Kelet-Magyarország, 1973. január (33. évfolyam, 1-25. szám)

1973-01-28 / 23. szám

8. oldal ínSLET-MAOYARORSZÁO — VASÄRWAPI MELLÉKLET WW. Jmuftr ■. Galsai Pongrác: Egy kritikus naplójából Óvodáink és az új nevelési program A szesztestvér Valamikor régen, évekkel ezelőtt, hár­masban ültünk Illyés Gyula, tihanyi malomkő­asztala körül: a költő, a füredi körorvos meg én. ' Poharazás közben sokfelé ágazott a beszél­getés; Szabó Lőrinc került szóba, aki e ház­ban írta a ,,Tücsökzené”-t, s ha egy-egy szo­nettet bevégzett, partvisnyéllel kopogott fel az emeletre... aztán a „Petőfi” új francia kiadá­sa... aztán a német prózaírók körülményes, tincs-csavargató stílusa... aztán a Marie Bell- társulat beszédkultúrája... aztán a mi irodal­munk... és a kritika! Itt elidőztünk egy darabig. — Nem tudom — mondta Illyés —, észre- vettétek-e? Újabban elszaporodnak a sommás kritikai közhelyek, szállóigeként kóválygó ál­talánosságok... Ha megengeditek, elmondok egy történetet... Illyés kiitta borát, s folytatta. — Idén tavasszal, néhány íróbarátommal, meghívtak az egyik Duna menti faluba, irodal­mi estet tartani. A műsor első része, annak rendje-módja szerint, lezajlott. Utána rövid cigarettaszünet következett: ismerkedés, barát- kozás a közönséggel. Hát amint lelépek a do­bogóról, s megállók a terem sarkában, odatör- leszkedik hozzám egy erősen kapatos ember. Nyilván a szomszéd italboltból hajtotta át a kíváncsiság. „Maga is elvonókúrán volt?” — kérdezi, s néz rám, a részegek bámész merev­ségével. Mit mondjak erre? Tiltakozzam? In­kább tréfára vettem a dolgot. „Én is” — fe­leltem. S már kíváncsian vártam a folytatást. Az atyafi lehorganyzott mellém. „És ugye, magának se használt?” — kérdezte. „Nekem se” — mondtam. „No lám! Pedig maga író. No lám”. — Ezen elgondolkozott. — „Engem már négyszer akartak leszoktatni, négyszer vittek be a klinikára, mégse sikerült.” Nem állhattam tovább, megkérdeztem: Honnan tud­ja, hogy elvonókúrán voltam? Ki mondta? A párás szempár kissé dacosan nézett rám ■ „Nem szégyen az, kérem! Az újság is megír­ta...” Az újság? Illyés, ki maga is szórakozott a történeten. Itt rövid hatásszünetet tartott. Két tenyeré­vel hátul a tarkóján összeszedte, s rendbe hoz­ta a szélben szétszóródott üstökét. Hátradőlt a székben. Nevetgélt. — Töltsétek — mondta. ' A körorvos körbetöltögette a poharakat. De egyikünk se mozdult. 1 Vártuk a poént. — Először én se értettem — folytatta üy- íyés —, melyik újság írhatta rólam, hogy meg­rögzött alkoholista vagyok? De előadás után egyik helybéli barátom elókerítette a megyei íap legfrissebb számát. Azt, amelyik a mi es­tünkről Is tudósította olvasóit. A lap közölte az írók fényképét, s pársoros életrajzot is adott róluk. Ez aztán kiugratta a vidéki szer­kesztőségben rejtőző Gyulai Pált! A cikkíró megdicsért, hogy jó költő vagyok, én írtam a ^.Puszták népé”-t, Kossuth-díjat Is kaptam... De nem mulasztott el megróni, mert úgymond, az utóbbi időben nem megyek helyes irányban, folyton letérek az egyenes útról, jobbra-balra támolygok és ingadozom... Egyéb se kellett az borissza ismerősömnek! Nyilván arra gondolt, hogv mi ketten ugyanabban a cipőben járunk, csak az én hibámat — vendégről lévén szó — va1 amiképp nagyon tapintatosan, finoman, köl­tői módon fogalmazták meg. Hát eddig a történet. — Én nem írom meg. De ha úgy tetszik, írd meg te! — nevetgélt Illyés és a pohár után nyúlt. — Egészségünkre! Csalódás 1 Barátnőm hosszú vívódás után feleségül tnent a Nagy Filozófushoz. A Nagy Filozófus 60 éves volt. Barátném 182. , Barátném arra számított, hogy a Nagy Fi­lozófus, akinek két Kossuth-díja van, szemé­lyesen ismerte Ady Endrét és jövőre 70 lesz — csupa fontos és örök érvényű dolgot mond majd neki. Talán beavatja a Titokba, amely­nek birtokában egyszer, s mindenkorra meg­oldhatja az életét. A Nagy Filozófus azonban nem mondott semmi fontosat. A Nagy Filozófus ehelyett arról beszélt, hogy Lessing nagyobb gondolkodó, mint Spengler, hogy a lágy tojást egészen fővetlenül szereti, hogy Leopardi állítólag bölcseleti mű­veket is írt, hogy a ködös idő árt a hörgőknek, 6 hogy a takarítónő nem porolta le a szekrény tetejét. Barátnémnak tehát csalódnia kellett. ‘ Ezért nemsokára otthagyta a Nagy Filo­zófust, és hozzáment az Egészen Jelentéktelen Fiatalemberhez, akivel boldogan éltek, míg el nem váltak, A negyedik menet Piroska regényhős. És szerencsétlen asz- Szony. Annyira szerencsétlen, hogy története mellé az író már odakészítette a zsebkendőt. Olvassátok és sírjatok: szüleit korán el­vesztette, első szerelme hősi halált halt, a má­sodik megcsalta, h’ázát elárverezték, barátnői cserbenhagyták férje disszidált, gyermekei rossz társaságba keveredtek — ennél viharver- tebb nőt csak egy másik regényben lehetne találni. Hiába, a sors néha végtelenül könyörtelen. J)e az ember könyörülete véges. És ezzel a vé­ges szánalmával maga szeretne gazdálkodni. Nem szenvedheti, ha mértéken felül meg akar­ják hatni; ilyenkor gyanút fog, és elzárkózik. Bizonyára ez az oka, hogy Piroska tizedik sorscsapása semmivel sem rendített meg job­ban, mint a legelső. Sőt, a történet derekán — ahol az asszony a fiatalkorúak bírájának ri- mánkodik — már unatkoztam is. Beleásítottam a zsebkendőbe, amelyet a könnyeimnek szántak. A regénybeli Piroska sorsáról Nagy Lajos jut eszembe. — Ha megyek az utcán — mondotta egy­szer Nagy Lajos —, és egy temetési menet jön velem szemben, megállók, leemelem a kalapo­mat, s mély részvétet érzek, mert lágyszívű ember vagyok. Ha aztán továbbmegyek, és még egy temetési menet jön velem szemben, megint megállók, megint leemelem a kalapo­mat, mert erényem a kegyelet, de igazi rész­vétet már nem érzek. S ha mondjuk, még to­vább megyek, és egy harmadik temetési me­nettel is találkozom, újra csak leemelem a ka­lapomat, mert tudom, mi az illem, de akkor már se részvétet nem érzek, se meg nem ál­lok. Ha azonban a következő utcasarkon — úristen! — a negyedik temetési menet is az utamba kerül, úgy viselkedem, mint egy kő­szívű. kegyetlen és illetlen fráter: se meg nem állok, se le nem emelem a kalapomat, se rész­vétet nem érzek, hanem elnevetem magam — mert mindennek van határa... Fontos és mellékes Ha egy 80 éves öregasszonyt jellemezni akarok — mindenekelőtt azt kell elmondanom róla, hogy 80 éves. Jellemezni, persze, lehet ravaszabbul is, de nem érdemes. Az évszám megjelölése helyett például azt is mondhatom, hogy az említett asszony „már nem fiatal” — ami szintúgy igaz; s utána rá­térhetek a részletekre, annyi „jellemző” tu­lajdonságot sorolva fel, amennyi jólesik: beszél­hetek a szeme színéről, orra formájáról, szíve jóságáról, meg arról, hogy kiváló réteseket tud sütni. Ettől kezdve minden úgy megy, mint a karikacsapás. Egy kis tapintat, némi stiláris ügyesség és már ott tartok, hogy saját öreg­anyámat Anita Eckberg élemedettebb változa­tával téveszthetik össze. Pedig — nem győzőm hangsúlyozni — minden szavam igaz volt. Sőt, lelkiismeretem megnyugtatására a „hibákat” sem hallgattam el. Kijelentettem például, hogy a mozgása „lehetne elevenebb is”, az arcbőre „nem elég sima”, a hangja „rekedtes”, stb. — ami szintén mind igaz: vállalom érte a felelős­séget ! : Kritikusi gyakorlatomban többször meg­kértek: írjak meg mindent a szívem ^zerint, de ha egy mód van rá — ne közöljem az öreg­asszony életkorát. Ez azért fontos — mondták —, mert vannak ennél az öregasszonynál öre­gebb asszonyok is, mert igazán nem illik egy öregasszony fejéhez vágni, hogy öregasszony, mert a korához képest jól tartja magát (het­venöt évesnek is nézhetné akárki), mert az öregasszonyok érzékenyek, és mert „ne szólj szám, nem fáj fejem”. Megkértek továbbá, más művek kapcsán, hogy a kleptomániás fia­talembernek dicsérjem meg a bajuszát. Arrr is kitérhetek persze, hogy az illető fiatalem bemek kissé enyves a keze, de jusson eszem be: nála szebb, hódítóbb vágású bajuszt kévése, hordanak Budapesten. Megvallom, sokszor kísértésbe estem, hog’ eleget teszek az ilyetén kéréseknek. Miért ir ne? Csak hát... a kritika igazsága a kimonda4 lan szavak mennyiségétől is függ. És még so! egyébtől. A jellemzés sorrendiétől, a lénye azonnali megragadásától, vagy késleltetését'"1 az erények és hibák elosztásától, az indul? mértékétől, a kifejezés pontosságától — iger talán még a kötőszavak használatától is. Ezért fontos, hogy a példabeli nőszemély nél azonnal tisztázzam: 80 éves. Később aztár már beszélhetek a szép kék szeméről is — sen­kinek sem lesz kedve május éjszakákon róla álmodozni... Besze Imre : TÉL Tanyák ölében fagy vicsorít, fogai tépik a kertek föld alá rejtett magvait, s a lámpák halkan énekelnek, nevetik a tél hatalmait. Sötét szemekben csend remeg, s a bőr alá rohan az álom, szerelmet kérő, vad kezek markolják meg az éjszakákon születő, új szerelmeket. Földig hajol a téli csend, hajára tollpihék ragadtak; fent napfény — sejtés dereng, súlyuk van boros szavaknak, pincék teteje belereng. Komák vastorka belefájdul, disznók borzalomhalála az ólból fagyos udvarra rándul, felhőt ereszt a böllér szája, s halál folyik a tűi tájra. NEM ALAPTALAN AZ A MEGÁLLAPÍ­TÁS, ha jó iskolást akarsz nevelni, már az óvodában el kell kezdeni a munkát. A gyer­mekek egy része már itt hátrányos helyzetbe kerülhet, s ez érezteti hatását később is. Ezért is alkották meg az új óvodai nevelési progra­mot, amely a korábbinál jobban, árnyaltabban igazodik az életkorhoz, az egyéni sajátosságok­hoz. Világjelenség, hogy megnövekedett az óvodák iskolai előkészítő szerepe. Ma már nem csak gondozás, a biztonságos „megőrzés” szín­helyei az óvodák, hanem a gyermeki közösségi élet kialakulásának otthonai, ahol önálló gondolkodása, cselekvése, önkifejezése, tájéko­zódó és felfogó képessége, érzelmi élete helyes irányban fejlődhet. Ezt a témát vizsgálta meg a közelmúltban a tapasztalatok összegezésével a Pedagógusok Szakszervezetének megyei bizottsága. Az új óvodai nevelési program bevezetése ugyanis komoly feladat elé állította a szabolcsi óvónő­ket. Eléggé ismert; a megye sok óvodájában ma még igen hiányosak a tárgyi és személyi feltételek. Kevés a szakképzett óvónő, magas azok száma — 27 százalék —, akik képesítés nélkül dolgoznak az óvodákban. Nem kevés helyen van még zsúfoltság, amely nem előnyös a korszerű ovodai nevelés számára. A GONDOK ELLENERE az új ovodai ne­velési programot a megye 51 osztott ovoda kis­csoportjában és 15 részben osztott óvodában aránylag kis zökkenőkkel bevezették. Szakmai tanácskozások, tapasztalatcserék, bemutatók előzték meg a program gyakorlati bevezetését. Az ország számos óvodájában — megyénkben is — kísérleti csoportokat jelöltek ki. Az ered­ményekről az Országos Pedagógiai Intézet munkatársai és a ovodai szakfelügyelők rend­szeresen tájékoztatták a nevelőket. Sajnos azonban a kisebb községekből nem mindig ju­tott el az óvónő a szervezett továbbképzésekre nem hagyhatta magára az „egytanerős” ovodá4 A megyében a program bevezetése előtt is kiemelt továbbképzéseket, ankétokat tartottak Nyíregyházán és Mátészalkán. Értékes mód­szertani útmutatásokat adott Harcsa TiJjomé nyíregyházi vezető óvónő, aki több éven át ve­zetett kísérleti csoportot. A program megérté- sét, a szemlélet formálását és a gyakorlati megvalósítást jól szolgálta az a módszertani film is, amelyet a továbbképzések során mu­tattak be a megye valamennyi óvónője szá­mára. Az eddigi tapasztalatok biztatóak és azt summázzák: az új program megvalósítása ha­tékony szemléletváltozást kíván a nevelőktől, ez a jövőben is a siker feltétele. A nevelés döntő tényezője az óvónő beállítottsága, szak­mai felkészültsége, önállósága, felelősségtuda­ta, szervezőképessége. A program központi gondolatát — a gyermeki személyiség formálá­sát — az óvónők többsége magáévá tette. A vizsgálat megállapítása szerint: A vezető és csoportvezető óvónők nagyobb százaléka tisz­A fehérgyarmati és környékbeli zeneked- elők régi kívánsága volt: gondoskodjék nekik a járási művelődési központ a komoly zene ne­ves képviselőinek vendégszerepléséről is. Sok tanácskozáson szóvá tették és ígérték, hogy ha lesz ilyen, benépesítik a színháztermet. Főleg olyanoktól származott a kérés, ákik egyetemi éveik alatt a városokban hozzászoktak a nívós hangversenyekhez és akiket vonz a személyes ;elenlét varázsa, nem ad teljes kielégülést a „gépzene”, a rádió és televízió legkifogástala- nabb adásaiban sem. Nos, most beválthatják ígéretűket — mondja Kalydi Jenő, a járási művelődési köz­pont vezetője. Sikerült olyan rangos — egye­lőre három hangversenyből álló — sorozatra, bérleti szerződést hirdetniük, amely a legigé­nyesebbeket is kielégítheti. Az első zenei es­tére február 6-án kerül sor. Kertész Lajos, a kiváló zongoraművész fellépése során Bartók- műveket ad elő — egyebek között az Allegro barbarot és a Két román táncot, valamint Beethoven: Esz-dúr szonátáját. A második estre február 20-án jöhetnek el az olcsó — 40 forintos — bérlet tulajdonosai. Réti József dalestjén azokat a dalokat adja elő, melyekkel legnagyobb sikereit aratta Eu- rópa-szerte kőrútjain. Scarlatti, Mozart, Bee­thoven, Schuman dalai csendülnek fel világhí­rű Liszt-díjasunk szép tenorján a fehérgyarma­ti színpadon. Újabb két hét múlva, a téli bér­let záróhangversenyén, március 6-án a Magyar Rádió és Televízió Szimfonikus Zenekarának szólamvezetőiből alakult „Musica Viva” együt­tes szerepel a fehérgyarmatiak előtt. Egyebek között előadják Weber Klarinétkvintettjét, Schuman zongorakvintettjét és a híres Pro- kofjev-művet, melynek címe: Nyitány héber témákra. tán látta és látja az ovodai nevelés perspelhi tíváját, amely a gyermek iskolaéretté neveld sét jelenti fizikai, értelmi és szociális magatar­tás tekintetében egyaránt. Sok helyen az anya* giak híján saját készítésű eszközökkel egészí­tették ki, illetve bővítették a játékfelszerelést, a foglalkozási tárgyak, segédanyagok körét. AZ ÓVÓNŐI VÉLEMÉNYEK azt igazol­ják, hogy a program hatékonyan szolgálja a szocialista nevelés ügyét, minden eddiginél differenciáltabban igazodik az életkorhoz, az egyéni sajátosságokhoz. Természetesen a meg­valósulás néhány régi módszertől való elsza­kadással is jár, s ebben nem mindenkinek si­került a váltás. Az óvónők egy része a kötetle­nebb foglalkozásoknál attól tart, ha nem vesz részt minden gyermek a foglalkozásban, nem sajátítják el a szükséges tudnivalókat, nem érik el időben a kitűzött neveltségi szintet. Vagy fegyelmezetlenné válik a csoport, ha minden­ki azt csinálja, amit akar. E munkához átgon­dolt és tudatos tervezésre, szervezésre van szükség, ha komolyan veszik az ovoda iskola­előkészítő szerepkörét. Követelmény, hogy a nevelő-oktató munkában az iskolareform alap­elvei az ovoda sajátosságainak megfelelően ér­vényesüljenek. Ezért is kap nagy hangsúlyt a gyermekek nevelése, az alapkészségek fejlesz­tése, az önálló gondolkodásra és tudatosabb feladatmegoldásra nevelés. Az ovodák ellá­tottsága azonban különböző fokú, s a prog­ram így nem mindenütt egyforma eredmény­nyel valósul meg. Vannak általános gondok is; az óvónők javasolták, csökkentsék az elburjánzott admi­nisztratív munkát, emeljék 6 hétre az óvodai nevelők éves szabadságát, s a lehetőségek sze­rint a háromnál több csoport esetében függet­lenítsék a vezető óvónőket, hogy idejük és tu­dásuk zömét a pedagógiai munkával tölthes­sék. Még számo6 javaslatot dolgozott ki a mun­kacsoport, amely a nevelési program eddigi eredményeit és a tennivalókat foglalta össze. Hogy az ovodák ne csak megőrző, hanem ne­velési intézménnyé is váljanak, még aokat keH tenni megyénkben. Nemcsak a tárgyi és az» mélyi feltételek javításával, hanem az új mód­szerek elterjesztésével, a szemlélet formálási­val is. Különösen nagy segítségre van szüksé­gük a képesítés nélküli óvónőknek, akiket i gyakorlott nevelők eddig h rendszeresen s*. gítettek, pedagógiailag Irányították őket BIZTATÓ EREDMÉNYEKRE szAmffha­tunk az óvónők megyei képzésében: megkez­dődött felsőfokon a tanárképzőn és középfokom i nagykállói gimnáziumban. De még jó ideig átlagon felüli munkát kell végezni az óvónők­nek, amíg minden üres helyet sikerül betölteni szakképzett nevelőkkel, korszerű nevelési el­járásokkal színvonalasabbá tenni tat ovodák munkáját megyénkben. P. « Természetesen — a mindennapi foglalko­zások és kisebb műsorok mellett — árvízország fővárosának színpada és kultúrháza még több cagy rendezvényt is készít elő a közeljövőbe«^ "őst, január 23-án nyitották meg a nyíregyhé- Benczúr-terena első vidéki kiállítását — mármint a megyeszékhelyen kívül. Különfél« képzőművészeti és iparművészeti műveken kí­vül — melyeknek az is célja, hogy az újjáépüli lakások berendezése művészi műtárgyakkal ta kiegészülhessen — Itt mutatják be először azt a 10 metszetből összeállított sorozatot, melynek minden darabja a megye egy-egy nevezetessé­gét mutatja be — közöttük sokat éppen j- hérgyarmati járásból, mint amilyen a túrist- vándi vízimalom. Végül nem lehet szó nélkül hagyni a Pető­fi-ünnepségeket, melyeknek ünnepélyes meg­nyitása vasárnap lesz a művelődési központ­ban. Ünnepi szónoknak Gyúró Imrét, a Szo- bolcs-Szatmár Megyei Tanács elnökhelyetteséé hívták meg, műsorán pedig a helybeli isko­lának „Kemény szél fúj” című összeállítása szerepel, mellyel a „Szóljatok szép szavak Pe­tőfiről” verseny megyei elsőségét, a területi döntő második díját nyerték el és amelynek közvetítését nemrég hallottuk a Petőfi rádió­ban is. Ezzel egyidőben megindulnak és to­vább folynak a különböző Petőfi-versenyek; melyek között kerékpártúrák is szerepelnek a járás Petőfi látta helyeire. Elég sok van ilyen. Jelenleg a tavaszig megtartandó helyi, községi Petőfi-ünnepségek térképén a piros jelekj ilyen helyi, Petőfi Sándorról szóló megemlé­kezést terveznek Tunyogmatolcson (ahol a hí­res kurta kocsma állt), Nagy áron (ahol a TV- «zánál című költemény született), továbbá Szőj mossályiban, Kölesén és Tisza becsen. %) Nívós fehérgyarmati esték Hangversenybérlet — Petőfi-ünnepségek r

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents