Kelet-Magyarország, 1973. január (33. évfolyam, 1-25. szám)

1973-01-14 / 11. szám

*. oldat

WM JamrSr M

Az események krónikája:

HÉTFŐ:

Le Duc Tho és Kissinger újabb találkozója. — Légiharc izraeli és szíriai repülőgépek között.

KEDD:

Szadat elnök tárgyalásai Tripoliban Kadhafi ezredessel. — Medici olasz külügyminiszter befejezte pekingi tárgyalásait. — Pompidou sajtóértekezlete.

SZERDA:

Mobutu, Zaire elnöke Pekingbe érkezett. — Hírek Nixon februári nyugat-európai körűt- jának elhalasztásáról.

CSÜTÖRTÖK:

Brezsnyev és Pompidou találkozója Minszk- ben. — Piotr Jaroszewicz tárgyalásai Üj- Delhiben.

PÉNTEK:

Tito marsall fogadta Szadat egyiptomi elnököt. — Amerikai szóvivő fenyegetőzése kisebb atombombák vietnami bevetésének lehetőségéről.

SZOMBAT:

A szocialista Internacionálé ülése Párizsban.

— Le Dúc Tho és Kissinger hatodik találkoPárizs elővárosában egész héten szinte végtelennek tűnő tárgyalás folyt a vietnami és amerikai képviselők között. Volt nap, amikor hat órát is eltöltött a tárgyaló- asztal mellett Le Dúc Tho és Kissinger. A végén Washingtonból nyugtalanító hírek érkeztek. amelyek következtetni engedtek arra, hogy a vietnami fél hajthatatlanságát az amerikai kormány újabb fenyegetésekkel próbálja megtörni. A legjellemzőbb a washingtoni ..lélektani hadviselési" módszerre az volt. hogy előbb a Pentagon szóvivője kijelentette: nincs kizárva Vietnamban kisebb atombombák bevetése, később a Fehér Ház szóvivője cáfolt: nem, nincs szó atombombák alkalmazásáról.

Egyes hírmagyarázók a „lélektani hadviselés” körébe utalják azt is, hogy az amerikai fővárosban kiszivárogtatták : Nixon elnök

nem indul februárban nyugat-európai körútra. Ezzel kapcsolatban is elhangzott a Fehér Házban egy cáfolatféle: nem, az elnök semmiféle nyugat-európai körútra sem készült, nincs hát mit elhalasztani... Nyilvánvaló, mond- ják az amerikai főváros politikai köreiben, hogy akár tervezed Nixon nyugateurópai utat, akár nem, a" utazás elhalasztásának híré' éppen most felröppentve szintén a párizsi tárgyalásokr akartak bizonyos washingtoni körök befolyást gyakorol ni. Logikus a gondolatsor nem várható meseevezés Pá rizsban. a háború folytatódik az elnök tudja, hogy emia'- Nvugat-Euróoában kedvezőtlen fogadtatásban lenni része, tehát nem utazik.

Kissinger korábbi félhivatalos megiegv7°seihől, a" amerikai sajtó eddiei célzásaiból fame1 veket eddig sen ki sem cáfolt Washingtonban! egyébként mindenki azt szűrte ki. hogy Nixon valóban ellátogat 1073 tavaszán Nvugat-Eurónába. Ami tér mészetes is. hiszen az USA és kontinensünk nvugati felének kapcsolatai szinté" módosulhatnak- még ha ner- is olyan csennfolvós a helyzet. mint például Ázsiában ahol a kínai—arn«n'kai vi- szonv változása valóságor lánor°sk"'őt váltott ki A- E evesült államok és a Kőzö' Piac. a kibővült Közös Pia problémái ánn úev megérné nek egv fárgvaiássorozato* mint külön-külön az amerikai—nyugatnémet viszony.

vagy Washington és London szövetségi kapcsolata. A nyugat-európai vezetők várják az alkalmat, hogy Nixonnal leüljenek megbeszélni a valuta- válság megoldási módjait és a katonai kiadások csökkentésének lehetőségeit.

A nyugat-európai országokat az európai biztonsági konferencia kimenetele éon úgy érdekli, mint a NATO- ban emlegetett terv sorsa: mi lesz a Kelet és Nyugat között elképzelt kölcsönös és kiegyensúlyozott haderőcsökkentéssel? A NATO-ban úg^' gondolták, hogy január végén valamelyik svájci városban már leülhetnének a két eurónai katonai szövetség képviselői a tárgyal óasztal mellé. Leonyid Brezsnyev r héten a francia köztársasági elnök látogatása előtt rögtönzött sajtóértekezleten kijelentette, hogy effv bizonyos eszmecsere már időszerű len- ne, de nem a tartalmi, érdemi kérdések megvitatására, hanem egv haderőcsökkentési konferencia ügyrendjének megáll anftására.

Brezsnyev és Pompidou minszki tárgyalásai egyébként a személyes diplomácia ismert és hasznos mód- szerének idei első eseménye. Az 1973-as esztendő diplomáciai nyitányának volt

tekinthető a szovjet—francia csúcstalálkozó. Szó volt ezen az európai helvzetről. az összeurópai konferenciáról, de más fontos nemzetközi kérdésekről is: az indokínai eseményekkel kapcsolatban mély nyugtalanságuknak adtak hangot. Itt érdemes megemlíteni, hogy Leonyid Brezsnyev újból hangoztatta, hogy a szovjet —amerikai kapcsolatok további fejlődése nagymértékben függ attól miként alakul a helvzet Vietnamban.

1973-ban lenne esedékes a tavalví Nixon-látogatás viszonzása. a szovjet pártvezető most még nem erősí- tette meg. f»lmegy-e Washingtonba az idén/

Pompidou minszki útját a prancia polgári sajtó isye- kezeit úgv feltüntetni, hogy .ellensúlyozza” Georges Marchais-nak. a Francia Kommunista Párt főtitkárának minani moszkvai eszmecseréiét Leonvid Brezs- nvewel. Természetes. hóé” ’-ét hónappal a f-anciaorszá ti választások előtt, a Saul- leista párt eszmei vezére, a francia elnök szeretne külpolitika’ sikerekre hivatkoz'- ni. Ugyanakkor vitathatatlan, hogy el kell választani a békés egymás mellett élésen alapuló nemzetközi együttműködést és a francia kommunisták, a francia munkásosztály, a francia baloldal választási küzdelmének támogatását.

— Pompidou egyébként is inkább baloldali ellenzékének a szocialista párti részét támadta a leghevesebben: az elnök a hét elején tartott sajtókonferenciáján szót emelt az ellen, hogy a szocialista Internacionálé Párizsban ülésezik, s ez alkalommal Mitterrand oldalán szociáldemokrata kormányfők is helyet foglalnak, Palme svéd miniszterelnöktől Bruno Kreisky osztrák kancellárig. Golda Meir, Izrael miniszterelnöke, mint a mapai, a munkáspárt képviselője szintén elment a francia fővárosba, nem any- nyira a baloldal tekintélyének gyarapítása céljából, mint inkább azért, hogy a párizsi közvéleményt is, a szocialista Internacionálé vezetőit is Izrael ügye melletti kiállásra mozgósítsa. Jól tudjuk, hogy a francia kormány — legalábbis hivatalos álláspontja szerint — inkább az arab országok, mint Izrael pártján áll. így aztán Golda Meir párizsi jelenléte a gaulleisták ellenérzéseivel találkozott.

Hogy még mindig Párizsban maradjunk: máris hozzálátnak a személyes diplomácia soron következő eseményének előkészítéséhez, a francia—nyugatnémet Csúcstalálkozóhoz. Brandt és Pompidou ünnepelni is tartozik ma.id. hiszen tíz esztendeje kötötte meg Adenauer és De Gaulle a francia—nyugatnémet szerződést, amely szoros szövetséges! viszonyt írt elő a két ország számára. De éppen a tizedik évfordulón áll elő új helyzet: Párizs és Bonn tárgyalásaira rácáfolhat kevéssel később Bonn és London esetleges megegyezése, amellyel szemben aztán Pá- rizs is talán éppen Londonban keres új szövetségest. A kibővülő Közös Piacon ilven . háromszög-diplomácia” alakulhat ki. szemben a korábbi helyzettel: a „hatok” Közös Piacán a francia—nyugatnémet páros gyakran követelte magának az utolsó, a döntő szót.

Pálfy József

Koreai hétköznapok (t.)

A 38-as szélességi foknál

„A tárgyaló felek támogatják a Koreai Munkapárt és a Koreai Népi Demokratikus

Köztársaság kormányának konstruktív lépéseit, amelyek az ország békés, demokratikus újraegyesítését célozzák az imperialista erők beavatkozása nélkül’’ — (A Szovjetunió párt- és kormányküldöttségének magyarországi látogatásáról kiadott közös közleményből.)

Két évtizede már, hogy a 38. szélességi fok fogalomként. vonult be a nemzetközi politikai életbe, s egyben történelmi nevezetességűvé vált. Ha ezt halljuk, akkor azonnal Koreára gondolunk, erre az imperialista' agresszió folytán oly szerencsétlenül kettészakított országra, amelynek északi es déli része között húzódik a 38. szélességi fok mentén a demarkációs vonal.

Nem határ, csak fegyverszüneti vonal, mert az 1950. októberében megkezdődött háborúra 1953. július 27-én csak fegyverszüneti megállapodás és nem békekötés tett pontot. Am talán éppen ezért ‘— s hadd tegyem mindjárt hozzá, hogy nem az észak-koreaiak hibájából — ugyancsak két évtizeden át minden határnál átléphe- tetlenebb volt ez a demarkációs vonal. Olyan elválasztó. hogy Észak- és Dél- Korea között még a madár sem járt.

Azaz csak a madár...

Phenjanba, Von Hong Szu világhírű botanikus .profesz- szorhoz szállt az a madár, amelynek történetét néhány évvel ezelőtt számos újság megírta. A professzornak egy napon gyűrűzött vándormadárra hívták föl a figyelmét. A gyűrűről japán jelzést olvastak le. de ott az a fajta nem él. Végül is kiderült, hogy valóban csupán a gyű- rű japán, a kis vándor Dél- Koreából röpült át: ott jelölte meg Von Bjung Ok biológiai kutató. Aki nem más, mint a phenjani professzor édes fia. így kapott hírt róla 17 év elteltével, miután azt sem tudta: él-e, vagy meghalt.

Mint ahogyan anyák, testvérek sokasága ma . sem,

tudja északon, de délen sem,

hogy mi van a fiúkkal, hozzátartozójukkal, s a két országrészben élő rokonok,, barátok, ismerősök több, mint két évtizede mit sem hallanak egymásról. A délkoreai hatóságok szigorúan tiltanak mindenféle kapcsolatot. A közelmúltban, koreai látogatásom alkalmával elmondták barátaink a KNDK-ban. hogy megkísérelték: Japánon át küldjenek levelet. Néhány esetben sikerült, ám akiket a dél-koreai rezsim ilyen kapcsolatokon ért, azokat mind megtorlásban részesítette, közülük sokakat pedig — kommunistagyanúsként — elítélt,

börtönbe záratott.

Érthető talán, hogy némi elfogódottság vett erőt rajtunk, a négytagú magyar újságíró delegáció tagjain, amikor a közelmúlt hetekben Panmindzsonnál beléptünk a 38. szélességi foknál húzódó fegyver-mentes övezetbe. Ki- sérőnk: egy rokonszenves

észak-koreai őrnagy sárga karszalagot húzott egyenruhájára, s autónkra is sárga zászló került. Ez a fegyverszüneti bizottság megkülönböztető jelzése. A biztonsági szolgálat tagjai, akik e közösen ellenőrzött területen a szükséges rendfenntartási feladatokat lát iák el, vörös jelzést viselnek.

A demarkációs vonal mintegv 250 kilométer hosz- szan húzódik Korea közepe táján, a Sárga-tengertől a Japán-tengerig, s Panmindzsonnál északra és délre két-két kilométeres mélységben terül el a fegyver- mentes övezet, ahova csak kézifegyvert szabad bevinni. Az amerikaiak ezt a tilalmat sorozatosan .durván megszegték. Egv időben még nehéz géppuskákat és harckocsikat is bevittek.

Az övezet elején még semmi különöset nem láttunk. Hacsak azt nem. hogv mindenütt kévékbe rakva a rizs. megművelt, gondozott földek: az övezetnek a

KNDK-hoz tartozó részén ugyanis minden talpalatnyi földet kihasználnak, szorgos, békés munka folyik. Beljebb haladva különféle épületek barakkok tűntek a szemünk elé, kissé távolabb jellegzetes rohamsisakos amerikai

katonák, öt őrhelyük van ezen a területen, s ugyancsak öt a koreaiaknak is. Ezenkívül itt állomásoznak a semleges fegyverszüneti bizottság — Csehszlovákia, Lengyelország, Svájc. Svédország — képviselői. Aj

egyik nagy barakk a fegyverszüneti bizottság tanácskozóterme.

Ma már történelminek mondható két épületnél álltunk meg. Az egyik csupán egy tárgyalóteremből áll: itt kezdődtek meg a Szovjetunió kezdeményezésére létrejött tárgyalások 1951. július 10- én az észak-koreaiak és az agresszorok között a háború beszüntetésére. Közben folytak a harcok, s az amerikaiak — az ENSZ zászlaját kalózlobogónak használva — dobták bombáikat békés településekre. Végül is 1953. július 23-án egyeztek meg a fegyverszünet aláírásában.

Egy másik, sokkal nagyobb, szebb épületben került sor 1953. július 27-én a fegyverszünet aláírására. Az amerikaiak ugyan nem akartak ilyen „reprezentatív” helyet, hiszen vereségüket — ha már elkerülhetetlen volt — csendesebb, szerényebb körülmények között szerették volna megpecsételni. Az észak-koreaiak viszont öt nap alatt felépítették ezt a házat, amelyben jelenleg is minden ugyanúgy áll, mint azon a napon, amikor William K. Harrison altábornagy kénytelen volt aláírni a megegyezést. Amikor az okmányt végső hitelesítésre az ENSZ-erők főparancsnokához. Mark W. Clark tábornokhoz terjesztették föl, keserűen jelentette ki: „Elértem azt az egyáltalán nem irigylésre méltó megkülönböztetést, hogy az. Egyesült Államok hadseregéből én vagyok az első parancsnok a történelemben, aki fegyvernyugvást ír alá győzelem nélkül.”

Az aláírás színhelyéül szolgáló csarnokban megtekinthettük a zöld posztóval bevont egymás melletti három asztalt. Az egyiknél tilt Nam ír tábornok, a másiknál az USA-hadsereg képviselője, Hamson, az ENSZ zászlaja mellett. A közöttük lévő üres asztalra tették le, illetve vették föl az okmányokat. Nem adták egvmás kezébe, s az aláírás után a kézfogás is elmaradt, hi-szen nem békeszerződést kötöttek, hanem csak fegyverszü« netet.

Az elkövetkező évek azonban azt is megmutatták, hogy az US Army képviselőinek szava milyen keveset ér.

Következik: Tárgyalóasztal

a határon.

Lők5s Zoltán

Szüts Dénes-.

66.

Svát feldühítette férje

hallgatása. Szeretett volna

most már jól odamondogatni Dánielnek, de ereje csapongó gondolatai között szóródott szét. Viaskodott az alkohollal. Igyekezett embernek maradni, és egyben leplezni a valóságban megtörtént dolgokat. De miért magyarázkodjon? Nem csalta meg a férjét, csak flörtölt. Ha megkérdezné Dánieltől, ki- menne-e vele nyugatra, kint maradna-e, vajon mit válaszolna? Flessburgert rá tudná venni, vigye ki mindhármójukat. Miért ne?... Ah, Dániel nem jönne. De nem is a férje érdekes, hanem ő, a saját akarata. Érdemes lenne egy ilyen férfival élni? Mit tud már beváltani az ígéreteiből? Dániel képtelen lenne bármilyen munkát másra áthárítani. Ez egy komplett őrült... Mos, főz, varr. Megleckézteti, meg bizony. Kihozza még majd egyszer abból az átkozott nyugalmából. Óh, Dániel, ítéletei a világról... plakátsorok...

Éva feltápászkodott és a fürdőszoba felé tartott. Kihúzta magát. Kereste azt a szót, mondatot, amivel férjét lesújthatja, megalázza, ami felforralja a vérét, de mert túlságosan fáradt volt, kezével legyintett:

— Ne add a nagyot, Dániel! Rám gondolsz .. A régi magamra... A tengerre gondolj, Dániel... jobban teszed... A tengerre!

Szász hallotta, amint a fürdőszobában megereszti a zuhany csapját. Aztán a zaj megszűnt, nagy csend lett Szász hirtelen elhatározással a szekrényhez ment, másik inget húzott, nyakkendőt kötött és zakót vett. Az aj^óí halkan tette be maga után. Azzal a gondolattal távozott, semmire sem jött rá. semmit semmi sem jött rá, semmit sem tisztázott.

Alfred Flessburger egy még kibontatlan palackkal foglalatoskodva, orrhangján egy régi kupié szövegét dú„Wenn die Elisabeth, nicht so schöne Biene hat...”

A sláger gyakran eszébe jutott. Bizony, ha nem 1 ,* nének Elisabethnek olyan szép combjai...

Flessburgert a jól sikerült este felvidította. A háború első évében a Sicherheitsdienst átkérte a megszállt Párizsba, mert egy Richard Heiss nevű nyomorult árulót ott kaptak el, aki korábban Budapesten a VDA részére kiutalt pénzeket sikkasztotta el, és megszökött. Flessbur- gernek pár napos kirándujás volt az egész, de kitűnően érezte magát. Heiss már a Gestapo pincéjében ült. Addigra megdolgozták, csupán arra vártak, hogy Flessburger megjelenjék az anyaggal és bizonyítsa, azonos azzal a férfival, aki a magyar szekcióban volt beosztva, Gruber Strumbahnführer nagyon

szolgálatkész volt, szivarral, konyakkal kínálta,' és 6 csak egy fülű pillantást vetett a széken összekötözve ülő Heissre: — Ez az! — mondta.

— Azt hiszem, Herr Frisch

— mondta Gruber, — a jó munka után megérdemlőnk egy kis párizsi kikapcsolódást.

Flessburger az emlék feltűnésekor nagyot sóhajtott.

— Hej. azok az esztendőit! Az épületből kilépve ragyogó napsütés fogadta. A kövek, az aszfalt csak úgy ontották a hőséget. A város tele volt német csapatokkal. Flessburger elnézte a katonákat; mind jókedvű volt, büszke és öntudatos.

Gruberrel kocsiba ültek. A Place de l’Operán keresztül a Porte-Saint-Cenis felé indultak. Egy szűk, nagy kockakövekkel kirakott utcába kanyarodtak be, s hatalmas, megfeketedett bádoglemezzel burkolt kapu előtt álltait meg. Gruber jókora vasgombot húzott meg, bent, valahol a ház mélyén csengő kolom- polt. Nemsokára sietős lép‘ek hallatszottak, s egy kövér, undorítóan olajos képű, koszosán összeragadt hajú asz- szony nyitott ajtót

(Folytatjuk)

M1 WAn: 11 r/il»!*]