Kelet-Magyarország, 1973. február (33. évfolyam, 26-49. szám)
1973-02-11 / 35. szám
Í9T8. fefirulr f¥. KELET-MAGYARORSZÄG H. oMaf Sárga és piros lap a röplabdamérkőzéseken Beszélgetés a megyei röplabdaszövetség főtitkárával A Nemzetközi Röplabda Szövetség (FIVB) 1972-ben a berni és a párizsi konferenciáján több szabálymódosító javaslatot fogadott el. Ezek gyorsabbá teszik a játékot, másrészt pedig a hibák könnyebb elbírálását segítik a játékvezetők számára. De módosultak a különféle sportszerűtlenséget vétő játékosokkal szembeni eljárások is. Hazánkban januárban került sor a Magyar Röplabda Szövetség országos értekezletére, melyen a fentiekről részletesen esett szó. Az értekezleten részt vett Muhi Imre, a megyei röplabdaszövetség főtitkára is, akitől tájékoztatást kértünk a megyénkben is népszerű sportág szabálymódosításairól. — Elsőnek a középvon átlépését elbíráló szabály- módosításról szólnék. Hiszen a mérkőzéseken gyakran adódhatnak ilyen jellegű „nézeteltérések" — mondta. — A szabálymódosítás szerint a középvonal átlépése csak akkor számít hibának, ha a vétkes játékos az átlépő lábával egyáltalán nem érinti a középvonalat. Ha a játékos lába a legcsekélyebb mértékben is érinti a középvonalat — úgy cselekedete, nem szabálytalan! — Mit mond a módosítás olyan esetben, ha a játékos kézzel nyúl át a középvonalon? — Hibának az számít, ha a játékos úgy tenyerei át az ellenfél térfelére, hogy a csuklója fölötti rész érinti a vonalat. Nem számít viszont szabálytalannak, ha ugyanez az eset csukló alatti résszel történik meg. E módosítások az egyértelmű elbírálást igyekeznek megkönnyíteni, s egyben a játék felgyorsítását is elősegítik. — ügy tudjuk, hogy a pályán előforduló, különféle sportszerűtlenségeket elbíráló szabályokat is módosították? — Igen, a fegyelmezetlenségeket. sportszerűtlenségeket három fokozatban büntethetik a játékvezetők. S ami legérdekesebb újdonság, a röplabda sportágban is „forgalomba” kerülnek a sárga és piros lapok. — Mit »kell tudni mindezekről a csapatoknak, játékosoknak?' — A sárga lapot a mérkőzés játékvezetője figyelmeztetésre használja, s felmutatásakor a figyelmeztetett játékos számát közli az illetékes csapatkapitánnyal. A piros lap felmutatása ViT—174 TÍPUSÚ MOZGÓDARURA munkacénlie/e'őt azonnal leiveszünk JELENTKEZÉS: NAGYKÁLLÖI ZÖLD MEZŐ TSZ központi üzemegységében, gépüzemeltetőnél. (232960) áAJTÖMO- ÉS TIVONÓGVáB sz. gyáregysége Nyíregyháza, Tünde út 9. (Megközelíthető a 15. sz. autóbusszal.) ELVESZ ■GYAKORLATTAL vnELKEZÖ tors-gépíró« Uamint odai takarítónőt lákóczi úri telepünkre '180012) szont már megrovást jelent, s felmutatásakor a játékvezető a sportszer itlenkedő játékos számát közli csapatkapitányával, a mérkőzés má- sodbírájával, s a jegyző- könyvvezetővel. A megrovást a mérkőzés állásának megjelölésével be kell vezetni a találkozó jegyzőkönyvébe is. — A sportszerűtlenségek büntetésének harmadik fokozata az, amikor a játékvezető a sárga és a piros lapot egyszerre mutatja fel. Ez a sportszerűtlenséget elkövetett játékos kiállítását jelenti. A sárga és a piros lap együttes felmutatásakor a játékvezető közli a vétkes játékos csapatkapitányával, hogy a kiállítás milyen időtartamú. egy, vagy két játszmára vonatkozik-e, vagy pedig végleges kiállítást jelent E büntetést is minden esetben rögzíteni kell a mérkőzés jegyzőkönyvében. — S az itt elmondott módosítások mikortól lépnek életbe? — Ez év január elsejétől vannak érvényben a fentebb említett változások. De mivel jelenleg bajnoki szünet és felkészülési időszak van — csupán néhány téli torna és előkészületi mérkőzés zajlik — a széles körű, gyakorlati bevezetésére az 1973. . évi bajnokságok megkezdésekor kerül sor. Mind az NB II-ben, mind pedig a megyei bajnoki mérkőzéseken alkalmazzuK az ismertetett változásokat. Ezért reméljük. hogy az együttesek ismertetik ezeket játékosaikkal, sőt lehetőség szerint a szurkolókkal is. — Egyéb változásokra van kilátás? — Az országos értekezleten a fentiek mellett született még néhány szabálymódosítási javaslat. Ezek kísérleti jellegűek lesznek 1973- ban. S az országos szövetség nem kötelező jelleggel, de kérte, hogy a megyei szövetségek lehetőség szerint próbálják a megyei bajnoki mérkőzéseken alkalmazni. E módosítások a játékot gyorsítják. Megyei szövetségünk a napokban tárgyalja meg e módosításokat, s rövidesen nyilvánosságra hozza őket, s egyben körlevélben is értesíti a csapatokat. Bézí László Innen — onnan NEM LESZ EDZÖVÄLTOZÄS A napokban közöltük a hírt, hogy Bakos Béla, a Nyíregyházi Spartacus-Petőfi SC NB Il-es labdarúgócsapatának edzője kérte felmentését a sportegyesület elnökségétől. Az újabb eseményekről Demeter János, a Spartacus-Petőfi SC elnökhelyettese a következőket mondta: Elnökségünk megtárgyalta az edző írásos kérelmét. Ez után beszélgetést folytattunk Bakos Bélával, s tisztáztuk a felmerült gondokat. Ezt követően Bakos Béla ugyancsak írásban visszavonta korábbi, felmentést kérő levelét, s változatlanul ő látja el az NB Il-es labdarúgócsapat edzői teendőit. A JAVASOLT IDŐPONT: MÁRCIUS 14. Elkészült a középfokú iskolák labdarúgó-bajnoksága országos selejtezőjének párosítása. A megyénk színeit képviselő Nyíregyházi Széchenyi István Közgazdasági Szak- középiskola együttese a Le- ninvárosi Kun Béla Gimnázium és Szakközépiskola csapatával játssza az első mérkőzést. Az első találkozót március 17-ig Ív»11 lejátszani Nyíregyházán. A nyíregyházi intézet már elküldte levelét, melyben március 14-ét javasolta a nyíregyházi találkozó időpontjául. A világ sporija Bemutatjuk Nagycserkesz csapatát A megyei női kispályás labdarúgó-bajnokság mezőnyének legfiatalabb csapata a Nagycserkeszi Tsz együttese. A fiatal jelző mindenként illik a csapatra, hiszen az elmúlt év áprilisában alakult meg. Egy KISZ-taggyűlé5en határozták el a nagycserkeszi lányok, hogy megpróbálkoznak a labdarúgó sportággal. Bánszki Júlia kezdeményezésével — aki jelenleg is a csapat vezetője és játékosa is — meg is alakult a csapat. Nem volt könnyű a kezdet. Akadtak jócskán, akik megpróbálták lebeszélni őket, hogy ne futballozzanak, de az elmúlt évben még nem akadt, aki felkarolta volna az együttest. A játékosok saját erőből vettek részt mérkőzéseken. Elsőnek egy járási KISZ-tornán szerepeltek, s sportszerű magatartásukkal, lelkesedésükkel sikert arattak. Ezután több barátságos mérkőzést játszottak, majd beneveztek a megyei kispályás bajnokságba is. A megyei bajnokság táblázatán — az őszi idény befejeztével — az utolsó előtti, 7 helyen állnak. Ennek oka egyrészt az, hogy a csapat játékosai nem tudtak rendszeresen edzésekre járni, hiszen különböző helyekre — Debrecenbe, Nvtregvbázára. Tisza- lökre — járnak iskolába. A, hetedik helv azonban korántsem vette el kedvüket » labdarúgástól. Tudiák iől. hogv még van mit tanulniuk a pályán. De egyébként sem az a céljuk, hogy mindenáron is győzzenek. Szórakozni, sportolni akarnak! Azonban komolyan bíznak abban is, hogy a tavaszi idényben jobban megy majd a játék. Ennek érdekében február második felében kezdik el a felkészülést Cseh Mihály és Morauszki András volt labdarúgók segítségével. Növekszik majd játékosállományuk is, hjszen a jelenlegi csapattagok mellett Bakogh Júlia, Balogh Irén es Smilek Ilona jelentkezett, hogy bekapcsolódjék a felkészülésbe. A Nagycserkeszi Tsz kispályás női labdarúgócsapata, álló sor, balról jobbra: Onde- ró Éva, Antal Ildikó, Bencsik Piroska, Bánszki Júlia. Elől: R-otkó Klára, Onderó Ilona és Róka Ilona. Néma Miklós NEW YORK Véget ért a hét és fél évet börtönben töltött és egymásután 19 hivatásos ökölvívómérkőzésen győztes, 30 éves Ron Lyle sikersorozata. A Madison Square Gardenben rendezett nehézsúlyú mérkőzésen Jerry Quarry 12 menetben biztos pontozásos győzelmet aratott Lyle ellen. Quarry pályafutása alatt csak két vereséget szenvedett: Muhammad Ali és Jose Frazier győzte le. — sörökben került a döntőbe. ■— Nagyon rosszul rajtoltam — mondotta Borzov — de az is igaz, hogy az olimpia óta jóformán nem is versenyeztem. CAGLIARI 5 INGLEWOOD * - i A fedettpályás nemzetközi atlétikai versenyen a 60 yardos síkfutásban Herb Washington 6 másodperces eredménnyel győzött. Chuck Smith és Harrington Jackson 6,1 másodperccel követte. A kétszeres olimpiai bajnok szovjet Valerij Borzov az elődöntőben 6,3 másodperccel csak harmadik lett, így nem Angelo Domenghinit, az olasz válogatott és a Cagliari híres labdarúgóját felmentették a szardíniái bíróság Mint ismeretes, Domenghinit korábban feljelentették, hogy szexszuális kapcsolatot tartott fenn egy 13 éves kislánnyal. A bíróság bizonyíték hiányában Domenghinit felmentette, bár az ügyész kétévi börtönbüntetés kiszabását kérte a labdarúgóra. Domenghini a tárgyaláson még azt is tagadta, hogy egyáltalán ismerte a 13 éves kislányt. A bíróság az ügyben 14 vádlottat — közöttük két labdarúgót — felmentett. Hat személyt viszont 3 évi, illetve 4 hónaptól 8 hónapig tartó börtönre’ ítéltek. Huszonkét csapat nevezett a főiskolai labdarúgó-bajnokságra Az országos egyetemi és főiskolai labdarúgó bajnoki küzdelmekre összesen huszonkét csapat nevezett be. A versenybizottság elkészítette a bajnokság csoportbeosztását és pontos menetrendjét. A résztvevő huszonkét csapatot négy csoportba osztották, a következők szerint. I. csoport: Körmend, Soproni MAFC, Kossuth KFSE, Állatorvostudományi Egyetem, Bp. Testnevelési Főiskola. II. csoport: Kaposvári Gazdász SE, Pécsi EAC, Bp OSC, Zalka SE, Bakony Vegyész, Budapesti EAC. III. csoport: Szegedi EOL, Mezőtúri Főiskola, Műegyetemi AFC, Szegedi Tanárképző. Szarvasi Főiskola. IV. csoport: Nyíregyházi Mezőgazdasági Főiskola, Kandó Kálmán Főiskola, Debreceni ASE, Gödöllői Agrár, Debreceni EAC, Miskolci EAFC. A csoportokban március 14-én tizenkét csapat előselejtező mérkőzést játszik. E napon a negyedik csoportból a Nyíregyházi Mező- gazdasági Főiskola és a DA- SE erőnyerő lesz. Ezt követően április 11-én lesznek a selejtező mérkőzések, melyek után már csak nyolc csapat marad állva, s április 25-én kerülnek sorra az elődöntő mérkőzések, ahonnan négy csapat jut tovább. Mindezek után kerülnek sorra a nyíregyházi mérkőzések. Május 9-én a stadionban a középdöntő mérkőzéseket rendezik meg. Sorsolással jelölik k: a középdöntőben találkozó ellenfeleket, s egymásután két mérkőzést játszik a négy -észtve- vő csapat. Másnap, május Nyíregyházi vállalat felvesz bizalmas munkakörbe nagy gyakorlattal és érettségivel rendelkező GYORS-GÉPÍRÓT Jelentkezéseket önéletrajzzal MEGBÍZHATÓ jeligével kérem a Magyar Hirdető leadni. kirendeltségének (186045) Jó kereseti lehetőséggel, ZÖLDSÉGKERTÉSZETBEN BUDAPESTI TERMELŐSZÖVETKEZET ALKALMAZ női és férf{dolgozókat Jelentkezés levélben: SZABADSÁG Mg Tsz, Budapest, XVIII. (Pestimre), Vöröshadsereg út 36. POSTAI IRANYtTÖSZAM: 1683. Pestimre, Pf. 9 MUNKÁSSZÁLLÁST, étkezést biztosítunk (232949) Több éves szakmai gyakorlattal rendelkező BEÁLLÍTÓ lakatost, valamint VILLANYSZERELŐ SZAKMUNKASOKAT AKKUMULÁTOROK KEZELÉSÉRE ÉS GYAKORLATTAL RENDELKEZŐ GYORS-GÉPlRÖNŐT azonnali belépéssel felvesz A NYÍREGYHÁZI konzervgyár (232999) FELVESZÜNK MÉRLEGKÉPES OKLEVÉLLEL ÉS SZÁMVITELI GYAKORLATTAL rendelkező BELSŐ ELLENŐRT Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés: EAG „UNIVERSIL” Gyáregység, Nyíregyháza, Derkovits u. 94. sz. főkönyvelőnél. (232981) 10-én — ugyancsak a stadionban — az előző nap két győztese az első és a második, a két vesztes csapat pedig a harmadik és a negyedik hely eldöntéséért mérkőzik. A Nyíregyházi Mezőgazda- sági Főiskola meglehetősen nehéz feladat előtt áll, hiszen a selejtezőben a Kancjp Kálmán Főiskola—Debreceni EAC mérkőzés győztesével kell megvívnia a továbbjutásért. A résztvevő együttesek nevei között tallózva csak találgatni lehet, hogy melyik négy vesz majd részt a nyíregyházi döntőben. A papírformát tekintve a következő csapatok látszanak esélyesnek: a Kossuth KFSÉ, a _ Budapesti EAC, vagy a Pécsi EAC, a Szegedi EOL és a Debreceni EAC. Tóth József Mai sportműsor Kézilabda: Csapataink az alábbi mérkőzéseket játsszák Debrecenben, a Napló Kupáért. DVSC I—Nyíregyházi Volán női I. osztályú mérkőzés délelőtt 9 órakor. Debreceni Dózsa—Tiszavasvári Lombik, férfi I. osztályú mérkőzés, délelőtt 9 óra 55 perckor. Böjti Tsz—Tuzséri Hun- garofruct, női II. osztályú mérkőzés délután 13 órakor. Nyíregyházi Spartacus-Petőfi SC—Nyírbátori Vasas, férfi I. osztályú mérkőzés délután 14 óra 50 perckor. Kosárlabda: A hagyományos női és férfi Sóstó Kupa első fordulójának mérkőzései délelőtt 9 órától a Nyíregyházi Mezőgazdasági Főiskola tornatermében. Labdarúgás: R akarna zi Spartacus—Nagykállói Virágzó Föld Tsz, előkészületi mérkőzés délután 14 órakor Rakamazon. ökölvívás: A területi ifjúsági egyéni ökölvívó-bajnokság döntő mérkőzései Nyíregyházán, a József Attila művelődési ház nagytér-’ mében délelőtt 9 órátóL VOLÁN 21. SZ. VÄLLALAT nyíregyházi főnöksége azonnali belépéssel felvesz hálózati villanyszerelő szakmunkást VÁLTOZÓ MUNKAHELYRE, fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés: Nyíregyháza, Irodaház, III. e. 321. szoba. ti 86043)