ítélné az em­ber, pedig színtiszta búza Érdekes íze van. Megérkezik a próbasütésrő1 a friss első példánvokkal együtt a technikus is. Vele ta­nácskozunk tovább, megcsinálta. Laboratórium. Tó. Aztán a sütést, ennek is különleges a technológiá­ja. A nyíregyházi gyár megcsinálta. Laboratóri­um. Jó. Most már mindig készül. A hét szakbolton kí­vül kap belőle a két Cseme­ge és tíz kisker élelmiszerüz­let. Az egyik mindjárt száz darabot kért. Súlya 10 dkg. Alakja hosszúkás. Színe bar­na. Ara 50 fillér. És ezzel még nem fejező­dött be a diétások kenyérel­látása. Következik a magas vér- nyomásúdnak készült gyógy- kenyér. Ennek az a lényege, hogy só nélkül készül, Ä sót az egyébként teljesen ártal­matlan káleiumcitrát nevű vegyülettel helyettesítették a kutatók, körülbelül úgy he­lyettesíti a sót, mint a cukor­betegek számára a szaharin a cukrot. Vagyis: sós íze van anélkül, hogy só volna, mert sóból lehetőleg nem szabad sokat fogyasztaniuk a magas vérnyomásúaknak. A technikus nevetve beszé­li, milven nehézségekbe üt­közik, Ki akarta próbálni a tudományos seceptet. A kál­eiumcitrát ára a tudományos kalkuláció szerint kilónként pár forint. Lement egy gyógy­szertárba, hogy vesz vagy 10 kilót. Kiderült, hogy annyi az egész patikában nines. Az ára Is 100 forintos értékrendö. Most meg kell keresni vala­mi nagyüzemet. Csatornát, ahol olcsóbban hcOaájuthat­nak. Ugyanez a nehézség a cu­korbajosaknak szánt diétás kenyérrel is. Ennek meg az az egyik különlegessége, hogy glutin kell bele. Most kezd­jük gyártani éppen a megyé­ben. De hogy hozzájuthassa­nak, ahhoz a külkereskede­lemmel kell szót érteni. Az is meglesz. És érdekes: a sok bfbelődés, apró munka, ami ezeknek az egyelőre kis mennyiségben készülő termékeknek a gyár- tásindftásával jár, nem ártott meg a vállalat műszaki fe­gyelmének. Sőt! A rendőrség feljelentést tett N. L. nyíregyházi lakos, al­kalmi munkás ellen, aki be­vallotta, hogy Nyíregyházán, a Kossuth u. 63 szám alatt la­kó U. L. lakásán — ahol csak a károsult 8 éves gyermeke tartózkodott — a konyhában lévő Szokol zsebrádiót ellop­ta. Ugyanezen a napon egy általa ismeretlen személynek 100 forintért eladta. A rádió értéke 300 forint. A városi tanács szabálysértési hatósá­ga N. L. fenti cselekményét lopásnak minősítette. Ez 5000 forintig terjedhető pénzbír­sággal sújtható. Súlyosbító tényezőként állapították meg. hogy 1972-ben vagyon elleni vétség miatt a bíróság már 1500 forint pénzbüntetésre ítélte. A fentiek alapján a Általános érdeklődést kel­tett az a néhány sor, amely­ben beszámoltunk az Orszá­gos Takarékpénztár megyei vezetőjének jelentéséről a tejtermelési operatív bizott­ság ülésén. Arról volt szó, hogy a mezőgazdasági kor­mányzat fél eve napvilágot látott programja segítésére az OTP szinte korlátlan ke­retekkel rendelkezik elég je­lentős — kedvező esetben akár ötvenezer forintos — kölcsönnel is a kormány- program céljainak elérésé­ben a befektetést is vállaló háztáji gazdák, magánembe­rek, akár nyugdíjasok segít­ségére. Elhangzott, az ügylet ne­ve: „termelési hitel.” Kap­hatják termelőszövetkezeti tagok, háztáji kerttulajdono­sok, egyénileg gazdálkodók, más foglalkozásúak és nyug­díjasok is. Gyakorlatilag min­denki, aki mezőgazdasági művelésre alkalmas terület­tel rendelkezik, legyen az háztáji juttatás, kert, udvar, bérlet. Feltétel: a területet növénytermesztéssel vagy ál­lattartással kívánja haszno­sítani. Az OTP hitelt engedélyez — saját anyagi erő kiegészí­tésére — az említetteknek elsősorban gyümölcstermesz­tésre, gyümölcsös telepítésé­re vagy felújítására, ezzel összefüggésben akár kerítés- építésre is. Hitel engedé­lyezhető állattenyésztési cé­lokra is, akár tenyészállat, vágóállat, kisállat vásárlásá­ra kell a pénz, akár takar­mány beszerzésére, állattáp- ra és ezzel kapcsolatban a férőhely megteremtésére Is, akár új ólat vagy istállót akar építeni a kölcsönt igénylő, akár egy régit kita­tarozni, rendbe hozatni, fel­újítani. Az utóbbi években gyor­san fejlődött Nyíregyháza. Lakóinak száma is jelentő­sen megszaporodott. Ezzel együtt sokasodtak a posta kézbesítési