Kelet-Magyarország, 1973. február (33. évfolyam, 26-49. szám)

1973-02-11 / 35. szám

». oMal KELET-MAGYARORSZÄG - VASÁRNAPI MELLEKLET rm. féSreftr ff. Rideg Sándor: IRTÁS SZÉLÉN* Hátával a szélhordta hókupacnak tá­maszkodva, magányosan ácsorgott Lehota háza, s hallgatta a szél gurgulázó ugatását, mely a tél fehér lován rohangált össze­vissza a pusztaságban. A hideg keresztülfúrta magát a ház fa­lán, s"díjtalanul topogott az ágyban fekvők takaróján. Nem lehet tudni, hány óra van ilyenkor. Az udvaron nem szólt hajnalban kakas. A házban nem ketyegett óra, csak a tél fehérsége riasztott halvány reggelt a szo­bába. Lehota Ábel begörbült vállal méregette végig a szobát, s kinézett az ablakon, mely­nek Üveglapjára pálmaerdőt varázsolt a fagy. Körülötte a ház minden eresztéke hi­deget árasztott: a kilincs és az ajtó repedésé, s a cseréppel fedett tető. A sározatlan pad­lásról lehangzott a szél dobbanása, amint döngve nekicsapódott a homlokdeszkázatnak. Néha úgy érzett, mintha a részeg szél itt hentergett volna a szoba deszkából ácsolt bútorai között, ahol tótágast állt a minden­napi szegénység. Olyan hideg volt bent, mint künn juhszélen. A szürke árnyékkal függönyözött szeg­letben, holmi ócskaságból magasra púpozott ágyban feküdt Lehotáné a gyerekkel. Noha nem volt beteg, ezt tette már hosszú napok óta. Szint bukdácsolt a levegőből áradó ól­mos álmosságban, mint aki egyik ájulásból a másikba zuhan. Ha megszólalt, emberére lázadott: — Miért nem vagy te olyan ember, mint más? kérdezte aztán ezredszer, mi­óta együtt érezték Ínségüket. — Mások se­gítenek magukon:.. Én szerezzek neked gaz­dát? Várod, hogy megdögöljek az ágyban kölkestül... Azután példákat mondott másokról, és az istent emlegette. Fölkelni ma sem mert, félt, hogy elillan testéből ezer bajtól meg­fogyott ereje, amivel a januárban született gyerekét melegítette. S valóban nem volt más melegség ebben a hajlékban, mint az ő sűrű sóhajának lehelete. — Mit akarsz velünk? — kérdezte csengőn, mintha az istennel beszélne! Lehota szótlanul állt a jégvirágtól meg­vakult ablak előtt, szeme sarkában, mint letörülhetetlen pecsét világított a ború. mely annyira hasonlóvá teszi a szegény embert Krisztushoz. Nem volt érzésében semmi önvád. Eddig mindennap ott álldogált az emberpiacon, és nem kellett senkinek se ő, Be más. — Fogadjon meg, hűséges embere leszek! — könyörgött legutóbb egy nagyparasztnak, s az röhögött, mintha valami jó tréfát hal­lott volna: — Ügyéé! Ilyenkor minnyájan azt mong.vátok! Szátokba folyik a víz, mi?... Majd szóllok ... Talán egyszer majd szól a gazdag pa­raszt. De most nem volt a házban akkora darab kenyér, hogy cuclit rághattak volna belőle a gyereknek, és nem volt a katlan alatt két hét óta tűz... Nem volt itt se isten, se szentség. Mindenestül le akart szakadni Lehota Ábel felett az ég. Azon gondolko­zott, mi lehet rettenetesbb, az éhség-e vagy a hideg? — Meg kék fördetni a gyereket — nyögte az asszony. — Megfördetjük — ígérte Lehota. A hangja úgy csengett, mint a hamispénz. A fejsze ott volt letámasztva párjával a tűz­hely előtt. A széles pofájú, hosszú nyelőt akasztotta karjára, és indult kifelé. Szem- hunyorításig állt a ház előtt, s végignézett a tój mindent elborító fehérségén. Á közeli rét befagyott, tócsái felett téli madarak fel- hőztek. olykor sikongva csaptak az ég felé Mintha eltaszították volna, úgy indult el a süppedő földeken keresztül a messze sö­tétlő erdő felé. Az ég kalapja nevetségesen keskenynek látszott, s mint lerongyolódott fehér firhang szállongott alá a hó. Szembe fújt a szél. Lehota izzadtan lépett át a bodzával szegélyezett erdő árkán. A széltől vert erdő riogatva zúgott. Az óriás fák gallya úgy kelepelt. mintha ezer toronyban egyszerre szólna a húsvéti kere­pelő. Azután pillanatig tartó csönd lett. •Az író születésének 70. évfordulója al­kalmából. Az irtás szélén arasznyi vastag akácot szemelt ki Lehota, tövétől elkotorta a kaca- tot, s lecsapott fejszéjével. Az erdő recseg­ve visszhangzott, mintha segítségért kiáltott volna. Volt ebben a hangban valami rémü­letkeltő. Lehota kezében megállt a fejsze, hosszú percekig hallgatózott. A fák zúgása végigborzongott a havas erdőn. Lehotának úgy rémlett, mintha a nevét kiáltották vol­na messziről: Ábel!... S egyszerre megrop­pant háta mögött a gally. Nem volt ideje, hogy eldobja fejszéjét, és futásnak eredjen. Az új erdőőr, a romlott ember — így nevezték a környéken — barátságosan ne­vető arccal puskára / támaszkodva állt Le­hota előtt, becsukott félszemmel hosszan nézte a megriadt Lehotát, és megszólalt! — Fényes nappal?... Vagy talán verebet akartál fogni az orroddal? Ide azt a szer­számot, és gyössz velem!... A puskás válla kiszélesült, hangjából megmásíthatatlan keménység áradt. Előre- botlott frissen fényezett csizmájával néhány lépést, és kifejtette Lehota markából a fej­szét. — Aztán nehogy nekilódulj — szólt —, mert beléd eresztek. No, mehetünk. — Hová? — szorult ki Lehota torkán a hang, s az arca sárszínűvé vált. Mély ije­delem szántott végig a testén, előre-hátra tántorgott, s hangját könyörgésre fogta. Nem akarta, hogy bekísérje az erdő rossz hírű kisistene, és talán megverjék. — írja föl a nevem! Lehota Ábel va­gyok. Házam van a bogárzó mellett. Min­denki ismer a környéken. — Csak semmi cifra... — mondta a puskás. — A felügyelő is nagyon kíváncsi rád, bent. ö még nem ismer téged... — Le­hota szálfának dőlve nyöszörgött, térde in­gadozott. Bizonyossággal tudta, hogy nem megy be a romlott emberrel. — Családos ember vagyok... — Megfizetem a büntetés­pénzt, — mondotta. — No. aló előttem, ha már Ábel vagy... Fene szép neved van! — Lehota visszafelé forgott, a puskás vállánál fogva tolta maga előtt — Nem megyek! Érti? — kiáltott Le­hota. — És mi jogon tegez engem? Minden elszántsága a szemébe olvadt föl, fagyos könnye végigfolyt beretválatlan, szegletes arcán, szűkölt, mint a farkasve­rembe esett eb, s minduntalan kitépte ma­gát kísérgetője keze közül. Az erdőőr szája körül fekete csíkokban elevenedett föl a harag, szitkozódva emelte feje fölé puskája csövét. Lehota arcába. A szája csikorgóit, mintha kavicsot rágott volna: — Az anyád szentséges!... Égrengetőjlt a asivány fajodnak!... Megtaszította Lehotát és az inába rú­gott. Lehota fölhemperedett, és úgy maradt fekve. Fogásra lesve, szeme sarkából figyel­te a vadőr mozdulatát, aki puskát szoron­gatott a kezében. Most csak a fejszéje nye­lét szerette volna még egyszer megmarkol­ni. A puskás lehajolt, hogy felemelje em­berét. Lehota egyetlen szorítással lerántotta magához a gallyak közé. Félig megfagyott ujjait a szemébe véste, fogával rázta a vad­őr arcát. Ellenfele ökle a beleit döngette Hemperegtek a hóban fuldokolva. Egymás torkát szorongatták. A kezük és az arcuk véres és nyálas lett a pirosán loccsanó ütésektől, amint egymásba markol­tak. Lehota már kezébe kaparintotta bal­táját egy szúrás árán, azután újabb szúrá­sokat kapott, az utolsót, a legmélyebbet már nem érezte... A fölötte zúgó erdő egyetlen pirosságban lobbant föl a szeme előtt. Tel­jes erejéből sikoltani akart, de nem fért ki hang a torkán, s könyökéről a hátára zu­hant. Feküdt az irtózatosan hidegre válto­zott havas földön mozdulatlanul, mintha so­hasem lett volna ilyen fehér ágya. Madzag­gal felkötött csizmája talpán fekete cafat­ban lógott ki a kapcája, mint valami óriási varangy kitaposott bele. Az erdőőr dülöngve törölgette meg be- vérzett arcát, s megnézte zsebóráját: éppen kilencet mutatott. Mintegy fél percig bá­multa a mozdulatlanul fekvő Lehotát, s mintha megrémült volna tőle, elsietett, hogy tisztázza magát ott, ahol kell, mielőtt min­den nyomot el nem lep a hó... Száz éve született Saljapin Jaltától nem messze, a festői szépségű Gurzufban két nevezetességet mutatnak meg minden turistának: az egyik víz felé nyúló szik­latömb, mely Puskin nevét őrzi, a másik ha­sonlóképpen különleges alakú szikla, melyet Saljapinról neveztek el. Saljapin — az idősebb helybeliek máig emlékeznek rá — sokszor éne­kelt ezen a másik sziklán, csak a saját és a környék halászai, parasztjai örömére. De ugyanígy őrzik Saljapin emlékét ma mindenhol a Szovjetunióban, ahol csak járt és énekelt. 1873. február 13-án (más források szerint február 11-én) született Fjodor Ivanovics Sal­japin Kazányban. Igen szegény környezetben nevelkedett. Egész fiatalon egy kórusba kerül, s ismeretséget köt az ugyancsak itt éneklő Maxim Gorkijjal. 1890-ben minden előképzett­ség nélkül lép színpadra Ufában, egy helyi operatársulatban. Sokat utazik. 1892-ben pl. a Kaukázus környékén jár. Tbilisziben nagy­szerű énekmesterre talál Usatov személyében, aki azonnal felfedezte rendkívüli adottságait, Ingyen tanította, s ezen kívül is sok miivier*­ben segítette. Saljapin sorsa 1894-ben fordult még jobbra: Szentpétervárra kerül, több ope­ratársulatban énekel, de igazi hírnévre csak 1894-ben — ez moszkvai bemutatkozásának éve — tesz szert. 1901-ben a milánói Scala is megnyitja előtte kapuit, ezt követően pedig a világ vala­mennyi híres, nagynevű operája. Hatalmas erejű, szokatlanul nagy terjedel­mű basszbariton hangjával természetes biz­tonsággal énekelt mindig és mindent, Schu­bert dalaitól a legnagyobb orosz operák cím­szerepéig. De nem csak énekelt, hanem — kor­társainak is példát mutatva — valóban alakí­totta is az általa megformált hősöket. Színészi adottságai, énekesi tehetségével vetekedtek. Legnagyobb alakításaiban szerves egységben hatott az ének és a dráma. Különleges érzéke volt az orosz ihletésű előadó- és drámai művé­szethez, s népdalelőadásairól ugyanezt írhat­juk. Az operaénekesek egyik legnagyobbjára emlékezünk ezekben a hetekben. Találóan ír­ták róla: Saljapin csak önmagához hasonlít­ható. ***«•* EIA* PETŐFI UKRÁNUL Petőfi költeményeinek első ukrán fordító­ja Oszip Makovej, az ukrán irodalom nagy klasszikusa volt. Több, mint tíz Petőfi-fordítást adott az uk­rán olvasóknak Vaszil Surat, az Ukrán SZSZK Tudományos Akadémiájának tagja, a kitűnő költő, műfordító és irodalmár. Közöttük olyan fontos versek találhatók, mint „Az őrült”, „Költészet” és „A jegygyűrű”. Petőfi alkotásainak népszerűsítésében azonban a forradalmat megelőző időben Pav­lov Grabovszkij költő és forradalmár szerzett múlhatatlan érdemeket. Szibériai száműzeté­sében harminc Petőfi-verset ültetett át ukrán­ra. Elküldte fordításait Lvovba, ahol azok kü­lönböző újságokban meg is jelentek. Grabovsz- kijt elsősorban Petőfi költeményeinek forra­dalmi motívumai vonzották. Századunk huszas éveitől a negyvenes éve­kig kárpátaljai ukrán fordítók — Vaszil Grendzsa-Donszkij. Fegyir Potusnyak, Petro Migovk, Joszip Arhij, Jurij Kacsij fordították Petőfit. Sokat tett művészetének megismerte­téséért a kitűnő szovjet költő, Leonyid Per- vomajszkij is. 1938-ban Kijevben az ő fordítá­sában jelent meg a magyar költő első verses­kötete. Vlagyimir Sausure, a szovjet irodalom ukrán klasszikusa szintén fordított Petőfi-ver- seket. Az ukrán és a magyar nép költészete sok közös vonást mutat. Mindkét nép hosszú ideig harcolt külső és belső elnyomói ellen. Ukraj­nában a harc dalnoka nemzeti géniuszunk. Ta­rasz Sevcsenko lett, akinek műveit Weöres Sándor, Képes Géza, Hidas Antal és más köl­tők jóvoltából a magyar olvasók is jól is­merik. Igaza van Alekszandr Bileckij ukrán aka­démikusnak, mikor Tarasz Sevcsenkót a kora­beli világirodalom számos képviselőjével ösz- szehasonlítva arra a következtetésre jut, hogy költői alkatát tekintve Petőfi Sándorhoz állt legközelebb. Petőfi Szabadság, szerelem című hatsoros versét valószínűleg a világ minden nyelvére lefordították. Egy poltavai születésű ukrán férfival vitatkoztam a versről. Ismerősöm, aki a költeményt már iskolás kora óta ismeri, he­vesen bizonygatta, hogy nem Petőfi, hanem Grabovszkij műve. Minden valószínűség sze­rint az iskolában valaha tanult vers úgy ma­radt meg az illető emlékezetében, mintha azt ukrán költő írta volna. Alighanem arról van szó, hogy ez a népszerűségnek már olyan fo­ka, amelyen az irodalmi műalkotás szerzőjé­nek kiléte elhomályosul. Petőfit azért is nagyon szeretem, mert éle­tem első, nyomtatásban megjelent műve a Nemzeti dal ukrán fordítása volt, mely 1948- ban egyetemista koromban készült. Verseit eredetiből fordítom. 11 éves koromban egyet­len szó magyar tudás nélkül kerültem Buda­pestre. Az élet rákényszerített, hogy megtanul­jam a nyelvet. Ma hálás vagyok a sorsnak, hogy ilyen lehetőség nyílott meg előttem. Pe­tőfi, Arany János, Ady Endre, József Attila, Illyés Gyula és Weöres Sándor nyelve olyan kincsesbánya, melynek feltárása örömet okoz számomra. Milyen nehézségekkel találkoztam fordítói munkásságom során? Minden mű nehéz a ma­ga módján. Ma, amikor „tartosolyomban” Pe­tőfi 60 versét és két nagy epikai művét őrzöm, különösen érzem ezt. Az Apostol lefordítása természetesen több energiámat vette igénybe, mint például A magyar nemes, bár ez is pon­tos ráhangoltságot igényelt. A János vitéz for­dítását viszont a néomesei matívumok teszik nehézzé. Áz egyszerűséget néha nehezebb visz- szaadni. mint a bonyolultságot. Petőfi szü'etésének jubileumát a János vitéz lefordításával ünneplem; 28 ezres pél­dányszámban jelent meg 1972 tavaszán, a Ve- szelka kijevi kiadónál. E művét 1970-ben a Balaton partján, magyar barátaim vendégsze­rető gondoskodása közepette kezdtem fordíta­ni, a szigligeti alkotóházban. Azt terveztem, hogy a költő születésének 130. évfordulójára jelentetem meg a művet. Boldog vagyok, hogy álmom megvalósult. Az ukrán gyerekek, de a felnőtt olvasók is szeretettel fogadták János vitéz és Iluska történetét. A jubileum alkalmából találkozom olvasó­immal, akiknek fordítói munkámról és Petőfi költészetének sajátosságairól beszélek. A ma­gyar költő ugyanolyan élő, mint Puskin, Sev­csenko, Miczkiewicz, mint mindazok a köl­tők, akik kifejezték népünk szellemét. Jurij Skrobinye* Az államigazgatás korszerűsítése és az egészségügy A lakosság egészségügyi ellátása, s annak színvonala, fejlesztésének üteme nagymérték­ben az adott társadalom gazdasági teherbíró képességétől, s társadalompolitikai struktúrá­jától függ. Különösen fontos ennek hangsúlyo­zása napjainkban1, mert az elmúlt három év­ben az egész társadalmunkat átfogó állam- igazgatási korszerűsítés jelentősen befolyásol­hatta egészségügyi ellátásunk fejlődését. A tanácstörvény végrehajtási utasítása ér­telmében megváltozott a járások jogállása, s az addigi járási színtű hatáskörök döntő része a községi színtű tanácsok hatáskörébe került át. A közigazgatási átszervezés által érintett terü­letek politikailag tisztán látó optimista lakossá­ga körében is nem kis szorongással tekintettek jövőjük felé. Az egészséges lokálpatriotizmus­ból fakadóan kísérték figyelemmel, hogy az ad­dig elért eredményeiket, további fejlődésüket nem fogja-e veszélyeztetni az államigazgatás korszerűsítése. Igen nagy várakozás előzte meg az egész­ségügy irányításának decentralizálását, s szá­mos kérdésben vártuk a gyakorlati próbát ve­zetők és beosztottak egyaránt Az addigi járási irányítás alatt működő egészségügyi intézmények és szolgáltatások egy része, mint a közegészségügyi-járványügyi szolgálat, körzeti gyermekorvosi szolgálat, tü­dőgondozó intézetek és szülőotthonok, stb. megyei színtű irányítás alá kerültek. Az egészségügyi hálózat legszélesebb és népesebb része, így a körzeti orvosi hálózat, a védőnői szolgálat, bölcsődék, s öregek napközi otthonok a községi tanácsok hatáskörébe ke­rültek. A tanácsok feladata lett az alapvető tárgyi feltételek megteremtése, a folyamatos működtetés biztosítása, s ezen túlmenően a munkáltatói jogok gyakorlása is. A községi tanácsi vezetőket segítenünk kellett a kapott új hatáskörök végrehajtásá­ban, melyet egyrészt körlevelekben kiadott irányelvek útján, másrészt személyes találko­zások útján tudtunk biztosítani. Úgy írásos, mint szóbeli segítségnyújtásunknál minden al­kalommal kiemeltük, hogy tevékenységünk el­sősorban javaslat és irányelvként értemezhető, s nem kívántuk a tanácsi önállóságot még részletkérdésekben sem megsérteni. A tanácsok és végrehajtó bizottságaik az esetek döntő részében reálisan ítélték meg az egészségügyi ellátás helyzetét és problémáit. Már az 1971. évi választások során javult az egészségügyi dolgozók közéleti tevékenysége, amit bizonyít az is, hogy 14 tanácsban találunk orvost a tanácstagok soraiban, de alig akad olyan tanács, ahol egészségügyi szakdolgozó ne tevékenykedne. Ennek szükségszerű követ­kezménye az, hogy községi vezetőink is lénye­gesen aktívabban kísérik figyelemmel az egészségügyi ágazat szakmai és társadalmi te­vékenységét. Az együttműködés eredményességét bizo­nyítja, s az egészségügy fejlődésének megtor­panását jóslókat cáfolja a járáson belül el- 'rt eredmény is. 1970-től, a nagy közigazgatá­si átszervezések évétől járásunkban két újabb írvosi körzetet, két gyermekorvosi körzetet éjlesztettünk, ugyancsak kettővel emelkedett a fogorvosi körzetek száma is. Az egészségügyi dolgozók körében járásunkban a fluktuáció minimális. * e stabilitást pozitívan beír ­lyásolták a hatásköri változások Nagyméretű fejlődés következett be a szociális gondoskodás területén. 1971-ben és 1972-ben öt községben nyílt öregek napközi otthona, s 1971-ben kezd­tük a társadalmi gondozónői, hálózat kiépíté­sét. 1972. első negyedévében még mindössze 25 aktívánk működött, s az év végére számuk hatvanegyre emelkedett. Egyenletesen javult csecsemőhalandóság! mutatónk, mert 1970-es 37 ezrelékes szintünk­kel szemben 1971-ben 34, az elmúlt évben 33,8 ezrelékre javult eredményünk. Az elért ered­ményekben a döntő érdem a területünkön mű­ködő egészségügyi dolgozók, s tanácsi vezetők munkáját illeti. Alapvető s meghatározó jelentősége van ai egészségügyi ellátás vonatkozásában a korsze­rű tárgyi feltételeknek. A fejlődés e téren is egyenletes és kedvező volt. A létesítmények biztosításánál a döntő teher a községeket ter­heli, s ennek nagyságát bizonyítja, hogy egy körzeti orvosi lakás, rendelő és váró helyiség­gel történő építési költsége eléri, vagy megha­ladja az 1 millió forintot. Ha ugyanezt épü­letvásárlás és korszerűsítés útján biztosítják, a költség akkor sem kevesebb, mint félmillió fo­rint. Ezt figyelembe véve még pozitívabban értékelhető az az erőfeszítés, melynek eredmé­nyeként 1970-ben Nyírtura és Oros községek­ben, 1971-ben Nyírtelek és Ibrány községek­ben, valamint Tiszavasvári nagyközségben ad­tak át rendeltetésének korszerű orvosi lakáso­kat és rendelőket. A fejlődés folyamatosságát bizonyítja, hogy 1972-ben került átadásra Gá- vavencsellő és Ibrány községben minden igényt kielégítő körzeti orvosi rendelő, s ugyancsak az elmúlt év őszén kezdte meg működését Búj községben korszerű körülmények között a IL számú körzeti orvos. E dinamikus fejlődés ellenére sem hallgat­hatjuk el gondjainkat, melyeknek megoldási lehetőségeit községünk anyagi teherbíró ké­pessége határozza meg. A tervidőszak feladata Nyírtelek nagyközségben a jelenlegi betöltet­len orvosi körzet objektív feltételeinek megte­remtése. Nagyhalász nagyközségben is orvosi lakás hiányában betöltetlen egy orvosi kör­zet. Célkitűzéseinknek megfelelően ez. < n nyer megvalósítást Kótaj községben a u - i- mú orvosi körzet „üzembe helyezése”. Folya­matban van Kálmánháza és Tiszabercel köz­ségben a megfelelő létesítmények biztosítása. Az előre meghatározott időponthoz viszonyít­va késve, de befejezés előtt áll a baktalóránt- házi és nyírbogdányl bölcsődék építése. A tervidőszak végéig évenként legalább kettővel kell növelnünk az öregek napközi ott­honainak hálózatát. Biztosíiani kell az elavult épületek korszerűsítését, a körzeti orvosi el­látás és egyéb egészségügyi intézmények vo­natkozásában. A fejlesztésből adódó pénzügyi nehézsége­ken túlmenően a meglévő intézmények üze­meltetése, s fenntartási gondjai teljes egé­szében a községeket terheli. Nem egy esetben az egészségügyi dolgozók és tanácsok között az e téren még megoldatlan problémák vezet­nek vitához. Különösen az orvosi rendelők fenntartási normatíváit meghatározó jogszabá­lyok már túlhaladottak, s kifejezetten akadá­lyozzák az előrehaladást. Dr. Márton Mihály, » nyíregyházi járás főorvosa

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents