Kelet-Magyarország, 1973. január (33. évfolyam, 1-25. szám)
1973-01-30 / 24. szám
’I9T3. Jami?r SO. KELET-MAGYARORSZA« it «NM! Tervek és városközpontok Ösztönzés, vagy megtorlás? • *• AZ MSZMP KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK novemberi határozata, most, legutóbb pedig a decemberi parlamenti ülésszak is többféle vonatkozásban szól a lakásépítésről; utalnak arra is a megállapítások, hogy fokozni kell az állami lakásépítés ütemét, arányait; amennyire lehet stabilizálni, illetve maximálni az építkezések költségeit is. Ennek ■egyik útja — s ez természetes — az okos tervezés, a gazdaságos építkezési formák alkalmazása. Teljesen érthető a tanácsoknak — városokban, de a nagyobb községekben is — az a törekvése, hogy a szű- kebb pátria szépüljön, gyarapodjék; a kisvárosba lassan ..beköltözzék” a közép- blokkos építkezési módszer, a nagyvárosokban pedig ne legyen ritkaság a 6—8 emeletes házak sora. (Csak úgy „kapásból”; aki évekig nem járt például Veszprémben, alig ismer rá. Központja ma már nemcsak szép, hanem európaian modern, összhatásában is kellemes.) Tulajdonképpen érthető hát az a „roham” is, amelyet az Építési és Városfejlesztési Minisztérium szakemberei úgy fogalmaznak meg; városközpont-építési „invázió””... A tanácsoknak megnövekedett a pénzkezelésben is megnyilvánuló önállósága, ez ötvöződve a jogos fejlődési igényekkel sok helyütt sugall- ja: „nosza, építsünk mi is városközpontot”. S — tegyük hozzá, ilyen is előfordul — csendben azt is jelképezi a tervek egyike-másika: „hadd pukkadjon a szomszéd, lesz nekünk az övénél különb is.” Az utóbbi szemlélet pedig, megint csak hangsúlyozni kell, hogy helyenként bizonyos „drága” torzulásokhoz vezethet. (Láttam korábban egyik vidéki középvárosunk vá- rosköz,pont-elképzelését pauszpapíron — méregdrága volt már a terve is, s mint kiderült, hiába készítették el. Nem kevesebb, mint tizenkét magasházat, 20—22 emeletes monstrumot kértek a város vezetői a mérnökkollektívától, mondván: lesz belőlük üzletház, szálloda, egy-kettőből esetleg öröklakásos házak...) Harminc városközpont-terINem szíves Kérték az újságírókat: gyakrabban és jó „hegyes tollal” írjanak a szolgáltatók és a fogyasztók viszonyáról. Azért van erre szükség, mert a két fél közötti kapcsolat még ma, a sűrű intelmek ellenére sem kifogástalan. Hovato.vább úgy tűnik, alá- és fölérendeltség alakul ki a fogyasztók — tágabb értelemben: az ügyfelek — rovására. Bárki, aki e sorokat olvassa, bizonyára maga is bosszankodott már amiatt, hogy valamelyik hivatalban fanyalogva intézte ügyét a hivatalnok: fennhéjázó módon viselkedett vele az éttermi felszolgáló; a szervizben hajszálon múlott, hogy nem hozták tudomására: örüljön, ha egyáltalán szóba állnak vele. — Sajnos, példák sokasága igazolja, hogy a kérés nem alaptalan, nagyon is időszerű. Hiszen az esetek nem egy-egy személlyel, s nem esetenként történnek meg, hanem társadalmi jelenséggé duzzadtak. Ha pedig ez a helyzet, akkor nézzünk szembe a tényekkel, s közös erővel forduljunk ellenük. Egyszerűen azért, mert befolyásolják a közhangulatot, útjában vannak a fejlődésnek indult szocialista demokratizmusnak. Az volna a természetes és kívánatos, ha a szolgáltató és a fogyasztó kapcsolatáról szólva, kölcsönösségi alapon beszélhetnénk a tisztelet- adásról és az udvariasságról, így lenne jó. A mérlegelés azonban arra a következtetésre juttatja a vizsgálódót, hogy ebben a szolgáltatónak kell vállalnia a kezdeményező szerepet, mert ügyfelének nem szívességet tesz, hanem kötelességét teljesíti. Minden bizonnyal úgy vélekedik maga a szolgáltató is akkor, amikor időnként ő is ügyfélként vagy fogyasztóként jelenik meg valahol. Lehet és kell kritizálni — a legkülönbözőbb formákban — a szolgáltatói ágazatoknak ezeket a dolgozóit, akik kiszolgáltatottként kezelik ügyfeleiket. De ennél mesz- szebb is el kell menni, hogy elősegítsük a két fél egészséges kapcsolatát. Mindenekelőtt maguk a szolgáltatók döntsék el: vajon ők vannak-e ügyfeleikért vagy fordítva” A tárgyilagos válasz nem hagyhat kétséget. Legalább ilyen lényeges, sőt lényegesebb, hogy a szolgáltatóegységeknél a vezetés olyan morált teremtsen, amely megköveteli az ügyfelekkel szembeni udvariasságot. készséget. A szemléled változás hozhat eredményt. Ez azonban nem alakul ki a kötelesség önmagától. Hiábavaló a panaszkönyv, ha nincs szigorú felelősségre vonás ... Egyáltalán minek kell panaszkönyv! Miért kell kifüggeszteni a táblát az üzletek falára, hogy a kedves vevő a sarokba állított mérlegen maga is ellenőrizheti, hogy az áru súlya egyenlő értékű a fizetett összeggel? ... Eny- nyi erővel azt is megtehetnék, hogy a vásárló leméri magának a portékát, fizet, s az ajtóban a személyzet ellenőrzi, hogy jól csináltá-e a dolgát. A fogyasztónak bizonyítás nélkül is éreznie, tudnia kell, hogy azok, akik vele szemben udvariasak, szolgálatkészek — egyben tisztességes emberek. Ha a fogyasztó megszokja, hogy a postai alkalmazott, a tévészerelő, az eladó, a fodrász, az órajavító, egyszóval a szolgáltató érette van, az ő érdekeit szolgálja — hiszen ezért szolgáltató! — akkor megszűnik a bizalmatlansága is és a kapott szolgáltatásért nem csupán pénzzel fizet, hanem egy-egy kedves, elismerő szóval is. Az ügyfél akkor is ügyfél, ha a hivatalba bemenet nem köszön. Am aligha akad ügyfél, hogy ne köszönne el, ha rádöbben: no, itt tisztességgel intézték dolgomat. Csala László A beosztása: főművezető. Végzettsége: vegyipari technikum. Életkora: 27 év. Ha még ehhez hozzátesszük, hogy három gyermek apja, akkor lassan teljes képet kapunk Varga Gyuláról, a Ti- szavasvári Alkaloida Vegyészeti Gyár kémia V. üzemének dolgozójáról. Persze ez a kép így még eléggé hiányos, elnagyolt. Sok kérdést vet fel: például azt, hogyan él egy öttagú család, amikor a feleség gyermekgondozási segélyen van? Mennyire illeszkedett be a gyári közösségbe öt év alatt az a fiatalember, aki gyermekkorában iószerivel azt sem tudhatta, merre van Tiszavasvári, hiszen az ország másik végébe. Vas megyébe valq, s technikumba is Nagykanizsára járt. Ki tudja milyen vezető vált belőle, hogyan intézi negyven ember sorsát? — Neveztek hajcsárnak, és ' szemembe — mondja. — Miért? — Mert nem dolgoztak ily an ütemesen, ahogy szerettem volna, ahogy lehetett volna. Én meg ezt nem néztem el. törzsgárdajuíaloin körül a SZAK V-ti él a megyei főügyészséghez vet vizsgálnak, elemeznek és tanulmányoznak mostanában az ÉVM szakértői; immár jogszabály — aktuális és szükséges előírás — biztosít betekintést a tervekbe s ad bizonyos fokú döntést is a minisztérium hatáskörébe. Nem a tanácsi önállóság megnyirbálásának jegyében, ezt talán hangsúlyozni nem kell. Hiszen nyilvánvaló, hogy — például — a salgótarjáni városrendezési tervek, ott, ahol a szanálások már megtörténtek, s gyakorlatilag a „II. ütemben” építkeznek — „zöld utat” kaptak; mértéktartóan, gazdaságosan végzik az építkezéseket. Ahol azonban szinte még a tervezés sem történt meg, pontosabban, jól láthatók a túlzások körvonalai, megállj-ra, nyugodt ellenjavallatra van szükség, még akkor is, ha a nagyon látványos megoldás híveinek ez keserű perceket szerezhet. Nem elhanyagolható része a vidéki városrendezésnek: a magasház-problematika. Igen sok tervben szerepel ilyen, a 10 emeletet meghaladó épület, a legkülönbözőbb, hangzásra tetszetős célok megjelölésével. Holott — s ez megint csak a racionális gondolkodás megvalósítás szükségéből fakad — közismert, laikusok számára is könnyen felfogható: mennyi minden szól ellene. Tíz emeleten felül a szokottnál sokkal drágább nyomásfokozó berendezések, kiszolgáló létesítmények beépítése szükséges. Az ilyen „áron” épített lakások költsége hovatovább csak csillagászati (feszegekben fejezhető ki. Világos tehát, miért nem engedhetők meg ezek az építkezések, miért nem kapnak a jövőben vidéki városainkban,' még kivételesen sem lehetőséget „a mi fco- ronyházunk” felépítésére. A mértéktartás, a takarékos ésszerű gazdálkodás — törvény. A városok „rangját” nem abban határozza meg társadalmi fejlődésünk, mennyire luxuskivitelű, reprezentatív a városközpont, van-e 20 emeletes szálloda vagy 16 emeletes üzletház? A pénztárcához szolidan igazodó, a lakáspolitikai koncep- ció elvei szerint végzett és végzendő lakásépítkezés az, amelyre ..osztályzatot adnak’’ a lakók. Még ha nehéz is lemondani a látványos, a „szomszédnak ilyen nincs” építkezésről. Pontosan azoknak az érdekében, akikért a tanácsok dolgoznak, az állampolgárokért. a még lakásra — állami lakásra, de legalábbis megfizethető áru lakásra — váró tízezrekért, mindenütt, az országban. Várkonyi Margit Bonyodalmak a Hogyan lehet megtartani egy munkahelyen a dolgozókat? Könnyű is, meg nehéz is a válasz. Könnyű, mert kapásból sorolhatunk néhány dolgot: meg kell fizetni, meg kell becsülni. Es nehéz, mert minden igyekezet ellenére nagy a fluktuá- ció: van olyan vállalat, ahol a dolgozók létszámának fele — néhol még ennél is több — cserélődik évente. Hogy ez ne így legyen, a vállalatok először a kollektív szerződésben, majd a törzsgárda- szabályzatban rögzítették: milyen kedvezményeket, ju- talmakat adnak azoknak, akik hűek a, vállalathoz. Előírták azonban a feltételeket is, hiszen nem lenne okos dolog — munkát, magatartást figyelmen kívül hagyva — csak az eltöltött éveket honorálni. Akad azonban olyan eset is. amikor a vállalat túllő a célon, amikor olyan szankciókat helyez kilátásba, ami tör- / vényellenes, ami már nem az ösztönzést, hanem a megtorlást szolgálja. Tartozás a MIL-lapon Ilyen törzsgárdasaabályza- tot készített a múlt évben a Szabolcs megyei Állami Építőipari Vállalat. A lényege röviden: azok a dolgozók, akik öt évet töltöttek el a vállalatnál, a bronz fokozatta] 500, az ezüsttel 1000, az arannyal 2000 forint, jutalmat kapnak. Emellett azonban év közben is honorálják a hűséget: 5 év törzsgárda tagság után — tehát a 6. évben — havi ötven, 10 év után havi 80, 15 év után havi 100, húsz év után pedig havi 120 forintot kapnak a dolgozók. A kifizetés úgy történik, hogy — vegyük az ötéves tagságot — ha a dolgozó ledolgozta a 6. év első felét, akkor októberben megkapja a fél évre jutó 300 forintot, a másik felét pedig a következő év márciusában. Eddig tehát rendben van a dolog, sőt azt is hozzátehetjük: követésre méltónak tartjuk a vállalat és természetesen a szakszervezeti bizottság erőfeszítéseit a dolgozók megtartására. így rögzítették azt a kollektív szerződésükben. A törzsgárda- szabályzatukban van azonban egy különös bekezdés, amelyre egy múlt év májusában kilépő dolgozó panasza nyomán derült fény. Éspedig a következő: .,A kifizetett törzsgárdajutalmat a vállalathoz való hűség jutalmaként kell tekinteni. Ha a dolgozó a vállalattól kilép, a kilépését megelőző egy évre a törzsgárdajutalom címén felvett összeget köteles visszafizetni”. Ezt a rendelkezést akarta érvényre juttatni a vállalat az imént említett dolgozóval, aki kilépett a vállalattól és elköltözött a megyéből is. A jutalmat a 6. évre — mint írtuk, utólag — megkapta és mivel a vállalat másként nem tudta a pénzt visszatéríttetni, tartozásként rávezette a MIL- lapjára. A panasz nyomán a Szakszervezetek Szabolcs- Szatmár Megyei Tanácsának közgazdasági bizottsága — a dolgozó nevében — fellebbe- zett a vállalat munkaügyi döntő bizottságához, hiszen a törzsgárdaszabályzat nem a munkaviszonyra vonatkozó szabály, így az abban feltüntetett juttatás sem ki, sem vissza nem kényszeríthető, de ilyesmire a SZOT irányelvei sem adnak lehetőséget. f ellebbezések minden szinten A vállalati munkaügyi döntőbizottság elutasította a fellebbezést olyan címen, hogy a kollektív szerződés kötelezően írja elő a jutalmak kifizetését, ilyen alapon jogos a visszakövetelés is. A közgazdasági bizottság a Területi Munkaügyi Döntő- bizottsághoz fordult, hiszen a vállalat tévedett, amikor a kollektív szerződésre hivatkozott. Az ugyanis csak a kifizetésről intézkedik és nem a visszatérítésről. Ennek alapján a TMDB — többszörös törvénysértés miatt — megváltoztatta az első fokú döntést és úgy intézkedett, hogy a vállalatnak törölni kell a dolgozó MIL- lapjáról a 600 forintos tartozást, hiszen a dolgozó ezt nem előlegként, hanem a ledolgozott éve után kapta. A döntés után az SZMT kigyűjtette a vállalattal azok névsorát, akikkel a múlt évben hasonlóképpen visszafizettették a hűségjutalmat (hatvanötén voltak és 35 500 forintot kellett visszafizetni), majd felhívták a vállalat figyelmét arra. hogy a levont jutalmakat adják Vissza a dolgozóknak, illetve a MIL- lapra vezetett tartozást töröljék. A vállalat vezetőit azonban sem az SZMT állásfoglalása, sem a TMDB határozata nem tudta meggyőzni. Ezek után is az volt a véleményük, hogy a törzsgárdaszabályzat azért emeli ki az előleg- jelleget és azért rendeli el kilépés esetén a visszatérítést, mert ezzel a törzsgárda- tagokra visszatartó hatást akar gyakorolni, fokozottabban kívánja anyagilag megbecsülni a hűséges dolgozókat, ugyanakkor szankcióval kívánja sújtani azokat., akik a dolgozók egybehangzó véleménye alapján kialakított törzsgúrda-szabályozás figyelmeztetése ellenére a vállalattól kilépnek. Magyarul: a vállalat nem értett egyet a döntéssel és fordult, mondván; a törzsgárdajutalmat a béralap terhére fizetik és a levonásra vonatkozó jogszabályok szerint tartozásnak minősül, amelyet elsősorban a munkabérből kell levonni. \z ügyészség nem találta tör- vénysértőnek a TMDB hatá. rozatát, ugyanakkor — eléggé félreérthetően — leírták, hogy a téves kifizetések esetében a dolgozókat csak határozattal lehetett volna visszatérítésre kötelezni, illetve ki kellett volna őket oktatni a jogorvoslat lehetőségeire. /Vem a papíron múlik A válasz^ a vállalat úgy értelmezte, hogy a visszafizetés jogos, csak ezután a kilépéskor egy határozatot keil hozni és ki kell oktatni majd a dolgozókat. A 55 embernek mindenesetre kifizették a visszafizetett pénzt — mert ugye akkor elmaradt a határozat — de az azt követő kilépéseknél ugyanúgy visszakövetelték a jutalmai. Csak most már határozattal! Ilyen eset történt a múlt év decemberében, a TMDB azonban most sem adhat Jtfc igazat a vállalatnak. A következő tárgyalás napja a múlt héten csütörtökön letfi volna, de a vállalat eleken; már visszalépett. Ezzel tehát úgy tűnik, vége lesz a nyolc hónapja húzódó ügynek és a vállalat vezetői — ide értve a szakszervezeti bizottságot is. akik teljes mellszélességge] a vállalat és nem a dolgozóit pártjára álltak — belátják, hogy még nyomtatott szabályzattal sem lehet szentesíteni olyan dolgot, ami törvényellenes. Hogy mégis szóvá tettük, az azért töri tént, hogy másoknak is ta-; nulságul szolgáljon: a dói,' gozót addig kell mégtarianij amíg ott dolgozik és ha valaki öt-tíz ejv után kilépj annak nyilván megvan az oka. És azért is, mert 55 olyan dolgozó szájízét ke. ’- rítették meg vele, akik évekig rendesen dolgoztak, teljesítették az előírt félté.' teleket, a vállalat béralapjában pedig a 35 ezer forint százalékokban szinte ki sem mutatható. És végezetül: ezekben a hetekben, hónapokban értékelik a vállalatok a kollekj tív szerződések, a törzsgár- daszabályzatok végrehajtását és ilyenkor kerül sor a mó. dosításokra is. Jó lenne, ha kellő körültekintéssel vé. geznék ezt a munkát, hogy száműzzenek minden „szentesített szabálytalanságot” és ne adjanak sok emberi', k fölösleges munkát az utólagos rendezgetésekhez. Balogh József Munkásarcok Beosztása: főművezető — Honnan tudja, hogy gyorsabban lehetett volna dolgozni? — A művezetőtől, csoport- vezetőtől elvárják az emberek, hogy mindent jobban tudjon. Hiába adott a technológia, itt 10—15 percenként dönteni kell, a szakmunkás hiába tudja, tanulta, hogy mi lesz a folyamat, mégjs megkérdezi. Most már kevesebb- szer, mint induláskor, de így is elég sokszor. Kellett egy év, amíg az önállóságot megtanulták a munkában. A kémia V. üzem ugyanis a gyárbővítés egyik legújgjjb üzeme. 1971-ben kezdték a próbaüzemelést, a gyártási rutinra még csak most tesznek szert. — A mi üzemünk fogalom — büszkélkedik vele. — Haj- tós a társaság, mind fiatal. Aki nem úgy hajt, mint a többiek, aaon hamar túladunk. Ez a „hajtós” természete határozza meg gyárbeli beilleszkedését is, a község megszeretését. A lakótelep és az üzem között „ingázik”, máshová kevéssé jut el. Mert nem a hivatalos munkaidőt nézi, nem arra számít, hogy ha egyik nap netalán többet dolgozik, akkor másnap lecsúsztassa, hanem ha szükség van rá, akkor benn marad, ha indul a gyártás, akkor nincs a munkaidőnek csak akkor vége, ha már minden rendes mederben folyik. Különben is bármennyire nagyközség Tiszavasvári, kissé mégis zárt faluközösség, ahol a gyáriak „kilógnak” a sorból. Másrészt viszont a gyári lakótelep egy másik mikroközösség, ahol megint csak. ismerik egymást az emberek, nap, mint nap találkoznak, véleményt alkotnak egymásról. Ö a kettő között van, mert az, hogy Ti- szavasváriba került a feleségének köszönhető, aki idevaló. — Melyik Varga Gyula? — kérdezte a rendész is. A Gulyás lánynak a férje? — így ismerik meg a helybeliek. Van abban valami örök igazság, hogy akik lelkesednek egy célért, akik önzetlenek a munkában, azok köny- nyen megtalálják a társadalmi elfoglaltságot is. ö is így van vele. Előbb az üzemi műhelybizottságnak volt a tagja, majd egy éve a párt- alapszervezet vezetőségi tagja. Részt vesz a gyári polgári védelmi munkában Is, mint szakaszparancsnok. Az elfoglaltság a munkában és a munkán kisül, fi még hozzá a család, a szépen növekvő három gyerek szinte kiadják a szabad időt. Nem panaszkodik arra, hogyan éL Pedig a vállalattól kapott lakás lassan kicsinek bizonyul a két szobájával. A feleségét, amikor útban volt a harmadik gyerek, sokan, a „felvilá- gosodottak” megszólták, hogy minek annyi terhet vállalni. Ök örömnek tekintették és tekintik a gyerekeket, kedves elfoglaltságnak a róluk való gondoskodást. — Nem járok a Szelesbe —• utal a közeli kocsmára. —• Azért tudunk rendesen meg-, élni. Mi több, még autójuk is van. Igaz, hogy a Skodát nem a keresetből vet+ák, hanem egy kis örökölt pénzből, mégis akad, aki irigyli őket. Pedig nem keresnek maguk'rnlc ellenséget, irigyet. Gondjuk, problémájuk ugyanúgy akad, mint más embernek, ez az élet velejárója. Varga Gyula fiatalember; tele életkedvvel. Ez sugá' belőle, a munkájának a sze- retete határozza meg az életét. ez teszi kiegyensúlyozottá. Láaji Botsai