gondjai. Uj la­kótelepek alakultak ki, egy­re több emeletes ház épült városszerte. Néhány kézbe­sítőre már-már teljesíthetet­len feladatot rótt a körzeté­ben az új emeletes házakba költözött, családok számának ugrásszerű növekedése. A megyei postahivatal ar­ra kényszerült, hogy átszer­vezze kézbesítőhálózatát a megyeszékhely belterületén. Uj, úgynevezett kézbesítő­járásokat alakítottak ki, több ilyen körzet területét megváltoztatták, ami a gya­korlatban a „járáshatárok” növelését jelentette. Tehát a városi tanács vb szabálysér­tési hatósága N. L. nyíregy­házi lakost 1500 forint pénz­bírság kiszabásával sújtotta, amely meg nem fizetés esetén 20 napi elzárásra változtat­ható át. Ugyancsak a rendőrség tett feljelentést H. A. nyíregyhá­zi lakos, segédmunkás ellen, aki Gy. J. nyíregyházi lakos tulajdonát képező női kerék­párt — mely a Hatzel téren lévő Mü. M. 107. számú Ipari Szakmunkásképző Intézet fa­lához volt támasztva — jog­talanul eltulajdonított. A ke­rékpár értéke 400 forint. H. A a tárgyalás alkalmával azzal védekezett, hogy a kerékpárt egy általa látásból ismert fér­fi adta át neki használatra addig, amíg azzal hazamegy, A hitel felső határa álta­lában tizenötezer forint és a leghosszabb lejárati ideje általában öt év. Ha a hitelt kérő tenyészállat vásárlását tervezi és a tenyészállatot az állatforgalmi vállalat 51 vagy az állattenyésztési fel­ügyelőségtől akarja megven­ni, akkor a kölcsön összege elmehet huszonötezer forin­tig is. Ilyen tenyészállat vá­sárlása esetén még további huszonötezer forintos köl­csön nyújtható férőhely ki­alakítására, építésére, rend­behozatalára. A köleson ál­talában a tenyészállat tartá­sáig engedélyezhető, de leg­feljebb ötéves lejárattal eb­ben az esetben i*. A tenyész­állat vásárlásánál még az is kedvezmény, hogy ilyen eset­ben az említett vállalatok által kiállított adásvételi szerződések az irányadók és a kölcsön kiterjedhet a tel­jes vételár összegéig is. Ilyenkor a pénzt a vállalat közvetlenül kapja és a jár- latlevélen természetesen fel­tüntetik az „elidegenítési ti­lalmat.” A felsorolt termelési hite­lek évi kamata nyolc száza­lék. A fedezet általában a hitelt igénylő jövedelme, fi­zetése, keresete. Olyan ter­melőszövetkezetek tagjainál, ahol a munkadíjat nem ha­vonta adják, az OTP hajlan­dó negyedéves, féléves, vagy éves törlesztésben megegyez­ni’ Ha a jövedelem nem elég biztosíték a kölesön részle­teinek visszafizetésére — és általában nyugdíjasoknál, járadékosoknál fordulhat elő leggyakrabban —* az OTP készfizetői kezest is kérhet aláírónak. Természetesen azt a jogot is fenntartja gz OTP, "hogy ’a kölcsön rendeltetés- szerű felhasználását a hely­színen ellenőrizze, (gnz) postások teendője semmivel sem lesz kevesebb, miután mindössze egy újabb kézbe, sítőt tudtak munkába állí­tani. Erre az átsz»rvezésre azért volt szükség, hogy így megosszák a kézbesítők között a több munkával já­ró terheket A lakosok közül ez az intézkedés a nyugdíjasokat érinti, ezért az 6 megérté­süket kéri a megyei posta- hivatal. Előfordulhat, hogy ezután nem az eddig meg­szokott időpontban, hanem esetleg egy-két nappal ké­sőbb, vagy korábban kap­ják kézhez nyugdíjukat. A kézbesítés ideje természete­sen nem változik: az esedé­kes hónap 22, 23, 24. nap­jain minden nyugdíjpénz- küldeményt kikézbesítenek. hogy otthonról egy motorke­rékpár-gumit elhozzon, amit az ócskapiacon akart értéke­síteni. A személy munkahe­lyét, lakcímét megnevezni nem tudta, tehát lényegében bizonyítani sem tudta. Ezért a szabálysértési hatóság az el­tulajdonítás tényét megálla­pította és 900 forint pénzbír­ság kiszabásával sújtotta. A másik kerékpárlopást ugyancsak a rendőrség jelen­tette a Nyíregyházi Városi Tanács V. B. szabálysértési osztályának H. J. vashetonsje- relő, nyíregyházi lakos G. J - né nyíregyházi lakos kerék­párját a Búza téren, az ABC- italkimérő elől jogtalanul el­tulajdonította. H. ,T.-t 900 fo­rint pénzbírságra híintették. Tart még a téli ügyelet Gcsstelyi Nagy Zoltán Soobéiysériéoi ügyök Zsebrádiót lopott Uj „kézbesítőjárások” a megyeszékhelyen

Next

/
Thumbnails
Contents