Kelet-Magyarország, 1973. február (33. évfolyam, 26-49. szám)
1973-02-04 / 29. szám
IVB. It t mä Utazás az árak körül (3.) Ho«d lelt aw. olcsó aril ? Már félig megrakta az asz- jzony a kosarat, amikor eszébe jutott, hogy két tányért is kellene venni. Nem egész készletet akart, csak két darabot és nem vékony, mintásat, csak egyszerű fehér porcelánt, olyat, ami nem kerül sokba. Nem talált. Aztán a tészták között keresgélt, hátha van kéttojásos, de az sem volt. Pedig a hosszú gondolán ott sorakoztak egymás mellett a 8, a 6, a 4 tojásos tészták; . csak éppen az hepn volt, amit keresett. Ja, még szalvétát is' kellene venni — jutott eszébe — és átlépett a másik gondolához. 5,4Ó, 5,60, sőt még 8—9 forintot is volt. De hol a 3,60-as? Ig£z, hogy az nem olyan giíSztusos, mint a többi, de hát istenem, úgyis eldobja az erríber. Eltűnik a liawyoniáuvos Sokáig lehetne folytatni a sort, hogy van ugyan WC-pa- pír, de nem az a lapokra hajtott 2,30-ért, hanem tekercses, de az már 5,50-ért. Vagy van választék a borotvapengékből is, csak a legtöbb helyen hiába keressük az olcsót. — Uram bocsa’ —, egy forint alatti áron. Baj-e, hogy van zsilett 6,50-ért, vagy van 8 tojásos tészta? Nem! Sőt, csak örülni lehet, hogy Van miben válogatni, és akinek van rá pénze, vegye akár a legdrágábbat. Csak az már baj — és nagy baj —, hogy nincs megfelelő választék az olcsóbbakból, azokból az árukból, amire a kisebb keresetűeknek i,.s szüksége van. Mi lehet az oka, hogy nincs, vagy csak ritkán kaphatók ilyen áruk? Talán nem gyárt az Ipar? Kétségtelen, hogy van ilyen is: egy új termék piacra dobása után — ami szinte minden esetben drágább — eltűnik a hagyományos, az olcsóbb. De azért nem minden Olcsó — és tegyük hozzá: jó minőségű — áru gyártását szüntették meg. még akkor sem. ha a gyártó vállalatok nyereségérdekeltsége ezt diktálná. Mert vannak a fogyasztóknak is érdekei, és olyan rendéletek, amelyek énnek betartására kötelező szabályokat írnak elő. 4 Nekik sem érdekük Az iparra tehát minden hem kenhető. Csakhogy van égy másik bökkenő is: a kereskedelmi vállalatoknak sem érdeke — sőt a kereskedelemben dolgozóknak sem —, hogy legyen olcsó áru. A — saját rrtagúk által meghatározott — tervszárnok magasak, évről évre többet kívánnak forgalmazni és végső soron a dolgozók is magasabb forgalom után kapják a jutalékot. x Ezeknek az érdekellentéteknek a feloldására hozott rendelkezést néhány évvel ezelőtt a belkereskedelmi miniszter olyan formában, hogy kötelezővé tett néhány fontos és olcsó — ismét ide írjuk: jo minőségű — cikk árusítását. Ezt a listát évenként felülvizsgálták és rendszerint ki is bővítették. Nemrégiben jelent meg új rendelkezés, amelyik a kibővítés mellett korszerűsített te a cikklistát. Mit is jelent ez a bővítés? Például azt. hogy — miután központi árintézkedéssel drágább lett a tej és a tejtermékek — kötelező a Liga. margarin árusítása, azért, hogy legyen mivel a vajat pótolni. Vagy gyakran hiányzott a boltokból a szárazelem, amit most már szintén kötelezően írnak elő. A- ruházati termékek közül érintett legnagyobb sort az új intézkedés: 47—50 árufélét tartalmaz a lista. Az eddigi pamut iskolaköpeny mellett ezután ott kell lenni az olcsóbb műszálas iskolákö- penyeknek, a férfi, a női és a gyermek száras félcipőknek, de kötelező a 100 forinton aluli villanyvasaló, vagy a korábban csak elvétve kapható síküveg árusítása is. Lisfa is, áru is Hosszú lenne mind a 110 áru nevét felsorolni, azoknak a neveit, amelyeket a keres- kedt'emnek árusítani kell, de talár, erre nincs is szükség, mert valamennyi érdekelt vállalat, vágy szövetkezet tudomást szerzett erről az intézkedésről. De ez önmagában még nem elég: a boltoktól is meg kell követelni, hogy ne csak lista legyen, hanem áru is legyen mögötte. Mit tegyenek ezért a kereskedelmi vállalatok, szövetkezetek vezetői ?, Mindenekelőtt azt, hogy kijelölnek boltokat, vagy nagyobb áruházakban osztályokat, ahol állandóan megtalálhatja a vásárló a keresett olcsó árukat. És még valamit: valamiféle olyan jutalékrendszert dolgozzanak ki, amivel nem hozzák hátrányos helyzetbe az ott dolgozó eladókat, akik maguk is a kisebb fizetésűéit közé tartoznak és egy másik boltban ők éppen olyan vásárlók, mint bárki más. Rendszeres ellenőrzést! És ez még mindig nem minden, amit a kereskedelem tehet a vásárlókért, a vásárlók bizalmáért. Gondoljunk csak arra, mennyire bosszantó, ha egyik napról a másikra — sok esetben csak fillérekkel is — drágább lesz az áru. Igaz, hogy ezt legtöbb esetben az ipar idézi elő, de ilyen esetben a kereskedelem feladata, szerepe az lenne, hogy ne kövesse ezeket a filléres változásokat, mert ezzel bizalmatlanságot kelt a vásárlókban. Aztán az is, hogy az eddigieknél sokkal szigorúbban lépjen fel az ipar ilyen magatartása ellen. Ezekben a napokban egy- re-másra látnak napvilágot az árak stabilizálására irá- nyúló különböző intézkedések. Ezen a héten tartott például országos árkonferenciát Csikós Nagy Béla államtitkár, az Országos Anyag- és Árhl- valal elnöke, ahol beszámolt arról, hogy szélesebb körben terjesztik ki az új áru megjelenése előtti árellenőrzést. Nos, ez az iparra vonatkozik, de az ellenőrzésben, a kereskedelem ellenőrzésében nagyobb szerepet kell vállalni a tanácsoknak is. A megyei tanács kereskedelmi osztálya gyakran tart ilyen ellenőrzéseket: évente több vállalatot és szövetkezetét számoltatnak be áralkalmázásukról, árpolitikájukról. Ebben az évben azonban az érhivatal elnöke a helyi tanácsoknak is kötelezővé tette az ellenőrzést, hogy ezzel is hozzájáruljanak az árak stabilizálásához. És mindezt csakis a vásárlók érdekében! • Balogh József Új közlekedési lámparendszer Nyíregyházán Átadás előtt Nyíregyháza egyik legforgalmasabb közlekedési csomópontjának — a Dózsa György utca, a Jókai tér és a Véső utca kereszteződésének — közlekedési lámparendszere. Az 1 millió 350 ezer forint értékű berendezés a városi tanács beruházása alapján a Budapesti VILATI, valamint a budapesti összefogás Termelőszövetkezet kivitelezésében készült d. A jelzőlámpák és a KRESZ-táblák a jelenlegi legmodernebb típusúak. Az útkereszteződésben elhelyezett jugoszláv TESLA gyártmányú vezérlőszekrény műszerei automatikusan — az előre beállított programnak megfelelően — irányítják a lámpákat, melyek a KRESZ legújabb szabályai szerint vannak elhelyezve. A közúti forgalmat irányitó lámpákból öt az úttest fölött van felfüggesztve. Kettő-kettő a Dózsa György utcán, a városközpont, illetve a temető és egy a Jókai tér felőli sávok forgalmát irányítja. A három színű — piros, sárga, zöld — lámpákban *220 voltos, 00 wattos reziszta- izzók vannak, melyek rázkódásmentesek és a normál izzóknál tízszerte nagyobb élet-' tartamúak. A tartóoszlopokon négy közúti forgalomirányító lámpa van, a kereszteződés minden irányából egy- egy. A gyalogosforgalmat a három átkelőhelyen 6 lámpa irányítja, melyek zöld és piros színt mutatnak. A zöld jelzést villogó zöld követi és ekkor már nem szabad a jár-_ dáról lelépni. A Dózsa György utcán át gyalogosforgalom csak a kereszteződés város- -központ íelőli résa£n] >yan. A" felfüggesztett forgalomirányító lánmák alatti, valamint az oszlopokon lévő jelzőlámpák feletti KRESZ- táblákban az egyenként 32 wattos körfénycső mellett relé és két-két 25 wattos izzó világít. Ha a körfénycső kiég, a relé automatikusan bekapcsol és így a jelzőtábla továbbra is világít. Nyíregyháza forgalomirányító berendezését a jövőben össze lehet kapcsolni a többi forgalmas útkereszteződésekben éoülő új lámparendsze- rekkel. Többek között a Szabolcs-szálló és a Csemege Áruház közötti gyalogos átkelőhely közeljövőben elkészülő jelzőlámpáival. A Dózsa György utca és a Jókai tér sarkán lévő forgalomirányító lámparendszer műszaki átadása — a próba- üzemelés befejezése után — február 9-én lesz. (b. I.) A traktoros a Pince-hegyen szántott. Kiabálásra lett figyelmes, aztán egy véres kezű férfi állt meg előtte. Egyik kezében egy balta, a másikban egy tőrkés volt. Mielőtt bármit is kérdezhetett volna, megszólalt a látogató: — Eredj, szólj a rendőröknek Megöltem egy embert. A traktoros nem akarta hinni, de aztán csak elment a rendőrökért. Mikor visszaértek és beléptek az előszobába, borzasztó látvány tárult eléjük: egy férfi Vértócsában feküdt a földön. A szíve még működött, de már csak néhány percig. A tettes pedig az árok partján ült, mellette a balta, a gyilkos Szerszám. Akkor és azóta milliószor végiggondolta már, hogy mi történt: megölt egy embert és bármennyire is bánja, nem érzi magát bűnösnek. Minek is kellett felvenni ismeretlenül a szekérre? Leadta a hízót Mátészalkán és elindult hazafelé Nvírcsa- holvba. Reggel 7 óra sem volt, mikor a határban meglátta áz idegent. Felkérezkedett, azt mondta: elfogyott a pénze. visve e' magával Csaho- lyie. Észre sem vette, máris hazaértek. Először az italboltnál állította meg a lovakat: vett egy félliter “pálinkát, A tárgyalóteremből Gyilkosság; a Pince-hegyen hogy megkínálja az embereket, akik hajnalban segítettek feltenni a disznót, aztán új ismerősével is megittak két felet. Talán a pálinkától megeredt a nyelve; Elmondta, hogy járt a családdal, az ismerős meg mindjárt ajánlkozott is, hogy majd ő szerez egy asszonynak valót. Azt is mondta: megnézné a házat, ha már ő lesz a közvetítő, nem árt ismerni a körülményeket. Szinte barátként értek haza, már pertut is ittak, aztán bemutatta a lakást. A konyhában előkerült a pálinka, sonka, szalonna. Az ismerős is beszélt a családjáról, elmondta, hogy Mátészalkán lakik. ö is szeret gazdálkodni. Délben etetni kellett a jószágot. A gazda kiment, negyedóra alatt végzett az egésszel, aztán visszament. Mikor kiment, még az asztalon vólt a rádiója, órája, gyufa, cigaretta, most mes semmi nincs ott. Hová lett? — Amíg kint etettél, bejött ide egy ember, az vitte el — mondta az ismerős. Kimént az udvarra és keresgélni kezdett. Nem sokáig, mert a virágbokrok ajól előkerült a. táska és benne a rádió is. Mire visszament, már az óra is ott volt a helyén. — Nagyon ideges lettem —<■ mondta a tárgyaláson. — Nem elég, hogy etetem, iratom, elmondom a legbelsőbb magánügyem, akkor még meg is lop? Akkor mondtam, hogy igazolja magát. Azt mondja: nincs nála semmi igazolvány. Én meg, hogy meg ne szökjön, levetkőztéttem. Levettettem vele a pulóverét, ingét és nadrágját, úgy gondoltam, így biztos nem menekül. — A ruháját kivittem az udvarra és a kerítésre tettem. Mikor visszamegyek, ott áll az előszobában, kezében a tőrrel, amit a szalonnaevéshez adtam neki. Nekem támadt. A könyökömet érte. Én meg nem tudom, honnan vettem a bátorságot, hogy hátat fordítsak neki, beugrottam a konyhába. Ott volt a balta a spór alatt, a fásládában. Felkaptam. Farkasszemet néztünk egy darabig, aztán rákiabáltam, hogy dobja el a tört. Ki az udvarra. Eldobta. Ezután már a támadó maradt védtelen. Hogy meg ne támadják, mindkét kezével elkapta a balta nyelét. Húz- gélták, ráncigállák egymást, mindketten meg akarták szerezni az ütőszerszámot. A gazda bizonyult erősebbnek. Aztán, mikor már csak ő fogta a balta nyelét, nagyot ütött ellenfele fejére. Ez az ütés halálos volt, de az orvosszakértők 17 sérülést találtak a testén. A neve: Balázs József volt. Német László 48 éves, Nyír- csaholy, pince-hegyi földművest a megyei bíróság dr. Rajka Sándor tanácsa hirtelen felindulásban elkövetett emberölésért 5 év szabadságvesztésre ítélte, amelyet szigorított börtönben kell végrehajtani. Az ügyész eltérő minősítés miatt és súlyosbításért, a vádlott és védője ugyancsak eltérő minősítés miatt és felmentésért fellebbezett. Másodfokon a Legfelsőbb Bíróság dönt. flh J.) Az új forgalomirányító berendezés „műszeTagyát” bálja Répásy László és Szabó László üzembe helyező. Emil felvétele) pró(Elek lavuló városi egészségügy Mimién körzetben orvom rendel Számottevően javul az idén Nyíregyháza lakóinak egészségügyi ellátása. Mindenekelőtt azért, mert áprilistól „emberemlékezet óta” első esetben valamennyi körzeti orvosi állást betöltenek. Úgy, hogy közben újabb orvosi körzeteket is létrehoztak, illetve létrehoznak. Ezzel 23-ra egészül ki az orvosi körzetek száma, a gyermekorvosi körzeteké pedig 13-ra. Ez pedig azt is jelenti, hogy 2600—2700 lakos egészségügyi ellátása jut egy-egy körzeti orvosra és ezzel már megközelítjük az országos átlagot. Január elsején három körzeti orvos állt munkába Nyíregyházán. Március elsejével a 11-es számú, bujtosi körzetnek is lesz orvosa, s amint a Homok téren az építők átadják az egészségügyi kombinátot (az év első felében várható), ott is megkezdi a „páros” rendelést a négy újabb körzeti kettő a Jósaváros felnőtt lakói, kettő pedig a kicsinyei ellátására. (Pillanatnyilag ezt a munkát az északi lakótelep orvosi körzetében látják el helyettesítéssel.) A Homok téri egészségügyi létesítményben 4 „felnőtt” orvos és két gyermekorvos, asszisztensekkel és védőnőkkel, nonstoprendeléssel végzi majd gyógyító munkáját, reggel 8-tól délután 6-ig, 2 óra ebédszünettel. Ezt a rendelési formát már 14 körzetben — ahol erre a megfelelő feltételeket megteremthették — bevezették. A városi szakrendelő éjszakai orvosi ügyeletét is tekintetbe véve a nap 24 órájában 4 óra kivételével állandó orvosi segítséget kaphat ezekben a körzetekben a rendelőkben a lakosság. Az újabbakkal együtt létrehozott 23 orvosi körzetből 2 kombinált, úgynevezett üzemorvosi körzet. Az egyik a MEZŐGÉP Vállalatnál már működik, s ellátja a környező üzemek dolgozóit, valamint a környékben lakókat is. Szeptemberben hasonló üzemorvosi körzetet hoznak létre a déli ipartelepen. Csak ezen a két helyen végzi főfoglalkozásként munkáját az orvos. A többi 19 üzemorvosi rendelőben napi 1—3 órában mellék- foglalkozásként, illetve másodállásban dolgoznak. Az idén lehetőség nyílik arra is, hogy újabb üzemek dolgozói kapjanak orvosi felügyeletet. Január elsejével ugyanis napi plusz 10 óra rendelési idővel fejlesztették az. üzemorvosi hálózatot Nyíregyházán. E 10 órának az elosztása most van folyamatban. Elég nehéz lesz, mert igény többre lenne; üzemorvosra vár a KEMÉV, a háziipari szövetkezet, az 5. sz. Volán, a vendéglátóipari vállalat és a Patyolat is. <k. e.j Zsiguli mintabolt Zsiguli mintaboPot nyit Budapesten, a VII. kerület Kertész utca 38—40. számú épületben a Bakony Művek. A szovjet autógyárnak alkatrészeket gyártó veszprémi vállalat ezzel az alkatrész- és gépkocsitartozék-ellátást igyekszik javítani. A szaküzletben szaktanácsadással is az érdeklődők rendelkezésére állnak. A Zsiguli-tulajdo- nosok megvásárolhatják itt az ablaktörlőket, a gyújtáselosztókat, a kormányzáras gyújtáskapcsolókat, a magas és mély hangú kürtöket, a timkor gyertyákat és a különféle járművillamossági cikkeket. Az új Zsiguli mintaboltot február 8-án nyitják meg.