Kelet-Magyarország, 1973. március (33. évfolyam, 50-76. szám)

1973-03-13 / 60. szám

W5 rSSfSfcs Ú: f <*Mr Az igazi nyereség SOKAT BESZÉLNEK MA­NAPSÁG a vállalati munka- és üzemszervezésről, a gaz­dasági hatékonyságról, de nem mindenütt tudják, mi is az a gyakorlatban. Pedig a párt- és kormányhatáro­zatok végrehajtása a leg­többször azon múlik, hogy a vállalati középvezetők. s a művezetők, csoportveze­tők tudják-e, mit miért kell csinálni. A határozatok végrehaj­tásának tehát személyi fel­tételei is vannak. Azok képzett munkahelyi vezető­ket igényelnek, akik tisztá­ban vannak azzal, mi a teendőjük. Az új feladato­kat nem lehet a régi módon megoldani. A gazdasági ha­tékonysághoz vezető úton — a vállalati vezetőtől egészen a munkapadokig — a mun­kahelyeken ma elsőrendű szerepe van a képzésnek. Különösen áll ez a mi megyénkre, amely az utóbbi másfél évtizedben kapott ipart, s kap folyamatosan, s ezzel párhuzamosan kell megoldani az intenzív fej. Iesztést is. Mondhatnánk er­re, hogy éppen ezért nálunk a hatékonyság elérése nehe­zebb. Ez részben igaz, de az is áll, hogy tartalékaink is na­gyobbak e területen, mint másutt. A szükségszerűség éle­sebben fogalmazza meg az igényeket: több képzett munkahelyi vezetőre van szükségünk, ehhez viszont alapot szükséges teremteni. Kérdezhetnénk, hogy miből? És egy beszélgetésein szüle­tett meg a válasz, ugyan­úgy, mint az óvodák eseté­ben. Az ország egyik leg­szegényebb területén adták össze a leghamarabb, a leg­több pénzt erre a célra. Szabolcs-Szatmár most is példát mutatott. Pénteken — az ország megyéi közül elsőként — fejeződött be Nyíregyházán az a kéthetes tanfolyam, amely a munka­helyi vezetőképzést szol­gálta A megyei párt- és tanácsi vezetés hathatós tá­mogatásával. az MTESZ, a Vezetés és Szervezéstudo­mányi Társaság megyei el­nöksége. 6 a városi pártbi­zottság szervező munkája árán kialakult a bázis, amely elindítja a vállala­tok. üzemek sorában a he­lyi képzést. HARMINCHÁROM SZAK­EMBER TANULTA két hé­tig Sóstón, a tanácsi to­vábbképző központ épületé­ben ideális körülmények között, a legjobb hazai szak­értők előadásaiból, a leg­korszerűbb oktatási eszkö­zök alkalmazásával, mit kell tenni a hathatósabb gazdál­kodásért. Akik ott hallgatók voltak, két hét múltán ok­tatókká léptek elő: ők men­nek majd saját vállalatukon kívül másokhoz is, hogy ha­sonló tanfolyamokon adják tovább a tudásukat. Vajon mi ebben a haszon? — kérdezheti a laikus. Vá­laszolni kell erre azért is, mert a szervezés során ki­tűnt, hogy a vállalati veze­tők közül sem lelkesedett ezért egyöntetűen mindenki. Néhány igazgató bizony azt hitte, hogy azzal, ha a szak­emberét, vagy embereit el­küldi tanulni, abból valakik­nek- másutt lesz hasznuk, s nem az ő vállalatának. Mon­dani sem kell. hogy ez szak­mai és politikai rövidlátás­ra vall, s elsősorban olyan vezetőnél jelentkezett. alti maga is képzetlen. Szerencsére a többség nem így vélekedett, pénzt, mun­kaidőt is áldozott e célra, mert tudja, hogy itt olyan segítséget kaphat üzeme, vál­lalata munkahelyi képzésé­hez, amit önmagában képte­len létrehozni. Ez máris nagy haszon, de a gyümöl­csöket későbben lehet meg­érlelni, amikor tovább gyű­rűzik a tapasztalat és a tu. dás. eljut mindenkihez, aki­nek szüksége van rá. Nagy érték tehát az a két hét, amelyben Szabolcs- Szatmár fejlődő ipara szá­mára az országban elsőként szerveztek helyi oktatókép­zést. Nem egy volt ez a tan­folyam a „tanfolyamfolya­mok” sorában — hangzott el szombaton a megyei pártbi­zottságon egy kerekasztal - megbeszélésen, — hanem bátor, úttörő jellegű, és nagy hasznú vállalkozás. Amely megmutatta, hogy nemcsak a fővárosban, ha­nem Szabolcsban is lehet és érdemes kezdeményezni, az erőfeszítéseket vidéken is siker koronázhatja. Orszá­gosan közel egymillió, me­gyénkben is több ezer a munkahelyi vezetők száma. Bebizonyosodott, hogy bár nem könnyű, de megoldható ennek a nagyszámú vezető­seregnek a felkészítése az előttünk álló feladatokra. A harminchárom vezető­képző-oktató is nagyra, érté­kelte az elmúlt két hetet. A véleménykérő lapokra azt írták, hogy rengeteget ta­nultak, s hogy megalakítot­ták a munkahelyi oktatók szabolcsi klubját, ez már a holnapért történő erőfeszí­tések komolyságát is jelzi. Ezek után az szükséges, hogy a vállalatok vezetői igényeljék az oktatók mun­káját. tudását, hogy üzeme­inkben indítsák meg a helyi képzést. TANULÁS NÉLKÜL NINCS TUDÁS. Néhány vállalatunk — mint az OGV. a MEZŐGÉP — ed­dig is tudta ezt. s vállalta a munkahelyi vezetőképzés megteremtését. Az oktatói tanfolyam eredményessége is mindenekelőtt abban jelent­kezik. hogy a vezetők má­sutt is látják, mennyire nélkülözhetetlen a tovább­lépéshez a tudás, és maguk­tól szervezik majd e helyi iskolákat. A munkahelyi vezetőkép­zés országos üggyé nőtt. S hogy nálunk is társadalmi ügy lehessen, arról a megyei vezetés gondoskodik, amikor jelentőségének megfelelően kezeld a képzés tovább fej­lesztését. Ennek a feladatnak a részeként tervezik, hogy Nyíregyházán kívül Máté­szalkán, Kisvárdán és Nyír­bátorban is létrehozzák a munkahelyi vezetőképzés bázisát, jobban bevonják e munkába az MTESZ más tagegyesületeit, az üzemi pártszervezetek fontos fel­adatává teszik e tevékeny­ség segítését. Nem szalmaláng az el­ső siker, komolyan ké­szülődnek a holnapra az il­letékesek. Megfogalmazták a további igényeket, a teendő­ket is meghatározták hozzá. Ilyen például, hogy a me­gye élelmiszer-gazdaságában — amely hatalmas területe gazdálkodásunknak — is megszervezik a munkahelyi vezetőképzést. Nyáron in­dul Nyíregyházán az első szabadegyetemi előadásso­rozat, ahol a téma a vezetés- szervezés . lesz. «í amely ké­sőbb nemzetközi tudományos képzési formává is fejlőd­het. Létrehozzák a szerve­zők fórumát — ez is az első lesz az országban — már a közeli jövőben és nagyon gyakorlati oldalról. Kiala­kítják a munkahelyi vezető- képzés megyei bázisát, ahol a számítástechnikától egé­szen a beszédtechnikáig va­lamennyi fontos tudnivaló­val megismertetik a vezető­ket. EMLÍTETTÜK KORÁB­BAN, hogy nagyok a felada­tok, de a tartalékok is je­lentősek az országnak ezen a részén. Nem túlzás: milli- árdokat, jól szervezett üze­meket, jó munkahelyi lég­kört nyerhetünk, ha jól hasznosítjuk azokat. Köp ka János Az örökös elnök A kultúrteremben gyüle­keznek. Már több, mint százan ülnek a székeken. Zsongás. A tervtárgyaló köz­gyűlés mindig esemény Om­boly ön. De ma még van valami, ami különösen je­lentőssé teszi ezt a napot. Most búcsúzik az elnök. Ke­lemen István nyugdíjba megy ősz haja félrefésülve. Nyíl­egyenes a választék. Tömör, sulykolt teste feszült. Nyu­galma erőltetett. Kezén lát­szik. Idegesen játszik min­den ujja. Pedig nem az el­ső közgyűlés amin elnököl. És ok sincs. A múlt év jól sikerült, az idei terv bizta­tó. Vagy mégis van miért megfeszíteni ideget, izmot? Szemével egyik emberről a másikra néz. A nevüket mondja magában. De milyen más most. minden. Ez a közgyűlés az elnök utolsó munkanapja. Van, aki bólogat. Egy hang belekiabál a beszámolóba: „Ez a beszéd.-!” Egy egér szalad végig a fal mellett. Megáll a kály­hánál. Kikandikál. Valaki dobbant. A kisegér elsza­ladt. A füst már maró. Az ember megtörölheti a sze­mét. Nem tűnik fej. Mert ha egy férfi szemet törül, az mindig fura. Most jótékony ez a sűrű Eüstfel- leg. Kelemen István matat a papírok között. A köz­gyűlés zajlik a maga mene­te szerint. Közben egy asz- saony fát dob a kályhába. Talán most nem figyelnek oda. Kelemen István szemét 'pántja a füst. Megtörli. 5. E A íőagronémus beszél. „Az éves terv több, mint 14 millió.” „Év végéig 195 hízó­marháit értékesítünk.” „Vet­tünk egy kanadai dohány­kombájnt”. Kelemen István ismeri a számokat. Nem is erre figyel. Visszakalandozik a múltba. Cselédsor a Káro­lyi-birtokon. Mert itt a Zsu- asanna-majorban az volt. Aztán kapott 10 holdat. Tíz hold homokot. Keserves volt. ötvenegyig sajtolt ki belőle, amit tudott. Aztán jött a termelőszövetkezet. Végigcsinált mindent. Ala­kulást, felbomlást, újra egyéni küszködést. Aztán 59-ben negyvenkilenc ember élére állt, és megcsinálták a Kossuth-ot. E Visszazökken a mába. Fi­gyeli az arcokat. „Hat szá­zalékkal növeljük a jövedel­meket ebben az évben.” „Erdőt telepítünk a Cifrá­nál”. „42 százalékkal növel­jük az állattenyésztést”. Uramisten, de nehéz vök eljutni idáig. Százharminc emberből közösséget formál­ni. Hol szép szóval. hol szigorúan. Van is egy-két ember, aki haragszik rá. De fegyelem nélkül nem ment Hányszor kellett nek-: a pél­dát mutatni. És vajon meg­érte? Figyeli az arcokat. Ha ezt látná az apja, ugyancsak elcsodálkozna. A hétgyerekes cselédember ál­modni sem merte, hogy fiá­ból mi le6z. Bár mi az, hogy tsz-elnök? Első ember egy gazdaságban? A fő felelőse 130 ember boldogulásának ? Ebben is van valami. De néha bizony ki kell nézni a faluból. Ott var> Beitek, meg Penészlek. Amikor a parlagföldek szaporodtak, Kelemen István nem habo­zott. Segített. Átvette a föl­deket. Okszerűen, megfon­toltan. Politizált, gyűjtötte a szakembereket, és érezte, lassan megfárad ebben a harcban. Mert nem könnyű az emberrel és a homokkal egyszerre. Véget ér a terv ismerteté­se. Ez volt a legszebb bú­csúbeszéd. A tagok és az elnök másfél évtiaedes együtt • dolgozásának bizo­nyítéka. Az ő elnöksége alatt mindig rentábilis volt a tsz. Sose akart mást, mint a tagság. Közülük való volt. Ismerték még egymás gon­dolatát is. Ha kellett, együtt húzták meg a nadrágszíjat. Ha fel-felcsattantak a vita közben, nem a harag szítot­ta a szenvedélyt. Most itt ülnek, szemben vele, tapsol­nak. De neki valami nagyon szorítja a szivét. A kemény elnökét. QD Pár éve Munka érdemren­det kapott. Most a területi szövetségtől aranygyűrűit. A szövetkezettől jutalmat. Es oklevelet. Es ott voltak a járási párt- és tanácsi veze­tők. De valahogy nem volt Anatolij Esramdxsan: A borravaló — Itt álljon meg, kérem — közölte velem az utas. Én megállók, alapjáratra állítom a motort, és látom a vissza­pillantó tükörben: feltette a szemüvegét, nézi merően a fi­zetést jelző automata számlap­ját. Közben kutat a zsebében hogy összekaparja az apró­pénzt borravalónak. — Miért bámulod úgy azt a számlapot — mondom neki, — még kiesik a szemed! Közben félénken behúzó­dott egészen a hátam mögé. — Azonnal fizetek. — Ne törd magad! — mon­dom neki szigorú hangon. És nem fordulok hátra, mivel a tükörben látom minden moz­dulatát. — Jobb, ha veszel rajta a gyerekeidnek cukor­kát. Miféle cukorkát? — csodál­kozik rám. — Ez önt illeti meg. A munkájáért... — De mire jók azok ne­uem? — mondom. — Mit tud­nék velük kezdeni ? — Hogy-hogy mit? — ter­peszkedett el az ülésben, és végre észrevette a tükröt. Rögtön megértette mozdulat­lanságom okát. Ismét zsebébe fúrta a kezét. „Most légy okos, domokos” — gondolom, és azzal meg is kérdem: — Pontosan egy ru­belt akarsz összekapargatni ? — Igen! — felelte belenéz­ve a tükörbe, de nem bírva ki a tekintetemet elfordította a szemét. A semmibe bámult. — És mit kezdjek az egy rubeleddel? — mondom neki tekintetét keresve a tükörben — Ha én most bemegyek a szervizbe, akkor egy rubelt csak azért adok a portásnak, hogy beengedjen .. Három ru­belbe kerül a kocsimosás... öt rubelt kér a karosszérialaka­tos... Itt is belepiszkálnák ott is. és a pénzt kérik min­denütt... Mit jelent nekem a te egy rubeled? — De én többet nem tudok adni! — ordítja haragosan összeráncolva homlokát. „Biztosan mérnökember’' — gondolom. — Hát kértem én tőled egy fitylnget is? — mondom neki nyugodtan. Az lesz a legjobb, ha kiszállsz, és mégy utadra. „Jobb lett volna, ha villa­mossal utaztál volna — gon­dolom magamban. — Neked is, nekem is ez lett volna a legjobb.” Rágyújtottam, na­gyot szippantottam és így szóltam hozzá: — Mióta itt beszélgetünk én azóta már kerestem volija öt rubelt... Ha nem tizet! — De hát én képtelen va­gyok elmenni, amíg nem fize­tem ki a viteldíjat — mondja fátyolos hangon utasom. — És megsérteni valakit, azt lehet? — kérdezem. — De hát megsérteni? Én?? — Hát hogy képzeled? Vágj’ most cseppentél ide a Hold­ról? Vagy azt hiszed ,hogy én szálltam le a falvédőről?? — kérdem tőle. Ezer a szeren­cséd, hogy velem hozott ösz- sze a sors, hogy én ilyen bé­keszerető és csendes ember vagyok... Ezért kerültem a dicsőségtábíára is... Más az én helyemben másként beszélne veled... Adna neked filléres borravalót, meg dagadt pofát! — És ha egy egész rubellel toldanám meg? — kérdezte. — Egy rubelért elindítanám a kocsit, amikor félig kiszáll­tál... Majd megvárnám, amíg feltápászkodol. Másfélért — folytattam magabiztosan — meg azt Is megvárnám, amíg elértél a lépcsőházig. Úgy bi­zony. Ott állnék a hátad mö­gött, hogy reszkess a félelem­től. —- Es mit tennél akkor, ha két rubelt kapnál? — érdeklő­dött hirtelen utasom. — Két rubelért már a vilá­gom semmit sem tennék. A legbékésebb körülmények között válnánk el. — És három rubelért? — Azért már mondanék egy köszönetét. — Négy rubelért? — Kinyitnám az ajtót i*. — öt rubelért? — Mindent akarsz tudni? — töröltem le homlokomról a verítéket, s kezdtem elveszí­teni a türelmemet. — Ahhoz már semmi közöd. Erre gondolatba merült — Mi lesz? — nézek vára­kozóan a visszapillantó tükör­be. — No, rendben! — ezzel be­lenyúl t a zsebébe. — Adok öt rubelt. Erre hirtelen hátrafordul­tam: — Ezt te komolyan gon­dolod? — kérdezem. — Igen — mondja. És ezzel előhúz a zsebéből egy ötrube­lest A szemében határozott­ság, bátorság csillog... Te ezt jó szívvel adod, vagy csak a folytatás érdekel: — A folytatás! — mondja. Erre az agyamat elöntötte a vér. Elsötétült előttem a vi­lág. „Te ördögfajzat — gondo­lom. — Ezt jól kigondoltad. Volt hozzá ideged!?” A ke­zemben lévő égő cigarettát markomba kapom, mert más­képp nem tudnék jótállni magamért: és ízzé-porrá dör­zsölöm. Ä fogaim közt szűrve a szót ezt mondom neki: — Ez nem ingyencirkusz barátocskám. Fizess az óra állása szerint és máskor a mocskos kezed se merd ráten­ni a kocsimra. Ezt vésd na­gyon jól az emlékezetedbe. Megegyeztünk ?... Amint meglátta, hogy mit művelek az égő cigarettával, egyből megértette, hogy velem aztán nem érdemes viccelni: letette az óra szerinti egy ru­belt az ülés