Kelet-Magyarország, 1973. január (33. évfolyam, 1-25. szám)

1973-01-11 / 8. szám

1 otifaT ^fT-MAGYARÓn«7ÁG 1973. íanuSr ff. Párizsi jelentés a Le Dúc Tho —Kissinger tanácskozásról KOMMENTÁR; Veszélyes szomszéd A nemzetközi közvélemény figyelmét ezekben a napok­ban szinte teljesen lekötik a Vietnammal, illetve a Közel- Kelettel kapcsolatos fejlemé­nyek. A Le Dúc Tho—Kissin- ger-tanácskozások, az izraeli— szíriai csatározások idején nem csoda, hogy a megfigye­lők viszonylag kis teret szen­teltek egy afrikai jelentésnek, amely szerint Rhodesia lezár­ta zambiai határait. Pedig a hír kétségtelenül fi­gyelmet érdemel. A fajüldöző Smith-rezsim által elrendelt hatarzár ugyan aligha lesz emlékezetes dátum Fekete- Afrika, vagy akárcsak a kontinens déli részének törté­netében, valamit azonban szemléletesen érzékeltet: azt, hogy a fekete kontinens „fe­hér bástyái” mögött távolról sincs minden annyira rend­ben, mint ahogy ezt a bás­tyák gazdái a saját lakossá­gukkal és a világgal szeretnék elhitetni. A rhodesiai rezsim törté­nete közismert. A mestersé­ges, a londoni gyarmatügyi minisztériumban megterem­tett állam névadója sir Cecil Rhodes angol kolonizátor és üzletember volt és utódai ma is az ő szellemében vezetik tovább a térséget: a fekete lakosság teljes jogfosztásával, kizárólag a saját hasznukkal törődve. A rezsim az angol Wilson-kormány idején szü­letett. Amikor ez a kabinet a nemzetközi közvélemény és az ENSZ nyomására a távo­labbi jövőre bizonyos jogokat helyezett kilátásba a lakos­ság elsöprő, színesbőrű több­sége számára, Ian Smith, az egykori harci pilóta vezetésé­vel a fehér fajvédők egysze­rűen elszakadtak Londontól. Wilsonék sem okoztak sok gondot Smithéknek, de a konzervatív HeatH-kabinet szinte nyíltan támogatja a brit törvények értelmében is zendülőnek számító kisebb­séget. Ez a kisebbség most azzal vádolja a szomszédos Zambi­át, hogy területén megengedi a Rhodesia-ellenes gerillák tevékenységét. Kaunda zam­biai elnök távolról sem tarto­zik a radikális afrikai veze­tők közé, de ezt a vádat egy pillanatra sem tagadja. Zambia megszokta ezt a ve­szélyes szomszédságot és — a legtöbb afrikai országhoz ha­sonlóan — hosszabb távon nem hajlandó belenyugodni az ilyen szomszédokba. Ezen nem változtat semmi­féle határzár. Van valami jel­képes abban, hogy Smithék fenyegető intézkedésének napján ült össze a ghanai fő­városban az Afrikai Egység­szervezet felszabadítási bi­zottságának ülése... Le Duc Tho, a VDK Párizs­ban tárgyaló küldöttségének különleges tanácsadója és Henry Kissinger, az amerikai elnök nemzetbiztonsági fő­tanácsadója szerdán délután 3 órakor megkezdte a hétfő óta tartó bizalmas megbeszé­lés-sorozat harmadik ülését. A szerdai tanácskozást, ame­lyen a VDK képviselője a Zűrzavar, egyik késés a másik után — ez volt a hely­zet szerdán délelőtt az angliai repülőtereken a vámtisztek, bevándorlási tisztviselők, a lé­giforgalom ellenőrzési tiszt­viselők és telexesek egynapos munkalassító sztrájkja miatt. A negyedmillió közalkalma­zottat tömörítő szakszerveze­tek és a vámosok szövetsé­ge néhány órás, jelképes sztrájkokra, munkahelyi gyű­lésekre, tüntetésekre szólítot­ta fel tagjait, tiltakozásul amiatt, hogy a január elsejei kollektív béremeléseket a kormány bérbefagyasztási po­litikája megakadályozza, s közben emelkednek az árak. London Heathrow repülő­terén a gyűléseket 11 óra után kezdték el. Az MTI tu­dósítójának a légügyi hatósá­cikke Peking Gennagyij Apaiin. a Kom- szomolszkaja Pravda hasáb­jain Pekingnek az európai enyhülést zavaró tevékeny­ségével foglalkozik. Mint megállapítja, a kínai vezetők a nemzetközi feszültség fenn­tartásának maói politikájához tartják magukat, különösen az országuktól távoleső te­rületekkel kapcsolatban. Peking csatlakozott a nyu­gati reakciós erőknek az eu­rópai biztonsági értekezlet el­len vívott harcához és átvet­te saját fegyvertárába azok­nak „a szovjet veszélyről szóló” érvelését. A Nyugat­Moammer Kadhafi, a líbiai forradalmi parancsnoki ta­nács elnöke és Anvar Szadat egyiptomi köztársasági elnök szerdán folytatta tárgyalásait Tripoliban. A tárgyalások napirendjén szerepel a két ország tervbe vett egyesítése és a Közel-Kelet legújabb fejleményei, különös tekintet­vendéglátó, Gif-Sur-Yvet- teben, Párizs egyik elő­városában tartják, a Francia Kommunista Párt tulajdonát képező villában. A megállapodás értelmében a bizalmas megbeszélés témájá­ról a tárgyaló felek ez alka­lommal sem nyilatkoztak' Hétfő óta eddig összesen 10 és fél órát tárgyaltak. gok azt mondották, hogy szá­mi tanak a külföldi járatok több órás késésére. A British Museum egy gyűlés miatt késve nyitott, sőt, a Downing street 10., a miniszterelnöki hivatal keménykalapos alkal­mazottai is elhagyták mun­kahelyüket, hogy aztán kol­lektív levelet adjanak át Heath miniszterelnök szemé­lyi titkárának. Más miniszté­riumokban is hasonló meg­mozdulások szerveződtek. A kormány 90 napos bér­befagyasztása február végéig tart. A szakszervezeti főta­nács, a TUC gazdasági bi­zottságát szerdán összehívták. Ülést tartott szerdán a bá­nyász szakszervezet vezetősé­ge is. A bányászok új kollek­tív szerződést követelnek. A Komszomolszkaja Pravda Kadhafi—Szedat megbeszélés politikájáról Európának adott kínai taná­csok lényege, hogy vala­mennyi kapitalista államot a Közös Piacba kell tömöríteni, ezáltal erős és egységes po­litikai-katonai tömböt kell létrehozni, csak ezután kell beleegyezni az európai ta­nácskozás megtartásába, ott pedig egységes álláspontból kiindulva kell szembefordulni a szocialista országokkal. A cikk szerzője rámutat, milyen veszélyes az út, amely­re a kínai vezetők a nyugat­európai kormányokat próbál­ják terelni — állapítja meg a Komszomolszkaja Pravda. tel a szíriai—izraeli fronton hétfőn lezajlott egésznapoc tűzharcra. E téma jelentősé­gére utal a megbeszéléseken hogy kedden a líbiai főváros ba érkezett és részt vett p megbeszéléseken Hoszni Mu­barak, az egyiptomi légier" parancsnoka is. Sztráilc, gyűlések Zűrzavar az angol repülőtereken I szovjet-francia csúcstalálkozó elé Minszkben, a Belorusz Köztársaság fővárosában ma kerül sor a szovjet— francia csúcstalálkozóra. Amióta De Gaulle tábornok utóda, Pompidou elnök áll a francia állam élén. ez a harmadik ilyen megbeszélés a két ország vezetői között. Először Pompidou járt a Szovjetunióban 1970 októ­berében, majd csaknem pontosan egy esztendővel később Brezsnyev, az SZKP főtitkára látogatott Párizs­ba. Ekkor írták alá a két ország kapcsolatainak elveit meghatározó okmányt, amely új szakasz a két ország vi­szonyában.# Azóta bebizonyo­sodott, hogy a két ország — társadalmi és politikai rendszerük eltérő volta elle­nére is — bizonyos közös érdekeket felismerve hatá­sos együttműködésre képes a nemzetközi kapcsolatok területén. Nem véletlen, hogy Brezs­nyev. a Szovjetunió ötve­nedik évfordulóján elmon­dott beszámolójában Fran­ciaországot említette első­ként a realista politikát folytató tőkésállamok sorá­ban. A realizmus elemei mindenekelőtt Franciaor­szágra jellemzőek — mon­dotta —, „amelynek vezetői. De Gaulle tábornok. majd Pompidou elnök már né­hány évvel ezelőtt határo­zottan hozzákezdtek a köl­csönösen előnyös együtt­működéshez a Szovjetunió­val és más szocialista álla­mokkal”. De Gaulle határozott lé­pései óta sok minden tör­tént Európában és a világon. S mint a valóságos politi­kában mindig, ezeket az eseményeket a maguk sok­színű és ellentmondásos mi­voltában Hell tudomásul venni. Az eseménysorozat egyik szála _ kétségkívül pozitív jellegű: azokról az európai eseményekről van szó, ame­lyek megerősítették az eny-“ hülés irányzatát Európában, s amelyek elérhető közel­ségbe hozták az európai biztonsági konferencia, majd egy kollektív biztonsági rendszer megteremtését. Ebben a folyamatban Fran­ciaország egészében pozitív szerepet játszott és a biz­tonsági értekezlet ügyében álláspontja rendkívül közel áll ma is Moszkvához. A két ország nemzetközi együttműködését eredmé­nyesebbé teszi, hogy olyan kérdésekben, mint az ame­rikaiak vietnami agressziója és a közel-keleti válság megoldásának módozatai — Franciaország a Szovjet­unióhoz hasonló nézeteket vall. Természetesen hamis il­lúziókat keltene, ha mind­ebből azt a következtetést vonnánk le, hogy a szovjet —francia viszonyban nin­csenek komoly és mély ilemzést igénylő problémák. Ez elvileg is lehetetlen a társadalmi rendszerből, va­lamint a politikai és katonai kötöttségekből fakadó kü­lönbségek miatt. Sőt, ezeken túlmenően vannak bizonyos „speciális” nézetkülönbsé­gek is, amely még részben a gaulleista külpolitika ne­gatív vonásaiban gyökerez­nek! Ilyen például Francia- ország tartózkodása az atomcsend- és az atomsorom­pó-szerződéstől, amelyeket a szovjet külpolitika teljes joggal igen nagyra értékei. Az egyetértés és különbö­zőség már említett területei­nek realista - értékelését francia földön az is nehezí­ti, hogy Franciaország bel- politikailag fontos és ké­nyes időszakban él. Márci­usban választások lesznek. Mégpedig olyan körülmé­nyek között, amelyeket egy­felől a gaulleista kormány­párt (UDR) erőinek vi­szonylagos gyengülése, más­felől a szocialista és kom­munista párt között létre­jött egységprogram és ezzel egy reális baloldali alterna­tive megszületése jellemez. A bel- és külpolitika kö­zötti kapcsolat természete­sen nem tagadható. Még akkor sem, ha Franciaor­szág az elnöki alkotmány keretei között él és a vég­rehajtó hatalom legfőbb le­téteményesének, Pompidou elnöknek a pozícióján az eredmény (legalábbis jogi­lag) nem változtat. Jelenleg a legvalószínűbb az. hogy a baloldal várható előretörése miatt a kor­mánykoalícióba be kell vonni az úgynevezett „re­formereket”, akik kifejezet­ten az atlanti irányzat (durvábban fogalmazva: az amerikai orientáció) hívei. Á kétfordulós választási rendszer és a pillanatnyi osztályerőviszonyok ma még legalább is kétségessé teszik, hogy a szocialista­kommunista baloldali szóé vétség kormányképes több­séghez jusson. A baloldal erőnövekedése azonban a kormányt így is dilemma élé állítja. Ha el akarja ke­rülni az „atlanti vonal” hí­veinek bevonását a hata­lomba, akkor egyértelmű győzelmet kellene aratnia. Ez pedig feltételezi a balol­dal ellen vívott egyoldalú, heves, sőt sokszor brutális és demagóg választási har. cot. Igaz: Pompidou, mint a köztársaság elnöke igyek­szik kivonni magát e köz­vetlen politikai csatákból. A tények azonban így is jelzik, hogy a francia külpolitika értékes pozitív vonásainak fenntartása és kibontakozta­tása bonyolult és kifinomult harc kérdése. A leglényegesebb tényező azonban e kényes helyzet­ben is az, hogy a De Gaylle- időszakban kialakított kül­politikai vonal — bármilyen nagy is volt a tábornok sze­mélyi hatalma — végső so. ron kifejezte a francia uralkodóosztályok érdekeit is! Azok a tényezők (a dol­lár pénzügyi egyeduralma elleni harc. a nagy ameri­kai mammutvállalatok ha­talomátvételének megaka­dályozása, a „keleti keres­kedelem” stb.). amelyek e politikát létrehozták: to­vábbra is érvényesek. A realitás tehát jói felfogott és józanul felismert érde­kekben gyökerezik! Ezért remélhető és várható, hogy az új szovjet—francia csúcs- találkozó e realitás talaján megszilárdítja azt az együtt­működést. amely az elmúlt néhány évben oly értékesen hozzájárult a nagy európai sorskérdések alkotó megol­dásához, amely fontos zá­loga kontinensünk békéjé­nek. Az USA írja alá az október 20-i megállapodást! (Folytatás az 1. oldalról) szerint Dél-Vietnamban 300 ezer ember szenved börtö­nökben, s életüket most ko­moly veszély fenyegeti. Ezért úgy döntöttünk, hogy nyilat­kozatban bélyegezzük meg a Dél-Vietnamban folyó letar­tóztatásokat, s követeljük a jogtalanul fogva tartottak szabadon bocsátását. — Az ülés részvevői ak­cióprogramot fogadtak el az október 20-i megállapodás aláírásának gyorsítására. Az Egyesült Államokban küzdő — s kormányuk hivatalos politikájával bátran szembe­forduló — békeharcosok ja­vaslatára a BVT 1973 ja­nuárját vietnami akcióhó­nappá nyilvánította. A Bé- ke-világtanács a Vietnami Demokratikus Köztársaság­ba delegációt küld, amely Romes Csandra főtitkár ve­zetésével megismerkedik a bombázások okozta károk­kal. A küldöttség tapasztala­tairól azon a rendkívüli vietnami konferencián szá­mol majd be, amelyet január 26—28 között tartanak Ró­mában a világ békeszerető népei. Gyűlések, felvonulá­sok, tiltakozó megmozdulá­sok lesznek világszerte, s ilyenekről kaptunk hírt az USÁ-ból is. Információink szerint az amerikai béke­harcosok január 20-án, Ni­xon hivatalba iktatásának napján készülnek nagyobb akciókra. A szolidaritási megmozdulásokból mi ma­gyarok, ahogyan eddig is, a jövőben is kivesszük részün­ket. Szüts Dénes 64. Amikor hozzákezdett utolér- heteTen és dicsőségesen okos akart lenni felesége szemé­ben. Olyan férfi pózában akart Éva elé állni, aki rájön a rejtélyre, és nemcsak ki­nyomozza felesége apjának gyilkosait, de erkölcsileg ki is végzi őket azzal, hogy a vi­lág rié tárja tetteiket. Ám az ügy bogozása közben rájött. ho<?v saját házasságát is el kell majd ítélnie. Évának ap­ja tetteivel szemben érzet* gondolatai egész lényére rá­világítanak. Szász feleségének első, ki­törő reagálására emlékezet*, amikor a Tervhivatal elnök- helyettese mindkettőjüké tneshívta. Az elnökhelvettc kifejezte reményé*, hogy sze­mélyesen is megismerkedhe* Balátai Jenő lányával és ve­lővel. Szász már korábban sikeres sajtókampányt foly­tatott Balátai Jenő ügyében. A bauxit feldolgozásáról, a magyar—szovjet kooperáció­ról film is készült. Szászt szakértőnek hívták meg. Szó volt arról, hogy a legnagyobb alumíniumipari techniku­mot Balátairól nevezik el. Szász nem elégedett meg a felszínes kutatásokkal, ha­nem kezdte összegyűjteni anyagát Balátai életéről munkásságáról, szerencsétlen sorsáról. A meghívó ezt a nagy munkát szakította meg, és Szász örömmel tette félre az iratokat. Dédi, amikor meglátta a levelet, első kérdése az volt: — Adnak talán pénzt? Éva is a fellegekben járt. ■*alamit ki kell szorítani be- *1ük — haj*ogatta. A Tervhivatal elnökhelyet­tese nagy tisztelettel és sze- retet*el fogadta Balátai Jenő lányát, és kölcsönös udvari­asságok után azt mondta, hogy az a grandiózus terv, amiről édesapja álmodott, a megvalósítás útjára került. Egyezményt kötöttek a Szov­jetunióval, és nincs már aka­dálya a magyar alumínium- ipar gyors fejlesztésének. — Nemrég kötöttük meg és ír­tuk alá az egyezményt — magyarázta az elnökhelyet­tes, és barátságosan hunyor­gott Évára. A bauxitból itt­hon timföldet csinálunk. Ezt kiszállítjuk a Szovjet­unióba. ahol olcsó víziener­giával a timföldből tömbalu- mínium készül, s ezt a tömb- alumíniumot vízi úton visz- szahozzuk Magyarországra. Mi ebben az üzlet? A Szov­jetunió nekünk az áramot vi­lágpiaci áron számítja fel. Ugyanakkor hatalmas vízi­erőműveiben a világpiaci ár alatt tud elektromos ára­mot előállítani, ök tehát eb­ben megtalálták számításu­kat. Mi pedig szintén jól já­runk, mert elektromos ára­mot veszünk az alumínium- gyáriásunkhoz, s bauxittal fi­zetünk, tehát azt csináljuk, amit a kedves édesapja akart! Évente mintegy 80—100 eter tonna tömbalumíniumot kapunk visszá, s ebből fe­dezzük az autóbuszgyártási programot, az építkezések alumíniumszükségletét, mű­szer-, híradás- es elektro­technikai iparunk óriási alu­míniumigényét. Ezért építet­tük fel Székesfehérvárott es másutt a további feldolgozó egységeket. Hazánk így Eu­ropa egyik legnagyobb alu- tníniumfeldolgozó államává válik... • Az elnökhelyettes végül megkérdezte, miben lehetne Évának segítségére? Éva sze­me felcsillant, és már majd­nem kimondta, amire gon­dolt, amikor az elnökhelyet­tes közbevágott: Balátai Je­nő lánya, ha geológus, akkor biztosan kutatni akar, s 6 bármelyik intézetbe szívesen felvéteti Évát, ha ilyen ké­rése lenne. Éva megjegyezte, a kutatás helyett a bányásza­ti tervezőnél osztályvezető, és többet keres, mint két ku­tató együttvéve. Ezen jót ne­vettek, és a fogadásnak vége lett. Szász a .szállodai szobában könnyű mozdulattal felliben- tette Éva ágyán a takarót, mintha valaminek a helyét keresné. Szíve hevesebben vert. Éva parfümje úgy Ölelte körül, mintha egy test melegét az érzékiség más hullámhosszára hangolták volna át. Éva illata tikkasz­tó édességgel töltötte meg torkát és tüdejét, néma át­kokat szórt a szeretett nőre, hogy nincs itt és nem csó­kolhatja puha ajkát, nem ölelheti át kissé nőietlenül erős, de mégis kívánatos tes­tét. A zajra később figyelt fel. s talán ha felkészül rá, ak­kor nem éri ilyen váratlanul, összerezzent. Az ajtón nem kopogtak, hanem valaki be­lerúgott, nekiesett. A zaj az előszobán át tompa puffaná­sokkal ért el hozzá. Kiro­hant. Kinyitotta az ajtót. Éva majdnem a karjaiba zuhant. — Drágám, mi történt ve­led? — kérdezte, mert azt hitte, felesége rosszul van, beteg, baleset érte. — Ne vágj Dániel ilyen bam­ba képet. — Az asszony r’ ' 5- fordult sarkain, kilódul' niel kezéből és az egyik. 3- verőre zuhant. Szász felesége fölé hajolt. Arcába konyak­felhő csapott. — Úgy, szóval ivott — állapította meg ke­serűen. Éva imbolygott. kezével té­tova mozdulatokat tett. Irányérzékét is elvesztette már, mert a cigarettájára sem tudott rágyújtani és ön­gyújtójának lángját kétszer is elfújta, de az agya kifo- gástalanui működött. Tudta, mit beszél, csak legfeljebb tömörebben, élesebben fogal­mazott, mint máskor. — Dániel — szólt újra a férjére. — Főzz nekem egy kávét, mert sokat ittam. (Folytatjuk*

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents