Kelet-Magyarország, 1973. január (33. évfolyam, 1-25. szám)

1973-01-30 / 24. szám

8. oldal KELET-MAG Y ARORSZAG 1973. Január 38. Szabolcsi csapatok a Napló Kupán KÉZILABDA: A nemzetközi Avas Kupa győztesei: Szondy SE, D. Közút, Miskolci EÁFC Pokol Zoltánt, a Tanerkepzíí beállását ez akciónál három liszavasvári tudta meggátolni a gólszerzésben. Szombaton és vasárnap Debrecenben teljes üzem volt a kézilabda Napló Ku­pa-tornán. Az elmúlt hét vé­gén megyénkből hat csapat lépett pályára. S a sorsolás érdekessége, hogy csapataink egy női, illetve egy férfi- ranonrV. Veretében egymással találkoztak. A .Nyf-o.'tyh-'r! Tanárképző Főiskola NB II-es női csapata a megvei bajnokságban sze­replő Nyíregyházi Univer­selle] látszott. A mérkőzést a lényegesen jobb játékerőt képviselő főiskolás együt­tes nyerte meg 27:5 (14:3) arányban. A N'"’-egvházi Volán női együt­tese a DVSC második csapata ellen lépett pályára. Kemény játékot hozott a látványos ta­lálkozó, s végül a nyíregyházi csapat megérdemelt 16:15 (9:7) arányú győzelmet ara­tott. Férficsapataink közül N”,vbátori Vasas a szintén NB TT-ben szereplő MGM Vasas együttesével mérkő­zött. A találkozón a kapusok Trpnnyít fél részéről megle­hetősen gyenge napot fog­tak V! s a sok gől elsősorban ennek köszönhető. A talál­kozó végeredménye: MGM Debrecen—Nyírbátori Vasas S7:29. A Tiszavasvári Lombik fén“"- n+*-aSe régi nagy ri­válisával. a Nyíregyh4zi Ta­nárképző Főiskolával mér­kőzött. A tiszavasváriak er alkalommal Is jobbnak bi- zonvbak. s színvonalas já­ték bán 32:16 (16:7) arány­ban nyertek. Pál László képes riportja. védő A Nyíregyházi Tanárképző Főiskola játékosa Alexa — mint annyiszor — Linót elemében volt: tíz góllal terhelte meg az Universil hálóját. Varga Anna, a Nyíregyházi Volán játékosa — ötös mezben — a DVSC II. kapuját veszélyezteti. Miskolcon az elmúlt hét végén fejeződtek be a har­madik nemzetközi kézilabda Avas Kupa küzdelmei. A férfi kiemelt osztályban ala­kult legérdekesebben az el­sőségért folyó harc. Hiszen a nagy esélyes D. Dózsa előbb vereséget szenvedett, majd csak döntetlent ért el, s így elveszítette a trófeát, melj’ végül is a Szondy SE birto­kába jutott. A férfi kiemelt osztály utolsó fordulóbeli eredményei: Bp. Vasas—Debreceni Dó­zsa 18:16. Szondy SE—Új­pesti Dózsa 23:15. Bp. Va­sas—Ferencváros 19:19, Deb­receni Dózsr—Özdi Kohász 18:18, Szondy SE—Bp. Vasas 19:13. Az Avas Kupa kézi­labdatorna férfi kiemelt osz­tályának) végeredménye a következő: l. Szondy SE b 5 _ 1 171: ftb 10 D Dózsa b 4 1 1 109: S3 9 3. Ozdí K. s 4 1 1 llő :X14 9 4. Vasas b 3 1 3 119:101 7 5. Ferencváros b 2 1 3 109:110 5 b. Egyetértés b 1 — 5 105:119 2 7. Cjpesti D. b — — b 85:114 — .4 csoport góllövőlistája nak végeredménye: 37 gólos: Marosi (Ózdi Kohász). 33 gó­los: Koch (Egyetértés), 31 gólos: Hamza II. (Debreceni Dózsa), 28 gólos: Benkő (Óz­di Kohász), 26 gólos: Vincze Szondy SE). A sportszerű ségi verseny végeredménye: 1. Szondy SE 108, 2. Ózdi Kohász 104, 3. Debreceni Dózsa 102, 4. VM Egyetértés 96, 5. Ferencvá­ros 90, 6. Újpesti Dózsa 85, 7 Bp. Vasas 80 ponttal. A női I. osztály mindkét csoportjában két-két mér­kőzést játszottak a csapatok. A Nyíregyházi Tanárképző Főiskola csapata e hét végén már nem volt érdekelve, hi­szen korábban lejátszotta valamennyi találkozóját. Eredmények, A csoport: Bor­sodi Bányász—Ózdi Kohász 12 :(3, Borsodi Bányász—Sal­gótarjáni Bányász 19:4. B csoport: Lenin városi MTK— Mezőcsát 5:3, Mezőcsát—Mis­kolci VSC 14:5. A csoportok­ban folyó torna végeredmé­nyei a következők lettek: A CSOPORT 1. D. Közút 5 5 — — 5*:32 10 2. Borsodi B. 5 4 — 1 76:35 8 3. Ózdi KSE 5 S — 2 49:42 6 4. DVTK 5 1 1 3 46:61 S 5. Nyíregyháza 5 1 1 3 54:70 3 6. Saig. BTC 5 — — 5 2b:70 —­B CSOPORT 1. Leninváros 5 5 _ _ 48:31 10 2. BVSC 3 4 — 1 68:34 8 3. KVSE 5 3 — 2 40:37 6 4. SÜMSE jj 1 1 3 40:42 3 5. Mezőcsát 5 1 — 4 27:42 2 6. MVSC S — 1 4 30:67 1 A kupa győztese címért a két csoportgyőztes női csa­pat, a Debreceni Közút és Leninváros helyosztó mérkő­zést vívott, melyet a debre­ceni csapat nyert meg biz­tosan 9:6 arányban. így a női I. osztályban az Avas Kupa idei győztese a Deb­receni Közút csapata lett, 2. Leninvárosi MTK, 3. Borso­di Bányász és Budapesti VSC. A női góllövőlista végered­ménye: 34 gólos: Bodnárné (Borsodi Bányász), 25 gólos: Kiss (Diósgyőri VTK), 23 gó­los: Czimmler (BVSC), 20 gólos: Huszár (Debreceni Közút), Tóth (Leninvárosi MTK), 19 gólos: Alexa (Nyír­egyházi Tanárképző Főisko­la), 18 gólos: Jakkel (Borso­di Bányász). ASZTALITENISZ: A sportszerűségi verseny Cégeredménye: 1. Ózdi Ko­hász és Miskolci VSC egy­aránt 150 ponttal, 2. Mező­csát 136. 3. Salgótarjáni Bá­nyász, Budapesti VSC és Le­ninvárosi MTK 126—126, 4 Nyíregyházi Tanárképző Fő iskola 124, 5. Diósgyőri VTK 116, 6. Kazincbarcikai VSE 108, 7. Borsodi Bányász és •Sajószentpéteri Üveggyár 104—104, 8. Debreceni Közút 96 ponttal. A férfi I. osztály befejező fordulójában a Nyíregyházi Spartacus-Petőfi SC csapata a Diósgyőri VTK ellen ját­szotta utolsó mérkőzését, s színvonalas és izgalmas küz­delem után 12:8 (5:4) arányú vereséget szenvedett. A csa­pat legjobb dobója Fekete volt, három góllal. A cso­port befejező, további mér­kőzései : Miskolci Vörös Meteor- Diósgyőri VTK t6:14. Mis­kolci Bányász—Miskolci ÉMTE 15:12, Miskolci EAFC —Kazincbarcikai VSE 13:9. Kazincbarcikai VSE—Mis­kolci ÉMTE 17:12, Miskolci Vörös Meteor—MGM Deb­recen 17:14. A győzelmet a Miskolci EAFC együttese szerezte meg, egy ponttal megelőzve a Miskolci Vö ,s Meteort és a Kazincbr ii VSE csapatát. A férfi I. osztály végeredménye a kö­vetkező: l. MEAFC 7 5 1 1 105: 87 11 2. MV. Meteor 7 5 — 2 102: 90 10 3. K.-barcika 7 5 — 2 96: 88 10 4. DVTK 7 4 — 3 87: 83 K 5. M. Bányász 7 3 1 3 99: 92 7 6. MGM Debr. 7 3 — 4 120 :io: 6 7. Nyíregyháza 8. MÉMTE 7 1 — 6 103:125 2 7 1 — 6 74:117 2 A férfi I. osztály góllövő­listája: 37 gólos: Lázár (Mis­kolci EAFC), 29 gólos: Ve­ress (MGM Debrecen), 28 gó­los: Balló (MGM Debrecen), 26 gólos: Fekete (Nyíregyhá­zi Spartacus-Petőfi), 23 gó­los: Kovács (Miskolci Bá­nyász). A sportszerűségi verseny végeredménye: 1. Miskolci Vörös Meteor 14ü ’ Misko'­ci EAFC 120. 3. Miskolci ÉMTE 118. 4. Nyíregyházi Spartacus-Petőfi SC 116, 5. MGM Debrecen 112, 6. Mis­kolci Bányász 94, 7. Kazinc­barcikai VSE 80, 8. Diósgyőri VTK 73 ponttal. Horváth Kálmán Befejeződött a játékvezetők továbbképzése Vasárnap a Nyíregyházi Járási Labdarúgó Szövetség játékvezető bizottsága által rendezett játékvezetői to­vábbképzés harmadik, s egy­ben befejező előadására ke­rült sor. Ezen a befejező előadáson szinte a teljes já­tékvezetői gárda megjelent. Gyorsan peregtek a külön­féle szabálysértések esetei és az arra adott helyes vála­szok megadása, amelyet ez­úttal is Brincken Tibor és Kulimár János tartottak. E napon is megtartották a 13 plusz 1-es „TOTÓ”-zást, amelynek keretében a kü­lönféle szabályokról kellett választ adni — villámtorna keretében. A válaszokat még külön pontozták is. A befeje­ző továbbképző előadáson részt vevők már egész ko­moly felkészültségről tettek tanúságot, hisz ezúttal már két 13-as és négy 12-es talá­latot is elértek, míg a pont- számversenyben is igen ma­gas pontszámot értek el a játékvezetők, hisz Palsák Já­nos 17, Balogh András 16 és Kántor Gábor 15,5 pontot ért el, míg a „TOTÓ”-ban már két 13-as találat is volt. így Kántor Gábor és Palsák Já­nos ért el 13—13 találatot, míg Tóth Andrásnak, Fehér Sándornak, Balogh András­nak és Gaszper Józsefnek 12—12 találata volt. Többen értek el 11—11 és 10-es talá­latot is. Ez az eredmé v iga­zolta a nyíregyházi írási labdarúgó-játékvezető ió elméleti felkészültségét. A továbbképző előadás befejezése titán a résztvevők közös ebéden vettek részt, amikor a pontverseny három helyezettjének, valamint a ,.TOTÓ”-ban 13—13 találatot elérő Kántor Gábornak es Palsák Jánosnak Néma Mik­lós, a JB főtitkára értékes tárgy nyereményt nyújtott át, A labdarúgó-játékvezető! tanfolyam második előadása ugyanebben az időben folyat. Örvendetes, hogy a már je­lentkezett 27 főn kívül ö<t további fő jelentkezett já­tékvezetőnek, s ezzel az ed­dig jelentkezettek száma IC főre emelkedett. A játékvezetői tanfolyam harmadik előadására február 3-án szombaton délután 3 órakor, a negyedik előadásra pedig február 4-én, vasárnap délelőtt kerül sor, azért, hogy a jelöltek az elméleti vizsgát mielőbb le tehessék és még a bajnokság megin­dulása előtt a gyakorlati vizsgára is sor kerülhessen. , Egressy Pál ÉRTESÍTJÜK kedves vásárlóinkat, jogy a TÖRÜKVERÖ borlikőr palackja1 1973. február 20-ig vesszük vissza boltjainkban. ZABOLCS-SZATMÄR MEGYEI ÉLELMISZER KISKERESKEDELMI VÁLLALAT. (23286i Debreczenr Tamás — csikó mezben — a nyírbátori csa­pat egyik 'íját lövi azM3" pebrecen ellen, A városi ifjúsági bajnokság eredményei Vasárnap a Vécsey közi ál­talános iskola tornatermében rendezték meg Nyíregyháza 1973. évi serdülő és ifjúság4 egyéni asztalitenisz-bajnok sását. Eredmények: Újonc fiúk: 1. Liskány Jó zsef (7-es iskola), 2. Fábiár Attila '3-as iskola), 3. Rom; András (5-ös iskola). Serdülő fiúk: 1. Körtvély- fáy Barna, 2. Diószegi Béla. 3. Sándor Béla, 4. Török Antal (egyaránt a Spartacus- Petőfi versenyzői). Ifjúsági fiúk: 1. Kovács Ákos, 2. Sándor Béla, 3. Dió­szegi Béla (mindannyian Spartacus-Petőfi SC), 4. Ve- czán László (Krúdy Gimná­zium). Leány ifjúsági: 1. Tamás Erzsébet (110-es ITSK), 2. Rácz Mariann (3-as iskola). Fiú páros: 1. Körtvélyfáy Barna, Diószegi Béla, 2. Ko­vács Ákos, Sándor Béla (mindkét pár Spartacus-Pe­tőfi SC), 3. Veczán László. Veczán Zoltán (Krúdy Gim­názium). Vegyes páros: 1. Kovács Ákos, Tamás Erzsébet (Spartacus-Petőfi SC. 110-es ITSK), 2. Veczán László. Rácz Mariann (Krúdy Gim­názium, 3-as iskola). Nagy Miklós \Z OGV PALMA GUMIGYÁR NYÍREGYHÁZI Kt SERLETI ÉS FEJLESZTÉSI ÜZEME ÉRETTSÉGIZETT GÉPÍItÖNÖT KERES FELVÉTELRE. JELENTKEZÉS: ROLL GYÖRGY B’ÖMÉRN ÖKN El DERKOVITS U. 107. (61)

Next

/
Thumbnails
Contents