háttámlájára és kinyitotta az ajtót... Ám alig lépett egyik lábával a járdára, elszabadult bennem a pokol: szokásomhoz híven ráléptem a gázpedálra, és a kocsi már száguldott is. ő pedig úgy forgott ott. mintha keringőt járna, s kezé­vel hadonászott, mintha inte­getne. Nem esett el. Sajnos az én kocsim már nagyon örfg, és teljes gázzal sem tud hir­telen felgyorsulni... Fordította. Sigér Imre még tiszta a derű. Az örő;aC Kelemen Istvánnak nagyo» íájt ez az ünneplés De ek*[ kor történi valami. A ta$J. ság, amely bizony szigorít bíró, józan parasztok ; yú4 lekezete olyat tett, am féld oldotta a görcsöt. űrökö* elnöknek választották. Tiäz* teletbeli, nyugdíjas, de örö­kös elnöknek. 7. íróasztalát elrendezi*, írásait összecsomagolta. Forma szerint megkezdi a nyugodt napokat. Vagy még­se? Persze igaz, új élet kez­dődik. De mégse. Olt ma i.d a szövetkezetben Tanácsok­kal, tapasztalattal, bölcs mérsézlö erővel,' mindenig ismerőiekéül. A bátor} já­rásban ő az első elnök, aki nyugdíjba ment. Sosem k.:'l szégyenkeznie amiatt, amit maga után hagyott. Bürget Lajo« LAPSZELEN Rajtunk is műiik Ha nálunk arról esik szói hogy a gyógykezelésért nem kell egy fillért sem fizetni sokan kétkedve csóválják) fejüket. Nos, legyünk őszin­ték. valóban akadnak olyan orvosok is, akik elvárják a külön juttatásokat:. Az egészségügyi törvény őszintén feltárta ezeket a jelenségeket, s a törvény adta lehetőségek keretei között igyekszik orvoslást is talál­ni azzal, hogy társadalmimig általános normáinak, a sz»- cialista egészségügyi és as orvosi hivatás követelmé­nyeinek megfelelően szabá­lyozz a? orvosok“ mágatar. lását, Cselekvésük . követ, kezményéit, fegyelmi fele; is. ssgüket, a fegyelmi eljárá. sok módját, ha vétenek. Mindez érthető is. hiszen a csak pénzért praktizálok az egész orvostársadalomra, a sok tízezer egészségügyi dől. gozóra is rossz fényt vet­nek, s emiatt azokat is igaz­ságtalan vád éri, akié, tisz­tességesen és esküjükül': hí­ven végzik munkájukat. Az egészségügy vezetői te. hát mindent megtesznek, hogy az orvosi ellátásért ne csak a paragrafusokban, a gyakorlatban se járjon pénz, az odacsúsztatott borítékok révén senki ne juthasson jogtalan előnyökhöz. Csak. hogy az éremnek két oldala van. s a másikat — minket, állampolgárokat — nem kötelez sem törvény, sem rendelkezés, holott nem el­hanyagolható a mi szere­pünk sem a szocialista egészségügy megteremtésé, ben. Nemcsak az ősrégi sza­bály miatt, miszerint kettőn áll a vásár, hanem azért, is, mert sok tekintetben rajtunk talán még több is múlik, mint az orvosokon. Mert szó, ami szó. mi is ludasok va­gyunk abban, hogy terjed a nézet, s ennek megfelelő-:! a gyakorlat is, hogy a ren­delőintézetekben, a kórhá­zakban, illik valamit adni az ápolásért, s üres kézzel nem mehet el az orvos ak­kor sem, ha lakásunkra jön ki. Persze ,,a mindent csak fizetség ellenében” szemlé­let visszaszorításáért az or­vosoknak, egészségügyi dol­gozóknak és mindenekelőtt a vezetőknek is fáradozniuk kell, hiszen ez a záloga an­nak, hogy az egészségügyi törvény mondatai hétközna­pi gyakorlattá váljanak. A hivatás tisztasága, a tör­vényt tisztelő és betartó or­vosok védeti ében azonban rpi, állampolgárok is sokat tehetünk. Kezdhetjük pél­dául azzal, hogy jó légkört teremtünk, amely nemcsak a törvény szellemének, hanem saját érdekeinknek is meg­felel: amikor elsősorban gyógyító és gyógyított áll egymással szemben, s nem a borítékot csúsztató bzteg, s a kezét nyújtó orva*, m

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents