Kelet-Magyarország, 1973. március (33. évfolyam, 50-76. szám)

1973-03-07 / 55. szám

1 öliia? ÁELÉT-MAGYARORSZAG 1975. március 7. HÁZAI KILÁTÓ DRÁGA ELLÁTÁS Az elmúlt év novemberében a kállósemjéni növényvédő állomás húsz dolgozóját Nagyecsed községbe helyez­ték a száj- és körömfájás el­leni védekezés érdekében. A község (harmadosztályú) kis­vendéglőjében étkeztünk. Ííem volt mit tenni, ugyanis minden üzlet zárva voit, a kisvendéglő is csak az étkezés idejéig volt nyitva. A főétke­zések alkalmával tehát itt kosztoltunk. Többször' érdek­lődtünk. hogy mibe fog ez nekünk kerülni? Pontos vá­laszt senki nem tudott adni. A meglepetés viszont most ért bennünket, amikor megkap­tuk az étkezési számlát napi 40,— Ft. ami azt jelenti, hogy 2000 forintos fizetésünkből 1000 forintot ki keli fizetni amit méltánytalannak tar­, tunk. Érthetetlen előttünk. ■ hogy egy harmadosztályú ét­teremben — ahol egyébként- egy ebéd 7,00 és 8.20 között ■ van — hogyan kérhetnek ennyit a napi ellátásért, ami­kor a reggeli tea, zsíroske­nyér. ebéd például csontleves, tarhonya pörkölttel (ami há­rom szem húsból állt), vacsora pedig krumplis tészta vagy túrós, esetleg kocsonya volt , Nem a térítés ellen ágálunk, haném az indokolatlan ma­' gas összeg miatt — panaszol­ják levelükben a Kállósemjé- ni Növényvédő Állomás 20 dolgozója. SÖTÉT Fontos szerepet játszik vá­rosunk közlekedésében a két Útkereszteződésben felszerelt közlekedési jelzőlámpa. Kor­szerűek — különösen az utób­bi időben elkészült Dózsa György. Jókai és Vé&ő utca Kereszteződésében lévő — és rendkívül hasznosak. Jó lett Volna azonban, ha ezek a lám­pák korszerűen megvilági tott területre kerültek volna mliidkét kereszteződésben hí ánvzik a kellő megvilágítás pedig a balesetmentes, biz tonságos közlekedésnek a vá­ros központjában egyik elen­gedhetetlen feltétele a jó közvilágítás, ml-nd a járművel közlekedők szempontjából mind pedig a gyalogosok pl- daláról nézve — közli levelé­ben Takács István nyíregyhá­zi olvasónk. ÓRA Gondolom, hozzám hasonló­an más is szereti tudni a pon­tos időt, s ha rossz az embet órája, vagy nincs, városunk­ban aligha tudja valaki meg­állapítani az idő állását. Ugyanis mindössze egy őre mutat pontos időt — ha jó — a Béke-szálló épületén elhe lyezett, s a toronyórák pe­dig csak hellyel-közzel. Egy­két évvel ezelőtt a városi ta­nács egyik válaszleveléből ér­tesültem. hogy a városban né­hány elektromos órát még e! fognak helyezni. Azóta várom ezt a pillanatot, amelyből hő­napok. évek lettek, s az igére* még ma sem teljesül! — olvastuk Meggyesi Istvánná levelében. HIBÁS CSERÉP 1906-ban építettem egy la­kást, melyhez az építési anya­got a hodászj földmflvesszö- vetkezet, TÜZEP-teleoén vá­sároltam meg. Az itt vásárolt cserép minősége, sajnos, nem voit megfelelő: magától szél­repedt. a vizet átereszti. Érről 1967-ben értesítettem a telep vezetőjét, aki panaszomat a árárnak telezte. Onnan fel­kerestek és elismerték rekla­mációm jogosságát, a cserép hibás ’iá*, s ezi rögzítették Is a TÜÜRtí-teleden 'felvett jegyzőkönyvben. Sajnos, oa- raszómat még a mai naole sem orvosolták, most már pedig ott tartok. hogy az egész tetőről a csérénél. 'e kell cserélni. Eddig türelme­sen vártam a kártérítésre, de fnost már végére szeretnék jár­ni a dolognak, de úgy látom mindent elölről kell kezde­tiem. hiszen a szövetkezetnél azt tanácsolták, panaszomat írásban ismételten jelentsem be — nánaSZoíla levelében ifj. Szucsik József Nyírd erzs. GyuTSl űf 35. szám alatti ol­vasónk. Szerkesztői üzenetek Almást Józsefné kisvár- dai olvasónknak levélben válaszoltunk. Kövér Endre nyíregyházi. Kulcsár Ferenc kékesei. Borbély János ro- hodi, özv. Bihari Józsefné fehérgyarmati. Papp György magyi. Derecki Sándor ilki. Pltlu János fábiánházi, Fe kete József berkeszi. vala­mint Szabó Pálné vásáros naményi lakosok ügyében a:/ illetékesek segítségét kér­tük. özv. Balogh Mihályné tomyospálcai, Gál Andrásnr dombrádi lakosokat a társa­dalombiztosítási igazgatóság levélben tájékoztatta. Ki­rály Béla Hzamae tata rial vl olvasónk kérését a konzerv­gyár június hónapban tudja teljesíteni. Tiba József bé- késszenlandrási lakos pana­szát orvosolták. Képíró Sán- dorné nyírbogát) lakos pa­nasza nem volt jogos. Man­dula Sándor aranyosapáti olvasónk nyereségrészesedést nem kaphat a termelőszö­vetkezettől, mert munkavi­szonyát jogszabályellenesen szüntette meg, ennek a kö­vetkezményére a termelőszö­vetkezet időben felhívta a fi­gyelmét. 4 lap megírta — az illetékes válaszul ZÁRVA „Betegség rrtiatt zárva” címmel február 21-én cikk jelent meg a Fórum rovat­ban, melyre a következőket válaszoljuk: Városunkban 5 mázsán aluli tételeket csak kevesen vásárolnák. Nem is érdemes kisebb tételben vásárolni, mert 50—100 Ft értékű tü­zelőt a fuvarosok ugyanany- nyiért szállítanak haza. mint 150—200 Ft értékűt. ' Ennek következtében a város belterületén lévő tüzelő­anyag-értékesítő telepek lét­jogosultsága fokozatosan megszűnt, illetve megszűnik. Példaként említjük meg. hogy 5—6 mázsa szenet a Debreceni úti nagy telepről 30,— Ft-ért szállítanak ha­/.a és ezen a telepen a szén mázsánként 2,20 Ft-tal ol­csóbb. mint a Lenin téri te­lepen. Telepünk vevőink te­lefonkérésére házhoz szállít- ja a tüzelőt. Emiatt került sor a Búza téri telep végle­ges megszüntetésére, illetve a Makarenko utcai telepnek az ideiglenes szüneteltetésé­re. A cikkben közölt panasz esetében az egyszemélyes bolt vezetője beteg lett. mást helyette csak úgy állít­hattunk volna be. ha leltár! tartunk. Úgy láttuk azon­ban. hogy i telep vezetője 1—2 napon belül munkába tud állni, ezért nem rendel­tük el a leltárt. Közöljük, hogy a Debreceni úti tele­pünk akár kis. akár nagyobb tételben a tüzelőt házhoz szállítja, teleíonrendelésre is. Nyíregyházi Tüzelüszer- és Építőanyag­kereskedelmi Vállalat MELEG VIZ A Kelet-Magyarorezág ja­nuár 31-i számában cikk jelent meg a Kun Béla ót 14. szám alatti lakások me­legvíz-ellátásával kapcso­latosan. A cikkben közhitek­kel kapcsolatosan a követ­kező tájékoztatást adjuk: A két lakóház — amely 112 szövetkezeti lakásból áll —-1971. november hónapban került átadásra. Maar :a»rÄiü-^ szaki átadáskor kifogásol- tűk, hogy a hőközpontnál a boylerek tisztíthatósága nincs megoldva. A problé­mák természetesen csak a beköltözés után jelentkez­tek, amikor a boylerek fű- tókígyói a nagy igénybevétel következtében kezdtek elvíz- kövesedni. 1972. szeptember 27-én a tervező, a kivitele­ző, és a beruházó, valamint a vállalatunk képviselője az érintett hőközpontot felül­vizsgálták és jegyzőkönyv­ben javasolták egy utófűtö beépítését. Az utófűtő be­építését a beruházó megren- delte az ingatlankezelő vál­lalatnál. amelyet a vállalat 1973. Június 1-ig elkészít. Az utóffvtő hőcserélő egység beépítés* után a cikkben kö­zölt épületekben a melegvíz­szolgáltatás zavarmentes lesz. Nyíregyházi Ingatlankezein és Szolgáltató Vállalat A TANÁCS ÉS AZ OTP Az OTP nagy káliói fiókja a közelmúltban a tanácsi ve­zetőkkel közös értekezleten értékelte az elmúlt év munká­ját, és tervet készítettek az 1973-as év feladatainak a megoldására. Az értekezleten Csepelyi Tamás. a járási pártbizottság első titkára el­ismeréssel szólt a közös tevé­kenység eddigi eredményeiről. Hangsúlyozta, hogy az együtt­működést tovább kell bővíte­ni. A takarékpénztár gaida- sági ereje rohamosan nő. frfnit legjobban a betétállományok növekedése bizonyít. A taná­csi szervekkel karöltve sike­rült olyan gondokat m »tol­dani a községben, mint oél- dául a befejezés előtt álló közművesítés, a község cent­rumának korszerűsítése, több cigánycsalád lakásproblémá­ja. A IV. ötéves tervben is a legfőbb cél a lakásépítési program megvalósítása. Itt elsősorban a tanácsok mun­kájának hatékonyságát kell növelni, amely a területbiz­tosításban. a közművesítésben jelentkezik, s ez az OTP gaz­dasági erejével kiegészítve le­hetőséget ad a cél maradéktalan megvalósítására. Az értekez­letek közös határozat szüle­tett: a jelenleg építés alatt ál­ló 36 lakáson kívül ez évben újabb 30 lakás építését kell megkezdeni. A járásban igen hagy az érdeklődés az ifjúsá­gi takarékbetét iránt, ezért a tanács és az OTP megállapo­dott. hogy a lakások 25 száza­lékának elosztását az illetékes KISZ-szervezet re bízzák. E közös munkának az új lakás- építési rendelet újabb lendü­letet fog adni — közölte Tóth Attila nagykállói tudósítőnk. KINEK A KÄRÄBA? <5 li'fr't ÍO?JOV*!ÍO fptt’rti e « f.-« «n , Az utóbbi napokban sok panasz érkezett, hogy a bol­tok az üres üvegeket nem ve­szik vissza a vásárlóktól. Ez­zel kapcsolatosan megkérdez­tük a Kossuth téri ABC-áru- ház vezetőjét: milyen intéz­kedés vagy rendelet alapján utasítják vissza a vásárlókat. A válasz meglepő volt: a Kisvárdai Szeszipari Vállalat egyedül a Kossuth téri ABC árüházzal 6000,— Ft-ot fizet­tetett meg olyan üres üvegek átvételéért, melyeknek kisebb csorbulása volt. Ki a felelős a csorbulásokért? Hogyan le­het megállapítani, hogy az üvegek hol csorbultak ki? Az esetek legnagyobb többségé­ben a gyári töltés alkalmával. De akkor miért károsodjon a vevő? Hogyan védekezhet ez ellen? A vevő nem tudja el­lenőrizni az üveget a vásárlás alkalmával, hiszen a kupakkal fedve van. Javaslat: vagy te­gyék a gyárak lehetővé az el­lenőrzést. vagy csorbult üve­get ne hozzanak forgalomba. Az semmi esetre sem megol­dás. hogy a hibás üvegeket a vásárlókkal fizettetik meg — írja F. P. ♦ Uj szovjet es lengyel filmek A közelmúltban Moszkvá­ban járt magyar filmküldött - ség nyolc játékfilmet vett ál magyarországi forgalmazás­ra. Az égő hó című széles- vásznú színes film története a sztálingrádi csata egyik drá­mai epizódjáról szól. Robin son Crtisoe élete és csodála- tos kalandjai címmel Szta- nyiszlav Govoruhin készíteti színes filmet. Egy másik szí nes szélesvásznú alkotá Moldva vándorénekeseiről művészetükről, az ősi hagyó hiányokról, szabadságszere tetőktől szól. Rendezőként mutatkozik be Mihail Uljanov Lenin-di- jas szovjet színész a Legutol­só nap című színes. Széles- vásznú filmjében. A férfiak című színes örmény filmben három férfi £og össze, hogy egy negyediknek feleséget szerezzen. Üzbég alkotás a Hetedik töltény. amelynek cselekménye a húszas évek­ben a szovjet hatalom meg­szilárdításának időszakában játszódik. Eredménves volt a filmát­vevő bizottság lengyelorszá­gi úttá is: a közeljövőben a mozik műsorát hat lenivel film is színesíti majd. A leg­utóbb átvett lengyel alkotá­sok közül kiemelkedik Andrzej Wajda legújabb filmje, A menyegző, amely­ben a lengyel nemzeti drá­mairodalom egyik legnagyobb klasszikus alkotását Vitte filmre. CSOMAGOLÁS Közel két év telt el a ke­nyér és pékáruk csomagolásá­ról szóló miniszteri rendelet megjelenése óta. A rendelet kimondja, hogy a kenyeret teljes egészében be kell cso­magolni, nemcsak a vágott fe­lületét. Két kilogrammos ke­nyér esetében papírzacskót kel] a csomagoláshoz hasz­nálni. Ezzel szemben az utób­bi időben azt tapasztalhatjuk. How a csomagolásra felhasz­nált papír nagysága najrtól napra csökken. Amikor a kis­kereskedelemi vállalat bolt­jaiban érdeklődtfihk. ho?v mi ennek az oka, azt a választ kaptuk: a csomagolópapír-el­látás nem kielégítő, lassú az utánpótlás. Az ABC-áruházak maradéktalanul eleget tudnak tenni az említett rendelkezés­nek, érthetetlen, hogy az élel­miszer kiskereskedelmi vál­lalat miért nem? Amikor a közegészségügy szempontjá­ból is fontos volna ennek a rendeletnek a betartása. E hiányosságra a KÖJÁL fi­gyelmét is felhívtuk — írja Farkas PáL Vendégvárás litt” neon Áprilisban várják az idei első turistacsoportot Bugac- pusztára. A vendégek foga­dására már megkezdték az előkészületeket. Rendezik a puszta szabadtéri pásztor­múzeumát. s elkészül egy újabb állandó múzeum ter­ve is. Itt kapnak majd he­lyet a kiskunsági juhászok tárgyi emlékei — göndör­szőrű subák, juhászbotok, s a hajdani noitrád élet egyéb kellékei. Gyarapszik Bugac ritka állatvilága is. Az idén már nagyobb Számú mé­nest terelgetnek, s szaporo­dott a pödrötl szarvú racka- nyáj is. A megyei idegenfor­galmi hivatal idei program­jában erdei séták, víz) ki­rándulások is szerepelnek. (Petőfi Népe) Képeslap-automata A Székesfehérvári Finom- mechanikai Vállalatnál meg­kezdték a képeslap-automata gyártását. Az elektromecha­nikus szerkezet érembedo­básra kétféle képeslapot tud kiadni. Az első huszonötöt hamarosan átadják a postá­nak, az év végéig pedig mintegy ötezret készítenek belőle. Készen van a bé­lyegkiadó- és a pénzváltó- automata prototípusa is. (Fejér megyei Hírlap) Platánok a lan nőre sétányon Balatonfilreden az ősszel kivágott öreg nyárfák helyé­re. a Tagore sétányon hosz- szdbb életű, a környék ég­hajlati és talajadottságainak, valamint az üdülőtelep esz­tétikai igényeinek jobban, megfelelő platánok kerül- nek. Az enyhe téli időjárást kihasználva ezekben a na­pokban előkészítik a fák he­lyét. A sétányon nagy göd­röket ásnak, s azokban hu­muszban gazdag termőfész­ket alakítanak ki. amelybe márciusban földlabdákkal együtt ültetik ki az előne- vélt platánokat. A 280, zö­mében 1Ö—12 éves. platánt Mohácsról szállítják Balaton- füredre. (Veszprém megyei Napló) Felrobbant a kidobott „vajdarab“ Különös baleset történt a közúti építő vállalat nyék- ládházi telepén: a vállalat egyik dolgozója a műhelyből kidobott egy vasdarabot a sze­métdombra — és abban a pil­lanatban hatalmas robbanás rázta meg a levegőt. A robba­nás következtében egy kétfo­rintos nagyságú vasszilánk át­hatolt az udvaron tartózkodó 56 éves tiszadobi kubikos jobb combján. A robbanóanya' eredete még ismeretlen. (Déli Hírtdi Hobbyja: ár folya may íipés Érdekes összeállításon dől gozik Pap Miklós. a toka.: Helytörténi Múzeum igazga­tója. Arra kíváncsi, hogy Hegyalja legzamatosabb és híre« évjáratú borai milyen árfolyamon cseréltek és cserélnek még ma is gaz­dát szerte a világon. A kü­lönböző borárverésekröl és boraukciókról szóló jelenté­sek alapján már több, mini háromszáz adatot gyűjtött össze. Ezek szerint a leg­drágább bot* még ma is az 1811-e& úgynevezett üstökös évjáratú tokaji aszú. Nemrég a londoni Christie árverési csarnokban egy palack 1811- es évjáratú aszú kétszázhúsz fontért kelt el. (Eszak-Magyarország) 60 ezer fácán puskavégén Csongrádban véget ért • vadászati idény, amely ked­vező eredménnyel zárult. Az Alföldnek ez a része külö­nösen fácánokban gazdag, mert a természetes szaporu­lat mellett mesterséges te­nyésztéssel is növelik az ál­lományt. Évente 40—50 ezer vadszárnyast keltetnek. En­nek köszönhető, hogy ebben az idényben több, mint 60 ezer fácánt lőttek ki. Emel­lett 9000 élő nyulat adtaik át a MAVAD-nak sVájCi és franciaországi exportra. (Csongrád megyei Hírlap) A utóbuszexport Az Ikarus székesfehér­vári gyárából útnak in­dult az első export- szállítmány a járműipari nagyüzem új termékeiből, a korszerű, panorámaablakos IK 255 típusú autóbuszok­ból. A fehér és korallszínü, kitűnő műszaki tulajdonsá­gokkal rendelkező aittöbu- szokból eddig harminckettőt indítottak útnak a Szovjet­unióba. A gyár új termékei­ből különösen az idén több, mint kétezer készül. Ennék nagy résziét már le is kötöt­ték a külföldi üzletfelek: így a Szovjetunióba az idén 1600 IK 255 típusú távolsági autóbuszt exportál a székes- fehérvári gyár. (Fejér megyei Hírlap) Szén rn ezö-fet tárás Megkezdték a Nagyegyhá­zától Zsámbékig húzódó szénmező feltárását. A mező 4200—4600 kalóriás szénva­gyona mintegy 16 millió ton­na. Az első bányaüzemet Csór dakú ton nyitják meg Fejér megyében. A földmun­kák nagy része már be is fejeződött, s így hozzálát­hattak a csordakúti domb bevágásához, a két, egyen­ként 500 méteres táróvágfit kihajlásához. A táró készí­tői a terv szerint & nyár közepére érik el a szén tele­pet. Az új, Fejér megyei bá­nya évente egymillió tonna szenet ad majd. (Fejér megyei Hírtáp) Szívműtét Szom ba l helyen A szombathelyi Marka - sovszky kórházban végre­hajtották az első szívműté­tet. Hazánkban, ahol már húszéves múltja van a szív­sebészetnek, eddig a főváro­son kívül csak a vidéki •gyetemi városok kórházai, illetve klinikái rendelkeztek szív- és érsebészeti részle­gekkel. A nem egyetemi kór­házak közül először a szom­bathelyiben teremtették meg a feltételeit az ilyen jellegű sebészeti beavatkozásoknak. 4 jövőben rendszeresen sor érül ilyen műtétekre a 'ás megyei városban. (Vas Népe) balamblelek Szekeres József szegedi fakos otthonában, a ház többi lakójával közösen használt padláson ga­lambtartásra kért és kapott enge­délyt. Ehhez azonban nem járult hozzá minden lakótárs, köztük egy 60 éves asszony sem, aki ki« fogásolta Szekeres galambászko- dását a közösen használt padlá­son. Emiatt összeszólalkoztak* majd Szekeres tettleg bántal­mazta az Idős asszonyt, aki súlyos sérüléseket szenvedett. (Déimagyarotsz&gl FÓRUM

Next

/
Thumbnails
Contents