Kelet-Magyarország, 1973. január (33. évfolyam, 1-25. szám)

1973-01-28 / 23. szám

W73. JarmÄr W #. rim* Kétharmad rögzített — egyharmad ellenőrzött Beszélgetés vonatinduldsig Lányok a gyárban A KÖZPONTI BIZOTT­SÁG novemberi állásfogla­lása, az ismert hatósági ár­emelésekről döntve, egyszer­smind kimondta, hogy az „alapvető élelmiszerek árait az ötéves terv hátralévő ré­szében maximálisan stabili­zálni kell. A IV. ötéves terv végéig az alapvető fogyasz­tási cikkek hatóságilag rög­zített árai nem változhatnak. A szabadáras cikkek körét nem lehet bővíteni.” Érdemes elidőzni a jelző­nél, amely az élelmiszerek, fogyasztási cikkek meghatá­rozott csoportját alapvetőnek minősíti, amiből értelemsze­rűen következik az, hogy e termékek másik csoportja nem tekinthető alapvetőnek, következésképp, termelői, ér­tékesítői felruházhatok a szabadár-kialakítás jogával Gondoljuk meg — végleges példázatként —, vajon úgy huszonöt esztendeje, amikor előbb a sárgaborsóleves, majd a lódenkabát fémjelez­te azokat a bizonyos primer- szükségleteket, miként véle­kedett volna ama képzeletbe­li népszavazás arról, ha ide csoportosítják mondjuk a hűtőszekrényt, vagy a mosó­gépet. Ha viszont — napra­készen — az idei, úgyneve­zett ellátottsági szintet vizs­gáljuk, kitűnik, hogy az alap­vető fogyasztási cikkek ha­tárvonala szükségképp elto­lódott, természetesen a maga­sabb igények irányába, hi­szen 1973-ban — a terv elő­irányzatai szerint — immár ezer lakosra 169 mosógép, 171 hűtőszekrény, 133 porszívó és 212 tévékészülék jut; aligha kétséges tehát, hogy e ter­mékek zöme, a tartós fo­gyasztási cikkek túlnyomó többsége Is az „alapvető” ka­tegóriába tartozik — a mai életvitel, a kialakult szoká­sok, körülmények nélkülöz­hetetlen fogyasztási elemei. EBBŐL LOGIKUSAN KÖ­VETKEZIK, hogy nincs — nem is lehet — olyan cikklis­ta, amely egyértelműen és tartósan rögzíthetné, mit so­rol junk az egyik és mit a má­sik termékcsoportba, mi te­kinthető alapvetőnek és mi nem. Hozzávetőleges körvona­lakat azonban mégis ábrázol­hat erről, ha az úgynevezett árformák statisztikai rajzo­latára vetünk egy pillantást. Nos, mint ismeretes, a gaz­daságirányítás módosítása óta többféle ár funkcionál egymással párhuzamosan: a Központi Bizottság novembe­ri állásfoglalása is hangsú­lyozta: „A tapasztalatok azt mutatják, hogy a fix, á limi­tált és a szabad árak rend­szere alapvetően betölti ren­deltetését.” Anélkül, hogy ehelyütt ezt a rendeltetést vizsgálnánk, csupán a beve­zetőben említett határvonal hozzávetőleges megvonásá­hoz, érdemes az árak e ré­tegezett rendszerét közelebb­ről is szemügyre vennünk. A kép, amely a tények nyomán elénk rajzolódik, el­ső látásra meghökkentő és ellentmondani látszik a köz­napi tapasztalásnak. Kitűnik ugyanis, hogy a rögzített ár az általános, a természetes, az abszolút többség és a sza­badon mozgó ár arányaiban sokkal kisebb, tehát szám­szerűleg másodlagos. Íme a tények: fogyasztói árrendsze­rünkben — 1971. tehát tel­jes évi adatok szerint, — az árak 18 százaléka rögzített, 28 százaléka maximált, 21 százaléka hatósági korlátok között mozog —, s ha ezt a három számot összeadjuk, 67 százalékot kapunk; a fenn­maradó egyharmad, a 33 szá­zalék tartozik a szabad ár­formába. A 67 százalék azon­ban még némi háttérindok­lásra szorul; a belső elhatá­rolás, ama három szám kö­zötti különbség ugyanis az utóbbi években már nagy­mértékben elmosódott. Az úgynevezett „maximált”, il­letve a „hatósági korlátok között mozgó” ár lényegében hatósági rögzített árrá ala­kult, a mozgás, a — szaksze­rűbben — „tól”-ig változás lehetőségeit már jobbára ki­merítették, az ár tehát álta­lában az „ig” határig érke­zett. Következésképp: az összkép egyértelműen azt mutatja, hogy — amint a Központi Bizottság állásfog­lalása előirányozta: — a ne­gyedik ötéves terv hátralévő időszakában az árak kéthar­mada hatóságilag rögzített lesz, egyharmadában pedig — a korábbinál szigorúbb el­lenőrzés. előzetes bejelentési kötelezettség közepette — módosulhatnak az árak. EZ UTÓBBIRA, a szigo­rúbb, hatékonyabb ellenőr­zésre nem csekély szükség is lesz ahhoz, hogy a Központi Bizottság állásfoglalásában jelzett viszonylagos árstabili­tás valóra váljon. A vállalati, szövetkezeti bevételnövelő törekvések sorában kétség­kívül ezután is lényeges sze­repet tölt be az ár. önmagá­ban persze ez a törekvés még nem minősíthető. Ha ugyanis az árnövelés mögött a hiá­nyok felszámolása, a korsze­rűség növelése, jobb, haszno­sabb új cikkek forgalomba hozatala áll, akkor a társa­dalmi előnyök és hátrányok egyensúlyba kerülhetnek. Számolni kell azonban a vál­lalati csoportérdeknek azzal a nyomásával is, hogy a ré­szesedési alap gyarapításának alighanem legegyszerűbb módja az árak emelése. S hogy itt valóban erősíteni, szélesíteni kell a társadalmi méretű ellenőrzést, azt a gazdaságkutató intézet egy figyelemre méltó vizsgálati megállapításával szemléltet­hetjük. Az intézet — kérdő­íves felméréssel — elemezte a vállalatok 1973. évi szándé­kait és kitűnt; bár az árnö­velési törekvések a korábbi évekhez képest valamelyest mérséklődtek, ilyen törekvé­sek vannak, másrészt: ár­csökkentéssel a vállalatok­nak csupán töredékszázaléka számol. AZ ALAPVETŐ CIKKEK viszonylagos árstabilitását természetesen egész sor köz­ponti intézkedés garantálja, mindenekelőtt az, hogy az állami költségvetésből 1973- ban is nagy összegeket folyó­sítanak ártámogatásra, első­sorban a tőkés infláció hoz­zánk is átszűrődő hatásainak ellensúlyozására. (Az árki­egészítés — folyó áron — 7.6 százalékkal emelkedik 1972- höz képest.) Társadalmi ér­dek, hogy mindezt kiegészít­sék a vállalati, szövetkezeti áremeléseket ellensúlyozó, visszaszorító és ellenőrző in­tézkedések! Aki, ha délelőtti műszakba jön, minden nap fél négykor kel s ha a második műszak­ban dolgozik, valamivel éjfél előtt ér haza újfehértói la­kásukba, mindössze 17 éves, otthon az öt gyermek között a legidősebb: Szűcs Mária. Akinek valamivel köny- nyebb, mert az esti gimná­zium miatt mindig délelőtt dolgozik s aki Pestet hagyta ott Nyíregyházáért: Mosoly­gó Katalin. Aki viszont tomatanárnő szeretett volna lenni s most a gumigyár kerékpártömlő üzemének az univerzális dol­gozója: Szilágyi lAszlóné. Nyíregyháza, gumigyár. Mit jelent a szabolcsi lányok­nak, asszonyoknak ez az üzem? Erre a kérdésre bo­gozzuk a feleletet műszak után, vonatindulásig. Kel! a megél heteshez^. Marika alig három hónap­ja jár az üzembe. Csendes, kicsit félszeg, talán bizalmat­lan is az újságíróval. — Nem ez volt az első üze­mem. Már dolgoztam az al­matárolóban, akkor is Kati­val együtt jártunk be Fehér­tóról. ö mondta, milyen jó itt, hát én kértem, szóljon, ha lesz felvétel. így történt... Odahaza, Űjfehértón hiá­ba néztek munka után: nincs üzem, ami van, oda főként a családos asszonyokat veszik fel. fgy a Marika korabeli lá­nyok kénytelenek vonatra szállni, bejárni a megyeszék­helyre. — Öten vagyunk testvérek, a többi mind kisebb. Édes­apám vonatvezető, így most ketten keresünk. Kell a pénz a megélhetéshez. Marika a présüzemben kez­dett, most műszaki szivacsot csomagol, havi ezerkétszáz forintért Azt mondja, jól érzi magát a munkahelyén, nagyon rendesek hozzá az asszonyok, nem éreztetik ve­le, hogy ő „vidéki”. Amikor a KISZ-esek „mikuláabált” rendeztek, akkor nagyon jól érezte magát, őt is felkérték a klubban. Hazulról hoz élel­met, nem jár az üzemi kony­hára. Miért? „Most még csak hatórás vagyok, amikor haza­érek, vagy mielőtt elindulok, otthon mindig van főtt étel. Meg aztán így több pénzem marad meg, többet tudok odaadni édesanyámnak, ök nagyon jók hozzám, amit szeretnék, megveszik nekem.” Csalódás Pest után Ka« előbb Pestet Idézi: — Szövőipari tanuló vol­tam egy nagy textilgyárban. Én is azt hittem, mint a leg­több lány, aki nyakába veszi a világot: majd ott megcsi­nálom a szerencsémet. Nem így történt, sehogy sem tud­tam megbarátkozni azzal a világgal. Ott én csak egy „kis vidéki” maradtam hónapokon át a szálláson, az üzemben pedig féltem hozzászólni a főnökömhöz, mert mindig ideges volt... Szedtem maga­mat és végleg hazajöttem. Édesapáin akkor még itt dől - gozott a gumigyárban, ő jár­ta ki, hogy felvegyenek. Mosolygó Kati nem titkol­ja: az ő esetében korántsem kenyérkérdés, zék. Nem veti fel őket a pénz, de otthon, a háztartást vezetné, akkor is meg tudná venni magának az éppen di­vatos ruhát, cipőt, nem nél­külözne. — Esti gimnáziumba járok, most fejezem be a harmadi­kat. Újabban csak azoknak lehet így tanulniuk, akik dol­goznak, munkahelyi igazolás­sal rendelkeznek. Nem taga­dom, én elsősorban ezért jöt­tem ide. Aztán kellemesen csalódtam. Katit először a spriccgép- hez állították, éppen Szilágyi­né mellé. — Itt már az első napok­ban úgy tekintettek, mintha évek óta velük dolgoznék. Ebben az üzemben a legtöbb dolgozó betanított munkás, nincsenek „professzorok” mint Pesten hitte magáról egyik-másik nagystílű. Ezért is jó a kollektíva, s bár én csak munkahelyi igazolást szerettem volna kapni annak idején, most már nem tud­nám elképzelni az életemet a gyár nélkül. Érettségi után is itt szeretnék maradni; megis­merni az üzemben minden munkafolyamatot. Aztán kiderül: Katiék úgy tervezik, később az egész család beköltözik Nyíregy­házára. Ö akkorra már „tős­gyökeres” nyíregyházinak érezheti majd magát, — ho­gyan is válna meg hát a gu­migyártól! Most havonként ezerötszázat keres, náluk is lesz most béremelés, biztos, hogy ő sem marad ki belőle Igaz, nála más szerepe van a pénznek, mint Szűcs ‘Marika esetében, azért jól jön min­den forint, ha az ember már későbbi nagyobb tervekre is gondol. Hanem a bejárás! — Igen, fárasztó. Legtöbb­ször a peronon jut csak hely és a részeg ember sem ritka. Azért nekünk megvan a kis kollektívánk a vonaton is, s jó hangulatban gyorsabban repül az utazási idő. — Katika! Hogyan képzeli később? El tudja képzelni, hogy egész életében műszaki szivacsot csomagol? — Nem. Ha tizennyolc éves leszek, már egész műszakra is beoszthatnak, akkor majd nagyobb lesz a kereset is. Aztán meg szeretném elsajá­títani én is a gépek kezelé­sét, mert az mégiscsak más. Gondoltam már én is a gim­náziumra. de nem tudóin, lenne-e erőm, meg időm hoz­zá. Most hallom, szakmun­kásképzés indul a gyárban, oda szívesen eljárok majd. Júlia, mostani nevén Szilá­gyi Lászlóné negyedik éve dolgozik itt. A matematika miatt hagyta ott a gimnáziu­mot, majd magánúton fejezte be a harmadikat s most azt tervezi, mihelyst teheti, le­érettségizik. — Tanárnő szerettem vol­na lenni, mert tomaszakisko- lába jártam. Aztán minden másként alakult: a fehér kö­peny helyett munkásruhát öltöttem itt, a kerékpártömlő üzemben. — Megbánta? — Nem. Akkor én voltam a csoport üdvöskéje, ma sem tudom miért, mindenki olyan kedves, segítőkész volt velem. Volt amikor kicsit elkese­redtem: te jó ég, én egész életemben mindig ugyanazt a műveletet fogom végezni! Aztán ez is másképpen lett: végigjártam az üzemet, va­lamennyi munkafajtával megismerkedtem, így lettem én univerzális. — Aztán történt még más is. — Igen. Itt ismertem meg Lacit, a mostani férjemet, aki művezető, tehát szabály sze­rint a „főnököm”. Van ami­kor aztán én vagyok az ő felettese; engémét választot­tak meg nem rég az üzemi KISZ-alanszervezet titkárá­nak. A férjem „csak” vezető­ségi tag... Nyomban kiderül az, hogy bár tanárnő nem lehetett Jú­lia, azért itt is gyakorolhatja a nevelést. — Jönnek a fiatal lányok a környező falvakból, mun­kára. Egyikük-másikuk az el­ső napokban még köszönni is alig mer. riadtan, félősen mozog az üzemben, 'lyenkor van nagy szerepe a KTSZ- nek: nem várjuk meg. hogy ők jöjjenek panaszra, rri me­gyünk eléjük, kérdezni, mi a gondjuk, miben segíthetünk, hogyan tudnának bekapcso­lódni az ifjúsági életbe. Meg­történt már, hogy csalód­tunk, de az esetek többségé­ben olyan jó látni: a tegnap még esetlenül csetlő-botlő fiatalokból milyen megbízha­tó, szorgalmas munkások lesznek; olyanok, akikre le­het számítani a nehezebb na­pokban is. A. SL T. A. AZ IPARI SZERELVÉNY- ÉS GÉPGYŐR mátészalkai gyáregységében az idén közel 40 ezer darab kondenzedényt készítenek csehszlovák exportmegrendelésre. Képünkön: Gál Lajos és Szűcs Gyula a kondenzedények összeszerelését, végzi. (Elek Emil felv.) hogy dolgoz- Fehér köpeny helyeit Tarcsa Bálint születései ősi szokás a faluban, hogy a sírt a halott egykori cimbo­rái, jó komái ássák. Része ez a végtisztességnek. Nagy- ecsedi Petya Bálintot, tisztes nevén Tarcsa Bálintot mos­tanság egyre többször hívják a temetőbe. Ásója lassan ren­dezi dombbá a sírgödör te­metőföldjét. A századunknál két évvel idősebb ember minden mozdulatnál megáll egy pillanatra. Más sírját ás­sa, mégse a halottra gondol Az élő makacs bölcseletéve' saját sorsát idézgeti. ELSŐ KÉP Lassan úszik a hajó az Ad- gián. Rajta az alig-férfi Bá­lint. Hadifogoly. A víz kék az ég még kékebb. A piavei csatatéren ért véget minden Ott mindig borult, esett a? eső. Most Szicíliába viszi! ókét. Két hét után végrr rendesebb ennivalót kapnak Konzervát, cibakot. Van, a! úgy bezabál, hogy belehal, ö élve hajózzák ki a szigeten Itt már a munkáért jár eg» kis bor, polenta, cigarette Birhatatlan a meleg. Csal egyszer sikerüljön hazake­rülni. Haza, a láp közepébe. Almok születnek az olasz ég alatt. Az ecsedi sáros utcán palló fut házak mentén. On­nan, fentről, a dombtetőről oda látszik a pap kertje. Gyé­kény, káka, zsombék, csík. És föld. Jó, fekete föld. Mindent termő hazai föld. A Földközi­tenger felől, Afrikából átfúj a meleg szél. Maró izzadtság­ban ébred. De sok idő is telt, amíg újra hazaért. második kép Hazamenni. De jó is haza­menni. Oda, a Kraszna tölté­sére néző kicsi házba. Har­minchatban hozták rendbe. \zóta nem nádtetős. Szereti. Úreg csontjait kinyújtóztatja isténként a festett ágyban, ígész napi biciklizés után ; ólesik. Mert sokat kerékpá­rozik. A Berekbe, a Suska- tanyára, a gépállomásra, a tejcsamokba. A tsz egészség- ügyi ellenőre. Havi 200-ért, aminek a nyolcvan százalé­kát kapja. A pénz is kell. Meg a mozgás is. Meg a tu­dat, hogy szükség van rá. Még mindig. Mert ő szólt, hogy nem mossák rendesen a kannákat. A tisztaságot kü­lönösen követeli. Otthoni mércével mér. Feleségével, akivel 52 éve él együtt, szi­gorú rendet alakított ki. Csiz­mája 15 éve szolgálja. Ün­neplőjét is ki tudja, mikor vette. Csak aki becsüli azt, amije van, az viszi valamire. De sokat is papol erről a szö­vetkezetben. Mintha nem lenne fülük a hallásra. Meg is látszik az egész gazdálko­dáson. HARMADIK KÉP Tizenegy holddal lépett a tsz-be. Nagyon fájt. De hat­van fölött járt már, kedve sem volt ellenkezni. Aztán titokban remélte is, hogy tényleg nagyon jó lesz. Ha más nem történik, legalább öreg korára kicsit ránéznek. Dolgozni is kezdett. Tanya­gazda volt. Amit saját kis gazdaságában jól megtanult, megszokott, próbálta Itt is megvalósítani. De valahogy nem úgy sikerült, ahogy kép­zelte. Veszteség veszteség után. Loptak. A jó, aranyat érő föld bosszúságot termett. Nem Is érti az egészet. Néha a huncut berena eltakarja a szántatlant. Nem csoda, ha nem terem. Meg aztán úgy forgolódnak a géppel, hogy kinyomják a vetést. Bezzeg, régen, ha a ló patája megta­posta a földet, már bosszan­kodtak. Csak fejszével lehe­tett utána feltörni. Mert fel kellett. Egy néhány pata­nyomban is termett valami. Kapkodnak mostanában, meg gondatlanok. Ott volt 3—4 éve például a ló. Hajtani is szégyen volt. A tarisznyát rá lehetett aggatni. NEGYEDIK KÉP A ló. Lovak. Csikók. Ha /alami szépről akar ma ál­modni Petya Tarcsa Bálint, mindig a lovakra gondol. Ki- kimegy az istállókba, és né­zegeti a tsz mai lovait. Mi tagadás, ezek már szépek. De milyenek vajon, ha az ő volt lovaival hasonlítja? Mert az ő lovainál csodálatosabbak nem voltak se Ecseden, se a környéken. Mert vajon ki ka­pott rajta kívül két lóért 900 pengőt? Amikor trágyát vitt a földjére hajdan, látta, sze­kere mögött jön a báró. Meg- birlzgálta a két állatot. Vág­tába csaptak. És a hintó nem tudta megelőzni Petya Bálint trágyafogatát. Hiába biztatta a báró, neki sem ad­ta el. Aztán az a másik ket­tő, amely egy napon ellett. Miáttuk vert a főbíró aszta­lára. Hiába vitték a behívót neki, lónak, csak ó ment. Fe­hér bajszát megsimítja. Sze­me sarkában könny. Mit sem sajnál életéből úgy, mint haj­dani lovait. Bátorban még a százados úr is megcsodálta Az ecsedi szekérversenyen sosem volt párja. Élete leg­szebb percei voltak, amikor a még fel sem száradt ki»* csikó első erőfeszítéseit fi­gyelhette. Gyermeke sósén* volt. ÖTÖDIK KÉP Ha kimegy a határba, má» földjét sem leli. Nem is ke­resi. Inkább a falut járja. Legutóbb, a vész idején reg­geltől késő estig ellenőrizte az őrségeket. Tanácsülésre jár, szenvedéllyel emel szót Mikor miért. Legutóbb a te­mető miatt. Aztán azért, hogy a tanácstagot ne úgy kelljen összeszedni gyűlés előtt. Meg a garázdák ellen, akik még a kenyeret is Istennel művel- tetik részeg dühükben. Neki ez külön is fáj. Mert nem csak tanácstag, nem csak újra jelölt, hanem presbiter is. Meg az ÁFÉSZ-nél is megválasztották. Miért is jő ez? Nem ő akarta. Hívjákj mert szeretik. Becsülik. „Amíg maga él, ebbe az ut­cába nem kell más tanács­tag” — mondták neki a na­pokban. Amíg éL Bürget Lajotf

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents