Kelet-Magyarország, 1973. február (33. évfolyam, 26-49. szám)
1973-02-24 / 46. szám
1673. február 24. KELET-WAGVARORSTAö *. am II tavaszi nyitány elüti a Nyírbátori Dózsa NB II! as labdarúgócsapata «4 világ sporfjja — soiokbcn Hét végi sportműsor SZOMBAT A városiasodé Nyírbátorban a Határőr Dózsa Sport* egyesület vezetőt a meglévő lehetőségek ée feltételek mellett, nagy körültekintéssel és szakértelemmel végzik * kedvelt NB III-as labdarúgó- csapatuk felkészítését a tavaszi rajtra. Magyar István határőr főtiszt, a Nyírbátori Dózsa SE, titkára szerényen, de bizakodva szólt gz előkészületekről: — A labdarúgó-bajnokság tavaszi idényére labdarúgó NB III-ae keretünk január 3-án kezdte el a felkészülést. Az alapozó Időszak február lO-ig tartott, s ez Idő alatt heti négy edzésen vettek részt játékosaink — mondta —. Az alapozás során Franyó József edző és Magyarosi Sándor sporttiszt — ketten készítik fel a csapatot — arra törekedtek, hogy a régi és az új játékosok egyaránt olyan fizikai erőnlétre tegyenek szert, mely biztosítja majd a csapat tavaszi jó szereplését. — A bajnoki nyitány 'március 18-án lesz, addig mi a felkészülés további menetrendje?-J- Február 15-től kezdődött el a formába h02ás Időszaka, heti öt foglalkozással Ez időszak alatt a már említett két szakvezető a csapat technikai, taktikai készségének fejlesztésére fordít nagy gondot. Az előkészületi mérkőzések pedig azt a célt szolgálják, hogy a még maradó, valamint a legutóbb bevonult, fiatal játékosok megismerjék egymást, összeszokjanak, s ütőképes Csapattá kovácsolódjanak. A csapat eddig az előkészületi találkozók során biztatóan játszott, reméljük, hogy az elkövetkező találkozókon tovább javul az együttes formája. A bajnoki rajtig még a megyei I. osztályú Tyukodi Tsz SE, valamint az NB lien MGM Debrecen ellen tervezünk két-két mérkőzést. — Az igen komoly alapozás és felkészülés talán titokban feljebbjütdsi remények jegyében zajlott? — Sem nyíltan, sem titokban nem reménykedünk magasabb osztályba jutásban Ilyen reményeink nem Is lehetnek, hiszen á Szabó SE »Zinte behozhatatlannak tűnő előnnyel vezet. Szerények a céljaink. Csupán az a tervünk. hogy a csapat főleg hazat bajnoki mérkőzésén szerepeljen eredményesen. élvezetes jó játékot nyújtva. Méltóképpen akarjuk képviselni a labdarúgó NB Ill-ban a várossá nyilvánítás előtt élló Nyírbátor színeit. A bajnokság befejeztével az ötödik helyen szeretnénk végezni. — Kik alkotják rngjd e tavaszi Idényben a csapatot? — A következő tizennyolc játékos vett részt a felkészülésben: Májer József, Kálmánczhelyi Ferenc. Kántor István, Lat.anlk István, Rigó Tamás, Fóhn Tamás, Bujdosó János. Kokas Miklós. Sinka János, Kiss Mihály, s a következő új játékosok: Bemáth Péter, Magyar László. Borsfái József, Galambos: István, Juhász János, Marci István. Kesztyű Tibor és Ráez Mihály. — Milyennek ítélik a keretet? — Az együttes összetétele máris bíztató. Megítélésünk szerint védelmünk feltétlenül erősödött üalambosival. aki az NB tl-es Nyíregyházi Spartacus-Petőfi SC-ből került hozzánk. E csapatrésztől továbbra Is megbízható jó teljesítményt várunk, Középpályán tapasztalt és kiforrott „Öreg” játékosok szerepelnek, Fóhn, Rigó ée Bujdosó személyében. A csatársorunk az a csapatrész, mely most van kialakulóban. Ha sikerül megoldanunk, hogy a két rutinos játékos — Kokas és Sinka mellé — megfelelő partnerek kerüljenek, úgy támadóink a tavasz során sok gondot okozhatnak az ellenfeleknek. — Milyen elképzeléssel várják március lS-át, a tavaszi bajnoki nyitány napját? — Együttesünknek — bár szerény keretek között — rendelkezésére állnak a sikeres szerepléshez szükséges anyagi és erkölcsi feltételek. Csapatunk élveid Nyírbátor sportkedvelőinek bizalmát és támogatását is. s ez a csapat minden tagjának csak nagyobb önbizalmat ad a mérkőzéseken. A sportegyesület vezetői lehetőségeikhez mérten mindent elkövettek, hogy a tavaszi nyitány napjára jól felkészített csapatot küldjenek a zöld gyepre. A játékosok jó hangulatban, jó küzdőszellemben várják az idénykezdetet. Ezek alapján a tavaszi idény elaő bajnoki mérkőzésén, a hazai pályán ■ Törökszentmiklósi Vasas ellen sorra kerülő találkozón feltétlenül győzelemmel szeretnénk kezdeni. Fekete Lajos LISSZABON Elmarad a márciusra tervezett Portugália—Izrael barátságot válogatott labdarúgó- mérkőzés. BUENOS AIRES Az 1978. évi, Argentínában sorra kerülő labdarugó-világbajnokság emblémájának megtervezésére pályázatot írtak ki. Az első díjat Roberto Raul Seijo neves argentin grafikus kapta; aportmez.be öltöztetett gaucho-jáárt. RIO DE JANEIRO Az utóbbi évtizedek egyik legnagyobb botránya zajlott le a Bahta—Flamengo brazil labdarúgó bajnoki mérkőzésen. A 88. percig nem volt semmi baj, minden rendben ment, a Flamengo 1:0-ra vezetett. Ekkor azonban Matos játékvezető 11-est ítélt a ríó- iak (Flamengo) ellen, A büntetőt Renato kapus kivédte. A bíró szabálytalanságot látott, újrarugást rendelt el. Elszabadult a pokol. A Flamengo Játékosok összeverekedtek az ellenféllel, beözönlött a játéktérre a közönség is, mindenki verekedett. Két Flamengo játékos, a hátvéd Freddy, s a kapus Renato megsérült a ese- tepatéb&n. Különösén Freddy Pozsony felkészült a műkorcsolyázó és jégtánc VB-re Hírügynökségi jelentések szerint Pozsonyban lassan a befejezéshez közelednek a Zimny-stadlonban kedden kezdődő 1973. évi műkorcsolyázó- és jégtánc-Vilógbaj- nokság előkészületei., A világbajnoki esélyekét illetően e szakemberek körében csaknem egyöntetű a vélemény a tekintetben, hogy a négy versenyszám közül háromban akár most oda lehetne adni áz aranyérmet a csehszlovák Ondrej Nepeiának, továbbá a párosban a szovjet Irina Rodnyina. Alekszandr Zajcev kettősnek és a jégtáncban a Ludmilla Pahomova, Alekszandr Onrs- kov párnak. Kik pályáznak még a dobogóra? A férfiak mezőnyében a többszörös olimpiai, világ- és Európa-bajnok Nepálét a papírforma szerint a szovjet Czetveruhin csak megszorítani tudja, a harmadik helyért viszont nagy harc várható a kanadai Toller Cranston és az NÜK-s Jan Hoffmann között. A női verseny teljesen nyílt. Szinte egyenlő eséllyel pályázik a dobogó legmagasabb fokára a kanadai Karin MapnuMen és az amerikai Janet Lynn — mert nem valószínű, hogy a kölni Európa-bajnok NDK-« Christine Errath bélé tud szólni az első helyért folyó versenybe. Többen úgy vélik, hogy a Kölnben nem Indult másik NDK-bell, á már teljesen egészséges Sonja Morgenstern kellemes meglepetést okozhat az európai versenyzőkért szurkolóknak. Párosban aligha lehet kétséges a szovjet Ulanov házaspár második helye, vjg?ont a bronzéremért - nagy harc várható az NDK-s Gross, Ka- pelmann és a nyugatnémet Lehmann, Weisinger kettőn között A jégtáncban a nyugatnémet Buck testvéreknek most is meg kell majd elégedniük az ezüstéremmel, mert — a kölni EB is bizonyítottá — az idén a 24 éves Erich bősz- szabb sérülése és egyetemi tanulmányai miatt nem képesek versenyben lenni Gors- kovékkal. esete volt érdekes: a rendőrök elől kifelé rohant a pályáról, át akart ugorni a szöges drótkerítésen. Fennakadt rajta, hátulról a rendőrök ütötték, élőiről pedig a feldühödött nézők. Renato sérülését rendőri gumibot okozta. A teljes rendőri készültség bevetése után ügy-ahogy helyreállt a rend, a 11-es rúgással folytatódott a találkozó. Renato másodszor Is kivédte. Mato« játékvezető azonban límétlést határozott el. Megint botrány tört ki. Ez azonban már rövid Ideig tartott és végül Is a Bahta egyik csatára berúgta a büntetőt. 1 :l-el végződött a nem mindennapi mérkőzés.. A Flamengo játékosait és a játékvezetőt rendőrök kísérték az öltözőbe és eléggé nehezen tudták megakadályozni. hogy a bejárainál összegyűlt 400 néző ne okozzon nagyobb bajt PÁRIZS Az amerikai teniszező Stanley Smith és a spanyol kosárlabdázó Emllíano Rodriguez kapta az 1872. évi Pierre Coubertln „fair play” díjat. Az amerikai sportoló kitüntetésének indokolása: a Davis Kupa döntőjében egy súlyos, őt sérelmező játékvezetői döntés után is önuralmat tanúsított. Rodriguezt egész pályafutása során megnyilvánuló «portszerűségéért ..díjazták”, Tiszteletbeli diplomát kapott Dieter Speer (NDK', a sapporót téli olimpiai játékokon, Pascalé Tremoulet francia sielő a francia egyetemi bajnokságon. és Burma labdarúgó válogatottja a nyári olimpiai játékokon tanúsított sportszerűségéért. TALLIN A Tallin 73. nemzetközi sakkversenyen bárom szovjet — Szpasszkij, Polug&Jev- szkij és Balasov — versenyző áll az élen 2—2 ponttal. ! MOSZKVA Néhány napja* nagyszabású nemzetközi fedettpálvás teniszverseny folyik a Szovjetunió fővárosában. A magyar versenyzők közül Klein Bea kiesett, a férfiegyes negyeddöntőjében Taróczy Balázs fl:2, 7:5 arányban nyert a Szovjet Ivanov ellen, a férfipáros negyeddöntőjében pedig n Taróczy, Machán kettős 6:4, 6:4-re verte a csehszlovák Plsecki, Jankovszki párost, A SPORTAGAK TÖRTÉNETÉBŐL (37) LABDARÚGÁS A sporttörténészek szerint több sportág, így a labdarúgás eredetét is a távoli ókorban kell keresni. A labdarúgás akkor kezdődött, amikor az első labda elkészült. Bizonyos, hogy a régi egyiptomiak-' ak 3—0000 évvel ezelőtt mái; volt labdájuk. Az egyik fámósfrban. több más tárgy- gyrd együtt labdát is találtak. Arról viszont nincsenek adatok. hogy rúgták-e a labdát? A labdarúgás első írott bizonyítékénak a londoni polgármester 1314-ben kiadott rendeletét tekintik. A polgármester megtiltotta London polgárainak, hogy a Város békéjét megbontsák különféle játékokkal, köztük a föotball- játéjíkal. A „közveszélyes” játék betiltását rendeletlle” még sokszor megújították. E” bbönvftla. hogy a nagy nép szerűségnek örvendő 'nhda.iá ték gyökere* vert. A XV. szó Zsdban már kimart és kitelő*' játéktérről is történik említés 1677-ben kelt frásműber szerenel a göl szó. I .Takar kiráiv iat7-ben engedélveztc a labdarúgást (magé I« játszotta' de i04?-hflp a hitbuz gó puritánok nyilvánosa' elége-t^V ViíU-xZnvát. A XVIII. ée XIX. században az Iskolák falai közé szorult a labdarúgó», mert csak 1845-ben vonták visaza a labdarúgásra vonatkozó tilalmat. 1883-ban alakult meg az Angol Labdarúgó Szövetség, a Football Association, ekkor vált külön a kézzel és lábbal játszható (rugby) futball. Ettől az időtől számítjuk a modem labdarúgás születését, kezdetét. Egymás után alakulnak meg a klubok és a bajnoki címért kezdenek mérkőzni. A szabályok gyors fejlődését mutatják a következő adatok: 1874-ben használtak először sípcsontvédőt; 1878-ban a játékvezető először vezeti síppal a mérkőzést; 1883-ben alőször dobnak két kézzel partot; láBl: először szerepel a kapukon háló, s ebben az ívben vezetik be a tizenegy eat. Az első szabályokat hivatalosan 1895 június 17-én nóták ki. Azóta a leglényegesebb változás 1925-ben volt amikor bevezették az új l«t- rzabályt, s ezzel nagyjából kialakultak a játék szabályai. A „bőrlabda" diadalmas ltját semmi sem tudta megállítani. A lébdarúgótport térhódítása nam maradt hatás nélkül a magyar sportéletre sem. Az első futball-labdát hozzánk Harry Parry, az atléták angol edzője hozta, • 1895. december 8*án, a hagyományos téli viadal műsorán a labdarúgás bemutatása is szerepelt. Bély Mihály 1890- ban „Angol rugósdi” (Futball) címen kiadta a labdarúgás első magyar nyelvű szabály- könyvét. Az első mérkőzéseket bekecsben és csizmában iátszották, s a* eredmény: több lábtörés, rándulás. 1901. január 19-én alakult meg a Magyar Labdarúgók Szövetsége és a megalakuláson már 13 egyesület képviseltette magát. 1 SOI-ben került sor a2 első angol klub, a Richmond AFC látogatására, amely pár nap leforgása alatt négy mérkőzésen 20:0-as teljesítményt ért el a magyar csapatok ellen. Válogatott csapatunk az elsőt találkozót a fejlettebb labdarúgással rendelkező osztrákokkal szemben 3:0 arányban elvesztette. Labdarúgásunk fejlődését mutatta, hogy két legjobb klubcsapatunk a Ferencvárosi Torna Club és a Magyar Testgyakorlók Köre, nagyszerű sikereket ért el Itthon és külföldön egyaránt. A két versenytárs, az FTC ée az MTK nagyszerű sporttelepet épített fel. Az 1939-ben bevezetett Nemzeti Bajnokság a bajnoki rendszer bővítését jelentette azáltal, hogy 42 MLSZ fi merev profi és amatőr elkülönítést megszüntette. A második világháborúban mérhetetlen károkat szenved«« a magyar labdarúgás tt. Létesítményeink nagy része megsemmisült, felszereléseink jó része elpusztult. S mégis fejlődésnek indult„. 1945. április végén újjáalakították az MLSZ-t. Életre keltették a fasiszta sportvezetők által eltörölt demokratikus sportklubokat, a munkás sportegyesületeket. 1945. má jus 6-án már meg is indult a leghamarabb talpra álló sportág bajnoki küzdelme! Augusztus 19-én ismét a/ ősi ellenfél, Ausztria ellen állhatott ki válogatott csapatunk a felszabadulás után először, 2:0-as győzelmünk Indította el Válogatott csapatunk 1945 utáni mérkőzéssorozatát. A magyar labdarúgó-vezetők, szakemberek, edzők hozzáértő, odaadó munkája nyomán alakult ki a később sokak által megcsodált „magyar” Játékrendszer, amelyet öt éven kérészül bámult az egész világ. A felfelé ívelő pálya állomásai: 1052-ben olimpiai bajnokság, 1953. november 25-én 6:3 arányban legyőzte otthonában a veretlen angol válogatottat. 1954-ben a világbajnokságon —■ bár a döntőben vereséget szenvedett — az előző mérkőzések során legyőzte a világ légjóbb csapatai közé számított Brazíliát 4» Urugayt. Ml volt a sikerek alapjai A* újszerű játékrendszer; a taktikai elgondolások változatosság*. Labdarúgó élsportunk nagy teljesítményei mellett akadtak olyan hibák, amelyek később megbosszulták magukat. A fiataloknak nem volt lehetőségük bekerülni a válogatottba és 1956- ban az „aranycsapat” máról- holnapra sebezhetővé vált. Évről évre esett a bajnoki mérkőzések színvonala. A hiányos edzésmunka következtében klubcsapataink nemzetközi szereplése elmaradt a várakozástól, és ez tükröződött a válogatott eredményeiben is. A labdarúgás Magyarországon változatlanul a legnépszerűbb sportág. Csak a tervszerű és korszerű edzésmódszerek alkalmazásától remélhetjük, hogy a magyar labdarúgás ismét eljut a tartós sikereket felmutató eredményes korszakhoz. A világ labdarúgósportját a FIFA irányítja, amely az utóbbi időben másfél száz országot magába foglaló, kiterjedt szervezetté vált, A sportág világbajnokságait 4 évenként — legközelebb 1974- ben az NSZK-ban rendezik. A labdarúgás ügyességet, gyorsaságot, küzdőképességet ás jó erőnlétet követel meg a játékosoktól. Bár áltálában a nagyobb tudás jut érvényre a játékban, a gyengébb csapát is legyőzheti az erősebbet, ha szívvel-lélekkél küzd. A játék 4 küzdeni tudáson felül sportszerűen élő és gondolkodó labdarúgókat kíván! Kovács György Kosárlabda: A Nyíregyházi Mezőgazdasági Főiskola hagyományos felsőfokú Intézmények kosárlabdatornájának első versenynapja, melyen a Debreceni Építőipari Műszaki Főiskola, a Kazincbarcikai Műszaki Főiskola, a Nyíregyházi Tanárképző Főiskola és a Nyíregyházi Mezőgazda- sági Főiskola férfiegyüttese vész részt. A mérkőzésekre délelőtt 9 és délután 16 órától kerül sor. Labdarúgás: Nyíregyházi Spartacus-Petófi SC I!-—Nyíregyházi Mezőgazdasági Főiskola, előkészítő mérkőzés a stadionban, délután IS Arakor. Röplabda: Az első n>.b.JH megrendezésre kerülő röplabda női és férfi Avas Kupé- torna első versenynapja Mis- kolcon. Az eseményen a Nyíregyházi Spartacus-Petőíi SC NB Il-es női és férfícsapat* képviseli megyénk színeit. A férfimérkőzáseket délelőtt 9 órától az MVSC tornatermében, a női találkozókat délután 14 órától a 3-48 számú szakközépiskola tornatermében rendezik meg. VASÁRNAP Kosárlabda: A felsőfokú intézmények férfi kosárlabdatornájának befejező mérkőzései délelőtt 9 órától a Nyíregyházi Mezőgazdasági Főiskola tornatermében. Labdarúgás: Előkészületi találkozók: Nyíregyházi Spartacus-Petőfi SC—Tisiavasvarf Lombik, délelőtt ÍO óra S# perckor a stadionban. Nyíre egyházi VSC—Tiszalöki mm- DOSZ NYVSC-pálya, délelőtt 10 órakor. Ujíehértóí Vörös Meteor—Nyíregyházi Dózsa, Ujfehértó, délelőtt 10 ital«*. Nyírteleki Tsz—Nyíregyházi MEDOSZ, Nyírteleken délelőtt 10 órakor. Kigvárdai SS —Záhonyi VSC, Kisváráé* 1) órakor. Nagyhalász! Textl» les—VencsellŐÍ Tsz, Nagyhalászban, délután 15 ó *'f. Porcsalmai Tsz—Nagy. ,.”rll Tsz, Porcsalmán délután 14 óra 30 perckor. Nyírmetjai MEDOSZ—Kiavárdai SE-ve- gyee, Nyírmadán délután ll óra 30 perckor. Röplabda: A nój és i£rf| röplabda Avas Kupa második napi mérkőzései Miskolcot! délelőtt 9 órától, Az eseményen a Nyíregyházi Spartü- cus-Petöfl SC női és férfiéig- pata vesz résat, Sportértekeslet: A megvet labdarúgó-szövetség megyei jellegű labdarúgó-tanéeeko- zása Nyíregyházán délelőtt • órakor a megyei TS helyiségében (Mártírok tere 9. Vitt. emelet). Az eseményen a járási labdarúgó-szövetségek, s*- NB-s egyesületek, a megyei L és megyei II. osztályú bajnokságban szereplő e*ap»fc>k képviselői vesznek részt. közgazdasági ÉRETTSÉGIVEL RENDELKEZŐ női munkaerői GÉPKÖNVVELÖi MUNKAKÖRBEN ALKALMAZUNK. Jelen tkezéa: Országos Takarékpénzíá- számviteli osztályán.